oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2018. június 19. 06:30,  Barangolás a megszűnt régióban 83 komment

2018. június 19. 06:30 Határátkelő

Barangolás a megszűnt régióban

Nem akármilyen kalandokra indulunk ma, hiszen egy „megszűnt régiót” bemutató sorozat első posztját olvashatjátok törzskommentelőnk és -szerzőnk, Harri Seldon tollából és fényképezőgépéből. Mert hát egy ilyen poszthoz rengeteg szuper kép is jár. Induljunk hát el egy jó kis lotaringiai kalandozásra!

cim_158.jpgMetz, Moselle part – a folyó a városban sokszor elágazik, néhol kiöblösödik, nyáron vízibiciklik és csónakok lepik el

„Lorraine vagy, ahogy a magyarok nevezik, Lotaringia, ez az otthonunk. Lassan öt éve, hogy itt élünk, és azóta nem írtam sokat, csak az első év eseményeiről, meg pár utazásunkról az országban. Szóval sok helyről írtam már, csak pont a mi régiónkról nem írtam semmit.

Addig-addig halogattam, amíg meg is szűnt alattunk, mert beleolvadt az új, kissé fantáziátlan nevű Grand Est régióba, Alsace (Elszász) és Champagne–Ardenne összevonásával. Így most az új központunk Metzből átvándorolt Strasbourgba.

Lotaringia meg csak egy történelmi terület maradt, amely később csatlakozott a francia királysághoz, mint Alsace. Mutatom a térképen, mi vagyunk ott Észak-keleten a nagy kék (és pár világoszöld) folt

terkep_11.jpg

Jean d’Arctól a macarónig

Először, pár érdekesség Lotaringiáról. A régi székhelye Metz volt, a várost II. Henrik foglalta el, de csak a 1648-ban lett hivatalosan része Franciaországnak. A régióhoz rengeteg híres ember kötődik, akik nagy befolyással voltak a francia vagy akár a világtörténelemre.

Jeanne d’Arc-ot mindenki ismeri, ő egy kis faluból, Domrémy-ből származik. A közhiedelemmel szemben nem teljesen szegény családból származott, láttuk a szülőházát, és az apja a gazdálkodás mellett kisebb helyi tisztségeket is betöltött.

Itt született Jules Ferry, aki a harmadik köztársaság meghatározó alakja volt. Az ő vezetése alatt alakult ki a kötelező és általános világi oktatás, és nagy súlyt fektetett a laïcité erősítésére. Nélküle ma Franciaország közgondolkodása biztos, hogy egészen más lenne.

Ezen kívül Itt született Raymond Poincaré, az első világháború köztársasági elnöke, és unokatestvére Henri Poincaré, a híres matematikus, ő volt az, aki a most már kimutatható gravitációs hullámok létezését megjósolta, továbbá ő rakta le a káoszelmélet alapjait is.

macaron_kicsi.jpgRobert Schuman Luxembourgban született, de egész élete Lotaringiához kötődik, Metz-ben és nálunk, Thionville-ben volt parlamenti képviselő 1958-ig, élete végén Metz-ben lakott. Ő az Európai Unió egyik alapítója.

Az első világháborúig német állampolgár volt és Metz-ben végezte a tanulmányait, az első világháború után vette fel a francia állampolgárságot. Lotaringiához kötődik Marguerite-Suzanne Gaillot és Élisabeth Morlot. Ez a két nővér hozta újra divatba a macaront.

Bevezetőben ennyit mondanék a régióról, és most következzen egy részletesebb útikalauz a legszebb és legfontosabb helyekről, amiket mostanra bejártunk.

Thionville

Először Thionville-ről írok, hiszen itt élünk. A várost először 753-ban említik, mint Pépin le Bref (Kis Pipin) birtoka. Itt halt meg Nagy Károly harmadik felesége, és Jámbor Lajos anyja, Hildegárd.

A középkor nagy részében a város a luxembourgi hercegséghez tartozott. 1659-től tartozik Franciaországhoz. Majd, ahogy Moselle nagy része, a városunk német megszállás alá került. (nálunk nem Elszász-Lotaringiát szoktak mondani, hanem Alsace-Moselle-t, mert nem egész Lotaringiát foglalták el a németek 1870-ben).

A város sokáig a vasiparáról volt ismert, ma is vannak ipari üzemek a szomszédos kisebb városokban. (A luxemburgi székhelyű ArcelorMittal a világ legnagyobb acélgyártója, melynek üzemei vannak a thionville-i járásban, a szomszédos kisvárosokban.)

Ettől eltekintve Thionville ma már inkább Luxembourg alvóvárosaként funkcionál. Reggelente 100 000 autó indul útnak ebből az irányból, pontosabban kezdi meg az araszolását észak felé.

A városfalak egyik megmaradt tornya, a Tour aux Puces (Bolhák tornya) ma helytörténeti kiállításnak ad otthont. Nem túl nagy múzeum, de hát ez van: „kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk”. Szóval ez csak egy kis várostorony, amiben bemutatják a környék történetét.

tour_aux_puces.jpgTour aux Puces - helytörténeti kiállítás

Egyszer elkísértem én is az ikreket az iskolával. Nagyon érdekes volt látni, hogy a 6-7 éves gyerekek mennyire érdeklődve figyelték a múzeumi dolgozó előadását a város múltjáról. Persze, mindenki leginkább a város legidősebb lakójára, a nagy becsben tartott neolitikum kori csontvázra volt kíváncsi.

csontvaz.jpgIskolások „celeb-je”, a torony csontváza

Másik hely, amihez kellemes emlékek kötnek, a manomi kastély. A harminc éves háború után épült, és megfordult itt Casanova és De Gaulle is. A kastélyt egy kis vizesárok is körbeveszi.

manom.jpgManom, a kastély kert felőli homlokzata

Most volt itt húsvétkor a „chasse aux oeufs” vagyis a húsvéti tojásvadászat. Nálunk szerencsére nem locsolkodás van, hanem a gyerekek tojást keresnek. Itt a kastély kertjében hat tojást kellett összegyűjteni, és abból négynek különböző színűnek kellett lennie. 

Metz

Hozzánk legközelebbi nagyváros Metz (ejtsd: mesz), így sokszor megyünk oda az A31-es autópályán.

Ez a város, ellentétben a régió nagy részével, korábban csatlakozott az országhoz. 1552-ben II. Henrik vonult be a városba, és visszavert egy komoly ostromot. Ettől kezdve Metz de facto francia város, a jogi helyzetét viszont csak a harminc éves háború után rendezték.

A legújabb korban a császári Németország megszállta, a városban ma is megtalálhatók azok az épületek, amelyek ebben a korban épültek. Egyik legjellegzetesebb példája a pályaudvar és a képen látható templom a Moselle szigetén.

A város katedrálisa (Cathédrale Saint Étienne), festett üvegablakai legnagyobb területűek a világon, és egyben az egyik legmagasabb hajójú gótikus katedrális. Szép építészeti emlék. Voltunk a város zeneiskolájában is, az egyik ilyen nyílt napon azt mesélték, hogy „itt találták fel” a gregorián éneklés egyik fajtáját.

metz_katedralis.jpgMetz, Cathédrale Saint Étienne – festett üvegablakai legnagyobbak a világon

metz_foch.jpgMetz, Avenue Foch

Ennek az útnak az érdekessége, hogy ez a régi „császári negyed” jellegzetes főutcája, eredetileg Kaiser Wilhelm Ring-nek nevezték és a 20-ik század első éveiben épült ki mai fomájában. – Ilyen előzmények után keresztelték metz_pompidou_kicsi.jpgel, az első világháborús egyesített szövetséges hatalmak főparancsnoka után, Avenue Foch-nak. Ironikus, vagy profán? – Csak nézőpont kérdése.

Metz igyekszik magát bemutatni, mint kulturális központ. Ennek egyik lépése volt az itt jobbra látható Pompidou Központ.

Modern művészeti kiállítás van benne, illetve a gyerekek számára atelier (műhely). A múzeum hamar az egyik leglátogatottabb nem párizsi múzeummá vált Franciaországban.

Nancy

Az A31-esen tovább haladva délre, akkor újabb félóra múlva elérjük a középkori fővárost, Nancy-t. Nancy a másik kedvenc helyünk, sőt ide talán még többször jövünk el. Mme Seldon itt végezte el az allergológia szakirányt, az Université Lorraine-en.

Maga a város érdekes módon jóval később került a Francia királysághoz, mint a keletebbre fekvő Strasbourg, és jóval békésebb körülmények között: Stanislas Leszczynski, a száműzött lengyel király kapta meg 1737-ben a Lotaringiai hercegséget, akitől később „megörökölte” a veje, XV. Lajos.

Itt a város főtere, a Place Stanislas, a ’Stan’, az aranyozott kapukkal, a városházával.

place_stanislas.jpgPlace Stanislas – városháza, két oldalán az aranyozott kapukkal, a téren meg aranyozott lámpaoszlopok

place_stanislas_szokokut.jpgPlace Stanislas – kijárat a Pépinière felé, szökőkúttal

place_stanislas_arc_here.jpgPlace Stanislas – Arc Héré

A belváros a kulturális világörökség része, a középkori gótikus városból is maradtak fent szép építészeti emlékek, de emellett kiemelkedő a barokk stílusú Place Stanislas és környéke.

