A legjobb balatoni halsütő nyomában: Jóbarátok

A legjobb balatoni halsütő nyomában: Jóbarátok

A Jóbarátok azok közé a büfék közé tartozik, ahol úgy érzed, megállt az idő. Ez persze nem feltétlenül baj, sőt, kifejezetten előny is lehet, ha szereted a kiszámítható, jól megszokott ízeket és környezetet.

Tavaly már jártunk itt, de kíváncsiak voltunk, megmaradt-e a színvonal, érdemes-e az idén is betervezni a balatoni hal rajongóinak. (Balatoni hal alatt most a környékbeli halastavakból érkező halakat kell értenünk.)

jb1.jpg
A budatavai strand bejáratánál található Jóbarátok a Balaton egyik legrégebbi sütödéjének hagyományaira épít, és a jelenlegi tulajdonos mindent pontosan úgy csinál, mint a korábbi. Egyszerű volt a recept: mindent úgy kell csinálni tovább, amiért a helyiek imádták (és máig imádják) a helyet.

jb4.jpg
A teraszon ülünk le, mert bent elég erős a hal- és az olajszag - ez persze nem kritika, egy halsütőben halszag van és kész. Tavaly már bizonyított az itteni fogas (850 ft/10 dkg), ezért most keszeget kérünk (450 Ft/10 dkg). Bármilyen egyszerűnek tűnik, a keszeget jól elkészíteni művészet (és persze megenni is). A kiszolgálás a pultnál egy kicsit fáradt, nem éreztük azt a lelkesedést, ami úgy jólesik az embernek, pedig még el sem kezdődött a főszezon. A halat kihozzák, a felszolgálónak pedig úgy tűnik, sokkal jobb napja van, mint a többieknek.

jb5.jpg
Minimál-ebédet tolunk: keszeg és koviubi. Semmi más, ami elterelné a figyelmet. A keszeg tökéletes, kárpótol mindenért. A hús omlós és ízletes. A panír kellően ropogós és sós. Az uszony és a farok is eléggé átsült ahhoz, hogy bevállalósabb keszegevők elropogtassák.

jb2.jpg

jb3.jpg

A Jóbarátok egész évben nyitva van, így a helyieknek télen sem kell lemondani a tutiról. Balatonalmádi egyébként is egy kissé alulértékelt úti cél, pedig itt van isteni fagyi, csodás pizza és még a vegánoknak sem kell éhen halni.

Jóbarátok halsütöde
Balatonalmádi, Budatava strand (Lóczy tér 1.)
Nyitva egész évben, minden nap 10-20-ig
Tel.: 06306860522

És ha nyárra is terveznél egy igazán jó programot, jelentkezz az I love Balaton Öbölátúszásra, július 19-re, most még kedvezményes áron!

A legjobb balatoni halsütő nyomában: Jóbarátok Tovább
Címkék:fogas nyaralás süllő hal gasztronómia gasztró balatonalmádi keszeg halsütő Balaton Jóbarátok

A bejegyzés trackback címe:

https://ilovebalaton.blog.hu/api/trackback/id/tr807602130

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gitta Maráczy 2015.07.06. 14:48:18

A keszeg,fogas egész évben kitűnő! Mi ősszel is ettünk náluk, tavasszal is és egyenletesen jó színvonalú volt az étel. Nem úgy, mint Oszi bácsi sütödéjében, ahol éppen ezen oldal ajánlása alapján látogattunk el a Szigligeten található keszegelő helyhez. MEGBÁNTUK! A keszeg nem keszeg volt, zsíros ás "lánykorában kárász vagy dévér? " lehetett.... a fogas kiszáradt - túl sütött - volt...szóval pestiesen mondva Oszi bácsi 'bevásárolta ' sütödéjét a Top.-..X--be...:(

lavór 2015.07.06. 17:36:07

Vplt szakács és kiszolgáló? :O Vagy süsd magad mozgalom van arrafelé?

Waka · http://blogkocsma.blog.hu/ 2015.07.06. 17:41:34

Volt hozzájuk szerencsém, nekem nem jött be.

martineden 2015.07.06. 19:48:34

4500 ft 1 kilo keszeg?Regebben disznokkal etetttek fel a halaszok.

tisztapista 2015.07.06. 20:05:26

Éppen telefonálni akartam nekik. Telefonszám biztosan jó?

dr. mesterséges színezék 2015.07.06. 22:05:54

@martineden: A világ halakra igényesebb részén ma is ezt teszik a ponttyal.

Egyébként megeszem a keszeget, saját horogról, ha már ráakad - de szó szerint egy fillért nem adnék érte.

Yoss 2015.07.06. 22:11:53

Keszeg is cool! Ha lenne mindenhol, a tököm se enné a hekket.. Az se rossz egyébként, de közel nem jön egy finoman sütött keszeghez!

Halas67 2015.07.06. 23:09:45

Van egy nagyon jó halsütőm Fonyódon, érdeklődnék, hogy mennyibe kerül egy ilyen cikk? Úgy értem lejöttök kipróbáljátok (vendégeim vagytok) és írtok egy hasonlót ha ízlett.

Hölgyválasz 2015.07.07. 09:48:08

Még júniusban kipróbáltuk a helyet. Nem is annyira halsütő, mert hamburger, pizza stb. ugyanúgy kapható, mint a többi tipikus balatoni büfében (ezen az elven bármelyik büfét, ami árul halat is, hívhatnánk halsütőnek) Egy fél adag halászléért, egy keszegért és egy szelet kenyérért 2100 Ft-ot fizettünk. A halászlé jó sűrű volt, de nagyon sós, a keszeget pedig nem sikerült úgy irdalni és megsütni, hogy ne kelljen a szálkákkal bajlódni. Sajnáltuk...

ifo2 2015.07.07. 23:57:32

@Halas67: szia hol van a halsutőd? legközelebb arra járok, beternék.

zündfolge 2015.09.26. 20:02:23

"...a jelenlegi tulajdonos mindent pontosan úgy csinál, mint a korábbi." Na ez így nem állja meg a helyét. Ha kóstoltátok volna Gabi bá' halait, nem írnátok ilyet.

Darth Plagueis 2018.07.10. 22:35:48

Ponty, keszeg, kárász szemét hal. Iszonyat drágán adják a balatonon a halastavi halakat. Izre? Egyetek egy tiszában fogott kárászt , hozzá sem mérhetõ egy bódés halhoz.

Emery T. 2018.07.18. 21:06:30

@Darth Plagueis - a felsoroltak egyáltalán nem szemét halak. Nagyon is jók azok, ha azok lennének. A helyzet az, hogy te nem balatoni halat ettél. Évek óta nem lehet már halat enni a Balatonon, mert tilalom van a halászatra. Szerintem gondold át újra...

Emery T. 2018.07.18. 21:07:49

Az, hogy iszonyat drága, egy másik kérdés.
süti beállítások módosítása