Tékozló Homár

Most megtudhatja, hogy min múlik a 490 forintos szandál!

2016.08.23. 12:25 | Homár Hilda | 74 komment

hm-share-image.jpg

A H&M webshopjában januárban 18 forintért árultak pólókat, márciusban egy ideig dolgozói kedvezményt  kapott minden arrajáró, múlt csütörtökön pedig fillérekért lehetett kapni mindent. Télen a cég benyelte a veszteséget, a  mostani elbaltázott akciójánál viszont nem akarja, ami a fogyasztóvédők szerint egyáltalán nem oké

Sziasztok!

Elmesélem mi történt, érdekelne, hogy mit tudok tenni ezzel kapcsolatban. A H&M webáruházban a leárazások menüpont alatt voltak akciós ruhák, 290; 590; 990 körüli tételekkel, megtörtént a megrendelés, kifizettem kártyán, megtörtént a visszaigazolás - erre ma kaptam egy emailt melyben technikai problémákra hivatkozva törölték a rendelésemet.

Mit lehet tenni ezzel kapcsolatban? Megmondom őszintén legfőkébb két dolog bosszant. Az egyik az, hogy sérti az igazságérzetemet, hiszen ezzel az árral volt felkínálva, a másik pedig az, hogy iszonyat buták, egy ilyen nagy cég még a saját hírnevét is tudta volna javítani, erre helyette pitiáner módon nem hajlandóan a kínálat áron kiszállítani a termékeket.

Helyette adtak egy nevetséges 15%-os kupont, amit csak most hétvégén lehet felhasználni... Mit tudok tenni ezzel kapcsolatban?

Előre is köszönöm,

Attila

Valóban jó kérdés, ha egyszer a meghirdetett áron megrendelek egy terméket, a vállalkozás utólag mondhatja-e azt, hogy mégsem adja azon az áron, mert az adminisztratív hiba miatt rosszul lett feltüntetve. A helyes válasz: attól függ érvényesen létrejött-e a szerződés.

A webshopból történő rendelés esetén elsőként általában egy automatikus visszaigazolás érkezik a fogyasztó e-mail címére, ami még nem jelenti azt, hogy az eladó elfogadja a megrendelésünket, mindösszesen a megrendelésünk eladóhoz történő megérkezését igazolja. Így adott esetben tévedésből vagy programhiba miatt visszaigazolt alacsony ár vagy készlethiány esetén a kereskedő nem köteles a termék leszállítására az automatikus visszaigazolásban foglalt feltételekkel.

A felek között a szerződés azonban érvényesen létrejön, amikor a kereskedő a visszaigazolást követően egy újabb e-mailben (ez a gyakoribb) vagy például telefonon értesíti a fogyasztót a megrendelés teljesítéséről, a termék postára adásáról (a futárcégnek való átadásáról) vagy az üzlethelyiségben való átvétel lehetőségéről. Ettől kezdve köteles az e-mailben megjelölt áron biztosítani a terméket, azt utólag akkor sem módosíthatja, ha adminisztratív hiba miatt valóban rosszul volt feltüntetve az ár a rendelés pillanatában.

Esetedben tehát azt kell megvizsgálni, hogy azelőtt törölte-e már a vállalkozás a megrendelést, hogy a szerződés érvényesen létrejött volna köztetek, vagy utólag tájékoztatott arról, hogy mégsem teljesíti a megrendelést. Első esetben ugyanis nem követelheted a teljesítést, míg utóbbi esetben azonban jogszerűen kérheted, hogy a meghirdetett áron szállítsák ki a megrendelt termékeket. Amiatt, hogy a vállalkozás azzal, hogy nem megfelelően tüntette fel a termék árát és így megtévesztett, bejelentéssel élhetsz a fogyasztóvédelmi hatóságnál.

UPDATE szept.1.

Megkerestük a H&M-et az ügyben, de hiába próbáltuk azt is megtudni, hogy hány vásárló volt érintett az ügyben, illetve közülük mennyien békültek ki a kuponnal és menyien ragaszkodnának a megrendelt termékekhez, sajnos a kérdéseinkre adott válasz helyett csak ezt a szűkszívú közleményt kaptuk.

Augusztus 18-án egy technikai hiba folytán sajnos rossz árak kerültek be a H&M webshopjának rendszerébe. A hibát az azonosítást követően még aznap kijavítottuk. A webshopért felelős kollégák folyamatosan azon dolgoznak, hogy fejlesszék az online boltunkat és ne fordulhasson elő több ilyen helyzet.

Nagyon sajnáljuk, hogy ilyen kellemetlenség érte vásárlóinkat, ezért szeretnénk minden érintett vásárlót kompenzálni egy 15%-os kedvezménnyel, melyet a következő vásárlásuk alkalmával tudnak felhasználni.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

The Crazy One 3om 2016.08.23. 12:28:17

kutyavásár? az hányszor volt?

WiZZu 2016.08.23. 12:36:11

Már vártam a "denekemezakkorisjár" posztot háendemmék újabb technikai malőrje miatt :) Poszter igazságérzete hibás, különben nem akarna lenyeletni egy technikai hiba miatti veszteséget. Ez inkább önérzet ugyebár... A kedvezmény felajánlása épp elég korrekt.