Emmanuel Héré volt az építésze a térnek, és több jelentős munkája volt Lotaringiában. Nem elégedett meg az építészeti bevételeivel, ezért vállalkozásba kezdett, Lunévilleben keményítőgyártásba kezd, de csődbe ment. Úgy látszik, a marketing nem ment neki annyira, mint az építészet.

here.jpgEmmanuel Héré – a zseniális építész és botcsinálta vállalkozó – vadgesztenyéből akart keményítőt gyártani, de tönkrement.

Azért is szeretünk idejárni, mert gyerekkel is ideális. Van egy Aquarium (amit a gyerekek kisebb korukban csak „halmúzeum”-nak neveztek, szerintem nincs gyerek, aki azt ne élvezné), aztán egy nagy közpark, a Pépinière, közvetlenül a Place Stanislas mellett, ahol van minden, amit a gyerekek szeretnek: játszótér, kis körhinták, fagyizó, őz-simogató.

Végül, ha a gyerekek elfáradnak, fel lehet ülni a városnéző kisvonatra, ami innen, a főtérről indul, és egy óra alatt a legelcsigázottabb gyerek is feléled.

Nancy-t körülöleli egy hegyhát, a Grand Couronné. Az első világháborúban a marne-i csatával egy időben, ezeken a dombokon itt is hatalmas harcok voltak.

A villamos a hegyes-völgyes vidék miatt nem is hagyományos síneken fut, hanem monorail, gumikerekekkel. Vannak olyan szakaszai, ahol még azt az egy sínt is „elspórolják”, aztán megy anélkül.

villamos_1.jpgNancy villamos – Az egyetemtől indul a botanikus kertet érintve halad a belváros felé, majd keresztül a Meurthe hídon a külvárosok felé megy tovább.

A Nancyban két botanikus kert is van, a belvárosi az aquariumhoz kapcsolódó kis füvészkert, a másik az egyetem felé van, és a villamossal lehet eljutni oda. Mostanában „fedeztük fel”, és megszerettük. A képen éppen a sziklakertben keresik az ösvényt a lányok.

botanikus_kert.jpgNancy botanikus kert

Körülbelül egy hónap után mentünk újra arrafelé, és a botanikus kerti pénztáros megismert minket. Úgy látszik, nem mindig fordul elő vele, hogy egy háromgyerekes család karattyol neki valami idegen nyelven, és a gyerekek, mint a biliárdgolyók a teremben, itt-ott tűntek fel. Ráadásul, aznap pont alig volt ember a parkban, tehát elég mély benyomást tehettünk.

Lunéville

Nancy után az A31-esről átváltunk az A33-asra, majd 20 perc után elérjük Lunéville-t („le petit Versailles”). Itt írták alá a helységről elnevezett békét, 1801-ben. Ez a város is 1766-ban került Franciaországhoz.

Stanislas Leszczynski idejében ez a város volt a hercegi székváros, és a közigazgatás maradt Nancy-ban, követve a francia szokást, ahol Párizs volt a főváros, de a király Versailles-ben lakott.

luneville_kastely.jpgLunéville-i kastély a kert felől. - Ha jól megnézzük, a kapuban háztetőket látunk, ez nem valami Escher festmény, hanem az elől az udvar erősen lejt, és a szemközti házak teteje van ennyire lejjebb.

Nekünk azonban a kastély kevéssé fontos, hiszen itt van a kertben egy nagy őz tenyészet, meg persze játszótér, naturellement. Időről időre felkerekedünk, és megyünk megetetni az őzeket.

Sokszor jövök a lányokkal akkor is, amikor ügyeletes Mme Seldon, és hogy este a lányok jobban aludjanak, kicsit „meghajtom” őket a levegőn. Ilyenkor felszerelkezem három fej salátával, hogy mindenkinek jusson osztogatni való, meg kb. két kiló répával. A gyerekek meg etetik a négylábúakat.

ozetetes.jpgŐzetetés, a kép még 2015-ben készült

Egyelőre ennyit gondoltam írni Lotaringiáról. Kimaradt még sok érdekes hely, amiről majd a következő részben írok. Többek között Verdun, Toul, Domrémy, Vittel, Sierck-les-Bains, Malbrouck, és St Dié-ről fogok pár dolgot elmesélni.”

A nap idézete

A külföldön élő unokáimat többet látom, mint azokat, akik Magyarországon élnek.”

