Detti, férje és két kicsi gyerekük tíz hónapot töltöttek Amerika egy békés kisvárosában, a 85 ezres Bloomingtonban. Azért pont ebben az Indiana állambeli városkában éltek, mert a férjét meghívták, hogy tanítson két szemesztert a helyi egyetemen. A fiuk négy és félévesen kezdte meg a családi kiküldetést, a kislányuk pedig másfél éves volt, amikor talpa megérintette az Újvilág földjét (hogy költőien fogalmazzak). Pont, mielőtt visszaköltöztek volna Budapestre, alaposan kifaggattam Dettit a tapasztalatairól, aztán ültem a válaszain pár hónapot, most pedig két részletben közkinccsé teszem őket.

Az első részben praktikusabbnál praktikusabb dolgokról lesz szó; például, hogy hogyan lehet órákon át gyerekekkel autóban ülni, aztán még várost, sőt, múzeumot is nézni. De majd szóba kerülnek az amerikai kisvárosi hétköznapok, ünnepek, gyereknevelési szokások és a junk food is. És kiderül, miért is annyira gyerekbarát hely Amerika.

Első rész

A férjed munkája miatt Amerikán belül sokat utaztatok, így nyilván lett kis rutinotok a hosszú autóutakban, ami minden kisgyerekes szülő mumusa. Oszd meg légyszíves az olvasókkal öt aranyszabályodat, és pár olyan tárgyat, ami nálatok a hosszú utak kötelező kísérője lett.

1. Öt-hat óránál többet nem autózni egy nap, a maximum a hét óra. Távolabbi úticél esetén mindenképp kettévágtuk az utat azzal, hogy aludtunk valahol egyet. Ez azért is volt praktikus, mert így többet láttunk: több időnk volt megnézni utazás közben a fő célponton kívüli más érdekességeket, legyen az akár egy egyszerű folyópart vagy egy város főtere. Ez persze drágább, mintha valaki megszállás nélkül lehúz 9-10 vagy több órát az autóban, de két kisgyerekkel az nálunk agyhalál lett volna, ennyit mindenképp megért egy plusz olcsó szállás.

Utazás gyerekekkel - útközben Arizóna államban (Fotó: Detti)

2. Kedvenc éttermek előre kikeresése az interneten. Nálunk olaszmániás a két gyerek, bolognai spagetti a jolly joker, ezért sokszor úgy időzítettük az indulást, a szüneteket, hogy előre rákerestünk az útvonalunkon az olasz éttermekre. Ha az elsődleges szükségletek megfelelően ki lettek elégítve, mindenki számára kellemesebb volt a továbbutazás.

3. Hosszú utazás során jobb, ha feladod vagy legalábbis bő engedményeket teszel a nevelési elveidet illetően. Értem ezalatt például azt, hogy a gyerekek mennyi elektronikus cuccot használhatnak vagy mennyi édességet ehetnek. Mi alapvetően mindkettőt korlátozzuk náluk, ami azt jelenti, hogy a sima hétköznapokon is része az életüknek, de csak az általunk meghatározott mennyiségben (pl. napi 30-40 perc mesenézés). Amikor nagyon sokat ülünk az autóban, ezt a keretet kibővítjük, mindenkinek jobb így. A gyerekek pedig tudják, hogy ez csakis az ilyen helyzetekre vonatkozik, normál hétköznapokon pedig elfogadják a szigorúbb korlátozást (a kétéves nyilván kevésbé, de ő jelenleg mindennel így van).

4. Mind a célállomást, mind a hosszú út során betervezett megállókat illetően érdemes előre kinézni olyan gyerekbiztos helyszíneket, mint parkok, folyó- és tópartok, játszóterek, esetleg állatkert vagy akvárium. Ezek jó bázispontot kínálhatnak egy városnézéshez, más nem annyira gyerekes programpontok megkezdése előtt vagy megszakítására. Azért is érdemes ezeket előre kikeresni, hogy ne zabálja le az összes mobilnetedet a helyben keresgélés.
Pihenő néhány óra vezetés után Kentuckyban (Fotó: Detti)

5. Viszont ne csak a gyerekek köré szervezd a programot! Mi azt tapasztaltuk, hogy ha elmentünk egy felnőtteknek szóló múzeumba, vagy sétálgattunk a városnak inkább általunk érdekesnek vélt részén, a gyerekek ott is meg tudták találni a számukra vicces, érdekes részleteket. Ez persze nem azt jelenti, hogy négy órán keresztül békésen szemlélheted mondjuk a Chicagói Szépművészeti Múzeum elképesztő felhozatalát, miközben gyermekeid szépen sétálgatnak melletted. Kevesebb időd van rá, rohanósabb, egy idő után besokallnak, de így is megéri - jobb, mintha el se mennél.

+1 Sose úgy szemlélj egy városnézést, hogy basszus, mi mindent nem tudunk megnézni így gyerekekkel, amit kettesben megtettünk volna, és felfaltuk volna az egész várost. Ezt el kell engedni, mert csak szenvedne tőle az ember. Jobb, ha ésszerű célokat tűzünk ki, sokkal kevesebb betervezett látnivalóval, nyugis tempóban. Mi inkább azzal vetettük össze ezt a dolgot, hogy mennyivel jobb gyerekekkel itt lenni, mintha el sem utaztunk volna.

Praktikus tanácsok:

• a zenehallgatás és a hangoskönyv-hallgatás is sokat tud segíteni, de szerintem ezt mindenki ismeri. Nálunk mondjuk az ötéves erre már sokkal fogékonyabb, a kétéves még sokkal kevésbé - hamarabb megunja vagy épp nem kell neki. 

• amit még korábban csináltam egyetlen gyerekkel, amikor 2-3 órákat autóztunk - illetve akár többet Horvátországig: mellé ültem és olvastam neki vagy játszottunk. A két gyerekülés közé viszont már nagyon kényelmetlen bepréselődni, így ezt manapság nem alkalmazom.

• nálunk még az is bejött, hogy inkább délelőttre időzítettük az aktív programot, aztán ebéd, és ebéd után rögtön nekiindultunk. Így az első pár órában az alvás szépen megoldotta a dolgot, és a délelőtti rohangászás után a sok ülést is jobban bírták. Ezt amikor csak tehettük, alkalmaztuk.

A beszámolóid és az emberek fejében élő általános kép alapján nagyon gyerekbarátnak / gyerekkel különösen kényelmes helynek tűnik Amerika. Igaz ez? Mennyiben állnak ott másképp a családok mindennapi kényelméhez?

Igen, ez így van. Az éttermekben mindenhol van etetőszék és magasító, gyerekmenü, amihez zsírkrétát és játékos feladatokat is tartalmazó papírt is adnak (pl. kösd össze a pontokat, amőba négyzetháló, színezhető figurák stb.), külön mintás műanyagpohár a gyerekeknek, és ezt mind automatikusan hozzák. Pelenkázóasztal szinte minden nyilvános helyen van, nemcsak éttermekben, hanem múzeumokban és egyéb helyszíneken is. Az is jó, hogy a boltok többségében is van vécé, ahol szintén alapfelszerelés a lehajtható pelenkázóasztal. 

A gyerekekre mindenhol nagyon mosolyognak és kedvesek velük. Számtalanszor előfordult, hogy az utcán sétálva vadidegenek rámosolyognak vagy akár meg is szólítják a gyerekeket, ezt sokkal inkább tapasztaltam, mint Magyarországon, és nemcsak kisvárosban, hanem nagyobb városokban is.

A játszóterek nagyon profik és biztonságosak, az elég magas csúszdák is úgy vannak kialakítva, hogy a széles perem miatt gyakorlatilag lehetetlen kiesni. A most kétéves Sárinál ez nagyon praktikus, mert ő mindenhova felmegy, elég vagány ezen a téren. Több játszóteret vagy parkot szerelnek fel vécével, pelenkázóval. Voltunk olyan múzeumban Chicagóban, ahol még babakocsit is tudtak adni az alvó Sárinak (a miénk akkor épp nem volt nálunk, és a vállamon aludt a gyerek, így nagy segítség volt ez, míg megnéztük a kiállítást.)

Ez nem Chicago, hanem Charleston Dél-Karolina államban, ami egy remek akváriummal várja a gyerekeket (Fotó: Detti) 

Amit még szeretek, hogy nem néznek rosszallóan egy épp hisztiző gyerekre, nem nézik ki a gyerekes családokat. De ez mondjuk főleg kisvárosi tapasztalat. Meg mondjuk mi sem a nagyon menő helyeket kerestük gyerekekkel mondjuk olyan nagyvárosokban, mint Chicago, Philadelphia vagy Washington; lehet, hogy azért ez másképp lett volna ilyen helyeken, de nem biztos.

Aztán az is jó, hogy bárhova utaztunk - gondolok itt a nagyvárosokra -, mindenhol rengeteg a park, ez is segíti a gyerekes utazást. Jó pár szállodában megfordultunk a tíz hónap alatt és mindenhol tudnak ingyen kiságyat biztosítani, egyetlen helyen nem a kb. 25-ből. 

Plusz gyerekbarát faktor, de ez ugyebár adottság, hogy az ország telis-tele van csodálatos természeti látványossággal, és most nemcsak a top helyszínekre gondolok, hanem egy adott államon belül is rengeteg az érdekes hely. A mi közelünkben, tehát Indianán belül abban a megyében (county), ahol éltünk, három tó is van, több nagyobb állami park, erdők, rengeteg patak stb. Ehhez jön a gazdag állatvilág. A mókusok pedig nemcsak nálunk tobzódnak, hanem akár délre mentünk, akár keletre vagy északra, a nagyobb városokban is rengeteg volt belőlük a parkokban (Miami, Washington, Charleston, Philadelphia, Chicago). 

A mókus simán lehetne Amerika kettes számú totemállata a sas után, annyi van mindenhol (Fotó: Detti)

És hát az is hozzátartozik, hogy az amerikai kultúrára jellemző édesség és junk food zabálás is eléggé vonzó a gyerekeknek, és erre az amerikaiak rá is játszanak.

Mondj egy-egy kedvenc helyet

- Bloomingtonban

- Olcott Park - gyönyörű park a város déli részén, erdővel, kis erdei sétánnyal, patakparttal, két szuper játszótérrel, isteni levegővel és nyugalommal.
Olcott Park (kép innen)

- az utazásaitok során

Nagyon nehéz a választás, de legyen pl. a chicagói Millennium Park, a "Bab"-bal, a rálátással a "Loop" negyed épületeire és a Michigan-tóra. És legyen mellé a Bryce kanyon.

Bryce kanyon (Fotó: Detti)

- az amerikai gyerekbarát intézmények közül

A bloomingtoni Wonderlab. Tökéletes átmenet a játszóház és a természettudományos gyerekmúzeum között, sok interaktív, gondolkodtató és fejlesztő lehetőséggel, és még kisállatok is vannak.
Épp egy ásatás izgalmait próbálhatják ki a gyerekek a Wonderlabben (Fotó: Detti)

- az életstílusban

Nagyon kedvesek, mosolygósak, barátságosak és segítőkészek az emberek. Ez a nagy többségre érvényes, és ez baromi jó. Nagyon ritkán lehet undoksággal, rosszindulattal találkozni.

A kint töltött időszak alatt írtál egy blogot a barátoknak. Az egyik posztodban azt fejtegeted, hogy gyerekkel utazni minden lemondás ellenére jó. Miért? 

Erre már utaltam, de a lényeg az, hogy mivel nagyon szeretünk utazni, világot látni, nem kérdés, hogy gyerekekkel is tesszük. Eszünkbe nem jutott sohasem úgy gondolni bármelyik utunkra is, hogy "nem is volt érdemes így eljönni" vagy hogy rosszul sikerült. A lassúbb tempó, az erősen szelektált programpontok, esetleg fárasztó gyerekcipelés, illetve kisebb vagy nagyobb hisztik mellett annyi élménnyel gazdagodtunk minden út során, hogy mindig megérte. És a gyerekek is élvezték, ők is szerettek új helyekre menni, ez mindig egyértelmű volt. 

(Hamarosan jön a második rész, a blogunkat pedig itt tudod követni a Facebookon!)