Naponta frissülő tartalommal, ami gondolkodásra késztet

IFL Gazdaság

Lázár János leeresztette a golyóit

2015. április 20. - Szarvas Norbert

20130904-lazar-janos-a-miniszterelnokseget-vezeto12.jpgElnézést kérek a cím miatt lázár úrtól (szigorúan kisbetűvel, nyelvtannáci törvényt sértve és tiszteletfaktort degradálva), hiszen természetesen eszemben sem volt Lázár heréiről szót emelni, pláne nem pubertáskori kiskamasz kontextusában összemosni. Szóval történt az eset a parlamentben az úr mai napján, bőven az időszámítás és a nők szexista elnyomása után, de még a 2018-as választások előtt. Lázár és a haverok összeültek, aztán Lázár szószólóként jól lealázta önmagában árválkodó Szél Bernadett LMP társelnök (mindenekelőtt) nőt. Persze ezt nem pacekba tolta, hanem a szavakkal játszadozott, mint hülyegyerek az atomhulladék temetővel. A haverok meg szakadtak a röhögést, ment is a gimnáziumi köcsögösködésekből felismerhető haveri bliccentés, közös nevezőre hangolódás. Igazán férfias ez a Lázár, aki többed magával képes megpróbálni egy nőt megalázni, aztán tagadni. Bernadett pedig kikérte magának a teljes női társadalom nevében. Kedves Bernadettnek innét üzenném, hogy elég lesz ha csak a saját nevében kéri ki, hátha azt még Lázár is felfogja. Szóval ott tartunk, hogy az euró bedöntésére szakosodott Lázár elérkezett a pubertás kórba. Már várjuk mikor kezdi el parlamenti képviselőlánytársainak a haját a szünetekben huzigálni...

A bejegyzés trackback címe:

https://iflgazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr257384356

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a nagy hohoohooo 2015.04.20. 22:02:18

Alapvetően tahóság a kérdésre adott válasz helyett szexista vonalra terelni, de azért lehetne a képviselő asszonynak is valami frappáns válasza,pl. T képviselő úr Önnek sikerült bizonyítania és én nem vonom kétségbe,hogy Ön a FideSS legnagyobb hímvesszője,........,de miért a nyakán hordja?.....amúgy nekem semmi bajom vele ,teccik,nagyon teccik,jól mutatja mekkora lógó pénisz Ön.......

♔bаtyu♔ 2015.04.20. 22:14:17

Hiszti. Ráadásul az egész témafelvetése értelmetlen. Az LMP végre megérthetné, hogy első lépésben ettől a hölgytől kellene megszabadulnia, mert szerintem ez gáz. Akárhányszor megszólal, mintha vérig lenne sértve, nem csodálom, hogy nincsenek oda érte, ez a hiszteroid örökké sértett nőtípus nem sok ffinak jön be még társalgás szintem sem.

Tudományos libsizmus 2015.04.20. 22:31:38

Femináci műcirkusz. Bernadett jobban tenné, ha megismerkedne egy jóravaló fiatalemberrel, aki megnyugtatja egy kicsit.

J.R. Ewing 2015.04.20. 22:33:01

@a nagy hohoohooo:

Gondolom ezeket mind rád szokták mondani az életben, te péniszarcú barom.

Arcade Macho 2015.04.20. 22:38:44

lezerjani elso beszolasa egyaltalan nem volt szexista

Blogger Géza 2015.04.20. 22:40:36

Bocsi, de ha valaki nem bírja, ha savazzák, akkor ne menjen politikusnak. Közszereplő, magasabb tűréshatárral kell rendelkeznie. Ennél ezerszer durvábbakat mondanak férfi politikusokra Bernike és társai. Sőt, az LMP-n belül (ahonnan ugye Bernikét szalajtották), egymást hívták drogos kurvának a párttársak. Ahhoz képest ez semmi. A személyeskedést amúgy Bernike kezdte, mert még mindig Lázár hotelszámláin rugózik, ami hát elég személyes ügy, lévén Lázár ezt már be is fizette, tehát közpénzről már szó nincs.

A szakmai részről meg annyit, hogy a magyar kormányt ekézni azért, mert miért nincs még meg a "végleges" tároló kb annyira értelmes, mint azért ekézni, hogy miért nem találta még fel az örök élet elixírjét. Sehol a világon nincs még ilyen tároló, egyelőre szükség sincs rá, a koncepció megvan, de ha szerencsénk lesz, nem fog oda kerülni semmi, mert a "kiégett" fűtőelemben lévő energiát is megtanuljuk majd hasznosítani, és abból is energiát lehet még majd kinyerni. Ezáltal az atomáram még versenyképesebb lesz.

rezsiharcos 2015.04.20. 22:54:01

Már nem azért de csak azok nem tudják kivel volt, akik az indexről tájékozódnak. Egyébként az arcformája hasonlít a Bernadettére...

Arcade Macho 2015.04.20. 23:06:25

igazi szexista meg nem az ismerkedos duma, de hat bernike ezt honnan is tudhatna?

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2015.04.20. 23:20:18

Snájdig gyerek ez a Jani!
Személyi titkárként ugyan olyan hülye mosollyal az arcán cipelte a Rapcsák táskáját, mint amit most is mindíg bevillant.

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2015.04.20. 23:26:30

@Arcade Macho:
A szöveged alapján a nick nevedben a Macho az nyílván nem macsó-t jelent!
Bár szerintem jobban állna neked az : Arcade Tapló név!

Arcade Macho 2015.04.20. 23:42:26

@villamos alóli kacaj nem mindíg őszinte: szivesen segitek a magadfajta taplonak: en.wikipedia.org/wiki/Sexism
"Sexism or gender discrimination is prejudice or discrimination based on a person's sex or gender. Sexism affects men and women, but especially women.[1][2] It has been linked to stereotypes and gender roles,[3][4] and may include the belief that one sex or gender is intrinsically superior to another."

mondom a tipikus szexista beszolas az lett volna ha elmondta volna hogy egy no nem kepes ezeket felfogni jobb lenne, ha visszamenne mosogatni

ember100 2015.04.20. 23:56:01

@Tudományos libsizmus:
Helló !

Azt hiszem neked is jobb lenne ha megismerkednél egy jóravaló fiatalemberrel :)

ember100 2015.04.21. 00:01:50

@Blogger Géza:
Helló !

Te is aztán full kreténben nyomod! De remélem te sem hiszed el amit leírsz :)
A lézerjani hotelszámlája közügy , ha ellopsz egy csokit a tecsóban lebuksz , az kevés hogy kifizeted , érted :)
Igazad van a végleges tározó helyét nem is kell elóre kijelölni , ha már ott az atomhulladék elég lesz téged megkérni hagy rakják be a spájzdba.

Egy fő fő miniszternek ehhez semmi köze , nem is ő vezeti a minisztériumot , vagy mia fene .

Dilettáns banda , szó szerint :)

Kelly és a szexi dög 2015.04.21. 00:03:58

Nem is volt se megalázó, se szexista! Fapicsa!

ember100 2015.04.21. 00:04:52

@♔bаtyu♔:
Helló !
"Hiszti. Ráadásul az egész témafelvetése értelmetlen. Az LMP végre megérthetné, hogy első lépésben ettől a hölgytől kellene megszabadulnia, mert szerintem ez gáz. "
Látod az emberiségnek tőled kellene megszabadulnia :)
Sötét vagy mint a mélyűr !

Blogger Géza 2015.04.21. 00:09:55

@ember100: Nem spájzba, hanem: www.origo.hu/itthon/20150420-tobb-helyre-is-tehetjuk-a-hasznalt-paksi-futoelemeket.html

Utána kell a végleges tárolást lerendezni, de nem véletlen, hogy ilyet még sehol nem csinálták meg, mert nem aktuális még, és ehet, hogy sokkal jobban is lehet majd hasznosítani.

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2015.04.21. 00:16:49

@Arcade Macho:
Jó, nem tapló vagy.
Csak egy nagy bunkó!
Ez alól az sem mentesít, hogy a wikipediából idézgetsz, és a 10 éves BMW-ből szotyolát köpködve füttyögsz azok a nők után akiket más visz ágyba!

igazi Ténytár 2015.04.21. 04:50:56

@Blogger Géza: "Bocsi, de ha valaki nem bírja, ha savazzák, akkor ne menjen politikusnak."

Ezt éppen a barom Lázárral kapcsolatban mondod AKI GYEREKET PEREL egy blog beirasa miatt, mert a fene nagy macsó lelke meg lett sértve miközben egy no halottan fekszik a balesete után ?!

jog-ász 2015.04.21. 06:56:09

ha berni szerint lázár nem férfi, akkor olvassa el a megelőző több mint tíz hozzászólást, ezekből összegyúrhat egy frappáns választ! ennyit azért elvárhatunk közpénzből, hogy ha már cirkusz akkor tényleg legyen jó!

Blogger Géza 2015.04.21. 07:02:36

@igazi Ténytár: Vannak határok, senki halálát nem illik kívánni. Berninek sem azt mondták, hogy dögölj meg.

negyedikedwárd 2015.04.21. 07:27:27

Így viselkedik egy tahó. De ezt mindenki tudta óla, hogy az. Egy úrhatnám tahó, aki nem is kaphatott nevelést, mert feléjük az nem szokás.

Exploiter 2015.04.21. 07:35:39

@Blogger Géza:

Senkinek? Te még mindig nem érted a gyűlölet valódi mértékét, ami körbevesz titeket. Öreg, gyerek, nő és férfi fog vidáman koccintani, ha elkezdenek végre elhullani.
Én pezsgőt tervezek inni majd.

Blogger Géza 2015.04.21. 07:43:44

@Exploiter: De, érezzük a gyűlöletet társadalom egy beteg kisebbségében. De a nyugodt többséget ez hidegen hagyja.

ebella 2015.04.21. 07:48:32

@Blogger Géza: Én nem gyűlöllek benneteket, de semmivel nem szeretlek jobban, mint a bolsikat. Egykutya vagytok. És ezzel egyre több ember van így. Nem véletlen a Jobbik előretörése.

Toportyán Zsóti 2015.04.21. 07:54:44

@Blogger Géza: Milyen lehet az mikor ideges a sok narancsgeci ha most nyugodt?Nem adatott meg a kegy hogy gondolkozni tudj...

Toportyán Zsóti 2015.04.21. 08:01:21

Amikor már bayerzsótinak is feltünik hogy a narancsgecik fullbanyomják a kretént már csak ki kell kérni a kávét...

Toportyán Zsóti 2015.04.21. 08:10:07

@Blogger Géza: Beteg kisebbségi jelenleg a fajtád,bekerül a Guinessbe rekord gyors buktátok a 3 elcsalt választás után amin majd negyedével kevesebb szavazatot kapott a sikert sikerre halmozó tolvaj hazaáruló csuti .

xkolbászx 2015.04.21. 08:26:45

@Kelly és a szexi dög: mikor anyádat tegnap seggbebasztam visított egy kicsit, de aztán mondtam neki, hgoy "kuss te fapicsa"

vénkujon 2015.04.21. 08:27:04

kedves tanárom-volt osztályfőnököm-az ún. "sztereóval" büntizett minket amikor sértve érezte magát borzasztó primer viselkedésünk végett. kedvenc színészemtő-bud specertől-tanulta el az öreg. jankó is kapott volna egy ilyet a tegnapi mutatványa miatt.:D

xkolbászx 2015.04.21. 08:27:24

@Blogger Géza: ne idegeskedj! nyugodjál már meg te csicska!

xkolbászx 2015.04.21. 08:29:36

@Arcade Macho: te honnan tudod, hogy mi a szexista a normális emberek számára te nyomorék ? te aki azzal büszkélkedik más blogokon, hogy a kutyaszex hozza lázba, és direkt kutyakekszet zabál, hogy felkeltse az ebek figyelmét?

Szamiz67 2015.04.21. 08:38:18

Lázár hozzáállásában, stílusában tökéletesen benne van a mucsai, fingszagú, böfögős magyar közélet.

Trackers 2015.04.21. 08:44:15

Lázár ebben az esetben viccesen és kultúráltan rázta le az agresszívan támadó képviselő asszonyt.

Majd legközelebb őt szivatják meg, de most nem ő maradt alul.

Kár ezen lamentálni. Általában a megszivatott és szimpatizánsai bunkózzák azt aki győzött egy lokális csatában.
Most sincs másképp.

Megjegyzem a bupertások is pont ezt teszik.

Valaki agresszívan betámadja a másikat, mint Bernadett, a megtámadott amennyiben frappánsan vissza tud vágni, akkor a haverok bunkóznak.

Úgyhogy ez a pubertás jelző tökre megállja a helyét a posztoló részéről, és ő maga vitte még inkább ezirányba a sztorit, kis kedvencei véfelme okán.

Exploiter 2015.04.21. 08:47:21

@Blogger Géza:

A nyugodt többség szokott olyan dolgokat tenni, ami után nemzeti ünnepeket vagy gyásznapokat iktatnak be, mikor kiderül, hogy a nyugodtságot és a még célt nem kapott indulatokat összekeverni elég súlyos és rendszerint komoly következményekkel járó tévedés.

Furusina 2015.04.21. 08:49:34

Férfiként, én sem éreztem vészesnek a lázári performance- t, de a körülötte ülő fidesznyikek óvodás vihorászása egyértelműen mutatja, hogy a hölgy álláspontja a helyes. Szégyen a fidesznyik bérbloggerek szemétkedő reagálása, azt hiszem , hogy így, csak olyan férfiak viselkednek, akik nő ügyben igen-igen frusztráltak. Úgy vélem, ennek a fidesznyik bérblogger hiéna csürhének volna szüksége egy jó kis..., hogy lenyugodjon, és figyelmességet is képes legyen mutatni egy hölgy iránt.

xkolbászx 2015.04.21. 08:54:36

@Trackers: Trackergeci anyád is pont azzal jött tegnap, mint Bernike, de leráztam lazán egy viccel :DDDDDDDDDDDd fú milyen fancsali fejet vágott, főleg mikor közöltem, hogy most nem kap egy forintot se :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD de lelett alázva hallod, úderöhögtünk! voltak négerek is

bölcsbagoly 2015.04.21. 08:57:35

Illés Zoltánt is kitámadták (még tüntettek is a feminnácik), mert azt találta mondani ennek a nőnek nem igen kinéző némbernek, hogy nem elég szépnek lenni…..Nos, az okosságával is bőven baj van. Az arcátlan, hisztis, örökké támadó viselkedése meg undoritó még ellenzéki politikusként is.

xkolbászx 2015.04.21. 09:02:17

@bölcsbagoly: édesanyádnak is pont ezt magyaráztam tegnap. nem kell annyit kényeskedni, tessék szépen tenni a dolgot, ha már fizettem érte, nem?

Netuddki. 2015.04.21. 09:05:01

@Blogger Géza: "Sehol a világon nincs még ilyen tároló, egyelőre szükség sincs rá, a koncepció megvan, de ha szerencsénk lesz, nem fog oda kerülni semmi, mert a "kiégett" fűtőelemben lévő energiát is megtanuljuk majd hasznosítani, és abból is energiát lehet még majd kinyerni."

Úgy ahogy mondod baromarcú! Mire kész lesz Paks2, lesznek már sokkal olcsóbb és hatékonyabb megoldások. Aztán az egész a magyarokra fog rohadni. Balfasz fideszesek, fideszes balfaszok!

Netuddki. 2015.04.21. 09:07:01

@Blogger Géza: "A szakmai részről meg annyit"

Annyit, hogy a fizikához nincs sok közöd, te századvéges, közpénztolvaj pénzmosó fidesztroll! Azért is mentél bölcsésznek és nem atomfizikusnak.

♔bаtyu♔ 2015.04.21. 09:07:07

@ember100: Te vagy a Bernadett faszfej? Már úgy értem, amikor női ruhában vagy?

♔bаtyu♔ 2015.04.21. 09:11:14

@Furusina: Te azért tartasz mindenkit, aki nem osztja egyszerű és vegytiszta kis ballibsi álláspontodat, mert végtelenül primitív vagy.

Ha kicsit bonyolultabb lennél, azonnal megsejtenéd, hogy ezekért a hsz-ekért ugyan ki lenne olyan hülye, hogy fizet?

Netuddki. 2015.04.21. 09:14:20

A lézerdzsoni meg jobban tenné ha nem a parlamentben flörtölne élő egyenesben feleség, gyerek (60milkás ingatlannal) mellett, hanem inkább a kérdésre válaszolna! Tököm se kíváncsi arra hogyan vágná gerincre Bettikét, inkább álljon elő a farbával mire költötte a közpénzt.

bölcsbagoly 2015.04.21. 09:17:12

@nicktolvajmentesítő_kovi1970:

Persze, persze, hullámzik majd a magyar tenger, egész évben fúj majd a szél, hegyi folyóink ontják majd az energiát, 24 órán át fog sütni a nap, kiapadhatalanok lesznek a geotermikus forrásaink, stb. Csak felhőben járó görögdinnyék reménykednek ilyenben.
No meg a hazaárulók , akik villamosenergia terén is teljesen függővé tennék Magyarországot.

Netuddki. 2015.04.21. 09:40:42

@bölcsbagoly: Engem te ne hazaárulózz tolvaj fideszes! A hazaáruló az aki odadobja a ruszkiknak az országot, és a haza erőforrásait a saját anyagi érdeki szolgálatára használja fel.

♔bаtyu♔ 2015.04.21. 09:40:50

@nicktolvajmentesítő_kovi1970: Ne kínlódjál már b+, legalább hallgattad volna meg Lázárt, ahelyett, hogy itt baromarcozod a másikat seggfej.

Világosan elmondta, hogy az egyik verzió szerint az oroszok fogják elszállítani, a másik verzió szerint marad és még nem tudják, hogy melyik, de az lesz amelyik előnyösebb.

Nem az a baj, hogy mocskod a szád, hanem az, hogy mindeközben még az arcod is nagy. Ahogy te mondod, baromarc:)))

vadi3 2015.04.21. 09:40:57

@bölcsbagoly: "No meg a hazaárulók , akik villamosenergia terén is teljesen függővé tennék Magyarországot."
Azt azért megnézném, hogy hogyan tankolsz majd a kocsidba, ha elzárják a kőolajvezetékeket és Százhalombattán leáll a finomító. Pedig benzinből is önellátóak vagyunk, csak ugye a benzin alapanyagából nincs elég. Végül is megoldható, hogy újraindítsuk a Mecsekben az uránbányászatot, építsünk dúsítókat és teljes technológiát a fűtőelemgyártáshoz, stb....
Kretén vagy, ha elhiszed, hogy Paks2 nem okoz függőséget, nagyobbat, mint "hegyi folyóink". Ja hogy az Eu megvédett minket... Pont az aki ellen szabadságharcot vívunk, vagy az nem is lett volna gond, ha a Roszatom örökre.... Az nem is lett volna függőség?

♔bаtyu♔ 2015.04.21. 09:42:03

@nicktolvajmentesítő_kovi1970: Ja, felajánljuk a magyar kőolajat és földgázt az oroszoknak. Vigyék.

Te tényelg nagyon ostoba vagy b+:)))))

Furusina 2015.04.21. 09:43:19

@♔bаtyu♔: Az Ön válasza nekem, tehát egy intelligens, művelt, kultúrált ember írása? Ha az akkor én büszkén vállalom, hogy ennek ellentéteként primitív vagyok. Ön nagyon személyeskedve, nagy mellénnyel osztja az észt mindenfelé. Biztos, hogy nincs semmi probléma a fejben lévő dolgokkal? Nem vagyok ballibsi, én a nép vagyok. Azaz, amit Ön rám írt, az teljes mértékig Önre igaz. A két korona közé illesztett nicknév önértékelésii problémákat is fölvethet, nemdebár.

wolves84lb 2015.04.21. 09:45:08

@♔bаtyu♔: te beszélsz bonyolultságról, baszod? Hozzád képest egy üres gyufásdoboz is géniusz...

♔bаtyu♔ 2015.04.21. 09:45:33

@vadi3: Paks nem okoz függőséget, hiszen éppen ezért van a legtöbb országban atomerőmű, miközben mindenki tudja, hogy potenciálisan veszélyes.

Mindenki szereti, ha a saját kis fészerében is van egy generátor, hiába jut el a nyaralódba a 220.

vadi3 2015.04.21. 09:51:01

@♔bаtyu♔: Csőlátásod van vazze! Arról senki sem szólt, hogy veszélyes. A probléma a fűtőanyag ellátással van, illetve annak kizárólagosságával (most már nem, de eddig kizárólagos volt). Szerinted meddig üzemel Paks2, ha a Roszatom véletlenül nem szállít fűtőanyagot?

♔bаtyu♔ 2015.04.21. 09:52:21

@Furusina: Egyenlőre te osztottad az észt, tegnap, hogy én bérhozzászóló vagyok, én még csak hozzád sem szóltam. Mégis mit csináljak, dícsérjelek meg érte? Csípem az ilyeneket, akik belekötnek a másikba, aztán amikor ők is kapnak, kikérik ki maguknak.
Ha nem tetszik, akkor moderáld magad. Ezért vagy primitív, mert egy értelmes embernél ez nem kérdés.

A 2 korona pedig csak azt jelenti, hogy koronák nélkül a batyu nick nem az enyém. Tudod milyen gonosz emberek vannak itt????:)))))

♔bаtyu♔ 2015.04.21. 09:58:54

@vadi3: Ez nyilván kockázat, viszont ilyen kockázatok millió van. Azzal együtt elhanyagolható, hiszen az oroszoknál az atomerőmű és a vele kapcsolatos szolgáltatások az egyik legfontosabb exportcikk. Erre rá van állva az atomiparuk és a fél világnak nyújtják ezeket a szolgáltatásokat. Nincs erős Oroszország, ha nincs export.

Látszik, hogy bár Ukrajna és Oroszország halálos ellenségek, az oroszok mégis olcsóbban adják a gázt az ukránoknak mint pld. nekünk, mert a gáz eladása az oroszoknak elemi érdekük.

Egy atomháború nyilván véget vetne ennek, de az valószínűleg az egész világnak.

Arcade Macho 2015.04.21. 10:00:35

@villamos alóli kacaj nem mindíg őszinte: mi van te nyomoronc geci, ha felhivjak a figyelmedet egy szo JELENTESERE akkor a masik lesz a bunko?

amugy meg rakereshetsz illes zotyo szexista beszolasara amit pont bernuskanak adott elo, igazan tudhatta volna a kiscsibe hogy mi a szexista jelentese, de ugy tunik, tenyleg a konyhaban van a helye

vadi3 2015.04.21. 10:05:13

@♔bаtyu♔: " hiszen az oroszoknál az atomerőmű és a vele kapcsolatos szolgáltatások az egyik legfontosabb exportcikk." Pontosan!!!
Az ukránok, is így voltak a gázzal. A Nagy Testvér biztosan ad, hiszen az Ő érdeke is, hogy adjon. Aztán nem adott egy két hétig, pusztán csak azért, hogy megnézze mi lesz gáz nélkül.

Nem tudom, hogy hogy vagy vele, de Paks2 esetében az ilyen "apró kockázatokat" ki kéne zárni. Esetleg a rózsaszín köd nem enged messzebbre látni az építés környékén "leeső" milliárdoknál?

búvár kondér 2015.04.21. 10:06:34

Lázár egy bunkó. (pont) .....de ezt eddig is tudta a nemzet jelentős része. ....nem sexista hanem bunkó! ....Mit kell ezen csodálkozni? Nem Ő az egyetlen bunkó a Fidesz frakcióban.

♔bаtyu♔ 2015.04.21. 10:20:08

@vadi3: Most ezt szerintem azért kár ragoznod, mert valójában te pontosan ugyanerre kényszerülsz a te saját háztartásodban.

Van 220, de veszel egy generátort, van a benzinkutaknál levegő, de mégis veszel egy kompresszort és a többi, millió más, ahol azért fizetsz valamivel többet, hogy te urald. Nyilvánvaló, hogy az alkatrészeket te nem fogod tudni legyártani a kompresszorodhoz ha elromlik, de jó nagy hülye lennél, ha azért nem vennél meg egy kompresszort, mert az orosz és mi van, ha kitör a háború.

Te vagy rózsaszín ködben, még az indokod sem jó, mert Paks2 legnagyobb baja nem az (ha már kompromisszum), hogy ellopnak leeső milliárdokat, hanem az, hogy az atomerőmű potenciális veszélyforrás, a fél országot elszennyezheti száz évekre, ha komoly gond támad.

Mégis van minden országnak. Az országok magasról szarják le aggályaidat, a kormányok egyszerűen nem bízzák egy másik országra azt, amit maguk is megtehetnek. Senki sem. Ha pedig kitör valami, majd akkor megoldják.

vadi3 2015.04.21. 10:37:55

@♔bаtyu♔: Kezdjük az elején:
1. Oroszokkal üzletelni nem biztos, hogy jó, mert a döntéseket a Kremlben hozzák, nem pl. a Roszatom tárgyalótermében.
2. Olyan ügyféllel üzletelni, aki már többszörösen bizonyította, hogy nem riad vissza semmilyen gazdasági fölény kijátszásától, ismételten nem szerencsés, különösen úgy ,hogy aláírjuk a kiszolgáltató szerződéseket.
3. Olyan ügyféllel üzletelni, akinek az ideiglenes szó csak annyit jelenet, hogy most és utána addig amíg a Pártelnök akarja nem szerencsés.
Jó lenne, ha tanultál volna az elmúlt 60 évből!

Továbbá: Paks2 mint veszélyforrás irreleváns. Ahogy mondtad, minden országnak van atomerőműve, különösen itt Európában. Bármelyikben történik Csernobilhoz hasonló méretű baleset, biztos lehetsz, hogy Mo. lakhatatlan lesz, emiatt nem aggódom.

"Ha pedig kitör valami, majd akkor megoldják. " Na ne légy naiv!!!

Egyébként nincs otthon sem aggregátorom, sem kompresszorom, mert nincs rájuk szükség. Leírom másként is: NINCS RÁJUK SZÜKSÉG, van hálózat és a hálózaton egymást törik a termelők, hogy elláthassanak.
Az, hogy villamos energiában vagyok kiszolgáltatott valakinek, vagy a villamos energia megtermeléséhez szükséges eszközökben, teljesen mindegy. Mindkét esetben kiszolgáltatottság, csak a neve más.

Azonban jelen poszt lényege nem az, hogy ki kinek és miként lesz kiszolgáltatottja, hanem tisztelt felső vezetésünk hozzáállása.
Szél Bernadettet nem azért kell külön tisztelni, mert nő, vagy esetleg képviselő, hanem, mert ember, pontosan annyira ember, mint Lázár. Pontosan akkora mértékű tiszteletet érdemelne meg, mint minden más ember. Csak éppen a Fijjugra jellemző, hogy csak azt tisztelik aki náluk erősebb.
Sajnos hozzászólásaid alapján ez Rólad is elmondható...

♔bаtyu♔ 2015.04.21. 10:53:46

@vadi3:

1. Ez már csak azért sem indok, mert minden atomerőművi berendezéseket szállító ország kereskedőit az állam is vezérli. Pld. COCOM lista, (ma is van), stb.

2. A gazdasági fölénnyel való visszaélés nem orosz jellemző. Ezt tapasztalhatod most is.

3. Ezzel mit akarsz mondani, mert így értelmetlen. Bármelyik országban azonnal leállíthatják egy másik országnak történő szállítást, ha a felsővezetés úgy dönt. Mellesleg épp a franciák, akik 2 orosz megrendelésre elkészült hadihajó leszállítását tiltották meg.

Ne kínlódjál már, az oroszok egyszerűen rá vannak kényszerítve az exportra, nem lesznek ostobák leállítani, ezt épp Ukrajna kapcsán is bebizonyítottam neked. Pedig velük szinte hadiállapotban állnak. Magyarul nagyobb a kockázatunk pld. egy francia szállító esetében.

Az nyilván nem indok, hogy neked nincs, sokaknak van.

Ha ez a jelen poszt lényege, akkor erről írjál és ne Paksról. Paks esetében bárki is szállít, a kockázat ott van, ez evidens.

Ha Szél B. kapcsán akarsz vitatkozni akkor ezzel gyere ne Pakssal.

Baromság, az USA szerintem erősebb az oroszoknál. Szél Bernadett pedig szerintem bármelyik erősnek tartott fideszest leveri vitában 2 perc alatt.

2015.04.21. 11:13:09

A kicsi pöcsű hapsik szoktak beszólogatni a nőknek, a többi az tud rendesen udvarolni .

vadi3 2015.04.21. 11:13:42

@♔bаtyu♔: Írtam 1000 karakter, de töröltem.

A poszt lényege Lázár lekezelő válasza.

Teljesen mindegy, hogy milyen felkészült az ellenzéki politikus, a Fijjug bebújnak a sablonok mögé (pl. emútnyócév) és nem hajlandók érdemi vitát folytatni, mert az nem érdekük. Ennyi. Minden további téma, csak a Fijjug politikájának kivetülése napjainkra. (Paks2csakazért is lesz, mert megmondtuk. Végeleg hulladéktároló lesz, mert megmondtuk. M4 autópálya meg azért nem lesz, mert minek)

2015.04.21. 11:14:24

@búvár kondér: Jó jó, de ő a második a rogán után .

2015.04.21. 11:17:38

@vadi3: Azt azért tudni kell, hogy az öreg Rabcsány egy igazi zsírdisznó volt és a saját seggét nem tudta kitörölni, ezért erre külön embere volt. Szóval már érted hogy mit lett ilyen elbaszott a lázár gyerek ?

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2015.04.21. 11:22:28

@Arcade Macho:
Nem válaszoltam volna, de:
"mi van te nyomoronc geci," egy kicsit erős volt.
Bár, a családod körében ezt nyílván kötőszóként használjátok, úgy hogy nehezen zökkensz ki a stílusból.
Javasolom, hogy hagyd abba az erőlködést, mert kakis lesz a bugyikád.

2015.04.21. 11:23:43

Rapcsányi de mindegy is neki már mert felfordult a sok koleszterintől .PPP

vadi3 2015.04.21. 11:24:16

@Diorella Queen: Lázár gyerek nem elbaszott! Ha elbaszott lenne, nem ülne ott ahol most. Ő korunk tipikus képviselője aki már látta a 80-as években a gmk-k és egyéb szakik felvirágzását (okosba megoldjuk, átélte a privatizációt (most mindent szabad) és közel került a tűzhöz (ami ugye csak a kiváltságos keveseknek ad meleget). Ha körülnézel alaposan, ezerszám találsz környezetedben ilyen embereket, csak nekik éppen akkor és ott nem jött össze az ami janinak igen.

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2015.04.21. 11:33:16

@Diorella Queen:
"A kicsi pöcsű hapsik szoktak beszólogatni a nőknek, a többi az tud rendesen udvarolni . "
Ha megkérdeznéd a Lázárnét, mi a véleménye a Lázárról?
Valószínű azt mondaná: egy lázálom!

2015.04.21. 11:36:56

@villamos alóli kacaj nem mindíg őszinte: A felesége egy tünemény nő lehet, nagyon sajnálom az asszonykát .

2015.04.21. 11:38:15

@vadi3: Még sem tud normálisan viselkedni .Vajon miért ?
Hát mert elbaszták valahol valakik . :)

CsakMintTe 2015.04.21. 11:59:42

Az az illető, aki nem ismeri nemecsek ernőt, az nem nyelvtannáci, hanem műveletlen tuskó. (Ha volt már, bocs. Most elolvasom a posztot és a kommenteket is.)
Tisztelettel:
egy nyelvtannáci

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2015.04.21. 12:36:20

@Diorella Queen:
Akkor mutass be neki.
Nagy tenyerem van, tudom rajta hordozni.

fda 2015.04.21. 12:40:13

@nicktolvajmentesítő_kovi1970: 'Annyit, hogy a fizikához nincs sok közöd, te századvéges, közpénztolvaj pénzmosó fidesztroll! Azért is mentél bölcsésznek és nem atomfizikusnak."

Komoly, szakmai érv volt ez a részedről, köszönöm mindannyiunk nevében. Az ilyen hozzászólások miatt jó, hogy cikkekhez hozzá lehet szólni.

Bafana 2015.04.21. 12:55:35

Én örülök ennek a suttyó Lárár Mindenki Annyit Éj Amije Van János szerepléseinek. Egy-egy ilyen alkalom eltaszít a fiatal demokratáktól egy tucatnyi szavazót.

Régi Miépes vicc jut róla eszembe, Fideszre aktualizálva:
Két kirúgott fideszes beszélget:
Téged mért rúgtak ki a pártból?
Izgatásért. Azt terjesztettem, hogy a Lázár mekkora egy bunkó és miatta csökken a népszerűségünk. És téger mért rugtak ki?
Nyugatásért. Nyugtattam a tagságot, hogy nem sokáig fog ez már tartani.

turista a saját országában 2015.04.21. 13:10:40

Ennek a bejegyzésnek mi köze van a gazdasághoz? A dühödet megértem, Lázárt én is elítélem (ezért is), de láthatóan lmp szimpatizáns vagy, és erős felindulásodban írtál egy posztot. Máskülönben ez a cikk egyszerűen nem született volna meg.

A blogra eddig jellemző magas színvonalhoz pedig kérlek tartsd magad a jövőben!

Szarvas Norbert 2015.04.21. 13:17:35

@turista a saját országában:

Igazabol nem tudok szimpatizalni az LMpvel, mivel teljesen sulytalanok, akik a mondandojukat nem tudjak eljuttatni a kivant celcsoporthoz

Ez most nem gazdasagi, hanem oszintesegi posztra sikeredett. Az huzott fel ahogyan ott vihogtak a hatterben a haverok... Raadasul ez mind a parlamentben tortent ahol a mi eletunkrol is dontenek...

Szarvas Norbert 2015.04.21. 13:18:16

@turista a saját országában: es koszonom az utolso mondatot a szinvonalra:)orulok ha igy latod

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.04.21. 13:38:50

Ennyi telik tőle, sajnos nem lepődtem meg egy kicsit se... :S

oszt jónapot 2015.04.21. 15:14:13

@♔bаtyu♔: "Nyilvánvaló, hogy az alkatrészeket te nem fogod tudni legyártani a kompresszorodhoz ha elromlik, de jó nagy hülye lennél, ha azért nem vennél meg egy kompresszort, mert az orosz és mi van, ha kitör a háború. "
Akkor is jó nagy hülye vagy, ha olyan kompresszort veszel, amihez csak a szomszéd cigány árul benzint.

1349973572759 2015.04.21. 15:24:43

Egy igazi Római Katolikus országban a vezetőnek joga van kimondani amit gondol, ami egyezik a Római Katolikus életvezetéssel.

Nem kell itt demokráciát játszani, meg kérdésekkel piszkálni a vezetőket.

1349973572759 2015.04.21. 15:29:44

♔bаtyu♔ - sajnálom, hogy a múltkor megsértettelek, kérlek bocsájts meg, látom te is rendes rendpárti jobbikos vagy, utálod ezeket a jólétért vijjogó liberálisokat, meg jogokért kiáltozókat.

Ma Baker 2015.04.21. 15:36:21

Gyurcsány tegnapi korrupciógyanús EU-s megbízásáról meg kuss van az egész index-en

1349973572759 2015.04.21. 15:37:48

@Ma Baker: Ja Gyurcsány, arról meg nem lehet beszélni. el vagyunk hallgattatva, pedig éppen a Gyurcsány akiről beszélni kellene. Gyurcsány. Az meg ott van mindenhol.

1349973572759 2015.04.21. 15:38:44

Gyurcsány meg nem szexista amikor a feleségével van? Arról nem beszélnek a Gyurcsányról.

1349973572759 2015.04.21. 15:40:28

Gyurcsánynak eddig három felesége volt, arról nincs szó, csak arról beszélnek, hogy az L. Simonék panziójában kurvákat futtatnak, ami igaz is.
De a három feleség???? Az semmi?

bölcsbagoly 2015.04.21. 16:16:23

@nicktolvajmentesítő_kovi1970:

Én még nem hallottam/olvastam olyan hazaárulóról, aki ezt elismerte volna, bár a legtöbben annak tartották/ják. Ez a helyzet nemcsak Snowdenneé és társaival, de Károlyival, Kúnnal, Lendvay Pállal, Schiff Andrással, Bartussal, Landeszmannal, Konráddal, Hellerrel és sok más ártó lélekkel. Szerintük helyes amit cselekedtek/nek, mások tévednek a megitélésükkel. Mindenki eldöntheti, hogy kinek az érvelését fogadja el.

bölcsbagoly 2015.04.21. 16:22:02

Érdkes, negyedórája még fnn volt az indexen April Foley véleménye Gyurcsányról. Már eltünt!

Arthur Bloch 2015.04.21. 18:07:02

Roppant érdekes,hogy a kommentek során: hogyan lehet eljutni megint a Gyurcsányhoz...szexista,mert a harmadik felesége van ???! bircaman = bozo !Más: lézerjani egy stílustalan,nyegle figura.

Blogger Géza 2015.04.22. 01:28:50

@nicktolvajmentesítő_kovi1970: Soha nem voltam bölcsész, és bármiben fogadok, hogy lenyomlak téged energetikai kérdésekben. :)

Gerilgfx 2015.04.25. 22:04:27

aki atomtemetőt akar, az szexista! éljen az európai unió, az majd megmenti magyarországot a csúf atomtól!

amíg ilyen ellenzék van, addig felesleges választásokat kiírni.
süti beállítások módosítása