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Franciaország Lotaringia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr1714052908

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Olliék 2018.06.19. 06:42:24

Nagyon jó! Várom a folytatást :)

Hari Seldon 2 2018.06.19. 07:50:13

@Olliék:
Köszönöm. Úgy érzem, hogy kicsit hiánypótló, mert nem nagyon van magyarul ilyen összefogaló a környékről.

sörm 2018.06.19. 08:06:54

Nagyon jó volt, köszönjük!

Olliék 2018.06.19. 08:33:14

@Hari Seldon 2: Nagyon olvastam volna még! Ráadásul imádok minden kastélyt, történelmi helyszínt.

Hari Seldon 2 2018.06.19. 08:49:08

@Olliék:
A következő részekben van még ilyesmi.

articsóka60 2018.06.19. 10:47:33

Köszönöm ezt az érdekes beszámolót, gyönyörű az épített és a természeti környezet, jó lehet arrafelé lakni. Érdekes volt látni a különbséget Puhacica meseszép vidéki Angliája és a francia történelmet idéző teljesen más stílusú városok között.
Ne várass minket soká a folytatással!! :)

**mimi** 2018.06.19. 10:54:23

Köszi a kirándulást ! :)

Ződ2000 · http://egzostive.com 2018.06.19. 11:50:21

A legviccesebb, hogy ez Franciaország turisztikaikáig "leggagyibb" régiója (ha eltekintünk pár fekete lyuktól, mint Nord), de ez inkább a többit minősíti. Strasburg - Mulhouse vonal tényleg meseszép, minek menne az ember északra, ahol a legnagyobb muzeális értéket a nagy háborúk emlékei teszik ki (pl Maginot-Vonal múzeuma). Persze ez relatív, nálunk nincs egyetlen olyan szép vidéki nagyváros mint Metz vagy Nancy. Amúgy a kis települések is hangulatosak, amíg nem járt valaki bármelyik turisztikai régiában (pl Dordogne, Bretagne vagy Provance ).

Én megemlíteném még az erős szimbiózist a környező régiókkal, pl fél Thionville Luxembourgba ingázik, a legtöbb fodrász, pultos, bolti eladó onnan jön be minden reggel. Cserében a francia outletek tele vannak luxembourgi autókkal, a német Perlben meg csak lotaringiai meg luxembourgi autók állnak a Norma és Aldi parkolójában...

Hari Seldon 2 2018.06.19. 12:16:15

@Ződ2000:
Igen, a mi környékünkről tényleg tömegek ingáznak. Fél kilencig járhatatlan az út Lux felé. Mi nem is megyünk arra csak hétvégén.

Az is igaz, hogy Lotaringia kevésbé ismert a többi régióhoz képest, de azért lesz még itt érdekesség a következő részekben.

nyuszigonosz 2018.06.19. 14:55:52

Nagyon jó, érdekes, klassz képekkel teli, történelemmel átszött és mégis mai ez az írás.
Jó volt olvasni.

Dikusz 2018.06.19. 15:14:42

Érdekes leírás, klassz fotókkal.

Csodabogár 2018.06.19. 16:05:14

@Ződ2000: Franciaországból legjobban a Loire völgyét szeretem. Tömény látnivalók, csodásak és a táj is igen kellemes. Nem emlékszem, hol volt még olyan kellemes autózni mint ott. Forgalom alig volt, mindkét alkalommal nagyon élveztem.
Persze messze nem jártam és már nem is fogok mindenütt, de a Loire völgye szerintem verhetetlen.

Hari Seldon 2 2018.06.19. 16:41:25

@nyuszigonosz:
Köszi.
Igyekeztem úgy írni, hogy megérje az időt az elolvasása, meg valamennyire személyes élmény is legyen benne.

puhacica 2018.06.19. 17:21:40

@Hari Seldon 2: elmennek franciaorszagba. is. :D

Ződ2000 · http://egzostive.com 2018.06.19. 17:31:59

@Csodabogár: mi egyszer csináltunk egy nagy francia túrát, Auvergne- Dordogne, majd a kastélyokba beleunva (Loire helyett) inkább nyugatra fordultunk és bejártuk az atlanti partot (Bordeuax-től Brestig, majd Breatgne félszigetét levágva elteleportáltunk St Malo felé). Itt a beszámoló első része: autossagok.blog.hu/2014/10/03/auvergne_dordogne-_atlanti_part_bretagne

Ez volt lassan 15 éve, azóta nagy rajongói vagyunk Bretagne-nak ( autossagok.blog.hu/2014/10/15/ezt_most_kommentnek_szannam ), Provance-nak, és pár éve csináltunk egy elzászi túrát is (Strasbourg-Colmar vonalon).

Speciel a Loire-t még mindig kihagytuk, de talán majd ha a gyerekek nagyobbak lesznek.

Latcho Rom 2018.06.19. 17:31:59

@Csodabogár: Itt Bretagne, Normandia a csucs..

