Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Ádám keresi Évát 1x05 - Az ezoterikus, az aktmodell, meg az Edda-rajongó

2016. május 26. 22:42 - szabóZ

Sokat gondolkodtam, hogy mi hiányzik a pucér partról, mivel lehetne feldobni ezt a társkeresőt, most, hogy már tényleg minden szereplő olyan vörösre égett, mint a homár Habony Árpád ibizai luxusvacsoráján. Az első ötletem az volt, hogy Lázár János fehér vitorláscipőben, égszínkék selyemöltönyben végigsétálhatna a fövenyen Soros Györgyöt keresve fennhangon. De a második tényleg az volt, hogy akkor zavarják be a tök meztelen Oravecz Nórát, aki mondhatna egy csomó mélyenszántót a naplementében. A sok pucér paraszt meg üvölthetne vele, hogy fogd már be, és inkább igyál.

És aztán kiderül, hogy minden vágyam teljesül: ugyan kicsit idősebb, de jön Izébizé Angel, aki Oravecz Nóra MILF-kiadásban, nagyon szépeket mond, és az tényleg semmit nem jelent. A férfiak már-már örülhetnének az ivararánynak, de persze jön a Kegyetlen forgatókönyvíró és minden felforgat: a három pasinak szerenádot kell adni, csak úgy csupaszon, kíséret nélkül, és aki a legrosszabbul nyomja, azt rögtön kihajítják a műsorból.

vlcsnap-2016-05-26-22h36m22s190.png

Máté kezdi, aki Kökény Attila Rád gondolok című slágerével támad, azzal az apró módosítással, hogy a rabod vagyok sor nála aktuálpolitikai áthallásokkal terhelt, miszerint arabod vagyok. Evelin szerint ez olyan szerenád-típus, mármint vagy Máté, vagy a dal, fogalmam sincs, de ezen felesleges fennakadni, mondanak majd ennél nagyobb baromságokat is majd ebben a részben. Krisztián a Meg a nézést, meg a járását refrénű parasztslágert adja elő némi bokacsattogtatással, Izébizé Angelnek, akinek ez persze nagyon tetszik, hiszen neki minden tetszik, és amúgy is a dalban a lelkünk összeér és ritmus mintha szívünk dobbanása lenne. Bongi marad csak, meg a Petra, a futballedző valamiért nem a Pornós kurva című Body Count-slágerrel üzen a lánynak, hanem azt énekli, hogy Nyaljuk a fagylaltot, és még kétértelműen kacsint is hozzá. Majd felkéri a lányt egy olyan sulibuliban perverzen pörgetős táncra. Ez egy akkor bocsánatkérés, hogy nem is őt dobják ki a lányok, hanem Krisztián, aki ugyan elég jól énekelt, viszont legfeljebb annyira izgatja őket szexuális, mint egy túlfújt Michelin-baba.

Krisztiánra megy, a többieknek meg bűntudata van, és rögtön arról kezdenek el beszélni, hogy hát nem rajta nevettek, hanem vele. Aztán inkább megállapodnak abban, hogy mégiscsak rajta. Másnap azonban az egész történet horrorfilmbe csap át, de nem abba a véres-belezős, láncfűrésszel hörgős fajtába: nem egy maszkos rémpofa mészárolja le a játékosokat, csak mindegyiküket megszállja Coelho, és vad ámokfutásba kezdenek. Először persze Izébizé Angelből tör elő, mosolygós arcot pakol a szendvicsre parizerből, aztán meg azt mondja, hogy ébresztő csipetcsapat. Na én, már itt elkezdtem volna tehetetlen dühőmben az asztal sarkát harapdálni, de aztán Izébizé Angel rögtön érzékeli a negatív energiákat, és ad is egy jól irányzott, kézrátételes aszisztot Petunak. Itt már üvölteni tudnék, de ez mind semmi, tényleg az igazán felbaszó, ami után még a békésen szendergő  akadémikusból is előhozná az ezotériaellenes állatot, hogy ezután Izébizé Angel a kezével kapálózva mutatja, hogy nézd mennyi negatív energia távozott most éppen. És aztán hozzáteszi, hogy “Kész vagy, csajszi”. Csajszi! Üvöltök a tévének, tombolok és elindulok a kamrába, hogy előkerítsem a szívlapátot.

vlcsnap-2016-05-26-22h36m34s54.png

A játékosoknak kell két embert kiválasztania, akik egy estén át randizhatnak a Szerelem szigetén. Mondjuk az legalább formabontó lenne, ha a két fiút zavarnák el, de végül a szerelmes pár, azaz Máté és Evelin mehetnek. Újabb roham tör rám, amikor Ivi azt mondja, hogy “alakul a molekula”. Ez az a fajta fájdalom, amikor akkor tör rád, amikor olyan kínos filmet nézel, amiért már te kérnél elnézést az alkotók helyett.

