oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2017. január 16. 06:44,  Ottragadtam egy mesés nemzeti parkban 189 komment

2017. január 16. 06:44 Határátkelő

Ottragadtam egy mesés nemzeti parkban

Van az úgy, hogy az ember elmegy nyaralni valahová, és a két hét elteltével úgy érzi: szívesen maradna még. Persze nem marad, hiszen haza kell menni, folytatni a hétköznapokat. Kivéve, amikor nem… Lajos esetében például nem kellett, így maradt is hét hónapot – nem akármilyen tapasztalatokkal gazdagodva. Ráadásul lévén fotós, ennek egyéb hozadékai is lettek. Nézzétek meg ti is!

cim_9.jpg„Volt szerencsém több hónapot eltölteni az Észak-nyugat Angliában lévő Lake District Nemzeti parkban.

Hogy hogyan?

Kivettem két hét szabit, hogy kiruccanjak, túrázzak, fotózzak. Majd úgy alakult, hogy a két hétből hét hónap lett. :)))

Egy jó barátom a város egyik legjobb éttermében volt szakács, és mivel nekem is az egyik szakmám az, így beajánlott. Pikk-pakk felvettek, aztán már csak az itthoniaknak kellett valahogyan elmondanom, hogy hát nem jövök haza, legalábbis nem most.

Pont a téli időszakban sikerült kint lennem. Gondolhatjátok! Eső, szél, sötétség, eső, szél, hideg, szél, szél, szél, eső. Később tudtam meg, hogy egész Egyesült Királyság legcsapadékosabb városába sikerült költöznöm.

A munka miatt sok időm nem volt túrázni, de minden jó és rossz időt kihasználtam. Például a szabadságom alatt nem haza jöttem, hanem elutaztam Skóciába - Edinburgh, Loch Ness-tó, stb. Mindenképpen megérte az a hét hónap! :)

Emberhiány a munkahelyen

Az étterem, ahol dolgoztam, egy igazi turistaparadicsom volt. Télen-nyáron sok a látogató. Ha nem esik az eső, akkor azért, ha esik, akkor azért. Így mindig sok volt a munka az amúgy igen felkapott étteremben.

A legnagyobb problémát az emberhiány okozta. Általában ketten vagy hárman voltunk a konyhán, miközben az helyiek szerint négy-öt ember kellett volna. Így aztán heti öt-hat napot, napi 13-14 órát kellett dolgozni.

Az is előfordult, hogy a szabadnapomon is behívtak, mivel alig volt ember. Az elején még bementem, de egy idő után már nemet mondtam. Dolgozni a szabadnapomon? Ugyan már... :)

Bezzeg felszolgálóból mindig túl sok volt. Sokszor ügynökségektől jöttek szakácsok, akiket nem igazán érdekelt, hogy mit, hogyan csinálnak. Kirúgni úgysem rúgják ki őket, max. többet nem hívják. Vagy nem fizetik ki őket, ilyet is hallottam. Volt olyan is, aki egyszerűen nem jött be reggel dolgozni. Aztán volt olyan, aki leugrott cigizni, azóta várjuk vissza. :)

Falu tele külföldi munkásokkal

A hét hónap alatt két rendes, jó fej angol kollégával találkoztam. Az én meglátásom szerint az angolok középkori bunkó parasztok a külföldi munkásokkal. Természetesen tisztelet a kivételnek!

A mi konyhafőnökünk, amikor megjött, egyenesen kijelentette, hogy utálja a magyarokat. Mire én közöltem vele, hogy az jó, mert csak hét magyar dolgozik itt és volt, hogy mi voltunk többségben. :)

Ami pozitív volt benne, hogy mindig, minden körülmények között, a nap végén megköszönte az aznapi munkámat! Dolgozott még velünk román, német, spanyol is.

A faluban sokféle külföldi munkás volt, leginkább lengyelek. A két lakótársam is lengyel volt. Nagyon jófejek a lengyelek, csak sokat ittak. ;)

Amúgy a munka nem volt rossz, a végén azért döntöttem a felmondás mellett, mert jött a nyári szezon, és esélyét sem láttam annak, hogy többen leszünk. Sokszor még a kötelező 30 perces szünetemet sem tudtam kivenni, mert különben elúsztam volna a tennivalóimmal.

Egy mesés nemzeti park 

Ami biztos, hogy gyönyörű nemzeti parkban élhettem ez alatt a hét hónap alatt. Ha nem lett volna minden nap stresszes a munkaerőhiány miatt, akkor lehet, hogy még mindig ott lennék. 

A Tóvidék Nemzeti Park Északnyugat-Angliában, Cumbria megyében helyezkedik el. Itt található Anglia legmagasabb pontja, a Scafell Pike (978m) és a legmélyebb tava, a tintafekete vizű Wastewater is. 

Itt található továbbá a Windermere-tó, ami Anglia leghosszabb tava a maga 16 km-es hosszával. A nemzeti parkban több, mint 16 nagyobb, és számtalan kisebb tó található. 

A terület gazdag történelmi épületekben, (várak, kastélyok, 500 éves kocsma :) ) és őskori maradványokban. Mindenkinek ajánlott, aki szeret hegyet mászni, kerékpározni, túrázni, horgászni, csónakázni… Számtalan híres költő, író élt itt, pl. William Wordsworth, Beatrix Potter. 

A városka ahol laktam, Ambleside. Az egyik legcsapadékosabb és egyben a legnépszerűbb kisváros, ahol mindenki mosolyog. A tóvidék szinte minden pontjával jó utak kötik össze, ezért tökéletes kiindulópontja egy túrázásnak, hegymászásnak.

A kisvárosban leginkább kétféle üzlet található. Vendéglátó és túraáruházak, de ezekből nagy a választék. Még filmszínház, nyáron pedig zenei fesztiválok is színesítik a kínálatot.

Az i.sz. 79-ben épült római Galava erőd maradványai, a Stock Ghyll Force vízesés és a National Trust információs irodájának otthont adó, Bridge House jelenti Ambleside látnivalóit. Nyári hónapokban Ambleside és Lakeside között gőzhajó közlekedik.

Európa egyik legszebb, kutyabarát nemzeti parkját, legalább egyszer látni kell! Az esőkabátot ne felejtsétek otthon!”

Ha tetszettek Lajos képei és szívesen nézegetnél még, akkor látogass el a Facebook-oldalára!

HÍRMONDÓ

"Magára van hagyva az ember"

„Meghatározónak kell lenni, ha nem vagy az, azonnal elküldenek, mert jön a következő külföldi." A férfi vízilabdázók új szövetségi kapitánya az olaszországi évekről, beilleszkedésről, Nápolyról.

"Nagyjából ennyi volt Hollywood"

Los Angelesben kezdeni az évet nem feltétlenül rossz dolog, sőt, kifejezetten kellemes is lehet. Ugyanakkor azért egy ekkora városban mindig akadnak furcsaságok.

Nagy gyomrost kaphat a Brexit 

A képviselők keresztbe tehetnek annak a tervnek, hogy március végéig benyújtsák Nagy-Britannia uniós kilépési kérelmét.

Szárnyal a német gazdaság 

Németország gazdasága már 6 éve folyamatosan bővül, ráadásul a költségvetésben is többlet van.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr1412128925

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.01.16. 18:53:57

@kisrumpf: Van melygarazs, nem az a gond, de tenyleg eleg keskeny, foleg ha be kell vasarolni, vagy etterembe megyunk, es abban is igazad van, hogy neha rab*sszak a szomszedok az ajtot, vagy nehez az o gengszterkocsijuktol kiallni, ez meg a masik amugy! Szerintem mi itt le vagyunk nezve, hogy enis, meg a Kuzmin is ilyen Kelet-Europaiak vagyunk "rendes" allassal (marmint tudom en, hogy a fashion week meg a balettban ugralas nem szamit rendes munkanak, de ugy ertem, hogy nagyreszt megiscsak nagyreszt ebbol elunk, es nem vagyunk azert a szomszedokhoz kepest eleresztve se azert!) meg a Mazi is mar megvan 4-5 eve is, szoval eleg gagyinak szamit, meghat pakolom bele rendesen a km-eket a szerpentineken, akkor meg ugye nehezebben lehet tovabbadni. Szoval nem konnyu igy, hogy itt mindenki annyira elokelo es ez az egesz annyira fontos, hogy mi sose fogunk ide tartozni ugy igazan :( Mi igazabol tenyleg csak praktikus okokbol koltoztunk ide amikor Parizs utan igy szejjel kellett valnunk, szoval ez tenyleg egy ilyen vendegmunkas elet, sot, a turnezas meg a bemutatozas az tenyleg ilyen felnomad cigany elet, szerintem mindketten tobbet alszunk szallodakban mint a monacoi otthonunkban, ez tenyleg nagyon szomoru. :(

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.16. 18:54:44

@puhacica: hat nem kotelezo
de nagy elmenytol fosztod meg magad
mindenki sajat sorsanak kovacsa

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.16. 18:54:53

@puhacica: kerlek szepen, most eppem telefonalok, rantottcsirkecombot eszek, felbontottam egy sort, vakon irok job kezzel, be van kapcsolva az angol helyeirasellenorzo
szerkesztem a konyvemet, valami horror megy a tv-ben, most bodocs tibort hallgatok, olvasom a mai ujsagot
hat ekozben ennyire futja

macamuca [IHUN] 2017.01.16. 18:56:21

@Határátkelő:
Ha addigra készen lenne, lehetne árulni a londoni bemutatón.
Csak hát sajna nem lesz készen addig....
:))))))))
(megvan a szitu? ..... :DDD )

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.16. 19:02:33

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: ezeknek a hazaknak nagyon jo a szigetelesuk
itt a nagy auto nem kruzolni kell elsosorban, mert nem tudsz hazamenni, vagy dolgozni
nelkule
en itt egy 1200-as suzukival halott ember lennek

SzZoole 2017.01.16. 19:03:16

@Határátkelő: Es hanyszor kell vissza olvasnod,hogy kibogozd,hogy mit akart mondani???

2017.01.16. 19:03:45

@hagyma:

nade felmerul a kerdes, miert akar valaki Magyar nyelvu bodocs tibort hallgatni ott eszakcarolinában?

Shaktee 2017.01.16. 19:09:42

@hagyma: S ez a Gyuszi..ez is egy meghatároztó, mondjuk iránytű volt a te életedben mint a Méri?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.16. 19:12:41

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: ja es az en kocsiajaim 2 es 3 literesek, semi gond a fogyasztasukkal
vannak nagy batarok az tenyallas
ez amerika

2017.01.16. 19:16:19

@hagyma: Uristen neked ilyenekre van idod egy atlagos hetfon?? Jezusom, de irigyellek, es neked mar delutan, vagy mittudomenhanyoravan Eszak-Karolinaban, vege van a napnak?! Este 7 van Milanoban, tegnap este jottem at, hogy elkeruljem a forgalmat es reggel 6ra itt legyek, egy mandulas croissant-t ettem az autopalyan meg meg egy darab franciasajtot delben amit a Gucci taskamban talaltam, mikozben irtozatosan el vagyunk maradva a bemutatos projekttel, szerintem minimum 1-ig itt leszunk, persze minimal tulora penzert, es kozben meg zenet se tudunk hallgatni, mert a videora kell koncektralni...es meg csak hetfo van... Rantotthus, meg sor, meg Bodocs Tibor, meg horrorfilmek, istenem, hat ez tenyleg maga a kanaan!

gabors 2017.01.16. 19:27:43

@mojyo: 'Az F1 hetvegere egyenesen el szoktunk menekulni, de az a baj, hogy azon se keresunk tul sokat (marmint, hogy olyankor kiadjuk a lakast a nezoknek), mert utana meg leharcoljak es takarithatunk hetekig, szoval meg az sem eri meg, tenyleg pokol az egesz :( "

egyszer elmennek, ha az erkelyrol latszik a palya es igerem hogy nem kell utannam takaritani nem cigizek nem is iszok kajat sem vinnek fel csak vizet (persze sokat nem tudok fizetni)

2017.01.16. 19:34:59

@mojyo:

"Nem engem kerdeztel, de fontosnak ereztem elmeselni az en elmeletemet, bocsanat."

Mehehe, csak nyugodtan.:)

Egyébként én tök analfabéta vagyok a vizuális dolgokhoz, véleménykezdeménykém azért nekem is van.

Vannak ezek a fényképes blogok itt a blog.hu-n, azokra rá szoktam kattintani, például volt a múltkor egy baró sorozat a nyolcvanas évek ukrajnájáról alighanem, meg láttam egyet talán az atlantic city-i boardwalkról a 60-as évekből stb. Nem tudom megítélni, hogy ezek mennyire jó fényképek (vagyis milyen a kompozíció, bla-bla-bla), de A) nem összekeverhetők egymással, és B) egy csomó információt közvetítenek.

Aztán rákerestem a 2016-os sajtófotókra, például ilyenek vannak:
capacenter.hu/wp-content/gallery/34-magyar-sajtofoto-kiallitas/balogh-zoltan-1-menekultvalsag-sorozatbol-1-dij.jpg

Ezt majd ha visszanézi valaki 2030-ban, nem fogja tudni elhelyezni. Lehetne akárhol, akármikor.

Vagy ez:
librariushu.rarecdn.com/wp-content/uploads/2015/01/zavarban-m.-schmidt-janos.jpg

Se az országot, se az évtizedet nem lehetne megtippelni.
Ez meg a world press photo győztese:
nlc.p3k.hu/data/cikk/17/167266/1.jpg

Szintén zenész, nem? Úgy értem ezeknél sem tudom megítélni, hogy milyen a kompozíció, meg van-e aranymetszés meg kutyafasza, de ezek teljesen egyforma, tucat fosképek, és szerintem semmit sem mondanak rólunk, a korunkról, meg általában semmiről, ami sajtófotóként legalábbis furi.

És az az érdekes benne, hogy a nyers fotó az tuti nem ilyen volt, egy csomó időt meg hozzáértést tesznek bele, hogy ez a (szerintem) gőzölgő foshalom legyen a vége, és aztán még ezeket díjazzák is. Szóval kell, hogy legyen itt valami koncepció, ami nekem magas (és mondom, én nem értek ehhez, szóval akár tök szuper koncepció is lehet).