Hari Seldon 2 2018.06.19. 17:50:49

@latcho drom:
Érdekes, hogy Franciaország kapcsán mindenkinek más régió / terület ugrik be elsõnek.

Csodabogár 2018.06.19. 18:34:34

@latcho drom: Szerintem arra fele nem annyira jó az időjárás. Lényem élt arra fele pár évig, elég nedves emlékei vannak.

Egyébként vicces, hogy mikor először mentünk a Loire völgybe, induláskor zuhogott az eső már 2 napja. Férjem el se akart indulni. Én viszont olvastam, hogy a Loire völgyben mindig szép az idő, minél beljebb megyünk annál szebb. Így történt Dijonban még zuhogott aztán Toursban már csak felhős volt és másnapra gyönyörűen kisütött a nap, egy teljes hétig felhőt nem láttunk. Ez néhány éve megismétlődött szinte pontosan ugyanígy.

Hari Seldon 2 2018.06.19. 18:39:32

@latcho drom:
Ezt se hittem volna. - Bár igaz, a Japókban sem bíztam Kolumbia ellen. (nekem Kolumbia egy fociország)

Bredpitt Monika 2018.06.19. 18:42:51

Halmuzeum......

Hat, ez nagyon edes..

kardio1 2018.06.19. 18:44:25

@Hari Seldon 2: jó az írásod ! Lunéville-ben én is voltam már, majdnem ott kötöttem ki. Én is gondoltam már rá, hogy a környékbeli látnivalókról írjak egy szösszenetet, ez a vidék is eléggé ismeretlen Magyarországon.
@latcho drom: zut ! Én a lengyeleknek szurkolok !

Bredpitt Monika 2018.06.19. 18:49:35

Ritkan erzek ilyet, de most szivesen lennek milliomos, hogy korbejarhassam a francia videket...

Annak idejen hulyek voltunk ferjemmel, hogy menekulore fogtuk.
Parizsban kiraboltak az autoNkat es meg aznap este tortent valami rossz dolog.
........ ezt folytatom, odaulok a gep ele, nem ezt terveztem, de ez jo kis poszt volt,
talan azert is, mert ebbol a regiobol nem nagyon jonnek irasok,

Hari Seldon 2 2018.06.19. 18:53:54

@kardio1:
Pedig írhatnál Aquitania maga a francia-angol közös történelem. Volna mit írni.

Latcho Rom 2018.06.19. 18:58:44

@Csodabogár: Emberek is, foleg a bretonok, nyiltak , kedvesek, semi parizsi frog sznobizmus nincs bennuk..

Latcho Rom 2018.06.19. 18:58:44

@Hari Seldon 2: azsia, afrika igen jol teljesit

Latcho Rom 2018.06.19. 18:58:44

@kardio1: zut alors..:-) c'est fini pour les polacks :P

Hari Seldon 2 2018.06.19. 18:59:01

@Bredpitt Monika:
Ha tudnád mennyire kevés az info. Csak nézd meg a magyar wikipediát Lotaringia címszóval: hu.wikipedia.org/wiki/Lotaringia

Bredpitt Monika 2018.06.19. 19:10:55

a lényeg, hogy aznap este elment a férjem venni valamit, amivel le tudjuk ragasztani a betört ablak helyét, a hotel az autópálya mellett volt, és amikor jött visszafelé, előtte egy autóból kilöktek egy srácot, akihez aztán Ő odament,

kiderült, hogy stoppal akart hazamenni, pincér volt étteremben, ki akarták rabolni azok, akik felvették az autójukba, a mobilját akarták elvenni tőle, de ő ellenállt, erre kilökték,

egy estére ez elég nagy sokk volt nekünk, a recepciós srácok arabok voltak (akik legalább szóltak hozzánk angolul), kértük, hogy adják vissza a pénzt, mert még egy éjszaka ki volt fizetve,

vissza adták szó nélkül és tök jó fejek voltak, mert azt mondták, hogy ők csak azt sajnálják, hogy ilyen emlékeink lesznek Párizsról......

nyuszigonosz 2018.06.19. 19:11:05

@kardio1: Hát megírhatnád, mert Franciaország mindenhol szép. :-)
Legalábbis minden, amit én eddig láttam belöle, szép és érdekes volt.

Meg ha te tán Aquitániában élsz, hát örülnék, hiszen Aqutániai Eleonóra egy kiemelkedöen érdekes, egyedi középkori hölgy volt.
Az apját Aquitania és Poitou hercegét X és VIII. Vilmost a rossz nyelvek szerint akkor azon a Santiago Compostella-i zarándokútján megmérgezték, és Eleonore nagyapja volt az elsö igazi trubadúr, és nagyon érdekes élete volt.

Szóval már egy ilyen történelmi háttér miatt is, de ez csak a régmúlt.

Bredpitt Monika 2018.06.19. 19:11:48

@Bredpitt Monika: visszaadták egyben van ha minden igaz.....

Bredpitt Monika 2018.06.19. 19:13:59

szóval most, hogy ezt a posztot elolvastam tudatosult bennem, hogy mekkora barmok vagyunk, hogy akkor nem használtuk ki a lehetőséget, megnézhettük volna a vidéket is, de mi szó szerint elmenekültünk Franciaországból

ráadásul akkor volt a zsebünkben pénz is, tehát még lett volna lehetőség arra is, hogy egy kicsit utazgassunk, ezt most bánom nagyon....

Dikusz 2018.06.19. 19:16:56

@kardio1: Jöhetne az a szösszenet.
Jaaa, és én is a lengyeleknek szurkolok.

Bredpitt Monika 2018.06.19. 19:19:10

@Hari Seldon 2: amúgy nekem a francia vidékről mindig Madonna jut eszembe, mert Őt egy francia kisváros ihlette, amikor a lányának nevet adott

engem különben nagyon érdekelne, hogy egy gyerekorvos hogyan éli meg a munkáját a franciák között, milyenek a szülők, hogy állnak az orvosokhoz.....mennyire egészségesek , mennyire veszik komolyan a fertőzéseket, rohannak e az orvoshoz egyből......??????

nyuszigonosz 2018.06.19. 19:23:04

Meg ha már Franciország és megemlítve az északi része is: Nagyon jó francia film a
Bienvenue chez les Ch’tis

Én ilyen jó francia filmet már régen láttam, mint ez. :-)
Szerintem érdemes megnézni.

Latcho Rom 2018.06.19. 19:28:49

@Bredpitt Monika: csitri vagy moni, lesz meg alkalmad buven :P

Bredpitt Monika 2018.06.19. 19:31:07

@Hari Seldon 2: azt nem ígérem, hogy végig olvasom, de a poszt nagy kedvet csinált, hogy mikor jutunk el oda is, ki tudja,

nekem már az is érdekes volt, hogy Párizsban kétszer jártam, egyszer anyukámmal, másodszor meg férjemmel, és annyira más dolgokat láttam, mert két teljesen más beállítottságú emberrel mentem, anyukámmal képes voltam a Louvre előtt állni egy csomót, mert akkor még ha jól emlékszem minden második vasárnap ingyen lehetett bejutni,

férjemmel meg a Szajna partján bóklásztunk, mert ő a raszta hajú zenészekkel akart diskurálni,

Bredpitt Monika 2018.06.19. 19:34:33

Ja, és ide kapcsolódik egy kicsit a Bor, mámor , Provence, még ha nem is ugyanaz a régió, de akkor is Franciaország (na persze Russel Crowe volt az ihlet a moziba menéshez)

- hogy ennek a filmnek milyen lehangoló eredeti címe van -

Hari Seldon 2 2018.06.19. 19:49:33

@nyuszigonosz:
Az nagyon jó film. Persze úgy az igazi, ha valaki legalább kicsit érti. - az is egy paródia benne, hogy az egyes tájegységek mit gondolnak a többirõl...

nyuszigonosz 2018.06.19. 19:52:06

@Hari Seldon 2: Na én német szinkronban néztem, klassz volt. :-)

Hari Seldon 2 2018.06.19. 19:55:24

@Bredpitt Monika:
Csak nézz bele...
Hidd el nem kell sokat olvasnod! :-)
Mondhatnám úgy is, hogy ez a poszt hozzá képest "háború és béke".

Bredpitt Monika 2018.06.19. 20:09:36

@Csodabogár: te is éltél már mindenhol......

Mrs. Clayton 2018.06.19. 20:41:05

@libslobsi fuszal: marseille, nice 30 font volt oktoberre meg par hete

puhacica 2018.06.19. 21:12:14

@Mrs. Clayton: most masra kell. az idei egyetlen kulfoldi "nyaralas" holnap kezdodik, egy igen egzotikus orszagba repulunk... :D

kardio1 2018.06.19. 21:22:16

@latcho drom: t'inquiète! C'est pas fini du tout pour eux.

Mrs. Clayton 2018.06.19. 21:27:24

@libslobsi fuszal: csak nem M-mel kezdodik es r-re vegzodik az orszag neve?

gabors 2018.06.19. 21:36:47

@Mrs. Clayton: "@libslobsi fuszal: csak nem M-mel kezdodik es r-re vegzodik az orszag neve? "

ott milyen egzotikumok vannak? vandorlo (migrans) barna medvek ?

satie · http://321.hu/sas 2018.06.19. 21:38:12

Lotaringia csodálatos, például, ha az ember végigmegy a Rajna-Marne-csatorna mentén, ahogy én csináltam, és látja a folyókat, a Sarre-Meurthe-Moselle-Meuse-Ornain vonalon, és olyan tájakat, mint például Champigneulle, szándékom, hogy még menjek oda Wikipédiás nagy videótúrát csinálni! :)

Mrs. Clayton 2018.06.19. 21:48:41

@gabors: myanmarban, madagascaron?

Latcho Rom 2018.06.19. 21:54:53

@kardio1: ne semble pas bon pour l'Egypte :/

gabors 2018.06.19. 21:57:46

@Mrs. Clayton: "@gabors: myanmarban, madagascaron? " hat oda "nyaralni" csak mazohistak mennek

de barna medvek biztos vannak ... (csak esetleg nagyon elbujtak)

Tranquillius 2018.06.19. 22:01:04

Lotaringia nem 1648-ban került Franciaországhoz, hanem több mint száz évvel később. pangea.blog.hu/2017/03/22/elzasz_282 Nancy még azért is lehet érdekes, mert a miután a Habsburg család Mária Terézia után "lotaringiaivá" vált itt házasodott meg Habsburg-Lotaringiai Ottó és Regina 1951-ben.

Hari Seldon 2 2018.06.19. 22:06:40

@satie:
Lesz még szó a csatorna egy szakaszáról, de majd késõbb.

Hari Seldon 2 2018.06.19. 22:09:34

@Tranquillius:
Igen, pont ezt írtam. - Csak Metz, Verdun illetve Toul került hivatalosan akkor.

Csodabogár 2018.06.19. 22:18:49

@Bredpitt Monika: Én többször voltam Párizsba még az apámmal is, de mindig én mondtam meg hova menjünk.:-)
Utóljára vagy 7 éve voltunk ott de nekem már nem tetszett. Minden sarkon állig felfegyverzett katonák álltak, a frászt hozták rám. Amugy is sok minden változott, amit én még turista szemmel is észre vettem. Örültem, mikor letelt az időnk és jöttünk haza.
De aki nem ismerte régről, annak ajánlom mert a város szép a Louvreban csodákat lehet látni, épitészetileg is egy gyönyörűség minden. Sajnos az új modern városrészt nem láttam, állítólag az is nagyon szép. Szóval menjél csak, vidd a lányodat is!

Csodabogár 2018.06.19. 22:20:46

@Bredpitt Monika: Nem éltem csak turistáskodtam, de azt szorgosan.

Mme Seldon 2018.06.19. 22:38:16

@Bredpitt Monika:
"engem különben nagyon érdekelne, hogy egy gyerekorvos hogyan éli meg a munkáját a franciák között, milyenek a szülők, hogy állnak az orvosokhoz.....mennyire egészségesek , mennyire veszik komolyan a fertőzéseket, rohannak e az orvoshoz egyből......??????"

Írok egyszer egy ilyen posztot... a sürgősségre éjjel 1-kor be bírnak állítani pl. egy kullancs miatt.
De ez nem most lesz, mert egyedül vagyok az osztályon és egyvégtében ügyelek. A főnököm épp Japánban van.

Tenkes Kapitánya 2018.06.19. 22:48:06

A környék magyar vonatkozása, hogy Atilla hun-magyar király 451-452-es hadjárata során több itteni várost meglátogatott.

puhacica 2018.06.19. 23:03:22

@Mrs. Clayton: :D megyek kicsit visszafele kopkodni

adg 2018.06.20. 03:05:33

Tenyleg erdekes poszt volt, nagyon klassz kepekkel.

adg 2018.06.20. 03:07:08

@libslobsi fuszal: majd vetits egy kicsit a csudalatos nagy angol semmirol a csori otthoniaknak, hadd csodalkozzanak.

adg 2018.06.20. 03:08:58

@M. Péter: Mordor. Igy kell hivatkozni ra, ugy hallottam...

blackhairlady 2018.06.20. 05:08:15

@libslobsi fuszal: Megyek veled :))
Nagyon klassz volt Hari, szep kis videken laksz. A lanyok meg nagyon edesek :)

Tranquillius 2018.06.20. 06:43:44

@Hari Seldon 2: Nézz rá a térképre, Metz Verdun és Toul 1552-ben került Franciaországhoz.

puhacica 2018.06.20. 06:58:44

@adg: nem lehet. mind lattak mar a tv-ben, hogy itt halomra olnek bennunket a migrancsok. :(
es tenyleg, ordo is m es r kozott van! :D

@blackhairlady: az jo lesz, legalabb nem nekem kell szervezni mindent. :D

Mme Seldon 2018.06.20. 10:37:53

@Tranquillius:
Idézek saját magamtól:
"Ez a város, ellentétben a régió nagy részével, korábban csatlakozott az országhoz. 1552-ben II. Henrik vonult be a városba, és visszavert egy komoly ostromot. Ettől kezdve Metz de facto francia város, a jogi helyzetét viszont csak a harminc éves háború után rendezték."

