JobAngel Az álláskeresők védangyala

Ez történik, ha állásinterjún jól kérdezel álláskeresőként

2018. március 14. 06:00
13 hozzászólás

question_1.jpgAzt, hogy ez egy sikersztori-e, majd mindenki maga eldönti, mindenesetre tanulságos. Velem esett meg, sokéve, így én sikernek értékelem: elkerültem egy bizonytalan, frusztrációkkal, stresszel telt helyet. Tanulságot most az elején vonom le: ha olyan válaszokat kapsz a kérdéseidre, amik nem tetszenek, akkor az az állás neked nem való.

Takarítottam a levelezésemben, és ráakadtam erre a kérdés-válasz e-mailre, amit egy közvetítő cég toborzójával folytatott állásinterjú után tettem fel.

A toborzó szakmai elhivatottságát mutatja, hogy mielőtt kiadta az önéletrajzomat az ügyfelének, az én kérdéseimre próbált meg az ügyfelétől választ kapni. Volt ugye egy munkaköri leírás nálam, ezt kapta meg ő is, erre kell az ember. Az állásinterjún kaptam egy tájékoztatást a feladatokról, cégről. A kérdéseimet szorgosan jegyzetelte, visszament az ügyfeléhez válaszért – ezzel meg is pecsételte közös ügyünk sorsát, de így volt ez jól.

Néhány, a sales szakmában elég egyértelműen megválaszolható kérdést tettem fel (ezeket minden salesnek megtanítom állásinterjú-felkészülésen).

Kérdés: Mik a teljesítményelvárások?  Milyen mérőszámokat alkalmaznak a tevékenységre? Éves, negyedéves, havi célszámokkal dolgoznak-e?

Lássuk be, sales (jutalékos) munkánál kellene tudnom, mire mérnek majd, mit kell teljesíteni, hogy fel tudjam mérni, el tudom-e vállalni a feladatot, és meg fogok-e tudni élni abból, amit eladok. Szezonalitás is van a világon, ez volt az első csapda a kérdéseimben. A válaszból látszott: nemhogy nem fog belesétálni a csapdámba, egyáltalán nem tud “sétálni”.

Válasz: “Erre nem tudok válaszolni, ahogy jeleztem ez egy éppen alakuló csapat. Bízom benne, hogy a szakmai interjún erre már választ kaphat.”

Ekkor már nagyjából döntöttem a “lehetőségről”, de azért megnéztem a többi kérdésemre adott választ is, hátha meggondolom magam.

A második kérdés egyszerűcske lett volna, de kamuízűnek, enyhén felháborítónak éreztem a választ.

Kérdés: Az adott termékkört eddigi tapasztalataik alapján milyen sales ciklussal értékesítik?

Fontos kérdés, elvégre zsebre megy. Milyen gyorsan lehet eladni a cuccot, mikor jutunk jutalékhoz?

Válasz: “Erre nincs konkrét tapasztalat, minden eset egyedi. Néha nagyon gyors döntések születnek, néha több utánajárás szükséges. Az, hogy az új munkatársnak tervezett termékkör milyen hatékonysággal értékesíthető, az új munkatárs erősségein múlik leginkább.”

Ja, hogy nem mondjátok mi a termék pontosan (az “IT infrastruktúra” kicsit tág fogalom, és az állásinterjún is csak arról volt szó, hogy új csapat lesz, és majd leosztják, kinek mi.) De már rám toljátok a balhét, ha nehezen eladható. Kicsit olyan érzésem volt, hogy ebből egy darabot nem adtak még el, bármi is legyen.

A harmadik kérdésköröm arra vonatkozott, kikkel is kellene kapcsolatot tartani, ha már ez a feladat.

Kérdés: Mi az új és a meglévő partnerek aránya, akikkel a kapcsolatot kell tartani? Mi a hazai és nemzetközi, vidéki és budapesti cégek aránya?

Érdemes lett volna felmérnem, mivel telne a próbaidőm eleje: a meglévők látogatása is fontos, abból lehet sokat tanulni a cégről, termékről ilyenkor.

Válasz:Leginkább újakkal kell kapcsolatba kerülni, az lesz a feladata, hogy új klienseknek adja el a [Cégnév] termékeit. De erre is a szakmai interjún kérdezzen rá.”

Ezen a válaszon először fennakadt a szemem. Másodszor is. Jahogy. Már nem is partnerek, és nem is partner management, hanem sima sales. Ez is oké, de akkor ezt kell írni a munkaköri leírásba, és hát nem ez volt benne. Az állásinterjún sem erről beszéltünk.

Felhívtam a toborzót, hátha ezeket a válaszokat nem nekem szánta, és összekevert valamit. Szabadkozott, hogy de hát “ez egy éppen alakuló csapat”, ahol napról napra változnak a dolgok.

