A legalaposabb Hitler-életrajz, amelyet magyar szerző írt, de az egyáltalán magyarul olvasható munkák közül is vitathatatlanul az elsők között van. Megismerhetjük belőle Hitler ifjúkorát, a politikust, a kancellárt és a hadvezért, és mindezekből összeáll az erőszakos, hatalmához ragaszkodó diktátor képe, aki az „idegen fajúak” és másként gondolkodók üldözése és kiirtása révén saját népét is a pusztulás szélére sodorta, és ebből a helyzetből csak az öngyilkosság révén tudott kimenekülni.
Ez a könyv ma már nem újdonság, de amikor íródott, az volt. A magyar piacon alig jelent meg értékelhető és részletes könyv Hitlerről és koráról, és igazából Ormos Mária sem csinált mást, mint számtalan más történész, szerző, szemtanú kutatási anyagát, naplóját, irományát, emlékeit olvasta át, és ebből megalkotott egy olyan Hitler életrajzot, amelyben csupán azok a dolgok szerepelnek, amelyek tényszerűek, vagy legalábbis nagyon valószínűek. Érdekes, hogy mennyi tévhit kering és főként keringett Hitlerről, és hogy ő maga is milyen mélyen próbálta elásni a saját múltját.
"Korszakos” jelenség volt: egy megzavarodott, válságos korszak gyermeke, kifejezője, megvalósítója. Egy olyan koré, amelyben a magafajták – kudarcot vallottak, kidobottak, hontalanok, csődbejutók, munkanélküliek – milliói nem találtak helyet a társadalomban. Egy olyan koré, amelyben a demokrácia eszméi kényszerterjedésük ellenére megfonnyadtak, és megújításuk módjait nem találták. A nacionalizmus kudarca az egyik, „eredménye” a másik oldalon nem látszott bíztatónak, de új polgári szellemi áramlat sem mutatkozott."
Kronológiai sorrendben veszi sorra e kétségtelenül meghatározó személyiség életútját, kezdve egészen a szüleitől, a gyerekkorától, hiteles apaképet fest elénk. Megnehezíti a munkáját az, hogy Hitler maga zseniális hazudozó volt, és önéletrajzi írásai hemzsegnek a lehetetlen hazugságoktól és önnön fényezésétől, szerepének nagyobbításától, vagy környezetének még zordabb lefestésétől. Valószínűleg az édesapja valóban szigorú volt, ám minden jel arra utal, hogy egyáltalán nem vaskezű, és nem bántalmazta a gyereket, aki már kiskorában is kilógott a többi gyerek közül, nem találta meg a helyét soha a világban. Barátja alig akadt, de igen hamar foglalkoztatta a politika, a filozófia, miközben komoly gondjai akadtak a tanulással.
Gyakorlatilag a véletlenek sodorták a céltalan, gyűlölködő fiatalt a hatalom irányába, és jókor volt jó helyen. Zseniális manipulátor, ügyes szónok, újító politikus, és a saját pártján és annak gaztettein a nép szemében felülemelkedő vezér volt, aki mégis nélkülözte a valódi, erős vezetők minden vonását. Erőszakos, dühkitörésekkel küzdő, lázálmokban hívő elvakult, gyenge ember volt, aki a tömegek felé mégis képes volt jó színészkedéssel erőt mutatni.
'Minden esetben, azokban is, amelyekben látszólag lehetetlen követelmények vagy feladatok teljesítéséről van szó, egy nép teljes figyelmét csak erre az egy kérdésre kell irányítani, úgy, mintha annak megoldásától tényleg a lét vagy nemlét függene.'
"Hitler eljutott arra a következtetésre, hogy számukra végeredményben minden kérdést, minden problémát egyetlen alapkérdésre kell visszavezetni. Minden párt és mozgalom, minden propaganda tévedett és téved, amikor egyszerre több okot jelöl meg, vagy több célt tűz ki. "Tudni kell – írja – hogy az embernek ahhoz, hogy egyátalán eredményt érhessen el, már tisztán lelki megfontolásokból kifolyólag sem szabad a tömegeknek soha két vagy több ellenfelet mutatnia, mivel ez a harci erő teljes szétaprózódásához vezet… Minden igazán nagy népvezér művészete abban áll elsősorban, hogy egy nép figyelmét ne szétszórja, hanem mindig csak egyetlen ellenségre összpontosítsa… Egy nagy vezér zsenialitásához hozzátartozik, hogy még egymással ellentétben álló ellenfeleket is úgy jelenítsen meg, mint amelyek egyetlen kategóriához tartoznak, mert különböző ellenségek felismerése a gyenge és bizonytalan kategóriáknál könnyen vezethet ahhoz, hogy kételkedni kezdjenek saját igazukban."
Hatékonyságának további titka volt, hogy egyszerre látszott képviselni a nemzeti múlt legdicsőbb hagyományai és a nagyon is szükséges újat, modernet. A valóságban azonban a múltból csak avult vagy önkényesen kiemelt törmelékeket ismert, és a nemzeti történetet csupán hivatkozási alapnak használta. A történetiség gondolatát még csak nem is ismerte, hiszen a fajelmélet ezt eleve kizárta. Ezzel szemben kétségtelen, hogy Hitler a XX. század modern problémáira válaszolt, és modern volt a társadalom manipulálásának és a birodalmi térpolitika megvalósításának szinte minden eszközében, vagyis mindabban, amit egy politika technikájának nevezhetünk. E modern technikával azonban egyfelől a diktatúrát, az önkényt, a terrort, másfelől az expanzió legelavultabb útját, a földszerzést akarta megvalósítani. Ebben a modern technikával körülvett atavisztikus koncepcióban helyezkedett el az ember-és fajirtás részben érzelmileg megalapozott, részben számító és célirányos bűnténye.
A könyv a Kossuth Kiadó kiadásában jelent meg, Ormos Mária Széchenyi-díjas történész életműsorozatának első tagjaként. Alapos és szép kiadvány egy meghatározó személyről és egy meghatározó jelenségről, amely szorosan követi a diktátor életútját, rá fókuszálva. Számtalan szemtanú és jegyzőkönyv tanúskodik a részletek valóságtartalmáról, olyan apróságokat ismerünk meg a 20. század egyik legmeghatározóbb vezetőjének gondolatairól, amelyekről egyébként nem hallunk. Látjuk, hogyan hamisította és hajlította a valóságot magához, hogyan közölt alternatív igazságokat, és ehhez elengedhetetlen, hogy hosszan foglalkozzunk a múltjával, azzal a múltjával, amelyet ő nem véletlenül akart kitörölni.
"Hitler az alsó és a középső néprétegeknek semmit sem ígért Németország felemelésén kívül."
Ám a leépülés 1941 végén elkezdődött, amikor Hitler fizikailag és szellemileg is teljesen legyengült. Az évek során ez pedig fokozódott, a nép azonban így nem látta, minden kapcsolatot megszakított az emberekkel, csak közeli személyzete és néhány vezéregyéniség láthatta élete utolsó évében.
"Egyre rosszabbul viselte a magányt, panaszkodott, hogy nem bírja az egyedüllétet. Ha azonban vendégeket hívott, azok vagy idegesítették, vagy fárasztották. Étkező társai végül már csak a személyzetéből álltak. E szűk kör viszont egyre jobban szenvedett a monológoktól, amelyeket kénytelen volt napról napra végighallgatni. Egyik titkárnője mondta utólag: „Mindegyik témánál előre tudtuk, mit fog róla mondani. Az idők során kifárasztottak a monológjai.” A világ és a front eseményeit nem volt szabad érinteni. Kedvelt témák voltak ezzel szemben Blondi, a német juhász csintalanságai, és egy ismerős kandúr kalandjai. E hölgy szerint Hitler kifejezésmódja ebben az időben vulgarizálódott, és megesett, hogy nők jelenlétében is kaszárnyastílust használt, amire korábban nem volt példa.
Az 1943 elejétől tartó lehangoló frontesemények hatására Hitler idegrendszere is megrendült. Bár dühkitörésekre korábban is volt nála példa, ezek ettől kezdve rendszeresekké, hétköznapiakká váltak. A helyzetmegbeszéléseken röpködtek a rágalmak, vádak, a főtisztekre szórt becsmérlő kifejezések. Mindenütt árulást, gyávaságot vélt felfedezni, holott az országot és a hadsereget ő hajtotta bele olyan vállalkozásba, amelyet nem lehetett végrehajtani.
Győzni akarását és eszméit tekintve Hitler az maradt, aki volt. Következetes, fanatikus, megszállott és embertelen. Miután vonzóeszközeit: szónoki képességét, taktikai érzékét, manipulatív, rábeszélő készségét, kellemkedését, bécsies kedélyességét, sőt már-már híresen jó memóriáját is elveszette, jellemének érzelemtelen, felelőtlen, sivár és gonosz vonásai erősödtek fel, és töltötték ki személyiségét. Minden más a nosztalgia világába költözött át. A zseniális bűnözőből a bűnöző maradt vissza."
Köszönöm a lehetőséget a Kossuth Kiadónak! A könyv kedvezményes áron elérhető a képre kattintva.
Érdekel a történész életrajza is? Kattints ide!
Kövess minket Facebookon!