- Tehát lényegében az történt, hogy a francia hadsereg "megszállta" őket, de csak a Westfáliai békekötéskor (azaz 1648ban) került, "de jure" hivatalosan Franciaországhoz.
Ez a térkép egy itteni értelmezés, hogy ki hódította meg katonailag, nem pedig a jogi helyzet.

Hari Seldon 2 2018.06.20. 10:39:31

@Tranquillius:
Ja, bocs. Megint elfelejtettem, hogy a feleségem is írt. - Az előbbi én voltam.

Hari Seldon 2 2018.06.20. 10:41:39

@blackhairlady:
Köszönöm. - Főleg a végét... :-)
Majd jön még a folytatás.

Hari Seldon 2 2018.06.20. 10:42:55

@Ződ2000:
Jól értem? - Valahol Luxban élsz?

Ződ2000 · http://egzostive.com 2018.06.20. 11:12:59

@Hari Seldon 2: már vagy 10 éve nem. De jópár évig igen. De régebben laktam párszáz km-re délebbre is meg azóta északabbra is.

És azért igyekeztük bejárni a környéket is azalatt a pár év alatt, bár ez a Thionville-Metz rész inkább shoppingtúráknak képezte tárgyát.

sityak 2018.06.20. 15:39:31

Hát... Lotaringia kicsit nekem kissé olyan hangulatot áraszt, mint az ipar leépülése után Szilézia. Az emberek megjelenése is. Főleg ha az elnyomorodott bányászfalvakban járok az északibb részeken. Persze, vannak jó városok, de például - bocsánat - Thionville-t messze elkerülöm (vagy mondjuk Longwyt). Erősen francia irányultságú vagyok, de inkább Németország felé tendálok (Luxemburgból).

Hari Seldon 2 2018.06.20. 16:49:50

@sityak:
Hát írtam is a torony kapcsán, hogy "kicsit savanyú kicsit sárga, de a miénk..."
Egyébként helyileg tök jó. Közel van Lux, meg Metz és Nancy sincs messze. Ezen kívül autóval csak 300 km Párizs. Meg van direkt TGV is Párizsba.
Longwy tényleg nagyon kieső hely. Bár Charleroi-i reptér felé arra kell kerülni munkanap délután, mert a luxembourgi irány járhatatlan Arlon-ig.

Tranquillius 2018.06.20. 22:03:44

@Hari Seldon 2: Semmi gond, nem egyszerű az itteni helyzet, tekintve, hogy Metz Toul és Verdun nem volt Lotaringia része politikai értelemben, hanem az ún. Trois-Évêchés-t alkották.

Hari Seldon 2 2018.06.20. 23:22:02

@Tranquillius:
Akkor ezt megbeszéltük. Természetesen tudtam, hogy a három város külön jogi helyeztū volt, de nem is volt célom ennek kielemzése, mert ez inkább a vidékünket bemutató post volt. Lesz még két rész érdekesebb lotaringiai helyekrõl.
- a linked egyébként jó összefoglaló volt, és eléggé tàrgyilagos

Bredpitt Monika 2018.06.21. 19:54:42

@Mme Seldon: engem nagyon erdekel egy ilyen poszt, par nap mulva lehet, hogy egy ket kerdest fel is teszek elore...

Bredpitt Monika 2018.06.25. 19:53:59

@Mme Seldon: fent mar feltettem egy ket kerdest, de ami meg engem erdekelne, kell e ott iss igazolas az orvostol, ha hianyzik a gyerek a sulibol,
milyen viszonyotok az apolokkal, ott is az az ala fole rendelt viszony van az orvosok es noverek kozott,

tisztelik e szulok az orvost, megbiznak e bennetek,

amerikaban vettem egy nagy enciklopedia szeru k0nyvet, amiben el volt magyarazva tobbek kozott minden k0hoges fajta, egyfajta utmutataskent a szulonek, hogy ne rohangaljanak az orvoshoz minden egyes kohintesnel,

irod hogy kullancs csipessel az ejjeli ugyeletre mennek, na ilyesmikre lennek kivancsi, gondolom halapenz nincs, milyen a mentoszolgalat ,

bocs, lanyom laptopjan ritkan irok, kicsit kusza az egesz, nagyon varom a posztot,

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása