5 tipp a gubancmentes és selymes hajkoronáért!

dress-864107_1280.jpg

Egyik titkos vágyam, hogy a hajam könnyen kifésülhető, gubancmentes, selymes és egészséges legyen, mindezt úgy, hogy a derekamig ér, és a gyerekek születésével sem voltam hajlandó levágatni. Ennek érdekében ki kellett találnom valamit, hogy a belekent nyálas kiflicsücskök, a kapaszkodónak használt copfom, valamint a terhességek utáni hajhullás után is vállalható kivitelben nézzen ki legalább akkor, ha kimozdulok otthonról. Nekem az alábbi 5 tipp szokott segíteni, hogy a megpróbáltatások ellenére is kimerjek lépni a házból sapka nélkül :-)

24114857712_27e18dbe0f_o.jpg

1. Megfelelő samponok és balzsamok - felváltva használva

Minden embernek más és más samponok és balzsamok jönnek be. Én szeretek kísérletezgetni, és azt vettem észre, hogy nekem az válik be leginkább, ha váltogatom a sampont és balzsamot, amit használok. Pár alkalommal használom az egyiket, aztán váltok egy másikra, és utána olyan, mintha felfrissült volna a hajam, sokkal könnyebben kezelhető lesz, aztán eltelik pár alkalom, és megint visszatérek a másikhoz. A balzsammal ugyan ez a helyzet. Persze az fontos, hogy eleve olyan sampont használjunk, ami a hajtípusunknak megfelelő, és jó minőségű. Most kipróbáltam egy számomra teljesen új termékcsaládod, majd lesz róla tesztelős poszt :-)

2. Nedves hajra vigyázni!

A haj szerkezete némiképp megváltozik, amikor vizes lesz, sokkal sérülékenyebbé válik. Mióta ezt tudom, sosem dörzsölöm a törölközőbe a hajam a gyorsabb száradás érdekében, csak óvatosan megtapogatom vele, és a fésülésnél is első körben inkább az ujjaimat használom.

woman-586185_1280.jpg

3. Hajpermet, hajvégápoló használata

Ezek nekem nagyon sokat szoktak segíteni, a nedves hajamra spriccelem az éppen aktuális kedvenc hajpermetem, illetve a végeire már nedvesen is teszek hajvégápoló olajat, ami nálam minden esetben az Avon Advance Technique szuper hajolaja, már több félét is kipróbáltam, de ez vált be eddig a legjobban. Ha ez megvan, óvatosan turbánba becsavarom a hajamat.

4. Ne szárítsd meg egyből a hajad

Köztudott, hogy a sok hő nincsen kifejezetten jó hatással a hajunk állapotára, ezért hajmosás után mindig a törölközőbe csavarva hagyom a hajam minimum fél órán át. Ez azért is jó, mert a ráspriccelt hajápoló kozmetikumoknak több ideje van, hogy kifejtsék a hatásukat, és persze nem kell órákon át szárítanom a  hajam, mert a törölköző már addigra beszívta a nedvesség nagy részét. Ezáltal nem roncsolom a hajam a szárítással, illetve lényegesen selymesebb, és puhább lesz így a hajam, mintha egyből nekiesnék a hajszárítóval.

blonde-2094172_1280.jpg

5. Használd az ujjaid fésű helyett

Ha ezzel mind megvagyok, akkor elkezdtem a hajszárítást, először anélkül, hogy fésűvel kifésülném, csak a kezemet használom a szálak szétválasztására. Ha nagyjából megszáradt, akkor megfésülöm, majd úgy szárítom tovább, hogy végighúzom a tincseken az ujjaimat a hajtövektől a végekig. Nekem ettől a módszertől sokkal selymesebb lesz a hajam, és nem kelt olyan szöszös hatást sem, mint amikor végig fésűt használtam. A művelet végén ismét bekenem olajjal a hajvégeket.

Nekem szuperül bevált ez az 5 módszer a hajam karbantartására, Nektek milyen praktikáitok vannak? :-)

 fullsizerender_2_3.jpg

 Képek forrása: pixabay, flickr

Ha tetszett a bejegyzés, köszönöm, ha megosztod.

Csatlakozz Te is az I/llegal Beauty facebook oldalához, hogy ne maradj le semmi izgalmasról!

Köszönöm, hogy olvasol, várlak vissza! :)

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://illegalbeauty.blog.hu/api/trackback/id/tr9912755226

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lángharcos 2017.08.18. 10:09:44

Hitelesebb lenne egy ilyen "önvallomás" saját fotókkal, mintsem stock képekkel.

illegal beauty 2017.08.18. 10:12:01

@Lángharcos: Pontosan ezért mutattam meg a végeredményt az utolsó képen :D

Anyaként is Nő

Az Anyaként is Nő oldal egy online női magazin, személyes hangvétellel, ahol olyan témákban olvashatsz, mint az anyaság, nőiesség, stílus, párkapcsolat, szépségápolás, de találkozhatsz még izgalmas interjúkkal, ajánlókkal, érdekességekkel, és személyes gondolatokkal is. Az oldal egyik célja az inspirálódás, és hogy kreatív módon segítsek az édesanyáknak megtalálni magukban újra a nagybetűs Nőt, mind lelki mind pedig fizikai értelemben. 

Tarts velem Instagramon is!

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
süti beállítások módosítása