5 intő jel, amire mindenképp figyelj oda az első randin!

Az első randitól a legtöbb társkereső azt várja, hogy fellobbanjon az a bizonyos szikra. Amikor pedig ez megjelenik, ész nélkül vetik magukat egy vadidegen ember karjaiba. Pedig nem ártana az első randit egy kis józan megfigyeléssel társítani. Íme öt szempont, amire nem árt odafigyelni, ha tartós, biztonságos párkapcsolatot keresel.

1. Házas vagy?

Első körben nem árt csekkolni, hogy házas-e még a randipartnerünk. Ez lehet, hogy elsőre hülyeségnek tűnik, de meglepően sok a házasságban élő társkereső, aki igyekszik ezt eltitkolni. Lehet, hogy már tönkrement a házassága, és csak a gyerekek kedvéért vannak együtt, de az is előfordulhat, hogy már évek óta külön élnek, de a válást valamiért még mindig halogatják. Ha komoly kapcsolatot keresel, nem árt ezt az elején tisztázni, és őszintén megbeszélni magaddal, hogy ez neked belefér-e vagy sem. Ha egy válófélben lévő emberrel randizol, azzal számolnod kell, hogy ott még egyáltalán nem zárult le az exszel való viszony, és ha gyerekek is vannak, akkor időnként nagyon el tud durvulni a gyerekelhelyezés. Tehát a kapcsolatotok rózsaszín egére gyakran kúsznak majd ronda fekete felhők.

 

2. Hogyan ért véget az előző kapcsolatod?

Tudom, csöppet sem romantikus dolog az első randin az előző kapcsolatokról beszélni, de nem árt egy kicsit ezt is körbejárni. Ha a randipartnered non stop az exét szidja, ha mindenért őt teszi felelőssé, akkor legyél nagyon résen! Ez egyrészt jelzi azt, hogy még egyáltalán nem dolgozta fel a szakítást, éppen egy gyászfolyamat kellős közepén tart, tehát nincs kész egy új kapcsolatra. Másrészt viszont érdemes a panaszkodásból meghallani, hogy vajon mindenért a másikat okolja-e. Ha így van, akkor egyáltalán nem képes meglátni a saját hibáit, tévedéseit, és biztos lehetsz benne, hogy a veled való kapcsolatodban sem lesz ez másként. Pár hét múlva könnyen a következő bűnbak szerepében találhatod magadat. Nem érdemes azzal áltatnod magadat, hogy az ex hülye volt, te bezzeg mindent megteszel majd ezért a szomorú fiúért/lányért. Ha a lelkedet kiteszed is érte, az ő működésmódja nem fog változni.

3. Milyen a viszonya a családjával?

Érdemes megtudni, hogy mennyire tartja a kapcsolatot a szüleivel, testvérével. Ha kiderül, hogy " a családomban mindenki hülye", akkor nagy gond van. Ha kapcsolatba kerülsz az illetővel, egy őrületbe fogsz csöppenni. Egyrészt lehet, hogy kapsz egy valóban nagyon problémás új családot, másrészt a "mindenki hülye rajtam kívül" mentalitás ugyanazt jelzi, amit az exekkel kapcsolatban fentebb leírtam. Nagy valószínűséggel nincs tisztában a saját gyengeségeivel, hibáival, és a megromlott kapcsolatai miatti felelősséget áttolja másokra.Ha viszonyt kezdesz vele, akkor majd rád is ez vár.

Intő jel lehet, ha az illető még mindig a szüleivel él, bár saját egzisztenciával rendelkezik. Ez jelzi azt, hogy még egyáltalán nem vált le a szüleiről, akik - könnyen lehet -, hogy "kicsi fiúk/lányuk" minden döntésébe beleszólnak. Ha egy ilyen helyzetbe csöppensz, akkor számítanod kell arra, hogy "após/anyós" megpróbálja majd irányítani az életeteket.

 

4. Menyire akarja irányítani a helyzetet?

Itt már kénytelen vagy a megfigyeléseidre és a józan eszedre hagyatkozni. Figyelj arra, hogy a randi megszervezése kapcsán mennyire vette figyelembe az időbeosztásodat, a helyszínre vonatkozó javaslataidat. Képes volt rugalmasan alkalmazkodni hozzád, vagy neked kellett alkalmazkodnod az ő idejéhez? Mennyire erőszakos a beszélgetés során? Sajnos nagyon sok társkereső panaszkodik arra, hogy a randipartnere már az első találkán kioktatja, megmondja neki a tutit, esetleg életvezetési tanácsokkal látja el. Ne ess hanyatt a másik okosságától! Legyen ez intő jel arra, hogy ha kapcsolatot kezdesz vele, akkor hamarosan az ő elgondolásai szerint kell majd alakítanod az életedet, akár akarod, akár nem.

 

5. Gúnyosan beszél másokról

A beszélgetésből érdemes kihallani azt is, amikor a randipartnered gúnyosan, lekicsinylően beszél az ismerőseiről, barátairól, főnökeiről. Persze, el lehet mesélni, ha valakivel konfliktusom van, de nagyon nem mindegy, hogy ezt hogyan teszem. Beszélhetek erről úgy, hogy mennyire bántanak a vitáink, a másik viselkedése, vagy szidhatom őt fröcsögve, esetleg gúnyos lekicsinyléssel kinevetve. Sajnos ez utóbbi még elsőre szórakoztatónak is tűnik, és jókat kacarászhatsz azon, ahogy a partnered az ismerőseit kifigurázza. De számíts arra, hogy a következő randin esetleg rajtad fog nevetni, ha pedig a társa leszel, könnyen lehet, hogy hamarosan te leszel a vicces gúnyolódásának legfőbb tárgya.

Lehet, hogy a fentieket olvasva egy-két pontban magadra ismertél, és most bosszankodsz. Ezt az energiát a trollkodó kommentek helyett használhatod arra is, hogy szembenézel az elakadásaiddal, és megpróbálsz változtatni a helyzeten. A döntés és a felelősség a tiéd.

Ha elakadtál a társkeresésben, nézd meg, hogyan segít neked a társkereső coaching!