Ezt a választ hallva vettem pár mély levegőt, gondolkodási időt kértem, majd megírtam elutasító szép e-mailemet, hogy bocsi, nem lesz szakmai interjú – legalábbis velem nem. Erre tervezzen a sales, ha tud! Bizonytalan sales fázisú termék, aminek a piaci pozíciója is bizonytalan de még a vevőkör is. Csapatot trombitálunk össze a nem tudjuk milyen feladatokra, hátha jó lesz. Emellett a még fel sem vett sales lesz a hibás, ha nem lesz eladva jól. Hozzáteszem, épp nem voltam abban a helyzetben, hogy nagyon válogassak, de ez így nagyon nem tűnt kereknek. Inkább talpaltam még egy kicsit egy másik állásért.

Ennek az adott cégnek így pár év távlatából utánajártam az e-cegjegyzek.hu-n: már nem létezik. 

 

# # #

Tetszett a poszt? Lájkold, oszd meg!

Ha személyes segítségre van szükséged az álláskeresésedben, karrierváltásodban, válogass tematikus szolgáltatásaimból vagy ingyenes online önéletrajz-konzultációért írj nekem! További információkért látogasd meg Facebook-oldalam!

# # #

A bejegyzés trackback címe:

https://jobangel.blog.hu/api/trackback/id/tr913727262

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2018.03.14. 10:00:57

egyetlen kérdés is elég lett volna:

"Mi a termék?"

Ha erre nem tud/akar válaszolni, akkor itt bizony eszkimóknak kell havat eladni, jutalékot is csak 2 éves késéssel fizetnek, ha egyáltalán. Ezek lemondó szép emailt sem érdemelnek, max jópár különböző szakhatósági, NAV és egyéb vizsgálatokat.

jobangel · http://jobangel.hu/blog 2018.03.14. 11:27:53

@Eltévelyedés: Itt szerintem hóembernek kellett volna szaunát eladni :) A "de ez egy induló csapat" meg a "naponta változnak", elég meggyőzőek voltak arra nézve, akarom-e ezt.

IT Knight 2018.03.14. 23:57:18

"Erre nem tudok válaszolni, ahogy jeleztem ez egy éppen alakuló csapat"

"Erre nincs konkrét tapasztalat, minden eset egyedi."

Tipikus fejvadász bullshit válaszok, ezekhez a céget sem kell megkérdezni.

white999 2018.03.16. 08:27:53

Az egész salesnek nevezett tevékenység tragédia és kihaló félben lévő dolog mint a textil zsebkendő.
1, Alapesetben az a szenzációs feltétel, hogy csináld vállalkozóban full jutalékban. Természetes itt a termékbevezetés költségét a vállalkozó salesessel fizettetnék meg. Ettől egy fokkal jobb eset amikor annyit adnak amiből kijön a vállalkozás költsége, mármint a kata-é. Igaz itt már törvénysértés van mert ez ebben az esetben bújtatott munkavállaló de ezen annyit nem szoktak gondolkodni.
2, A Következő verzió a nagy forgalmú multi hozzáállása. Ott már van forgalom és a termék is eladható, akkor minek fizessen. Tudok 17 milliárdos cégről, ahol 180.000 br kínáltak tavaly a képviselőnek de személyesen voltam egy nagyon jó nevű cégnél, ahol a 200.000 nettó elérhetetlen vágyálom volt. Csak a miheztartás végett 3.5 milliárd éves forgalomhoz a két meglévő képviselő mellé kerestek még egyet. Tehát milliárdonként nem jött ki egy értelmezhető fizetés (ennyi megvan egy biorobotnak 8 általánossal szalag mellett).
A salesnek kellene lenni a csodatévő orákulumnak, aki a teljes marketing hiányt pótolja szakmai hozzáértésével, ha meg nem akkor hülye. A tökéletesen felesleges elvárásokról meg nehéz mit mondani. Diploma és nyelvtudás hegyek, (természetesen max 25 év de 10 éves munkatapasztalattal) mint ha egy salesesnek a képességeit ezek bármilyen szinten befolyásolnák. ja és természetesen a fenti fizetési kondíciókkal. Amikor meg felvesznek egy olyat, akinek ez megfelel akkor meg megy a csodálkozás, hogy kiesik a kapa szájából és több kárt okozott mint hasznot. Ugyanakkor az értékesítés vezetőnek fogalma sincs a salesről a területen, csak az excell tábla megy de az nagyon. Az elvárásokhoz igazítják a piacot és nem fordítva.
Kicsi olyanok a cégek mint az egyszeri barom vásárló. Legyen jó állapotú használt autó ami 10 éves max 30.000 km-el nemdohányzó nyugdíjastól aki orvos volt és nem hogy második autónak de egyáltalán nem használta a kocsit, mert megromlott a látása. Csodák ideje lejárt, csak a sírás megy hogy nem találni normális embert. Ez egy vicc szakma lett, ami messze a legalulértékeltebbek között van, igaz az internet korában szép lassan el is veszti a jelentőségét.

