Nem vagyok különösebben nagy Napoli-fanatikus, de hazudnék, ha azt mondanám, nem követem a szereplésüket Maurizio Sarri alatt. Egyrészről istentelenül meggyőzően játszanak, másfelől pedig az edző személye olyan, amit szinte lehetetlen megkerülni, mert hát mutass már olyan menedzsert, aki a pálya szélén rágyújt a meccs közben. Sarri semmilyen komolyabb sikert nem ért el vezetőként, még csak nem is focizott korábban. Azonban 60 évesen is újítóként lehet rá tekinteni, akire még egy igazán nagy meló is várhat.

Sarri Nápolyban született, szegény családba, apja gyári munkásként tevékenykedett, korábban félprofi kerékpárosként mutatott példát fiának. A kis Maurizio amatőr szinten focizni kezdett, de különösebb tehetsége nem volt a bogyó kergetéséhez. Mégis nagy lelkesedéssel űzte a sportot Bagnoliban – egy idő után már megosztva más tevékenységgel. Sarri ugyanis a bank-szektorban helyezkedett el, s Európa több nagyvárosában is dolgozott, például Londonban és Zürichben. Állítólag a nápolyi fociőrült reggel a bankban, délután pedig a futballpályán adta ki magából a maximumot. A sportsikerek elmaradása után edzői pályát választott, elvégre banki elemzőként tudta kamatoztatni képességeit, látásmódját a pálya széléről. Tartja magát egy általa elmondott legenda is: még utánpótlás csapatban játszva, edzője minden stábtagot kirúgott egy mérkőzés előtt, Sarri pedig kapott az alkalmon, és az edzők helyébe lépve felvázolt egy taktikát, amivel csapata meccset is nyert. A Napoli előtt főként apró csapatoknál fordult meg, mindegyiknél hatalmas lelkesedéssel dolgozott, egyedi – mondhatni - elemző módszereket alkalmazva. Sarri nehéz ember, különös stílussal, elég csak megnéznünk, hányszor gyújt rá egy szál cigire a mérkőzések közben. Ő rossz szokásnak, stresszoldónak tartja mindezt, egyáltalán nem a show kedvéért teszi. Amellett, hogy klasszikus nápolyi nevelésben részesült, a vaskalaposság nem jellemző rá menedzserként: folyamatosan fejlődni akar, képes megérteni azokat a mechanizmusokat, melyek ma alakítják a futballt. Tudja, hogy a játékosok lelkiállapota nagyon is fontos, de mi sem igazolja jobban modernista felfogását, mint az, hogy drónokat használ a Napoli edzésein, kellő pontossággal felmérve ezáltal a helyezkedésbéli hibákat.

A Corriere dello Sport szellőztette meg pár évvel ezelőtt, hogy anno a Sansovinónál (amely első profi csapata volt) 33-féle pontrúgás-típust ismertek a játékosai. Ez a Napolinál is jellemző maradt Sarrira, de még a bedobásokra is kínosan ügyel. Az ellenfél tizenhatosának közelében minél bentebbre irányítja dobóit, hogy azok azonnali veszélyt alakíthassanak ki. Azon túl, hogy a legtöbb figurát saját maga ötli ki, Sarri falja a könyveket, mind pszichológia-, mind sport témában.

Az olasz Sky készített Sarrival egy kivételesen mély beszélgetést, melyből sok-sok dolog kiderült a nápolyi születésű „Mr. 33”-ról, ahogyan a helyiek hívják. A következőkben ennek a fordítása olvasható:

---------------------------------------------------------------------------------------------

Bankárból edző? Ezt hogy sikerült?

Az apámnak nehezebb volt bevallani, mint a feleségemnek. Szerencsére olyan családból származom, ahol mindenben nagyon támogatják az embert, ha valami új dologba kezd. Jött egy pillanat, amikor igazi edzőnek éreztem magam, ezután pedig ezt akartam egész nap csinálni. Visszafordíthatatlan döntés volt, ezt tudtam jól. A bankárkodás amúgy nagyon vicces. Néha heteket, hónapokat is utazgattam. Hosszú éveken át nagy pénzekkel dolgoztam, komoly vállalatoknál. Jól szórakoztam.

Mi a különbség profikat edzeni és mondjuk amatőröket?

Többé-kevésbé ugyanúgy dolgoztam mindig, ahogy most is. Mindig a legtöbbet kértem a játékosaimtól, szerencsére mindig olyan srácokkal dolgoztam, akik remek fickók voltak. Úgy voltak profik, hogy közben nem voltak azok hivatalosan. Ettől függetlenül edzettem olyan profikat is, akik egyáltalán nem voltak azok – hivatalosan sem.

Az első edzői tapasztalatod 15 évesen volt, ugye?

Egy ifi-ligameccs volt, a mi edzőnk pedig nézeteltérésbe keveredett a klubbal. Aztán nem volt edzőnk. Egyedül voltam, én pedig összekaptam a csapatot a buszon, majd azt mondtam a bírónak, hogy egy baleset miatt késik az edzőnk. A buszvezetőt megtettem partjelzőnek, felállítottam a formációt, aztán nyertünk 2-1-re. Az edzőnk később nagyon büszke volt ránk. A legtapasztaltabb játékosok közé tartoztam, szóval éreztem a felelősséget, talán amiatt volt. Ez a DNS-embe van kódolva.

Sokszor összehasonlítanak a legendás Arrigo Sacchival, hiszen mindketten lentről jöttetek és a stílusotok is egyezik.

Arrigo mindent megnyert, szóval az egyetlen hasonlóság az köztünk, hogy tényleg nagyon mélyről indultunk. Mindez persze hízelgő nekem, ez az egyik oka is, amiért a pályán vagyok. Beleszerettem a játékába és módszereibe. Mindig azt kívántam, hogy egy nap legalább nyerjek valamit – na, nem annyit, mint ő, de legalább valamit. Régen felvettem videóra a meccseit, mikor a Milannál dolgozott: elemeztem a védekező mozgásaikat. Őrület volt, ahogy védekezésből átmentek támadásba. Manapság pedig arról beszélünk, mint hagyott maga után Sacchi. Óriási hatással volt a játékra.

Mi motivál?

Fontos, hogy olyan emberekkel vegyem körül magamat, akikre felnézek, és akiket szeretek. Azért is, mert mindent, amit csinálok, értük is teszem. Az az igazság, hogy jobban szeretném látni az ő sikerüket, mint a magamét. Ez lehet egy korlát is, de erősség ugyanúgy. Felelősséget érzek amiatt, hogy örömöt vigyek azoknak az életébe, akik engem is szeretnek.

A szurkolói őrület bejárta egész Toszkánát, de a Fiorentina jelentette a csúcsot.

Gyermekként mindig is a Napoli szurkolója voltam. Még felnőttként is elmentem Sao Paolóba, hogy lássam Maradonát focizni. 26-27 éves lehettem, és tényleg ott voltam. Sok nagybácsikám volt, akik őrült Fiorentina-drukkerek voltak, így ezek a csapatok meghatározták az én életemet is. A nagyapám párszáz méterre lakott a firenzei stadiontól, a másik pedig Napoli-szurkoló volt. Én gyerekként azt vallottam és láttam logikus döntésnek, ha az ember annak a csapatnak szurkol, amelyik városban született. Én Nápolyban születtem, ezért a Nápolynak szurkoltam. Az egyetlen Napoli-szimpatizáns voltam gyerekkoromban, de utána jöttek páran, akik csatlakoztak hozzám.

Képviseled azokat az edzőket, akik alsóbb ligából értek a csúcsra?

Szerintem mindenkit képviselek, aki lentebbről jön. Nincs nagy különbség a Serie A-ban és Serie C-ben szereplő játékosok között. Ugyanez igaz az edzőkre is. Nincs olyan hatalmas nagy hézag, mint amelyet sokat gondolnak. Lentebb ugyanúgy vannak jó edzők és jó játékosok.

Milyen volt a Napoli menedzserévé válni?

Nagyon érzelmes időszak volt az számomra. Az egyetlen Napoli-drukker voltam az iskolámban gyermekként, de talán az egész régióban is. Szóval akkoriban, az a gondolat, hogy Napoli-edző válhat belőlem, olyasmi volt, ami előre vitt. Azt gondoltam: ez az én végzetem.

Milyenek voltak az első benyomások az öltözőben?

Nagyon csendesek voltak. Furcsa volt, esküszöm. Azt kérdeztem: „Mi van veletek? Ez a munka egyben szórakozás is. Nem tetszenek nekem ezek a fancsali tekintetek!” Ez még szomorúbbá tette a srácokat. Én azt gondoltam, ha egy csapat boldog, akkor a jó eredmény valószínűsége is magasabb. Más megközelítést akartam, ami végül sikerült is.

Mikor vetted észre, hogy változott valami?

Láttam, amikor Insigne úgy kiabált a pályán, ahogy kiabálok az edzéseken. Ő teljesen olyan, mint én. Ekkor láttam, hogy valami elindult pozitív irányba.

Mikor nyerted el teljesen a bizalmukat?

Az edzők akkor is figyelik és tanulmányozzák a játékosaikat, ha már mindent megnyertek. Nem emlékszem konkrét pillanatra, de pár hónap kellett, mire megéreztem azt a tiszteletet, amelyet nekem tanúsítottak. A rossz eredmények után is így volt. Ha folyamatosan jönnek a rossz periódusok, de annak ellenére is tisztelet övez, az már jó jel arra, hogy hatást gyakorolsz az emberekre. Az Európa-ligában jók voltunk, a Lazio ellen szintén, de szerintem a csoport igazi identitása a nehézségek idején alakult ki.

Maradona nagyon kritizált téged a kezdetekben.

Azt sem tudta, hogy ki vagyok, így válaszoltam neki. Nem vitatkoznék egyébként sohasem vele. Emlékszem, hogy a Napoli edzőközpontja nem volt messze a lakásunktól régen, én pedig kimentem megnézni őt. Legenda, ráadásul tényleg rossz eredmények jöttek, így jogos is volt a kifakadása. Végül szép szavakat intézett felém, amivel nagyon felvidított. Látni akarom őt a stadionban, látni az emberek reakcióját, ahogy észreveszik őt. De Maradona számára kicsit bonyolult ügy, hogy belépjen a stadionba.

És az elnök?

Nyugodt ember, olyan, aki nagyon fel tud dühödni, de rövid időre. Pár perc és újra normális. Amikor beszélgetünk, mindig nyugodt és zárkózott.

Az átigazolási szezonokról hogy vélekedsz?

Nem vagyok egy követelőző fajta. Idegen lenne tőlem. Legutóbb mindenkit sikerült megszerezni, akit akartunk. Az üres stadionok helyett mindenki a piacról beszél. Szerintem az emberek elvesztették a realitást. Mindenki csak kemény munkával tudja felküzdeni magát, nem pénzzel. Ilyesmit soha nem kérnék. Egyébként sem olyan klubnál vagyok, ahol ez lehetséges lenne. Európa tele van olyan csapatokkal, ahol őrületes pénzek forognak. Az én dolgom annyi, hogy a csapat versenyképes legyen. 

Milyen a csapat? 

Szórakoztatunk, mindenki figyel ránk. Technikásak és gyorsak vagyunk. Sokszor nem azt kapjuk, amit megérdemelnénk a meccsek képe alapján. Ez az egyetlen hátrányunk mostanság. A keret nagyon fiatal, de a mentalitáson javítani kell.

Albiol és Koulibaly jó páros?

Nagyszerűek. Koulibaly fizikai képességei világbajnokok. Taktikailag is sokat javult, Albiollal lehetséges jó védekezést szervezni, mert a legmagasabb szinten volt az érkezésem óta. Nagyon stabil és kevés labdát veszít. Koulibalynak tisztábban kell védekeznie. Az a jó, hogy tele vagyunk olyan játékosokkal, akik javítják, fejlesztik egymást, de vannak világklasszisok, akiket nem kell építeni.

Higuaín távozása?

Sosem haragudtam rá. Ő egy fantasztikus játékos, akinek szüksége volt bizonyos dolgokra ahhoz, hogy a legjobbját tudja nyújtani. Mindig azt mondtam, ő a legtermészetesebb csatár a világon. Rengeteget kérdezősködtem tőle az edzéseken. Többet kritizáltam, mint dicsértem őt, de nyilvánosan sosem bántottam. Ez mondjuk rontott is mindenen. Egy darabig nem is hallottam felőle, őszintén szólva, nem is akartam. Olyan volt, mint amikor a fiad felbosszant, megőrülsz, de attól még a fiad. Hozott egy döntést, de ez nem jelenti azt, hogy ő rossz ember lenne.

Insigne előlépett?

Csodás gyerek. Jó a közelében lenni, mert folyton vidám. Néha terelni kell a jó irányba, de ezt tudja is magáról, szóval élvezi. Nagyok az elvárásaim vele kapcsolatban. Óriási tehetsége van, amit ki kell hoznia magából.

Miért edzőmezben állsz a partvonal mellett?

Az emberek sokszor ilyen apró dolgoknak szentelnek figyelmet, mintsem magának a személynek. Ezt viselem, mert a pályán dolgozom. Hülyén nézne ki, ha felöltöztetnének egy esküvői ruhába és úgy kellene a pálya szélén ácsorognom. Az elnök mindig támogatott ebben. Mindent a magam módján teszek, még ha néha meg is kell fizetnem emiatt. A végén úgyis nekem lesz igazam.  

Pep Guardiola korábban úgy fogalmazott: 'a Napoli az egyik legjobb csapat, akivel valaha is szembe került. Képtelenség őket megverni anélkül, hogy az ellenfél ne hozza legjobbját'. Sarri csapata idén épphogy lemaradt a Juventus mögött 4 ponttal, a gólarány pedig egészen páratlan számokat mutatott: 77 lőtt és 29 kapott találat. A Napoli 4-3-3-as rendszerével az olasz edző egy egészen kivételes taktikát honosított meg, melyben valóban nagyon gyors átmenteket figyelhetünk meg – ahogyan azt fentebb is vázolta Sacchival kapcsolatban. A gyors, rövid passzokkal pillanatok alatt képesek átjátszani a védelmeket, Mertens erősségei pedig rendkívüli módon kitűnnek hamis kilencesként. A belga 18 góllal vette ki a részét a 77-ből, Insigne és Callejón pedig remek társaknak bizonyultak a gyorsaságban és kreativitásban. A középpályát Guardiola szintén kiemelte, nem is csoda, hiszen a Jorginho-Hamsik páros kreativitása és munkabírása kordában tartja a meccseket, ezzel pedig a Napoli játékában is inkább az előnyök domborodnak ki, mintsem a negatívumok.

Sarri az álmát éli éppen, de hónapok óta pletykálják távozását. A Chelsea-t emlegeti az olasz és az angol sajtó, kétségtelen, hogy Sarri stílusa feküdne minden komolyabb alakulatnak, elég ránézni az idei Napoli bármelyik meccsére.

Elvégre erről szól a futball: szórakoztatásról, ahogy ez a láncdohányos nápolyi mondja.