Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

IFL Gazdaság

Hova tűnik az adófizetők pénze a kínai éttermekből?!

2016. július 26. - Szarvas Norbert

img_5385.jpg

Te láttál már Magyarországon kínait gagyi autóban? Én sajnos még nem igazán, ellenben bennem a sztereotip gondolat, amit a szemem csak megerősített az elmúlt években, hogy általában az Audi-BMW-Mercedes luxusmárkákban ülnek, időnként a másodvonalból (még midnig elérhetetlen az átlag magyarnak) válogatnak. Ezzel csak perspektívába szeretném állítani a következő történetet, amiről nem mondom, hogy valóság és nem állítom hogy kizárólag az elmém szüleménye. Döntsd el te magad, hogy mi lehet az igazság.

A budapesti WestEnd egyik távol-keleti gyorséttermében tartottak ellenőrzést múlt héten a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai. A koszos és rendezetlen, élelmiszer-biztonsági szempontból aggályos étterem működését azonnali hatállyal felfüggesztették a szakemberek - adta hírül a hivatal. A  most bezárt éttermet a C.Y. Shun Fa Kereskedelmi Kft. működtette a budapesti WestEnd City Centerben. Az egymillió forint jegyzett tőkéjű, 2009-ben alapított cég három tulajdonosa Yin Xue Qin, Chen Xiao Qing és Chen Xiao Dong. A kft. 2015-ben 25,15 millió forint árbevétel mellett 9,2 M forintos veszteséget ért el - derül ki a ceginfo.hu adataiból.

ki.jpg

Szerinted hogyan lehet veszteséges egy étterem abban a Westend bevásárlóközpont étterem részlegén, amelyik minden nap csordultig van?

Oké, bezárták az éttermet, de engem a gazdasági oldala érdekel és meglep, hogy a NAV-ot egy picit sem érdekli ez az oldal! Az pedig végképp bosszant, hogy alig pár százezer forintos bűntetést szabtak ki egy olyan cégnek, ami vélhetően sok tízmillió forintot tett zsebre szabálytalanul. Fura az élet, mondjuk ki.

Vegyük azt példának, hogy egy vásárló1500 forintot költött el ebben az étteremben. Ez már csak azért is nagyon pesszimista hozzáállás a részemről, mert bevásárlóközpontok kínai részlegénél sosem sikerült még 2000 forint alatt eljönnöm (üdítő, köret, hús, leves), ha pedig a párom is ott volt, akkor 4-5000 forint a számla.

Ahhoz, hogy az árbevétel 25M forint legyen tavaly, pontosan 16.777 alkalommal kellett elköltenie a vásárlóknak 1500 forintot. Ez azért első ránézésre már mennyiség, nem igaz? Havonta 1397 vásárlót jelent, napi szinten pedig átlag 46-47 ügyfelet a hónap minden napján (ebbe belekavarhatott mondjuk a KDNP vasárnapi happyday...). Tehát számoljunk felkerekítve a vasárnapokat levonva napi 60 vásárlóval. Ha azt mondjuk, hogy 10-től este 7-ig megy az aktív időszak, akkor óránként átlag 6-7 ember evett itt.

Csak nekem hihetetlen egy picit, hogy létezik olyan étterem a Westendben, ahol óránként átlagban csak 6-7 ember eszik? Mondom ezt úgy, hogy akárhányszor eszem ilyen helyen, akkor amíg megkapom a kajámat és eljutok a rendelésig elöttem állnak 5-en és utánam is folyamatosan érkeznek. Persze nyilván más elosztásban érkeznek a hot órákban és a lazzy órákban, de ettől függetlenül gondolom azt, hogy egy ilyen étterem óránként átlag 40 vásárlót etet meg átlag 1500 forintért cserébe.

Ha ezt felszorozzuk, akkor:

194.400.000 forintot kapunk

 

Biztosan vannak eltérések étterem és étterem között és nem biztos, hogy ez a kínai étterem ilyen forgalmat bonyolított. Csupán a tényre szeretném felhívni a figyelmet, hogy immár 7 éve működött ez a cég, a ceginfo.hu adatai szerint pedig még ennél is siralmasabb árbevétel mellett. Hogyan lehetséges ez?

  1. Ha ennyire élhetetlen a bevétel, akkor a cégnek 1-2 év alatt csődbe kellett volna mennie, mert nem éri meg "betolni" a pénzt
  2. Ha megéri, akkor az miért nem mutatkozik a hivatalos bevételi adatokban?
  3. A NAV-ot ez miért nem érdekli?

 

Egy kis ráadásként pedig ne felejtsük el a tényt, hogy ez az étterem nem valamelyik szaros budapesti no name mellékutcában funkcionált, hanem az egyik legdrágább és legfelkapottabb helyen, ahol tuti üzlet éttermet nyitni, ahol naponta tízezrek fordulnak meg minden áldott nap. Valószínűleg a Westend sem egy liter kóláért adta bérbe a helyet, hanem havi szinten súlyos százezrekért.

Példaként vegyük azt, hogy havi 200.000 forint a bérleti díj (szerintem sokkal több). Ez évi 2,4M forintot jelent.

Példaként vegyük hozzá, hogy legalább 6 embert foglalkoztat hivatalosan ez az étterem (szerintem többet és nem feltétlenül hivatalosan) és legalább a minimálbért kifizetik nekik (szerintem kézbe többet kapnak): a munkaadó éves bérköltsége 1.619.100 forint/fő= 9.714.600 forint.

És akkor még anyagköltségről nem beszéltünk, máris éves szinten közel 13 millió forintnál vagyunk.

Ehhez képest a ceginfo.hu adatai alapján tavaly 26 millió forint volt az anyagráfordítás és személy jellegű ráfordításra "csupán" 7,4 millió forintot költöttek el. Tehát ez papíron már önmagában 35 millió forint, azaz 10 millió forinttal több, mint a teljes árbevétel (papíron). Még mindig nem gyanús?

Nem is számolok tovább, mert sírva fogunk fakadni. Merül fel, hogy akkor hova tűnik az adófizetők pénze a kínai éttermekből?

►►►►

Ha segítséget szeretnél a pénzügyeidhez vagy kérdésed van, nekem is megírhatod:

✰✰ szarvas.norbert@iflgroup.hu vagy

✰✰ www.iflgroup.hu

 

Itt találsz meg minket:

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr768915748

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tommybravo 2016.07.27. 14:18:05

Igénytelen matek, igénytelen sztereotípiák. Kár érte, a téma jobbat érdemelt volna egy "szakmai" blogtól.

Herbert Putzenschramm 2016.07.27. 14:18:52

egyszer egy westendes kínai kaja után egy hétig kínzott a locsolófosás, azóta kerülöm az egész földszintet.
amúgy ritka fos szar cikk, átlag kínai étteremben még sose fizettem egy ezresnél többet, és már abból is akkora adagot adnak a kis kínaiak, hogy megeszem és utána fél óráig csak üveges tekintettel nézek a külvilág felé.
én leszarom hogy ki mennyit adózik, de ha minden étteremben ilyen lenne az ár/érték/ mennyiség arány akkor egy szebb világ köszönne ránk.

Burgermeister 2016.07.27. 14:21:13

@Dr. Trejo: 444el csipazzad a 3 reszes vizolaca ugyet

midnight coder 2016.07.27. 14:27:26

Na bumm, most 20 négyzetméterrel kisebb lesz a következő stadion. Nem a kínai az a kisebbség kis hazánkban akikkel a probléma van.

Brett Shaw 2016.07.27. 14:29:02

Aztakurva. Címlapos cikk volt, véletlenül beleakadtam. Neharagudj már poszt 'író', de ezt pontosan minek szántad?

Gyengén megírt, személyeskedő baromsággal indított, gyakorlatilag semennyire nem körbejárt iromány.

Becsülgetsz össze vissza, de basszus a nagyságrendet sem találod el mondjuk a bérleti díjnál. Ha ott nem találod el (holott 5 perc alatt kapsz nagyságrendre stimmelő infót), akkor hogyan várhatod el azt, hogy a többi ide oda tologatott számodnak bárki is hitelt adjon?!

Iszonyatosan gyenge, tipikus kisstílű szar ez az egész. Oknyomozó újságírót játszol, mert azt hiszed ahhoz mindenki ért. Csak elfelejted beletenni a munkát és a semmit próbálod meg eladni. +nem is értesz hozzá +valszeg elég buta is lehet +valszeg komplexusokkal küzdesz.

Nyilván csalnak. Szar ügy, de ebben az esetben kb. semennyire nem érdekes ez, mert befedi az a hányadék amit írtál. Nekem se kutyám se macskám, se a kínai, se a magyar adócsaló. Ott rohadjon meg mindegyik, ahol van, mert versenyhátrányból indulok hozzájuk képest, de amit itt műveltél az csak szimpla hangulatkeltés, tartalom nélkül.

midnight coder 2016.07.27. 14:31:08

@furious ewok: "Pl sztem a plázás kínaik elég gyatra forgalmat produkálnak a többi kajáldához képest, egyszerűen azért, mert az ottani árak jóval MAGASABBAK az összes budapesti kínaihoz viszonyítva (akár 500 ft/adaggal is), miközben a színvonal ugyanaz a trash kategória."

Ezzel csak az a baj, hogy a plázákban a többi helyen sem mindig magas a színvonal. Lásd Pl. az a hely, ahol főzeléket lehet falni.

midnight coder 2016.07.27. 14:32:57

Amúgy vajon a blog gazdája vajon fizet adót a befolyó bevételek után ?

nick papagiorgo 2016.07.27. 14:33:29

@burke:
majd most fogják, ahogy tudom.
Már amikor elkezdték, micsoda visongás volt, hog drága, be se fér a boltba, meg egyéb nevetséges indokok :)

burke 2016.07.27. 14:35:25

@nick papagiorgo: a kerdesre nem valaszoltal,de segitek..
mert sok erdek serult volna,ha mindenre kiterjesztik,kevesebb fekete jutott volna a partszekhazba..

dr. mesterséges színezék 2016.07.27. 14:36:37

Az írás tényleg túl... hogy is mondjam... egyszerű, de egy pontja jogos, minden hasbólkapott számítás nélkül: ha erre nem cuppan a NAV, akkor mire.

kkkchris 2016.07.27. 14:40:31

@Herbert Putzenschramm: sajnos amit kapsz ott az jó sz@r is, nem véletlenül fosik utána az ember. Abból persze hogy tudnak sokat adni olcsóért.. Jó kis izfokozó, meg ki tudja milyen cuccok vannak még benne.. Ami JÓ kinai kaja az ugyanúgy nem olcsó, olyat ezresért nem fogsz kapni.

autosvilag.com 2016.07.27. 14:41:03

Még ha az egész okfejtés kicsit sántít is, a rasszista demagógiáról nem is beszélve, de azért annak meg kellene szólaltatni pár csengőt a NAV-nál, hogy egy ilyen étterem éves bevétele mindösszesen 25 millió forint. Más üzleteknél egész egyszerűen oda szoktak ültetni két ellenőrt, akik strigulázzák a forgalmat, majd ebből az adatból számolnak egy átlagos, életszerűnek mondható forgalmat. Akkor pedig kiderülhet, hogy az a forgalom köszönő viszonyban sincs a bevallottal.

chrisred 2016.07.27. 14:41:13

A kínai kereskedők kihagyják az államot az ultipartiból. Az árakba nem számolják az áfát, az adófizetést kerülik, ha lehet. Ha ez általános lenne, akkor jónéhány állami csecsen lézengő narancshaver nyelné az éhkoppot. Persze ha annyit dolgoznának, mint egy kínai kereskedő, akkor nem lenne szükségük ingyen közpénzekre

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.07.27. 14:42:10

@roli101:

A kínai migránsok értéket hoznak, azaz igenis nem okoznak bajt. S legálisan érkezik az összes.

dumdidum42 (törölt) 2016.07.27. 14:44:14

Te láttál már Magyarországon kínait gagyi autóban?

egyrészt nem vagyok olyan ellenszenves ember, aki más autójába kukucskál, nem tudom kik vezetik őket. másrészt kínaiakat rendszerint BKV-n szoktam látni, esetleg gyalogolni, nem pedig űrhajóval meg helikopterrel érkezni a kis éttermeikbe.

nem is tudom hogy jutottam ide, jah de, a rasszista fideszes index tulajok megkövetelik a rasszista fideszes blogok belenyomását az arcomba, hello rasszista fideszesek

leprecHaUN 2016.07.27. 14:44:46

Most komolyan! Tenyleg van meg aki a blog irojan kivul ezt nem szarja telibe vastagon? Ki a fenet erdekel, hogy a kinai hogyan ugyeskedik egy olyan orszagban, ahol a kormanyzat haverjainal szazmilliardok tunnek el evente, ahol nem tudsz olyan fodraszt, kocsmat, stb mutatni, ahol egyaltalan a szamla fogalmat ismernek.

