Tékozló Homár

Milyen igazolvány kell az jogsihosszabítást megelőző orvosi vizsgálathoz?

2017.08.17. 11:15 | Homár Hilda | komment

jogsi.jpg

Elszánt olvasónk fogai közé szorította jogosítványát, és idejét, idegrendszerét nem kímélve bevetette magát az államigazgatás dzsungelébe, hogy mindenre elszánt bozótharcosként elhozza nekünk a választ a címbeli kérdésre. Mielőtt elolvasnád a sztorit, bökj rá a szerinted helyes válaszra!

 

Kedves Hilda, kedves olvasók!

Szeretném megosztani veletek a jogosítványom meghosszabbítása körüli tortúrát annak érdekében, hogy másnak ne kelljen ezt végigszenvednie. Megpróbálom röviden összefoglalni az esetemet.

Jogosítványom orvosi alkalmasságija idén júliusban jár le (az okmány érvényességi ideje idén decemberben).

Ezért felkerestem a háziorvosomat az alkalmassági vizsgálat miatt, ahol azonban az asszisztensnél tovább nem jutottam, ő jött ki ugyanis a kitöltendő papírral. Ekkor szembesültem azzal a problémával, amiről az asszisztens tájékoztatott: ezen a papíron mindenképpen fel kell tüntetni a jogosítvány mellett egy másik fényképes igazolvány számát. Én ezt nem értettem, hiszen amióta jogosítványom van, nincs személyim, se útlevelem, hiszen mindenhez megfelelő a jogosítvány, amihez a személyi igazolvány alkalmas. A rendőrnek elég, szavazni is tudok és még külföldre is utazhatok vele Schengenen belül. Az asszisztenst nem hatotta meg az érvelésem, azt tanácsolta, menjek és csináltassak személyi igazolványt, különben nem foglalkoznak velem. Azt is felhozta a második okmány mellett érvnek, hogy nekem igazolnom kell azt, hogy az a jogosítvány az enyém. Ezen a ponton láttam be, hogy ezt itt és most el kell engednem, mert van az a szint, amin nem érdemes vitázni.

Tudom, hogy ezután sokkal egyszerűbb és gyorsabb lett volna csináltatni egy személyit, pláne, hogy ingyenes, ugyanakkor én nem vagyok az a típus, aki az alapján cselekszik, hogy mi a legegyszerűbb és legkisebb erőfeszítést igénylő út. Én mindig igyekszem aszerint döntést hozni, hogy mi a (szerintem) legésszerűbb, és ebben az esetben nem tudtam elfogadni azt, hogy ne legyen elegendő a személyazonosításra egy érvényes személyazonosító okmány, amely történetesen a jogosítványom.

Így hát hazaérvén első dolgom volt interneten keresgélni rendelőket, ahová mehettem alkalmassági vizsgálatra. Találtam is egyet nem messze, gyorsan fel is hívtam őket megtudakolni, náluk is problémát jelent-e, ha nincs másik fényképes igazolványom. A telefonon azt a tájékoztatást kaptam, hogy elegendő a jogosítvány, azonban aznapra már nem tudtak időpontot adni. (A cég egyébként úgy hirdette magát, hogy orvosi alkalmassági vizsgálat sorban állás nélkül – nos, időpontot foglalva valóban nem kell sorban állni...). Mivel másnap utaztam külföldre, parkolópályára került az ügy, a lejáratig volt még 1 hónap, úgyhogy belefért.

Most már közelgett a lejárati határidő, fel is hívtam a magánrendelőt időpontért, valamint még egyszer rákérdeztem, hogy ugye tényleg elegendő a jogosítvány. Akivel ekkor beszéltem, már nem volt olyan magabiztos, mondta is, hogy ő új, úgyhogy nem tudja, de ha egyszer már arról tájékoztattak, hogy elegendő, úgy biztosan az. Nem győzött meg, ezért az időpontfoglalást követően írtam nekik emailt, hogy legyenek szívesek írásban is megerősíteni, hogy ne menjek adott esetben potyára. Jött is rövidesen a válasz: a jogosítványon kívül kell még egy fényképes igazolvány, úgyhogy töröltük a megbeszélt időpontot. 

Semmi gond, hívtam egy másik rendelőt. Ismertettem a problémámat. Azt mondták, jó lesz így is, kaptam is időpontot 2 nappal későbbre. Szuper, gondoltam, három a magyar igazság. Azonban másnap hívtak, hogy mégsem lesz jó, úgyhogy törölnék az időpontomat. Ekkor már kifakadtam, amit a telefon másik végén azzal reagáltak le, hogy „a rendőr is kérhet két igazolványt”. Ez sajnos csak olaj volt a tűzre, mert történetesen ez nem igaz. Végül abban maradtunk, hogy érdeklődjek az Okmányirodában, ilyenkor mi a teendő.

Felvettem hát a kapcsolatot a Kormányablak ügyfélszolgálatával, ahol a probléma leírására egy jogszabállyal válaszoltak (13/1992. évi NM rendelet 2. sz melléklet 3. pontja), miszerint az orvosi alkalmasságin fel kell tüntetni egy személyazonosító okmány típusát és számát. Ez alapján, amennyiben az én jogosítványomon a 4(b) pont mellett szereplő dátum még érvényes, úgy alkalmas a személyazonosításra. Hurrá! Végre egy jogszabály, ami alátámasztja a gondolatmenetemet. Mindezt azonban élő chaten keresztül kommunikáltuk le, ezért kértem, hogy legyenek szívesek erről megküldeni az írásos állásfoglalásukat. Sajnos erre elutasító választ kaptam, mondván ők nem jogosultak állásfoglalásra. Javasolták, hogy állásfoglalásért forduljak a Közlekedési Hatósághoz.

Felkerestem tehát őket is, ahol sikerült egy segítőkész ügyintézővel beszélnem. Ő a kezébe vett egy, az orvosi alkalmasságihoz szükséges nyomtatványt és megnézte, milyen kitöltendő adatokat kérnek rajta. Fel kell tüntetni a jogosítvány számát és fel kell tüntetni egy személyazonosító okmány típusát és számát. Nagyszerű, tehát sehol sincs megkötés arra vonatkozóan, hogy ennek a két okmánynak különböznie kell! A hölgy egyetértett velem, de állásfoglalásra ő sem jogosult. Azt tanácsolta, keressem fel az Emberi Erőforrások Minisztériumát írásban és kérjek tőlük állásfoglalást.

Ezt megtettem, azonban választ egyelőre még nem kaptam tőlük, csak egy telefonhívást, amelyben megkérdezték, pontosan mi a problémám. Ezt ismertetve ők is értetlenkedtek, hiszen törvény vonatkozik arra, hogy mi számít személyazonosító okmánynak, ami alapján el kellene fogadniuk a jogosítványomat, ha az még érvényes. Ígérték, hogy mielőbb megküldik az állásfoglalásukat.

Közben újra felvettem a kapcsolatot a harmadik rendelővel, ahol lemondták a már bejegyzett időpontomat. Elküldtem nekik a vonatkozó jogszabályt, amiről a Kormányablaknál tájékoztattak. Válaszként megírták, hogy várnak az eredetileg megbeszélt időpontban.

Így végül megkaptam az orvosi papírt, amin egyébként valóban a személyi igazolvány számát kellett volna feltüntetni (csatolt kép, elnézést a minőségért), tehát eleve hibás nyomtatvánnyal dolgoznak.

img_20170707_143901.jpgEnnek ellenére szerintem jogosan várhatnánk el az orvosoktól, hogy tisztában legyenek a jogszabályokkal és ennek segítségével meg tudjanak oldani egy olyan helyzetet, ami kicsit is eltér a megszokottól. Például úgy, ahogyan jelen esetben is: kihúzták a személyi igazolványra vonatkozó sort. De ezt megoldhatták volna úgy is, ahogyan én is minden alkalommal teszem, amikor kifejezetten személyit kérnek: megadom a jogosítványom számát és mellé írom, hogy vez.eng.

A Kormányablaknál természetesen nem volt ebből semmi probléma, 8 nap múlva mehetek az új jogosítványomért. 

Valószínűleg 100-ból 99 ember most azt gondolja, hogy nem vagyok normális, amiért ennyi energiát belefeccöltem az ügybe, azonban nekem megérte és úgy gondolom, akkor még inkább megérte, ha van akár csak 1 olyan ember, aki ennek hatására nem csináltat feleslegesen személyit. Annyival is kevesebb szemetet termelünk ezen a bolygón.

W.D.

UPDATE

Megérkezett az állásfoglalás az Emberi Erőforrások Minisztériumából, csatolom a képet.

eemi.jpgMár 1hete nálam van az új jogsim. Csak az orvosok/asszisztensek akadékoskodnak, a hivatalban ismerik a szabályokat. Ez csak azért problémás, mert szerintem rajtam kívül másokat is elküldenek személyit csináltatni - feleslegesen.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Baluci 2017.08.17. 13:52:47

Hát... elvileg igaza van hazai viszonyokat tekintve a posztolónak, de ha repülőre száll... no oda már vagy személyi vagy útlevél kell ám!

Im just here for the comments 2017.08.17. 14:50:32

Jézusom bazmeg...
"én nem vagyok az a típus, aki az alapján cselekszik, hogy mi a legegyszerűbb és legkisebb erőfeszítést igénylő út. Én mindig igyekszem aszerint döntést hozni, hogy mi a (szerintem) legésszerűbb"
Nem, te az a típus vagy, aki büszkén lobogtatja egy szombat esti berúgás alkalmával a haveroknak a jogsiját, miszerint te csak a jogosítványt használod személyi azonosításra, te ettől különlegesnek érzed magad, te ettől VALAKINEK érzed magad, te úgy érzed, ezzel elértél valamit és rohadt büszke is vagy, és ahelyett, hogy ingyenes csináltatnál egy személyit, aminek legalább annyi haszna lenne, hogy ha elhagyod a jogsid, akkor van egy másik iratod, amivel tudod magad azonosítani, te inkább mindenféle hivatalnak írogatsz hülyeségeket elvonva ezzel az erőforrást olyan ügyektől, amik számítanak is valamit, miközben mindenki más meg leszarja, hogy neked nincs személyid és csak értetlenkedő pillantásokat valamint "hagyjuk rá, ez tök hülye" vállveregetéseket kapsz válaszul az általad rettentő szellemesnek és fontosnak vélt lifehack kapcsán.
Ennek az egésznek köze nincs a kevesebb szeméttermeléshez, csak az egódhoz.

Zirowe 2017.08.17. 14:56:40

Értem, tehát megéri seggfejkedni és ellőni ennyi időt, csak azért, hogy ne csináltasd meg a személyid.

Grat.

aaaaaaaaaaaaaaaa 2017.08.17. 15:07:27

nem olvastam el, csak beleolvastam. viszont rosszul tudod: jogosítvány nem utiokmány, nem helyettesíti a kártya alapú személyit, nem utazhatsz vele külföldre, még Schengenen belül sem!
Én is majd egy évig személyi jártam külföldre, amíg ez a menekülthullám és egy rendőr fel nem hívta rá erre a figyelmemet.

aaaaaaaaaaaaaaaa 2017.08.17. 15:08:26

mármint nem személyivel jártam külföldre, hanem jogsival...

Tron65 2017.08.17. 15:33:20

Nemértem, az orvosok mért ilyen fafejűek.

@__...ooo...__: "nem utazhatsz vele" Nem utazni akar, személyi azonosító iratként nem fogadják el.

Szóval:

A jogosítvány személyi azonosító OKIRAT. Lejárt orvosival is

Viszont:

A TAJ KÁRTYA NEM OKIRAT !!!!!!
Annak meglétét NEM KÖVETELHETI az orvos, annak hiánya esetén NEM TAGADHATJA MEG az ellátást.
KÖTELES akár szóbeli bemondásra is elfogadni, úgyis ELLENŐRIZNIE KELL annak érvényességét, az ellenőrzés során meg olyan egyéb információkat is lát, amik segítségével egyértelműen azonosítani tudja az ügyfelet.

kincsőrző 2017.08.17. 15:43:46

A formanyomtatványoknak nagy a hatalma.
Amúgy az EMMI megkérdezése nem jó ötlet, ld. 60/1992 ABH.

Amúgy az egyetlen dolog, amire nagyon oda kell figyelni, ha egyedül a jogosítvány a személyazonisításra alkalmas okiratod, hogy az egész új jogsit még addig intézd el, amíg személyazonosításra érvényes (nem járt le).

The7up 2017.08.17. 15:52:54

@Tron65: Te direkt nem olvasol? Ő maga írta, hogy jogosítvánnyal jár külföldre. Ami nem szabályos. (A jogosítványok, bankkártyák és adóigazolványok nem tekinthetők érvényes úti okmánynak, és nem használhatók a személyazonosság igazolására. - europa.eu/youreurope/citizens/travel/entry-exit/eu-citizen/index_hu.htm)

The7up 2017.08.17. 15:54:05

@The7up: megjegyzés az előzőhöz, Magyarországon a magyar jogosítványt elfogadják, EU-ban, de Mo.-n kívül nem.

commentes nikk 2017.08.17. 15:59:29

"n nem vagyok az a típus, aki az alapján cselekszik, hogy mi a legegyszerűbb és legkisebb erőfeszítést igénylő út" - ja, hogy te ilyen igazi hülye vagy, akinek van ideje feleslegesen baszakodni? Akkor ne csodálkozz, ha veled is baszakodnak. Szerencsétlen barom...

staropramen 2017.08.17. 16:04:59

"Valószínűleg 100-ból 99 ember most azt gondolja, hogy nem vagyok normális, amiért ennyi energiát belefeccöltem az ügybe, azonban nekem megérte "

A többi 98 nevében nem tudok nyilatkozni,de szerintem tényleg nem az.

Darth Revan 2017.08.17. 16:09:09

@The7up:

azt irta, hogy

"még külföldre is utazhatok vele Schengenen belül."

ami hulyeseg. schengenen belul nem kell semmilyen utiokmany az utazashoz.

.Manyecska 2017.08.17. 16:12:42

@Darth Revan: akkor mi kell hozzá, műszempilla?

commentes nikk 2017.08.17. 16:19:28

@stakeholder Manyecs: a határátkeléshez Unión belül egész pontosan semmi nem kell, hisz ez a lényege az Uniónak. Ahhoz kell valami irat, hogy ha bármi okból igazolnod kell magad, akkor tudd igazolni magad. Repülőn lehet, hogy kérnek valami iratot, de azt sem a határátlépés miatt, autóval, gyalog, biciklivel, kombájknnal nyugodtan furikázhatsz az Unión belül (Schengenen belül).

Lengyel 2017.08.17. 16:20:56

Érdekes végigolvasni ezeket a kommenteket.
Páran az orvosokat, néhányan a hatóságokat, és kevesen a panasztevőt hibáztatják.
A történet vége, hogy a panasztevőnek IGAZA volt, tehát NEM Ő a vétkes.
Az alapprobléma az volt, hogy egy igénylő lapon meg kellett adni két igazolvány számát, de többen nem ismerték fel, hogy a kettő azonos is lehet. Több kommentelőnek problémamegértési problémája van, többnek meg nincs igazságérzete, és jogvak ember.
Az orvosoktól elvárható, hogy ismerjék a jogszabályokat annyira, hogy nem csináltassanak személyit az emberekkel, ha az nem szükséges.
A hatóságtól elvárható, hogy megfelelően tájékoztassa az orvosokat, és a jogsi érvényesítőket a pontos teendőikről. A fő vétkes tehát a hatóság. Az orvosok is utánanézhettek volna a teendőiknek. A vezetők egoját csak a trollok szeretik elővenni, akiket ki lehetne tiltani ezekről az oldalakról.

Serivor 2017.08.17. 16:22:18

Én felháborítónak tartom, hogy folyton fel akarják írni a személyi igazolványom számát. Egy levél vagy csomag átvételénél, egyes hivataloknál/cégeknél a portán, egy nyomorult mobiltelefon vásárlásakor. (Pláne, lefénymásolni az igazolványt.)

92-ben, amikor még újdonság volt, roppantul élveztem, hogy ezeknek a szemeteknek azt mondhatom, hogy "nekem nincs olyanom". Átlag ügyintézőnél azonnal beállt a stack overflow.

Sajnos mostanra a legtöbb már rájött, hogy a jogsim lemásolásával is mindenféle bűncselekményt rám tud fogni.

.Manyecska 2017.08.17. 16:22:29

Amúgy a párom is az EMMI-ben dolgozik részegen ő is ír neked ilyet :P , csak ezzel az a baj hogy amíg Neked válaszol három mókus fészkét vágják ki az esőerdőben /bár nem él ott.../,
és nem Afrikában hanem ITT nem kapja meg az ellátást két olyan ember akinek szüksége lenne rá volt is újságcikk erről sajnos versenyfutás az idővel címmel!
Oszt most változott valami ? ha ugrik a jogsid véletlen mivel igazolod magad?? Bár a menekülteknek ingyen van a MÁV..:( :D

.Manyecska 2017.08.17. 16:27:03

@Lengyel: az semmi én még az ajtófélfának is nekimentem most a dokinál pedig szemüveg nélkül vezethetek ..... jó hír hogy ritkán szoktam:P Még jobb hogy 17 évesen első utam Sopronból vezetett a pesti Baross utcán át egy WV Transporterrel mer a sofőr full lázas lett..onnantól kezdve BÁRMIT elvezetek röhögve:D ! :)...vigyázzatok mert kisrepcsire gyúrok most nemsoká meglesz oda nem elég a B-kategória!!

M. Péter 2017.08.17. 16:32:50

@z.benko: @andand: A jogosítvánnyal az a baj, hogy nem bizonyítja a tulajdonosa állampolgárságát. Ha valakinek magyar jogosítványa van, ebből még nem következik, hogy magyar állampolgár vagy hogy legálisan tartózkodik Mo.-n. Lehetséges, hogy az illető ukrán állampolgár, aki Mo.-n végezte az egyetemet, és ekkor szabályosan szerzett magyar jogosítványt, de elfelejtett hazamenni, amikor lejárt a tartózkodási engedélye, vagy hazement, de utána visszaszökött a zöldhatáron át.

VT Man 2017.08.17. 16:33:01

Posztoló azt írja, hogy külföldre kellett mennie, pedig ahhoz vagy személyi, vagy útlevél kell. EUn belül is.

commentes nikk 2017.08.17. 16:33:25

@Lengyel: a panasztevő egy tipikus akadékoskodó, unatkozó fasz, akinek hobbija, hogy kibasszon magával, aztán a világba kiálthassa a sérelmét. Beszélj olyan emberrel, aki dolgozott ügyfelesként, ismerni fogja ezt a dafke típust, aki rövidre zárhatná a problémáját, de nem, ő harcolni és rinyálni akar. Szerencsétlen barom az ilyen.

commentes nikk 2017.08.17. 16:34:50

@VT Man: érdekes, én tavaly voltam Csehországban, azelőtt Lengyelországban, voltam Szlovákiában, és tudod mi volt a határátlépés? Huss, átmentünk autóval. Hát ennyire kérik.

grundigg (törölt) 2017.08.17. 16:36:19

Én is nemrég hosszabbíttattam meg a jogsim, azzal a különbséggel, hogy nekem addigra már lejárt, így nem volt alkalmas személyazonosításra. Valóban személyi igazolvány van a nyomtatványon, mert útlevél volt nálam, azt akartam adni, de az asszisztens akadékoskodott, és mindenáron személyit szeretett volna. Végül engedett, beírtuk az útlevél számát.

Snagal 2017.08.17. 16:40:39

@Darth Revan: kivéve ha autóval mész és te vezetsz, akkor azért a jogsi nem árt :D

.Manyecska 2017.08.17. 16:40:55

@commentes nikk: az ilyenek miatt jön haza úgy a párom a hivatalból hogy már csak egy vágya van: leülni és inni, immár 15 éve ..:( :D

The7up 2017.08.17. 16:44:31

@Darth Revan: ""még külföldre is utazhatok vele Schengenen belül."

ami hulyeseg. schengenen belul nem kell semmilyen utiokmany az utazashoz."

Tévedsz, mert kell. Csak a határon nem ellenőrzik.

látjátok feleim szümtükkel 2017.08.17. 16:45:04

@commentes nikk: "...aki dolgozott ügyfelesként, ismerni fogja ezt a dafke típust, "

Aki meg volt ügyfél, az ismeri is ezt a típust.

A jogszabályt nem a posztoló írta, és arról nem tehet, hogy az ügyintézők nem tudják alkalmazni. De mivel általában az ügyfelek kárára történik az alkalmazás, kijafene tegye ezt szóvá, ha nem az ügyfél? Szerinted?

KaTe 2017.08.17. 16:45:12

@commentes nikk: A horvátoknál próbáljál huss átmenni a határon, huss utánad ered pár zsernyák, aztán mutogathatod nekik a jogosítványod, egyből visznek a jardra te meg fizetheted a tolmács árát is, mert a biztosító nem fogja kiperkálni a szándékos mulasztásod költségét!

Idézem:
"Beutazási feltételek:
Magyar állampolgárok az alábbi úti okmányok valamelyikével utazhatnak be az országba:"
Figyelem: a gépjárművezetői engedély személyazonításra ugyan alkalmas, de NEM úti okmány!"

konzuliszolgalat.kormany.hu/europa-utazasi-tanacsok?horvatorszag
konzuliszolgalat.kormany.hu/europa-utazasi-tanacsok?cseh-koztarsasag
stb.

látjátok feleim szümtükkel 2017.08.17. 16:50:01

@The7up:

Te is tévedsz, mert nem utiokmány kell, hanem olyan okmány, amely az unión belül minden országban alkalmas a személyazonosság igazolására. Ilyen a személyi, a jogosítvány és egyes útlevél is.
Schengen kívül, de az únión belül tudtommal nem kell külön útlevél az úniós polgároknak., elég a szig vagy a jogsi.

KaTe 2017.08.17. 16:50:47

@Lengyel: Meglehetősen unalmas életed lenne egy idő után, ha mindenkit kimoderálnál, akinek nem tetszik a véleménye. Legalábbis szerintem unalmas, ha csak a saját bejegyzéseidet olvasod.

Mellesleg amit a posztoló leírt hemzseg a hülyeségektől és félinformációktól, arról nem is beszélve, hogy bizonyos tényként kezelt információk pl. "és még külföldre is utazhatok vele Schengenen belül." simán csak helytelenek.

.Manyecska 2017.08.17. 16:53:18

@commentes nikk: 18 éven alulinak viszont kell! Bécsbe is úgy mentünk át meg sem állítottak...
én megoldom a problémakört még világítást sem használok :DDDDD...ugyanis múltkor a Reactor-itteni kommentelő és jóbarát -mega párom ...beültünk a kocsiba tél volt, sötét, de ezek annyira röhögtek hogy kétszer akartam kirakni őket a kocsiból 10 perc alatt- mera párom folyton savazott hogy kerékbilinccsel indultam el stb.-.....oszt bosszúból /???/ visszaúton nem kapcsoltam fel a lámpát khmmm mondja a párom Te nem felejtettél el valamit mondom kussoljá be LÁT A RADAR.... :D

.Manyecska 2017.08.17. 17:10:43

Van egy barátnőm, anyakönyv-vezető,....megkérdem mindjárt ő adott már össze két jogosítvánnyal rendelkezőt esetleg a tanúk csak jogsival rendelkeztek..:D

minimum 20 büntetőpont/házasság, jó dolog, nem is hülyeség!!
:D

M. Péter 2017.08.17. 17:21:13

@látjátok feleim szümtükkel: Jogosítvány nem elég, ha nem hiszed, próbálj a magyar-román határon átmenni csak jogosítvánnyal.

hablaty303 2017.08.17. 17:51:09

Egy apró megjegyzésem azért volna, sajnos a bejegyzés írója valószínűleg nem fogja látni. Ahogy a képen látható 1-es típusú alkalmassági vizsgálata volt (nem hivatásos sofőr). A hivatkozott 13/1992 NM rendelet egyértelműen fogalmaz azzal kapcsolatban ki hosszabbíthat ilyen jogosítványt:
"a) az 1. alkalmassági csoportba tartozó személy esetén
aa) a vizsgált személy választott háziorvosa, vagy
ab) a vizsgált személy lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti háziorvos;"
Amint látható csak és kizárólag saját választott háziorvos vagy lakhely illetve tartózkodási hely szerinti háziorvos. Hangsúlyozom nem magánrendelés és nem a neten fellehető szuperrendelő ahol nem kell sorban állni.

Ami a lényeg a bejegyzés írójának csomó jogi herce-hurcával van egy jogsija amit egy az igazolás kiállítására nem jogosult orvos papírja alapján kapott. Akkor most mit csinál?

Lengyel 2017.08.17. 18:08:38

@commentes nikk: Nem értek egyet. Az az akadékoskodó, akinek nincs igaza, de jelen esetben nem ez volt a helyzet. Ma már 6 elemivel is lehet valaki fontos poszton. Ez nem helyes. A törvények pedig azért vannak, hogy betartsák őket. A szerencsétlen polgár nem arra való, hogy packázzanak vele. Mindenkinek vannak kötelességei, amiket teljesíteni kell. Az orvos a törvény nem ismerete miatt, szivatta a vezetői engedélyest. (Nem beteg!!)
A hatóság szivatta mindkettőt. A jogsisnak ahhoz is joga lenne, hogy megtérítsék a neki okozott károkat!

.Manyecska 2017.08.17. 18:09:08

@hablaty303: 42 éves vagyok a helyettes állatorvost írtam majdnem, szóval a háziorvosnál annyi volt az alkalmasság megkérdezték egy nyomtatvány alapján: elalszom- e munka/tévézés/homározás..stb. közben, kimarad- e a légzésem, aztán olvastam két sort a táblán és ennyi!!! :D.....mondták mekkora baromság ez mert senki nem fogja beiratni hogy igen..ill. nem tud róla.:(

.Manyecska 2017.08.17. 18:16:02

@Lengyel: borzasztó ám, a gyógyszerészek is meg vannak ám bolondulva a sok állandó jogszabály-változás miatt, a háziorvosokat dettó nem irigylem! múltkor két órát ültünk odakint egy beteg miatt a mentőt várták sajnos mert rosszul lett..... őszintén, napi négy haldokló trollkodik be hozzájuk én is pont leszarnám hány rubrikát mivel kell kitölteni!!!!
Nem az a dolga!!!!...

Lengyel 2017.08.17. 18:23:20

Szeretnék egy hasonló ügyet ismertetni. Rövid lesz.
A gyógyszer recepteken (vény) három aláírás lehetséges: beteg, a termék átvevőjének aláírása, orvos.
Egyes tudatlan, vagy szórakozni szerető patikusok az első kettőt aláíratják a beteggel.
Nem kellene, csak a betegnél aláíratni, de biztos, ami ziher. Számomra világos, hogy amikor a nagyanyámnak viszem a szert, akkor meg nem kell aláírnom a beteg helyén is.
Sőt! Nem kell visszavinnem a receptet a nagyanyámnak, hogy a béna kezével írja már alá a vényt. Sőt! A vényt az orvosnál kéne aláírnia a betegnek, de annyi idő nincs az orvosnál, hisz tömegek várakoznak a folyosón.

KaTe 2017.08.17. 19:32:29

@Lengyel: Miért ide írtad. Ez akár lehetett volna a holnapi poszt is. Sőt, ha szerencséd van, akkor egyben hétvégi is!

consul 2017.08.17. 20:03:38

Máig nem értem, hogy miért nem lehet egyetlen igazolványon rajta a jogsi, TAJ, adószám, diákig, BKV bérlet stb.

Jónapot kívánok! 2017.08.17. 20:46:54

Idiota poszter. Kb 20 perc a szemelyi, de jeteket szarozik egy szar papir miatt, megha igaza is van, egy akadekoskodo elmebeteg.@commentes nikk: Tokeletesen egyetertek veled!

KaTe 2017.08.17. 20:57:23

@consul: Csak ne a T Systems fejlessze! Biztonsági szempontból amúgy se tartanám túl szerencsésnek, hogy minden létező közigazgatási, egészségügyi, stb. rendszert csak úgy összekapcsoljanak. :)

.Manyecska 2017.08.17. 21:48:19

b+ a párom megkérte váratlanul a kezem mielőbb és pont most hosszabbítják a jogsim most addig nem mehetek férjhez??? :D ...

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2017.08.17. 21:52:33

Hogy ti mekkora rohadékok vagytok! Van valaki, aki helyettetek is kiáll azért, hogy ne szopassanak feleslegesen, erre leköpköditek.
Ez vagytok ti:
m.cdn.blog.hu/pr/progressziv/image/421980_10150554001927035_732562034_9182091_1320243016_n.jpg

@hablaty303:
"Ami a lényeg a bejegyzés írójának csomó jogi herce-hurcával van egy jogsija amit egy az igazolás kiállítására nem jogosult orvos papírja alapján kapott. Akkor most mit csinál?"
Elvileg vétséget követ el (okirathamisítás). Izomszagúan rá tudják húzni, hogy akkor válik a kiállított igazolás problémássá, mikor másra használják fel, mint amire alkalmas.
A tény, hogy ő alkalmas a vezetésre lehet valós, de elvileg a tv. alapján a kiállító nem jogosult esetünkben ilyen megállapítás tételére. Így a felhasználás során megvalósulhat a bűnelkövetés. Vagymi.

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2017.08.17. 22:11:48

Nemt'om, én sikertelen vagyok, és van személyim, meg jogosítványom is, szóval ahol kérik, ott azt mutatom meg, melyik kell, és -1 dolog, ami miatt tudnak basztatni. Fel nem fogom, miért jó, ha valaki nem tart személyit.
A magyar bürokrácián meg nem lepődünk meg, ugyan tényleg szar a nyomtatvány, de paff. Most sem változott semmi.

Hórukk 2017.08.17. 22:57:26

Tiszteletem azoknak, akik veszik a fáradságot és ezeket az apró, bosszantó f.szságokat helyrerakják - adott esetben azok helyett a jogászok helyett, akiket ezért fizetnek a minisztériumokban. Merthogy sok ilyen helyzet van, ez a jogsi-dolog csak egy a sok közül.

2017.08.17. 23:54:50

@stakeholder Manyecs:
1. nemet mondasz, majd kiengeszteled.
2. igent mondasz, de megtartod a stakeholder Manyecs nevedet
3. mikor sücc megint palacsintát? ennék.

Elek Heck 2017.08.18. 00:18:00

Barmok. Végre valaki, aki nem tűri a hivatal packázását.

Amúgy én nem értem.

1) Rendőr megállit (gépjármű):
-Jó napot kivánok. Jogositvány, személyi igazolvány, lakcimkártya...

2) Bankban:
-Kérem személyi igazolvány, lakcimkártya ...
És nem, útlevél nem elég neki, ragaszkodik a lakcimkártyához.

kovacs55 2017.08.18. 00:30:36

Most nyaron: Körzeti Orvos (idörendeles nelkul), vaksitabla elolvasva es vernyomas megmerve, hosszabbitasert penz leperkalva, utana mindjart papirral elballag kormanyablakhoz a közelben, 10 perc varakozas, UTLEVEL meg JOGOSITVANY meg SZEMELYI megrendelve, fenykepet ök csinaltak, ket het mulva ertemenve kezbekapva es megelegedve eltavozva... Akinek nem igy sikerul annak VADASZ, VADASZ IDEJARSZ ....?

kovacs55 2017.08.18. 00:43:12

Csak azt nem ertem hogy mi a gond az UTLEVEL kivaltassal, regen is az kellett es ha van ma is akkor nincsen gond... Ki kell valtani es akkor nincs miröl beszelni...Nehogy mar sok helyet foglaljon az utazasi iratok között...Kocsi / vonat / repulö elviszi azt is...

Vincenzo6 2017.08.18. 01:24:17

Az ilyen kötekedő mindent jobban tudó balfaszok pont olyan idegesítőek, mint akik nem tudnak elolvasni és értelmezni egy jogszabályt. A nekem csakazertselesszemelyim, meg a nem fogadhatjuk egyforma primitív paraszt magyar mentalitásra vall. Lassan kezdem azt érezni, hogy a homár blog a retardáltak gyülekezőhelye, ahol kiélhetik a világ meg nem értéséből eredő agresszív kisebbségi komplexusukat.

Albert Ejstejn 2017.08.18. 02:42:49

Feleslegessen veri magat a postolo. Hamarosan jonnek az onvezeto autok, ezert felesleges lesz ilyen faszsaggal foglalkozni, mint vezetoi engedely.

Mayerling 2017.08.18. 05:57:46

Praktikus dolog, ha két igazolványod van, abban az esetben, ha az egyik elveszik (ellopják pl.), akkor tudod használni a másikat.

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2017.08.18. 07:02:36

@Hórukk: Nem rakott helyre semmit. Személyi nélkül csináltatott magának jogosítványt - tök jó, de (megszívatott pár embert, meg magát is) a jogszabály és a nyomtatvány ugyanúgy maradt, a követező arctól ugyanúgy személyit fognak kérni a dokinál.
Az ilyen marhaságokat a megfelelő minisztérium tudja kijavítani: tippelj, ki fogja-e.

Éder mester 2017.08.18. 07:45:03

Poszter igazi balfasz. Már a nagyapja is egy balfasz volt. Megérdemelné, hogy meghaljon.

kékmosoly 2017.08.18. 08:01:49

@stakeholder Manyecs: te figyusz, van olyan kommented, amiben nem írod le, hogy "párom" ???
Te most nősültél, hogy telekürtölöd a homárt vele?
Vagy esetleg, így adod mindenki tudtára, hogy foglalt vagy?

commentes nikk 2017.08.18. 08:10:08

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: helyettem biztos nem áll ki, én normális vagyok, van személyim és jogsim is, ugyanis a világon_semmi_nem indokolja, hogy azon feszüljek hisztis félkegyelmű kisgyerek módjára, hogy csak jogsim legyen. Nem tudom a poszternek ez miért jó (megmondom: mert teljesen agyroggyant), de normális ember nem feszül azon, hogy a jogsija mellé kell egy szem.ig. is, amit ráadásul egy félórás mutatvánnyal full ingyen intézhet magának. Az parádézik ilyesmin, akinek kurvára sok ideje van felesleges baromságokra, vagy aki ténylegesen mentálisan sérült.

Éder mester 2017.08.18. 08:11:45

@kékmosoly: miért, ha meleg, akkor már nem kürtölheti világgá, hogy van valakije?

Éder mester 2017.08.18. 08:13:03

@commentes nikk: engedd el, nyolchengeres autista a tag, nézd meg a kommentjét.

freiheit 2017.08.18. 08:35:02

A jogosítvány nem úti okmány. Nem lehet vele utazni, schengenen belül sem. Keress rá !

Vincenzo6 2017.08.18. 08:42:12

@Albert Ejstejn: Milyen jó is lesz, végre még több életképtelen balfasz lesz még versenyképesebb.

Pierr Kardán 2017.08.18. 08:43:42

A poszter egy sötét suttyó :-( Azért, hogy megspóroljon egy plasztikkártyányi (Szig) környezetszennyezést, elherdált 100 oldalt papírt, elbaszott 20 ember munkaidejéből 2-2 órát és itt a Homáron is elvett legalább 100 ember idejéből fél-fél órát.

Mindezt úgy, hogy kezdettől fogva tudta, hogy nem mond igazat, mert külföldre NEM mehet a jogosítványával :-(

Kívánom neki, hogy valami balfaszkodása után vegye el a rendőrség a jogosítványát és álljon ott mindenféle igazoló okirat nélkül.

CID...... 2017.08.18. 09:37:47

@consul: mondjuk a rendőrnek semmi köze a TB számodhoz, az orvosnak meg az adószámodhoz, stb. Azért megnyugtatlak, az új személyin ezek szinte mind rajta vannak, persze elektronikus formában;)

CID...... 2017.08.18. 09:39:38

@stakeholder Manyecs: megkérte a kezed? Na mi van, elfáradt a szád, az létezhetetlen :D

Frenk12 2017.08.18. 10:04:04

Érdekelnek otthoni munkák, pénzkeresési lehetőség? (Nincs MLM, piramis, egyéb visszataszító dolog :) ) Amivel találkozhatsz: YouTube partner program és nézettség növelés, Instagram Marketing, Fordítási Munkák, Freelancer munkák (bármi, programozástól kezdve, videó vágás, amit el tudsz képzelni), Ingyenes Domain szerzés, Ingyenes VPS :)
Csekkold: valodi-otthoni-penzkereses.blogspot.com/

tlantos 2017.08.18. 10:11:43

@freiheit: Mehet, mert nincs határ, es igy nem zavarjak vissza onnan. De ha egyszer megfogjak, lesz sírás. Amúgy meg alap, hogy legyen utlevel, mert a világ kicsit nagyobb, mint schengen

eßemfaßom meg áll 2017.08.18. 10:39:54

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: "Van valaki, aki helyettetek is kiáll azért, hogy ne szopassanak feleslegesen"

Engem pl nem szopatnak, és leginkább saját magát szopatja a posztoló kihaénnem alapon azzal, hogy nem csináltatja meg a személyit.

eßemfaßom meg áll 2017.08.18. 10:43:39

@Frenk12: te pedofil állat spammer dögöjjön meg a spammerpedofil anyád is.

VT Man 2017.08.18. 10:55:52

@commentes nikk:
"Huss, átmentünk autóval. Hát ennyire kérik."

Nem azt írtam, hogy nem lehet, hanem azt, hogy "nem szabad". A jogosítvány nem „travel document”, nincs rajta MRZ kód sem.
Az egy másik dolog, hogy ha nincs határellenőrzés, akkor nyilván ott nem nézik.

consul 2017.08.18. 10:56:46

@CID......: Semmi köze hozzá, de mit bánom én, hogy megismer egy 10 karakteres számsort.

kékmosoly 2017.08.18. 10:58:30

@Éder mester: dehogynem. De ennyiszer?????????

CID...... 2017.08.18. 11:08:42

@consul: Én is teszek rá, ha valaki megtudja a Tb számomat, csak leírtam a lehetséges okot. Arról ne is beszéljünk, ha most pótolni akarod a TAJ kártyának nevezett, szó szerint papírfecnit, akkor nem tudnának lehúzni 4000 forintal.

CID...... 2017.08.18. 11:10:32

@kékmosoly: szereti a változatosságot, naés :D Ffi legyen a talpán aki sokáig kibírja mellette.

Éder mester 2017.08.18. 11:18:22

@kékmosoly: ha sokszor leírja, a végén igaz lesz

.Manyecska 2017.08.18. 11:33:54

@Éder mester: hülyék :D @CID......: hát, még akár az is lehetne, most hogy mondod..!:DD@kékmosoly: itt mi a kérdés, hogy mennyire vagy frusztrált ilyen téren?? Nagyon!!! Ja, az expasid azt üzeni xar voltál az ágyban csak színlelt mindent :D De még most se késő ha nem a nőkkel foglalkoznál, vagy az érdekel, hát van akit nem , gondoltad volna??

b-max 2017.08.18. 11:50:26

"A rendőrnek elég, szavazni is tudok és még külföldre is utazhatok vele Schengenen belül" -

ez meg kell hogy cáfoljam, Ausztriában nem fogadják el, személyi vagy pedig utlevél szükséges. Csak jogositványom volt, a határrol fordítottak vissza és közölték, hogy akár meg is büntetthettek volna. Ez 1-2 évvel ezelött volt.

kékmosoly 2017.08.18. 11:58:27

@stakeholder Manyecs: konkretan melyik exem?? Nehez beazonositani őket, egy ilyen leírásból.

The Good Boy 2017.08.18. 14:08:39

tudom, nagyjából írták páran, de azért leírom én is: a jogosítvány nem minősül úti okmánynak, még a schengeni övezeten belül sem! az nem elég az átlépéshez. És nem csak a magyaroknak külföldön, hanem a külfölditől sem elég, ha idejön!

Xezs5 2017.08.18. 17:39:12

Igazi büdös tahó vagy barátom, mert képtelen vagy csináltatni magadnak egy rohadt személyit. Gratulálok, hogy ennyi időd van ilyen hülyeségekre.

Xezs5 2017.08.18. 17:40:48

@Im just here for the comments: Ezt olyan szépen írtad, hogy belekönnyeztem.

Taxomükke (UK) 2017.08.18. 18:39:12

@Snagal: "... mi a panasz? :)"
Szerintem dicsekedett, nem panaszkodott. :)))))

Hórukk 2017.08.18. 21:02:39

Ma észleltük, hogy céges ajánlott küldeményünket a címzett nem kapta meg. A posta tájékoztatása szerint a küldeményt feladó ügyintézőnknek nincs jogosultsága érdeklődni a küldemény után. Ügyintézőnknek megbízólevelet kell bemutatnia cég ügyvezetőjének és 2 tanúnak (!) az aláírásával ellátva a postán , és majd akkor tudakozódhat az eltűnt (egyébként csekély értékű) küldemény után. Gondolom Csányi, Mészáros, Bill Gates is ilyen megbízóleveleket írogat alá tucatszám a magyar posta kedvéért.

Peggy Bundy 2017.08.19. 13:23:22

Évekkel ezelőtt kezdtem el olvasni ezt a blogot. Volt, hogy vérig sértett egy eg poszt, volt, hogy igazat adtam a panaszosnak. Olyan is megesett, hogy folyt a könnyem a kacagástól amikor a kommenteket olvastam. Egy időben csak a kommentek miatt tértem vissza. Majd jött a Hilda, a beszólás a kommentelőknek. Most meg ezek az okádék posztok. Posztoló mit akar? Hátba veregette már magát, hogy milyen zseniálisan agyafúrt és okos. Most több ezer ember tapsoljon neki? Hát én nem fogok. Az ilyen okostónik a falra kergetnek. Az is hülye volt aki ide kitette ezt a szart.

CID...... 2017.08.19. 17:29:48

@Hórukk: Ugye tudod mi a különbség a cégtulajdonos, cégvezető, és cégjegyzésre jogosult(ak) között? ;) Javaslom tekintsd meg egy nagyobb vállalat cégkivonatát.

@Peggy Bundy: Ajjaj ennek kitiltás lesz a vége, hacsak nem enyhült meg a nagyságos asszony :D

Blintboy 2017.08.19. 21:28:42

414/2015. (XII.23) Korm. Rendelet
Kötelező a személyi igazolvány attól függetlenül, hogy milyen arcképes igazolvánnyal igazolhatod a személyazonosságodat. Ha nincs akkor szabályértést követsz el.

Peggy Bundy 2017.08.19. 23:21:07

@CID......: majd elmorzsolok pár könnycseppet este a párnámon. Az évenkenti kommentjeim átlaga kb egy. Nem fog szíven ütni ha elnémít. Aki pedig nem birja a kritikát.... hát az tehet egy .....

Hórukk 2017.08.20. 01:29:32

@CID......: Majd szólj, ha valahol aláírás + 2 tanús cégjegyzésről hallasz. Másrészt feladáskor ugye nem kértek ügyvezetőt....

CID...... 2017.08.20. 09:17:32

@Hórukk: te most ugye viccelsz...

@Peggy Bundy: gondoltam, hogy nagyon elszomorodnál :D Egyébként csak xóltam, időnként nagy a szigor mostanság.

Xezs5 2017.08.20. 13:54:42

@CID......: Mert Hilda egy idealista majom. Azt hitte, hogy majd jönnek az értelmes kommentek, ha kibaszkodja innen a huncutokat, aztán rájött, hogy a kutya nem ír ide, csak a huncutok.

Peggy Bundy 2017.08.20. 17:49:26

@Xezs5: nem is értem miért nem megy el lepke vadásznak. Neki való lenne.

CID...... 2017.08.20. 18:06:21

@Xezs5: Értelmes kommentek, ugyan mire? Egyébként neki az az értelmes, ha mindenki igazat ad a poszternek, meg szidja az érintett szolgáltatót, céget, hivatalt...

Xezs5 2017.08.21. 01:22:13

@CID......: Ez eléggé egysíkú gondolkodás.

freiheit 2017.08.21. 16:01:38

@tlantos: Ez nem egészen így van. Valóban nincs határ, illetve határellenőrzés. De ettől függetlenül bárhol megállíthatnak és ellenőrizhetnek, és akkor úti okmányt kell felmutatni, útlevelet vagy személyi igazolványt. A jogosítvány nem úti okmány. Schengen óta is többször igazoltak már - az magyar-osztrák, magyar-szlovák, szlovák-lengyel(!), cseh-lengyel határon. Először mindig csak a jogosítványomat adom oda, mert az általában rögtön kéznél van, de mindig kérték a személyimet is. A jogosítvány valóban alkalmas belföldön személyi okányként használni, de csak a lakcímkártyával együtt váltja ki 100% a személyi igazolvány. Senkit nem akarok győzkdöni, de érdemes ennek utána járni, nehogy bajba kerüljön . Én megtettem.

joska61 2017.08.22. 10:05:15

Kreált belőle egy istenverte kisregényt...

buksikutya 2017.08.23. 22:11:31

cimben: hossza__b__ítást ??

John Heard 2017.08.28. 11:09:13

Nem ertem mire fel ez a sok rosszindulatu komment! Orulni kellene, hogy van egy ember, aki utanajar, es bar biztos sok idobe telt, de kideriti az aktualis jogszabalyt es el az alkotmanyos jogaival es nem hagyja, hogy holmi asszisztensek stb szarozzanak vele!

mechanikus körte 2017.08.28. 12:42:16

@John Heard: "holmi asszisztensek"? :D Van egy hivatalos nyomtatvány, amin egyértelműen személyi igazolvány száma (is) kell. Egy orvosi rendelőben sem a doktornak, sem az asszisztensnek nem dolga, hogy jogszabályokat búvárkodjon egy ilyen marginális ügyben, azért, hogy segítsen egy kekeckedő kreténnek megúszni a szig megcsináltatását, ennél fontosabb dolgokkal foglalkoznak. Amennyiben az említett kreténnek - aki vélhetően a megyeszékhelyre bepöfögést már szinte világ körüli útnak éli meg - ekkora lelki válságot okoz, hogy lenne egy új, minden fontos adatát és elektronikus aláírást is tartalmazó, chippel ellátott korszerű okmánya, akkor járjon is utána, hogyan kerülhetné el ezt a pszichés traumát. Nekem - és az emberek túlnyomó többségének - semmilyen szívességet nem tett ezzel a cirkusszal, van személyim (útlevelem is), mivel -
vele ellentétben - én valóban szoktam utazni.:-)
süti beállítások módosítása