The Crazy One 3om 2016.08.23. 12:45:36

olvassunk tovább: igazságérzet? pitiáner? Ezt mind le is írod?

API bőrtok kartszmentes eladó 2016.08.23. 12:46:11

Szartam es aztan, mikozben guggolva toroltem ki a seggem, az arcom tul kozel volt a kifosott, jo nagy adag foshoz. Kukorica is volt benne.

Bruszli 2016.08.23. 12:49:31

Micsoda igazságérzete van neki!

Véletlenül nem amerikai állampolgár?

API bőrtok kartszmentes eladó 2016.08.23. 12:55:20

Ennél, amit most csinálsz, még az is fényévekkel elegánsabb, ha hardcore turkálóba járó egyén vagy. A parfümös-5 ezer forintos picsánál is leÍrtam, itt es megg tesszem: GÁZ.
Nem akarom nagyon ekézni a Attila úsert, hisz' az ilyenekből-belőlük élünk, de ez a fogyasztói pitiánerség legalja tényleg.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2016.08.23. 12:59:04

@API bőrtok kartszmentes eladó: ennél az is elengánsabb ha egy húszéves telibefingott klottgatyába' mászkálna. ezek miatt tartunk ott, ahol.

Manyecska. 2016.08.23. 13:01:36

@API bőrtok kartszmentes eladó: oszt?? 490-é vót kilója vagy mért érdekes?

FDToth 2016.08.23. 13:03:43

Megint egy ilyen... Sztem tok korrekt volt az uzlet, adott a kov vasarlasbol kedvezmenyt. Nem varhato el h ha veletlenul meghirdetnek pl egy mosogepet 9.990 ft-ert, higy azert oda is adjak, legyen a fogyasztiban annyi h korrekt, es tudatositja magaban a tevedest, elirast...
A szerzodes meg letrejott, hiszen kifizette, megint nem olvss rendesen a sohivatali figyasztivedo...

API bőrtok kartszmentes eladó 2016.08.23. 13:09:18

Talán nem is annyira buták: ha örökké bevállalják az IT-s okosgyermek-munkatárs lezsersége miatti árbeszopást, akkor a magadfajta proliJánosok majd jól megosztyák egymás közt az infót, hogy ide repüljünk, jófogyasztói legyekként ide repüljünk mink, hisz Cukkemberg is osztogatya a vagyonát, mint tudvalevő. Noéstehát ha elég hangosan méll tatlankodunk, akkor örökre a tévedési árfolyamra befagyasztatjuk mi az árat és akkor milyen jó lesz már. Nagyon jól tudod te is, hogy mivel állsz szemben, csak valami csillagállásnál fogva akkora fogú (fokú) mentális olcsóság épült sejtjeidbe, hogy emigyen próbálod abszolválni a kÍnból való kijövetelt. Soha nem fogod megérteni miért gáz ez.
A kuponnal kitörölheted a segged, illetve szentély jelleggel sarokba állÍthatod, Jimmy képekkel körberakva. Minő meglepetés, hogy e kérdés - kárpótlás tetejébe még winnyogni, b+? - mely pontosan egybevág az előző bekezdésben elsirámlott jelenséggel, HEJJ!
Nem volt kiÍrva, hogy GVH válasza. Nem is olvastam el.
@Manyecs: azt nem tudom, de a legkedvencebb bézbóz dzsekim (street version) tourkáhlóból van. Meg tán én is, erről megoszlanak a családi annechtódák.
@FelhasználónévemailURL: mért, tartunk valahol? Nahát, ez jó hÍr, én azt hittem shellhol. Sehol. Seh-hole. Teavaj. SHA vaj, vagy mi. GyógyÍccsa a mindent. Ja nem. Ja de. Kétpofára zabálom az ebédt, ami annál is inkább érdekes, hogy tkp. csak 1 pofám van. Nade én megoldom. Merthogy az kellőn nagy. Ilyesmi. Csá. Enter is.

Manyecska. 2016.08.23. 13:13:31

@API bőrtok kartszmentes eladó: baszki a Jimmy-szentélynél leköptem a monitort kávéval.turkáló, hmm. Amúgy hol reklamálhatok hogy xar a időjárás-előrelyelzés??? egy nap alatt egy százas pézsé fogyott el általam. Arcürge-gyulladással.. azért ez mádörfakk-kategória már erősen nem??? :( ON :D boltba mentem. OFF.

2016.08.23. 13:32:03

@Manyecs: én nyállal köptem le a monitort, az is ér ?

Amúgy meg ezért tart itt az ország, meg szandálért reklamálni ősi román szokás, akik meg a lovainkat is ellopták ugyebár.
Ennyit tudok érdemben hozzátenni. kéremkaccsojjaki.

Terézágyú 2016.08.23. 13:35:34

"legfőkébb"

?????????????????????????????

API bőrtok kartszmentes eladó 2016.08.23. 13:41:40

@Manyecs: adok neked technikai szerketyut: ON/OFF 2gombost, megnyomhatod az epp aktualis cselekmeny elott az aktualisat es persze utana is, nagyon jo, tudom ajanlani. Az accuweather szolgatasaval nezem az idot, eleg jo*. Erdemes mindenkepp hozzavetoleges adatokkent kezelni, ugy is az van vegul, ami van. Ha igazan akarom tudni, beoltozok indiannak es parasztnak egyszerre - melegit is a duplajelmez rendesen - es nepitudomany jelleggel megallapitom, hogy ha voros az egalja, akkor lesz valami, ha pedig igen, akkor nem, persze az sem kizart, hogy ha nem, akkor igen(!).
*az a jo regeny/elorejelzes, amelly csak a pozitiva dolgokat jelezi ki. Amelyik vegyul a valosaggal es nehezen befogadhato inhomogen, ordogi szennyezettseggel tablazatot ad ki, az nem jo. Rosszido=ordig. Isten=napfeny. Mosolyog a Nap.

Tehetséges ugandai buzi 2016.08.23. 13:52:03

@API bőrtok kartszmentes eladó: Olyat is mutat, hogy veri az ördög a feleségét?

API bőrtok kartszmentes eladó 2016.08.23. 13:58:36

@Tehetséges ugandai buzi: olyan ikon is van, igen. Hatranya, hogy nincs benne Gal Noemi, sem tetocserep-reklam, sem a borkultura csucsat kepviselo Danko-hirdetes. onoff-offoff-ononon-offon-on - ez Manyecska-morze volt.
Regebben talaltam egy ezrest az utcan, nem reklamaltam sehol. Akkor meg tobbet ert az az ezres, mint ma. Kar, hogy elkoltottem. Nem vartam ki, hogy meses vagyonna erlelodjon. Tovabbi eszmeismertetesek a www.ugandabuzi.com/tehetseg.php/ webhelyen.

Tehetséges ugandai buzi 2016.08.23. 14:33:19

Azt az ezrest nem kellett volna leadni az illetékes kerületi redőnykapitányságon, mint talált tárgyat? Én biztos azt tettem volna, jogszabálykövető álompolgárként.

Manyecska. 2016.08.23. 14:34:17

"Helyette adtak egy nevetséges 15%-os kupont, amit csak most hétvégén lehet felhasználni... Mit tudok tenni ezzel kapcsolatban?" veszel tíz évre a családnak cipőt többtízezer haszon..!!! @API bőrtok kartszmentes eladó: én most palacsintát fogok sütni.Csak éjszaka vagyok beteg /:D/ de akkor nagyonis kell egy betegügyfél-poszt is, bár..xd

The Crazy One 3om 2016.08.23. 15:12:16

Ilyenkor miért nem kerül elő a posztoló a kommentvonalon? Ha leszarházizom, vajon ideveti a fene nagy igazságérzete?

Dezsike 2016.08.23. 15:37:56

Azért egy fokkal korrektebb volt ez mint a Tschibo, mert nem visszaigazolt, egyes esetekben már kiszállított termékek voltak érintettek. Más kérdés, hogy a posztoló által online kártyával kifizetett összeggel mi lett, mert ha azt nem utalták vissza vagy indítottak rá áruvisszavétet, akkor jogosan követelheti a terméket amit kifizetett.

API bőrtok kartszmentes eladó 2016.08.23. 15:40:35

@The Crazy One harmadik regisztrációja: erre hiába bazÍrozoll. Már kiérezte magát fentebb. Viszont azon gondolkodtam, amit aptijankó mondott, hogy Helga ún. _vállalást_ tett. Ahonnan mi - királyi többes - jövünk, ott a vállalás fogalmának súlya és hitele van, úgy láciik, arrafelé nincs. Megint 3 golyóval akarok já cani, amikor 3 pószt alá irtunkk. És minden pörgött. Bepunnyadt az élet. Akinek ez az élete, az most be sziwta. Hát igen (nem) (de). De milyen az a Balatonos? Múltkor nem értettem. Gondoltam, majd rájövök, de nem.:D
@Manyecs: napszaki szimulánsnak titulállak e ponton (e-ponton). Lehet, hogy éjjel automatice stimulánsként is mű köc, ki tud-jaa! Jajaja. Helga, belebasszalak egy kútban? _Vállald_ már el. Azt nem kell napi 2x-cer, elég 1-gy x-szer. Is.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.08.23. 15:59:12

@The Crazy One harmadik regisztrációja: :)) Egyébként meg Zérónak mindig igaza van, ha nincs igaza, akkor csak te nem olvastad elég figyelmesen. Tessék rászánni az időt!

The Crazy One 3om 2016.08.23. 16:12:09

@atpijkamo116: sőt, még csak meg sem kell szólalnia akkor is igaza van. Kellemes I.V.Z.Komponista, aki ő, há nem?

Facelessbook · www.dont.think.so 2016.08.23. 16:18:43

Szemelyesen ismerek olyat, aki rendelt, es ma kiszallitottak neki a termekeket. Igaz nem szazezres nagysagrendben, hanem csak par tetelt. Valoszinu az ilyen telhetetlen, mindenen nyereszkedni akaro alakok, mint a poszter estek pofara, aztan verik a nyalukat, hogy marpedig ez nekik jar. Facebook csoportokban is lehet talalni haborgokat, akiknek 5 csomagnyi rendelese volt (meg meg sem kapta, de mar haszonnal arulta, es cserelgette oket). Az ilyenek, ha ennyire okosak, miert nem nyitnak sajat uzletet???

The Good Boy ! 2016.08.23. 16:20:20

az vót már, hogy aki háendemben/nél vásárol, sikeres ember nem lehet?
komolyan nem értem azt a hype-ot ami ekörül a divatos terméket felmutatni még véletlenül sem képes üzletlánc körül van. Nálunk itt vazs megyében az egyik vezető netes portál kb. 5 éven keresztül ezen rugózott, hogy jön a megyénkbe vagy nem. Most tényleg jön, ja nem, de most már igazándeténylegjön. Aztán tavaly, vagy idén ide települtek, az üzlet nyitásakor emberek (bocs, ezek birkák, vagy idióták) meg akkora sort generáltak a bejáratnál, hogy kb. kétszer körbeérte volna a plázát.

Facelessbook · www.dont.think.so 2016.08.23. 16:20:34

Ha pedig ettol fuggetlenul is szazezrekert rendelgetne barki, az pedig a 15%-os kuponnal is jol fog jarni. Jaaa, hogy ezt leszamitva nem is kellett volna semmi a HundMbol? Akkor pont az kaptak, amit elotte akartak: semmit.

Simet 2016.08.23. 16:20:42

Nem tudom, engem azért érdekelne, hogy cikkenként hány darabot rendelt.
Ezt valahogy nem írta...

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.08.23. 16:39:57

@The Crazy One harmadik regisztrációja: "meg sem kell szólalnia akkor is igaza van"

:)) Tudsz te. Nem elég, ha gondolja? Attól még igaz marad, hogy nem mondja ki. Schrödinger Zérója.

halaloszto 2016.08.23. 16:43:43

Azért az elég durva, hogy a szerződés nem jött létre amikor a kereskedő elvette a pénzemet. Ha nincs szerződés, akkor milyen jogcímen terhelte meg a kártyát? Ezt kellene leírni.

Vajk

otgorbebogre 2016.08.23. 16:47:47

mondjuk az is lehet hogy a nagy tolongasban elfogytak az akcios termekek nem?
megoldasok: a. rendelj 15% olcsobban. b. vegyel szandalt mashol. c. vegyel masik nap teljes aron. d. vard emg hogy megint akcios(talan nem ennyire) akcios lesz a szandal.
mondjuk ne jojjon itt senki a nyugattal- ott is hasonoak a feltetelek. ha kifutnak az akcios arubol akkor nem kuldik es meg 15% kupon se jar.

Köldök_szösz 2016.08.23. 16:53:02

homár blog: Ahol a posztolónak sosincs igaza viszont mindig faszfej.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.08.23. 16:57:15

@API bőrtok kartszmentes eladó: "tartunk valahol? Nahát, ez jó hÍr, én azt hittem shellhol"

:))

apaarpi 2016.08.23. 16:58:57

Szerintem ilyenkor az egyetlen korrekt lépés a vásárló részéről, ha jelzi a cégnek - email, telefon, akármi ., hogy figyeljetek, valami itt valószínűleg nagyon el lett írva, javítsátok, mielőtt korrektjankók hada rendel belőle, KIHASZNÁLVA MÁS EMBER TÉVEDÉSÉT.
Úgy sejtem, a posztoló, ha a boltban 5 ezressel fizet, és szerencsétlen pénztáros 10 ezresből ad vissza, azt is elteszi.
Erkölcsileg pont azonos a két eset.

API bőrtok kartszmentes eladó 2016.08.23. 16:59:25

@Tshu-hash: mert ez olyan zsigerosztoni, mint a gyujtogetes. Ma nem bogyokat, hanem a fogyasztoi porteka-valasztek 1 bizonyos szegmenset halmozza valaki. A vadaszoszton is sok formaban olthet testet ma is. Csak ezek meg zsidok, aztan gyujtes helyett uzletelnek, erted mar? A professzionalis viccet felre teve: alulkepzett haztartasbeli nok csupan. Akik energetikai csoportokba is irnak, hogy mutetem lesz, meg most szuletik a lanyom, kuldjetek gyogyitto energiat. Mondjuk itt most Attila volt, de tuti, hogy noi ruhat, s mamuszt talalnank a fb-szentely alatt, ha bekukkantanank. KITT be tus kukkantani oda. Meg ugy is, hogy o a kocsiban maradt.

"Akkor pont az kaptak, amit elotte akartak: semmit."
Egyszer beteljesult egy almom es eszre sem vettem. Csak utolag gondolkodva jottem ra, hogy igaz, hogy maskor, masmilyen forrasbol, de tulajdonkeppen kipipalhatom nyugodtan, mert mar valosag. Ez sem a termekrol szol, hanem a megkeltett erzelmiek kisuteserol. Ha ugyanazt a polot/loszerszamot/petroleumlampat meglatja par hettel kesobb, olcsobban, mar nem fogja erdekelni.
@The Good Boy !: ez a generaltak kicsit vicces.:D Mintha valami tudatos jelenseg lenne a reszukrol, holott csak mezei, bocsanat, aszfalti/betoni/mukovi falkaosztonrol van szo. eg egy kis vadaszat, egy kis versenges. Kesz szerencse, hogy en nem vagyok egy versenyalkat. En 3x-os aron veszem meg az elsokkent uzletkapun kilepok termekeit a fekete pentekeken. Kivancsi vagyok eladna-e egy top-1st birka jopenzert a freshen szerzett statuszszimbolumat. Az a vicces, hogy alt., akiknek ennyi eszuk van ugye kovetkezeskeppen nem is tul magas oraberert dolgoznak, lenyegeben tehat a kozgazsasag, reklamszakma, s onmaguk altal felhasznalt osztonlenyekrol beszelhetunk, mert 2 ho vagy 2 het mulva ugy is raun az aktualis szarjara, a tenylegesen szukseges dolgokat nem ilyen alkalmakkor szerzi be az ember altalaban. Na tehat, egy csomot dolgoznak ezek olyasvalamiert, amit nem is ok akarnak. Befordultam. Eder bacsi macskaja vagyok (a Pumukli most eppen el van tunve, ezert nem latjuk). Elso otvozese volt talan a filmnek es rajzfilmnek, de egyertelmuen a legnepszerubb. Napeldaul a Pumuklifiguram is el van tunve, mar vagy 25 eve, aztan arra is mekkora szukseggem volt. De legalabb sorbaallni, stresszelni nem kellett miatta.

The Crazy One 3om 2016.08.23. 17:02:52

@halaloszto: magyarul írják: "A megrendelés elküldésekor elkülönítjük a kártyádon az összeget. A kártyát a csomagod útnak indításakor terheljük meg."

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.08.23. 17:06:32

@Köldök_szösz: "a posztolónak sosincs igaza viszont mindig faszfej."

Na most képzeld el, mekkora munka Helgának a sok levélből a pont ilyeneket kiválogatni!

Facelessbook · www.dont.think.so 2016.08.23. 17:12:10

@halaloszto: A kartyan levo penzt nem azonnal emelik le. Eloszor elkulonitik, azutan kesobb terhelik be. Ha az elkulonites utan nem erkezik terheles, akkor az automatikusan ujra elerhetove valik. Mint amikor pl. beregisztralsz egy kartyat az iTunes-ba, PayPal-ba, banat tudja mibe. Ott ez az ellenorzest szolgalja. Itt azt, hogy meglegyen a megfelelo fedezet a csomag feladasakor.

@API bőrtok kartszmentes eladó: A helyukben megprobalnam meg a Grabovoj szamokat, hatha arra 15%-nal nagyobb kedvezmenyt is ad a hundm.

Egyebkent megkerdeznem az osszes hoppon maradt vasarlot, hogy, ha teszem azt olyan anyagi hatterrel rendelkezne, hogy teljes aron is megvehetne az akcios termekeket (csak es kizarolag azokat, amiket megrendeltek, de nem kaptak meg), vagy esetleg mas kifizetne helyettuk, akkor is megvennek oket? Es miert nem?

Taxomükke (UK) 2016.08.23. 18:13:49

@Tehetséges ugandai buzi: Én befizettem volna az államadósságcsökkentőközpontnak.

The Crazy One 3om 2016.08.23. 18:18:20

Szerintem a blog háziasszonya szerelmes. Bepasiszott és nincs ideje holmi posztokra...

2016.08.23. 18:53:37

Nem jogászkodni kéne, semmi kár nem érte a posztert, csak nem sikerült megkárosítani a céget. Én szégyellnék ilyesmit posztolni... ha lopni akar az ember ne reklámozza...

Figyel Castro 2016.08.23. 19:27:19

Ciki, vagy nem ciki, par honapja en is belefutottam hasonloba, megvannak a screenshotok (nem rendeltem). Ha en hibaznek ennyit a meloban, mint akik a h&m honlapot keszitik, mar hatszor kirugtak volna...

Jemi 2016.08.23. 21:47:17

Szerintem felesleges a posztolót szidni.
Én is rendeltem. 1 csomagot, asszem max 20 ezer lett volna de 2200at kellett volna fizetnem. Nekem is törölték a rendelésemet. De pl. kolleganőm az összes rendelését megkapta. Szóval ebben az a felháborító, hogy van aki megkapja van aki nem.
Nem egységesek.
Másik meg..a kupon.. úgy küldték, hogy ki volt emelve, hogy a következő vásárlásra érvényes, és utána irták, hogy azon a hétvégén. Én úgy értelmeztem, hogy a következő vásárlásra érvényes, amit lehet, hogy fél év múlva adok le.
Ja és igen, én gondoltam azt, hogy mindenhol cikkeztek róla, hogy a h&m túlrendelte magát, túl is készletezte magát, így meg kell szabadulnia a készlettől.. Mivel nem túl népszerű darabok voltak leárazva, gondoltam meg akar szabadulni a készletétől..

The Crazy One 3om 2016.08.24. 05:25:04

@Jemi: bizony, az tényleg felháborító, hogy valakinek összejön valami, másnak ugyanaz már nem. Talán helyén kellene kezelni a dolgokat és nem felháborodni óvodás színvonalon...

Manyecska. 2016.08.24. 07:54:04

Tegnap, valszeg állapotomra tekintettel /:D/ -4 db százas pézsécsomagot is vettem :D - dupla hűségpontokat kaptam a pénztárostól!!! így vééééégre /:P/ meg tudom venni a plüssverdát a lekkisebbnek!!!! :D Lehet savazni! ..:D imádok ragasztgatni ilyen buzi pöttyöket, na.

Terézágyú 2016.08.24. 07:55:38

@Manyecs:
Manyi, ez allergia, nem???

Manyecska. 2016.08.24. 08:06:32

@Terézágyú: én is gondoltam rá de kizárólag fémekre! vagyok allergiás /bizsu, gombok, Terminátor../ sajnos hála a zidőjárás-előrejelzésnek múlt héten jóóól megfáztam.ON :( onnan is gondolom hogy lyelentős lyavulás állt be tegnap óta /végre kapok levegőt és néha hallok is :D/ Hiába vettem magamnak aznap sűrűszövésű munkászoknit 1490-ér' hogy melegíccsen pedig basszus még akciós sem volt + 46-os!! De tök jó lázasan vasalni !:D előtte pedig egy csésze forró teát meginni, ofkorz..:) ON

Terézágyú 2016.08.24. 08:10:32

@Manyecs:
"én is gondoltam rá de kizárólag fémekre! vagyok allergiás /bizsu, gombok, Terminátor../"

vasakarat...

persze ha kifejezetten megáztál a nádasban mint Tutajosék, akkor persze ez az oka...

Manyecska. 2016.08.24. 08:34:26

@Terézágyú: hiába, a szabadságharcos őseim küzdő szellemisége!! De ha tudom hogy akciós pólókér' folyik a harc 'kétszáz év múlva átneveltem volna a gyerekeket is odahaza :DD ON
Sosem fogom megérteni MI mozgatja azokat akik 300-ér' a legfelsőbb bíróságig is elmennének amikor turkálóban soxor 100x lyobb cuccokat lehet hasonló áron kifogni. Azért tudom mert az itten mellett van egy szexshop találd ki melyikbe járok.. :XD najó, a turiba. tényleg jó cuccai vannak itt nem nyúlják le idő előtt!!:) Csomószor bementem a HáendM-ba de nekem ezek túl műszálas/vékony//nemistudom...anyagok.. a lenvászonban legalább van anyag, imádom!! Igaz vasalni kell. Igaz murva drága. Na, AZ anyag. Az első amit megnézek egy ruhánál miből van. Aztán az árát. Csaxólok.:)

API bőrtok kartszmentes eladó 2016.08.24. 08:36:31

@Jemi: ertekrended es szocialis erzeked olumposzi magassagokat ostromol. Bizonyara az is rendben van (lenne,

anyad - nem fogok hulyeknek kormolni telorol.

@Manyecs: adtal neki +4 db 100-as csomagot? Mashogy nem jon ki ez a minuxx.
A nemesfemekre is allergizalodas vagy? 46-os labbal vasalni? Noormalis? Regebben 17 eves onmagad seggerol tettel ki avatart, most meg nagylabon vasalsz - hat ezze lesz az ember.

API bőrtok kartszmentes eladó 2016.08.24. 08:40:13

@Manyecs: jobb helyeken a _turiban_ is van birosag, izlesitelkezoszek. Mindig segitenek nekem a mekkfelelo noi rucikat kivalsztani. Hogy aztan bolyhos attecco lila haloingben homarozhassak. Eletem csuccs pontja mikor megg jelenik egyposzt. Vagyha ketto.

Terézágyú 2016.08.24. 08:40:53

@Manyecs:
"Sosem fogom megérteni MI mozgatja azokat akik 300-ér' a legfelsőbb bíróságig is elmennének"

Attól tartok másban nem mernek elmenni semeddig se...

Mert milyen jó lenne, ha az ilyen "pitiáner ügyekben is a végsőkig elmenők" elmennének a nagy horderejű ügyekben is - és akkor mennyiben jobb lenne a világ...
Ha az "igazságérzet" szó nemcsak a 300 forintok kapcsán merülne fel...

Manyecska. 2016.08.24. 09:08:41

@Terézágyú: őőőő igaz, de most fogyvéd-kontextusban értettem!!! Persze, ha becsületbeli ügy akkor elmegy a végsőkig az ember de erre felesleges energiát pazarolni szerintem.
Másrészt gyönyörű volt amikor megnyílt a Vöröskereszt a szomszédban hát mit látok??? Bálával! hordják el a törölközőket, ágyneműket, eladásra..! Biciklivel. Nem, nem cigányok voltak. K.rvára csodálkoztam is hogy namostezt így hogy? első nap rögtön.. ???
@API bőrtok kartszmentes eladó: az nem avatar volt és azóta megnőttem... De majd teszek fel újat majd figyeld!! :D /nem olyant../ feltehetnéd a lila hálóinges képet lájkolnám!

Manyecska. 2016.08.24. 09:11:49

@API bőrtok kartszmentes eladó: a turiban az is jó hogy lehet eurót találni a zsebekben, volt hogy nyertem a bolton xd !! Aszondja a tulaj /a görény már bezárt/ na aggggya csak vissza, ide.. mondom maga full kretén hát most vettem meg, milyen alapon szeretné a pénzt?? :DD:O És most kimegyek a kikötőben /átmászok az építkezésre is esetleg ahogy szoktam ott jó a levegő és jó kövér a fű :D/ egy könyvvel mert kiba.xar a tévéműsor ezeket embereknek készítik???? :ON

É2I 2016.08.24. 09:36:52

Gondoltam, hogy ez is ki fogja verni valakinél a biztit.
Azért a"sorozatos"nak mondható "vásárlói megtévesztés" fogalmát alkalmazni kellene már a webshopokra is. Hátha odafigyelne az üzemeltető, mert a "Az oldalon kitett árak tájékoztató jellegűek. Az esetleges hibákért felelőset nem vállalunk!" stb. feliratoknak jelen esetben az _esetlegesség_ pont nem felel már meg. Amikor _egy éven belül többször_ és _több termékre_ is megtévesztő, nem valós ár kerül ki. Akár vélelmezi is a szándékosságot, amely direkt a figyelem felkeltésére szolgál, majd a tévesztés fogalmára hivatkozva kibújik a vállalt árak alól.
Na, túl jogi lett, de gondolom értitek mire is gondolok. Mert 1-2 termék árának elcsúszása, egy-két nulla lemaradása alkalomadtán belefér ebbe a fogalomba, de ez már túllépi azt. Sőt - ha konspirálnék, gondolhatnám azt is, hogy ez afféle vírus marketing. Hö?

joska61 2016.08.24. 09:41:44

A nagyobb webáruházak már csak így működnek... Nem normális dolog szerintem sem, de akkor is így megy. Te a kosárba pakolással, megrendelés elküldésével, utalással még nem vásároltál, csupán ajánlatot tettél...

Terézágyú 2016.08.24. 09:41:52

@É2I:
"Akár vélelmezi is a szándékosságot, amely direkt a figyelem felkeltésére szolgál, majd a tévesztés fogalmára hivatkozva kibújik a vállalt árak alól."

Én kizártnak tartom, hogy bármely cég ilyen hülyén csinálná. Mert azért ez nagyon nagyon nagyon negatív reklám. Hiszen azontúl, hogy jogosan szidjuk a pósztert, ezt a balfasz céget is leírjuk és eszünkbe sincs kapcsolatba kerülni vele.
Persze pl. nekem eddig se volt eszemben kapcsolatba kerülni vele...

Manyecska. 2016.08.24. 09:42:44

@É2I: igen, ezt mondtam múltkor a Homár eredeti funkciójával ellentétben lehet hogy ezekkel a sorozatos "reklámozásokkal" itt pont ezt éri el :D..!!? :)@API bőrtok kartszmentes eladó: csak 46-os méretben volt!!! Fiamnak pont jó lesz bár aszonta ekkora parasztnak már ne nézzem hogy munkászoknit hordon mondom jólvan kisfiam.:D Amúgy háromezerér' egy orientális karkötőt vettem nevezett boltban a pasim szerint hastáncosok hordanak ilyet a kisebb fiú közölte hogy "olyan partikurvás" mondom jóvan gyöngyöm az én koromban ez dicséret már. A zunokatesóm amúgy hastánc-versenyt nyert múltkor beöltözöl???? :P ON

Manyecska. 2016.08.24. 09:47:13

@Terézágyú: szerintem csepp a tengerben az a potenciális vásárló aki ezért bojkottálná őket! vonatkozik ez az összes webshopra. Amíg vannak szarrágó emberek /valamiért többen vannak kis hazánkban nem tévesztendő össze a fogtechnikussal..!/ addig lesz lószar is ugye.. mit gondolsz a verebes áruház miért pont ezt a nevet választotta..:P ..

Terézágyú 2016.08.24. 09:53:16

@Manyecs:
ezzel az erővel akkor a volkswagen botránya is tudatos kreálmány volt, hiszen az egész világ erről beszélt hetekig...

É2I 2016.08.24. 09:54:38

@Manyecs: Még vagy húsz éve én is találtam aprópénzt. Később, az egyik ilyen helyen dolgozó haverom mondta, azzal kezdik a bálabontást, hogy átkutatják a rongyok zsebeit :D

Manyecska. 2016.08.24. 10:06:09

@Terézágyú: ..szerintem maguktól is ki tudják ezeket találni. Amúgy. :)
A párom bevallottan anarchista szerinte úgy xar az egész ahogy van /:D/ ennél már csak az egyik haverja jobb ő kommunában élt egy ideig /jórégen/ továbbá Jézusnak öltözve rabbikkal beszélgetett a Moszkva téren. :DD Nem unalmasak. :D
@É2I: :)) én majd' ötezerér' találtam papír. jól összehajtogatva először azt hittem buszjegy.de nem!:)) Klassz vót.

É2I 2016.08.24. 10:09:12

@Terézágyú: Még ha az nem is ez. De. A fészbúk/twitter/mifene korában hamar terjed a hír, hogy a h&m-ben óccsó cucc van. És el se kell cammogni kilométereket, csak párat kattintani, voalá már a kosárban is van a jóárasított térdzokni :D Aztán vannak páran, akik leseszják/szégyellik/etc és hagyják, így megvéve átlaglár*1,5-ért.

É2I 2016.08.24. 10:13:29

@Terézágyú: Ja, az occsóságér olyan az emberfia, mint a vadász. Akkor is visszamegy egy pofonért, ha már tegnap kapott ott egyet. Ezért is szállóige a 'vadász,vadász... itt a homáron. Szóval nem féltem én ezeket a bótokat.

GiaMarie 2016.08.24. 11:18:16

Imádom ezt a tudatosfogyasztó- hisztériakeltést... a post eleje az, hogy a Fogyvédők szerint ez egyáltalán nem oké! Majd a cikk legalján az uncsi rész középtájékán elrejtve, hogy jaaa, de, mégis. Vissza kéne már venni, mert alapvetően addig csináljátok a baromságot, míg ezt a sok önérzetes okosságot beárazza a piac, és mindenki vásárolhat rohadt önérzetesen- és rohadt drágán! A nagy fogyasztóvédelmi okoskodás, és kereskedőkre sózott rohadtul inkorrekt szabályozás vége az lett, hogy a brit webshopok már mind lengyelországi visszaküldési címet adnak meg (ez legális) aztán el lehet gondolkodni a 20 euros ruhával a kezedben, hogy megéri-e visszaküldeni nemzetközi postázással... de ugyanez a hisztériakeltés ment a zebrák kapcsán is, aztán a sok barom lépkedett le önérzetesen féktávolságon belül a kocsik elé, mert neki az is jár! Mert valami okos megmondta a tévében, hogy ha az autó nem 30km/h-vel közelítette meg a zebrát, akkor az autós a hibás (biztos rohadtul vígasztaló, mikor az ember csavarozott gerinccel fekszik a kórházban, hogy IGAZA volt). Ideje lenne odakapni, ahol mások az agyukat tartják...

Jemi 2016.08.24. 12:40:19

@API bőrtok kartszmentes eladó: Szerintem Édesanyamát nem kellene emlegetned.

Kedves Admin! kérlek tiltsd ki!

E-Sz-A 2016.08.24. 14:29:18

Engem ez azért baszott fel idegileg, mert 3. eset volt, hogy a H&M árképzőmetódusával valami gond volt, és gikszer lett a rendelésemből.
Amúgy a 390-490 forintos termékek a leárazások végén annyira nem elképzelhetetlenek, szóval nem a vásárló a hülye, a cégnek kellemetlen, hogy képtelenek egy működő honlapot készíteni és üzemeltetni.
És még a problémám az volt, hogy a megrendelt termékeket még teljes áron sem találtam utána meg, pedig tényleg szükségem lett volna rájuk (jó, egy napszemüvegre nem, ott tényleg az ár csábított.)
UPDATE: már a napszemüvegre is, bassza meg, most tört el az enyém :/

otgorbebogre 2016.08.24. 17:57:27

@E-Sz-A: szoval valoszinuleg azert nem kaptad meg a rendelest mert kifultottak az arukeszletbol. Ezek utan tenyleg nem tudom mit haborogsz. kb ovodas szint.
Veletlenul Meghirdettek olcson--> Sokan Megrendeltek-->nem jutott csak X mennyisegu embernek

Mostmar te is a bolt is orulne ha dragabban lett volna. de ez van. nincs tobb. nezz jorul a vateran lehet hogy valaki epp ott uzerkedik az olcso aruval

E-Sz-A 2016.08.25. 14:14:52

@otgorbebogre: a vásárlás során volt olyan árut, amit bár beletettem a kosárba, miután befejeztem a vásárlást, jelezte, hogy elfogyott, szóval ez a kitétel nem állja meg a helyét. Szerintem egy jól működő weboldal nem lenne nagy elvárás, ami azon kívül, hogy a jó árakkal operál, még a készletet is számolja, de ki vagyok én, hogy ebbe beleszóljak.

otgorbebogre 2016.08.25. 20:22:32

nem tudom nekem az a gyanum hogyha sokan egyszerre adnak le megrendelest akkor nem tudjak szamolni. mivel egyszerre adjak le a megrendelest.
es mivel most teljes aron sem tudd megvasarolni a cuccot nem ugy tunik mintha a ceg szivozna veled es tobb penzt akarna hanem ugy tunik nincs az az aru. amugy logikailag nem lenne tiszta miert nem tettek be a teljes aru cuccok koze.
ugyhogy bar a felhaborodasod lehet hogy jogos nem ugy tunik mintha a ceg tudna barmit is tenni az erdekedben- a 15% os engedmenyen kivul
süti beállítások módosítása