Lámpagyár

ahol a fény születik

Kormányváltást akarsz? - 5 ok, hogy miért NE szavazz a Jobbikra

2018. március 22. 14:35 - Lámpagyár

A választási rendszerünkből fakadó összefogáskényszer nyomán egyre több baloldali beszél arról, hogy akár a Jobbikra is átszavaz, ha csak így válthatja le Orbánt. Azon túl, hogy 1 vagy 2 vidéki városban tényleg a Jobbiké lehet az erősebb jelölt (jellemzően ott, ahol még soha nem volt baloldali győzelem), nem árt észben tartani pár dolgot, mielőtt átesnél a ló tuloldalára.

5 ok, hogy miért NE szavazz a Jobbikra:

1. A Jobbik még mindig jóval gyengébb, mint az MSZP-DK szövetség

Lehet, hogy pártként valóban a Jobbik a legerősebb az ellenzékben, de ne felejtsd el, hogy az MSZP és a DK koordinálnak egymással. Minden körzetben csak az egyikük állít jelöltet, a szavazóik pedig hol ennek, hol annak a jelöltjére fognak szavazni. A két nagy baloldali pártot tehát együtt kell számítani, a baloldal így nagyjából 25%-os, míg a Jobbik maximum 17%-os. Országosan tehát a baloldal adja az esélyes ellenzéki jelöltek jelentős többségét, taktikai okokból sem érdemes a Jobbikra szavazni.

2. Simicska áll a Jobbik mögött

Egy olyan oligarcha támogatja a Jobbikot, aki a híres G-napig Orbán Viktor Mészáros Lőrince volt, vagy igazából Mészáros Lőrinc lett Orbán új Simicskája. Szép dolog a szembefordulás - miután kikerült a pixisből - persze, csak ne felejtsük el, hogy ha a Jobbik nyerne, soha nem lenne rendes elszámoltatás, hiszen egy rakás régi fideszes buliban maga Simicska is sáros. Arról nem is beszélve, hogy éppen az oligarchák korának akarunk véget vetni, így nem túl okos ötlet az ország egyik legnagyobb oligarcháját újra beszavazni a hatalomba.image_7.jpeg

3. A Fidesz a Jobbik programját hajtotta végre

Minden pártnak és politikusnak joga van változni, lásd Orbán Viktort, aki egyházellenes liberális európai értelmiségi politikusból lett nemzeti-keresztény EU-ellenes populista. Ezt az utat a Jobbik nagyjából 2 év alatt tette meg, a Jobbik mindig el is mondja, hogy amit a Fidesz csinál, az a Jobbik programja. Ha Orbán kormányzása nem tetszik, akkor bizony a Jobbik programja nem tetszik, ezt bizonyítja, hogy a Jobbik éveken át együtt szavazott a parlamentben a Fidesszel. El kéne dönteni, hogy kormányváltást akarsz vagy csak színváltást a narancssárgából.ov2.jpg

(A kép a szebbjovo.hu jobbikos portálról származik)

4. A Jobbik sehol, senkivel nem fog össze

Vona Gábor minden alkalommal elmondja, hogy sehol, senkinek sem lépnek vissza a javára, mind a 106 jelöltjük állni fog. Igen, a jelöltjeik azon többsége is, akik éppen a baloldali esélyes jelölt győzelmét veszélyeztetik. Ha a Jobbiknak fontosabb saját maga, mint a kormányváltás, akkor tulajdonképpen miért is kéne balról átszavazni rájuk?

5. Maradunk Oroszország zsebében

Paks2 és az orosz gigahitel visszamondása, a Magyarországon egyre nagyobb számban ügyködő orosz kémek hazazavarása, a magyar energiafüggetlenség, és ezzel politikai függetlenség kivívása? Na, ezeket el is felejtheted, ha a Jobbikra szavazol. A Jobbik képviselőit éppen azért tiltották ki Ukrajnából, mert “független szakértőként” igazolták a Krím elcsatolásáról szóló szétcsalt választás “tisztaságát”. KGBéla ügyéről most szó se essék, akiről konkrétan európai nyomozás mondhatja majd ki, hogy orosz kém.jobbik-eu-putyin.jpg

Ha van olyan ismerősöd, aki baloldali, mégis azon morfondírozik, hogy átszavaz a Jobbikra, küldd el neki ezt az írást! Kétszer is meg fogja gondolni.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lampagyarblog.blog.hu/api/trackback/id/tr9813766712

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Jobbik vagy Sz@rabbik? 2018.03.22. 18:54:48

Fura ez a dupla, azaz tandem keresztes párt. Nagyon úgy néz ki, hogy a magyarságuk sem több mint a judeo-kereszténységük. Átverés. Hiszen a judeo-kereszténység nem magyar, ahogyan a péniszpumba meg nem egy keresztény ereklye. Ergo...

Trackback: Nagy Ausztria matrica 2018.03.22. 18:53:04

Nagy Ausztria matrica. Mert nemzeti érzelmű emberek mindenhol vannak. Még a törököknél és a tatároknál is. Az a helyzet, hogy a kiegyezéssel mi is egy elnyomó hatalommá váltunk az akkori Magyarország területén élt más népek számár...

Trackback: Kifelé a papokkal az islolákból! 2018.03.22. 18:52:14

Ezt nem lehet elégszer leírni és kimondani. Pártoknak és papoknak az iskolákban semmi helye.

Trackback: I. István a magyar történelem első bolsevikja 2018.03.22. 18:51:48

I. István véreskezű király, azaz Vajk volt a magyar történelem első magánvagyonok államosítását végrehajtó bolsevikja, a múltat végképp eltörölni szellemében. E külföldi seregek segítségével hatalomra került király adta oda önként a Bécsi medencét, (...

Trackback: Országos Választási Bizottság summák 2018.03.22. 18:51:03

Egy lista, amelyre vak és világtalan román, ukrán, szlovák, szerb feliratkozhat, de leiratkozni csak úgy lehet, ha lemondsz a magyar állampolgárságodról. Szerinted normálisak?  Hazai és nemzetközi, eus törvények és állampolgári alapjogok tömkelegét s...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása