Közlemény

2017.10.30. 12:08

A Fővárosi Ítélőtábla 32.Pf.20.570/2016/4-II. számú ítéletében azt állapítja meg, hogy az Index.hu Zrt. alperes a Gyermekrák Alapítvány felperes jóhírnevét azzal sértette meg, hogy az általa üzemeltetett internetes hírportálon a 2013. december 17-én közzétett „Saját mentőben ülve kerüli a dugót" című cikkében az alapítvány által betegszállításra költött összeg éves átlagával kapcsolatos egyszerűsítő számításával azt a hamis látszatot keltette, hogy a felperes pazarló gazdálkodást folytat.

Megsértette továbbá a felperes jóhírnevét azzal, hogy az ugyancsak 2013. december 17-én megjelent „Keményen nekiment a Gyermekrák Alapítványnak az Emmi" című cikkben valótlanul híresztelte, hogy „... a Gyermekrák Alapítvány is azon szervezetek közé tartozik, amelyek több 10 millió forintot költöttek eddig reklámra, miközben arányaiban jóval kevesebbet valódi célokra", ezzel azt a hamis látszatot keltve, hogy a felperes bevétele jelentős részét nem közhasznú célokra fordítja. Megsértette továbbá a felperes jóhírnevét azzal is, hogy ugyanitt valótlanul állította, hogy „... egymilliárd forintnyi egyszázalékos adományból csak töredékét kaphatták meg a rászorulók a Kehi nyomozása alapján.”

Megállapítja a másodfokú bíróság, hogy az alperes megsértette a felperes jóhírnevét azzal, hogy az index.hu internetes hírportálon a 2013. december 18-án megjelent „Mire és hogyan költ a Gyermekrák Alapítvány?” című cikkben azt a valós tényt, hogy „ ...a daganatos gyerekeket gyógyító hálózat az elmúlt két évben 16 millió forintot kapott ...” abban a hamis színben tüntette fel, hogy ebben az időszakban a felajánlott összegből csupán ennyit fordított a félperes a daganatos gyermekeket gyógyító kórházak támogatására.

Megállapítja a másodfokú bíróság, hogy az alperes megsértette a felperes jóhírnevét azzal, hogy a 2014. február 10. -napján megjelent „Kért, de nem kapott támogatást a Gyermekrák Alapítványtól a Tűzoltó utcai klinika” című cikkben valótlanul híresztelte, hogy „... az alapítvány támogatja a betegeket havi 5000 forint adománnyal, de csak azokat, akik rendszeresen elmennek átvenni az adományt az alapítványhoz”.