A francia (és félig spanyol) Adrien egy nemzetközi program keretében dolgozott Magyarországon, azon belül is Budapesten. Kíváncsi voltam rá, nem csak arra, hogyan élte meg a magyarországi időszakot, hanem arra is, milyen egy vegyes kultúrájú családban felnőni, arról nem beszélve, hogy jamaicai felesége révén a kép még érdekesebb lett. Az alábbiakban tehát a vele készült beszélgetést olvashatjátok.
HÁ: Mielőtt Magyarországról beszélnénk, kezdjük egy kicsit korábbról! Például onnan, hogy félig franciaként félig spanyolként mi az, amit a két kultúrából, életszemléletből kaptál?
Adrien: Talán azt, hogy már nagyon korán megtanultam, nem létezik a dolgoknak csak egyetlen olvasata, nincs egyetlen üdvözítő megoldás. A különbözőség, a változatosság ajándék.
Milyen volt egy kétnemzetiségű családban felnőni? Ez azért lehet érdekes nekünk, mert sok, az EU-csatlakozás után külföldre költöző magyar gyermeke szembesülhet majd ezzel.
Nos, az én esetemben ez nem jelentett nagy problémát, hiszen Franciaország déli részén meglehetősen gyakori, hogy keverednek a spanyol, olasz, portugál gyökerekkel rendelkezők.
Tinédzserként ugyanakkor úgy éreztem, nekem “spanyolnak” kell lennem, nagyon érdekelt a spanyol kultúra és történelem. Azt is észrevettem, hogy a barátaim is így vannak a maguk "idegen” felével.
A feleséged jamaicai, hogyan ismerkedtetek meg?
A francia kormánnyal volt egy szerződése, melynek értelmében angolt tanított Montpellierben. Egy partin találkoztunk a közös barátaink révén.
A két kultúrát hogyan sikerült összesimítani a hétköznapokban?
Ez folyamatos alkalmazkodást kíván meg a mai napig. Például én egy halkszavú ember vagyok, de amikor a spanyol barátaimmal vagy rokonaimmal beszélgetek, muszáj odafigyelnem arra, hogy hangosabb, dinamikusabb legyek, mert ők tényleg hangosabbak, mint a franciák.
Ugyanakkor Franciaországban nem viselkedhetek így, mert ott meg “hangoskodónak” bélyegeznének ugyanezért. De például a mai napig jellemzően később vacsorázok, mint franciák, ugyanakkor esténként nem járok el annyit, mint a spanyolok.
Megtaláltam a helyem, teljesen egyértelműen francia ÉS spanyol vagyok – sem 100 százalékig francia, sem 100 százalékig spanyol. Talán 70/30 lehet az arány, ha tippelnem kellene.
Korábban IT-sként dolgoztál, mégis úgy döntöttél, elég volt. Az ember azt gondolná, egy ilyen divatos (és jól fizető) munkát nem hagy ott az ember. Mi vitt rá?
Az IT-s élet nagyon igénybe veszi az embert, az én esetemben ehhez még hozzájött egy csomó plusz nyomás, mert olyan helyeken dolgoztam, ahol vagy nagyon sok pénz forgott (olajipar) vagy az emberek egészsége volt a tét (közkórház).
Egyszerűen elvesztettem a motivációm. A feleségem is biztatott, így végül úgy döntöttem, hogy inkább valami olyasmibe fogok, amit igazán élvezek.
Azt tudom rólad, hogy korábban sokat utaztál hátizsákos turistaként, melyek voltak a legérdekesebb helyek, ahová így eljutottál?
Erre tényleg nem könnyű válaszolni. Mindenekelőtt azt szeretném kihangsúlyozni, hogy ugyan mindenfelé gyönyörű tájakat láttam, de számomra mindenhol fontosabb volt az emberekkel kialakított kapcsolat.
Utazás közben nem csak az adott kultúrából fedezünk fel ismeretlen dolgokat, hanem a saját magunkéból is. Számomra Jamaica, Kuba vagy Panama voltak azok az országok, ahol a legtöbbet tanultam magamról, és amelyek a legmélyebb hatást gyakorolták az életmódomra és a kultúrámra. Az ott élő emberek segítettek abban, hogy változtassak.
Gondolom az utazások iránti szeretetedből fakad, hogy az idegenvezetést választottad. De hogyan kerültél éppen Budapestre?
Igen, eltaláltad. Az idegenvezetés lehetőséget ad az emberekkel való kapcsolatépítésre, a különböző helyekről származó emberekkel való találkozásra… imádom!
A szervezetnek, amelynél még Franciaországban részt vehettem a képzésen, nagyon jók voltak a tapasztalatai a budapesti résztvevőkkel, köszönhetően a magyar partnerüknek, a Wexedunak.
Nagyon kíváncsi voltam a városra és a magyarokra. Így aztán felvettem a kapcsolatot a Wexedunál Hajnival és Judittal és ők mindent megszerveztek, nekem csak annyi volt a dolgom, hogy felvegyem a kapcsolatot azzal a céggel, amelyiket kiválasztottak nekem.
Milyennek látod a hétköznapi Budapestet?
Komolyan meglepett, mennyire nyüzsgő város, ugyanakkor minden nyugodtnak tűnik, az emberek tiszteletteljesek, udvariasak… beszéltem francia turistákkal, és nekik is ez volt a benyomásuk.
Budapest tiszta, ami tulajdonképpen az első itt töltött hónap után nem olyan meglepő, ha figyelembe veszem a magyarok előbb említett jólneveltségét.
Mi Budapest legnagyobb pozitívuma?
Mindenképpen a tömegközlekedés, nagyon könnyű rövid idő alatt átjutni a város egyik feléből a másikba. És nem lenne fair, ha nem említeném meg a helyi lakosokat.
És mi a legnagyobb negatívum?
Mivel én a mediterrán partokról jövök, talán a hideg (a beszélgetés még a tél vége felé készült – HÁ)… persze talán nem februárban kellett volna jönnöm, nem igaz? Szóval igazán nincs okom panaszra.
Milyennek találtad a magyarokat?
Őszintén szólva nagyon jók a tapasztalataim. Könnyen megközelíthetők, és segítőkészek, ugyanakkor jómodorúak is.
Az én esetemben az első pár nap elég nehezen ment, amiben minden bizonnyal szerepet játszott az is, hogy csak angolul tudtunk kommunikálni… és a magyarok meglehetősen szégyenlősnek tűnnek.
Hosszú távon hol élnél szívesen?
A terv az, hogy Panamába költözünk, talán már az idei év végén. Reméljük így lesz, ezen dolgozunk!
Milyennek látja egy lett lány Budapestet és Magyarországot? Ide kattintva megtudhatod! (Egyébként tényleg olyan nehezen befogadhatók a magyar ételek?)
(Fotó: pixabay.com/kleinesonne)
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek