1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2017.12.15. 19:51 HaFr

Vona legfőbb problémája: nincs semmi gondolata

Képtalálat a következőre: „vona gábor”

A mai Jobbik-tüntetés kudarc volt, kudarc természetesen a mozgósítás eredményében (legfeljebb kétezren lehettünk, ha a késve befutó Schiffert is beszámolom), kudarc abban, amilyen szónokokat sikerült felsorakoztatni (nem voltak szónokok a szónoknak középszerű Vonán kívül), kudarc volt a tartalmát illetően (unalmas, inspirálatlan orbánozás, jótékonyan zárójelbe téve most az önimádó önmaga imáját itt is leadó Puzsért) és kudarc volt a politikai üzenetet tekintve (nem volt ilyen: nem volt a gyűlésnek stratégiai jelentősége, nem adott fordulatot a Jobbik politikájának -- nem tudtuk meg, mit kell mától másként gondolni és holnaptól másként tenni, nem tudtuk meg, mit fog tenni a Jobbik az elkövetkező négy hónapban azért, hogy a mai 15%-ából 35% legyen).

Világossá vált, a Jobbiknak alapvetően semmilyen elképzelése nincs, amivel labdába rúghatna a mai bonyolult helyzetben. Az, hogy a Vona-beszéden átütő legnagyobb truváj a "kiegyezés" megpendítése volt kis baloldali pártok és a lejtőn lévő Jobbik között (tágabban pedig az országban), azt sugallja, hogy a technikai koalíciózgatás újabb fordulatain kívül másra valóban nem számíthatunk az ellenzéktől. A Jobbik szélsőjobbos narratíváját nem sikerült centristára cserélni, momentán a senki földjén mozognak a politikai stratégiában és gondolatilag is, és semmi jele annak, hogy tényleges kihívóvá válhatnának. A szó szoros értelmében fogalmuk sincs magukról.

Vona inkább megrettentnek és apatikusnak tűnt ahelyett, hogy az őket ért -- és a szelektivitása okán valóban az egész jogállamiság szempontjából vészterhes -- csapás után harapós és elszánt lett volna. A kiegyezést talán nemcsak a baloldallal, de a Fidesszel is jó néven venné már. Elfáradt a bel- és külharcokban, ami nem csoda. Kevés nehezebb mesterség van egy élvonalbeli politikusénál. De lesz egy lábjegyzet róla a történelemkönyvekben, amit nem mindenki mondhat el magáról. Non est volentis, neque currentis, sed miserentis dei.”

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr3813504143

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tükörfúró 2017.12.16. 10:11:44

@Sztárparaszt: Demokráciát nem lehet egyik pillanatról a másikra felülről létrehozni.
Itt is csak részlegesen jött létre, leginkább csak külsőségeiben, és szükségszerűen alakult vissza azzá, amivé.
A fidesz mostanra mint kvázi állampárt lényegében megdönthetetlen, ameddig maga ki nem dől vagy szét nem hasad.
Hogy az "embereket" (így amblokk) a "kényelem érdekli", az szerintem túlzás, de tény, magyarországon nem tud többségbe kerülni egy szabadságtudatos réteg, generáció.
Túl sok a napról napra élő elesett sorsú megvehető ember, túl sok a nekem már minden mindegy "csak adjanak" apatikus idős, túl sok a jövőjét, de a családja jövőjét már nem itt leképzelő középkorú és fiatal.
Az ország lényegében haldoklik, ezek a politikai történések csak a külső tünetek.
Bár igazából sosem gyúgyult fel, 90után sem az önálló nemzeti kompetenciák megteremtése, az agyak és a lelkek reformja zajlott, hanem hatalomátmentés, a meglévő fosztogatása, és a tömegek további módszeres lataposása és hülyítése.

Lavinia Pinkerton 2017.12.16. 10:13:45

@neoteny: Azért a pénzügyi felügyelet pártkatonaként alkalmazása önmagában nem rosszabb, mint a fideszes ügyészség letartóztatási hullámai választások előtt.
Vona nem lesz börtönben, mint a szocik.
Nyugodtan beléphet a fideszbe, esetleg tüntethetnek a baloldal ellen, mint az operaházi tüntetésen.
Még akármi is lehet belőle.
Mondjuk kiegyez Orbánnal, mint Torgyán, vagy a miépes öreg, akinek már a neve se jut eszembe.
Bármikor csinálhat még magából bohócot, mint Sólyom.
Előtte az élet.

Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta 2017.12.16. 10:13:47

" Vona inkább megrettentnek és apatikusnak tűnt.."

Milyennek tűnjön azok után hogy kormányváltó, elsöprő tömegekről nyilatkozott, mire megjelent 1500 pártmunkás, 100 rendőr, 200 firkász és kb 200 civil..
Azért nézett úgy ki ahogy kinézett mert rájött hogy megbukott. A szebb jövőt beárnyékolta a valóság :)

Lavinia Pinkerton 2017.12.16. 10:16:13

@Sztárparaszt: Hát, mert a nélülözők nem mennek tüntetni, mert nincs pénzük közlekedésre se,
csak a ráérő fideszfiak mennek tüntizni, ha adót kéne fizetniük, mint afféle közönséges embereknek...

ijontichy 2017.12.16. 10:17:24

@neoteny: "nominálisan jogállami" Igen, akik abban bíztak, hogy az EU majd így, meg úgy, azok pofára estek. Amíg Vitya & Co. a nyugat korántsem túl kényes ízlésének elfogadható választásokon legalizálni képes magát, addig marad a "puha diktatúra".

