Egészséges életmód egyszerűen

huginakcsinaltam

A főzés alapjai 1.

A rántás

2018. április 18. - huginakcsinaltam

Amikor elindítottam a blogot, többek között a célt tűztem ki magamnak, hogy igyekszem átadni a legalapvetőbb konyhai tudást. Ez eddig váratott magára, de mostantól igyekszem kicsit aktívabb lenni ebben a témában is, mert tudom, hogy vannak olyan követőim, akiknek szüksége van rá. Lássuk először a rántást, ami szerintem mindennek az alfája és omegája! ;)

Ha tudsz rántást csinálni, akkor szinte mindent tudsz, ugyanis a főzelékekhez és a legtöbb leveshez is erre van szükséged.

Hozzávalók:

- 1 ek (gluténmentes) zabliszt* (ez kb. 10 g)

- pici hideg víz (ennek a mennyisége attól függ, hogy leveshez vagy főzelékhez szeretnéd használni)

- 0,5 kk őrölt pirospaprika

+ habaráshoz natúr joghurt vagy tejföl

A műtétem előtt én is hagyományosan, azaz zsiradékkal készítettem a rántás, de ma már csak a száraz verziót használom. Az ízét tekintve nincs lényeges különbség, a célját pedig ugyanúgy be tudja tölteni. ;)

Lássuk az elkészítését! Mielőbb elkezded nagyon fontos, hogy tudd: SOHA NEM SZABAD EGYEDÜL HAGYNI, MERT NAGYON KÖNNYEN MEGÉG!  

Először egy kisebb lábosba tedd bele a lisztet, majd alacsony lángon folyamatos kevergetés mellett picit pirítsd meg. Nagyon rövid idő (1-2 perc) kell neki így szárazon. Az illatán biztosan érezni fogod, amikor már jó. De egyébként látni is lehet rajta, mert helyenként picit megváltozik a színe. Ha valahol fekete lett, akkor megégetted :D Ne aggódj, eleinte lehet, hogy többször elrontod majd, de aztán rá fogsz jönni, hogy pofon egyszerű! ;)

Ha megpirult a liszt, akkor mehet rá a pirospaprika, egy rövid ideig ezzel is pirítsd egy picit**, majd vedd le tűzről, öntsd hozzá a vizet, és keverd csomómentesre.*** Fontos, hogy a víz hozzáadása után rögtön kezd el kevergetni, hogy ne legyen csomós. 

Ha leveshez használom fel, akkor én kb. 1 dl vizet öntök rá és a víz hozzáadása után már nincs is vele más teendő, mint beleönteni a levesbe. Ezt a mennyiséget kb. 1-1,5 l leveshez szoktam használni. Ha gyengének érzed, akkor bármikor készíthetsz hozzá még egy adagot! ;)

Ha viszont főzelékhez készítem, akkor kevesebb vízre van szükség, kb. 05, dl-re. A víz hozzáadása után mindig vissza szoktam tenni tűzre, és alacsony lángon folyamatos kevergetés mellett besűrítem. Ezt a mennyiséget általában 2 adagnyi főzelékhez használom fel.

Vannak olyan levesek és főzelékek, amelyeket be kell habarni. Ilyenkor mindent pont ugyanúgy kell csinálni, mint ahogyan fent írtam, csak a legvégén hozzá kell keverni a joghurtot vagy a tejfölt (tovább melegíteni vagy főzni vagy sűríteni stb. én nem szoktam).  A fenti mennyiséghez  általában fél db joghurtot/tejfölt szoktam használni, de ez abszolút ízlés kérdése.

 

 

 

 

 

*Nyugodtan használhattok más lisztet is. 

**Nekem a pirospaprika pirítása sokszor kimarad, szerintem nincs lényeges különbség.

***Az a legjobb, ha a pirospaprika és a víz is előre el van készítve és kéznél van.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://huginakcsinaltam.blog.hu/api/trackback/id/tr1213818392

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

martineden 2018.04.19. 13:34:42

,,Ha megpirult a liszt, akkor mehet rá a pirospaprika, egy rövid ideig ezzel is pirítsd egy picit*"...igen, így lesz finom keserű. Sosem szabad a pirospaprikat píritani.

totemm 2018.04.19. 13:34:50

pirospaprikát pirítani?? Megbarnul!

tommybravo 2018.04.19. 14:42:01

Még nem találkoztam olyan levessel, amibe mindeképpen kellett volna rántás, de ahány ház, annyi szokás.

odamondó 2018.04.19. 14:49:07

A cím téves: főzés alapjai 1. Felejtsd el a rántást!

A rántást elfelejteni kell és nem megtanítani az embereket hogy hogyan készül.

élhetetlen 2018.04.19. 15:55:55

„igyekszem átadni a legalapvetőbb konyhai tudást”. Ahhoz tisztában kéne lenni vele. Talán először tényleg az alapok. A habarás nem a rántásba kevert tejföl, vagy joghurt. Akkor a rántásról. Nem attól kell függnie a rántásnak, hogy műtöttek-e vagy sem, hanem attól, amit be akarsz rántani. Ha valami zöldséget csak vízben tettél fel főni, és abba teszel rántást, akkor érdemes zsiradékon készíteni, különben mi van a zsírban oldódó vitaminokkal. Ha zsiradékon pároltad, akkor jöhet a száraz rántás. És a paprikát már nem kell pirítani. (az már csak trükk, hogy, ha hagyod langyosra hülni felöntés előtt, akkor sokkal könnyebb csomómentesre keverni). A habarásnál nem kell a lisztet pirítani, és köze nincs a paprikához. Csak a tejfölbe, joghurtba kell belekeverni a lisztet. (trükk, ha a lisztet vízzel kevered simára, és utána kevered el a tejtermékkel, könnyebb lesz a csomómentességet elérned). (Spárgafőzelék, amit vajon párolok, abba csak habarás kell). Vannak ételek, pl.egy jó raguleves, amibe kellhet mindkettő, és össze lehet vonni a két műveletet, ahogy írtad, de összekeverni a két fogalmat nem kell.

élhetetlen 2018.04.19. 16:13:32

@odamondó: OK! Úgy főzöl, ahogy akarsz, de ne akard megváltani a világot. Ne akard megmagyarázni, hogy ha négy liter kelkáposzta főzelékbe belekerül egy evőkanálnyi liszt, az ettől már egészségtelen lesz. Viszont sokkal jobb íze lesz, mintha csak párolod a kelt, vagy főzeléket imitálsz úgy, hogy a felét lepürésíted, és azzal sűríted. Attól nem lesz más íze. Igen, pl. az angolok. Hazajött az unokahúgom egy angol barátjával. Viccnek szántam, főztem egy nagy lábas majorannás (és berántott) kelkáposzta főzeléket, tudván, hogy ilyet még biztosan nem evett a srác. Elhúztam két napra, és mire visszajöttem, két evőkanálnyit találtam a lábas alján. Megették, pedig csak a háztömbben van 4 kínai, a Körtéren Meki, KFC, és sörözők, tehát nem azért ették meg, mert nem volt más.

élhetetlen 2018.04.19. 16:27:55

@tommybravo: Lehet, hogy nem találkoztál vele, de gondolom, azért hallottál már a rántott levesről. Aztán vannak turbózott változatai, mint a tojásleves, ami az egyik tíz perces kedvencem. Világos (zsiradékon készült) rántás, pirospaprika, felöntöm, babérlevél, só, petrezselyem zöldje, és, mikor felforrt, bele egy-két tojás, nagyvonalúan elkeverve, hogy legyenek fehér, és sárga darabok is. Tálaláskor egy kanál tejföl. Kissé pórias, de finom. Nem ehet mindenki mindennap homárkrém levest.

tommybravo 2018.04.19. 17:11:33

@élhetetlen: Olyan levessel nem találkoztam, amibe kellett volna rántás, nem lett volna anélkül is elég jó. Rengeteg levest eszik a családom, mert szeretjük és egészséges is, szóval teljesen indokolatlanul kötekszel ilyen lekezelő módon. A tojásleves zseniális kaja tud lenni, de nem a rántástól. Attól még jó lehet rántással is, csak *nekem* teljesen felesleges bele.
Egyébként pont a krémlevesekben van valamennyi létjogosultsága a sűrítéshez némi rántásnak, de homárkrémet még nem ettem, lehet, abba nem kell még annyira sem.

élhetetlen 2018.04.19. 17:53:24

@tommybravo: Na, jó, undok voltam. Bocs. Csak az, hogy Magyarországon valaki még nem találkozott a rántott levessel, elég nagyképűen hangzott. Amit leírtam, mint az általam kedvelt tojáslevest, (sok féle fut ezen a néven), annak igenis a paprikás rántás az alapja. Ha csak belekeverek két tojást az ízesített főzővízbe, abból nekem nem jön ki a „leves”. És itt a „világnézeti” különbség, szerintem meg a krémlevesekbe nem kell rántás (brokkoli, zeller, sárgarépa, spárga, borsó, vegyes), ott elég egy szem krumpli bele, amit aztán összeturmixolsz a többi hozzávalóval. A homárkrém leves meg fricska volt, a nem ismerem a rántott levest szövegre.

tommybravo 2018.04.19. 17:56:31

@élhetetlen: Ha már szőrszálhasogatás: nem azt mondtam, hogy rántott levessel nem találkoztam, hanem olyan levessel, amibe kellett volna a rántás. Ettől eltekintve egyetértek, világnézeti kérdés, ízlésről pedig semmi értelme vitázni.

élhetetlen 2018.04.19. 18:08:17

@tommybravo: A rántott levesbe kell rántás. Beee….

Void Bunkoid 2018.04.19. 18:25:26

A zabliszthez nem kell odaírni, hogy "gluténmentes", mert a zab alapvetően nem tartalmaz glutént (a búza, árpa, rozs viszont igen).

Nem is lehet belőle "puffancs" kenyeret sütni, maximum lapos kekszet.

odamondó 2018.04.19. 18:39:16

@élhetetlen: megváltani a világot? A rántás egy kulináris vétség. Erre buzdítani embereket vétség. Hol írtam hogy egészségtelen?

"megették mert van a környéken 4 kínai meki meg KFC" remélem ezt valami troll viccnek szántad....

Venesz 2018.04.19. 18:48:57

Egy kicsit meglepődtem, hogy a lisztet szárazon pirítjuk, azon még jobban, hogy a pirospaprikát is, zsiradék meg sehol. Dehát így kerek a világ, akadnak más vélemények is.
Az viszont már nevetésre késztetett, hogy megfellebbezhetetlen stílusban csa a leírt módszert tartja üdvözítőnek a szerző.
Az indoklása ma már túlhaladott, a rántás ugyan az egyik ismert sűrítési módszer, de egyre kevésbé alkalmazzuk.

Csaba121 2018.04.19. 19:01:40

Én még életemben nem csináltam semmihez se rántást!

Ki a fene csinál még ilyet ma a reformgasztronómia korában??????

Csaba121 2018.04.19. 19:07:28

@élhetetlen: A tojáslevesről csak annyit, hogy mindig kihánytam már az óvodában, azóta se ettem soha ilyen szarságot...

dr. mesterséges színezék 2018.04.19. 19:16:17

@Venesz: "Az viszont már nevetésre késztetett, hogy megfellebbezhetetlen stílusban csa a leírt módszert tartja üdvözítőnek a szerző."

Pedig hol van még az anyós-meny közötti... eszmecserék rántáslényeget érintő vitapontjától: hogy jobbra vagy balra kell-e keverni azt a rántást!

dr. mesterséges színezék 2018.04.19. 19:19:33

@Csaba121: Akinek kedve van rá.
Amikor elszakadtam a szülői háztól, mindig habartam a kajákat, mert az volt a változatosság édesanyám rántott kajáihoz képest.
Mivel most csak habart kaják kerülnek elém, ha éppen főzni támadna kedvem, biztosan rántanám, amit lehet.

dr. mesterséges színezék 2018.04.19. 19:25:59

@Csaba121: "A tojáslevesről csak annyit, hogy mindig kihánytam már az óvodában, azóta se ettem soha ilyen szarságot..."

Érdemes újra kísérletezni, mert az ember metabolizmusa sokat változik biokémiai és lelki alapon is. Engem a lecsó triggerelt hányásra, a bableves helyett az éhezést is jobb választásnak tartottam, és a leveszöldség se csúszott volna le a torkomon.
Ezek ma ott vannak a kedvencek között.

2018.04.19. 20:17:41

@Csaba121: bakonyi betyárleves? Francia hagymaleves? Bableves?
Olasz paradicsomleves?
Tudom, manapság a búzakenyér sem divat, de azért ne legyen már minden rizzsel meg krumplival sűrítve!
Amihez pedig félbarna vagy barna rántás illik, sajna krumlipürével kurvára nem ugyanolyan...

2018.04.19. 20:19:07

@odamondó: a bableves csülökkel? Kulináris vétség?

élhetetlen 2018.04.19. 22:25:37

@odamondó: Értem, a rántás még csak nem is egészségtelen, csak kulináris vétség. (Kihagytad, a sörözőket, ahol főznek). Nem trollkodtam, komolyan gondolom, hogy egy jó kelkáposzta főzelék lehet kulináris élmény, és lehet jobb, mint a felsoroltak. Te meg egyél, amit akarsz, és ne vétkezz! Felőlem élhetsz csak nyers káposztán is, csak ne gyere azzal, hogy aki mást is eszik, az vétkezik, mert tiéd az igazság!

élhetetlen 2018.04.19. 22:35:55

@Csaba121: „A tojáslevesről csak annyit,…” Sajnállak az ovis emlékeid miatt, és is láttam már borzalmakat ezen leves kapcsán, de az már ciki, hogy sem a mamád, sem te nem tudsz jól, finomra elkészíteni egy ilyen egyszerű kaját. Ezen nem tudok segíteni.

élhetetlen 2018.04.19. 22:50:10

@Csaba121: „a reformgasztronómia korában??????”. Ne röhögtesd ki magad. Nem érdekel, hogy éppen milyen szakirodalom szerint étkezel, de, mikor éveken keresztül lökik a szöveget, hogy reggelire tápláló műzli kell, aztán jön egy másik cikk, hogy csak azt ne, mert üres kalória, akkor azért el kéne gondolkodnod. A teljes kiőrlésű gabona nem egészséges, mert ha marad valami a pemetszerből a gabonán, az a héjában rakódik le. A biót is permetezik, csak mással. A közbenső megoldás a Graham őrlés. Gondolom, a reform jegyében csak tengeri sót eszel, mert nem jut eszedbe, hogy a bányászott só még akkor volt tengerben, mikor még nem jártak tankerek a tengereken, tehát sokkal tisztább, stb.. Bár azt hiszem, feleslegesen koptatom a billentyűt.

csakférfi 2018.04.19. 22:51:12

@élhetetlen:
Ràntàs nélkül étel?
Bakker.
Most végeztem a müszakkal és zötyköl a busz haza.
Ahogy olvasom a soraidat.....egyre éhesebb leszek.
A "jò magyar konyha " ràntàs vagy habaràs nélkül ...olyan mint a sex nyalàs nélkül.
:) :)
Öreg vagyok én màr az "üres" leveshez...vagy fözelékhez.
Basszus összefut a "nyàl a szàmba".
:)

csakférfi 2018.04.19. 22:55:02

@élhetetlen:
Apàm bablevese jut eszembe.
Megàllt benne a kanàl.
Meg a füstölt oldalas...vagy "nyúlja".
:)

élhetetlen 2018.04.19. 22:57:24

@csakférfi: Kösz, jó étvágyat, és jó kaját, ha hazaérsz!

csakférfi 2018.04.19. 23:09:43

@élhetetlen:
Köszönöm!
Jò éjt Neked!
:)

Meridian74 2018.04.20. 00:07:26

Hogy néz ki a kaja rántással és nélküle? Kérdem én, aki abszolute nem tud főzni és nem si szoktam, de gondolkodtam már ezen hoyg meg kellene tanulni...

élhetetlen 2018.04.20. 00:59:05

@Meridian74: Kezd el egyszerűen a kísérletezést. Nem kell szakácskönyv. Szeletelj fel karikára két sárgarépát és két fehérrépát. Tedd fel főni vízben, sózd meg, borsozd meg, kóstold meg. Ismételd meg ezt úgy, hogy a felkarikázott zöldségeket kevergetve, megsózva, borsozva, párolod, kevés, mm magas, mindegy, hogy olajon, vagy olíva olajon, amíg eltűnik a leve, amit engedett, aztán öntsd fel, forrald fel. Itt még se rántás, se habarás, de ég és föld a két íz. Először az ilyen egyszerű dolgokra kell ráérezni, így kialakul, hogy, ha elolvasol egy receptet, akkor el tudod képzelni, hogy milyen íze lesz, aztán lehet tupírozni a dolgokat.

Bambano 2018.04.20. 01:41:26

nekem, egy pasinak kell beírni a rántás alaptételét: meleg kajába hideg rántás, hideg kajába meleg rántást kell tenni, hogy ne legyen csomós.

és itt van a Bambanő féle spéci rántási módszer: víz nélkül. minek kutyulod össze a rántást vízzel, ha úgyis egy fazék vízbe öntöd? csak csomós lesz... zsíron megpirítod a lisztet, lehúzod a tűzről, szórsz bele paprikát. ilyenkor pont annyira meleg, hogy minimálisan megkapja a paprikát, de nem keseríti meg. Majd az egészet a forró ételbe kaparod, és kész. így tuttira nem lesz csomós.

Gyalogrépa · http://suburbankitchen.blog.hu/ 2018.04.20. 05:00:41

Ha a rántás hozzáad az étel ízéhez, akkor kell bele. Ilyen például a tojásleves. Ha rontja az étel ízét akkor nem. A főzeléknek való zöldségeket kevés zsiradékon és egy kanál vizen kis lángon lefedve meg lehet párolni. Öreg, rossz ízű zöldségeket tényleg jó rántással agyonnyomni, ha nincs más - ilyen most a tavalyi kelkáposzta. Viszont egy olyan zöldséget kinyír még a világos rántás is, mint a friss, fiatal zöldborsó, zöldbab, karalábé, spenót, sóska. Szóval, amit még nyersen is szívesen elropogtatsz, azt kár berántani.
Besamelhez kell világos rántás, ezzel készülhet például sajtszósz, de kell a lasgne-be is, ami amúgy is rogyásig van szénhidráttal, gluténnel.
Egyszerűen elkészíthető paradicsommártással is lehet zöldségeket főzni. Kelkáposztával, zellerrel, zellerszárral kifejezetten jó, és nem hiszem, hogy több szénhidrát lenne benne, mint a berántott verzióban. (inkább kevesebb)

Empatikus Állatbarát 2018.04.20. 07:24:17

Minek ír főzőblogot aki nem tud főzni?

Kivlov 2018.04.20. 09:48:54

@Csaba121:
"A tojáslevesről csak annyit, hogy mindig kihánytam már az óvodában, azóta se ettem soha ilyen szarságot... "
Aki megtehette. Más meg örült, hogy egyáltalán volt mit enni. Nem kevesen voltak ilyenek...

Kovácsné · http://kovacsne.blog.hu 2018.04.20. 11:38:51

Hosszas konyhai kísérletek után számomra az derült ki, hogy amiben jó, ha van rántás (babfőzelék, tojásleves, stb.) ott legjobb zsíron csinálni, és nem olajon. A zsírpn készült rántás soha nem lett csomós és isteni, gazdag íze van.

sakkosfx 2018.04.20. 12:13:48

Mikor el készítjük a rántást, foróvízzel kell fel önteni és elkeverni és soha nem lesz csomós! És ekkor rakhatjuk bele a paprikát is! Így nem tud meg égni!

Karipapa01 2018.04.20. 12:26:17

Anno a menzán gyakran volt olyan, hogy köménymagos rántottleves, becenevén kismamaleves. Volt benne fokhagymás rántás, pirított köménymag, pirított zsemle- vagy kenyérkocka. Lehet, hogy nem a legkorszerűbb konyhaelvek szerint készült, de imádtam :) És még mindig élek!

odamondó 2018.04.20. 14:39:41

@élhetetlen: ezt mondom, hogy trollkodsz. Úgy állítod be mintha a kfc meki és a 4 kínai az valamilyen szint lenne.

"hogy egy jó kelkáposzta főzelék lehet kulináris élmény, és lehet jobb, mint a felsoroltak"
Hol írtam, hogy nem lehet az? A felsoroltaknál bármi jobb ezért ismétlem szerintem te trollkodsz.

élhetetlen 2018.04.20. 16:44:57

@odamondó: Igazad van, nem tudom, nálad mi a szint. Nézzük, KFC, rántott csirke, egy jó salátával. Elhiszem neked, hogy te lemész egy csirkéért egy tanyára, és megnézed, hogy hol legel, mielőtt megveszed. A piac már nem ér, mert arról már fogalmad sincs, hogy az ott árult csirkét mivel etették. A salátának valót gondolom szintén szemrevételezett biokertből szerzed be. Meki. Saláta ugyanez, a húspogácsa nálad csak wagyu marhából készülhet, a rántott sajtot meg nem tudom miből csinálod, de gondolom min. 9000 ft. kilója, és ha kisült, reszelsz rá még egy kis parmezánt is, hogy hozza a szintet. A kínai. Nem szeretem az ecetszagot, ez egy dolog, de a bundázott rákot, vagy a pirított rizst rákkal bármikor megeszem. Te biztosan csak homárt veszel, ilyen vacak apró rákokat nem. Kocsmába már nem járok, de egy csomó szint alatti hülye dicséri a Bajor sörözőt itt az interneten, de biztosan tévednek. Arról már ne is beszéljünk, hogy a pór képes egy Főzelékfalóban megenni az ismeretlen eredetű rántott karfiolt! Én még azt is elhiszem, hogy naponta háromszor öt csillagos étteremben étkezel, hogy tartsd a szintet, legfeljebb feltételezem, hogy te trollkodsz

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2018.04.20. 16:46:01

Maximum habarás, a főzelékbe is. Levest meg saját magával vagy tejszínnel.

élhetetlen 2018.04.20. 16:54:02

@sakkosfx: Ez aranyos! „foróvízzel kell fel önteni és elkeverni és soha nem lesz csomós!” Nálam meg az működik, mint már írtam, hogy beledobom a paprikát, megkeverem, aztán leveszem, hülni hagyom kicsit, és mehet a hideg víz, mert az nem kapja össze a lisztet, nekem így nem lesz csomós. Hú, de bonyolult ez a világ.

odamondó 2018.04.20. 18:43:36

@élhetetlen: ja tehát a meki és az onyx között nincs semmi. Mondom, hogy trollkodsz. Főzelékfalóba(pizza king, random gyrosos, kínai ugyanez) be se teszem a lábam a szint a 0hoz közelít annál még a meki is színvonalasabb ha semmi más nincs a környéken... Amúgy az ilyet is kerülöm. Kfcben meg elmesélem még életben nem jártam. (nem is fogok)

élhetetlen 2018.04.20. 19:17:56

@odamondó: Értem. Így már hiteles az ítéleted. Tehát soha nem voltál KFC-ben, de tudod, hogy ott, a helyben bepanírozott, frissen kisütött csirke az szar. Főzelékfalóban sem voltál, de tudod, hogy ott a párolt, vagy rántott zöldség is 0 szint. Ilyen egy igazi gasztro guru, látnia sem kell, kóstolnia sem kell az ételt, egyszerűen tudja, hogy milyen. De te nem trollodsz. Na, itt kiszálltam.
süti beállítások módosítása