jobangel · http://jobangel.hu/blog 2018.03.16. 09:26:53

@white999: Nagyon jó helyzetkép. A 0 Ft+jutalékos ajánlatok lassan azért kezdenek kikopni, mert elég sok álláskereső röhögte már ki ezt a nagyszerű ajánlatot. A vállalkozósdi szintén, a színlelt szerződéseket jól felismerik a hatóságok, és kellően jutalmazzák.

Multiknál lett most egy új "divat", miszerint új termék bevezetését rábízzák a meglévő salesre, és ha befut felvesznek az új termékre új embert. A szívás és az ingyen munka a meglévő sales-é, a felvett haveré a bejáratott cucc nagy jutalékért. És jön hozzám a sales, hogy szerintem is állást kell-e váltani, ha ilyet akar vele a főnöke. Nyilván, amennyiben nem szeretne balek lenni.

232323 2018.03.16. 15:50:29

Nem derül ki úgysem semmi, mert hazudnak vagy terelnek. :) és nekik nagyobb rutinjuk lesz a hazudozásban, mint neked. A másik oldal többet interjúztat, minta ahány interjúra te mész. :)

jobangel · http://jobangel.hu/blog 2018.03.16. 18:54:21

@232323: Olyan ez, mint a balkezes teniszpartner: előnye van a jobbossal szemben, mert jobbkezessel többel lehet találkozni, a balkezes kényelmetlen. A kérdezni merő álláskereső is nehéz "ellenfél", nincsenek felkészülve arra, hogy mit hazudjanak a kérdésekre. Tehát időt kérnek (mint a posztban), majd visszajönnek azzal, hogy az ügyfél sem tudta... Namost, ha az ügyfél, mint leendő munkáltató nem tudja, mit vár el, akkor vajon meg tud-e nekik felelni bármilyen álláskereső is? A kellően balek talán jó lesz...

LúzerMan 2018.03.17. 08:31:22

A poszter tudatos munkavállaló, kap is egy piros pontot.
Sok ilyenre van szükség, hogy a HR-es álszakmából végre komolyan vehető munkaág legyen.
Az elmúlt években elég sok interjút lefolytattam (nem HR-es vagyok) és bizony kevés jó visszakérdezéssel találkoztam.
Vittinger úrral abban nem értek egyet, hogy a helyzet javul. Amíg nem tudatos cégvezetők vannak, akikbe szorult némi empátia, addig mindig más lesz a hibás. Kevesen vannak, akik belátják, hogy rossz úton vezetik a szekeret.
Ennek persze sok oka van. Szerintem a magyarországi felsővezetés (legyen az kis kft vagy nagy zrt) vagy félre van informálva vagy nem hajlandó észrevenni, hogy mi zajlik a szeme előtt.

jobangel · http://jobangel.hu/blog 2018.03.18. 09:06:12

@LúzerMan: Köszönöm az elismerést :) A tudatosságot hirdetem elég régóta, kezdetben még naivnak tartottak ezért, de csak beérett. Majd oda is eljutunk egyszer, hogy a tudatos munkavállaló, álláskereső kitermeli a tudatos HR-est is. Bár HR-es még lenne sok ügyes-okos, a cégvezetőkkel több baj van. Sokan még arra büszkék, hogy náluk nincs HR-es (oké, ahová nem is kell állandóra, ott legalább outsource-ban legyen az ilyen feladat, de nem, majd megcsinálja ő, mert olyan könnyű. Aztán néz zavarodottan, hogy hát milyen emberek jelentkeznek, meg elmennek tőle, nem dolgoznak rendesen stb. Ezek kiküszöbölése mind HR-kérdés.)

SalesTalents · www.salestalents.hu 2018.03.19. 22:30:38

Ha jól értettem a cikkből akkor a toborzó egy „tanácsadó/fejvadász” cég képviseletében volt. Ebben az esetben ez a toborzó csak egy ugródeszka ahhoz, hogy eljussunk a célállomáshoz mint jelölt és ott a megbízónál tehetjük fel szakmai kérdéseinket.
Sajnos a toborzó cég személyének minőségéről a megbízó nem tehet, vagyis igen abban hibás, hogy olyan toborzó céget választott, akinek halvány fogalma sincs az értékesítés fortélyairól.
Ha viszont a toborzó cégen belüli és netán a cégvezető sem tudta a cikkben feltett kérdésekre a válaszokat akkor tényleg nagy a baj….
süti beállítások módosítása