Egyszer egy kocsmaros ismerossel vitatkoztam videken pont arrol, hogy miert is nem ad legalabb egy blokkot naponta, hogy ne mindent azoknak kelljen fizetni a kozosbe, akik nem tudjak ezt elkerulni, mikozben o meg raadasul unios penzbol fejleszt is. A vita vegen odamentem a pulthoz egy sorert, es mondtam a pultosnak, hogy adjon szamlat. Azt sem tudta mirol beszelek.

Ha most gonosz lennek, azt mondanam, hogy 1. irigy a blog szerzoje, 2. rasszista. :) Kivancsi lennek mas retegeket - kopaszok seholsincs szigeteki autoval, magyar fodraszok, magyar kocsmarosok, videki kisboltok es egyeb vallalkozasok - mikor veszel gorcso ala.

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2016.07.27. 14:50:23

ööö...

Nem tudom honnan vannak ezek a mérlegadatok, de:

1. 2012-ben, 2013-ban és 2014-ben is pozitív eredményt ért el a vállalkozás.
2. A 2013-as pozitív saját tőkéje 2014-ben hirtelen lecsökken vagy 26 millióval, és negatív lesz.
3. A táblázatban feltüntetett adatok alapján ez lehetetlen.

Konklúzió: A táblázatban szereplő adatok annyit sem érnek, mint egy három hete döglött görény.

(De már csak azon is el lehetett volna mélázni, a saját tőke alakulása mennyire nincs összhangban az adózás előtti-, illetve a mérleg szerinti eredmény alakulásával, illetve, hogy mégis hogyan lett 2015-ben a -9 milliós adózás előtti eredményből -18 milliós mérleg szerinti eredmény).

Amire egyébként a blogger is rájöhetett volna, ha veszi a fáradságot, és lekéri a cég közzétett beszámolóit, és akkor láthatott volna valami sokkal érdekesebb dolgot annál, hogy jé, a cégek adót csalnak.

Egyébként még az is érdekesebb kérdés, hogy ez a cég hogyan lehet még kft...

Alick 2016.07.27. 14:58:30

@roli101: akkor sok magyar vállalkozó is mehetne Etelközig... :)

nick papagiorgo 2016.07.27. 15:00:17

@burke:
na ja, ez is lehet.
Lényeg, hogy most bevezetik.

Csaba66 2016.07.27. 15:01:34

@kettős mérce: Pedig igaza van! Luxus márkákban ül az összes 140 cm-es kínai. Nyisd ki a szemed. Te is látni fogod. Bár lehet, hogy te is ferde-szemű vagy.

rearwindow 2016.07.27. 15:03:08

Én láttam már kínait "gagyi" autóban, és szerintem te is, csak nem figyeltél fel rá, mert az nem veri ki a biztosítékot nálad. Ahogy azt se jegyzed meg hányszor látsz fehér embert drága autóban. Neked kínai+drága autó = adócsaló, fehér ember+drága autó= normális

rearwindow 2016.07.27. 15:11:24

@borso: és tudod ki volt a Józsefvárosi Piac tulajdonosa? Pápai Marianne, Habony Árpád nagynénje, az őrzésvédést pedig közismerten Pintér vitte. Fénykorában azoknak a szutyok pavilonoknak a bérleti díja (a valóságban, nem papíron) 70EUR/m2 volt, ehhez jött 30EUR/m2 "takarítási díj" heló

n3spr3ss0 2016.07.27. 15:12:47

@para_noir: te is kínai menekült vagy?

Hojlele meg Trallala 2016.07.27. 15:13:22

@Szarvas Norbert: A Habonyé meg a gázszerelőé. Miért, komolyan gondolod, hogy az a tiéd lesz? Majd amikor a bilibe lóg a kezed. :)

gulyasgabor 2016.07.27. 15:14:23

@nick papagiorgo: Nem többmilliárd adóbevételt hozott, hanem többmilliárd bevételt néhány olyan forgalmazócégnek amelyeket helyzetbe akartak hozni. Aki nem ütötte a pénztárgépet mindig, az az online pénztárgépet sem ütötte, ugyanúgy, semmi sem változott. Aki pedig ütötte, az csődbe ment két év alatt.

Hojlele meg Trallala 2016.07.27. 15:15:34

@rearwindow: Ne keverjük a dolgokat. A piac tulajdonosa Szetlik Ferenc volt. Többek között övé volt a Club Tihany is. Az ő testvérének a fia Habony Árpád.
Sokat olvastad a pestisracok.hu remek független sajtót, de a lényeget nem sikerült kiámozni. Pápai Marianne más ügyben volt benne.

gulyasgabor 2016.07.27. 15:19:11

@rearwindow: Pápa Marianne Szetlik Ferenctől örökölte a Józsefvárosi piacot, ahol először Tasnádi szedte be a pénzt, utána Pintér. Éves szinten kb. 5 milliárd jött be onnan+ a piac mögötti konténervárosból a csempészárú dömping egész Budapestre. Innen vannak a jó ismeretségek. De az övék a Club Tihany és a Petneházy Lovaspanzió is. Az összes adat megjelent az újságokban is az évek során, csak részletekben.

Tehetséges ugandai buzi 2016.07.27. 15:19:14

Én csak azért gratulálok a szerzőnek, mert ő merte egyedül leírni a magyar rónán, hogy valószínűleg KÍNAI étterem volt, amit a WestEndben bezárt a Nébih. Mivel az egész Orbán-kormánynak tövig benne van a nyelve a kínaiak seggében, a Nébih pedig egy állami cég, annyira másbeszélül fogalmaznak, hogy még csak a "kínai" szó sem hangzott el a híradásokban. Aszonták "távol-keleti". Ez alapján lehetne akármi. Koreai, japán, thai, vagy ami ferdeszemű népség csak előfordul. Persze akinek van agya, az kapásból rájön, hogy kínaiakról lehet szó, de a Nagy NépNemzeti Média óvakodik még csak a szót is kiejteni, nehogy a hitelezőnk megsértődjön, ha véletlenül kiderül, hogy kínaiak fején is lehet vaj.

Mint amikor a tibeti bevándorlókat véletlenül pont szombaton rendelik be a Bevándorlási hivatalba, rutinellenőrzésre, nehogy az aznap Budapesten tartózkodó kínai delegáció meglásson egy tüntetőt.

Belem kifordul, de nekem nem a romlott kajától, hanem a képmutató, álszent politikus-viselkedéstől.

nick papagiorgo 2016.07.27. 15:19:30

Szerintem nem kellene ebbe a kínai irányba elmenni.

Nem hiszem, hogy a kínaiak különösképp adócsalók lennének, ellenben mondjuk az oroszok egy becsületes adófizető nép. Mindenki kb annyira csal adót, amennyire azt az adott ország megengedi (mennyire szigorúak a törvények, mekkora a büntetés stb).

