Sok pszichológiai tanulmány semmi másról nem szól, minthogy a résztvevők kitöltenek egy kérdőívet, melynek kérdéseire egy vállrándítás kíséretében igennel vagy nemmel válaszolnak. Most azonban nem ilyen pszichológiai vizsgálatokról lesz szó.
A következőkben ismertetett tanulmányokban a résztvevőket megfélemlítették, zaklatták, eluntatták, kigúnyolták, fájdalmat okoztak nekik, vagy épp undort keltettek bennünk. És ezt mind a tudomány érdekében, hogy jobban megérthessük az emberi viselkedés eddig ismeretlen aspektusait. Fejet hajtunk azok előtt, akik önként vettek részt ezekben a vizsgálatokban, hiszen az ő megpróbáltatásaik hozzájárultak a pszichológia tudományának fejlődéséhez. Fontos megjegyezni, hogy a nemzetközi etikai követelmények értelmében bármilyen pszichológiai tanulmány csak a résztvevők alapos tájékoztatásával és belegyezésével végezhető el.
„Pelenkaszagoló” teszt
(A tanulmány célja az undor tanulmányozása)
A vizsgálat során 13 bátor édesanya arra vállalkozott, hogy beleszimatol két, használt pelenkával teli vödörbe. Az egyik vödörben a saját csecsemőjük, míg a másikban egy idegen kisbaba használt pelenkája volt, de az anyák nem tudták, hogy melyik vödörben melyik gyermek pelenkája van. 
A kutatók megállapították, hogy az anyák a saját gyermekük székletét kevésbé találták büdösnek, ami szerintük azt példázza, hogyan kontrollálhatjuk az undort. Evolúciós szempontból a dolognak van némi értelme, hiszen a babák és mamák esetében az undor megakadályozhatná, hogy az anyák megfelelően gondoskodjanak az utódaikról. Emellett hozzátartozóink mikrobiális flórája gyakran a miénkhez hasonló, így székletük kevésbé jelent higiéniai fenyegetést. Hogy az anyák visszafogottabb undora a bébijük székletével szemben a megszokásnak köszönhető vagy a rokonság „kiszagolható” jele, továbbra is tisztázatlan.
[2006: My baby doesn't smell as bad as yours: The plasticity of disgust].
Önkéntes magánzárka
(A tanulmány célja a szenzoros depriváció vizsgálata)
Az 1950-es vizsgálat során a kanadai McGill Egyetem férfi hallgatói napi 20 dollár fejében áttetsző szemüveget és pamut kesztyűt öltve befeküdtek egy aprócska szobába, amelyben csupán egy ágy volt, és az egyetlen inger a légkondicionáló készülék folyamatos zümmögése volt. A résztvevők addig tartózkodtak az ingerszegény, szűkös szobában, amíg csak bírták, csupán akkor keltek ki az ágyból, amikor étkezésre került sor, vagy mosdóba kellett menniük.
A kutatók célja valójában nem a szenzoros depriváció tesztelése volt, hanem hogy megfigyeljék, hogyan reagálnak az emberek a monoton, ingerszegény körülményekre. A résztvevők az unalomtól rövid idő alatt ingerlékennyé és paranoiddá váltak, mentális zavar lett úrrá rajtuk, majd egyre többször hallucináltak, például hátizsákos mókusokat láttak, vagy azt hitték, hogy egy miniatűr anyahajóról bombázzák őket. „A monoton környezet hosszútávon határozottan káros.” - állapította meg bölcsen az egyik kutató.
[1957: The Pathology of Boredom; pdf].
Hisztizzünk úgy, mint egy ötéves
(A szégyenkezés, a zavar tanulmányozása)
Amikor feszengünk, még inkább hajlandók vagyunk másokon segíteni. Erre az eredményre jutott ez a 70-es évekbeli, ma már klasszikusnak számító vizsgálat, melyben a résztvevőket arra kérték, hogy végezzenek el négy nevetséges feladatot, miközben egy másik résztvevő egy üvegfal mögül megfigyeli őket. 
Az egyik feladatban be kellet kapcsolniuk a magnót és táncolniuk, a másikban fél percig kellett nevetniük úgy, mintha egy jó viccet hallanának, el kellett énekelniük a himnuszt, és utánozniuk kellett egy ötéves dühkitörését, aki épp nem hajlandó óvodába menni. Azok, akik a zavarba ejtő feladatokat végezték, a következőkben nagyobb hajlandóságot mutattak mások megsegítésére, mint azok a kontrollszemélyek, akik nem végeztek megmosolyogtató feladatokat. A kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy egy segélykérés teljesítése olyan pozitív érzelmeket kelt, melyek ellensúlyozzák a szégyenérzetet.
[1975: Effects of embarrassment on behaviour towards others].
Feküdjünk agyszkennerbe egy kígyó társaságában
(A félelemhez kapcsolódó agyi áramkörök vizsgálata)
A vizsgálatban kígyóktól rettegő résztvevőket arra kértek fel, hogy feküdjenek be egy agyszkennerbe és döntsenek arról, hogy beengednek-e egy másfél méteres gabonasiklót magukhoz, közvetlenül a fejük mellé. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy a résztvevőknél milyen agyi aktivitás tapasztalható akkor, amikor szembenéznek a félelmükkel, és akkor, amikor megadják magukat annak. A felvételekből kiderült, hogy amikor a résztvevők úgy döntöttek, hogy közel engedik a kígyót, vagyis szembenéztek a félelemmel, a subgenualis anterior cingularis cortex (sgACC) nevű agyterület aktivitása fokozódott, miközben a félelem testi jelei enyhültek és a félelmeket feldolgozó agyterületek, például az amygdala aktivitása csökkent. 
A tény, hogy a bátorság percei alatt a félelem testi jelei még erős szubjektív félelem mellett is enyhültek, megkérdőjelezi azokat a pszichológiai tanulmányokat, melyek pszichológiai mutatókat, például a verejtékezést használják a félelem markereként.
[2010: Fear Thou Not: Activity of Frontal and Temporal Circuits in Moments of Real-Life Courage].
Gondoljunk arra, mi történik velünk a halál pillanatában
(Az exisztenciális félelem tanulmányozása)
A 2007-es tanulmányban a kutatók azt vizsgálták, hogy létezik-e egy velünk született pszichés önvédelmi mechanizmus, amely megóv bennünket a bénító halálfélelemtől. Ehhez arra kérték a résztvevőket, hogy töprengjenek a halálról kétféle módon: röviden írják le a saját halálukkal kapcsolatos gondolataikat és érzéseiket, valamint részletezzék, mi történik majd velük akkor, amikor meghalnak. Ezután az alanyoknak szótagokat kellett kiegészíteniük értelmes szavakká.
A kontrollcsoporttal összehasonlítva, akiknek egy fájdalmas fogorvosi kezelésről kellett elmélkednie, a halálon mélázók a szótagokból jellemzően pozitív tartalmú szavakat formáltak (pl. a „jo” szótöredéket a „joy” szóra egészítették ki, ami angolul örömöt jelent). A kutatók arra jutottak, hogy bár a halál pszichésen félelemkeltő, ha az emberek eltöprengenek rajta, automatikusan boldog gondolatok után kezdenek kutatni.
Orgazmus a PET készülékben
(A hipofízis funkciók tanulmányozása)
A vizsgálat során 11 gátlásosnak semmiképp nem nevezhető férfi és ugyanennyi nő feküdt PET készülékbe, miközben partnereik szexuálisan stimulálták a nemi szerveiket egészen az orgazmusig. A kutatók arra voltak kíváncsiak, lehetséges-e monitorozni a hipofízis aktivitását, ami a korábbi hasonló vizsgálatok során nem sikerült. 
A tanulmány megállapította, hogy a nőknél az orgazmus fokozza a hipofízis aktivitását, míg a színlelt orgazmus vagy az orgazmus nélküli stimuláció nem. Azonban a férfi orgazmus nem korrelált fokozott hipofízis aktivitással. A kutatók szerint ennek az az oka, hogy a női orgazmus a hipofízis által kontrollált oxitocin és prolaktin fokozott felszabadulásával jár, míg a férfiak orgazmusakor az említett hormonok nem, vagy jóval csekélyebb mértékben szabadulnak fel.
[2013: Female orgasm but not male ejaculation activates the pituitary. A PET-neuro-imaging study].
Ínycsiklandó ételek éhezőknek
(Az étel iránti érdeklődés vizsgálata)
17 óra éhezés után a női résztvevőket, akiknek a fele elhízott vagy túlsúlyos volt, arra kérték, hogy ínycsiklandó nassolnivalók képeit nézegessék, miközben a kutatók megfigyelik a szemmozgásukat és EEG vizsgálatot végeznek. A kontrollcsoport tagjai egy tejturmix elfogyasztása után, jóllakottan nézték a képeket.
A tanulmány számos különbséget fedezett fel a normál súlyú és az elhízott nők reakciói között, többek között azt, hogy az éhes elhízott nők agyhullámai egyértelműen az étel iránti csökkent érdeklődésről tanúskodtak. A kutatók feltételezése szerint a nők így próbálták leküzdeni az étel iránti érdeklődésüket, talán attól a félelemtől vezérelve, hogy túl sokat esznek, ha az étel ismét elérhetővé válik. Talán ezt támasztja alá, hogy a tanulmány következő részében az elhízott nők a normál súlyúakhoz képest jóval többet ettek, amikor azt mondták nekik, hogy egy nassolnivalókkal végzett érzékszervi vizsgálaton vesznek részt.
Fejtsünk meg egy bonyolult anagrammát miközben felbosszantana
(A provokáció hatása az azt követő agresszióra)
Képzeljük el, hogy bonyolult anagrammákat kell megfejtenünk, miközben a kutatók folyamatosan azért szidalmaznak, mert nem válaszolunk elég hangosan. Végül megdorgálnak bennünket, hogy már harmadjára kell ránk szólniuk, mert képtelenek vagyunk követni az utasításaikat. Ja, és mindeközben a háttérből Beethoven Vihar szonátája szól teljes hangerőn.
Nos, ilyen vizsgálatra került sor 2000-ben, amikor a kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy az előzetes provokáció milyen hatással van a harmadik félre kivetített agresszióra. Miután a résztvevők megbirkóztak a bosszantó anagrammával, egy másik résztvevőtől visszajelzést kaptak a teljesítményükről. Ezután ők is értékelték a másik résztvevőt. Ha előzőleg semleges értékelést kaptak, a provokált résztvevők kevésbé szigorúan értékelték a partnereiket azokhoz a kontrollszemélyekhez képest, akiket korábban a kutatók nem provokáltak. Azonban a provokációt követő igazságtalan értékelés hatására a provokált alanyok támadólag léptek fel, és keményen, sokszor bántó módon értékelték partnereiket.
[2000: The moderating effect of trivial triggering provocation on displaced aggression].
Töltsünk ki egy pszichológiai tesztet teli hólyaggal
(Az inhibíciós szignálok eszkalációjának vizsgálata)
A vizsgálatban a résztvevőknek azt mondták, hogy a víz minőségi tesztelését célzó tanulmányban vesznek részt, melynek során 7 dl vizet kellett elfogyasztaniuk. Ezután azt a kérdést tették fel nekik, hogy a részvételért cserébe egy kisebb összeget választanak, amit azonnal megkaphatnak, vagy inkább egy nagyobb összeg mellett döntenek, amelynek kifizetésére azonban később kerül sor. Azok résztvevők, akiknek sürgősen ki kellett menniük, jobban megfontolták a döntést, mint azok, akik csak néhány kortyot ittak.
A kutatók szerint ez azt bizonyítja, hogy a hólyag szabályozásában érintett inhibíciós jelek más területekre is kiterjedtek, ami fokozott impulzuskontrollt eredményezett.
A testen belül felfújt léggömb
(A zsigeri fájdalom tanulmányozása)
A fájdalmat vizsgáló kutatásokban általában viszonylag mérsékelt hőingert, jeges vödröt, vagy enyhe elektromos sokkot használnak a bőrfelületen. A 2009-es zsigeri fájdalmat vizsgáló tanulmány azonban kissé különbözik ezektől.
A vizsgálatban a résztvevők nyelőcsövébe jutatott léggömböt többször felfújták, egészen akkorára, amit még a résztvevők egyéni fájdalomküszöbe megengedett. A kutatók megállapították, hogy a fájdalomküszöböt és a fájdalomtűrő képességet jelentősen befolyásolta a résztvevők személyisége. A neurotikusabb résztvevőknél az ismételt zsigeri fájdalom a pulzus váltakozása alapján a paraszimpatikus idegrendszer aktivitásának fokozódásához vezetett, míg a kevésbé neurotikus résztvevőknél a paraszimpatikus idegrendszer aktivitása csökkent. A kutatók szerint ennek egyik lehetséges magyarázata, hogy a fokozott paraszimpatikus aktivitás a neurotikusabb résztvevők megnyugtatását szolgálta.
[2009: Exploring relationships for visceral and somatic pain with autonomic control and personality].
Ezeket olvasta már?
- Nyugodjon meg, nem olyan perverz, mit gondolná
- Szuvas a foga? Eddze a száját!
- Pusztító járványok
- Sikeres az első pénisztranszplantáció
- A világirodalom mérgei és a kémiai mítoszok
- Tudomány a hit mögött avagy miben halt meg Jézus?
- A borvirágos orr 100 ezer dolláros rejtélye
- Ki a jó pszichopata?
- Kannibalizmussal az egészségért
- Egy sokáig elutasított szakterület első beavatkozásai
- Emberi sajátosságok, melyre nincs tudományos magyarázat
- Különös temetkezési rituálék
- Szörnyű, de ritka betegségek
- "Megtalált" testrészek
- Furcsa orvosi kísérletek
- Nem a merénylő, hanem az orvosai okozták a néhai elnök halálát
- Horrorisztikus paraziták
- Megmagyarázhatatlan műtét utáni jelenségek
- Szoláriumba megy vagy a saját temetésére?
- Furcsaságok műtét közben
- Hogyan hat a menstruáció a székelési szokásainkra?
- 2014 orvosi rejtélyei
- Meg nem érdemelt kutatói hírnév
- A fogorvoslás fájdalmas története
- Emberek, akik levágatták a lábukat
- A legőrültebb dolgok, amit húgycsőből távolítottak el
