Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

IFL Gazdaság

Orbán Viktor eltorzult család modellje...

2016. május 04. - Szarvas Norbert

orban-torz-mosoly-d00013fcc9d0a52d36e16.jpgAz a baj, hogy az ideológia jelenleg nem képes versenyt tartani a felgyorsult és megváltozott értékrendekkel. Amikor Orbán Viktor azt nyilatkozza, hogy nem minden család család, és bizony vannak olyan családok, akik szerinte nem családban élnek, ráadásul minden törvényt és támogatást ennek szellemében hoznak meg, akkor tudjuk, hogy hatalmas bajban vagyunk. Miért kell bárkinek az értékrendje szerint élnünk, és miért kell diszkriminálnunk azokat, akiknek a "tökéletesség" nem adatik meg?

ha egy ember egy másikkal él együtt és nem akarnak gyerekeket, nem ápolja a több ezer éves magyar hagyományt, amelynek értelmében a férfi és a nő házasodik. Ha egy férfi és egy nő együtt él, összeházasodik, gyerekeik születnek, ezt hívjuk családnak. Ez nem emberi jogi kérdés, hanem nevén nevezzük a dolgokat.

A világ sokkal bonyolultabb annál, hogy bármelyik politikai vagy vallási hatalom képviselője elmagyarázza nekünk, hogyan kellene élnünk. Hogyan is lehetne másképpen élni, mint ahogyan a belső természetünkből fakadóan megpróbálunk boldogulni? Miért nem élhet családban az a gyerek, akinek se testvére, se apukája nincs (mert mondjuk eltávozott az élők sorából)? Őt nem kárpótolja az anyai szeretet, a család (nagyszülők) szeretete? Szembesítenünk kell ezt a gyermeket, hogy bizony neki nincsen családja?

Vagy ki kell mostantól közösíteni azt a gyereket az iskolában, akinek a szülei nem házasodtak össze, mert egy másik értékrendben hisznek? Neki hogyan magyarázzuk el a miniszterelnök úrnak a szavait, hogy a család az nem család, és csak azt hiszed...?A családnak miért feltétele a házasság? Én azt hittem, hogy a család mértékegysége a szeretet és nem az oklevél, amit kiállít nekünk az anyakönyvezető.

Sőt még ennél is tovább mennék! A család feltétele a gyerek? Nem lehet család egy férfi és egy nő, akik szeretik egymást és együtt élik a közös életüket jóban és roszban? Az a nő bekerül a "családmentes" övezetbe, akinek nem lehet saját gyermeke vagy éppen a közeljövőben még nem gondolkoznak a gyermek vállalásán? Egyáltalán a családot mi teremti és mi köti össze?

A feltétel nélküli szeretet vagy pedig az ideológiai nyomulás?

És mi a következő lépés? Ha én kettő gyermeket szeretnék, de a miniszterelnök úrnak három gyereke van, akkor nem ütöm meg a mércét? Eljön az idő, amikor az én családomat sem hívhatom családnak, mivel nem pontosan másolom az ideológiai tanokat? Én akkor kevésbé vagyok értékes ember? Te ettől kevésbé vagy értékes ember?

És mi van azokkal a "családokkal", ahol apa kénytelen hónapokat külföldön tölteni, mert itthon nem tudja eltartani a "családját"? Akkor ők csak 2-3 hónapig család és 9 hónapig "nem család"? Hiszen összességében csak 2-3 hónapig élnek együtt és az idő nagy részét külön töltik. Szegény gyereknek nem elég, hogy az apja hónapokig távol van, de most már családnak sem hívhatja a családját.

És mi van azokkal a gyerekekkel, akik árvák lettek? Nekik soha nem lehet igazi családjuk, mivel nem élhetnek együtt azzal a férfival és nővel, aki " Ha egy férfi és egy nő együtt él, összeházasodik, gyerekeik születnek, ezt hívjuk családnak"-Orbán?

Nekik nem volt családjuk ezek szerint:

375px-grant_cary_suspicion_01_crisco_edit.jpg

 

Cary Grant, brit születésű amerikai színész.

édesanyja, Elsie elméje elborult, aki végül is egy elmegyógyintézetbe került, amikor Archie 9 éves lett. Édesapja egyedül nevelte.

 

 

110911_brangelina_and_the_kids_544111109160747111109161103.jpeg

 

Angelina Jolie Oscar- és Golden Globe-díjas amerikai színésznő

édesanyja Marcheline Bertrand és apja John Voight elváltak

Angelina és Brad Pitt gyerekeket fogadtak örökbe

 

375px-malcolm_x_nywts_2a.jpg

 

 

Malcolm X,

amikor Malcolm X 6 éves volt, Earl Littlet (apja) egy villamos elgázolta és meghalt.

 

 

 

Számtalan embert lehetne felsorolni, akik beírták magukat az emberiség történelmébe és mégsem képesek Orbán családról szőtt elképzelésének megfelelni. Ha megkérdeznénk őket, akkor azt mondanák, hogy családban nőttek fel. Mert a család nem jogi vagy erkölcsi forma. A család nem keretezhető be személyekre, szerepekre és eseményekre.

Ahol szeretet van, ott család van. A szeretet pedig nem válogat. Legyen az egy két tagú, három tagú, sok tagú család...

 

az Egymillióan a sajtószabadságért csoport készített egy piktogramokkal teli plakátot arról, hogy szerintük mi minden fér bele a család fogalmába:

11682415_0eef1f60672cffa05cf772c4aa6b399e_wm.jpg

 

Nagyon örülnénk, ha a politika legalább ezt nem akarná elvenni az emberektől. Nagyon jó lenne, ha legalább ebbe nem pofáznának bele. Nagyon jó lenne, ha mindenki eldönthetné, hogy családban vagy nem családban él és a család tagjait mindenki saját maga definiálhatná.

Nem Orbán Viktor vagy bárki más a követendő példa. Nem lehet senki olyan erkölcsi magasságokban, hogy itélkezzen más emberek felett. A család a családoké! Megkéne tanulni egymást elfogadni, és nem a saját képünkké formálni a másikat.

Orbán Viktornak hogyan esne, ha kijelentenénk, hogy az ő családja tulajdonképpen nem család bizonyos okok és körülmények miatt?

 

Ha teis így gondolod, akkor nyomj egy like-ot:

 

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr28685926

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nu pagagyí 2016.05.05. 05:49:31

Az Orbán családdal is vannak bajok. Leállt a szaporodás az utóbbi időben.

werecke 2016.05.05. 05:50:15

Szexcsoportosulás nem azonos a családdal. Hat hapsi és két nő együtt élése nem család. Ha gyereke lesz valamelyiknek kit fog apunak szólítani ?

inebhedj - szerintem 2016.05.05. 05:51:27

A család feltétele bizony a gyerek.

A házasság nem, együtt élő szülők, sőt heteroszexualitás sem, de a gyerek igen. Ez van, ezt jelenti a szó. Amíg elsöprő közmegegyezéssel nem változtatjuk meg a jelentést mondjuk csigaszerű játékizére, addig le kell nyelni a keserű pirulát.

Ennek fényében érdemes lenne refaktorálni a posztot.

werecke 2016.05.05. 05:52:54

@$pi$: Az ószövetségben össze-vissza kufircolt mindenki. Fel is sorolják a József és a színes szélesvásznú álomkabát című musical elején. Jót röhögtem a nézőtéren, furcsán néztek rám.

nu pagagyí 2016.05.05. 05:59:32

@lehet más a handa-banda: Orbán nem csak mondja, hanem például elveteti az egyedülálló szülőktől az emelt családi pótlékot. A hangoztatott családmodelljének prímán megfelelő roma családokat pedig nemkívánatosnak tartja, ezért nem igyekszik megakadályozni a kilakoltatásukat például. Amit nem mond ki az, hogy az ideális család csak és kizárólag pont olyan, mint az övé: saját kisvasúttal, focipályával és gyerekenként minimum egy kastéllyal. Közpénzből pedig csak az ideális család támogatható, tehát csak az övé, az viszont korlátlanul, mindenki más rovására.

nu pagagyí 2016.05.05. 06:07:47

@inebhedj - szerintem: A nyelvészkedés is önkényes. Például a gazdag család gyereke mást jelent, mint a szegény család gyereke. Nem egyenlők a "családbarát" jog szempontjából. A gazdagét jóval több támogatás illeti meg közpénzből, mint az utóbbit.

carlos z. 2016.05.05. 06:58:58

Orbán úr,
És hogy nevezzük azt a rokoni közösséget, melyben a családfő mindannyiunk örömére jól megérdemelt börtönbüntetését tölti??

Kiss a gondolkodó 2016.05.05. 07:02:42

@GQ: na te is valami kis idiota kecskeseggrol almodo lehetsz ha igy meglattad a lenyeget...

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.05.05. 07:05:38

@Kiss a gondolkodó: "Ennyi libsi agyhalott barmit mint aki itt irkal a szerzovel egyutt... Tosztelet a kivetelnek...
A legjobb lenne ha ez a sok genetikai hulladek eltakarodna az orszagbol es ott problemazna az baromsagain ahova valok... Tudom nektek mi az igazi csalad ket bakkecske rak titeket... "

Ebben mi a lényeg? Ez lenne életműved ékköve?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2016.05.05. 07:09:21

@Peter100: Látom nagyon rá vagy kattanva a buzikra. Feleséged, a Józsi, tudja? Mert a posztban egyébként szó sem volt a homoszexuális házasságról.

fantázia dús nick 2016.05.05. 07:11:47

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Igen, elgondolkodtató hogy valakinek a házasságról miért az azonos nemű kapcsolatok ugranak be. :-))

fantázia dús nick 2016.05.05. 07:13:19

@w_alaki: "Ki az a beteg állat, aki szerint két férfi meg egy kutya az család???" - Hol írta ezt te agyhalott?

Ormi 2016.05.05. 07:13:27

Istenem...ez komoly cikk volt...vagy?....

ebella 2016.05.05. 07:24:07

Biztos, hogy család a nagypapa egy árván maradt unokájával is. Úgyhogy Viktor ismét hülyeséget talált mondani. De szememben nem család két férfi, vagy két nő együttélése. Még ha van kutyájuk akkor sem.

nu pagagyí 2016.05.05. 07:36:53

Az Orbáni családmodell a következő: a szülők bűnözők, a család bevételének forrása pedig kizárólag közpénz és a közvagyon jellegét elvesztő magánvagyon hozadéka.

Exploiter 2016.05.05. 07:46:51

Elég kirekesztő ábra. Harom férfi meg egy gyerek zaz család, de negy férfi mar nem? Es ha ot no el együtt harom tengerimalaccal? Vagy ket kutya egy gyerekkel? Vagy egy lo es ket tyuk harom horcsoggel?
Ez a vilag mar nekem is tul modern, nehezen kovetem, de erzem, hogy hianyos a magyarazat.

Nzoltan 2016.05.05. 07:53:48

Minden csonka családban van egy csonkapici. :-D

Nzoltan 2016.05.05. 07:56:49

Az utolsó piktogramm egy igazi mozaikcsaládot mutat.
Az apu a farkaskutya. Az farkal meg mindenkit. :-)

Nzoltan 2016.05.05. 07:59:30

Egyébként az megvolt már, hogy a haladó liberálisok pinája a segg? Tökmindegy milyen élőlényen található.

:-D

nu pagagyí 2016.05.05. 07:59:58

@Exploiter: Mi van? A tiédet is kihagyták? Ha jól látom, nem szerepel az egy feleség, három szerető és két zabigyerekből álló modell.

Exploiter 2016.05.05. 08:03:22

@nu pagagyí:

Az eleg egyszeru helyzet, negy csalad kulon kulon, kozos ferfival, de ki lehet legozni a fentiekbol.

2016.05.05. 08:03:29

@Peter100:
Érdekes, a homokosok nem mondják a te családodra, hogy nem család. Csak te fordítva. És akkor még te háborogsz, hogy lassan szégyen lesz heterónak lenni...

nu pagagyí 2016.05.05. 08:04:44

@carlos z.: A kormányváltás utáni fideszes családmodellre gondolsz?

nu pagagyí 2016.05.05. 08:12:45

A piktogramok közül fájóan hiányzik a vak komondoron bukdácsoló, kékes-zöld színű feleségből és a nagy természetű férjből álló mazohista-szadista párosítás, kussoló gyerekekkel.

nu pagagyí 2016.05.05. 08:13:48

@Nzoltan: Összekevered a liberálisokat a cölibátusban élő egyházi személyekkel.

kvadrillio 2016.05.05. 08:17:46

SZÍVESEN KIVÉGZEM, CSAK SZÓLJANAK!!!!!
Gyerekeket erőszakolt a csepeli tornatanár
Life.hu
Life.hu
2016.05.02. 07:03
12

Borzalmakról számoltak be a híradóban. Egy csepeli tornatanár rendszeresen erőszakolta és verte a gyerekeket egy gyermekotthonban.

Szertárakban, öltözőkben, zuhanyzókban erőszakolt meg kisfiúkat egy csepeli gyerekotthon tornatanára. A férfi 4 éven keresztül zaklatta a diákjait, 36 áldozata lehet. A tanár korábban egy másik gyermekotthonban is dolgozott. Ott bíróságosat „játszott” a gyerekekkel, és többször meg is verte őket.

Illusztráció
Forrás: Thinkstock

A gyerekek közül választott vádlottat, a férfi találta ki a vádat és a büntetést is, ami sokszor verés volt. Ilyenkor a diákok egymást verték meg, mert ezt kérte tőlük a tanár - számolt be a Tények. Szerdán folytatódik a férfi kihallgatása.

Te mit gondolsz a hírről?...SZÍVESEN KIVÉGZEM, CSAK SZÓLJANAK!!!!!

EBBEN AZ ESETBEN NEM ÉRVÉNYESÜLHET A JOG !... MERT EZ...NEM EMBER !!!!!

A GOND..., HOGY A GYEREKEK JOGA SEHOL SEM VOLT !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

nu pagagyí 2016.05.05. 08:21:47

@hagyma: Az less(!), ami less. Szentemberek szentemberkedjenek a szentséggel.

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.05.05. 08:23:02

@SzerződésSertés:

Így igaz, a liberalizmus szerint ez fasiszta családmodell.

nu pagagyí 2016.05.05. 08:26:14

@kvadrillio: A bűn az, ha másnak okoz valaki szenvedést, nincs ezen mit kérődzni. Ez bűn, a poszthoz viszont nem sok köze van a mondandódnak.

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.05.05. 08:26:58

@GQ:

Ne legyen ilyen joguk, ugyanis nem rájuk tartozik ez. Az ő dolguk a csoportosszex a perverzbárban.

nu pagagyí 2016.05.05. 08:29:51

@BircaHang Média szerkesztősége: A bolgár tapasztalatok, most nem érdekelnek minket.

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.05.05. 08:30:04

@nu pagagyí:

Ismersz cölibátusban élő embert, aki családnak mondja a cölibátust?

nu pagagyí 2016.05.05. 08:30:50

@BircaHang Média szerkesztősége: Habonyi értelemben vett ibizai családmodellre gondoltál?

kvadrillio 2016.05.05. 08:36:22

SZÍVESEN KIVÉGZEM, CSAK SZÓLJANAK!!!!!
Gyerekeket erőszakolt a csepeli tornatanár
Life.hu
Life.hu
2016.05.02. 07:03
12

Borzalmakról számoltak be a híradóban. Egy csepeli tornatanár rendszeresen erőszakolta és verte a gyerekeket egy gyermekotthonban.

Szertárakban, öltözőkben, zuhanyzókban erőszakolt meg kisfiúkat egy csepeli gyerekotthon tornatanára. A férfi 4 éven keresztül zaklatta a diákjait, 36 áldozata lehet. A tanár korábban egy másik gyermekotthonban is dolgozott. Ott bíróságosat „játszott” a gyerekekkel, és többször meg is verte őket.

Illusztráció
Forrás: Thinkstock

A gyerekek közül választott vádlottat, a férfi találta ki a vádat és a büntetést is, ami sokszor verés volt. Ilyenkor a diákok egymást verték meg, mert ezt kérte tőlük a tanár - számolt be a Tények. Szerdán folytatódik a férfi kihallgatása.

Te mit gondolsz a hírről?...SZÍVESEN KIVÉGZEM, CSAK SZÓLJANAK!!!!!

EBBEN AZ ESETBEN

Parajpuding 2016.05.05. 08:39:04

Orbánnak nem a családmodellje torzult el, hanem a személyisége és az elméje.