Inkább arra figyeljünk, hogy nehogy úgy járjunk mint pl. Görögország, ahol népsort lett az adócsalás, és az volt a nagyobb hős, aki több adót tudott csalni, az állam meg lelkesen hunyt e felett szemet (és hamisítgatta a saját adatait is). Aztán bedöglött a gazdaság, és a "hősök" csak lestek, hogy mi van, fele annyi lett a nyugdíj stb., úgyhogy marhára sokra mentek az adócsalásukkal.
No, ezért van szükség arra, hogy az adómorál növekedjen. Meg persze arra is szükség lenne, hogy az állam normálisan és keményen lépjen fel az összes adócsalóval szemben, nemre,fajra, bőrszínre, pártállásra stb. való tekintet nélkül.

gulyasgabor 2016.07.27. 15:22:34

@gulyasgabor: Pápa Marianne Szetlik özvegye volt. A későbbi férje a táncdalfesztivlon befutott és aztán operaénekessé avanzsált Kovács József, de már ő is meghalt. Tehát pont nincs keveredés.

nick papagiorgo 2016.07.27. 15:23:15

@gulyasgabor:

azért tudjuk már, miről beszélünk:

Jelenleg 217 ezer online pénztárgép üzemel az országban, többek között a kereskedelmi egységekben, benzinkutaknál, a gyógyszertárakban, a vendéglátó üzletekben és a szállodákban. 2014-ben az online kasszarendszernek köszönhetően mintegy 150 milliárd forint, 2015-ben további mintegy 60 milliárdos adóbevétel többlet keletkezett

2016. szeptember 30-tól a gépjármű-javítási, karbantartási tevékenységet, a gépjárműalkatrész-kiskereskedelmet, a motorkerékpár-alkatrész kereskedelmet és javítást, a plasztikai sebészeti tevékenységet végzőknél, a diszkót, illetve táncteremet működtetőknél, a ruházati tisztítóknál és a különböző, fizikai közérzetet javító és testedzési szolgáltatásokat nyújtóknál lesz kötelező az online pénztárgép használata. Jövő év január 1-jétől a pénzváltók is csatlakoznak az online rendszerhez.

sg.hu/cikkek/118150/ujabb-teruletekre-terjesztik-ki-az-online-penztargep-kotelezo-hasznalatat

Burpi Turpi 2016.07.27. 15:24:19

Mikor legutóbb a Westendben kínait ettem, jöttek a rendőrök,hogy itt nem illik embert enni. Amúgy egyen kínai étteremben akinek ...... ....... Soha....

furious ewok 2016.07.27. 15:26:42

@Dr. Fred Edison: Roppant megalapozott okfejtés, köszönöm. Ezek szerint a plázában az eltünedező öreg kínaiakat eszi ott mindenki (sic). Na ez aztán szint, tényleg.

Gab84or 2016.07.27. 15:32:20

Wendys is volt a westend-ben,és még is VESZTESÉGES volt. Erre alapozni, h forgalmas a bevásárlóközpont akkor biztos minden ott üzemeltetett üzlet jól megy, hát ez akkora baromság. Ilyen hülyeséget már rég olvastam.

Fisk 2016.07.27. 15:32:52

"Nem is számolok tovább, mert sírva fogunk fakadni. Merül fel, hogy akkor hova tűnik az adófizetők pénze a kínai éttermekből?"
Mi van? Az adófizető, azaz az én pénzemért megkapom a szolgáltatást, azaz a kiszolgálást plusz a terméket, azaz a kaját és piát, oszt jónapot. Onnantól kezdve az én általam a kínaiaknak átruházott pénz további története milyen szempontból kéne, hogy izgasson engem?
Ja, hogy adócsalás és házat meg kocsit vesznek belőle ahelyett, hogy az államnak adnák, hogy az stadionokat húzzon fel meg a baráti oligarchákat hízlalja. Izgassa ez a NAV-ot, védjék ők a kormány érdekét és vasalják be kegyetlenül az elmaradt adóforintokat. Ja, hogy valamiért nem teszik.
Akkor noch einmal: miért izgasson ez engem?

Gab84or 2016.07.27. 15:33:24

Wendys is volt a westend-ben,és még is VESZTESÉGES volt. Erre alapozni, h forgalmas a bevásárlóközpont akkor biztos minden ott üzemeltetett üzlet jól megy, hát ez akkora baromság. Ilyen hülyeséget már rég olvastam.

furious ewok 2016.07.27. 15:35:32

@midnight coder: nem is a színvonalra gondoltam, hanem hogy a plázakínai messze túl van árazva a többi kínaihoz képest. Ettől még lehet a többi plázás cucc is szar, nem is mondom, hogy azok milyen jók.

Ceruza Peter 2016.07.27. 15:36:04

Sokan védik itt a kinaiakat azonos stilusban mintha szervezve lenne. Szinte komment cunami van , hogy eltolja a hiteltelenités felé a postert. Jajj ez nem ért hozzá stb. Az adatok biztos nem pontosak de a gondolat helyes. Nincs adó befizetés ! Több évig senki nem csinál veszteséges üzletet. De az Àzsia centernél Vida volt az elöre tolt helyörség akkor nem kell csodálkozni nincs ellenörzés.

prukker 2016.07.27. 15:36:46

A proli magyar, mikor bejut a Westendbe:)

A kínai éttermek nagyrészt (nem mind) pénzt mosnak, azaz az éttermek segítségével bevillantják, leadózzák a a fekete pénzeket.

dr. mesterséges színezék 2016.07.27. 15:43:06

@prukker: Aki huszonegykétmillióval akar pénzt mosni, annak a WE-be menni ágyúval a verébre szintű biznisz.

nick papagiorgo 2016.07.27. 15:47:17

@Ceruza Peter:
elmondanám szerényen, hogy rengeteg magyar vállalkozó futtat hosszú évekig veszteséges cégeket.
Az egyik fele azért, mert több cége van, és az egyikből áramoltatja át a nyereséget a másikba.
A másik fele meg azt tanulta az apjától (ismerősétől stb), hogy egy vállalkozás csak veszteséges lehet (nehogymá' a nyereség után is adózzak).

Ha egyébként végigolvastad volna a cikket, akkor rájönnél, hogy
1. a cég csak az utolsó évben volt veszteséges, előtte nem
2. a poster kb "becslés" jelleggel fogalmazta meg, hogy szerinte az árbevételnek mennyinek kellene lennie. Azért ez egy "gazdasági" blogon megmosolyogtató.

midnight coder 2016.07.27. 15:48:12

@prukker: Kínai étteremmel pénzt mosni nem tűnik az évszázad ötletének.

Yumurdzsak 2016.07.27. 15:49:10

nagyon egyszerű, ha nem adóznak: kérj blokkot, fizess kártyával. mivel előtted van a kaja, így nem tud beleköpni, törzsvendégként is alkalmazhatod a módszert

Lucifer Morningstar 2016.07.27. 15:52:13

Na ez azért már tényleg túlzás. Nem kéne mocskolni a kínai testvéreinket. Korrekt, adót fizető, törvényt tisztelő résztvevői gazdaságunknak, a GDP nagy százaléka nekik köszönhető.

Ja, nem.
A valóság az, hogy az átlagos idióta narancsmagyar elhiszi, hogy a milliárdos gázszerelők országában a taxisok az egyetlenek akik csalnak.

önhordó 2016.07.27. 15:52:57

Nagyon jó ,nagyon jó üssed őket!

midnight coder 2016.07.27. 15:54:52

@Ceruza Peter: Persze hogy nincs. Ahogy rengeteg hasonló helyen nincs. Szerinted a fodrászok hány százaléka fizeti rendesen az adót ? Lakosságnak szolgálatató vízvezeték, villany, stb szerelők ? És ne hidd hogy aprópénzről van szó, itt pesten egy menő vízvezetékszerelő többet összehoz nettóban mint egy vezető szoftverfejlesztő.

Lucifer Morningstar 2016.07.27. 15:56:29

@nick papagiorgo:

Nagyon helyes. 6 év óta az első intézkedésük amivel egyetértek. Szeretném látni a fuvarosok kabinjában is a pénztárgépet.

Lucifer Morningstar 2016.07.27. 15:58:14

@midnight coder:

Nem igaz. Mindegyik korrekt, jogkövető.
Ebben az országban csak a taxisok a rendszer hiénái.

midnight coder 2016.07.27. 15:59:30

@Lucifer Morningstar: Csal ott mindenki, az orvostól aki nem vallja be a csúszópénzt a pizzafutárig akinél a fizu nagy része a borravaló. A magyar polgár és az állam kölcsönösen egymás ellenségei. Ez az ellenséges viszony még a Kádár korszakból ered, azóta próbálja a polgár ott átkúrni az államot ahol lehet, cserébe pedig állam bácsi ott szívatja a polgárt ahol tudja, különösen ha vállalkozó az illető. Ezt persze csak az a pár hülye szívja meg, aki becsületesen próbálkozik.

Persze a polgár adófizetési kedvét nagyban csökkenti, hogy a mindenkori magyar politikai elitnek oldalfüggetlenül ragad a keze, nem kicsit de nagyon, illetve mennek a felesleges beruházások a síkvidéki völgyhídtól az N+1. stadionig.

vacsad · http://indafoto.hu/vacsad/collections 2016.07.27. 16:01:01

"Te láttál már Magyarországon kínait gagyi autóban? Én sajnos még nem igazán" SAJNOS bazmeg. Mert a kínainak nem lehet csak tíz éves Suzukija, maximum. Az ját neki, mert kínai. Az éttermét, jobb autóját, legyen szíves átszolgáltatni becsületes magyaroknak. Jaj de ismerős...

Lucifer Morningstar 2016.07.27. 16:01:15

@Untermensch4:

"Magyarországon mindenki "egy számmal nagyobb" autót akar mint amit anyagilag megengedhet magának. "

Nem igaz. Két-három számmal nagyobbat akar.

"Ezerért" szlogen a kutaknál a nagy tepsis kis pöcsöktől?

bobijub 2016.07.27. 16:02:05

@Szarvas Norbert: elég fura észjárás. aki úgy jár nyitott szemmel a világban, hogy nem csak kizárólag a feltűnően meggazdagodó kínaiakat veszi észre, hanem meglátja azokat a kínai rabszolgákat is, akiket szinte kizárólag a honfitársaik zsákmányolnak ki, az miért kapja meg azt a visszavágást, hogy védi a meggazdagodottakat?

midnight coder 2016.07.27. 16:02:31

@Lucifer Morningstar: Az tény, hogy a legnagyobb hagyománya a gazemberségnek köztük van. Amúgy picit fura, hogy egyrészt narancsmagyarozol, másrészt a taxisokat véded, miközben a narancsos kormány a taxisok kedvéért nyírta ki az Ubert. Nincs itt valami zavar az Erőben ?

Lucifer Morningstar 2016.07.27. 16:04:07

@midnight coder:

Gondolom amikor nagyot akartál Gyurcsánynak beszólni nem igazán vetted észre, hogy a síkvidéki völgyhídra és a stadionra költött felesleges milliárdok ugyanahhoz a magassági kihívásokkal küzdő személyhez köthetőek.

Aurora86 2016.07.27. 16:04:29

Nem vitatkozva a cikk érdemével szeretném jelezni, hogy rendkívül hiteltelenné teszi az egészt - pláne egy magát gazdaságinak nevező blogon - hogy a szerző nem tudja, hogy az értékesítés nettó árbevételébe nem számít bele az általános forgalmi adó.

És rengeteg kínait láttam már villamosozni...

Lucifer Morningstar 2016.07.27. 16:05:07

@midnight coder:

De. Van. Nem igazán érted az iróniát. Figyelj jobban.

bobijub 2016.07.27. 16:08:15

@Lucifer Morningstar: az átlagos narancsmagyar nem hiszi azt hogy a taxisok csalnak. az átlagos narancsmagyar TUDJA, hisz a nagyvezír megüzentette nekik, hogy az uber csal. a rendes taxisok nem csalnak, és nagyon kedvesek is a kuncsaftjaikhoz. kiharcoltatták például a nagyvezírrel hogy a kuncsaftok ne kényszerüljenek olyan megalázóan keveset fizetni a taxizásért, mint azelőtt. na ja, hogy akkor az uberről még szó se nem volt, az a narancsmagyart (=a nagyvezírt hatalomban tartó gondolkodásgyűlölő és ténykerülő választót sehogysenem érdekli)

para_noir 2016.07.27. 16:18:26

@n3spr3ss0: valószínű :) Egyébként hány kínai _menekülttel_ találkoztál már???

kis864 2016.07.27. 16:19:00

@Untermensch4:
Láttál már politikust trabantban?
Van olyan politikus akinek a vagyonbevallásában egy wartburg szerepel.
Egészen biztos az állami tekes viszi mint söfőr? ha-ha-ha.
A többinek autója sincs.

Okos kicsi kínai vs buta állam.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2016.07.27. 16:22:02

Eszem ágában sincs védeni a kínai büféseket, főleg nem látatlanban, de ekkora hülyeséghalmazt azért csak igen komoly nekikészüléssel lehet összehozni.
Írták már páran, hogy milyen brutális bérleti díjak vannak a plázákban (és ezeknek is a csúcsa a Westend). De a számításod ettől függetlenül is hülyeség. Kínaiban ketten ötezret nagyjából akkor lehet elkölteni, ha végigeszed az étlapot. Azt persze elhiszem, hogy amikor te leszaladsz kajálni, nagy sor áll. De mikor szaladsz le? Valószínűleg pont abban a 3-4 órában. amikor mindenki, a többi időben meg csak lézengenek arra az emberek. (Idén jártam arra többször is, minden alkalommal NULLA ember volt a kínai büfésnél! Már, ha ugyanarra gondolunk, egészen hátul, a WC-k felé menet.)

Lóránt Csuhai 2016.07.27. 16:26:12

@nick papagiorgo: jót okoskodtál, de sasold már meg az eredmenykimutatásokat. Mérleget ki néz? Az csak egy vélemény, semmit sem ér... Egy évben volt értelmes profit mondjuk 2011től, az is egyéb bevétel kategória miatt. Amúgy az egész bizniszt le lehet húzni a WCn.

KFDK · http://koreaifilmdrama.blog.hu 2016.07.27. 16:26:34

ez mind remek, de feltételezés. Ha, ha, ha. Honnan tudod, mennyi az anyagköltsége, a bérleti díja, a víz-gáz-villany, az egyéb költsége, a pontos munkáltatói költsége? Honnan tudod, hogy minden kínai étterem adócsaló? Miből gondolod, hogy magyar kajálák nem csalnak? Vagy a török giroszosok, vagy a pizzériák? Ez szimplán egy rasszista fröcsögö poszt tele feltételezéssel. Én is feltételezhetnék rólad, hogy ha ennyit meg annyit keresel, akkor minek jársz BMW-vel vagy honnan van McBookja XZ-nek, amikor minimálbérre van bejelentve. Feltételezgetni elég könnyű, hasraütött adatokkal. Tényeket hozz, alátámasztot, bizonyított adatokat.

Szarvas Norbert 2016.07.27. 16:30:39

@KFDK: azert rasszista a cikk mert egy konkret esetet vezet le es tamaszt ala?

Hol van a cikkben hogy csak a kinai csal? Az van a cikkben hogy most egy kinai csallhatott... Nem kel mindenben ezt a demagog faszsagot latni

Szarvas Norbert 2016.07.27. 16:31:16

@KFDK: anyagkoltseg stb.... Benne van a cikkben az elmult 3 ev merlegenek egy resze,onnan tudom:)

dr. mesterséges színezék 2016.07.27. 16:39:27

Függetlenül attól, hogy kínai vagy piréz az élelmiszeripari cég, én főszabályként bizony azzal élnék, hogy amelyik élelmiszeregészségügyi vizsgálaton megbukik, azt automatikusan meglátogatja a NAV.
Elsősorban nem azért (de azért is), mert ha abba beleszarik az üzemeltető, aminek a következményeivel egy szaporafosás képében bármelyik nap megbukhat, akkor jó eséllyel azt is megreszkírozza, amire kisebb az esélye,
hanem azért, mert aki kajával foglalkozik, inkább már azért oda fog figyelni arra, hogy mit etet mással, mert ha nem jönne be az okosba kotyvasztása, jönne az inkvizíció.

Borogy 2016.07.27. 17:26:30

A magyar allam es a NAV sok mindent nem vesz eszre, vagy csak nem akar...
Mivan azokkal akik napi 2 oraban vannak bejelentve es 10-et dolgoznak?
Miert hadjak a fidess haverokat ennyire nyiltan adotcsalni?

midnight coder 2016.07.27. 17:28:36

@dr. mesterseges szinezek: Akkor a NAV ki sem jöhetne az éttermekből. Amúgy az élelmezésegészségügyi vizsgálat is egy nagy lószar, a cég melletti kajáldába is kijöttek, abba belekötöttek hogy a húst a tojás mellett sütötték a grillnél, de arra rá se szartak hogy a tácák ragadnak a kosztól, és hogy az evőeszközök jó részén ott a tegnapi kaja maradék. És ez nem kínai, de még csak olcsónak sem nevezhető.

midnight coder 2016.07.27. 17:30:22

@Borogy: Az megvan amikor az MSZP idején az államilag támogatott nagyberuházáson román feketemunkások dolgoztak ? Meg amikor Fletó csasztuskának használta az APEH-et a duplázott minimálbér utáni TB idején ?

Köldök_szösz 2016.07.27. 17:50:10

Valszleg jó sokan csalnak adót de persze pont az Ubert kellett kikúrni amikor a "riválsaik" az egyik legnagyobb törvénykerülgető bűnbanda

Amusing 2016.07.27. 17:55:41

persze, hogy csal ééés? Mindenki ezt csinálja
Arukereső számtech top 5-je folyamatosan olcsóbban adja, mint a nagyker ár!!!! és nem 200-ft-al és ezt az összes piaci szereplő tudja,... Amíg ennyi az áfa, mindenki ezzel fog keresni, nem is keveset

2016.07.27. 17:59:07

@Girhes macska: nem tudom, egy ilyen étterembe ki megy el minimumbérért a konyhában izzadni, dolgozni?

bandinyúl 2016.07.27. 18:36:20

Érdeklődéssel olvastam a cikket.Már megint a magyar betegség jeleit véltem benne felfedezni.Más zsebében turkálás, az enyémhez semmi köze senkinek.Nem tudom hányan esznek mert nem álltam le számolni.Hogy a bevételük arányában mennyi a kiadás,valószínűleg nem két fillér.A bérleti hely nem az ötödik kerületi halszemű volt polgármester haverjának a díjával van egy szinten,és ehhez jön a rezsi, a fizu, az adó stb .mit tudom mi még.A nyereség lehet mínusz,mert ha plusz lenne seggére vernének mint ahogy az mnb.teszi.Lehet hogy ők is kastélyt,meg palotát vennének.Egy azért biztos,lapátra vagy seprűre netán autóra támaszkodó kínait nem sokszor látni.

Jozsef Liszkai 2016.07.27. 19:25:52

Minden(!) étterem így csal! A kínaiaknak azért kell az étterem(sok) hogy így tüntessék el a fekete árúk,fekete pénzét!Milliárdok jönnek,és mennek az NAV tudta nélül! Ill. tudja de nem érdekli, mert sok vezető köztisztviselő zsebe lesz tele a kínai pénzzel! A vagyonokat kéne figyelni, mert a pénzt azt költik szemérmetlenül!

gondolatokinnenonnan 2016.07.27. 19:43:07

Amúgy bizti, kedves Posztoló, hogy pénzügyi tanácsadással szeretnél foglalkozni úgy, hogy egy mérleg/eredménykimutatás értelmezése is gondot okoz..?

2016.07.27. 19:52:20

Majd ha már megszűnik az EU-s pénzcsapocska milliócska eorócska, akkor majd jobban érdekli a NAV-ot a népszámlálás a kínai büfé előtt. És lehet hogy a drónokat is bevetik és megtanulnak mandarinul hogy le tudják hallgatni ezeket a ferde szeműeket.

2016.07.27. 19:54:17

@Jozsef Liszkai: Amiről te beszélsz az a pénzmosás. A poszt nem erről szól hanem egészen másról. Beszarás hogy van akiknek fogalmuk sincs arról, hogy mi is a pénzmosás valójában.

2016.07.27. 19:58:16

A gyengébbek kedvéért a pénzmosás nevű dolog az arról szól, hogy csinálnak egy akármilyen boltot akárkik, majd akár van forgalom, akár nincs forgalom, a pénztárgépbe beütnek egy baszott nagy összeget minden nap és attól kezdve a pénz legális. Leadózzák vagy sem, az már más kérdés.
Mi pedig olvassuk a legnagyobb adótartozók listáján majd hogy Chiao Chili Fing adótartozása 500 milliárd és forintban az adóhatóság felé.

Kegy 2016.07.27. 20:26:54

pontosan ilyen logika mentén dolgozik manapság a NAV is...

Boka1 2016.07.27. 20:30:59

Nem attól jó egy vállalkozás, hogy sok adót fizet, hanem attól, hogy rendesen kiszolgálja a vevőit, kényezteti a dolgozóit, kifizeti a beszállítóit. Az államból élő eltartottak hisztiznek csak.

2016.07.27. 20:36:35

@Boka1: Aztán ugyan melyik kényezteti a dolgozóit?Áruld már el. Na jó, a Google, de az nem magyar.:)

Arcade Macho 2016.07.27. 22:09:38

@a BircaHang Média szerk.: "A kínai migránsok értéket hoznak, azaz igenis nem okoznak bajt. S legálisan érkezik az összes."

ezt honnan tudod ennyire biztosan?
siman elkepzelheto hogyha hazamegy es otthon megmurdal, akkor helyette kuldenek egy masikat, entolem meg egy japant is kuldhetnenek annyira nem ismerem a kulonbseget

Lóránt Csuhai 2016.07.28. 01:47:08

@Diorella Queen: szted az Asia center az mi? Nem hiszem, hogy nagy különbség van a két "pláza" bérlői között.

Lucifer Morningstar 2016.07.28. 08:02:14

@kis864:

"Láttál már politikust trabantban?"

Igen. 1998-ban volt szerencsém végignézni a váltás időszakát. Trabantok, Wartburgok, Ladák, Skodák tömege állt a képviselői parkolóban. Úgy 2-3 hónap kellett hozzá, hogy az addig csak a felsorolt autókat felmutatni képes képviselő urak a legújabb közép-felsőkategóriás nyugati autóra cseréljék le a régi keleti romokat. Gondolod, véletlenül ragaszkodik a fideSS ennyire a hatalomhoz?

mojszipupi 2016.07.28. 08:21:50

Irgalmatlan mennyiségű pénzt tolnak a "nagyembereknek". Kifizetik a megfelelő helyeket azért h cserébe áfacsalt, csempészett, hamis árukat a külön nekik fenntartott bevásárló központokban árulhassák teljesen zavartalanul

Reszelő Aladár 2016.07.28. 08:51:00

A kínai boltok valahogy mindig a "radarszint alatt" üzemeltek a rendszerváltás óta. Legyn szó étteremből vegyesboltról, vagy akár az egész Ázsia Centerről. Anó egy szatyor cuccal érkeztek, ma már tényleg jól élnek. Alighanem sokat dolgoztak, a saját országuk cuccát árulták, és saját konhányjukak ételeit főzték.
A kék fényben is csak elvétve szerepeltek elszámolási viták, és a legenda szerint még egy sem halt meg Magyarországon.
Ha tippelnem kellene, akkor egy államközi szerződés állhat a háttérben, ami kvázi törvény felettivé emeli a kínai bevándorlókat, cserébe a kínai állam fizet valami kompenzációt, és hogy biztos legyen a dolog, nem a költségvetésbe hanem a mindenkori vezetés Hong Kongi-i offshore számláira, amit Dong Fing névre nyitnak nekik, és nincs az a tényfeltáró riporter, aki hozzá tudná kötni bárkihez.
Ez jó a kínai államnak is, mert a saját országa saját szarját tudja elhozni Európába, az itteni telepesei pedig biztosan megélnek ebből, mindenfajta adóváltozás és bürokratikus szarkakodás ellenére is.

chrisred 2016.07.28. 10:13:05

@Reszelő Aladár: Az államközi szerződés valóban volt a rendszerváltáskor, amikor vízummentesen érkezhettek Magyarországra, és a kínai államtól valóban támogatást kaptak a saját áruk forgalmazására. (Természetesen ez az uniós csatlakozás óta nem létezik.) Vagyis a nálunk élő kínaiak döntő többsége nagyjából 25 éve érkezett ide, tulajdonképpen az itteni kínai kolónia nem a mostani Kínát, hanem azt a régit képviseli nálunk. Kicsit olyan, mint nálunk az 56-ban kivándorolt magyarok. Semmi közük nincs a jelenlegi kínai állapotokhoz. A többségük Kína déli részéről, Guangdong tartományból érkezett, ami jelenleg egy speciális gazdasági övezet és szélsebesen száguld a XXI. század felé. Szóval jelenleg egy kínai vállalkozónak nagyon nem lenne pálya Magyarországon leragadni.

ikke i drift 2016.07.28. 10:18:37

@Fisk:
"Akkor noch einmal: miért izgasson ez engem?"

az államnak van egy bevételi elvárása. mivel a vállalkozói réteg jelentős részétől meglehetősen kevés adó érkezik, helyette kivetik és beszedik ott, ahol nem tudsz elugrani előle, 27%-os ÁFA, nyugdíjadó, munkavállalói járulékok, fizetős M0, súlyadó, vagyonosodási illeték, regisztrációs adó és még másik ezer jogcímen.
ha ezek közül semmi sem érint, akkor szerencsés vagy :)

Fisk 2016.07.28. 10:22:40

@ikke i drift: sajna nem tudok elugrani ezek elől.:) Viszont eléggé rosszmájú lettem ahhoz mostanra, hogy azt mondjam, hogyha minden (kínai és nem kínai) vállalkozó is böcsületesen fizetné az adókat és egyebeket mostantól, azt a plusz bevételt is lenyelné az állampárt és haszontalan dolgokra fordítaná, rosszabb esetben simán ellopná. Szóval végső soron nem izgat, hogy a kínai vagy Habony lop-e tőlem. Szomorú, de ez van.

ikke i drift 2016.07.28. 10:47:17

@Fisk:
teljesen megértem a szkepticizmusodat, de hosszú távon mégiscsak az a tisztességes polgárok érdeke, hogy mindenki - beleértve őt magát is - rendesen fizesse az adót és utána pedig négyévente egy olyan strigulába húzhassa az x-et, amelyik mögött álló csapat az ország jövőjét és gyarapodását tekinti a legfontosabb küldetésének (az országba beleértve a többi 9.999.800 embert is).
más kérdés, hogy a hosszú táv mint olyan mára már szinte célzottan üldözött gondolat, de ha az ember hajlandó gondolkodni, akkor mégiscsak muszáj ezzel foglalkozni.

Flúgatlan 2016.07.28. 12:18:37

Huhhh! Egyetlen kínai étteremről közöl becsléseket a szerző, de az összeset fikázza. A nyitómondat ("Te láttál már Magyarországon kínait gagyi autóban? ") meg durva előítéletes. Mellesleg, én láttam.

Nem akarom nagyon védeni a kínaiakat, nyilván sumákolnak a kereskedőik, de az ilyen handabandázás nem bizonyít semmit.

recommented 2016.07.28. 12:29:29

Azért érdekelne, milyen alapon nevezi gazdasági blognak magát ez a valami...
Ja tudom! A posztoló biztosan elvégezte valamelyik szutyok MLM-es cég hathetes brókerképzőjét, és azóta szakember.

Omnisapient 2016.07.28. 13:08:53

@hajo804: Szerintem nem pénzmosás, hanem a bevételek eltitkolása megy.
A pénzmosást illegálisan szerzett, de megszerzett pénzek, bevételek tisztára mosására használják. Tehát van valami illegális, esetleg láthatatlan vagy az üzlethez könnyen nem kapcsolható tevékenység (nem akarom felsorolni a mindenki által ismert klasszikusokat) ahonnan dől a pénz. Ha nincs tevékenység, de van pénz, az gyanús. Gyerünk, mossuk tisztára! Ehhez jó lehet egy étterem. Viszont egy ilyen étteremben nagyon kis ügyfélforgalom mellett hatalmas pénzforgalom lenne, amiből a számítás azt hozná ki, hogy egy kávé vagy hot dog ára 100 ezer forint vagy még több, mint ha az alapanyag aranyból lenne. A cikkben leírt esetben egyértelműen nem erről van szó. Itt nagy ügyfélforgalom generál hihetetlenül alacsony pénzforgalmat. Ezért szerintem a bevételek eltitkolásáról van szó. Ez se piszkálja kevésbé a rendes ember csőrét.
A pénzmosásról 20 éve olvastam egy nagyon jó könyvet: Jeffrey Robinson: The Laundrymen.

funfun 2016.07.28. 13:11:02

"Te láttál már Magyarországon kínait gagyi autóban? Én sajnos még nem igazán" - SAJNOS?! A poszt az irigységről szól, semmi másról.

Csillagszemű Juhász 2016.07.28. 13:24:01

Van olyan magyar vállalkozó, aki 700nm-es házban lakik, luxusverdával jár, és közel 20 éve veszteséges a vállakozása. Ez csak egy kirívó eset. Nincs olyan vállakozó ismerősöm, aki rendesen adózna. Sokszor nem is lehet, különben tényleg nem maradna pénz a nap végén.

gchg 2016.07.29. 07:08:18

@Herbert Putzenschramm: Én nem szarom le, hogy ki mennyit nem adózik. Ugyanis kedves kis országunk épp azért van ekkora szarban, mert a közalkalmazottakon kívül szinte senki sem adózik, vagy max minimálbérre van bejelentve. Aztán miből fizesse az állam a családi pótlékot, az igazságszolgáltatást, a nyugdíjat meg a rendőrséget? Csodálkozunk-e, hogy annyit kell sorba állni a földhivataltól kezdve a kórházakig mindenhol? Csodálkozunk-e, hogy az állam alig-alig működik, és azt is rém lassan teszi? Hja, nem csak kivenni kellene belőle, hanem beletenni is. MINDENKINEK.

(Halkan teszem hozzá, hogy ha alacsonyabbak lennének az adók, sokkal jobb lenne az adómorál is. Van rá példa épp elég a Földön.)

A cikkírónak: lehet névtelen bejelentést tenni a NAV-nál. Nagyobbat szólna, mint ez a cikk.

Untermensch4 2016.07.29. 17:21:14

@ikke i drift: Akkor gondolkodj tovább. Négyévente egy iksz az egy olyan biankó csekk amire rá lehet mondani hogy "ti adtatok felhatalmazást arra amire mi akarjuk". Ez azóta nyilvánvalóan rossz módszertan hogy nem is titkolják, a parlamenti képviselők elsöprő többsége címkéjétől függetlenül bűnöző (lásd anno az államtitkár kommunikációs bravúrja a "miért nem kell elszámolni a képviselőknek az utazási költségeikről).
Ennek az adózási analógiája az hogy ha a közpénz haveri körben eltudja veszíteni közpénz jellegét és ez egy jó dolog, akkor elveszítheti közpénz jellegét akkortájt is amikor be kéne fizetni adóként.
A kis versenyzőknek meg nincs mentelmi joguk és lehetőségük a törvények testreszabására, ők a bátrak.

prukker 2016.08.10. 13:18:45

@midnight coder:
Csak mert nem látod át a trükköt ?
A sok kínai máshogy látja:)

bandinyúl 2016.08.29. 11:35:27

A komenteket olvasva arra a megállapításra jutottam ,hogy mindenkinek igaza van.
A példa pedig ragadós.Ott lebeg a szemük előtt dicső nagyjaink példája. Van aki nem tudja hány birtoka van, van aki a terület nagyságát felejti el,van aki a juttatásokat felejti el beírni.Az ezek után járó adóbefizetést természetesen elfelejti.Megteheti mert ő valaki.Ha tudná hogy egy nagy senki,meglepődne.Pont a kínaiak járjanak jó példával elől?.Na ne röhögtessenek mert be van az ajkam már így is repedve a sok köpködéstől.
süti beállítások módosítása