A francia író neve hallatán sokaknak bizonyára csak a „Behódolás” című, tavaly Európa-szerte nagy vihart kavart regény ugrik be. De tévedés lenne azt hinni, hogy ez Houellebecq (ejtsd: Volbekk) egyetlen, vagy egyedüliként botrányt okozó regénye. Írónk és az eddig megjelent hat regénye már a kilencvenes évek óta a nemzetközi érdeklődés középpontjában állnak.
Houellebecq a Madagaszkárhoz közeli francia gyarmaton, Réunionon született 1956-ben. Szülei törődése hiányában kisgyerekkorát anyai nagyszüleinél töltötte az akkor még francia uralom alatt álló Algériában. Észak-Afrikából Párizsba vezetett az útja, ahol előbb a kommunista pártban aktív apai nagyanyjánál, majd jó nevű bentlakásos iskolákban élt – ellentmondásos gyerekkor és egyben fontos adalékok Houellebecq munkásságának értelmezéséhez, hisz a tömegmédia gyakran vádolja őt rasszizmussal, iszlámellenességgel, nőgyűlölettel. Írónk fiatal felnőtt kora sem volt érzelmi megrázkódtatásoktól mentes; a rosszul sikerült házasságtól és egy korán jött gyerektől egyenes út vezetett a depresszióba. Különös fordulat, hogy ekkor, a nyolcvanas évek végén, terápiás jelleggel kezdett el előbb verseket, majd később prózát írni.
Egy zaklatott élet állomásai: Réunion, Algir, Párizs, Meaux a francia főváros aglomerációjában, Írország és a spanyolországi Alimera.
írónk megjelenése finoman szólva nem megnyerő.
Houellebecq azon irodalmárok közé tartozik, akinek már az első művészeti szárnypróbálgatásai nagy visszhangot keltettek. Első, 1994-ben megjelent, „A harcmező kiterjesztése” című regénye óta minden írását botrány és ováció kísérte, a tömegmédia nem győzte ízekre szedni, a kritikusok pedig aprólékosan elemezni aktuális írásait. Houellebecq a regényeit körülvevő, egyes feltételezések szerint az író által szándékosan keltett hisztéria miatt, úgy érezte nincs maradása a francia fővárosban. Így egy bő évtizedre előbb Írország egy Isten háta mögötti településére, majd Spanyolországba költözött, napjainkban azonban ismét Párizsban él. Houellebecq már húsz éve a francia irodalom megkerülhetetlen alakja, így a nyugat-európai irodalmi életet aktívan követő magyar olvasóknak 2015, a „Behódolás“ megjelenése előtt is ismert lehetett a neve. Nem tagadom, én ekkor hallottam róla először, és elítélhető módon, a regény olvasása nélkül fogalmaztam meg sommás véleményt a francia íróról, és bojkottáltam a „Behódolás“-t. Azzal vádoltam, hogy a siker reményében részben irracionális társadalmi félelmekre épít, és ezzel további szelet fúj a szélsőjobb amúgy is dagadozó vitorlájába. Aztán mégiscsak győzött a kíváncsiság, no meg egy irodalmi blogger számára mégiscsak vannak „kötelező olvasmányok”, így elolvastam, ha nem is a „Behódolás“-t, de a 2010-ben megjelent, „A térkép és a táj” című kötetét. Mi tagadás, érdekes élmény volt.
Már az első benyomás meglepő volt. Ugyanaz motoszkált a fejemben, mint J.K. Rowling első nem Harry Potter-regénye, az „Átmeneti üresedés” olvasása közben: a könyv felén is túl vagyok, de ez még mindig csak a bevezetés. Ez viszont, ahogy a brit írónőnél, úgy francia kollégájánál is kiválóan volt megírva, így nem tettem le a könyvet, abban bízva, hogy ebből még egy nagyszerű regény kerekedik. Rowlingnál nem lett így, az egész kötete egy bevezetés maradt. Ezzel szemben Houellebecqnél, a könyv kétharmada táján, egy bűnügyi szál formájában megérkezik a kulmináció. Az egész kötetet összefüggésében nézve azonban rájöttem, hogy már a regény első sorai is épp olyan fontosak, mint a váratlan gyilkosság a történet felén túl.