Netuddki. 2016.05.05. 08:40:38

Norbi! Ez megint az a kategória amikor a tolvaj csuti roma csávó elfingja magát és azon vitatkoztok milyen a szaga.
Hányszor kell még elmondani, hogy a bűnözők észjárása teljesen más mint egy normális erkölcsi érzékű emberé. Ez ellen egyféle módon lehet védekezni, nem kell tolvaj bűnözőket beszavazni a parlamentbe, vagy ha már nagyon kellemetlenek akkor ki kell onnan baszni őket!

nu pagagyí 2016.05.05. 08:43:24

@BircaHang Média szerkesztősége: Mivel nem ismered a magyar viszonyokat, felvilágosítalak: arról van szó, hogy például az egyedül maradt szülő gyerekeit leszarja ez a kormány, nem jár utánuk sem CSOK, sem az adókedvezménybe bújtatott jövedelemfüggő extrasegély. Közpénzes habzsi-dőzsi kizárólag a kibaszott gazdag, és a legalább annyi gyerekből álló családnak jár, ahány gyereke a diktátornak van aktuálisan. A cehet pedig az összes ettől eltérő családmodell alanya állja. Képzeld magad elé a háromgyerekes közmunkást, aki a bérpapírján azt játja: jovedelme 50 ezer, családi kedvezmény hatszázezer. Sajnos utóbbi, általa alig értelmezhető összeg csak vizuális élvezetet nyújt, hasonlóan a közműszámlákon megjelenő színes, szélesvásznú rezsimegtakarításhoz hasonlóan.

2016.05.05. 08:45:12

@w_alaki: Tehát ha valakinek kutyája van, az szerinted nem család. Hülyébb vagy, mint Orbán.

déjá vu39 2016.05.05. 09:00:41

@w_alaki: Ki az a beteg állat, aki nem tudja, hogy a három szülő=két szülő+egy nagyszülő? És minő furcsaság: ez egy család.

.Gordon Gekko. 2016.05.05. 09:02:58

Orbánnak van 5 gyereke. Nehogy már a 2 buzi+1 macska legyen a családmodell, örülj ha nem tiltják be!

2016.05.05. 09:05:07

Tulajdonképpen ez nyelvi vita, miszerint a család hangalakhoz pontosan mely jelentéstartalom társul/társítható. Ilyenformán az egész totálisan érdektelen és unalmas, nem tökmindegy? Használja mindenki abban az értelemben, ahogy neki tetszik, és problem solved.

déjá vu39 2016.05.05. 09:07:31

@Kiss a gondolkodó: Figyelj, "gondolkodó": ez a hozzászólásod nem tartalmaz gondolatot.

magyarparaszt 2016.05.05. 09:10:52

Az orbánista szemét megkérdőjelezi a többiek létjogosultságát. Rendben. De amikor majd mi, többiek, megkérdőjelezzük az orbánista szemét létjogosultságát, akkor nem fogunk mi sem több ellenvetést eltűrni, mint ők. Ebben biztosak lehettek, orbánista szemét!

carlos z. 2016.05.05. 09:13:51

@nu pagagyí: Egy konkrét családra gondoltam..

magyarparaszt 2016.05.05. 09:14:21

Arról nem is beszélve, hogy az orbánállat által annyira ajnározott családból olyan férgek másznak elő, mint az orbánállat meg a többi csutiGé! Vagy a csuti orbánállatot talán nem "családból" szarták ide bűzölögni?

déjá vu39 2016.05.05. 09:15:07

Egyszerű embereknek egyszerű mondatok kellenek. Teljesen mindegy, hogy részben, teljesen vagy egyáltalán nem igaz az abban foglalt állítás: csak egyszerű legyen a mondat.

A többezer év különösen tetszik. Most már azt is tudjuk, hogy a magyarok már az Őshazában (sőt, azelőtt is) családban éltek.

kvadrillio 2016.05.05. 09:18:53

A lengyel jegybank a költségvetésbe utalta nyereségét
2016. május 4. szerda 08:49:59
Információ
A cikkek nyomtatása csak regisztrált felhasználóink számára lehetséges. Amennyiben Ön már regisztrált, lépjen be a szolgáltatás eléréséhez!
nyomtatáse-mail küldésAjánlom facebook-ontweet on twitterCikk betűméretének csökkentése

CimkékLengyelország
Fórum hozzászólások

A lengyel központi bank tavaly 8,3 milliárd zloty (2,18 milliárd dollár) nyereségre tett szert. Ennek 95 százalékát a költségvetés számlájára utalja át - áll a jegybank szerdán ismertetett közleményében.

A lengyel költségvetésben 9,6 milliárd zloty (2,5 milliárd dollár) hiány keletkezett az idei első negyedévben.

Ian Turel 2016.05.05. 09:28:44

Ki a fenét érdekel, hogy mit mond egy hivatalnok?
Feleslegesen veri magát mindenki. Megint csak az ellentéteket szítják, hogy a szomszédodat is ellenségnek láthassad.

KDNP a selejtek gyűjtőhelye 2016.05.05. 09:45:28

Eltorzult agyból eltorzult családmodell.

Ez az orbánisták eltorzult agyú világa.

baby joe 11 2016.05.05. 09:46:11

@kvadrillio: Ez a cikk ,úgy hülyeség ,ahogy van! Liberális agybaj,már megint próbálnak egy devianciát megmagyarázni!És,hogy ezek a színész példák hogy kerülnek a buzi örökbe fogadás körébe ,magas !

nu pagagyí 2016.05.05. 09:46:39

Ez a családosdi is csak arról szól, hogy a rászorultak helyett (mert ugyebár az sokba kerülne), az ország erőforrásait a gazdagok jólétére pazarolhassa a hatalom. A gazdagokat természetesen a nyakunkra telepedett belterjes politikai maffia nevezi ki saját soraiból és az anyjukat megbaszó önként jelentkező strómanseregből olyan módon, hogy a valós teljesítményt véletlenül se lehessen ellenőrizni, tények ki ne szivároghassanak, a közt pedig többmilliárdos közpénzfelhasználással gyártott gumicsontokkal szórakoztatják. A kormány a jogokat tákolmányilag már természetesen a vagyonhoz rendelte, a feljelentő lesz a bűnöző, a bűnöző az áldozat. A jogokból nem felejtették ki az első éjszaka jogát és a közvagyonnal való családi alapú gazdálkodás lehetőségét.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2016.05.05. 09:47:59

Az igazi család élén a Keresztapa áll... :)

Schmitt Palinál voltak copyk,
Matolcsy György közpénzt lopik,
Zsebeinkben Viktor jól túr...
Nincs még munkaidő, Polt úr?!
;-)

KDNP a selejtek gyűjtőhelye 2016.05.05. 09:48:09

@Peter100:

Miért zavarnak téged?

Inkább a Tompika féle titkárnővel félrekefélő családmodellt preferálod?
Vagy a komondorost?

Van elég a fideSSférgek háza táján amitől a normális ember jobban hány, mint egy senkit sem zavaró buzitól.

nu pagagyí 2016.05.05. 10:03:08

Orbán elmondta, hogy szerinte mi nem család, de elfelejtett vázolni, mi az. Figyelmes ember azért összerakhatja a képet:

- fontos pozícióban levő apuka, aki puritán életvitelével mutat példát a csirkefarhátért verekedő köznépnek,
- otthon maradó, szoláriumozó és házicselédeket tartó anyuka, aki mellesleg több különböző profilú cég tulajdonosa szoftvercégtől a szemétszállításig,
- a gyerekek magániskolába és magánóvodába járnak, otthon kuss van, így visszafojtott frusztrációikat akkor vezetik le, mikor a szülők nem látják,
- a nagyszülők kőgazdagok, 70 évesen tanulták meg a kapitalizmus alapjait, a korszerű vállalatvezetési módszereket, amihez nyúlnak arannyá válik és természetesen horribilis kölcsönökkel segítik ki gyerekeiket.

Serrin 2016.05.05. 10:12:02

A vezérünknek elgurult megint a gyógyszere...

konrada 2016.05.05. 10:44:49

A család szülők és gyerekek. Ahol az egyik szülő hiányzik, az csonka család.
Azaz család, de családként nem teljes értékű, ezt mindenki érzi, tudja, ezért kompenzálnak..
Aztán persze lehet a családban örökbe fogadott is, ahol a szülők szerepét genetikailag idegen emberek töltik be, részben vagy egészben.
Mit is jelent a szülők? Az egyik termékenyít, a másik szül. Ez azonos nemű pár esetén ugrik...

...s mitől család az, ha nincs gyerek???

Érdekes kérdések ezek.

Erről lehet beszélni, de valóban nem egy mondatban, hanem hosszabb beszélgetésben, mert egyébként úgy jár mint a szerző, aki zorbánmódon elítélhetően ki hagyta a család fogalmából a 3 férfit tengeri malaccal!;)))

2016.05.05. 10:53:03

@konrada:
Hmm, a szülő szó szerinti jelentése alapján csak az anyuka lehetne szülő, az apuka meg megtermékenyítő lenne. Szóval ezt a vonalat inkább hanyagold. A szüleid azok, akik felneveltek, nem azok, akik megcsináltak. Érdekes, mikor egy szülő nagyon rossz szülő (pl. ahyoncsapja a gyereket), akkor a hozzád hasonló álszentektől meg megy a szöveg, hogy ezek nem igazi szülők, csak gyerekgyártók. Akkor mégis csak abban az értelemben használjátok a szülőt...

$pi$ 2016.05.05. 10:59:59

@konrada: "Azaz család, de családként nem teljes értékű, ezt mindenki érzi, tudja, ezért kompenzálnak.."

Tehát azt állítod, hogy egy család például, ahol apuka iszik és veri anyukát meg a gyerekeket, anyuka meg strichel és szintén veri a gyerekeket mindenképpen többet ér, mint egy család, ahol anyuka szeretettel és odaadással neveli egyetlen gyerekét, mert egy férfival több van benne.

Elég fura álláspont, mivel tudod alátámasztani? Sikeresebbek lesznek a gyerekek? Kevesebb lesz a problémás gyerek? Több adót fizetnek? Kevesebb bűncselekményt követnek el? Tovább élnek? Mivel bizonyítod?

exterminador 2016.05.05. 11:03:37

@bandiras2: Czakó, aki azzal dicsekedett, hogy tervszerűen veri a gyerekeit? Igazi vátesz, valóban. poldi.blog.hu/2012/09/24/verni_csak_pontosan_szepen

$pi$ 2016.05.05. 11:05:09

"...s mitől család az, ha nincs gyerek???"

A terhes feleség és a férj nem család? Nincs gyerek, tehát elméletileg nem nevezheted őket családnak a te elméleted szerint. A 18 éves lányukkal együtt élő férj és feleség nem család szerinted. Mi változik meg a fiatal 18-adik születésnapján ami miatt megszűnik családnak lenni a család?

Követelő nekünk máshogyan viselkedni az ilyen hirtelen "megcsonkult" családdal szemben vagy megengeded, hogy ugyanúgy tekintsünk rájuk mint egy nappal előbb?

BiG74 Bodri 2016.05.05. 11:07:58

A család addig lehet tág fogalom, amíg valaki nem kezd mögé jogi passzusokat, és főleg kedvezményeket pakolni.

Attila Hun 2016.05.05. 11:14:33

8 éves ballibás kormányzás alatt már-már azt érezhettük, hogy lassan kötelező lesz buzinak lenni ! Végra O.V kimondta, hogy nem !!!!

konrada 2016.05.05. 11:15:47

@nagybalfasz:
No erről írtam, hogy egy hosszabb beszélgetésből, nem kiragadt mondatokból kell véleményt alkotni. Mert igazad volna, ha nem írtam volna pont egy sorral előtte:
"Aztán persze lehet a családban örökbe fogadott is, ahol a szülők szerepét genetikailag idegen emberek töltik be, részben vagy egészben."

