Joanna's Kitchen

Joanna's Kitchen

10 perces sütik

Áfonyás túrókrém

2017. október 20. - JohannatheLawyer

Mivel mostanában a szokásosnál is jobban elfoglalt vagyok, sajnos kevesebb időm marad a konyhában ügyködni. Azért minden hétvégén kotyvasztok valamit, lehetőleg a jó fajta, 10 perc alatt kész ételekből, sütikből.

kep.jpg

Így tettem a múlt hétvégén is. Ennek eredménye az alábbi 10 perc alatt kész, áfonyás túrókrém, amely a benne található keksznek köszönhetően megüti a sütemény kategória alsó lécét.

Bármilyen keksz, akár maradék száraz piskóta is megfelelő. Nálam még volt itthon a földimogyorós sütipecsétes kekszből, azt törtem össze. Bátran játszhatunk az arányokkal is. Aki édesebben szereti, vagy nem diétázik, használjon porcukrot, vagy több mézet. Aki nem szereti az áfonyát, használhat almát, körtét és így tovább.

550 gramm tehéntúrót összedolgozunk 2 evőkanál joghurttal, 1/3 teáskanál steviával, 2 evőkanál mézzel és 1-1 teáskanál szárított narancs- és citromhéjjal. Nem lesz száraz, de aki kicsit "gazdagabbra" vágyik, 2 dl felvert habtejszínt is keverhet még hozzá.

Azt tapasztaltam, hogyha mézet vagy nádcukrot is adunk  az ételekhez, nem lesz annyira „steviás” íze. Ez egyébként nem zavaró, de valóban kiérezhető a legtöbb süteményből.

15-20 darab kekszet összetörünk (robotgépben vagy egyszerűen tegyünk nejlonzacskóba és egy nyújtófával „verjük szét”). A kekszmorzsával megszórjuk egy üvegtál alját, erre jön egy réteg túrókrém. Erre kanalazunk 3-4 evőkanál alma-áfonya gyümölcspépet.

Én ezt a gyümölcspürét szoktam használni:

bio_18254.jpg

Erre jön 2 evőkanál reggeli zabpehely alap (én vaníliásat használtam), amelyet helyettesíthetünk egyszerűen zabpehellyel. Ezt megszórjuk a maradék kekszmorzsával, rákanalazzuk és eloszlatjuk a maradék túrókrémet. A tetejére áfonyát ültetünk. A képen még egy kis datolyaszirup került az áfonyákra. 

img_20171014_162539.jpg

 Jó étvágyat!

Letöltöm az áfonyás túrókrém receptjét.

Ha tetszett a recept, kövess facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://joannaskitchen.blog.hu/api/trackback/id/tr9713039278

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása