Kívül tágasabb

Így élünk majd 2050-ben

2017.08.18. 06:30, Kívül tágasabb , 66 komment

Aki repülő autókról és robotokról szóló posztot vár, az ne is olvasson tovább, mert nem erről lesz szó (noha a robotok szinte biztosan köztünk lesznek, az önvezető autók is, de ezt most hagyjuk). Sokkal földhözragadtabb, és talán baljóslatúbb előrejelzés következik.

szarazsag_foto_getty_images.jpg

Nem mi találtuk ki, hanem az IKEA legfrissebb, a fenntartható fejlődéssel foglalkozó jelentése (igen, van nekik ilyen, itt lehet elérni az egészet) próbálta összeszedni, mire számíthatunk alig három évtized múlva.

Nagyon sok jóra nem.

Nem mennénk bele a részletes ismertetésbe, inkább csak kiemelnénk belőle pár megállapítást. 

Kezdjük ott, hogy szerintük az évszázad végére a hőmérséklet 4 Celsius fokkal emelkedik meg, ami elég durván hangzik és nagyon súlyos következményei lehetnek. (Üdvözlet Donald Trumpnak.) 

Míg 1900-ban összesen 12 olyan nagyváros volt a világon, melynek a lélekszáma meghaladta az egymillió főt, addig mára már több mint 400 ilyen település van, és a folyamat nem hogy lassulna, tovább erősödik.

Olyannyira, hogy ma már minden héten újabb egymillió (!) ember lesz friss városlakó. Talán nem véletlen, hogy jelenleg olyan ütemben használjuk a Föld készleteit, hogy ez csak akkor lenne fenntartható, ha másfél bolygón élnénk.

Komoly gondot jelent majd a közlekedés, egyre zsúfoltabbak lesznek a tömegközlekedési járművek, állandósulhatnak a dugók és tovább nőhet a levegőszennyezés. 

Ezek után nem túl meglepő, hogy 2030-ra (és az nincs nagyon messze) a világ lakosságának mintegy fele olyan helyen él majd, ahol nem lesz elég ivóvíz. 

Ezek egyenként is hatalmas kihívások, pláne együtt, de azért nincs minden veszve, ugyanis az IKEA szerint a drámai változásokra adott válaszul a következő évtizedekben több száz millió háztartás áll át az okos energiamenedzsmentre, és állítja elő a saját magának szükséges áramot. 

Az ENSZ becslése szerint 2050-re a Föld lakossága megközelíti a 9,8 milliárdot, ami önmagában is őrjítő szám, de különösen az, ha belegondolunk, hogy eleve az egymilliárdot csak valamikor az 1800-as évek elején értük el. Manapság 12-15 évente nő ennyivel a népesség. 

Ez azt jelenti, hogy ahhoz, hogy mindenki megfelelő mennyiségű és minőségű élelemhez jusson, 2050-re a jelenleginél 70 százalékkal több (!) élelmiszerre lenne szükség. 

A főemlősök közül a csimpánzokat, a gorillákat és az orángutánokat is a kihalás veszélye fenyegeti a következő évtizedekben. 

Mindebből pedig még egy, nagyon elgondolkodtató dolog következik: 2050-re a környezeti károk, a klímaváltozás és az árvizek elől és miatt menekülők száma elérheti a 200 milliót. 

Na, az lesz a nagy kihívás.                                                                           

(Fotó: Getty Images)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása