Közlekedő Tömeg

A BKK szerint az utasok megértőek a lassú M2-es metróval szemben

2017. január 15. - Közlekedő Tömeg

Frissítés február 7-én: Az elmúlt héten végrehajtották a szükséges menetrendi változtatásokat. Egyrészt a sebességkorlátozás enyhítése miatt a metró menetideje csökkent, másrészt a buszok indulási időpontjait néhány perccel későbbre helyezték, így a FUTÁR program ismét pontos adatokkal látja el az utazóközönséget. Sajnálatos, hogy ennek a rutin feladatnak a végrehajtására 2 hónapot kellett várni, de nagyon örülünk, hogy végre megvalósult.

Tavaly év végén írtunk arról, hogy a december eleji metróbaleset miatt lassabban közlekedő M2-es metró új menetrendje figyelembe veszi a megnövekedett menetidőt, de az Örs vezér terénél csatlakozó felszíni járatok (mintegy 15 vonal) menetrendbeli indulási időpontjai nem módosultak. A BKK soron kívül próbálja biztosítani a csatlakozásokat, de egyrészt erről az utazóközönség nem lett tájékoztatva, másrészt könnyű olyan példát találni, amikor ez egyáltalán nem is teljesült. Mivel a diszpécsereknek naponta át kell írniuk a menetrendeket, ezért bőven van hibalehetőség is, holott a menetirányítók kapacitásait nem ilyen feladatokra kellene fordítani.

agglo140426_01.jpg

Kép: BKK

 

A pontos menetrend hiánya azért is probléma, mert az utazás így nem tervezhető; akik az esti buszukat szeretnék elérni, azok meg sem próbálnak sietni, mert menetrend szerint a csatlakozást lekésték. Az alábbi példában 22:21-es Keleti pályaudvari indulással terveztünk utazást a Pesti út külső szakaszára. Már a 22:24-kor induló metrót, illetve azzal a 22:36 helyett 22:39-re eltolt 97E-t is elérhettük volna, de erről nem tudtunk tájékozódni, mert menetrend alapján a FUTÁR csak a 20 perccel későbbi 97E-t kínálja fel.

97e_utazastervezo.jpg

Forrás: BKK FUTÁR

 

Ezen észrevételeinkkel megkerestük a BKK-t is, válaszukat alább olvashatjátok.

Az M2-es metróvonalon bekövetkezett sajnálatos balesetet követően a BKV jelentős sebességkorlátozást vezetett be a felszíni vonalszakaszon. Ezzel párhuzamosan a megnövekedett menetidő miatt módosult a metrók közlekedése: a szerelvények jelenleg is rendkívüli menetrend szerint közlekednek, amely az esemény óta eltelt időszakban többször is megváltozott, elsősorban az Örs vezér tere előtti kényszerű várakozás kezelése és a zsúfoltság csökkentése érdekében.

A BKK a forgalmilag nehezen kezelhető helyzetben is biztosítja a hálózaton korábban meglévő csatlakozásokat, így többek között a ritkább közlekedésű időszakokban a Deák Ferenc téren a metróvonalak közötti kapcsolatot, a budai vonalszakaszon az összes kapcsolódó felszíni járat és a metró közötti átszállást, illetve operatív eszközökkel az Örs vezér terén a beérkező metrószerelvények és az autóbuszok, valamint a H8-as és a H9-es HÉV közötti csatlakozást.

Tapasztalataink szerint az utazóközönség megérti a rendkívüli helyzetet, a BKK pedig mindent megtesz a kellemetlenségek csökkentése érdekében. A fő közlekedési irányok hangoltságát tehát továbbra is kiemelten fontos feladatnak tartjuk és a rendkívüli helyzet ellenére is minden körülmények között biztosítjuk.

Számunkra ezen válasz alapján sem világos, hogy miért nem lehetett minderről tájékoztatni az utasokat, továbbá hogy ha operatív eszközökkel biztosítani lehet a csatlakozásokat, akkor menetrendileg miért nem. Véleményünk szerint mindkettő fontos rutinfeladat kellett volna, hogy legyen. Az sem egyértelmű, hogy mire alapozzák az utazóközönség megértő hozzáállását, véleményünk szerint inkább kényszerű beletörődésről van szó.

Most sincs még késő ezeket a feladatokat elvégezni. Reméljük, hogy a jövőben hasonló alkalmakkor teljes körű kommunikáció és precíz utazástervezés vár majd az utasokra!

Kelemen Tamás

süti beállítások módosítása