Ideo-logikák

Ideo-logikák

Négy láb jó, két láb rossz

Az Orbán-kormány kommunikációja

2016. július 23. - Tamáspatrik

 

Orwell az „1984” című, a Nagy Testvérről szóló könyve mellett írt egy másik hasonlóan zseniálisat Állatfarm címmel, amely a kommunista rendszer vitriolos karikatúrája. A regénybeli állatok elkergetik a gazdát a farmról és átveszik a hatalmat, a vezetők pedig egyszerű jelmondatokat próbálnak alkotni, végül találnak is egy olyat, amelyet még a birkák is megértenek: „Négy láb jó, két láb rossz.” A jelenlegi magyar kormány pontosan ilyen, megmondja a jónépnek mi a jó és mi a rossz, mert szegények nem tudnának különbséget tenni. A magyar ember jó viszont a bevándorló az rossz, a magyar termék jó minőségű, a külföldi áru pocsék, a magyar vállalkozás jó, a multi mind rossz, Amerika rossz, viszont Oroszország jó vagy inkább a nagyhatalmak mind rosszak, a kis országok a jók? stb. Holott valójában a kormány sem tartja be az efféle a szabályokat (vagy inkább jelmondatokat, maszlagokat), az alapvető ésszerűség érdekében egy perc múlva megszegi, afféle kétkulacsos politikát folytat.

Ráadásul a plakátkampány jelentősen csúsztat azzal, hogy bevándorlókról beszél ott, ahol valójában háborús menekülteket kellene átmenetileg elhelyezni, egy kis töredékét csupán a jelenleg milliós táborokban összezsúfolódva élőknek. Igaz viszont, hogy a mi menekülttáborainkban a körülmények garantáltan nem jobbak mint Törökországban, valójában a plakátokra azt kellene írni: Üzenjük Brüsszelnek: „Ne küldjön ide menekülteket, mert nálunk az elhelyezésük úgyis pocsék.”

A kormány különféle értelmiségi bázisokat, intézményeket gründolt, amelyek nem átütő hatásúak, sőt mondjuk ki: jeles képviselői eddig ideológiák gyártásán kívül semmiféle kreativitást nem mutattak, a magyar értelmiség nem vevő ezekre a „magyarázom a bizonyítványt” stílusú lemezekre. A kormánypropaganda nem az értelmiségnek szól ez rendben, annál sajnálatosabb, hogy nem is próbál az értelemre hatni. A kormánypropaganda olykor a marxizmus "legjobb" formáját hozza a „keményen dolgozó kisemberrel” az élen.

Mivel a marxizmus annyira beette magát a gondolkodásunkba több évtized alatt, ezért a legtöbben még mindig hajlamosak vagyunk szélsőségekben gondolkodni: ha valami nem jó, akkor az ellentéte biztos jó lesz. Emiatt le kell írnom, hogy éppúgy nem érvelek mennél több menekült/bevándorló befogadása érdekében, mert ez legalább olyan túlzás lenne mint a „zéró tolerancia”, azt sem gondolom, hogy a kistermelést vagy a magyar vállalkozásokat nem kellene fejleszteni, sőt. Csupán annak nem vagyok inkább híve, hogy a kormány elmagyarázza a médiumokon, plakátokon és a vízcsapon keresztül hogy mi a helyes, mert a zemberek nem tudnák. Az sem tetszik, hogy a kormányzat szavazásra VEZÉNYLI az állampolgárt a saját politikai haszna érdekében.

A népszavazás lehetne állampolgári kezdeményezés és lehetne olyan, amikor a kormány ténylegesen az állampolgárok véleményére lenne kíváncsi. Valójában egyik sem, hanem demagóg módon folytatott kampány, a „nemzeti összefogás” állítólagos céljával.

A NER az egykori Hazafias Népfrontnak felel meg, a Békemenet olyan mint a május 1.-i felvonulások voltak, csak a sör és virsli osztása hiányzik. Értelmiségi szemmel nem más mint egy Horthysta alapokon álló rendszerbe oltott kádárista mentalitás. Lehet, hogy az állampolgárok többsége valóban igényli ezt a stílust? Remélem, hogy nem.

Orwell regényében a vezetés a disznók kezébe kerül, és megtudjuk, amit a biológusok is azóta igazoltak, hogy a disznó egy igen okos állat. Móricz Zsigmond: Rokonok c. könyvéből pedig kiderül, hogy nálunk a sertéstartás fejlett, országunkban igen sok a disznó...

Elismerem, hogy ez egy politikailag inkorrekt írás, a kormányunk szemében azonban nem is érték a politikai korrektség.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ideo-logic.blog.hu/api/trackback/id/tr628909084

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2016.07.23. 20:06:02

MIgráns ügyben a kormány politikája az egyetlen járható út.

Minannyian emlékszünk arra, hogy milyen káosz volt Budapesten, amíg nem volt keírtés.

Mindannyian tudjuk, hogy a muszlimok nagyrésze integrációra alkalmatlan, hisz sehol nem sikerült eddig az EU-ban integrálni őket.

MIndannyian tudjuk, hogy a muszlim gyereke, unokája ugyanolyan eséllyel radikalizálódat, robbantgathat, mint az aki muszlim területről érkezik.

Ezek a tények azt mutatják, hogy beenggedni őket egyenértékű az öngyilkossággal.
Megkockáztatom, hogy felér a hazaárulással a beengedésük melletti propaganda.

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx 2016.07.24. 00:35:45

Budos libsik, gunyolodjatok csak barmin ami az orszag szamara fontos, meghatarozo, mast ugyse tudtok, masra nem vagytok kepessek. 2018-ban jon a harmadik ketharmad, es akkor vegetek van, nincs tovabb.
Ezt a kis idot mar kibirjuk, addig is vedjuk, epitjuk az orszagunkat.

Tökönrúgott Feleségek 2016.07.24. 03:22:03

@xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx: már most sincs kétharmad ;) de ez az egyetlen normális lépésük, hogy nem szabad őket beengedni!

Tökönrúgott Feleségek 2016.07.24. 03:23:33

egyébként az mit jelent, hogy "budos libsik"? nincs ékezeted?

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.07.24. 08:13:44

A marxizmus torz gondolkodása ma a liberalizmusra igaz leginkább, lásd: egyetlen igazság, mindenki más antiszemita, valamint értelmetlen jelszavak, mint "haladás", "Európa", stb.

kvadrillio 2016.07.24. 08:54:18

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Európai Unió zászlaja

Az Európai Egyesült Államok az európai államok egy elképzelt, jövőbeli politikai egyesülésének adott név. A név hasonló az Amerikai Egyesült Államokéhoz, mert többnyire az USA-val vont analógia alapján képzelik el a megvalósulását. A ma meglévő európai nemzetállamok politikai státusza az elképzelt szoros integrációban le lenne fokozva körülbelül olyan szintre, mint ahol jelenleg az USA-ban a tagállamok vannak, és ezzel elveszítenék a nemzeti önállóságukat és függetlenségük jó részét. Ezért ezt a kifejezést az európai integráció euroszkeptikus ellenfelei gyakran pejoratív értelemben használják. Annak ellenére, hogy az USA nemzetközi jogi értelemben föderáció, az Európai Egyesült Államok alatt gyakran a jelenlegi nemzetállamok konföderációját is értik. Ugyanakkor a legtöbb euroszkeptikus számára még a konföderáció is elfogadhatatlan.

Tartalomjegyzék

1 Egyre szorosabb unió
2 A történelem tükrében
2.1 Winston Churchill
2.2 A 21. században
3 Földrajzi kérdések
4 Európai Egyesült Államok a szórakoztatásban
5 Jegyzetek
6 Források

Egyre szorosabb unió

Napjainkban az Európai Unió szuverén államok társulása, annak érdekében, hogy elősegítse a közös célok elérését.

Az EU számos közös rendelkezéssel és szervezettel rendelkezik, amelyekkel alkalmanként az egyes tagállamokat felülbírálhatja. Ilyen például az európai bizottság, az Európa Tanács. Van közös pénz, amit 13 tagállam kizárólagosan használ és további 7 fixen hozzá köti a valutáját az ERM II rendszer szerint. Nem hivatalosan számos EU-n kívüli terület is átvette.

Ugyanakkor az EU-nak nincs közös alkotmánya (2 tagállam visszautasította), kormánya, az e kormány által meghatározott közös külpolitikája, egy közös adóhivatala által begyűjtött közös adórendszere, és az európai hadsereg sem létezik.

ORBÁN EZT TÁMOGATJA !!!!! :) ÉS A SZAVAZÁS UTÁN BE IS TARTJA, TARTATJA AZ UN IÓS IRÁNYELVEKET ! :)

Tamáspatrik 2016.07.24. 09:48:26

@Trompf: Az erőszakspirál része, amikor az ember háborút vizionalizál ott, ahol nincs, végül tényleg háborút hoz létre. Nyilvánvalóan háborúban egész más szabályok érvényesek. Én magam nem vagyok híve, hogy jöjjön sok migráns hozzánk, nagyon keveset fogadjunk be és azt is jól megválogatva. A kormány is tul. képp ezt teszi csak a kommunikációja félrevezető, leegyszerűsített. Nem gondolom, hogy ez őszinte vagy hogy ez jó dolog.
A migránskérdésről azt gondolom, hogy a migránskérdés összemosása a terrorizmussal politikailag kifizetődő, viszont ha belegondolunk a migránsok nagyon nagy része leginkább MENEKÜL a terrorizmus és háború elől, az elől ami náluk mindennapos, egyszerűen élhető életet akar. A terrorizmus és az erőszak tombol azokban az országokban, ahonnan ők menekülnek, vagy szeretnének menekülni. Az EU KÖZÖS politikáját, összefogását jobbnak tartom mint ha egyes tagállamok egyenként birkóznának ezzel a súlyos problémával. Arról van szó, hogy nem csapódhat le minden a görögökön vagy olaszokon, vagy akár még a törökökön sem, amely az EU-nak fontos partnere az oroszokkal együtt.
süti beállítások módosítása