@Lavinia Pinkerton: "ilyen népeket nem szokta érdekelni a demokrácia" Már asszem írtam itt, hogy szavahihető hamistanúk (apám, meg pár egykori öreg barátom; és nem holmi történészek, meg politikusok) szerint '56 is úgy kezdődött, hogy alig volt mit zabálni (vö: "a zsemle kicsi"). Vityáék mákja, hogy ma, Európában elég soká el lehet egyensúlyozni anélkül, hogy a "nép" nekiálljon kaszát egyengetni (ha még megvan egyáltalán. mármint a kasza, nem a nép)

Lavinia Pinkerton 2017.12.16. 10:21:33

@tükörfúró: Gyáva népnek nincs hazája. De azért egy falusi tolvaj cigányfamiliánál többre becsültem volna ezt az országot.
Kár, hogy tévedtem.

tükörfúró 2017.12.16. 10:24:01

Vona meg elmehet ahova akar, épp eszű jóérzésű ember nem áll be mögé, még orbán ellenében sem.
A szélsőségeseket elveszítette, az addig tartott, amig kb 2évvel ezelőtt teliszájjal zsidózott, hiába a pálfordulás, jó érzésű tisztességes ember már csak ezért is elvtelennek tartja.

Plusz, annakidején teljes melszélességgel segítette a fideszt, amíg az onnan leeső morzsákon vegetálva lehetett építgetni a széljobbos gigapárt elnökséget.

Orbán anno még sikerrel lépte meg majdnem ugyanezt,(politikailag ő sem hitalasebb figura) jobboldali, néha szinte egészen szélsőjobboldali pártból átoldalazott a baloldali populista térfélre, de ő közben létrehozott egy akkora ellen gólemet a szocialisták 90 előttről áthúzott pénz-hatalom mamutja elen, ami mostanra elevenen habzsolta fel az országot, mindenestül.

Lavinia Pinkerton 2017.12.16. 10:33:23

@ijontichy:
Amikor 2006-ban eljátszották a haldokló hattyút a Kossuth téren, akkor se volt semmi gond a zsömle árával.
2006-ban éltünk legjobban az elmúlt 25 évben.
Mégis ott dobálták a rendőröket meg gyujtogattak a tömegek, mind a kétmillióan, mint a kisangyal.
Nem éheztek a dagadékok, meg Orbánék oligarchái sem, amikor tüntetések élén vigyorogtak, színpadokat ácsoltak meg útlezártak az autókkal és tábort vertek a 20 milliós traktorokkal.

Laikus Érdeklődő 2017.12.16. 10:35:58

@otgorbebogre: "-petek delutan tuntetest tartani ..."
Nyilvánvalóan áltüntetés volt. Még arra se hagytak időt, hogy az átlagemberekhez eljusson a Jobbik közelgő betiltásáról szóló narratíva.

Ha komolyan gondolták volna, akkor első lépésként a vidéki városokban szerveztek volna kisebb tüntetéseket és az ünnepek után egy nagyot Budapesten buszoztatással, Kárpátia koncerttel, sörvirslivel...

Lavinia Pinkerton 2017.12.16. 10:36:28

@Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta:
Dehogy. Szerintem fehéremberek, csak sokat álltak a réten.

Lavinia Pinkerton 2017.12.16. 10:39:03

@Laikus Érdeklődő:
Ezer embernél többen voltak nemrégen egy Hajógyári szigeten megrendezett sör-virslis hétvégi bulin.
Volt ott akár 10 ezer is, mert egész nap ment a műsor a szinpadokon.

alien 2017.12.16. 10:41:35

Mindent félretéve vona, fekete Győr meg ilyenek szerintem mar a világvégét hoznak el.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.12.16. 10:47:59

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: hát, ízlések és pofonok, meg életfelfogások ::)))

pralkö 2017.12.16. 10:49:10

Elég nehéz jó tüntetést felhúzni arra az analógiára, hogy "Összefogtunk az ország egyik legkorruptabb oligarchájával, eltettük a pénzt amit kínált, mire a korábbi bűntársai - akikkel ezt a pénzt közösen lopta - berágtak ránk és odabasztak nekünk, légyszi segítsetek!"

Ez történik ha eladjuk a lelkünket az ördögnek. Továbbá így működik a maffia, jó reggelt kívánok.

Őszintén szólva kifejezetten gusztustalannak tartom, ahogy a jobbik itt előadja a ma született bárányt, aki nem tett semmi rosszat, csak azért bántják a csúnya gonosz bácsik, mert ő a Jobbik. Hogy azt az 1000 plakáthelyet nem a legyek hordták össze, arról mély hallgatás van, az csak úgy lett. Hogy az orbáni illiberális állam építéséhez - ami most visszabaszott - ők is hozzátették jó néhány téglát, az szintén a feledés sűrű homályába vész ezekben az emelkedett percekben, amikor Jobbik fészbúkján Niemöllert idéznek.

Talán Vonának megint be kéne hívnia az Iráni Forradalmi Gárdát ahogy 2008-ban ígérte, egy khm... másik hallgatóságnak:
www.youtube.com/watch?v=qR-ez_22pi8

De ha Irán nem segít, Putyin szerintem még mindig jön néhány szívességgel a donyecki megszállást a helyszínen legitimáló Jobbikosokért, esetleg szólni kéne Bélának, Vlagyimir Vlagyimirovics biztos áldozna valamennyit a magyar demokrácia eme jeles védőbástyájának megvédésére.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.12.16. 10:51:00

@pralkö: ő most kifogyott a pénzből, mind elment Orbánra

pralkö 2017.12.16. 11:00:21

@HaFr: Ez igaz lehet. Ezért is kellett a Jobbiknak új "szponzort" találni.

Stephen Lakos 2017.12.16. 11:03:03

@Lavinia Pinkerton: nagy a szad szaros. Szidod a naci veredet, hogy kevesen mentek el a tuntire, de ra kell lassan gyere a titokra, az legtobb "kormanyvalto" idiota csak a fotelbooo nyomja a tutit. Szanalmas bagazs. Epp regnalo kormanyt tudjatok csak szidni, ahelyett hogy tennetek valamit sajat magatok a sorsotokert...

Stephen Lakos 2017.12.16. 11:04:59

@pralkö: az emberek memorija rovid. Foleg a jobb oldalon...

libsi nóta bárki unja 2017.12.16. 11:06:16

A nemrég még fiatalosan dinamikus megjelenésű Vona egyre inkább a semmitmondó, enyhén depressziós, befelé forduló arckifejezésű, Szálasira kezd hasonlítani. Szálasiról kevéssé ismert hogy élete utolsó szakaszában felajánlotta együttműködését Rákosinak, de a baloldalnak akoriban még volt tartása

index.hu/tudomany/tortenelem/2017/01/02/kiadtak_szalasi_naplojat/

moonlight777 2017.12.16. 11:08:00

Ennek a bejegyzésnekba tartalma nettó baromság, pont az ellenkezője igaz....

Duplaxiii 2017.12.16. 11:09:11

Szerintem nem történt volna olyan, amit az egyik halmaz ne tartott volna kudarcnak.
Ez csak nézőpont kérdése.
Akik hosszú hónapok óta kizárólag egy megoldásban hiszünk, a full együttműködésben, azoknak ez nem kudarc, mert ez nem szavalóverseny volt, hanem az első lépés ahhoz, hogy a mindenkivel szembehelyezkedő fidesz ellen létrejöjjön végre az egység.
Nem értem, mi abban a kudarc, ha az eddig egymással szóba sem álló csapatok most már vite és veszekedés nélkül képesek voltak együtt megmozdulni!
Értem, hogy a fidesznek és a bábjainak, kollaboránsainak ezt most úgy kell kommunikálni, hogy kudarc volt, miközben már mindenki láthatja, a vakok is, hogy a fidesz, az mszp, a dk és az lmp egy csoport!
Elég aberráltnak kell lennie annak, aki szerint az mszp és a másik kettő a jobbik miatt inkább a fidesz 2/3-os totál győzelmét kívánja! Hiszen az mszp és a dk továbbra is sehol, az lpm meg pár százalékot erősödő (plusz médialehetőségek!) mikropárt.
Ők hárman miért is a meglévő rendszert akarják megtartani?
Ja és hogy ennyien voltak, az csak taktika, nekem a baráti köröm 99%-ban gondolta, hogy lehetséges egy hatalmi provokáció! És este már jelezték, hogy a következőre mennek és egyik sem jobbikos!
Tudod posztoló, nem a momentumosok fognak 20 ezren elmenni...
A jobbikos nagy halmaz - remélhetően nem a radikálisok - és a most passzív 60% fog megmozdulni.
Nem hiszem, hogy a történelmi folyamatok strucc-jellegű médiapropagandával megállítható.
A nagy többség már tudja, nincs továb! Vagy változás, vagy költözés...

Duplaxiii 2017.12.16. 11:11:23

És hát az sem meglepő, hogy a kommentelők azonhalmazának, akik itt korábban libsiztek, balosoztak, komcsiztak, sokszor szélsőjobbos véleményeket írtak, most hirtelen a folyamtok ellen fordulnak és védeni kezdik a fidesz meg a mszp-s vonalat.
Vajon miért?
Korábban miért azt írták, most miért ezt?
Hamar lelepleződik most a sok beépített véleményformáló...

Lavinia Pinkerton 2017.12.16. 11:11:43

@pralkö:
Hogy honnan volt egész országra szóló plakáthelye a Jobbiknak már a megalakulásakor, az se akkor, se azóta nem volt téma.
Hogy honnan volt a fidesznek már 20 éve mindig egész országra szóló plakáthelye, az se volt se akkor, se később téma.
A fidesz miből vesz magának oligarchákat, elitet, külföldi tüntetőket, külhoniakat, királyi ellenzéket, tévéket, rádiókat, plakáthelyeket, buszokat, székházakat, kétmilliós tüntetéseket ?
Nem téma.
Ez egy olyan téma, ez a plakáthely, mint 2014-ben a szoci ember 200 milliós külföldi bankszámlája, vagy 2006-ban a Gyurcsány hazugsága.
Orbán 2000 milliárdot is dugdoshat külföldön és az arcodba hazudhat kétpercenként hármat, de akkor se őt vizsgálja senki.

Szóval nem a tettekkel van a baj, hanem Orbánék bandája kampányol, kampányolgat, ahogy szokott.
A tolvaj-hazug vádol másokat tolvajlással és hazugsággal.
Mint mindig.

Bolshevik 2017.12.16. 11:12:04

@kószák egyike: "ahol a szkinhed, a zsidó meg a cigány együtt próbálja megmenteni a nem létező magyar jogállamot"

ez egy annyira jó vicc hogy előre röhögök a csattanóján :D

pralkö 2017.12.16. 11:13:02

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Amikor arról beszélsz, hogy valakinek az egész családját (nők, gyerekek nyilván beleértve) szemrebbenés nélkül kiírtanád, az is isten melletti kiállás?
Melyik isten mellett állsz ki ezekkel a dumákkal?

Itt mondtad, ha nem emlékeznél:
proszektura.blog.hu/2016/03/23/terrormatek#c29840246

Bolshevik 2017.12.16. 11:15:47

@Lavinia Pinkerton: lassan majd állapodj meg az egyik álláspontodnál:

1. a nyép szenved és nélkülözik, ezért mindjárt fellázad
2. a nép szenved és nélkülözik, pont ezért nem mer lázadni
3. a nép fellázad akkor is, ha nem szenved és nélkülözik

Stephen Lakos 2017.12.16. 11:17:22

@Duplaxiii: lehet magyarazkodni amennyit csak akarsz, a nagy tobbseg nem felejti a baloldal tolvajlasait es a Jobbik uszito gusztustalanul szelsoseges identitasat. Lehet kutyust simogatni, csak az mar ma kurvara nem eleg ahhoz hogy a tobbseg feledjen.
A jobbik, olvass a szamrol: sosem fog kormanyozni. Hamarabb lovom en fejbe azt a szarragot az elen.
-egy radikalis liberalis.

Bolshevik 2017.12.16. 11:19:40

@Lavinia Pinkerton: légyszi a másik témában is tisztázd az álláspontodat:

1. orbán tömeggyilkos akar lenni
2. orbán rendőrsége sajnos nem ölt meg valakit

Lavinia Pinkerton 2017.12.16. 11:20:49

@Bolshevik: Na látod, ezt akartam mondani.
Nagyon jól látod.
A kódis nép nem tüntet a maga jószántából.
Az álláspontom az, hogy a tüntetést pénzből fizették 2006-ban, és azóta is pénzből fizetik.
Pénze meg csak a fidesznek van.
Hogy kitől kapja a pénzt ? Akinek van, attól.
Eleinte Sorostől, aztán Putyintól, mikor ki vesz meg egy jó kis kormányváltást, az finanszífozza a felcsúti csürhehadsereget.

Lavinia Pinkerton 2017.12.16. 11:22:17

@Bolshevik: A rendőrgyilkost nem pátyolgatjuk, ugye ?
Hacsak nem családtag.

pralkö 2017.12.16. 11:23:05

@Lavinia Pinkerton: Ez így van, csak azt mondd el, hogy akkor miért arról szólt ez a tüntetés, hogy az ÁSZ vonja vissza a büntetést és miért nem arról, hogy inkább büntesse meg a Fideszt is?

Ha azért lenne tüntetés, hogy az ÁSZ büntessen meg minden más pártot is (Fidesz included) ugyanilyen szigorral mint most a Jobbikot, akkor már venném is a kabátom, azért a célért lenne értelme utcára menni - akár a Jobbikkal együtt is. Viszont a tegnapi tüntetés tulajdonképpen arról szólt, hogy legyen másnak is szabad lopni, ne csak a Fidesznek. Hát köszi, ebből nem kérek.

Lavinia Pinkerton 2017.12.16. 11:27:09

@Stephen Lakos:
A jobbik főleg vidéki cigányellenes politikájáról ismert a tömegek előtt.
Ha már nem szeretik a tömegek, akkor az is lehet, hogy többségbe kerültek vidéken a cigányok.
Lehet, hogy a fehérek már mind Londonban vannak.

Nincs szükség cigányellenes politikára, mert a cigánysimogatás több szavazatot hoz.

Lavinia Pinkerton 2017.12.16. 11:29:16

@pralkö:
Ugyan ki menne azért tüntetni, hogy a fideszes Állami Számvevőszék büntesse meg a fideszt ?

Mekkora barom az, aki a király verőlegényétől azt várja, hogy büntesse meg a királyt ?

morph on deer 2017.12.16. 11:44:57

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:
“Én kiállok Isten mellett.”

Gondolom, most megnyugodott, mert akkor máj nagy baj nem lehet.:)
Csak figyelj oda, hogy ne állj túl közel, mert ki tudja, mit kapsz el....

morph on deer 2017.12.16. 11:47:09

@Bolshevik:
“. előre röhögök a csattanóján :D”

Hangtompítós.

Megkúrt úrfi látens heteroszexuális vezérüszü 2017.12.16. 11:48:58

@blog pszichiáter: nem alázott meg. de örülök, h neked kiderült az indítékod (ugye mindenki magából indul ki)

morph on deer 2017.12.16. 12:01:08

@Lavinia Pinkerton:
“Lehet, hogy Simicska nem más, mint egy csapda”

Bár lehetséges, de nem túl valószínű.
A szándékkal nem lenne baj, de annyi lóvét ami ezen elment egyik fél sem áldozna rá, - akkor már olcsób egy osztrák nyugdíjas..! :(

incognito ergo sum 2017.12.16. 12:39:16

szerintem nem volt kudarc a tüntetés -- a fidesz számára volt meglepetés, hogy ezt a reakciót váltotta ki.

tényleg úgy tűnik, hogy a kormánypárt arroganciája fogja megteremteni az ellenzéki egységet a következő 2 hónapban.

BiG74 Bodri 2017.12.16. 12:40:24

Mi a bonyolult a mai helyzetben?
Láthatóan az ellenzéknek minden, és mindent megtesz, hogy az is maradjon, mind nekik, mind másoknak.

vajdasagi 2017.12.16. 12:41:38

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Elnézést, hogy kiábrándítalak, de te nem az igazság gépezetében vagy csavar hanem putyin és korrupt körének a bábja vagy. Elég jól is végzed ezt a szerepet, de nem utálod önmagad emiatt? Ha öszintén belenézel néha a tükörbe, mit látsz?

pralkö 2017.12.16. 12:43:33

@Lavinia Pinkerton: Többen mint ahányan azért mennek ki, hogy a király verőlegényei ne büntessék meg a király korábbi helytartója által pénzelt zsoldosokat, akik akkor jöttek csak rá, hogy valami gond van a királlyal amikor az már rájuk is támadt.

A tüntetés intézménye nem arról szól, hogy mit akar megtenni a hatalom, hanem arról, hogy mit akar a nép. Pont azért szokás tüntetni, mert valami olyasmit akarunk, amit a hatalom magától nem akar megtenni. Az elég rossz kiindulópont, hogy ne menjünk tüntetni olyasmiért amit úgyse tesznek meg, ilyen elven akkor senki ne csináljon semmit, ne is szóljon semmiért, törődjünk bele mindenbe, aztán welcome to Észak-Korea.

pralkö 2017.12.16. 12:44:40

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: A családírtós megnyilvánulásodhoz mit szólt Isten? Gratulált hozzá?

libsi nóta bárki unja 2017.12.16. 12:45:02

@Bolshevik:
Kétezer ember (akikből legalább ezer orbánista titkosrendőr volt, mint tuggyuk) tök mindegy mit üzenget. Ez annyi mint egy fingás a fürdőkádba

neoteny · http://word.blog.hu 2017.12.16. 12:50:01

@pralkö:

"A tüntetés intézménye nem arról szól, hogy mit akar megtenni a hatalom, hanem arról, hogy mit akar a nép. Pont azért szokás tüntetni, mert valami olyasmit akarunk, amit a hatalom magától nem akar megtenni."

Ellenpélda: a 2012. január 21-i Békemenet. Habár az a brüsszeli hatalom ellen volt, de a nemzeti hatalom mellett.

libsi nóta bárki unja 2017.12.16. 12:52:10

@pralkö:
Ismered hogy:
"Azt mondják most dől el a szabadság,
Pedig csak szolgák ellen harcolnak a szolgák"

Egy kegyvesztett oligarcha megpróbálja helyzetbe hozni a saját szolgaseregét a menő oligarcha ellen. Bruhaha

BiG74 Bodri 2017.12.16. 13:04:52

@neoteny:
Akkor a régi május elsejei felvonulások is tüntetések voltak? Tudod éljen a párt, meg a világbéke, meg vesszen a kapitalista nyugat stb.

Janossz 2017.12.16. 13:06:59

@libsi nóta bárki unja:
"(akikből legalább ezer orbánista titkosrendőr volt, mint tuggyuk)"
Ott volt az osztagod is?

neoteny · http://word.blog.hu 2017.12.16. 13:14:35

@BiG74 Bodri:

"vesszen a kapitalista nyugat"

Ugye, hogy tüntettek a nyugati imperialista hatalmak ellen -- persze ezeket a tüntetéseket a keleti imperialista hatalmak szervezték.

vajdasagi 2017.12.16. 13:15:47

A tüntetésen kb. kétezren voltak. nem 1 és nem 3 ezren. Valóban kevés ez és ciki. Gyenge volt a kihangosítás és gyengék voltak a beszédek is. így persze a megjelenők sem kaptak egy emlékezetes élményt. Tényleg kudarcnak mondható sajnos.

De mindenki vegye tudomásul, hogy:
1. Az országnak nincs még 4 éve, amit elvesztegethet a mostani országrontók hatalma alatt: a világ túl gyorsan halad előre - véglegesen lemaradunk. Megszűnünk, mint nemzet. Tehát mindenáron változtatnunk kell. Mindenáron.
2. Emiatt aztán annak kell bizalmat szavaznunk, aki erre a váltásra valamilyen halvány reményt felmutat. Azt ugye látjuk, hogy a "baloldali" pártok balfaszok és esélytelenek. Marad tehát a Jobbik és az LMP. Meg természetesen a Kétfarkú. Akármilyen fintorogva is, akármennyire kétségekkel telve, de rájuk kell szavaznunk és reménykednünk. Lehet, hogy megszívjuk, de a mostani biztos halál fényében ez a kockázat nagyon is elfogadható.

HaFr elemzése sajnos igaz, de egy orvos ne azt elemezze, hogy a páciens hogyan fog úgyis meghalni, hanem javasolja a mégoly kicsiny reménnyel kecsegtető, és talán fájdalmas, elkeseredett próbálkozást a változtatásra. Mondjuk tehát azt, hogy ezek "még nem kúrták el". Aztán reménykedjünk. És végül marad majd még a menekülésszerű elköltözés nyugatra. Ahol is a hazát majd sajnos cserben hagyjuk, de a családot megmentjük. Igen fájdalmas lépés lesz, még mielőtt valaki nemzetárulónak bélyegezne engem. És majd az akkori fájdalmon sokat enyhít a tudat, hogy legalább megpróbáltuk a nemzetet is megmenteni, noha sajnos nem sikerült. És most még nem azzal a tudattal tegyük a dolgunkat, hogy "úgysem fog sikerülni", hanem azzal, hogy hátha sikerül, és nincs mit veszítenünk rajta.

vajdasagi 2017.12.16. 13:18:58

@neoteny: A békemenet valójában pénzéhes haszonlesők és birkák közös menete volt, így a birkamenet név jogosan ragadt meg rajta. Noha persze az első sorokban nem birkák hanem címzetes gazemberek vonultak. Gerinctelen csúszómászók.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.12.16. 13:21:28

@vajdasagi:

"A békemenet valójában pénzéhes haszonlesők és birkák közös menete volt"

Ettől még tüntetés volt.

BiG74 Bodri 2017.12.16. 13:23:29

@neoteny:
Nem tudom milyen keleti imperialista hatalomra gondolsz, de a szervezés kimerült a hatalom kényszerítésében. Persze birkák már akkor is voltak, akik önként daloltak a sorokban, és építették a dekorációt valamely nagyvezírnek a pihenőidejükben.
Nem volt kicsit sem tüntetés, csak demonstrációs felvonulás, mely sokkal inkább szólt a belpolitikának és a big brother -nek.
Felvonulás, melyet az aktuális hatalom mellett, azt támogatóan, annak álcivil szervezetei hoztak létre, az nem tüntetés.
A békemenetek pedig siralmas röhejek voltak, mind az egybites válaszok rá.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.12.16. 13:32:26

@BiG74 Bodri:

"kicsit sem tüntetés, csak demonstrációs felvonulás"

Mi a különbség egy tüntetés és egy demonstrációs felvonulás között?

2017.12.16. 13:34:37

@vajdasagi: "Meg természetesen a Kétfarkú."

Iróniának elmenne, de sajnos te komolyan gondolod.

Moin Moin 2017.12.16. 13:36:40

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Ja, kiállsz, bazmeg: jó messzire tőle, hogy ne is lásd!

Moin Moin 2017.12.16. 13:38:46

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Mi? Hát szabad embernek és ateistának lenni!:-)

Moin Moin 2017.12.16. 13:40:52

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Értem... Kapsz havi tízezer ojrót, és onnnatól a Merkel-képet kell csókolgatnod, mint pravoszláv az ikont.

Megegyeztünk?:-)

Khonsu 2017.12.16. 13:42:04

@tükörfúró:

Így igaz. A demokrácia projekt úgy tűnik megbukott. Amennyiben a választások eredménye ezt megerősíti, jöhet a "B-terv". A NER jövőbe integrálhatóvá fejlesztése. A zárvány-tartomány és helytartóinak jövőképe.

BiG74 Bodri 2017.12.16. 13:48:45

@neoteny:
Igazad van, ez így nem egyértelmű.

Számomra a hatalom által létrehozott megmozdulások csak demonstrációk. A demonstrálók egy jelentős része a hatalom ereje miatt vonul ki, nem azért mert egyetért, vagy hisz a demonstráció céljában, elveiben.A demonstáció azt kívánja mutatni, hogy az emberek önként is a hatalom mellett állnak, és támogatják azt mindenben.
A tüntetés ehhez képest alulról építkezik, a regnáló hatalom nem vesz részt benne, pláne, hogy a tüntetések ellene, vagy valamely tevékenysége ellen irányulnak.
A demonstrációs felvonulást szerette volna a fityisz tüntetésnek álcázni, de annyira kilóg a lóláb, hogy sok bikavonuló szégyenkezik már miatta.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.12.16. 13:54:08

@pralkö:

Időnként helyre kell tenni a majmokat, ha túlhúzzák a húrt, ennyi az egész. Mi ezzel a gondod?

neoteny · http://word.blog.hu 2017.12.16. 14:08:54

@BiG74 Bodri:

"A demonstrálók egy jelentős része a hatalom ereje miatt vonul ki, nem azért mert egyetért, vagy hisz a demonstráció céljában, elveiben."

Értem, mire gondolsz: pl. az átkosbeli május elsejei felvonulások egy jelentős (túlnyomó?) résztvevője nem spontán módon, meggyőződésből vett részt, hanem ki lett rendelve munkahelyi vezetők, pártszervezetek, szakszervezetek, Munkásőrség vezetői által.

"A demonstrációs felvonulást szerette volna a fityisz tüntetésnek álcázni"

Ez viszont feltételezi, hogy _tudod_, hogy mi volt a Békemeneten felvonulók motivációja. Én úgy gondolom, hogy a Békemenetesek között a legtöbben "igazhívők" voltak: olyanok, akik tényleg hittek abban, hogy _demonstrálni_ kell azt, "nem leszünk gyarmat", ami _tüntetés_ a "gyarmatosító" Nyugat és/vagy "Brüsszel" ellen. Hogy a Nyugatnak és "Brüsszelnek" gazdasági és politikai _hatalma_ van, amit a magyarok gazdasági és politikai igába hajtására kívánnak használni. Ha valaki elfogadja ezeket a téziseket -- és szerintem a Békemenet résztvevőinek többsége elfogadta --, akkor a Békemenet tüntetés _is_ volt ezen _hatalmak ellen_.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.12.16. 14:28:23

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

"Nem eladó a lelkem."

Helyesen: még nem ajánlottak eleget a lelkedért.

(Ha megjelenne előtted a Kísértő és felvinne téged Dobogókőre, eléd tárná a világ összes országát és azt mondaná neked: "mindenütt győzni fog a populista humanizmus és mindenütt vereséget szenved a liberalizmus ha leborulsz előttem és imádsz engem", mit válaszolnál?)

Janossz 2017.12.16. 14:33:56

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:
"Nem eladó a lelkem."
Naná. Rég eladtad már. Rubelért.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.12.16. 14:36:52

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

Ezért nem fog győzni soha a populista humanizmus a liberalizmus felett: még te is többre értékeled a saját üdvösségedet mint az egész világ boldogulását.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.12.16. 14:46:18

@vajdasagi: á, én már átmentem politika patológusba egy éve, miután végleg tudomásul vettem, hogy a beteg nem akar meggyógyulni

BiG74 Bodri 2017.12.16. 14:48:03

@neoteny:
90% -ban. A baj az, hogy az igaz hívőket az ügy hitelessége éltette, és nem foglalkoztak vele, hogy aki ki vitte őket azt meg a saját hatalmának, döntéseinek legalizálása foglalkoztatta. Csak látszólag voltak egy állásponton, valójában a felvonulók bábok voltak a hatalom markában. Teljesen igazad van hittek, viszont ott voltak nagyon sokan mellettük akik csak abban hittek, hogy a fidesz mellett kell hűségesküt tenni, minden áron. Ők szervezték, ők vezették a demonstrációt, innentől válik hiteltelen tüntetéssé.

Visceroid 2017.12.16. 14:54:33

Jól fog kinézni Magyarország, mint "lyuk" Európában, az Európai Unióban. A lengyelekkel semmi probléma nem lesz, legfeljebb választanak maguknak egy új kormányt, végül ők is kihátrálnak mögülünk. Magunkra fogunk maradni Európa közepén.

feketeesfeher 2017.12.16. 15:18:12

Nem tudom még eldönteni, hogy jó-é vagy rossz, hogy egy meg sem hirdetett CEU melletti tüntetésre is minimum kétszer annyian mennek el, mint a most pénteki jobbikosra.

Holott a probléma létező és valós.

De én magam is pont a jobbik korábbi tevékyenységei miatt, távol tartottam magam az eseményektől.

Moin Moin 2017.12.16. 15:45:59

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Az úgynevezett lélek nem más, mint agyi működés - az meg tág határok között változtatható megfelelő motivációkkal!:-)

dare 2017.12.16. 15:51:22

Szerintem jó beszédet tartott Vona, nem volt túlspilázva, de ennyi most elég is volt.
Lehetett volna nagyobb a tömeg, nagyon kevesen voltunk.
Első Jobbikos tüntetésem volt, és nem mondom azt, hogy az utolsó, de ha nem viszi át semmi az ingerküszöböt, akkor felesleges tüntetéseket szervezni.
Bár tudom jól, még minimum 10 hasonló Jobbikos tüntetés kellene, ami jobban összecsiszolhatná a táborokat, ahhoz viszont meg kevés az idő.
Nincs még közeledés, de egy alkalom után nem is várhat mást az ember, ezért részben csalódás volt a tegnap, de a tüntetés hangvétele viszont biztató.
Azért ez nem úgy megy, mint a mesékben. :D

torró 2017.12.16. 16:18:49

Azt hiszem a Jobbik egy kicsit belekeveredett, mint majom a házi cérnába. Tegnap nézem az Atv "Egyenes" műsort, vendég, Mirkóczki Ádám! Azt kérdi Egon: hogy van ez a bérlési dolog. Ádi csűri csavarja, hogy az a szerződés amit a "Pesti-Srácok nyilvánosságra hoztak, az valódi, de az csak a vaskeretre vonatkozik, külön van a földterületre, meg az áfa. E: nem egy komplett szerződés? Á Nem! De ők nem is adtak az ÁSZ-k semmilyen iratokat! E: akkor hogy került a Pesti Srácokhoz? Á: hát biztos az ásztól a volt fideszes főnöktől! Hallod? Előtte meg azt mondja, nem adtak ki iratokat. És Egon erre nem figyelt fel. Keressétek meg, érdemes.Vagy kiteszem én. Ilyen kamu duma még a fidesznek is a dicsőségére válna. Mindegy. Én azt hiszem Vona kissé túl értékeli magát. A baloldal biztos veszítene szavazókat ha összebútorozna a Vonáékkal, de a Vona is vesztene. .Ilyen rövid idő alatt nem lehet a farkast báránybőrbe bújtatni. Azért a szavazók nem annyira hülyék.! Az értékrendjüket akarják velük felborítani. És ha véletlenül nyernének. Én akkor is csak a káoszt tudom látni, mert mindenki kakas szeretne lenni. Nem értem az MSZP-t hogy ezt a nyolc évet miért nem a párt rendbe tételére fordította? Ez a pár hónap már csak kapkodás lesz. A mérhetetlen Orbán gyűlölettől nem láűtják a megoldást. Az nem megy amit a Heller akar erőltetni! Nézem a Békesit, az Újhelyit és a többi aránylag tiszta fejű volt MSZP-st, mindegyik azt mondjamár elment a hajó. Újra kell a pártot új emberekkel szervezni, és Orbánt legalább kétszer meg kell tudni verni, hogy ellenzékbe szoruljon. De elment 8 év!A Szél Bernadettre azt mondta a Békesi, hogy :Ugyan kérem, nagy ez a kabát neki!

Lavinia Pinkerton 2017.12.16. 16:41:19

@HaFr: Én a 2010-es választás másnapján mentem át politikai patológusba. Azóta a magyar közélet, semmilyen életjelet nem mutatott.
Azóta semmi új nem történt, és nem is várok semmi újat.
Előtte is döglődött, de akkor megszűnt élő társadalom lenni.

vajdasagi 2017.12.16. 16:44:18

@feketeesfeher: A CEU-s tüntetés jó időjárási viszonyok között volt, jókor. Ezzel szemben most esett az eső (a tüntetés kezdetére elállt), az emberek többsége péntek este lévén vagy vásárolt, vagy elutazott vidékre a szüleihez. Nehezen összemérhető a kettő.

vajdasagi 2017.12.16. 16:45:43

@dare: Stimmt. Én is ezt láttam/tapasztaltam.

vajdasagi 2017.12.16. 16:50:33

@neoteny: Igazad van, tüntetés volt a békemenet. Elöl mentek a haszonleső gonoszok. Utánuk a megvezetett bácsikák és nénikék. Nem lennék büszke, ha ilyenek "védenének" engem. Igazi birkamenet volt.

Lavinia Pinkerton 2017.12.16. 16:55:06

@dare: Szerintem elég ideje volt a Jobbiknak gyakorolni a tüntetést.
Egyszerűen nem tüntetett 8 éve.
Mi szükség van egy radikális pártra, amelyik ül a fotelban ?
Ahhoz egyedül is ért mindenki.

dare 2017.12.16. 17:35:14

@Lavinia Pinkerton: A Fidesznek van rá szüksége.
A baloldalnak is nagyon fontos téma volt ez.

Lavinia Pinkerton 2017.12.16. 17:41:32

@dare: A radikális párt arra való, hogy az elégedetlenséget kifejezze.
De ebben az országban nincs elégedetlenség.
Ez itten a Kánaán.

dare 2017.12.16. 17:47:36

@Lavinia Pinkerton: A Jobbik a nemzeti radikalizmus elkötelezett híve volt.
Na ezt a Fidesz úgy kimaxolta, hogy egy nemzeti radikálisnak ez tűnhet úgy, hogy ez itt tényleg a kánaán.

2017.12.16. 19:26:32

@dare:
olyan nagyon tényleg nem volt gáz. annyira nem jó szónok ő, de volt egy-2 gondolat, amit alkalmasint nem ártana bővebben továbbgondolva kifejtenie. különösen az ő eredeti, és rajongótábora indíttatását figyelembe véve. pl az a gondolat, h(a hvg-ből kopizom): "Merre fordítjuk a tekintetünket? Ha a múlt felé, akkor csak összeveszünk, fájdalmat okozunk" – mondja Vona, aki arról beszél, hogy a XX. századot nem lehet nem megtörténtté tenni, de ha a jövőbe nézünk, akkor egy új országot tudunk együtt felépíteni.
erről az új országról(szebb jövő?) egy picit azért most már többet. itt állunk nyakig egy köztes micsodában.

libsi nóta bárki unja 2017.12.16. 21:16:52

@Bánegressy:
Akinek olyan politikai priusza van mint Vonánanak, az persze hogy nem akar a múltról hallani. Mindenki felejtsen el mindent, aztán az időgép újraindul, tényleg így megy ez?

Persze mindenkinek meg kell adni a változás lehetőségét, de hosszú évekre és sokmindenre van szükség hogy a karakterváltás hihető legyen. Ha valaki ehelyett mások szemét akarja elkendőzni, azzal ponts elveszíti a hitelességét. Ez így csak szemfényvesztés

2017.12.17. 09:58:17

@libsi nóta bárki unja:
erre is vona tkozott a nem ártana bővebben kifejtenie.
ti., hogy jobban meg lehessen ítélni a pali törekvésének a hitelességét.
persze dumából itt sosem volt hiány, aztán amikor a cselekvésen volt a sor, akkor vmiért mindig előjöttek a gazemberségek.

Moin Moin 2017.12.17. 10:17:14

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Ugyan, már, dehogy gágogok: tudhatnád, daß wir Deutschen lieber nur röcheln...:-)

...Ezért is kaptuk tőletek, szlávoktól a "nyemec", azaz "nem beszélő" elnevezést anno - ha gágognánk, akkor ma a gogotanyec névvel illetnétek minket!

libsi nóta bárki unja 2017.12.17. 10:28:24

@Bánegressy:
Vona a legrövidebb idő alatt a legmagasabb pozícióba akar kerülni, bármi áron. Hogy közben hülyére veszi a saját választóit, az neki csak egy epizód
süti beállítások módosítása