1, Az állásinterjú
Be sem kell mutatni: itt kezdődik, és itt dől el minden. Többnyire kellemetlen, céltalan és bugyuta. Egy mesterséges, kreált helyzet, amiből közel sem fognak rólad annyit megtudni, mint amekkora feneket kerítenek neki. Állásinterjút csak egyféleképpen lehet jól csinálni: ha nem csinálják. Ott az előszűrés, ha szükséges, próbamunka, de ne raboljuk már egymás idejét! Utána felőlem beiktathatnak egy pofavizitet, de akkor ne hatalomtechnikai bemutatót tartsanak a betanuló HR-es kollégának vagy menedzsment-kézikönyvek ostoba keresztkérdéseit böfögjék fel.
2, Open kibebaszott office - minden rákfenéjével együtt
Remek dolog, ha egy egybenyitott iroda kellős közepén ülsz, és egyszerre legalább 10-15 szempár tapad rád és a képernyődre. Nem, nem az a baj hogy látnak, hanem hogy meg is néznek. - Hátte mit csinálsz? - Hátneked mi a picsa közöd van hozzá? – kérdem én. Imádom, amikor egy-egy Youtube-videó megnyitásakor spontán flash mob robban ki mögöttem, hogy mit is nézek, mutimeg, tekerd már vissza! (reklámügynökségnél munkaidőben is alap, hogy valaki videókat néz). Ha már a vállalati kultúra meg a dilettáns vezetőség megköveteli, és kénytelenek vagyunk mindannyian egy légtérben dolgozni, akkor mégis miért idegesítjük a halálba egymást?
3, Meetingek
Az modern munkahely és az erősen hierarchizált vállalati lét rákfenéje, alsó hangon másfélkötőjelhárom ellopott óra az életedből. Kit ne idegesítenének ezek a mindenütt egy kaptafára működő, indokolatlanul hosszú, terjengős, telebeszélt, levegőtlen meetingek? A legjobb, amikor összetorlódnak, és egész nap mást se csinálsz, mint meetingről meetingre szaladgálsz, ilyenkor sejlik fel, mennyire regresszív ez a szerencsétlen találmány, ami hatékonyságnövelés helyett épp a produktivitást gyilkolja, azzal, hogy nem enged dolgozni. Nem tudom már hol olvastam, de én sem tartom ördögtől való ötletnek, hogy állva tartsák meg a meetingeket, így rövidebbek és lényegre törőbbek lennének, kevesebb családi sztorival és mellébeszéléssel. Csak legyen már vége.
4, A motivációs beszéd
A meeting speciális alesete. Onnan lehet felismerni, hogy 90%-ban egy totálisan haszontalan bullshit, a maradék 10%-ban meg csak unalmas és/vagy hazug. A legjobb az egész önellentmondásossága: ezzel próbálják motiválni és produktívabbá tenni az embereket, miközben jobbára egy időrabló, tartalmatlan baromság az egész, amire senki sem kíváncsi.
5, "Fakultatív" céges buli (amin azért kötelező részt venni ;)
A címben nem tudtam eléggé idézőjelbe tenni a fakultatív szót. Nem a bulival van bajom, hanem hogy ilyen álszent, sunyi és hazug módon úgy tesz, mintha CSAK invitálna a részvételre, a szabad akarat lehetőségével kecsegtet, közben a vállalat nemcsak a lelkedet, de a söröskorsódat sem engedi. Ott kell lenned, ha egyszer ott a főnököd, ott vannak a kollégáid, és ez egészet nyilvánosan meghirdették. Szül az asszony? Sír a gyerek? Beteg vagy? Esetleg az anyád beteg? Le kell szarni, ott a helyed!
6, Fizetésnap
Nincs azzal semmi baj, hogy örülünk az átutalásnak, de miért kell minden kibaszott hónapban betenni a Belgätól azt a lehasznált, egyébként sem vicces, ótvaros, agyrohasztóan büntető Fizetésnapot? MIÉRT??? Az első néhány alkalommal még értettem, de sokadszorra maximum annyira vicces, mint egy Sas Józsi poén loopolva. Engedjük el, ünnepeljük meg máshogy, menjünk el inni együtt munka után (egy korábbi melóhelyemen például ez volt a szokás – mennyivel elegánsabb, mennyivel szimpatikusabb!), vagy felőlem lehet esőtáncot járni, pucéron kiszaladni a hóba, ha majd lesz, csak légyszi, ne a Fizetésnapot! (Disclaimer: pedig még a Belgät is szeretem, isten látja lelkem, de ez a szám velem együtt fogja tönkre tenni őket is.)
Olyan vicces, mint egy Sas Józsi poén loopolva
7, Amikor az iroda kutyafuttatóvá válik
Az egyik kedvencem az, amikor bejön 3-5 kutya, és mindegyik rajtad akar keresztülugrálni. Tudom, elég speciális probléma, de egyre több a kutyabarát munkahely, amivel a legkevésbé se lenne bajom. Azzal már inkább, hogy a jófejkedős, liberális és progresszív légkörű dizájnirodák világában a kutya szent és sérthetetlen élőlény lett, valahol felúton a csecsemők és Isten között. Az ebeknek bármit elnéznek, ha meg csúnyán merészelsz nézni rájuk, miután már félórája a székedet vagy a lábadat basztatják, ne adj isten ügyörű-bügyörü decukivagy + simizés helyett rájuk is szólsz, egy szar ember vagy. A kutyusok imádni valóak de kezelhető mennyiségben, és ha nem akadályoznak a munkában. Vagy a puszta létezésben. Bónusz: ha van bébikutya, és még be is szarik az asztalod alá!
8, ASAP és a többi elbaszott rövidítés meg betűszó
A sürgős is elég lenne. Tényleg, értenénk, nem vagyunk hülyék, se birkák. Se hülye birkák. Általában már a türelmetlen hanglejtésből is érezzük, de ha még legalább háromszor beleírod a levélbe, az a biztos. Nem akarom én ezt mindenkinek felróni, bárkivel előfordulhat, hogy automatikusan kicsúszik a száján egy ilyen rút rövidítéssé összegöngyölt anglicizmus (aminek tényleg semmi értelme, amíg a Shifttel vagy a Caps Lockkal baszakodtál, háromszor leírhattad volna, hogy sürgős). Inkább csak bosszantó, az a lusta, igénytelen takarékosság, ahogy sokan fogalmaznak, és ahogy az irodai és vállalati kultúra rátelepszik a nyelvre, és átalakítja az emberek hathatós közreműködésével. Ez nem rétegnyelv, nem bennfentes szakmai összekacsintás, hanem szimpla lustaság és kellemetlen divat, mint a fidget spinner. Mindenütt használják, nem csak ott ahol sokat kell angolul kommunikálni, sőt van egy olyan érzésem, hogy ott használják csak igazán, ahol egyáltalán nem kell (mint nálunk).
9, Ha valami tegnapra kell, ASAP és még prior is
De ha tegnapra kellett, akkor miért nem kaptam meg mondjuk tegnap, ne adj isten előtte? Jaaa, mert felrobbantotta a netet az az olcsó repjegy az Utazómajom.hu-n, és azonnal le kellett szervezni az egész utat, vagy leárazás volt a Bershka online shopban, esetleg kijött az új Trónok Harca kritika? Tényleg? És anyád amúgy hogy van?
SOHA ne add oda a tűzőgépedet!
10, Alany nélküli kérdések, lehetőleg minél halkabban belemotyogva az irodai éterbe
Senki sem érti, de mindenki hallja, ettől függetlenül te leszel a bunkó, ha nem reagálsz. Ez nem egy játékelméleti probléma, hanem akkora szociális sakk-matt helyzet, mint az állat, egy negatív összegű játszma, csak rosszul jöhetsz ki belőle. Nincs más választásod, visszakérdezel, és akkor rájössz, hogy pusztán az ügyfél anyját szidja magában vagy azt a sztorit folytatja negyedórás szünet után, ami miatt anno feltetted a fejhallgatót. Az élmény garantált.
De a listának sajnos itt még nincs, egyszerűen nem lehet vége. Jöjjön a két bónusz!
+1
Fény-, hang-, hő-, szag- és egyéb hiperérzékenység
Én is tudom, hogy az eddigiek fényében a rengeteg bizonyíték mind egy irányba mutat, de itt tényleg nem rólam van szó, biztosúr. Léteznek jogos panaszok és léteznek az abszurd, otromba, ostoba és pillanatok alatt elvitatható panaszok. Na ez utóbbiakkal lehet őrületbe kergetni a többi kollégát. Például amikor 10 emberből 1 az, aki érzékeny a kajaszagra és ezért nem vihetsz be kaját, vagy mint a Magyar Turisztikai Ügynökségnél, egyenesen megtiltják a konyhai mikró használatát (???), na az egy elbaszott dolog, és ilyenkor nem a többi 7 és félmilliárd ember a hülye intoleráns fasiszta, hanem az az 1-2 hiperérzékeny. De ha igazán kitartóan és következetesen hiperérzékeny az az 1-2 ember, könnyedén megkeserítihetik a többiek életét.
+2
Kényszeres ablaknyitogató/Klímaszabotőr
Az előző embertípus pusztító alesete, vagyis inkább zászlóvivője. Onnan lehet megismerni, hogy minden közepes vagy annál nagyobb irodában van belőle legalább egy. Nála a hőháztartásban borult meg valami, de nagyon csúnyán. Na meg a fejében. Július-augusztus között vagy december-január környékén aktív, és vagy betegre izzadod magad vagy szimplán csak folyton beteg vagy miatta. Az élet egyik nagy kérdése, hogy miért és milyen jogalapra hivatkozva csinálja, amit csinál, de a pofonegyszerű megoldás szerint semmilyenre, csupáncsak nem zavarja, hogy másnak kellemetlenebb, mint neki. És ami a legfontosabb: ő ül az ablak vagy a klímapanel mellett. Szóval nekünk, többieknek esélyünk nincs.
Ennyi lett volna, az irodai rémálomról kicsit komolyabb kontextusban itt írtam korábban.