Máté és Evelin ezt már nem hallja, ők randiznak, pezsgőznek, és megbeszélik, hogy milyen is a tökéletes párkapcsolat: a rúdtáncos kicsit húzza a száját, amikor kiderül, hogy a focista azért el szeretne menni minden hétvégén a barátaival bulizni, a focista pedig elég feszült lesz, amikor kiderül, hogy a rúdtáncos nem akarja feladni a munkáját, és nem nagyon akar inkább mérlegképes  könyvelőnek állni.  Máté közli, hogy nem tetszik neki, hogy Evelin testét bárki láthatja, a szerkesztők meg valamiért nem szólnak neki, hogy ez már késő azért.

vlcsnap-2016-05-26-22h37m04s98.png

A csábítás szigetére meg érkezik Trixi, aki három szóval jellemezné magát: bátor, magabiztos, szeretetteljes. Én még annyit tennék hozzá, hogy szilikonnal töltött. Ja, és hogy aktmodell a foglalkozása, az sem lepne meg, ha ebből phd-zott volna. Merthogy nei imponál a látvány. Mármint  a szigeté. Mondjuk ez tényleg semmi ahhoz képest, hogy odaát meg Evelin azt képes mondani, hogy neki nagyon komponál Máté jelleme. Vagy mi.

De vágjunk vissza megint a Csábítás partjára, ahol magukban, csak úgy szárazon limbóznak a játékosok, csak Bongi dühöng magában. Már nem azért, mert utál limbózni, csak hát rossz számot választottak hozzá: Kis Grófó ciki, bezzeg, ha KFT-t, vagy Bikinit, vagy Eddát dúdoltak volna részegen a parton, az tök más, tényleg úgy duzzog, mintha a nyolcvanas évek óta nem is lenne könnyűzene, vagy leginkább csak minek.

vlcsnap-2016-05-26-22h41m42s64.png

Máté és Evelin közben pettingelnek egyet a kamerák előtt, aztán meg jön a polgári értelemben vett illedelmes vágás. Másnap reggel Máté láncot fűz Evelinnek kagylókból, már ha elhisszük, hogy ő fűzte, és nem a szerkesztők vették a sarki szuvenír shopban. Eközben Bongi meg kókuszért kúszik fel egy pálmafára, de kifejezetten csak Ivi kedvéért. Merthogy alakul köztük a szerelem, és tényleg semmi meglepő nincs ebben: a hobbiezoterikus és az Edda-rajongó minden párkereső algoritmus szerint matchnek számítanak Magyarországon. Ivi turbómódba kapcsol, olyanokat mond, hogy mindenkinek megvan az életcélja, és hogy kevés lelki társ van az életben, és erre Bongi bekapcsolja a rakétákat és angyalnak nevezi Ivit, ami már tényleg olyan, hogy leönteném mind a kettőt egy dézsa málnaszörppel, hogy ragadjanak bele, és tapicskoljanak ott a cukros szeretetben.

vlcsnap-2016-05-26-22h38m54s178.png

Ja, közben odaát Máté és Evelin felöltözik, és egymást választják a vadul keringő drón előtt, de nincs ebben semmi meglepő, kérem oszoljanak.

46 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lutria 2016.05.27. 00:13:28

Bírom amikor egy csaj kijelenti hogy neki aktmodell a foglalkozása(csak és kizárólag,nem mellékállásban)-szeretném látni azt a sokezernyi fotósorozatát(és hogy azok hol jelentek meg ahol láthatja őket a célközönség) amivel bizonyítja hogy már évek óta,hónapról-hónapra jól meg tud élni kizárólag a fotózásból...hacsak az "aktmodell"nem jelent sok más munkafajtát is a fotózáson kívül.

tantum verde 2016.05.27. 01:27:29

@lutria:
Lehet, hogy nem úgy aktmodell, hogy fotózzák, hanem olyan ruhákat mutat be kifutón, amik nincsenek.
A kisgyerek meg bekiabál, hogy a liba meztelen.

2016.05.27. 03:32:49

@lutria: ma az aktmodell az, ami 10 éve a táncoslány volt. Táncoslány = Olaszorszában hajtó prosti.

Egyébiránt miért is feltétele egy fogalkozásnak, hogy abból éljen az ember? Vannak veszteséges vállalkozók, akik azért csinálják egy darabig annak reményében, hogy csak nyereséges lesz egyszer a tevékenységük. Egy aktmodell szakma meg szinte semmi befektetést. Jó, itt vannak szilikonmellek, de azt lehet, hogy amúgy is megcsináltatta volna magának. Aktmodellként meg lehet, hogy leköltségelheti, amortizáció meg kiskutyafasza is van.

az utca embere 2016.05.27. 06:13:36

Én csak azt nem értem, hogy-hogy mindenki szőrtelen?

az utca embere 2016.05.27. 06:31:05

És azt észrevettétek, hogy a puncinál mintha életlenebb lenne a kép? vagy tévedek? szerintem kicsit elhomályosítják.

É2I 2016.05.27. 08:16:38

Rúdtáncos, akt modell, konzum lány, bébisitter, stb, na igen. (Egyik se dolgozik, csak testét árulji ilyen-olyan formában. És nem, nem meló széttenni a lábad és beengedni fekepákót o korpósba :P )
Miért nem csodálkozok, hogy az exhibicionizmus nem vonzza a varrólányokat? Vagy de, csak az otthoni tükör előtt?

Egyébként meg nem vágja egyik egysejtű sem, hogy az átlag népnek egyből a pornós kurva egyenlőségjel jön le. Ami nem is állhat messze a valóságtól, a megcsillantott pénzkötegtől mindegyik meglágyul és úgy engedi magára az egész stábot - rosszabb esetben a 80éves szomszéd Béla bácsit is a kékpirulás görbebottal, hadd röhögjön egy kicsit a kiürített stáb egy kicsit a jól megérdemelt sör mellett -, mintha mindig is erre vágyott volna.

Ja ez a szépfiú futtballista meg olyan tenyérbemászóan modoros, nyálas, rámenős getzi, hogy az ember egyből keresni kezdi az egy négyzetméteres hetedik emeleti gardrób-spejzben a szívlapátot. Mondjuk a 19 éves tánczos jányka sem az IQ-járól lesz híres, ha egy ilyen levitézlett, önimádó nőcsábász két perc alatt leveszi róla a bugyit. Bugyit? Ja az nincs is: mehet a ki-be egyből. Csak ne törjön össze pici szívecskéje mikor a második randin a világmegrendítő szerelme bemutatja neki az csajszi-át (sic!) és rögtön ott a romantikus mekkdonác asztalán meg is hágja. Ki-ki kacsintva, hogy te is beszállhatsz, ha akarsz; megengedem.

2016.05.27. 08:24:26

@az utca embere: te kómában voltál az utóbbi 15 évben? Bár most megint kezd divatba jönni a szőrös muff, csak gondolom mint minden, ez is jó 5 év késéssel fog begyűrűzni Magyarországra.

Bafana 2016.05.27. 08:31:29

Emberünk alá kiírták: labdarúgó. Ezen besírtam. Aztán kiderült, hogy nem ebből él, de szeretne mittomén mi lenni. Hogy jelenleg miből és, az rejtély. Ha én hétvégén otthon füvet nyírok, attól még nehogymá azt írják a nevem alá, hogy KERTÉSZ, mert hátast dobok! Bazzzzzzeg, miért nem lehet kiírni, hogy MUNKANÉLKÜLI?
Az autókereskedő tyúkon is röhögtem. Gondolom a futtatója eladott egy Bömbit, a csaj meg ott volt vele. Rögtön autókereskedő lett :))))

É2I 2016.05.27. 08:36:40

Ja poszthoz: "Mondjuk az legalább formabontó lenne, ha a két fiút zavarnák el" Modorosan "Ádám keresi Bélát" lesz a műszar címe és azt biztosan kihagyom, mert a géj dolgokat nem kedvelem, de mindinkább hányingerem van tőle. És itt kérek bocsánatot azoktól a homoszexuálisoktól (Ezt szabad, így leírni? Píszí-e?), akik nem az utcán helikoptereznek tüc-tüc dübörgésre, rózsaszín tütüben hirdetve a korpás szerelmet.
És köszönjétek ezt az egyértelmű undoromat a buziktól (Ezt így nem?) a médiának, mert már egyértelműen túlcsordult az arcodba tolt egyneműek szabad, harcos násza.
Persze ez a tök meztelen só sem normális, de hát ha már nem ihatok alkoholt, valamitől csak kell epéig hányni :s

É2I 2016.05.27. 08:45:36

@Bafana: :) Perfect, respect! :)
A "labdarúgó" kiírásnál én is majd kidobtam a taccsot. Rögtön vizionáltam, amint ott kerülgeti a labda érintés lehetőségét a Kiskunszaratós-Nagybaszom sorsdöntő mérkőzésen, miközben akkurátusan mórikálja a f.szát két zöldet-köpés között. :broáf:

Nbl 2016.05.27. 09:17:55

@É2I: Pont ezt akartam írni, ez a Máté ritka irritáló egy modoros faszkalap ... ráadásul látszik rajta, h totál el van telve magától, volt egy jelenet, amikor azt mondta a csajnak, "hát a móka, az megvan". Hát lehet, de hogy itt a műsorban nem mutatott belőle, az is biztos.

hwx 2016.05.27. 09:20:40

Kivágott jelenetek :D Itt nézd meg kemia.science

bElannaTorres 2016.05.27. 09:32:54

@lutria: igen nekem is eszembe jutott. Előfordulhat, hogy tényleg csak aktmodell, de szerintem nem akarják kiírni, hogy k.

erol 2016.05.27. 09:39:41

Csak azt nem értem, hogy bírják a fiúk ezt lógó farokkal végigcsinálni?

tingli-tangli 2016.05.27. 09:51:32

ez a Trixi engem egy felfújható gumibabára emlékeztet. Máté és Evelin megérdemlik egymást, semmi tűz nem volt bennük, de az eszmefuttatásaik dermesztőek. Most írhatom, hogy világít a szájukba a negro? A Bongi nem szerepelt már valahol, olyan ismerős a feje. A XXI. században valaki vagy gyúr, vagy ezoterikus, legrosszabb esetben mindkettő? Hol vannak a kopaszodó gyári munkások pocakkal, vagy a varrónők műcsöcs nélkül? Na jövő héten csak lesz valami izgalom, mert eddig tömény unalom az egész.

Bafana 2016.05.27. 10:01:46

@É2I: Neeeeem! Tudod ki volt az igazi, vérbeli LABDARÚGÓ? A Zimmer Feriben a Feri veje (Szarvas József játszotta). :))) :)))

Jozeph Pelikahn 2016.05.27. 10:02:15

@erol: Azt a napi 15 perces felvételt? Nekem valahogy csak-csak összejönne.

Kicknick 2016.05.27. 10:30:01

@erol: lehet reggelente csapatépitő tréning keretében elvonulnak kiverni aztán mehet a forgatás...

erol 2016.05.27. 10:30:57

@Jozeph Pelikahn: Ja persze, ha pont abban a 15 percben pucsít előtted valamelyik Éva.

É2I 2016.05.27. 10:49:42

@Bafana: Jajj, az mán régen volt:) A mostani ismétléseket meg nem tudom nézni 10 ms belül rámjön a hányinger és elkapcsolok. (Arra a karakterre nem is emlékszem, nem csoda a labdaRÚGÓ-kat figurákat valahogy azonnal negligálom :)

@Kicknick: Biztos van egy kijelölt bokor, ahol leadhatják az anyagot, ha már nincs rá jelentkező adásban. Na majd a következő epizódban. Bevágták, hogy valamelyik masszőz rákucorodik az egyik bombaivánra. (Gondolom az új pornós, elvégre ezért fizetik. És itt még csak nem is 55-en verik rá, meg a takarót is a fejire húzzhatja - ne kelljen látszódnia az undornak a pofázmányán)

on: Amúgy meg néhány pillantás után megszokják a meztelen cuncus látványát, főleg úgy, hogy nem nagyterpeszben nyerik a bepillantást. Ahhoz meg hogy nyíltan addig stíröljenek, hogy a kisjátékos vigyázzba vágja magát gyávák.
Más kérdés a reggeli merevedés, de azt egy gyors vízbefutás megoldja, esetleg ott meg is festik az égszínkék hullámokat némi haltejjel. A kis getzi halak meg felzabálják.
Én kérek elnézést :)

É2I 2016.05.27. 11:00:33

Amúgy meg a kamera nagy úr. Nagyobb ott a lábremegés egy esetleges mállőr becsúszásához, ami - ha teljesen érdektelen, ergó nem csuppan rá azonmód valamellik Éva -, ha mégis megtörténik majd valami extra BD-n fog megjelenni VIP rajongók részére.
Ezért is nehéz szakma a pornó a férfiak számára, a kamera előtt a nagyarcok valahogy szóemberekké válnak. Volt valamelyik magyar filmben - ami kivételesen egész nézhető volt, de a címe nem maradt meg - ahol három díszpinty lemegy a Balatonra melózni, az egyik óriás pofával elmegy pornózni és úgy leég, mint a reisz-tág (sic!).

Costanza 2016.05.27. 11:17:18

a gondohaju szoke lany olyan mint a miss poppy :D

penna 2016.05.27. 11:25:22

@tingli-tangli: ahogy írtad, hogy ismerős Bongi, nekem beugrott, hogy honnan. Bongi tényleg szerepelt már, a Vigyél el!-ben is párt keresett magának, csak ott még Krisztián néven futott. :) az első két adást néztem belőle, és ő az elsőben volt:
www.youtube.com/watch?v=Z6Hp_edHUII
49:20-tól.

bElannaTorres 2016.05.27. 12:00:04

@penna: fu tényleg, át akartam pörgetni hirtelen és akkor megláttam vivient....
azt a vivient akit a főzőműsorba is meghívtak az anyjával, utána meg a farmba is berakták.

ezért nem jó az rtl-nél a szereplőválogatás, mert a csókos haverokat rakják be? viasat az másképp keres, mert általában egész jók a műsorai.

bElannaTorres 2016.05.27. 12:10:45

áh biztos nem, inkább az van, hogy megvan kiket lehet hívni ha valahová kell ember, mert nem volt elég jelentkező, vagy jó jelentkező.

Ádám évánál is ez lehetett a baj, hogy elég szűk volt az a réteg aki jelentkezett erre, ezért van tele ilyen lányokkal, nekem a szakács lány, meg dj volt aki úgy érdekesebb volt, fiúk közül meg bongi, meg tényleg volt itt helye a "mókás" máténak is :)

penna 2016.05.27. 12:18:09

@bElannaTorres: szép találat, tényleg farmfitnesz Vivi az! :) biztos, hogy vannak ilyen trash-címlisták talonban, ha nincs elég önként jelentkező hülye ezekbe a műsorokba. csak amikor több műsorban egymás után ugyanazok rontják a levegőt, az már nagyon ciki a castingra nézve.

Nazgûl 2016.05.27. 12:59:27

A szilikonost megraknám mint vágási feri szenesvagont.

Bafana 2016.05.27. 13:30:02

@Nazgûl: Vágási Feri a nyomdagépet rakta meg :) Meg titokban a Mentős feleségét, mert kiderült róla, hogy meleg, mint a rezsó:)

D-verse 2016.05.27. 14:27:42

A negyvenéves nő is volt már másik RTL-műsorban a gyerekével. A "művészneve" alapján pár kattintással el lehet jutni a polgári nevéig stb. A kislányát sajnálom, akit minden szerepléshez felhasznál.

az utca embere 2016.05.27. 15:21:29

ok, tudom, hogy divat a borotvált, de, hogy mindenki?????

tingli-tangli 2016.05.27. 18:01:50

@Costanza: ugye, hogy ugye. Én a VV-kben keresgéltem volna. És ott volt a Farm Vivi is, ha jól láttam.

Costanza 2016.05.29. 15:14:37

@tingli-tangli: az nem tudom ki, de az Ivy is benne van es epp ezoterikus :D

Pienaar 2016.05.30. 22:17:34

Aztakurva, mijeza sírós dráma már??? Mondjuk ez teljesen értelmetlen baromság volt hogy az új gyurmának csak úgy frissibe és vaktába ki kellett szórnia valakit.

Pienaar 2016.05.30. 22:33:25

Na már megint jönnek az ovis párbeszédek. És még ehhez a selypítés az új vöröskétől...

Pienaar 2016.05.31. 09:57:09

Van azért valami paradox abban hogy egy meztelen realityben a pornós pléd alatt szexel, de az eredeti adásból kiollózák a jelenet nagyrészét. De lehet hogy az "Úristen!"-ezés miatt, ami sértheti a vallási érzékenységet :)
player.theplatform.com/p/spe/kubz4_0XFZL1/embed/select/_4p6OmzPiEVn?form=html

dzseniferlopez 2016.06.01. 09:20:27

A Krisztián nem az Éden Hotelben volt pár éve?

Pácsó Ármándó 2016.06.01. 21:21:43

@dzseniferlopez: De. Féltengely vagy Kamion néven is ismerhető :-)

Kókadt Cukkini 2016.06.02. 01:45:07

@penna: A Vivien, akit meg Bongi a végén kinyomott, az meg a Farmban szerepelt, nem?Az elejét nem nagyon néztem az RTL-es Farmnak, de mintha "rémlene". :D

dzseniferlopez 2016.06.02. 09:02:35

@Pácsó Ármándó: Az az :) a féltengely nem jutott eszembe de tudtam hogy autóval kapcsolatos :)
süti beállítások módosítása