2016.05.05. 11:15:51

@Attila Hun:
Érdekes, én nem éreztem így. Lehet nálad ez valami belső késztetés lehet...

2016.05.05. 11:18:04

@konrada:
Nem ragadtam ki semmit. A te értelmezésedben ha csak örökbe fogadott gyerek van, az már nem család. Ha az is van, akkor igen. Ha nem így gondoltad, akkor nem fogalmaztál egyértelműen.

konrada 2016.05.05. 11:23:26

@$pi$:
Nézd, a szó jelentése ennyi. Lehet kompenzálni, s mondani azt, hogy a négykerekű motorral, rendszámmal ellátott eszköz nem autómobil, hanem tragacs, de ettől még a gépkocsik között tartják nyílván.

...az meg, hogy az anyuka háremet tart, attól még áll az, hogy van benne két genetikai értelemben szülőnek értelmezhető személy, az meg ne az én feladatom legyen eldönteni, hogy melyik abból az apának tekinthető. A férfi-nő-gyerek, amiből az értelmezésem szerint a teljes családhoz szükséges, az adott felállásban megvan.

konrada 2016.05.05. 11:28:16

@nagybalfasz:
Aztán persze lehet a CSALÁDBAN örökbe fogadott is, ahol a SZÜLŐK szerepét ...

...ha ez nem elég egyértelmű, akkor elnézést kérek, de ez nem az a fórum, ahol komoly könyvnyi tanulmányokat írunk az egyértelműség végett.

...pont, mint egy olyan hoszú nyilatkozatnál, amiben oldalnyi szövegből csak egy megjegyzés kapcsolódik a témához...

MEDVE1978 2016.05.05. 11:35:07

Az egésznek van egy ideológiai maszlag része. Ezt játssza most Orbán Viktor. Számomra ez indifferens, de nyilvánvalóan van akit érdekel.
Nomeg van egy érdekes része, hogy a társadalom hogyan viszonyul a családhoz.

Utóbbi szempontból külön érdekes, hogy különböző módozatokon hogyan támogatja a családokat. Ebből a szempontból szerintem:
1. Gyerekét egyedül nevelő szülő (vagy nagyszülő) kiemelten támogatandó.
2. Gyereküket hagyományosan két szülős (hogy más vagy azonos neműek az érdektelen) modellel nevelő szülők: normál módon támogatandóak.

Pénzügyi értelemben ezt a két családfajtát támogatnám azzal a kiegészítéssel, amit a CSOK kapott (ha gyereket vállal - szül vagy örökbe fogad, akkor támogatandó).

Mariskát a három cicájával, homokos Józsit és Marcit nem támogatnám pénzügyileg. A társadalom - a "nemzet" érdeke, hogy kulturális értelemben fennmaradjon, ez természetes szaporodást vagy szinten maradást jelentene hosszú távon. Ennek előfeltétele a gyerekvállalás, ami ugye mégiscsak könnyebb és vérrel összekötöttebb, mint Abdult átképezni magyarrá.

Orbán kánonába nagyon jól illik, hogy a család egy férfi és egy nő házassága gyerekekkel, hiszen keresztény-konzervatív értelemben ez így is van. Egyet sem a támogatások esetében (buzik is nevelhessenek gyereket és ezért támogatást is kapjanak), sem pedig a hagyományos családfogalom esetében nem értek vele, de utóbbit véleménykérdésnek érzem igazi súly nélkül.

Andy73 2016.05.05. 11:37:27

@Szegedi Attila2: Ott a pont.

"A világ sokkal bonyolultabb annál, hogy bármelyik politikai vagy vallási hatalom képviselője elmagyarázza nekünk, hogyan kellene élnünk."

Ha a blogger komolyan venné magát, akkor ő sem akarná elmagyarázni, mert a blogja nyilvánvalóan egy baloldali szócső, tipikus agit, propos.

Ahogy a DK demokratikusnak hazudja magát, úgy a blogger is a normális családmodellt hazudja eltorzultnak, a meleg és leszbikus párokat és a csonka családokat meg normálisnak.

Egyébként sajnálom azokat a házaspárokat, akiknek nem lehet gyerekük, de a család a gyerekekkel válik teljessé.

Már Pelikán elvtárs is megmondta a kérdésre, hogy nyolc családja van. Ez pedig nem a feleségei/élettársai, hanem a gyerekei számát jelentette.

jágör68 2016.05.05. 11:45:36

A zindekszről:

magyaridok.hu/belfold/az-indexnek-kinos-az-offshore-botrany-641140/

www.hidfo.ru/2016/05/otszorosere-no-az-amerika-barat-ujsagirok-anyagi-tamogatasa/

okoska77 2016.05.05. 11:45:43

@Attila Hun: Attol, hogy tobb linket hasznalsz te dagadek "birca", attol meg felismerunk.

BiG74 Bodri 2016.05.05. 11:52:33

@jágör68:
Mi van ruszki jól fizetnek?

.Gordon Gekko. 2016.05.05. 11:56:24

Örülhettek mert állítólag orbân kiheréli az aberráltak bejegyzett élettársi kapcsolatát, még idén.

Lesz miről gágogni.

KDNP a selejtek gyűjtőhelye 2016.05.05. 11:59:35

A fideSS vezérférgének családfogalma:

Gyerek építőtáborban tanulja a munka fogalmát, kapa, kasza, ásó kezelését. A jobbakból kápók lehetnek, a legjobbak esetleg bekerülhetnek valamelyik fideSS potentát összeszerelő üzemébe segédmunkásnak.

Papa közmunkában robotol a fideSS potentát földjén, gyárában.

Mama közmunkában szüli a gyerekeket amíg jön belőle. Tompika a megtermékenyítő szolgálat vezetője.

Nyugdíjasok, nagyszülők nincsenek, nem érik meg a nyugdíjas korhatárt, erről dr mikola és a kórháznak nevezett sintértelepek gondoskodnak.

kvadrillio 2016.05.05. 12:00:17

@$pi$:"""... .De ott van Ádám és Éva, akiknek aztán gyerekei születtek, szent és sérthetetlen család... mondjuk igen, a második generációtól vérfertőzés volt keményen, de legalább a szó hagyományos és keresztényi értelmében családot alkottak a gyerekek, hiszen a család az szent és sérthetetlen akkor is ha vérfertőző. :)..."""..:o)))...NU, ILYEN ZSENIÁLISAN ÓRIÁSI HSZ-T MÉG NEM OLVASTAM SEHOL, MIÓTA INTERNET VAN !!!!!!! :o))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

KDNP a selejtek gyűjtőhelye 2016.05.05. 12:01:42

@.Gordon Gekko.:

Az aberrált fideSSféreg házastársi kapcsolatban veri rommá a feleségét.
És ül a Parlamentben, hogy a hozzá hasonló abberráltak helyi és rajongói tapsikolása közben szavazhasson az eszményi családmodellről.

kvadrillio 2016.05.05. 12:18:50

Család (szociológia)
Ez a lap egy ellenőrzött változatarészletek megjelenítése/elrejtése
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A család emberek egy közössége, vagy több közösség kapcsolata, ahol a tagok között leszármazotti kapcsolat van, házasság vagy örökbefogadás. A családok tagjai általában hasonló tulajdonságokkal rendelkező emberek (általában ugyanazon rasszba tartozóak).

Az európai (nyugati) típusú társadalmakban a családot közvetlen leszármazással („vérrokonság”), házassággal, örökbefogadással (vagy hasonló jogi kötődéssel) jellemzik. Számos antropológus vitatja azt, hogy a „vér” kapcsolata szó szerint értendő; mások pedig a nem nyugati típusú társadalmakat hozzák példának, ahol a „vérrokonságtól” eltérő elvek érvényesülnek abban, hogy kiket tekintünk családnak.
Tartalomjegyzék

1 A hagyományostól eltérő értelmezések
2 A család szociológiai megközelítése
3 Családvizsgálati módszerek
4 Családfejlődésre vonatkozó elméletek
5 A család gazdasági szerepe
6 A nyugati-keresztény civilizáción alapuló családok történeti fejlődése
7 Család funkciói

....KÉT ÁRVÁN MARADT TESTVÉR IS CSALÁD.

bandiras2 2016.05.05. 12:25:06

@exterminador: Az írói munkásságának megítélését nem kellene hogy befolyásolja a személyes pszichológiai problémája.

Aranyi Gábor 2016.05.05. 12:34:28

@$pi$: Jézus felesége Mariamenon Mara (=Mester) volt, tanító-társa, aki az Ő művét Jakab apostollal vitte tovább. Legalább egy fiuk volt, 6 évet élt. Szűz Mária "elrendezett" jegyese volt a jóval idósebb Józsefnek, szerelmes viszont a szomszéd, sidu származású Tiberius Julius Abdes Pantherába, az I. kohors íjászába volt. Ő kísérte el Erzsébethez - ahonnan már terhesen jött haza... Ezt mind a Talmud, mind Kelszosz megőrizte... Panthera, Jézus/Mária/Mariamenon sírja megvan, hajrá, paleo-DNS-kutatók! Más: A MAGYAR hagyományról besezélt a vezér. Ha Te nem így gondolod, akkor 1. nem vagy magyar és/vagy 2. nem vagy hagyománytisztelő. ...Amihez természetesen jogod van - nekem meg ahhoz, hogy .... ....-nak tartsalak. Még valami: tőlem családod lehet a köz....ben lévő ... is, de könyörgöm, ha valaki azt mondja, hogy az ő felesége sárga, áramszedője van, 6-os szám világít a homlokán, hadd röhögjem már körbe!!! (Nálunk egyébként családtagnak számították magukat a pit, a vizsla meg a cicákok is.)

$pi$ 2016.05.05. 12:36:17

@kvadrillio: Örülök, hogy tetszett. :D

$pi$ 2016.05.05. 12:42:59

@konrada: "Lehet kompenzálni, s mondani azt, hogy a négykerekű motorral, rendszámmal ellátott eszköz nem autómobil, hanem tragacs, de ettől még a gépkocsik között tartják nyílván."

Látod, ez nagyszerű példa volt arra, hogy mennyire nincs igazad.

(1) Nem a motornak van négy kereke, tehát a "négykerekű motorral" kifejezés csacskaság.
(2) Tök mindegy, hogy hány kereke van, a nyilvántartás nem tesz különbséget.
(3) Tök mindegy, hogy van -e rajta rendszám, az nem befolyásolja a besorolást.
(4) Nem gépkocsikként tartják nyilván, hanem gépjárművekként.
(5) Vannak kivételek, ilyen pl. a mezőgazdaásgi vontató vagy a lassú jármű.

$pi$ 2016.05.05. 12:54:35

@Aranyi Gábor: "A MAGYAR hagyományról besezélt a vezér. Ha Te nem így gondolod, akkor 1. nem vagy magyar és/vagy 2. nem vagy hagyománytisztelő."

A dolgok változnak. Ilyen erővel azt is mondhatod, hogy a magyar hagyományokhoz hozzátartozik a disznóölés, a májusfaállítás, a lucaszék készítés és a néptánc, aki nem tartja ezeket, az nem magyar vagy nem hagyománytisztelő.

exterminador 2016.05.05. 13:07:31

@bandiras2: dehogynem. Egy ilyen ember lehetőség szerint ne játssza a katolikust, ne játssza a nagy erkölcsi megmondóembert, hanem süllyedjen el, vagy írogasson más témákról. Mert nem hiteles.

BiG74 Bodri 2016.05.05. 13:10:56

@exterminador:
A csuhások térdre liberális demokratája legyen a fő megmondóembör!

.Gordon Gekko. 2016.05.05. 13:44:43

Szerintem maga orbán is torz mert azt akarja h itt ne érje meg buzinak lenni csak gyerekkel, asszonnyal élni mint egy állat.

LoL

2016.05.05. 13:58:04

@Aranyi Gábor:
Vagy 3. nem attól lesz magyar valaki, amit Orbán vagy te mondasz...

élhetetlen 2016.05.05. 13:58:24

@hagyma: „a csalad szent
a hazassag egy ferfi es egy no kozott jon letre
lehetoseg szerint nemzenek es felnevelnek gyermekeket
es ettol csaladjuk less
unokaik, dedik stb.”.
Megpróbállak gondolkodásra bírni, nem tudom, milyen sikerrel. Vegyünk egy férfit és egy nőt, szeretik egymást, összeházasodnak, de valamelyik meddő. Nem család. Ha örökbe fogadnak egy, két gyereket, akkor család, és dédik lehetnek majd. Szaporodás szempontjából mi a különbség, egy meddő pár, és egy homoszexuális pár között? Olyan törvény nincs, hogy házasság előtt kötelező meddőségi vizsgálat, és ha valamelyik meddő, akkor nem házasodhatnak össze, és nem fogadhatnak örökbe. Az egynemű párok viszont nem házasodhatnak, és nem fogadhatnak örökbe. Elég sok a „normális” családból kikerült gyerek, állami gondozás, aztán tizennyolc évesen kirakják őket egy szál bugyiban az utcára, boldoguljanak. Most képzelj el egy egynemű párt, okosak, jól keresnek. Ha összeházasodhatnának, és örökbe fogadhatnának gyerekeket, biztonságban felnevelhetnék, taníttanák, esetleg összeszednének egy induló kislakást a gyerekeknek. Kinek ártana ez? Mert azt remélem azért tudod, hogy a homoszexuálisok is hetero kapcsolatból születtek, és egy gyerek nem lesz homo attól, hogy homo pár neveli fel. És a gyerekek házasodhatnának, lehetnének unokák, dédunokák, ugyanúgy mint bármelyik örökbe fogadó családnál. „a vilag addig less vilag amig a csalad csalad
ha mindenki buzi less, vagy senki nem akar csaladot akkor kihalunk
ez van kerem szepen”. Mennyivel nagyobb a valószínűsége annak, hogy mindenki buzi lesz, mint annak, hogy mindenki meddő lesz? Tudsz valamit?

élhetetlen 2016.05.05. 14:14:23

@Peter100: „hogy két buzi az egy család, és én ezt fogadjam el a feleségemmel, és 3 gyermekemmel együtt.”. Ha a két buzi ugyanúgy szereti egymást, mint te és a feleséged, és örökbe fogadhatnának gyereket, és normálisan felnevelnék őket, az mennyiben lenne más, mintha egy meddő pár fogad örökbe gyerekeket? Miben korlátozna ez téged? Kinek ártanának? És igen, egy „buzi” is érhet annyit, amennyit te, és ha engednék, lehetne ugyanolyan jó szülő, mint te. A gyerekek szempontját leírtam hosszabban hagymának, élhetetlen 2016.05.05. 13:58:24, ha gondolod, olvasd el.

$pi$ 2016.05.05. 15:14:51

"Szerinte a keresztény kultúrájú Európában valójában még az ateisták is keresztények, mert "a nyugati civilizáció értékrendje kihat mindnyájunk gondolkodására"."

Kövér tudott mondani ekkora marhaságot. Mintha a nyugati civilázáció értékrendje nem a görög demokrácián és a római jogon alapulna, hanem a keresztény értekrendre, ami alapján halálos bűn a hétvégi munka, a szülőkkel való tiszteletlen beszéd vagy a más vallásokba való hit.

Nehogy már a Kövér mondja meg az ateistának, hogy ő tulajdonképpen keresztény és ezért egyet kell vele értsen. Nehogy már a vallás mondja meg mi a család és mi nem az.

.Gordon Gekko. 2016.05.05. 16:07:39

@$pi$: ez a nehogy már a vallásmondjameg a komcsizmusból jól ismert ószövetségi mantra a fajtajellegesektől

[c] 2016.05.07. 13:26:17

@Peter100: "Lassan szégyen lesz heterónak lenni, és hülye vagy ha gyermeket nevelsz, a kutya sokkal jobb. B@sszátok meg.."
Ez akkora ordas nagy demagógia, hogy cáfolni sincs kedvem.

[c] 2016.05.07. 13:30:41

@hagyma: "ha mindenki buzi less, vagy senki nem akar csaladot akkor kihalunk
ez van kerem szepen"
Aha, pont ez a veszély fenyeget... Nem ám a természet kizsákmányolása, a bőrükbe nem férő "nagyhatalmak" háborúja, hanem hogy divatból mindenki buzi lesz. Ez már csak így megy, a négygyermekes, orbáni családban élő édesapa meglátja Conchita Wurstot a tévében, és másnap arra ébred, hogy más férfiakat akar farba szeretni.

w9alaki 2016.07.14. 21:10:29

@Ylim: Hát pedig ha valakinek a háziállata a "családja", az bizony nem család.

w9alaki 2016.07.14. 21:11:59

@fantázia dús nick: Görgess már le a cikk végéig... és próbáld értelmezni a rajzokat, ha már a szöveget nem sikerül.
süti beállítások módosítása