De miről is szól Houellebecq írása? Egy festő-fotográfus élete tárul elénk, születésétől, ami az olvasói perspektívából nézve a múlt, egészen a haláláig, ami a mi szemszögünkből már a jövő. A főszereplő, Jed Martin, akit főhősnek nem nevezhetünk, mert életét meglehetősen ingerszegényen, mondhatnánk unalmasan éli, azt az apróságot leszámítva, hogy számára is meglepő módon, művei keresettek, ő maga pedig korának egyik leggazdagabb fotóművésze, majd festője lesz. (Első sikerét „A térkép és a táj” című fotósorozattal aratja – innen a regény címe.) Jed Martin azonban marad, aki volt, egy visszahúzódó, unalmas ember, aki a milliókkal a számláján búcsút is int a művészetnek, majd az egész emberiségnek, és haláláig remeteként éli az életét. Ebből talán már leszűrhető, hogy Houellebecq elsősorban nem egy sikeres ember monoton életéről, hanem napjaink képzőművészeti piacáról írt, ahol szürreális pénzek forognak, és, ahol a sikerről tehetségtelen művészekből lett galériások és kritikusok, valamint jobbára kevés szépérzékkel megáldott milliárdosok döntenek. Azonban, ahogy ez a regényben is történik, a csillagok szerencsés együttállása esetén a pénz megtalálhatja a tehetséget. De ez sem vezet happy end-hez, mert a zsenit, jelen esetben Jed Martint nem teszi boldogabbá a pénz, mi több, még a művészettől is eltávolítja.
„A térkép és a táj” jól illeszkedik Houellebecq regényeinek sorába: precíz megfigyelések, naturalisztikus leírások, szókimondás, kíméletlen kritika, maró gúny, sokszor bántó kiszólások. A téma teszi, hogy ezt az írását a szokásosnál kisebb botrányok övezték – a művészeti élet kevesebbeket érint, kevésbé polarizál, mint például az iszlám.
Ha eddig még nem sikerült volna meggyőznöm Olvasóinkat, hogy Houellebecq írásai egész egyediek, akkor jöjjön még két különlegesség a „A térkép és a táj”-ból:
- Ahogy említettem, egy sosemvolt festő áll a regény középpontjában. Így felvetődik a kérdés, miként lehet a képeit egy regény lapjain vizualizálni? Houellebecq szinte csak félmondatokkal, de olyan ügyességgel írja le az egyébként fantasztikusan jó című festményeket („Damien Hirst és Jeff Koons felosztják maguk között a műkincspiacot”, „Bill Gates és Steve Jobs eszmét cserélnek az informatika jövőjéről”, „A Beate Uhse AG a tőzsdére megy”, „A mérnők, Ferdinand Piech látogatást tesz egy molsheimi üzemben”), hogy képzeletemben élesebben jelentek meg a sosem létezett képek, mint Dan Brownt olvasva a Mona Lisa.
- Michel Houellebecq saját személyiségével és életrajzával maga is része a regénynek. De nem, mint narrátor, hanem, mint a regény egy meghatározó mellékszereplője. Írónk tehát ugyanúgy, kritikusan, precízen mutatja be saját magát egyes szám harmadik személyben, mint bármelyik más szereplőjét. Ilyet még sosem olvastam!
Megtapasztaltam, hogy az előítélet rossz tanácsadó; Houellebecq „A térkép és a táj” alapján sokkal jobb és bonyolultabb világképű író annál, mint akit egy sommás „rasszista” vagy „szenzációhajhász” stemplivel el lehetne intézni. Ezek után „Behódolás“-t is el fogom olvasni”!
Magvető, 2011, 360 oldal, 3490 Ft (Új kiadása idén várható.)
Fordította: Tótfalusi Ágnes