Egyébként a kérdésem inkább erre vonatkozott, @puhacica: , nem a lelkületedet akartam szétcincálni, meg eleve, hogy a saját kis magánképeit hogyan szaturálja az ember, az engem nem bosszant.

Inkább a hazugság bosszant például, de az sem a magánemberekben. Mondják, ugye, hogy pl. a facebookon mindenki hazudik magáról meg tupírozza a valóságot, de ez engem egyáltalán nem zavar. De hogy kiteszel egy utazós képet, hogy nézzétek itt jártam, és aztán a kép felismerhetetlen, ráadásul te magad teszed szándékoltan azzá, az olyan kis furi, nem?

Meg tényleg ezek a sajtófotók is. Néha olvasok erről egy-egy cikket, hogy milyen etikai dilemmái vannak a fotózásnak, hogy bele lehet-e nyúlni a helyzetbe, lehet-e módosítani a képet stb., és nagy botrányok vannak, meg nagy etikai, fontoskodó onánia, és akkor a vége az, hogy ennyire semmitmondó képeket csinálnak (meg utána díjaznak). Hát mi folyik itt gyöngyösön?

(Ja, és puhacica, azok a képek, amiket tőled láttam, azokra ez mind pont nem igaz, nehogy magadra vedd, nem ezért kérdeztelek meg, hanem mert tudom, hogy fotózol.)

Na mindegy.:)

gabors 2017.01.16. 19:43:13

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: " 15-20 litert fogyasztó autóik vannak" butasgokat kar ideirni

ez kb a 80-as evekre volt jellemzo (vannak meg autok abbol az idobol nem atlag)

15l/100 km == 15 mpg
20l/100km == 11 mpg

ez abszolut nem jellemzo meg a mai utcai terepjarokra sem

pl egy 2017 Ford 150 pickup (ha mond valamit) 19mpg varos/25 autpalya 3.5L 300+ loero boven jobb mint amit te irsz es ez nem is szemely auto kategoria.

Vannak luxuscatgoriaban 5-6l-es motorokkal de meg azok is kevesebbet fogyasztanak mint amit irsz ( de ezt magad is megnezheted barmelyik nepszeru auto-s weblapon)

Az en autom pl .. teljes 4 eves atlag 53.5mpg/4.4l/100km es vannak ennel is jobbak. Es szamit mert napi 55 merfold a munkaba jaras.

P.Elliot 2017.01.16. 19:57:42

@hagyma: Neked Esterhazy a csucs?
Nekem nem. Egyszer olvastam tole egy reszletet a konyvebol vagy mibol valami folyoiratban ahol leirt egy csaladi estet amikor a felesege ott fetrengett a furdokadban, csak hapogni tudtam. A leiras szinte teljesen egyezett egy spanyol iro elbeszelesebol kivett reszre, meg annyit sem tett meg hogy atformalja valamelyest.
Teljesen fel voltam haborodva hogy ez a pasas reszeket lopkod mas jo irok muveibol?
Nem tudom mennyire csinalta mert utana nem voltam hajlando olvasni tole semmi mast.
Ez a lopkodas mintha elharapozott volna.
A neten, nem itt, masik helyen valmi no reszleteket irt a keszulo konyvebol, valami ujsagirono es jokora resz arrol szolt hogy mit erzett amikor meghalt az anyja.
Ezt a reszletet Feher Klara konyvebol ismerem, a Narkozis cimu kisregenyebol mert ha konyvekrol van szo akkor a memoriam igencsak eles. A szerzonek azonnal irtam hogy ez kitol van es letagadta. Azt mondta hogy soha semmit nem olvasott Feher Klaratol, nem is ismeri/?/. Kozoltem vele hogy ez serto es pofatlan dolog es majd jelzem az irono rokonsaganak, erre az ujsagirono szol nelkul toroltette magat, gyorsan elhuzott.....

gabors 2017.01.16. 19:59:13

@gabors: a pontossag kedveert kiegeszitem

... teljes 4 eves atlag 53.5mpg/4.4l/100km ez 58,5 ezer merfold ami kozel 95 ezer km-t jelent. Mivel minden tankolast feljegyzek egyebb adatokkal egyutt, igy ez erre az autora valodi adat (nem kitalaltam) . Kicsit jobb mint az EPA szamok (3-5%-al jobb) vagyis amit rairnak uj koraban azt normalis vezetessel hozzak is az autok.

Jelenleg atlagos szemelygepkocsik 30-35 mpg korul teljesitenek ami 7-8l/100km kozotti erteket jelent ez valoban az EU atlag folott van, de az autok valoban nagyobbak. Azert kozel sem abban savban amit Nanny irt (lehet csak ironizalt)

P.Elliot 2017.01.16. 20:03:56

@hagyma: A konyvedet magad adatod ki?
Nem probalod meg eloszor megprobalni kiadatni?
En soha meg csak hozza se kezdenek konyvet irni ha igy kellene kiadni mert ugy ereznem hogy "jo bornak nem kell ceger", ha nem talaltak jonak kiadasra akkor nem is fog menni. Meg akkor minek ha nem jo?
Nem probaltal eloszor valamit irni, bekuldeni magazinokhoz, ide-oda, latni hogy hogy fogadjak, ha meg konyved van akkor a keziratot kiadohoz? Legfeljebb visszautasitjak, abbol tudod hogy hova tedd magadat.
Ha oneletrajzi akkor sem vesz el, a fiad, annak majd a leszarmazottai fognak neki orulni ha angol nyelven van mert kezukbe lesz egy hiteles iromany hogy az elso bevandorolt rokon, az osapa hogy kezdte. Hallatlanul erdekes lesz nekik.

2017.01.16. 20:09:38

@gabors: Hu, hataratkelosnek kiadni? De akkor kiderulne, hogy tokre proli, es csak vetitek, raadasul az erkely pont nem arra az utcara nez, csak a konyhaablakos francia erkely, de csak egy kicsit, meghat nem is egy Eszak-Karolina, na. :D

macamuca [IHUN] 2017.01.16. 20:10:56

@hagyma:
Kőház, tégla, gazdag ország: mindenütt abból építkeznek, ami van. Épületfának alkalmas fát adó erdő Mo-on igen kevés van = hát nem építettek fából házat (fűthető, télen is lakható házra gondolj, a mínusz sok fokokban nem elég egy deszkabódé).
Van viszont agyag, hát bányásztak agyagot, csináltak téglát, abból meg (fűthető) házat. Meg van sár = vályog/vályogtégla: na az még csak a jó meleg ház, amikor kint -15-20-25 fok van, meg jó hűvös, amikor +30, +35 fok van...
Bem gazdagság kérdése, hanem rendelkezésre álló építőanyagé. Kis gondolkozással plusz kevéske alapismerettel te is tudhatnád.

macamuca [IHUN] 2017.01.16. 20:16:17

@Lőtéri Kutya:
+1
Társszerző leszel, nem vitás.
:))))))-

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.16. 20:18:05

@P.Elliot: van kapcsolatom kiadoval, de ha nem jon ossze kiadom maganban
azert voltam en otthon ujsagiro ez nem cask egy kosza otlet

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.16. 20:18:11

@P.Elliot: nekem O
olvasd el a Harmoniat
amugy senki nem tudott ugy banni a szavakkal szoban es irasban mint O
a Magyar nyelvet senki nem muvelte olyan szinten , mint Esterhazy

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.16. 20:19:30

@macamuca [IHUN]: szovegertelmezes
azt mondtam egy amerikai ismerosom azt mondta,mikor neten mutattam neki magyarorszagot, hogy hu mennyi kohaz,ez egy gazdag orszag
amugy itt is dragabb a teglahaz, mint a fa, de a fahazepitesnek meg van a kulturaja, amienk is fa, tokeletesen szigetel
alapismereteim szerintem meghaladjak a kevesket

macamuca [IHUN] 2017.01.16. 20:20:20

@kisrumpf:
Gyere ide, hely van bőven errefelé, tepsiket meg veszek neked a fullkomforthoz (plusz éttermes baráti házaspárnak bemutatlak, hipp-hopp melód is lesz, a cukrászatot csak minimálba' tolják).

Ne is várd meg.
Gyere.
;)

macamuca [IHUN] 2017.01.16. 20:22:55

@rebel rebel:
Üstdobbal.
Cintányért otthon ne feledd!

P.Elliot 2017.01.16. 20:31:48

@hagyma: Te ujsagiro voltal?
Nem gondoltam volna. Itt miert nem probaltal valami hasonlo munkakort, marmint keres nelkul kuldott cikkek, kis elbeszelesek, kifejtesek az aktualis/ attol fugg hova irtal/ dolgokrol hogy te hogy latod, vagyis furakodni egy kicsit.
Meg a paya szelen is tudtal volna kiverekedni magadnak valami helyet ha irni tudsz es tudod hogy mirol es hogy hogy.

P.Elliot 2017.01.16. 20:33:24

@hagyma: Ne, ne is ajaljad Esterhazyt, mindig az jutna ezembe hogy ez meg ezt honnan kanyaritotta ki.

2017.01.16. 20:37:47

@Nagy kámpics: Szerintem ezekrol mind meg lehet allapitani, hogy most keszult, pont azert, mert olyan sok rajta az utomunka es most pont ez a korunk jellemzoje. Vagyis a kep stilusabol lehet kovetkeztetni, es nem abbol, ami rajta van, ehh, sajna ez is egyfajta arulkodo jel, hogy mi fontos a mai kornak vegulis, nem? :D Ahogyan azt is meg tudod allapitani, melyik film keszult a 60as evekben, es melyik ami csak akkor jatszodik, de kesobb keszult, en pont ezt szoktam mondani, ha filmet nezunk, hogy 20-30 ev mulva tokre egyertelmu lesz, hogy mi keszult most, mert ez lesz a filter kora. :D Szerintem ez reszben azert is van, mert a tartalommal, tortenetmeselessel ebben a turelmetlen, "mindenazonnalkell" korban nem nagyon kepesek hangulatot teremteni, es akkor muszaj, hogy ez legyen az "atmoszfera".

Erdekes kepeket mutatsz amugy, en nem vagyok benne a sajtofotoban, ugy alapbol csak a reklamokat meg a divatfotot kovetem, utobbi szerencsere nem mindig ilyen de pl a hatasvadasz reklamok elegge), es tenyleg csak ezzel tudom ezt magyarazni, hogy most ez a hatasvadasz idoszak van, hogy mindent egyertelmuve kell tenni es hangulatilag is sulykolni kell, post-truth korszak, style over substance, stb. Nekem is hanynom kell tole, de ez van. :(

A rajzfilmek is ilyenek, onnan lehet tudni, hogy ma keszultek, hogy ilyen bumfordi egyenfigurak, legyen az Disney vagy tokomtudja mi. A 2D rajzfilmekrol meg tudod allapitani, hogy ez most japan, ez meg Disney, az meg Dargay Attila, de most ezek a nagyfeju barbifigurak vannak mindenhol, egyaltalan nem kedvesek vagy szerethetoek, pedig nem tudom elkepzelni, hogy a mai grafikus, animacios technologia mellett nem lehetne egyedibb stilust megvalositani.

Szerintem nem annyira "koncepcio" van emogott, hanem egy ilyen vizualis elszegenyedes, dehat ez mar csak ilyen oregasszonyos panaszkodas, #regenmindenjobbvot.

Foto-ugyben egyetlen dologban vagyok bunreszes, illetve a sajat kepeimen egy dolognak az allitgatasaba vagyok beleszerelmesedve: a kontrasztba. Az van, hogy ha en fenykepezek pl nyaralasrol, akkor nekem ilyen elenken el az emlekeim kozott a szin, es ha megnezem, miket csinaltam a helyszinen, akkor olyan csalodott vagyok, hogy tompanak tunik, es en azt szeretnem, hogy a zold, amilyen kirandulaskor volt a fu, az legyen olyan zold, amilyennek en emlekszem ra, es akkor feltekerem a kontrasztot, de csak azert mert pont ez tunik elethubbnek. Nem mindig valo egyebkent, de van, amikor nagyon kihozza az egyes feluleteknek a reszleteit, pl a betonban a rucskoket meg ilyesmi, es akkor en ezt szeretem kiemelni, de ez inkabb arrol szol, hogy en igy lattam, ezeket veszem eszre.

De gondolom, nem az ilyesmivel van a bajod, hanem a profikkal.

DieNanny CH 2017.01.16. 20:37:50

@hagyma:

"ezeknek a hazaknak nagyon jo a szigetelesuk"

Látod? Tudod, hogy ez mit jelent? Hogy az amerikaiaknak volt pénzük jól szigetelni a házaikat, míg nálunk a kőházban is szétfagyhat a vízvezeték.
Legközelebb ezt magyarázd el a barátaidnak, hogy felvilágosuljanak, miszerint nem biztos, hogy egy kőház drágább, mint egy fa. Így rájönnének, hogy a magyarok ettől még nem gazdagok.
Jó?

DieNanny CH 2017.01.16. 20:46:17

@gabors:

"15-20 litert fogyasztó autóik vannak" butaságokat kar ideirni"

Ja, hogy szmályli nélkül nem látszik a kacsintás??? Mit gondolsz, miért írok amerikaiakról, nem pedig Boston 680 méter sugarú köréről?
De hát múltkor az egy sor szmájli miatt hótt komolyan lettem véve! Most akkor miket tegyek?

(Az ly/j dilemmát loptam, a Birodalomból.)

__________________ A vonalra gondolja oda mindenki azt az írásjelet, amit hangulata diktál. Ígérem, nem fogok vele vitatkozni.

2017.01.16. 20:49:35

@hagyma: Nyilvan, aki nem Eszak-Karolinaban lakik, az nyilvan mind otthon, vagy londoni vendegmunkaskent irigykedik csakis es kizarolag a te eletedre. :D Ez egyertelmu, mondom, hogy a monacoi 6. emeleti lakas, de talan meg a Buckingham Palota is maga a proli nyomor a te fahazadhoz kepest, pedig ott is lepuffanthatjak az illetektelen behatolokat!

DieNanny CH 2017.01.16. 20:53:39

@mojyo:

"Ahogyan azt is meg tudod allapitani, melyik film keszult a 60as evekben, es melyik ami csak akkor jatszodik, de kesobb keszult"

Ismered a The Americans c. sorozatot? Ha azt nézed, teljesen a 80-as években érzed magad, pedig tavalyi sorozat. Vannak, akik értenek hozzá, hogy a valóságot használják.

(Amúgy nagyon tetszik az eszmefuttatásod. :-DDD )

2017.01.16. 21:10:09

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Nem ismerem ezt a sorozatot, de elhiszem, hogy jol megcsinaltak benne a multat, ez amugy nagyon nehez feladat, nagyon keveseknek sikerul.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.16. 21:19:49

@P.Elliot: most jot el az ideje, dolgozomm rajta, azert vagyok mindig pl itt, mert a computer mellett ulok
@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: szivem, erdekessegnek mondtam, hogy mit mondott egy fiatal amerikai srac budapestet es egert latva
nyugodj meg beszelgettunk
de magyarorszag nem szegeny, ezt nem irom ala
szegenyseg van, de az mindenhol van
tegnap voltam Charlotteban, az innen kevesebb mint 3 ora es legalabb 10 koldust lattam, bezartam a kocsi ajtajat
es 3 ora innen
es nem a getto volt, cask a repterig mentem
magyarorszag jobban el mint gondolja ezt hidd el nekem

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.16. 21:20:11

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: es nem
sok amerikai azt mondja nem epitek kohazat mert nincs 3 million dollarom
van 150 ezer
na ebbol kijon egy fahaz
nincs emelet
2-3 szoba 2 furdo nappali es ezt ki tudom fizetni
es megveszem azt
masik lehetoseg a berles, rengetegen berelnek, en is 18 evig bereltem, de nem foberlotol, hanem egy-egy cegtol
na annak a papirmunkaja is 20 oldal aprobetuvel
akinek sok penze van azt vesz amit akar
namost
otthon ez volt a gond, hogy sok penz nelkul kell a nagy haz
a kadar rendszerben volt 2 komuves a faluban a segedmunkasnak elment a rokonsag es vica versa es felepultek a hazak
ez eltunt
itt meg mukodik amugy ez a szisztema is foleg kozepkeleten
de neked itt nem adnak akkora hiteleket, amivel bebuktak otthon

jojó78. 2017.01.16. 21:22:23

@hagyma: Én még nem küldöm a címet. Csak elkallódna :)) Majd szólj ha megvan a könyv- :)

Shaktee 2017.01.16. 21:23:16

@hagyma: Azért buktak amerikában is sokan jelzálogot, majd belerokkant az egész világ.

Vibi 2017.01.16. 21:33:14

@Ginix: @macamuca [IHUN]: ertem, de a facebookon nem lehet jegyet venni, hanem az ide betett linken lehet, es ott nem jon fel semmi olyan hogy hol akarok ulni van-e ket egymas melletti hely szemben a szinpaddal es ehhez hasonlok, csak ugy azert nem kuldenek 40 fontot azert hogy kideruljon hogy csak egy oszlop mogul nezhetnem az eloadast a szinpad oldalarol

montroyal ( CAN qc) 2017.01.16. 21:39:25

@hagyma: van 150 ezer
na ebbol kijon egy fahaz
nincs emelet
2-3 szoba 2 furdo nappali es ezt ki tudom fizetni

na ezt irigylem met naluk ezert egyszobas mini lakast(40m2) veszel
holott Montreal a legolcsobb a nagyvarosok kozul ..

ha minden anyagot osszeadsz az utolso szogig terulet ,munkadij nem johet ki egy haz 100-150 ezerbol.... igaz felétek a legolcsobbak kozott van OK hogy a vadonba veszed de maga az epites nem jon ki nalunk ennyibol holott itt kevesebbek a munkabérek ..

montroyal ( CAN qc) 2017.01.16. 21:48:48

@rebel rebel: mert tobb kolcsont vettek fel a hazra mint amennyit ért tobbek kozott ... nalunk az elbiralas 20 % elolegre szol holott csak 10 valoban es nem erheti el az ossz elet koltseged a fizetesed 1 harmadat.. a bank biztosra megy hogy barmi korulmenyek kozott fizetni tudsz ..kamat emelkedes eseten is .. mar eleve azt is beszamitjak elmeletben ...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.16. 21:49:28

@jojó78.: az majus, aprilisban megyek haza
@rebel rebel: nemm volt szemelyes ribbillio a dologbol, a bankonknak voltak problemaik, itt fix kamat van
itt mas volt a problema, nem az hogy az emberek nem tudnak fizetni

SzZoole 2017.01.16. 22:01:14

@hagyma: azon nem gondolkodtal,hogy az erdodben belefogj a moonshine-ba?

Herr Géza 2017.01.16. 22:09:55

@hagyma: Na várjál már! Kimaradt a vagyonbevallásodból a bankszámla- és hitelkártyaegyenleged, a Méri ékszerei, a párnacihába dugott lóvé, meg ki tudja még mid van....

montroyal ( CAN qc) 2017.01.16. 22:27:02

@Herr Géza: bizisten én talaltam ilyen eldugott pénzt ..... én dugtam el ..régen az igaz, de azt hittem elkoltottem, nincs is.. ugy orultem neki mint egy lottonyeremenynek :-))

gabors 2017.01.16. 22:35:23

@mojyo: nem csak mar akarok egyszer eloben F-1-et nezni Canada, (Montrealban lenne is ismerol Nem HA) nem jo mert 90%-ban esos Texas meg messze van ha mar repulni kell Monaco megis csak patinassabb hely lett volna

azert koszi :-)

Shaktee 2017.01.16. 22:39:02

@hagyma: Állás nélküli emberek után szórták a jelzálogot, persze hogy majd befuccsolt amerika.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.16. 22:39:59

@montroyal ( CAN qc): nezd ez nem a vadon
a haz kicsi 3 halo 2 furdo nappali konyha 1,5 acre
5 percre az autopalya /hoeses eseten ez huzos/
10 percre Walmart
15 percre Asheville
ez mindig foglalkozatatott, minek el valaki mondjuk 1 million dollaros kondoban miamiban vagy chicagoban
na egy szep haz ashevilleben kobol itt is 1 million
de nekunk ez tokeletes:)
kondo szoba sem johetett, a kikoltozes volt a cel de benzinkut is van 5 percre, viszont semi forgalom itt se szomszed es van egy erdom:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.16. 22:40:14

@montroyal ( CAN qc): nalunk nincs kamatemelkedes
20 ezret vettem fel az fix kamat a lejartaig
ez nem svajci frank
a kocsibol meg egy ev van, az sem mozdult, nem is fog elore ideadtak a 6 evre szolo csekktombot,, meg van 12
az jo less ha lejar, mert havi 300, de ez a kocsi kitart meg elek

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.16. 22:40:23

@Zoole[uk]: viccelsz?
mar meg van a a palinakfozom
less joint is, mert az gyogyszer, fustolo
lepesrol lepesre
most tel van belul szorgoskodom, utana megyunk haza
less gyumolcsfa
de cask sajat celra!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.16. 22:40:41

@Herr Géza: en cask a ferrarira valaszoltam /ertve a cinikus humort/
a nejemet Marynek hivjak
hat a bankszamlaszamomat nem adom meg se a kartyaszamomamat bocs ezert
a kocsikat azert emlitettem, mert 20 liter fogyaztokrol volt szo es a legnagobb is cssak 3 literes, kozel sem fogyaszt annyit
mindig el kellene olvasni az elozmenyt amire valaszolok es akkor nem lenne felhaborodas
de ha erdekel meg van 1.5 acre erdom, ki akarom vagni, ha gondolod johetnel, tied a melo

gabors 2017.01.16. 22:41:13

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: "Ja, hogy szmályli nélkül nem látszik a kacsintás???" amugy felmerult bennem mint az uszo ... lasd az utolso mondatom veget .." amit Nanny irt (lehet csak ironizalt) "

gabors 2017.01.16. 22:45:24

@rebel rebel: bebuktak bebuktak az nem szamit de nem akkor volt !! ez teny!!

2017.01.16. 22:49:02

@hagyma: Fogalmam sincs, milyen cinikus humorrol beszelsz.

gabors 2017.01.16. 22:51:26

@montroyal ( CAN qc): " itt kevesebbek a munkabérek .. " az epitoiparban foleg a csaladi hazak (egyedi) epitesenel a legnagyobb illegalis munkasok alkalmazasa (talan vendeglatas foleg kis-csaladi ettermek hasonlo) vagyis joval a legalis berek alatt fizetnek adomentesen zsebbe. Igy mar konnyebb versenyezni az arakkal, nameg nagyon oda kell figyelni mert csalnak ahol tudnak nem azt epitik be amit leszamlaznak hanem valami joval olcsobbat stb ... megcsinalnak sok mindent engedelyeztetes nelkul stb (nem csak a balkanon van ilyen)

gabors 2017.01.16. 23:13:18

@montroyal ( CAN qc): "mert tobb kolcsont vettek fel a hazra mint amennyit ért tobbek kozott ... " ennel bonyolultabb volt kicsivel mert a hazak erteke azutan csokkent jelentosen miutan mar megvettek, es emiatt is hivtak vissza egy csomo kolcsont. Attol fugguen hogy mi is volt a kolcson szerzodesben. Voltak olyan helyek ahol felere harmadara estek a hazak arai 2005 es 2008 kozott. Es ha el is probalta adni tovabbra is ados maradt ...

De az is igaz hogy a bankok nagyon konnyeden adtak kolcsonoket olyanoknak is akikrol elore tudtak hogy nem tudjak visszafizetni mert az USA-ban a bankoknak NEM KELLETT biztosra menni mert szinte azonnal eladtak ezeket a tartozasokat pl nyugdijpenztaroknak, befektetoknak (kulfoldieknek) mindenfele trukkozessel. Arrol nem is beszelve hogy jobban jartak ha a tulajt csodbe nyomtak mert akkor a FreddyMac FannyMay fizette a bank veszteseget ado penzbol ... ordas egy helyzet volt de nem gond az egyik ilyen nagy asz milliardos, a Goldman Sachs-tol aki floridaban csinalta ezt nagyban, Steve Mnuchin, mar kabinet tag biztos meg fogja oldani hogy a kemenyen dolgozo kisemberekkel ilyen tobbet nem forduljon elo.

Shaktee 2017.01.16. 23:18:51

@montroyal ( CAN qc): minimum bérekre is adtak jelzálogot...

De..nálunk már egy kissé kemény a dolog, kollégám most költözik át, eladta a házát Lavalban, egy 280ezres bungallóért gatineauban 80 ezer a down payement.
Nem tudom hogy ma hogy tudtunk volna a fiaméknak segíteni házat venni...

Shaktee 2017.01.16. 23:21:20

@gabors: Miután felhalmozódott az összes büdös hitel, kb 1-2 év eltolódás volt a vételek után, ha erre gondoltál.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.01.16. 23:21:21

@Vibi: Nincs helyjegy. Oda ülsz ahova akarsz vagy ahol találsz helyet.

gabors 2017.01.16. 23:30:49

@hagyma: ", itt fix kamat van" 'szar' egy bankod lehet ahol nincs variable rate mortgage :-)

Mert mindenhol van ... fix is meg valtozo is sokan bizony a valtozot valasztottak mert az sokszor olcsobb volt az elso par evben.

Ha te fix kamatozasut vettel fel mert neked az volt a jo az rendben van. De ez megint nagy altalanositas (leegyszerusites).

Es igen NAGYON sokan csodbe mentek es elvesztettek a hazukat foleg azok kozul akik elvesztettek a munkajukat 2008-2009-ben sok millioan voltak (ezek kozott biztos volt fix kamatozasu kolcson is mert nem ez szamitott) 2009-ben 3 millioan vesztettek el a hazukat (forecloser) ez volt a legmagasabb ev utanna is milliok meg ezen kivul.

Ami valoban nincs az arfolyam kockazat, mert ezt szivtak meg Mo-on a legtobben nem a kamat valtozast mert az talan meg nem lett volna akkora gond. De a jelontos forintgyengulest mar nem tudtak kovetni. Amugy ez egy alapveto dolog hogy hazra kolcsont olyan penzben szabad felvenni amiben a fizu jon !! Szelsoseges pelda de van egy ismerosom aki usa-ban vett hazat (kolcson dollarban) 2005 kornyeken. Utanna par ev mulva elment dolgozni Eu-ba (expt) eleinte jol jart de par ev mulva kezdett izzadni mikor a dollar erosodni kezdett es mivel a fizetese euroban nem valtozott, a teritese egyre tobb euroba kerult ... de ez nem tipikus

gabors 2017.01.16. 23:34:33

@rebel rebel: nem kimaradt egy betu :-) azon akartam ironizalni egy kicsit hogy "akkora" de nem sikerult :-)

puhacica 2017.01.16. 23:37:40

@hagyma: tehat az en sorsom a te konyvedtol fugg? hat akkor kerek egy peldanyt, ezen ne muljon. ;)

gabors 2017.01.16. 23:43:16

@hagyma: "mar meg van a a palinakfozom" mar ez maga illegalis (crime) hacsak nem a kocsidba akarsz alkoholt csinalni, de meg ahhoz is kell engedely, ha meg rajtakapnak hogy eppen fozol az meg federal felony a hazad konnyen ramegy csak az ugyvedre :)))\

mindenki ugy el ahogy akar

Herr Géza 2017.01.16. 23:57:57

@hagyma: Jaja, a "cinikus humor", hát persze...
Nekem is van: enyém a meló? Ok, deal. Ja, 150 ezer dollár lesz. Mikor menjek?

montroyal ( CAN qc) 2017.01.17. 00:01:50

@rebel rebel: ez van hiaba hivatalosan 10% ha nem fizetsz 20+ nincs eselyed ..

puhacica 2017.01.17. 00:02:06

@Nagy kámpics: erdekes. a sajtofotonal a kompozicio es a szabalyok egyebkent sokszor nem pont annyira mervadoak, annak rogzitenie kellene, ami tortenik, a leheto legelethubben. volt egy valogatas anno, meg foiskolan mutogatta az egyik tanarunk, valami "azev100legjobbfotoja" vagy ilyesmi volt, na abban voltak olyan pillanatok es hangulatok... na de ennek mar 10 eve. egyszeruen ki kell tunni, csak a nagy kitunesben mindenki egyforma lett. "mimindegyenisegekvagyunk"
ez egy uj mufaj, a letjogosultsaga majd eldol, es hat azert az ketsegtelen, hogy baromi latvanyosak tudnak lenni az ilyen kepek, vevo rajuk a nep.
tudom, hogy nem a lelkuletemet akartad szetcincalni, de en probalok nagyon finoman banni ezzel a "fotos" kategoriaval, mert a profizmustol elegge messze vagyok. :) de nyilvan nem veletlen, hogy a termeszetesebb, regimodibb vonalat kovetem, azt mutatom, ami ott van, nem azt, ami ott lehetne. de meg igy se tudok mindig "valosaghu" lenni, az uram a dokumentarista, en meg hozzateszem a reszleteket, a hangulatot. hat igy.
ja es igen, mielott kivalasztom a kovetkezo nyaralasunk helyszinet, van, hogy orakig bogaraszom a netet, mert ugye egy tengerpartrol pl csomo kep van fent, amik utazasi irodak megrendelesere keszultek, es akkor ott a csodas turkiz tenger meg a szendi bics es mikor megerkezel, akkor meg nezel mint a lukinyul, hogy hat hova lett az a part... de ha van eleg ido es elszantsag, akkor azert talalni jopar turistas mobilfotot es ha azokon is turkiz es szendi, akkor mehetunk. szoval igazad van, ha nem figyelsz, atbasznak es siman eladjak spanyolorszagot a bahamaknak. :D

Shaktee 2017.01.17. 00:10:16

@montroyal ( CAN qc): én azt hiszem hogy a hivatalos down payement felment 20%-ra. S még ott a foglaló is...

montroyal ( CAN qc) 2017.01.17. 00:22:46

@hagyma: mindent meg lehet szokni ,eleve el kell jutnod az autopalyaig és 10-20 kmre ott van minden ... hat nekem ugyanaz csak gyalog, még a munkahelyem is .. en mar ezt szoktam meg ebbol leadni nem tudok ,még akkor sem ha a lakasom arabol oriasi mdencés garazsok szobak ,furdok nagy telek stb vehetnék erdos-mezos kulterulet,en ... talan ezert laknak az emberek condokban ..ja meg semmihez nem nyulok nem renovalok fuvet nem vagok tetot nem javitok - vagy javittatok es munka utan 5 perc mulva a kadba vagyok

a fiataloknak, gyerekeseknek hajra kertes haz barhol, ezelott en is csak kertes hazban laktam de az utcam vegeben volt a belvaros ..

montroyal ( CAN qc) 2017.01.17. 00:28:03

@rebel rebel: hat nem vagyok naprakész hat kimasoltam Te valszeg 1 millio felett akarsz hazat venni .. az mas hogy nem hivatalosan pussolnak hogy fizes tobbet az elolegbe
Effective February 15, 2016, the minimum down payment for new mortgages have been modified. The new breakdown is as follows:

For homes with a purchase price less than or equal to $500,000 the minimum down payment is 5%
For homes with a purchase price greater than $500,000 and less than $1 million, the minimum down payment is 5% of the first $500,000 plus 10% of the remaining balance
For homes with a purchase price of $1 million or more, the minimum down payment is 20%

macamuca [IHUN] 2017.01.17. 00:48:52

@hagyma:
Következő mo-i turistautadon menj el Kelet-Magyarországra.
Vagy bármelyik vidéki kisvárosba, faluba.
Ott (vidéken) él az ország 80 %-a.
Nézd meg, hogyan.
És mondd el nekik, hogy ők jól élnek.
Neked talán elhiszik.
Mert az aktuális kormány már hosszú évek óta ezt mondogatja nekik/mindenkinek, oszt egyre kevesebben (!!...) hiszik el.....
De ha te mondod.....

Magyarország nem csupán Budapest turisták által látogatott részeiből áll...

macamuca [IHUN] 2017.01.17. 00:59:06

@rebel rebel:
Van remény :))))))))))) jövök én is felolvasást hallgatni :))))))
(de egy csörgőssipkát viszek, tuti-ami-hótziher, ugye, csakis a feeling végett.... :DDD)

montroyal ( CAN qc) 2017.01.17. 01:03:30

@gabors: igy nezve igaz ... meg alapbol mennyi a telek .. oriasi erdot mezot vehetsz par ezer $ mig en a telkemet ami kb 6000sqf volt 375K adtam el ami$ 60+$sqf ami nem csucs a belvaroshoz képest szoval falvak hatarain kivul olcsobbak a hazak normal

azert en maradok a kozpontba utalok leélni az eletembol 5-10 évet az uton az autoban ..

macamuca [IHUN] 2017.01.17. 01:12:13

@puhacica:
Izé, olykor-olykor kurtára nem mindegy, hogy rövid, vagy hosszú ékezet van az -i betűn: gondolom, neked se mindegy, hogy min/kin heverészik n.
(magas laszti... :))))))

montroyal ( CAN qc) 2017.01.17. 01:17:42

@rebel rebel: en se adok veszek mar a condomat itt Mont-royalba eladom, majd ha megkapom a berlakast amire beadtam a kerelmemet es tobbet oroklakasom csak a temetoben lesz, de addig profitalom a pénzem valszeg foleg utazasokra ... es megyek a magyar hazba allami tamogatassal ( mindenki hulyenek néz) de jo helyen van a belvarosban es normal 2 szobas 2 furdos lakas amit fel is ujithatok ..amig az ideje volt voltak hazaim ,lakasaim ,de most mar az utazasokra, sajat joletemre forditom a pénzem
a lanyom jot nevetett amikor mondtam pénzt nem fog orokolni DE rengeteg szep képet az utazasaimrol :-))

gabors 2017.01.17. 02:25:45

@montroyal ( CAN qc): " ez van hiaba hivatalosan 10% ha nem fizetsz 20+ nincs eselyed .."

ezt nem ertem kinek fizetsz 20+t?? mert az eladot nem erdekli (altalaban) hogy kolcsonbol fizetsz vagy zsebbol a kulonbseg csak hogy ha bankkolcson van az akar 1-2 honapig is huzodhat (es esetleg nem kapsz kolcsont akkor meg mast kell talalni)

A bank meg azt ir elo amit akar volt hogy 0%-ra is adtak kolcsont.

En akkor 12% korul tettem le mert kb annyim volt 40k ... persze hosszutavon minnel alacsonyabb kolcsont veszel fel annal jobb foleg ha nem akarsz 30 evig ott lakni (30 eve kolcsonok altalanosak errefele de vann barmi 10 es 30 kozott)

gabors 2017.01.17. 02:31:34

@rebel rebel: " down payement felment 20%-ra. S még ott a foglaló is... " hol van ilyen en ket hazra is "licitaltam" sehol nem volt olyan mint a magyar foglalo (amit nem kapsz vissza) itt ez nem altalanos sot nem is hallottam ilyet. onresz van de ezt a bank nem pedig az elado hatarozza meg.

gabors 2017.01.17. 02:37:40

@montroyal ( CAN qc): ezt mibol masoltad egy adott bank szabelyzatabol vagy Canada-ban (Kanada-ban) az allam szabalyozza az osszes mortgage lender-t ??? ami nem biztos hogy rossz de kicsit szocialismusra hajaz

gabors 2017.01.17. 02:49:11

@montroyal ( CAN qc): ahol en vettem hazat ott az okol szabaly kb az hogy egy egycsalados haz mint az enyem a telek 2/3 a haz ujjaepitesi koltsege 1/3 (viszonylag kicsi 2000sqft) ... a biztosito szerint ... ezt akkor magyaraztak el amikor a mortgage ertekere akartam biztoistani (mert a bank szerint ez a minimum)

vagyis ezt a hazat kb 120-150 ezer lenne ujjaepiteni. ez volt 2005-ben ...

amugy az adohivatal ertekelese alapjan megint a viz alatt vagyok (avagy a mortgage is upside down) tobbel tartozunk mint ami most az ado alapja ... (sad, sad, sad ala trump)

montroyal ( CAN qc) 2017.01.17. 03:11:03

@gabors: az adoalap (ertek) valtozik regen ha el akartad adni ala kellett menni, manapsag a mi kornyekun a hivatalos varosi ertek + kb 100K... de nem nagy mozgas van a piacon..
nekem a hazamon eloirt a biztosito kulombozo felujitasi munkakat( rogton jottek is az ajanlatok a haveroktol) mivel leszartam oket megszuntettek a biztositast , a bank nem tudott rola mashol volt biztositva , igy jo par evet megsporoltam a biztositason .. es vigyaztunk :-)

montroyal ( CAN qc) 2017.01.17. 03:14:10

@gabors: ez egy bank lapjan van amit rebel rebel is feltett de valszeg provinconkent valtozik es nem nagyon zavar csak kerestem valamit ..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.17. 06:01:25

@montroyal ( CAN qc): itt mar 5 % eleg
persze masok a kondiciok
kamat evek szama stb

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.01.17. 06:01:42

@rebel rebel: nalunk 5
egyeb koltesegekbol, kijon 10 mire a vegere jutsz
persze az 5 az 30 evre
persze ha nem tudod fizetni akkor elarvereznek, de olcsobb mint a berles
nekunk pl
fele annyi a havi reszlet
jo kellett fizetni, amennyit tudtunk

puhacica 2017.01.17. 10:08:59

@macamuca [IHUN]: egyaltalan nem veletlen. a "szendi bics" egyutt ertelmezendo. es maris latod, hogy miert nem veletlen. ;)

Shaktee 2017.01.17. 10:31:02

@gabors: @montroyal ( CAN qc):Igen, az állam.

Ezért nem omlott a bankrendszerünk mint a tietek, szigorúbbak voltak a követelmények, s azóta még keményebb lettek.

Ez független attól hogy a liberálisok vagy konzervatívok vannak hatalmon, semmi köze a cuclizmoshoz, inkább az angol rendszerhez hasonlít.

Shaktee 2017.01.17. 10:37:26

@montroyal ( CAN qc): CMHC federalis, ugyanazok a szabályok minden provinciában.

www.cmhc-schl.gc.ca/en/index.cfm

Ginix 2017.01.17. 12:38:06

@Vibi: nemtom, válaszoltak-e már, de itt svájcban az ilyen rendezvényekre érkezési sorrendben történik az ültetés, elképzehetőnek tartok hasonlót londonban is. a szervezőknek van az oldalon elérhetősége, ha megkérded őket, biztosan válaszolnak:)

gabors 2017.01.17. 15:55:10

@montroyal ( CAN qc): "a bank nem tudott rola mashol volt biztositva"

ez erdekes itt nem lehet megcsinalni mert a bank-nak megy a szamla es a havi torlesztesbe ezt is belekalkulaljak es az adoval egyutt a bank fizeti. (Minden evben ujra szamoljak hogy mennyi lesz a kovetkezo evben a havi torlesztes ami maga mortage plusz az ingatlan ado, iskola ado es a kotelezo biztositas )

montroyal ( CAN qc) 2017.01.17. 16:08:39

@gabors: biztositast kulon biztositonal kothetem meg amit bemutatok az elejen kesobb nem ellenorzik az adot belekalkulaljak a reszletbe csak akkor vizsgaljak felul evente ha valtozo mortgaged van ha pl 7 evre lekotod ugyanazt fizetsz nem nezegetik csak a 7 ev utan valtozhat .. nalunk igy van .. most 5 ev valtozom van es 2 eve csokkent .. ilyen is van .. most nem jatszhatok a biztositassal mert ugyanannal a banknal van de kulon fizetem taxaim nincsenek mert a condo feesbe benne van minden ... ,

gabors 2017.01.17. 16:42:48

@gabors: "If you distill without permits, you're looking at roughly a dozen felonies," says Tom Hogue, spokesman for the Alcohol and Tobacco Tax and Trade Bureau. "It's not something you want to be doing." a hivatalos allaspont az ATF-tol ...

gabors 2017.01.17. 17:13:35

@montroyal ( CAN qc): " az adot belekalkulaljak a reszletbe csak akkor vizsgaljak felul evente ha valtozo mortgaged van"

nem valtozo mortgage-m van megis minden evben ujra szamoljak az adok eddig MINDEN evben emelkedtek a biztositas is ... (de ezek csak becslesek) szoval volt ev amikor tul fizettunk es volt ev hogy tartozas volt ev vegen. Na ha tartozas van akkor (a bank rendes) a kovetkezo evben a tartozas 1/12-et hozzairjak a becsult havi reszlethez ... nem tudom nekem logikusnak tunt eddig is ... (persze ha adot nem fizetsz direktben az mas gondolom akkor a condo-fees-ben van hasonlo ingadozas evente)

DieNanny CH 2017.01.18. 08:50:58

@hagyma:

"otthon ez volt a gond, hogy sok penz nelkul kell a nagy haz
a kadar rendszerben volt 2 komuves a faluban a segedmunkasnak elment a rokonsag es vica versa es felepultek a hazak"

Ezzel teljesen egyetértek.

A kommented elején írod, azt mondja a barátod, neki nincs 3 milliója kőházra.
Na, amit Macamuca levezetett, az pont idepasszol. Úgy gondolom, Am-ban a faház olcsóbb, mint a kő. Mo-on a kő (vagy tégla) olcsóbb.
Szóval, míg az ausztrál tündérkertben a mangó/banán/egyebek kerülnek fillérekbe, addig a meggyet aranyárban mérik.
Míg nálunk fordítva.
Szóval, csak erre akartam kilyukadni.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása