1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2016.08.28. 08:40 HaFr

A Soros-jelenség és az ország súlyos romlása

Image result for darkness

Mi is van hát Magyarországgal? Van egy inkompetens kormány, amelyben a miniszterelnök a szűk keresztmetszet, aki nem lát az orránál tovább (amely kifejezés arra utal, hogy nem lát túl a maga horizontján), nem látja az ország következő harminc évét, legfeljebb a következő harminc hetét. Az ország jövőjét mindenekelőtt a társadalmi versenyképtelensége fogja meghatározni az elkövetkező évtizedekben (a globalizáció félperifériájáról való kiesés a gyenge hozzáadott érték-képessége miatt, elöregedés, elvándorlás, népességfogyás, a szövetségi rendszerünk átalakulása a kárunkra, a nemzet közös céljai iránti belső lojalitás csökkenése, az élősködő stratégiák elszaporodása, a politikai rendszer tartós válsága, elszegényedés). Ez nem ijesztgetés, ezek jószerivel már tények, amelyek hatását legfeljebb csillapítani lehet. Ezt a versenyképtelenséget választotta az ország népe az erős kormányzati manipuláció árnyékában, csak hogy kielégülhessen az illuzórikus biztonság-igénye, ami konkrétan kétféle, a kapitalista logikától és az idegen kultúráktól való távolságtartást jelenti. (Ez az az igény, amelyben a magyarok 70-80%-a egyetért, ami jóval meghaladja a pártok összességének támogatását.)

Orbán bizony a legprofibb (szelektív) populista, pontosan kihasználja a nép biztonság-igényét, de éppen ezért nem lesz soha helye a magyar államférfiak amúgy is ritkán lakott csarnokában. Egy államférfi ugyanis arról ismerszik meg, hogy meghallgatja és ismeri a népét (nem csak a választóit), ám óvatos mozdulatokkal először kihozza belőle a legjobbakat, majd szükséges új horizontokat tár fel előtte. Orbán a hatalma állandósítása érdekében csak a populista fejezetig jutott el, nem tudja akként használni ezt, hogy elvégezze az igazi nagyságot igénylő feladatot, hogy bonyolult pszichés közegben megnyissa az utat a társadalmi versenyképesség tartós növekedése előtt.

A biztonság-igény kielégítése ráadásul az objektív félelmeken túl megalapozatlan félelmek generálásával és az ezekre adott (szükségképpen hazug) reakciókkal zajlik. A migráció, Brüsszel és a Sorossal fémjelzett "nyílt társadalom" mind szokatlan elvárásokat is támasztanak a magyaroknak, de a szándékos, rosszindulatú eltorzításuk csak a biztonság illuzórikus oldalát erősíti, nem okosabbá és felkészültebbé, hanem rászedetté és kiszolgáltatottá tesz minket, ez utóbbi azért, mert majd egyszerre fognak ránk szabadulni az elhazudott hatások és a realitás a saját képességeinkkel kapcsolatban.

Ami Sorost illeti, írtam többször az utóbbi időben, hogy a "nyílt társadalom" elég elúzív eszményét károsnak tartom doktrínává emelni, részint mert meggondolatlanná tesz a hagyományok és szokások értékével kapcsolatban akár a szabadság tekintetében is, és fenyegetheti a demokráciát a hatalmak elválasztására szűkítve azt (demokrácia helyett republikanizmus), részint mert a fogalom radikális képviselete, amely nemzetállam-ellenes, egy idő után radikális ellenválaszt vált ki (amint látjuk) a szélsőjobbos, etnicista populizmustól. De -- talán meglepő az olvasók nagy részének is -- hogyha Sorosnak fel is róható egy és más mindebben, azt is világossá teszi (Előadások a CEU-n, 2010), hogy a piaci fundamentalizmus (a libertarianizmus, friedmanizmus) a politikai tekintetben amorális felfogásával rombolta a jó kormányzáshoz és a demokráciához szükséges közerkölcsöket, és nagyban hozzájárult pl. az amerikai politikai rendszer gyengüléséhez is, tehát Soros politikai globalista, és morális megfontolásokból az, nem gazdasági globalista, ami utóbbit kényszerítő valóságként éli meg mint amellyel szemben a globális kormányzásnak ellensúlyt kell teremteni, ellenkező esetben folyamatos gazdasági és politikai válságokkal fogunk szembenézni. De pontosan azért vált ki ennyire dühödt reakciókat a másik oldalon, mert bizony alternatív erkölcsi-politikai programja van, amit kár lenne tagadni.

Én nem tartom se koherensnek, se produktívnak Soros globális programját, de megpróbálom megérteni, és semmi esetre sem látom benne azt az ördögöt, aminek Orbánék megfestik. Sorost ebben az országban valódi tényezővé (jelenséggé) Orbán avatta. Az utóbbinak az a fixációja, hogy igenek és nemek irányítják a világot, egy háborúban két ellenfél van, nem lehet filozopterkedni, állást kell foglalni, és térfelet kell választani. Emiatt is -- meg Orbán eredendő kisebbrendűségi komplexusa miatt -- olyan ostoba a magyar külpolitika is, hogy ha nem is feltűnően, de lassú lépésekben kiejti Magyarországot a számunkra létfontosságú partneri közegből, amelyben pl. kis államiságuk ellenére Ausztria, Észtország, Hollandia, Szlovénia olyan simán be tudnak tagozódni a fejlettségük különböző fokán is, de folyamatosan mutatva a modernizációs igényüket, amely mellett a makacsuk kitartásuk nem engedi őket eltolni az egyenrangú nemzetek asztala mellől (ami nem azonos az EU-ban felállított asztallal, hanem annál jóval fontosabb). A mi kormányunk ostoba, konfliktusos stratégiája ellenben pontosan a modern nemzetek asztalát teszi elérhetetlenné számunkra, még ha az EU-szalonra céloz is -- mesterlövészt játszik, aki még a kiszemelt vadakat sem tudja megkülönböztetni egymástól.

Magyarország nem tudja már kiszolgálni (létrehozni még kevésbé) a létfontosságú tőkét, több tízezer nem is túl magasan képzett munkáskéz hiányzik az országból, nem beszélve a valóban nagy hozzáadott értékre képes szellemi hátországról, miközben a kormány közpénzen közmunkára szorítja az országot, rombolja az oktatás és a politikai intézményrendszer minőségét (miközben nincs olyan út, amelyen ezeket megkerülve lehet sikeres nemzetet építeni), elutasítja a szelektív bevándorlást is, miközben fogy a népességünk: azaz Orbánnak nincs stratégiája az ország versenyképes építésére, a kormányzása minősíthetetlenül gyenge, miközben a politikája agresszív. Évtizedekig fogjuk nyögni ezt az embert azután is, hogy már sikerült megszabadulni tőle. De még ez utóbbi is messze. Elhúzódó alkony és éjszaka vár ránk, mert nincs olyan (jó) populizmus a láthatáron, ami fel tudná venni a versenyt az országrombolással.

komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr5711656764

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Béndek Péter: A Soros-jelenség és az ország súlyos romlása 2016.08.29. 15:26:01

Orbánnak nincs stratégiája az ország versenyképes építésére, a kormányzása minősíthetetlenül gyenge, miközben a politikája agresszív. Évtizedekig fogjuk nyögni ezt az embert azután is, hogy már sikerült megszabadulni tőle.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2016.08.30. 16:04:10

@unionista᠋:

Elfogadom, ha egyetlen tőled független és szakértő linket találsz a neten erről. Sok sikert! :D

leponex a mélyben hallgató világ 2016.08.30. 16:25:41

@gellért mária:
lehet, csak nehéz:), nehezen viselem az állandó mellébeszélést.

Például azért, mert a mostani 'menekülthullámnak' olyan unikális jellege van, miszerint valahogy szinte mindenki elvesztette a személyi okmányait, ezért aztán a menedékkérelem benyújtásának alapfeltétele hiányzik.

'A menedékkérő – ... valamint köteles a menekültügyi hatósággal együttműködni, a menekülésének körülményeit feltárni, személyes adatait közölni, okmányait átadni, vagyonáról, jövedelméről nyilatkozni, a kijelölt szálláshelyen tartózkodni, magát egészségügyi szűrésnek, gyógykezelésnek, szükség esetén védőoltások pótlásának alávetni.'

Ha valaki bejut egy uniós országba, onnét bizony igen nehezen, igen lassan lehet csak 'kitoloncolni', ha végül kideríthető: alaptalan a menedékkérelme.
EZÉRT kell(ene) az uniós határokon kívüli tranzitokban elvégezni az azonosításokat ... de ez lerágott csont már.

Így van, ezért kell a kerítés, ezért sem értelmes dolog kormányellenes kampányra használni, már csak azért sem, mert kontraproduktív.

Lehet, van az orbáni médiakampányban leegyszerűsítő üzenet, az első plakátkampánya még buta is volt sokszor. De semmiféle úszítás, gyűlöletkeltés nincs benne.
Az az 'országos gyűlölethullám' épp a miniszterelnökre irányul.
Neki meg hivatalból viselnie kell ezt.
Láthatóan megy neki :)

leponex a mélyben hallgató világ 2016.08.30. 16:34:10

@neoteny: ugye érted, unionista barátunk miért állítja joggal rólad ...
mint egy kis ostobácska dk-s, aki mantrázza tovább a szamárságát, összekeverve a 2015-ös - eddig az egész unió által elszabotált áttelepítési határozatot a még mindig csak formálódó (??) kötelező és 'felülről nyitott' betelepítési kvótával - amire a népszavazás konkétan vonatkozik:

„Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”

Te Vancouverből persze akarhatod, mi hadd ne.

2016.08.30. 16:55:16

@MikeBoy:
látszik, hogy milyen önállóan gondolkodsz. egy piaci szereplő számára a kiszámíthatatlan környezetet elsősorban a konkurensei teremtik meg. a piacon az állam kiszámíthatatlanságáról az beszél, akit éppen a szabályozások sújtanak. amikor az állam létrehozta a kötelező magánnyugdíjpénztárakat, akkor érdekes módon egyik alap sem mondta azt, hogy BEAVATKOZTAK a tőkepiac működésébe, hiszen az állampolgárok nem választhatták meg, hogy milyen módon kívánják a nyugdíjukat biztosítani. ez az intézkedés a pénztáraknak kifejezetten jó volt. amikor az egyébként a hitelből finanszírozott és ebben a formában nyilvánvalóan tarthatatlan rendszert felszámolták, akkor minden "független" szakértő azt mondta, hogy BEAVATKOZTAK és az állam KISZÁMÍTHATATLAN környezetet teremt. maga a tőkepiac is kiszámíthatatlan. és ennek az egyik szereplője az állam. amelyiknek a vezetőit le lehet váltani. soros alapítványt nem lehet leváltani, csak sorost és liblingjeit megfosztani a főhatalomtól és kiűzni az országból. jelenleg ez történik. ezért nyer majd orbán harmadjára. és lehet, hogy negyedjére is nyerni fog hacsak nem váltja le a szélsőjobb.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.08.30. 17:02:37

@leponex a mélyben hallgató világ:

"anélkül hogy bármi felhatalmazást kapott volna erre"

A tagállamok kormányainak a Tanács keretében ülésező képviselői 2015. július 20-án – az egyes tagállamok sajátos helyzetét is figyelembe véve – konszenzussal elfogadták a 40 000, egyértelműen nemzetközi védelemre szoruló személy Görögországból és Olaszországból történő áthelyezéséről szóló állásfoglalást.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.08.30. 17:07:04

@unionista᠋:

"maga a tőkepiac is kiszámíthatatlan. és ennek az egyik szereplője az állam."

Amely államhatalom birtokolja a "törvényes" erőszakmonopóliumot.

Látszik, hogy te képtelen vagy gondolkodni.

gellért mária 2016.08.30. 17:11:33

@leponex a mélyben hallgató világ: Ha valaki mellébeszél az te vagy. De hát ez a célod, hazudozás, mellébeszélés, másról beszélés. Ez vagy te..hiába sorolunk fel tényeket..neo is...te azok felett elegánsan átsiklasz. Azt az egyet magyarázd el, miért írta alá Orbán a kvóta egyezményt, amire "neotény" is utalt, meg én is.Ki kényszerítette rá? Meg lehet támadni az európai bíróságon, de el fogja veszíteni a pert, mert aláírta és ettől kezdve kötelező érvényű.Saját magát pereli? mi ebben a logika?

2016.08.30. 17:49:24

@neoteny:
ez esetben a tőkepiac függetlenedjen az államtól. a bankbetétekre állami garanciavállalás csak állami tulajdon mellett legyen.

a magyar állam saját kereskedelmi bankrendszerét átengedte. biztosítja a hiteleket és a csődöt. ezeket néhányszor konszolidálni kellett. és ezek tulajdonos haszonélvezői panaszkodnak, hogy komolyan vehető fizikai vagy szellemi erőfeszítés nélkül nem kereshetnek bármennyi pénzt. erre mondják azt, hogy a magyar állam kiszámíthatatlan környezetet biztosít. erre mondom azt, hogy maga a tőkepiac is kiszámíthatatlan. és annak szereplője a magyar állam. amikor állampapírok után magas reálkamatot fizetett, akkor nem volt "kiszámíthatatlan"? mert simor a pénzpiac embere volt. matolcsy és társaik is megérik a pénzüket. nyertek néhány száz milliárdot a devizaháborúban és a pénzt persze rögtön el akarták sikkasztani. csak épp közbeszólt csányi és spéder/lázár. az állami vezetők a tőkepiaci szereplők mindenhol összefonódnak. nemcsak magyarországon. soros a demokratákat támogatja. lauder a republikánusokat. de úgy, hogy a hátsó szobában közösek szakértőik. soros alapítvány be akar avatkozni az állam működésébe. de ő a jó. lauder úr egy strómanon keresztül megvett egy gyümölcsöst egy paraszttól. mit ad isten, arra ment az autópálya. és azt mondta, hogy azt a telket elcserélné a velencei tóra. és ha ott befektet, akkor járjon hozzá egy kaszinó koncesszió. és nem mondták a liberálisok, hogy kiszámíthatatlan módon beavatkoztak a piacba. hanem hogy azt mondták, hogy ezt így helyes. mert az állam támogatja a befektetéseket. mészáros lőrinc veszi a hoteleket. a kormány támogatja a befektetést. lóri bácsit, bandi bácsit vagy a lőrinc komát. aki a récsöl vagyonkezelője. az a lány ha kitanulta idegenforgalmi szakmát, akkor hadd vezethessen már egy szállodaláncot.
a tőkepiac is ugyanilyen familiáris. és ilyenkor szokták mondani, hogy lóri bácsi a saját pénzéből adja a lányának. végeláthatatlan hitelekből és azok hozamából ad a lányának. és azért adományoz, hogy ezt a rendszert fenntartsák. a lánya jane épp a fed kormányzótanácsában levő fiatalemberbe lett szerelmes. aki nem azért került oda, mert megtetszett a lánynak, hanem mert a harvard business school kiváló tanulója volt. nyilván sokan tanultak jól. és őt választották ki. nem csángó családba házasodik. engem ez kicsit sem zavarna. mert a világ végül is ilyen. de ezek az emberek hőzöngenek, hogy kitört a fasizmus. csángó néni elénekli "kimenék a kisajtó elibe" című dalt. ez egy olyan "világhírű" teljesítmény, hogy elviszik koncertezni a carnegie hall-ba. aztán kiderül, hogy a néni egyszer jobbik rendezvényen. ettől kezdve a csángó néni a fasiszta. ő csak dünyöggél. ezek ordítják, hogy fasizmus. mert a kocsma népe úgy fejti meg, hogy ez a kortárs zsidó politikai kultúra. mégis hogyan fejtse meg. mondjon már valaki egy másikat. ha ez nem a tóraolvasók izraeliták világától elvált világias judaizmus, akkor micsoda.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.08.30. 18:39:06

@unionista᠋:

"ha ez nem a tóraolvasók izraeliták világától elvált világias judaizmus, akkor micsoda."

Szerencsére neked ez nem számít: te nem állsz sehol.

2016.08.30. 18:51:12

@unionista᠋:

Ember, te össze vissza beszélsz! :D
Öregem azzal nem vagy tisztában, ez "KISZÁMÍTHATATLAN KÖRNYEZET" mit jelent.
Itt a kiszámíthatatlan jelző a környezeti paraméterekre vonatkozik.
Nem a paic kiszámíthatatlan, hanem az kiszámíthatatlan, hogy milyenek lesznek a környezeti paraméterek amiből a piac kiszámolható/kalkulálható lenne. Ennek oka pedig az, hogy túl gyorsan változik a környezet és ezért kaotikus.
Érted már?

"a piacon az állam kiszámíthatatlanságáról az beszél, akit éppen a szabályozások sújtanak."

Ez meg mi a WTF? Csak nem arról beszélsz, hogy a szabályozás differenciál az azonos piaci szereplők közt, mert akkor a piacot felejtsük is el.

"akkor érdekes módon egyik alap sem mondta azt, hogy BEAVATKOZTAK a tőkepiac működésébe, hiszen az állampolgárok nem választhatták meg, hogy milyen módon kívánják a nyugdíjukat biztosítani. "

Te magad érted, mit akarsz itt mondani? Mert, hogy ennek rohadtul semmi értelme nincs az biztos...

"ez az intézkedés a pénztáraknak kifejezetten jó volt. amikor az egyébként a hitelből finanszírozott és ebben a formában nyilvánvalóan tarthatatlan rendszert felszámolták, akkor minden "független" szakértő azt mondta, hogy BEAVATKOZTAK és az állam KISZÁMÍTHATATLAN környezetet teremt."

Ez egy többszörös baromság! Most hagyjuk azt, hogy ez a hiteles bullshit mi a tököm, de nem is számít, mivel nincs köze a témánkhoz. Na de ami utána jön!!??
Nem volt ebben semmi kiszámíthatatlanság és ezt nem is forszírozta senki. Az állam einstandolta a magánvagyont és ez nem tetszett sokaknak teljesen jogosan.
A gyengébbek kedvéért a kiszámíthatatlanság itt abban rejlik maximum, hogy ha ezt megteszi, akkor bármit elvehet és az bizony már ugye probléma.

"soros alapítványt nem lehet leváltani, csak sorost és liblingjeit megfosztani a főhatalomtól és kiűzni az országból. jelenleg ez történik. ezért nyer majd orbán harmadjára. és lehet, hogy negyedjére is nyerni fog hacsak nem váltja le a szélsőjobb. "

Erre a totál politikai rizsa hülyeségre meg hagy ne reagáljak! :D

grafoguru 2016.08.30. 18:54:19

@neoteny:

Jól látod, egyetértek.

grafoguru 2016.08.30. 18:54:19

@neoteny:

Jól látod, egyetértek.

tamas11 2016.08.30. 19:11:29

@neoteny:

Jó ez az összefoglalás, még azt kellene hozzátenni, hogy látható e, milyen további, folytatólagos intézkedés, kötelezettség következne a jövőben ebből? Hol kodifikálják ezt únióék, és hol válhat el tőle a miénk?
(én nem találom, de az nem jelent semmit).
Ez lehetne kritikus pontja az elhatározásainknak.

2016.08.30. 19:34:15

@neoteny:
ez egy kérdés. mit kellene erre a csoportosulásra balról/jobbról politikailag korrekten mondani? mert az csak nem jó, hogy "liberálisok", mert valójában egyáltalán nem liberálisak. mi a megnevezés?

2016.08.30. 19:40:55

@MikeBoy:
de maga a piac megváltoztatja a környezetét. jön a kínai "sziamiau" gyártó és milliószámra a piacra dobnak olcsó készülékeket. a piaci környezet alapvetően ettől változik meg. oké, ezt az államok is befolyásolják. de az államok is piaci szereplők. szerintem egy mobil telefon gyártónak a magyar állam működését nem nehezebb kiszámítania, mint azt, hogy mit csinál a "sziamiau" gyártó? amikor ezek a cégek felmarkolják az állami támogatást szabályozásban, vagy készpénzben, akkor miért nem mondják, hogy KISZÁMÍTHATATLAN KÖRNYEZET, mert BEAVATKOZOTT AZ ÁLLAM.

leponex a mélyben hallgató világ 2016.08.30. 20:24:45

@gellért mária:
na jó, még egyszer ...

Orbán aláírta a záródokumentumot, amelynek egyik pontja volt az összesen 160 ezer 'menekült' európán belüli áthelyezésről szóló döntés.

www.nyugat.hu/tartalom/cikk/menekultkvota_orban_viktor_alairas

'Ezt írta alá Orbán:
'Megegyezés született a bel- és igazságügyi miniszterek hétfői rendkívüli ülésén, amelynek a központi témája a migránsválság kezelése volt. A szakminiszterek megállapodtak 40 ezer menekült áthelyezésében Görög- és Olaszországból, valamint további 120 ezer menedékkérő elosztásáról a tagállamok között. Orbán Viktor elérte, amit akart: Magyarország nem lett frontország, így a nekik járó segítséget sem kapja meg - beleértve a hotspotot.
...

Orbán Viktor mégis aláírta a menekültkvóta bevezetését a brüsszeli EU-csúcson - állítja az ellenzék. Tény, hogy a brüsszeli csúcstalálkozó záródokumentumai között ott a menekültek más, uniós országokba áthelyezését tartalmazó nyilatkozat, és ezt az uniós országok minden vezetője, köztük a magyar miniszterelnök is aláírta.
Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint viszont a tavaly nyáron elfogadott önkéntes betelepítési kvótákról volt szó a nyilatkozatban, nem a kötelezőről. Kijelentette, Magyarország álláspontja változatlan, szó sem lehet betelepítési kvótáról.
Nincs a szövegben, hogy önkéntes kvótákról lenne szó

Az origo.hu szerint tavaly nyáron valóban vállaltak az EU-tagállamai önkéntes kvótákat, csakhogy 2015 szeptemberében már kötelező kvótákról döntöttek az EU-tagállamok belügyminiszterei. Igaz, akkor Magyarország, Szlovákia, Románia és Csehország nem szavazta meg a döntést, Finnország pedig tartózkodott a szavazáson. Szlovákia és Magyarország azóta az EU-bíróságán támadták meg ezt a döntést.'

Ezt írta alá Orbán Viktor:

Itt a hivatalos magyar fordítás:
"„teljeskörűen végre kell hajtani az Unión belüli áthelyezési folyamatot; meg kell fékezni az irreguláris migránsok és a menedékkérők továbbutazását, valamint gondoskodni kell olyan befogadóállomásokról, amelyek alkalmasak a migránsok emberhez méltó körülmények közötti elhelyezésére arra az időre, amíg a helyzetüket tisztázzák. A menedékkérők nem választhatják meg szabadon, hogy melyik tagállamban kívánnak menedékjogért folyamodni”"

Ez az angol eredeti:

"„to fully implement the relocation process, to stem secondary flows of irregular migrants and asylum-seekers and to provide the significant reception facilities needed to accommodate migrants under humane conditions while their situation is being clarified. Asylum seekers do not have the right to choose the Member State in which they seek asylum”"

www.nyugat.hu/tartalom/cikk/menekultkvota_orban_viktor_alairas

Szólj, ha még van kérdésed. Neonak. ...

leponex a mélyben hallgató világ 2016.08.30. 20:35:24

@gellért mária:
hirtv.hu/hirtvkulfold/martin-schulz-magyarorszag-nem-fogad-be-menekulteket-1329882

'Martin Schulz: Magyarország nem fogad be menekülteket
DA, 2016. február 22., hétfő 09:00, frissítve: hétfő 14:25

Magyarország nem fogad be menekülteket – jelentette ki az Európai Parlament elnöke. Martin Schulz a német közszolgálati televíziónak azt mondta: Orbán Viktor magyar miniszterelnök egyértelműen elhatározta, hogy a saját útját járja, így Magyarország biztosan nem vesz részt a migránsok kvóta szerinti befogadásában.'

leponex a mélyben hallgató világ 2016.08.30. 20:44:37

@gellért mária: Orbán amúgy így értékelte a csúcsot:

index.hu/kulfold/2015/09/24/vege_a_nyitott_ajtok_politkajanak/

'Orbán Viktor az EU-csúcsot úgy értékelte, hogy bár a hat javaslatából lényegében öt átment, de a szerinte legfontosabb javaslatát – ahogy a kormány külpolitikáját értékelve mi is ezt találtuk annak – nem tudta elfogadtatni:

Abban, hogy a görög határt közösen védjük meg, ha Görögország magában nem képes, itt nem értük el a célt. Ez volt a legfontosabb az összes javaslat közül.

Ha végignézzük a cikkben eddig felsorolt pontokat, látható, hogy egyrészt a magyar kormányfő okkal lehet elégedett, hiszen szinte minden a menekültek EU-n kívül tartásáról szól. Másrészt az elfogadott terv cselekvésre váltása és azok sikeressége enyhén szólva kérdéses. Orbán részéről tehát okos kommunikáció, hogy sikerként is mutatja be a fejleményeket, de el is távolítja azokat magától, így ha az EU-s intézkedések befuccsolnak, nyugodtan feltarthatja a kezét, hogy ő igazán megmondta, de nem hallgattak rá.

Egyelőre azonban még sokkal inkább azon van a hangsúly a kormányzati kommunikációban, hogy hallgattak rá, holott a hatpontos csomag bár jól hangzik, annak elemeinek többsége egyáltalán nem újdonság. Az uniós vezetők egy része egyenesen menekülttáborokba látogatva nyilatkozott arról, hogy több pénz kell a Szíria környéki táborok fenntartására, az is hónapok óta vissza-visszatérő szólam, hogy helyben kell megoldani a problémát. Orbán jól szedte össze és tálalta csomagban a korábban is keringő javaslatokat, pont a legeredetibb dolog, a görög határok uniós védelme nem ment át.
...

Egyébként ha szigorúan nézzük, abból a hat pontból, amit Orbán még a csúcs előtt meghirdetett, valójában nem csak a görög határellenőrzés felturbózásáról nem született döntés, de a „világkvótákról″, vagy éppen az oroszokkal való, a szíriai rendezést érintő tárgyalásokról sem. Igaz, ezekről egyrészt ezen a fórumon nem is születhetett, az USA és Kanada bevonása pedig szóba került, ezekről épp az Orbánnal amúgy nem túl barátságos francia elnök beszélt később. Azonban a menekültek és gazdasági bevándorlók még Schengenen kívüli szétválasztása, valamint a görög-török határra való összpontosítás ezeknél jóval fontosabb kezdeményezés volt (miközben ezek, ahogy írtuk, nem Orbán fejéből pattantak ki).

De ez végül mindegy is, hiszen ennek ellenére az egész intézkedéscsomag iránya és szellemisége mégiscsak örömmel töltheti el Orbánt, aki nyugodtan állíthatja: végre megértették, miről beszél, és odafigyeltek rá. Még akkor is, ha a valóságban Európa saját idealista megingása után tért vissza oda, ahonnan indult. '

Tamáspatrik 2016.08.30. 21:11:41

@Laptop7712: Ez már egy egész más szint, jóval mélyebb mint ahol a beszélgetést elkezdtük. Valóban kulcskérdés én is biztos vagyok benne, hogy legyen sok (több száz) erős MAGYAR tulajdonú vállalkozás, és engem is izgat ez, hogy mért nem jön össze, az ezredforduló után teljesen megálltunk a fejlődésben ezen a téren, azt lehet mondani. Akkortól már a mostani gyakorlat vált általánossá, hogy mindenki csak a kapcsolataira épít, nem a tudására Pl. régebben lementettem ezt a linket, ahol ez a téma:

mandiner.hu/cikk/20150319_miert_nem_tudnak_elore_lepni_a_magyar_vallalkozasok

Ez is egy kemény cikk, valszeg. ismered:

tldr.444.hu/2016/05/12/felzarkozas-a-nyugathoz-mit-tehet-a-magyar-elit

Ez is közismert:
uj.apertura.hu/2015/osz/stohr-uzlet-a-kirakatban-uzletemberek-a-rendszervaltas-utani-magyar-dokumentumfilmben/

Meg volt egy olyan cikk is, hogy Mért nálunk vannak lengyel buszok és mért nem fordítva?

Meg a HÉTFA kutatóintézet is végez ilyen kutatásokat.

Amilyen képet én kialakítottam a magyar vállalkozóréteg jó részéről az elég lesújtó. A nagy nemzetközi cégeknél a menedzserek jó része is hasonló ehhez egyébként.
Afféle új nemesi osztálynak érzik magukat sokan, a dolgozó nekik teljesen kiszolgáltatott. Nem is érzik érdeküknek, hogy különösen javítsanak a cég termelékenységén (innovációval, fejlesztésekkel) , mert nekik így is megvan a pénzük, a cég valahogy ellavírozgat, a melós meg kit érdekel. A melósok szervezettsége zéró, be vannak tojva, viszont a vállalkozók egyeztetnek egymás között, pl. megbeszélik a béreket vagy akit az egyik kirúg, átszól a másiknak telefonon, hogy ne vegye fel... Bár manapság már olyan munkaerőhiány van, hogy ez egyre kevésbé fog működni.

Az átlag magyar vállalkozó jól elvan a langyosban, nem ambíciózus, társadalmi felelősségérzete zéró. Tudok ellenpéldát, én is jelenleg egy magyar tulajdonú cégnél vagyok és a cégvezető tulajok sok mindent átvettek multiktól rendszerszinten, amit működőképesnek láttak. (Pl. vállalatirányítási rendszert)

Engem is nagyon izgat ez a téma, valszeg. kulcskérdés a gazdaság fejlődése szempontjából, biztos, hogy nem a multik fogják felhúzni a gazdaságot, legfeljebb adnak egy kis lökést, de hosszú távon mindenhol a saját nemzeti cégek fejlettsége a meghatározó.

Hidvégi Mihály 2016.08.30. 22:11:36

@Tamáspatrik, @Laptop7712 : Jó helyen tapogatóztok, amikor próbáljátok megfejteni, hogy a magyar vállalkozások zöme miért nem fejlődik, miért nem növekedik, miért nincs elég innováció?

Kulcs ez a gazdaság lényeges növekedése szempontjából.

Az a gondolatom, hogy sok mindenért felelős a gazdaságpolitika. Annak is az a része, amelyik óvóbácsit igyekszik játszani. Ilyen számomra például amelyik elhatározta az inkubátorházak létrehozását. Gondoskodunk, gondoskodunk, a gyerek pedig mégsem fejlődik.

Ez is oda vezethető vissza, hogy 2004-től uniós tagok vagyunk. Én igen nagy híve vagyok az EU-nak, de ami pénzt ránk öntöttek, azzal nem hogy használtak volna, nem hogy behoztuk volna a lemaradásunkat, hanem éppen ellenkezőleg, gazdaságilag károsan hatott. A magyar vállalkozó emiatt lett ügyeskedő ez időszak alatt, nem arra fordult, ahol piaci rés volt, nem kellett szívósan küszködni a fennmaradásért, fejlődni a hatékonyság terén, hanem elég volt a pályázatokat figyelni, hogy honnét lehet s milyen formában pénzt, támogatást szerezni.
Ez a magyar kkv-k igazi gyilkosa, ez 2010-től még megfejelődik a Fidesz minden téren aljas politikája következtében.

gellért mária 2016.08.30. 22:18:03

@leponex a mélyben hallgató világ:
Elolvastam:Az EU parlament 2015 szept. 10-i állásfoglalása az Európa irányuló migrációról és menekülthullámról. Utolsó frissítés 2016 júl. 1.
Én úgy értelmezem, hogy miután ezen határozat előttig egyes tagállamok nem nagyon voltak hajlandók a helyzet követelte számú menekültet önként befogadni,annak ellenére hogy együttműködési, szolidaritási nyilatkozatot mindenki aláírta /Orbán is/ a fenti parlamenti határozatot, felszólítást hozták.Ebben a kötelező kvóta még csak javaslat... felszólítják a Tanácsot, Bizottságot stb. mert a helyzetet, ha önként nem megy, akkor is meg kell oldani, pl. Olaszország és Görögország tehermentesítését.De még mindig nem kötelező! Az aláírt együttműködés a kötelező! A kormány is elismerte, hogy a kötelező kvótáról szóló népszavazás , az esetleges jövőbeli kötelezettségre vonatkozik.A kommunikáció pedig sumák, nem világos beszéd...és nem tudom mi lesz a vége., ha tényleg kötelező lesz...együttműködés hiánya miatt. Egy biztos, a nemzetközi menekültügyi egyezményt aláíróknak, így az EU-nak és Magyarországnak is be kell tartani, a tárgyalások a lehetőségek részleteiről folynak, ma és hosszabb távon.Ebben pedig semmi helye ennek a manipulációs szándékú népszavazásnak.

gellért mária 2016.08.30. 22:18:10

@leponex a mélyben hallgató világ:
Elolvastam:Az EU parlament 2015 szept. 10-i állásfoglalása az Európa irányuló migrációról és menekülthullámról. Utolsó frissítés 2016 júl. 1.
Én úgy értelmezem, hogy miután ezen határozat előttig egyes tagállamok nem nagyon voltak hajlandók a helyzet követelte számú menekültet önként befogadni,annak ellenére hogy együttműködési, szolidaritási nyilatkozatot mindenki aláírta /Orbán is/ a fenti parlamenti határozatot, felszólítást hozták.Ebben a kötelező kvóta még csak javaslat... felszólítják a Tanácsot, Bizottságot stb. mert a helyzetet, ha önként nem megy, akkor is meg kell oldani, pl. Olaszország és Görögország tehermentesítését.De még mindig nem kötelező! Az aláírt együttműködés a kötelező! A kormány is elismerte, hogy a kötelező kvótáról szóló népszavazás , az esetleges jövőbeli kötelezettségre vonatkozik.A kommunikáció pedig sumák, nem világos beszéd...és nem tudom mi lesz a vége., ha tényleg kötelező lesz...együttműködés hiánya miatt. Egy biztos, a nemzetközi menekültügyi egyezményt aláíróknak, így az EU-nak és Magyarországnak is be kell tartani, a tárgyalások a lehetőségek részleteiről folynak, ma és hosszabb távon.Ebben pedig semmi helye ennek a manipulációs szándékú népszavazásnak.

2016.08.30. 22:44:18

@unionista᠋:

"amikor ezek a cégek felmarkolják az állami támogatást szabályozásban, vagy készpénzben, akkor miért nem mondják, hogy KISZÁMÍTHATATLAN KÖRNYEZET, mert BEAVATKOZOTT AZ ÁLLAM."

Mert ez a munkaerő piaca miatt van. A magyar munkaerő versenyez más munkaerővel a gyártásért.
És ez nem is kiszámathatatlan környezet.
Az ugye mit is jelent? Hogy a paraméterek változnak gyorsan. Minden multi tudja, hogy vannak lehetőségei az adott országban szubvencióra a beruházásaiért cserébe.
Ez kiszámítható. Mi is lenne itt kiszámíthatatlan?
Ha A cég kapna támogatást, de B nem. Vagy 5 évig ígérnének adókedveznményt a cégeknek, de kettő után ennek vége lenne, vagy a semmiből jön egy irreális környzetvédelmi előírás stb.

Tehát nem az állami beavatkozás a probléma. Az állam mindenhol beavatkozik ilyen olyan módon, hiszen szabályoz.
Annak túl gyors és piactorzító változása, na az a probléma.

Laptop7712 2016.08.30. 23:37:38

@Hidvégi Mihály: @Tamáspatrik: Nagyon komoly problémák vannak, és amit én látok, az nem más, mint komplex értéklánc hiánya az egyes cégeknél. Mivel nem tudja mit jelent számára az értéklánc, fogalma sincs arról, hogy számára miben áll az adott pillanatban az értéklánc profitképessége, és mondjuk hogyan, és miképpen lehet a saját értékláncán belül terméket fejleszteni. Vagy hogy a fenti történetet hogyan támogatja netán egy bevezetett komplex VIR. (integrált vállalatirányítási rendszer)
Én egy olyan csávó vagyok, hogy ahol nem vágom le a fenti játékteret, azzal a céggel nem állok szóba, baromira mindegy, hogy mekkora, és mennyi pályázati pénzt nyert.
Egy egyfajta strukturális gondolkodást takar, ezzel a megközelítéssel például ki lehet venni üzleti potenciált az értéklánc lánckapcsolati pont menedzselésén keresztül. De ehhez barmok azok, akik a komocsi rendszerben kerültek hatalomra, és nagy valószínűséggel nem nagyon látnak az orruknál tovább.

Én élelmiszergazdasági szimulációkkal játszogatok, mivel látni akarok ezt, meg azt néhány összefüggésben.
Kegyetlen jövőt látok az egyes élelmiszergazdasági potenciálok mondhatni végveszélyben vannak - ha belekukkantok a varázsgömbömbe ezt látom -, és roppantul frusztrál, hogy a barom hozzáállás, és tudás nélküliség, amivel hozzáállnak a cégvezetők a valósághoz.

Ebből az ébredés kegyetlen lesz.
A HÉTFA részt vett a 2009-es Gazdaságfejlesztési terv kidolgozásában, mint tanácsadó, de komplex stratégiai szimuláció nélkül rakta le a játékot az asztalra.

Amiről kummogok, az nagyon komoly jelent. Nincsenek meg a hazánkban a lokális, rengionális, vagy helyi komplex rendszertervezési, és szimulációs potenciálok, és lehetőségek. Így semmilyen szinten nem lehet mondjuk lokális diverz mikrovállalkozási potenciált tervezni pl. egy termékrendszer köré.

Ha ezt a dumát eltolnám egy szakmai fórumon, akkor alapból kibasznának,mivel a fenti mondatok hallatán néhányan nagyon komolyan félnének, hogyha egy ilyen játék csak csírájában felállna, akkor már másnap nem lenne melójuk.

Igaza van a 444 cikknek, amikor azt írja, hogy azok a cégek innovatívak, akik terméket exportálni tudnak.
Ez így ebben a formában nem igaz.

Az a nyertes cég ebben a játékban, aki képes fenntartani, és menedzselni egy allokatív export értéklánc kapcsolatot, és e lánckapcsolaton keresztül netán képes indítani egy innovációs potenciált.

Nemzetközi szinten mindenki szeret játszani, kollaborálni innovációs pontokon, mivel lehet benne találni profitképességet.

Most gondolj bele, hogy a fenti dumát eltolom egy KKV vezetőjének. Ki fog röhögni, és elküld a francba, mert nem is érti azt, miről vakerok. Pályázat, az köll, mert abból van a pénz, meg a kocsi.

Itt tartunk Tamaspatrik, és nagyon kellene egy kis friss agy, hogyha már eltoltuk az elmúlt 27 évet, legalább azt kellene felfogni hogy milyen világban is élünk 2016-ban, és hogy a tökömbe lehetne kivenni lóvét a komplex innovációs térből.

Én ma, azonnal leállítanék minden pályázati rendszert mindaddig, ameddig nem állítjuk fel az innovációs tereket. De ez én vagyok. Ezért a kijelentésemen meg sokan fintoroghatnak, de ez a nagy büdös igazság.
Tohonya struktúrát konzerválunk.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.08.30. 23:44:33

@unionista᠋:

"amikor ezek a cégek felmarkolják az állami támogatást szabályozásban, vagy készpénzben, akkor miért nem mondják, hogy KISZÁMÍTHATATLAN KÖRNYEZET, mert BEAVATKOZOTT AZ ÁLLAM."

[...]

In the past eight years the Ontario government has spent, by its own reckoning, more than three-quarters of a billion dollars giving money to companies in the name of job creation.

The $765,065,495 went to 109 companies to create, in theory, 32,000 jobs since 2007.

[...]

The opposition Progressive Conservatives have slammed the deals as “corporate welfare.”

[...]

The most expensive jobs came from ArcelorMittal Dofasco, the Hamilton-based steel company that received $13 million to create 28 jobs at a price of almost half a million each (that was one of three Ontario investments in the company; another $18.3 million cash infusion bought 72 jobs).

And the biggest single investment went to semiconductor company Advanced Micro Devices, which got $56.5 million. Toyota was close behind at $50 million, one of several cash handouts the auto-maker received.

[...]

“Job creation,” that campaigning politician’s holy grail, is in truth a bit of a mug’s game: Support a booming industry, and you’re adding wealth to a sector that doesn’t need it, whose unemployment levels are already low and that would arguably have “created” those jobs anyway; prop up an ailing industry and you risk sending money down an economic drain.

globalnews.ca/news/1306627/ontario-gave-109-companies-765m-over-8-years-so-where-are-the-jobs/

Az ellenzéki Konzervatívok azt mondják, hogy ez az egész "vállalati szegénységi segély" -- tehát van olyan, aki kritizálja az ilyen "munkahelyteremtő" állami "beruházásokat". De biztos vagyok benne, hogy amikor a Konzervatívok voltak hatalmon Ontario-ban, akkor ugyanúgy folyt az adófizetők pénzének "befektetése" "munkahelyteremtésbe". És abban is biztos vagyok, hogy azok a cégek, akiknek a versenytársait támogatja a kormányzat, szintén nem boldogok a helyzettel. De a választók azt hiszik, hogy az államilag támogatott "munkahelyteremtés" a legnagyszerűbb találmány a spanyolviasz óta; és mindaddig, amíg ebben a tévhitben megmaradnak, az állam tovább dönti a pénzüket ilyen kétes "befektetésekbe".

leponex a mélyben hallgató világ 2016.08.31. 07:18:16

@gellért mária: 'A kommunikáció pedig sumák, nem világos beszéd...és nem tudom mi lesz a vége., ha tényleg kötelező lesz...együttműködés hiánya miatt.'

Mi ebben a nem világos?

Németország(i gazdasági körök) az elejétől fogva az olcsó munkaerőt látta (csak?) ebben a máig nem tisztázott hátterű abnormális nagyságú, rapid, láthatóan jó szerzezettségű 'menekülthullámban'.
Pedig Merkel egyszer már megfogalmazta, beismerte a multikulti csődjét: dolgozni jöjjenek - ez jó volt- aztán menjenek haza. De maradtak, hozták a nagycsaládot, növekednek, szaporodnak, és betöltik a földet - hogy egy klasszikust is idézzek;-)
De a sorosi-világképben is a legfontosabb momentum talán, hogy ezt az ósdi 'nemzetállami' szerveződést le kell cserélni egy mindenben 'nyitott', feloldódó, mindent feloldó liberális kozmopoliszra.

Ahol a többség valóban ezt akarja, tegyék.
Orbán nem hajlandó erre, én sem szeretném.

A 'kötelező kvótának' pontosan az a lényege: szép lassan elvenni azt a természetes jogukat hogy maguk dönthessenek saját sorsukról.
Tényleg érthetetlen, mi ebben a nem érthető.

De a hazai polgároknak joguk van és lehetőségük is eldönteni, ők mennyire szeretnék ezt a sorosi világot.

A népszavazás erről szól, nem másról.

(Ungvári Rudolfnak van egy jó írása a nol-on, a saját fixációjától persze ő sem szabadulhat, de jó gondolatokat fogalmaz meg.)

Hogy mi lesz a vége?
Minek?
Kizárt hogy legyen kötelező kvóta, előbb-utóbb komolyan kell az Eu-nak venni saját döntéseit a schengeni egyezménnyel kapcsolatban.
Különben vége az Uniónak.

Kénytelen vagyok a nobel-díjas Kertész Imrét idézni, aki egy időben még ölég keserű-lenézően beszélt Magyarországról ( aztán felismerte hogy Németországban csak holokauszt-bohócot csináltak belőle) ... aztán hazajött gyógyulni, átvenni a legmagasabb állami kitüntetést, majd meghalni...

mandiner.hu/cikk/20150907_kertesz_imre_europa_ongyilkos_liberalizmusarol

Európa kezdi felismerni, hová juttatta őt liberális bevándorláspolitikája. Hirtelen ráébredtek, hogy olyan állatfajta, amelyet multikulturális társadalomnak hívnak, nem létezik.

„Még a politikáról kellene egyet s mást mondanom, de az igazán fölösleges és unalmas időfecsérlés lenne. Arról volna szó, ahogyan a muzulmánok elárasztják, s majd birtokukba veszik, magyarán elpusztítják Európát; ahogyan Európa mindezt kezeli, az öngyilkos liberalizmusról és az ostoba demokráciáról; demokráciát és szavazási jogot a csimpánzoknak.

Mindig ez a vége: a civilizáció eléri azt a túltenyésztett állapotot, amikor többé már nemcsak hogy képtelen rá, de már nem is akarja megvédeni magát; amikor, látszólag értelmetlen módon, a saját ellenségeit imádja. Ráadásul mindez nem mondható el nyilvánosan. Miért nem? A kérdés nem nyugtalanítana, ha időközben nem vált volna belőlem »közéleti ember«.

Kezdem megérteni a kényszert, amelyből az általános nagy hazugság táplálkozik; egyszerűen lehetetlenség megvívni a kényszerrel, a politikusnak azért, mert elveszíti népszerűségét, az írónak ugyanezért; a jó modor a hazugság és a totális önfeladás. (...)

Lemondtam a Neue Zürchernek írandó cikkemet, holott szívesen elmondanám a véleményemet az előttünk álló várható változásokról. Gyilkos világ kezdődik, rasszizmus, nacionalizmus; Európa kezdi felismerni, hová juttatta őt liberális bevándorláspolitikája. Hirtelen ráébredtek, hogy olyan állatfajta, amelyet multikulturális társadalomnak hívnak, nem létezik. Érdekes paradox zsákutca: miközben az Európai Uniót kibővítik, az Unió egyes országai beszűkülnek. A várható törvények ellentétben állnak az Unió alkotmányával, másrészt ki tagadná alapvető fontosságukat. Az a baj, hogy nem differenciálnak: külön törvények illetnék meg a szabad polgárt, és más törvényeknek kellene vonatkozniuk a muzulmánokra. Ez azonban kirekesztő politika lenne. Viszont lehetetlenség elgondolni, hogy, mondjuk, Franciaország két-három emberöltő múlva muzulmán ország legyen. Az általános félelem és hisztéria keltette indulatok által felkavart mélységekből előbukkanó politikusok inkább a saját hatalmuk javára akarják fordítani a helyzetet, semmint hogy valódi megoldásokon törnék a fejüket. Magyarán: megnyílt a lehetőség új diktatúrák előtt, amelyek a veszélyhelyzet ürügyén elsősorban a saját állampolgáraikra hoznak veszedelmet.”

leponex a mélyben hallgató világ 2016.08.31. 07:36:58

@gellért mária: A menekültügyi egyezmény tök világos: a menedékkérőnek igazolnia kell magát, feltárni a menekülésének körülményeit, és ha jogosult, akkor az államnak ( ugye, ilyenkor az állambácsi jó, nem a nemzetközi jogvédő civilszervezeteknek van kiszignálva a dolog ) dolga gondoskodni róluk.

Orbán pontosan ezt hajtja másfél éve: az Eu külső határait megvédeni, azon illegálisan ne jöhessen be senki ellenőrzés nélkül, és még a belépés előtt elvégezni a menedékkérelmek eldöntését.
Pont.

Aki meg munkaerőt szeretne belőlük kiválogatni ( mint a német gyáriparosok ), az menjen oda a határhoz, menjen a török menekülttáborokba, Afganisztánba, ...ültesse buszra, vonatra, repülőre, és vigye magához közvetlenül.

Mert ugye most az van, hogy gyakorlatilag bárki eljuthat (például Németországba) Európába, ott ki lehet mazsolázni az alkalmasnak tűnő 'helótákat', a többi meg menjen vissza oda, ahol először regisztrálták.
Ja.
Gonosz Autokrata, aki megvédené magát az illegális bevándorlástól, és méggonoszabb Despota És Fasiszta, aki nem fogadja vissza azokat, akik nem tűntek használható munkaerőnek a célországban.
Merthogy meg kell osztani a terheket szolidaritásból.

Hazug, farizeus, mellébeszélő, kétszínű a mai 'brüsszeli' adminisztráció.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.08.31. 08:03:00

@leponex a mélyben hallgató világ:

"De a hazai polgároknak joguk van és lehetőségük is eldönteni, ők mennyire szeretnék ezt a sorosi világot.

A népszavazás erről szól, nem másról."

2003-ban is volt egy népszavazás: az miről szólt?

gellért mária 2016.08.31. 10:22:08

@leponex a mélyben hallgató világ:
"A kommunikáció pedig sumák...nem világos..." Rosszul idéztél..ez a magyar kormányra vonatkozik, a szövegkörnyezetből ez derül ki. Brüsszel kommunikációja világos...ott van a parlamenti határozat róla...ha méltóztattál elolvasni az EGÉSZET, nem kiemelt részleteket.Senki nem örül a leírt helyzetnek, a menekülteket senki nem "hívta" ide, hazudozásaitokkal szemben, csak tudják, hogy nem lehet kitérni, meg kell oldani.
Lehet másképp gondolkozni, mint "Brüsszel", de akkor nem kell odatartozni. Ez ilyen egyszerű. Nem lehet egyszerre szűznek és kurvának lenni. Fújhatod a végtelenségig, fújod is, hogy senkinek nincs joga ránk erőszakolni, hogy mi kikkel éljünk. A helyzet az, hogy ez igaz. Ilyen jog nincs, Brüsszelnek sincs ilyen joga , Brüsszel is tudja, ezért nem is erőszakol ránk semmit.Klubszabályok vannak. Ha nem tetszik, ki lehet lépni, vagy ki lehet rúgni..Ez ilyen egyszerű.A többi , a tiéd is süket duma, hablaty, rizsa világos beszéd helyett.Hazug, farizeus, mellébeszélő, kétszínű, NEM Brüsszel, hanem te meg haverjaid.Orbán aláírja az együttműködést, aztán semmiben nem működik együtt, pont azért, mert tudja, "Brüsszelben" nincs erőszak.Olyan megoldásokat javasol, amelyek kivitelezhetetlenek..ezt nevezitek ti együttműködésnek, írom ezt mielőtt újból felsorolsz nem is mindig eredeti Orbáni ötleteket.Meglátjuk mi lesz a vége, ez hosszú játszma, hosszú politikai játszmája Orbánnak "Brüsszellel".

2016.08.31. 10:31:45

@neoteny:
ezek közül melyik?

neoteny · http://word.blog.hu 2016.08.31. 10:51:25

@unionista᠋:

Amelyiket akarod.

Ezért trükkös a címkék gyártása és alkalmazása: mivel egy kétdimenziós kontinuumon (síkban) sok lehetséges pont van, címkék meg korlátozott számban állnak rendelkezésre.

Amikor én azt mondom, hogy klasszikus liberális, akkor az valahol a jobb alsó negyedben van. Az anarcho-kapitalista is, de még jobbra és még lejjebb. Amit liberálisnak nevez a köznyelv, nagyon széles területen helyezkedhet el: enyhén libertariánustól az erősen autoritariánusig, enyhén gazdaságilag szabadtól (jobboldalitól) az erősen gazdaságilag baloldaliig (kollektivistáig).

2016.08.31. 11:00:37

@gellért mária:

"Nem lehet egyszerre szűznek és kurvának lenni. "

Ezzel azért vitatkoznék! ;)

leponex a mélyben hallgató világ 2016.08.31. 11:56:05

@gellért mária: 'Lehet másképp gondolkozni, mint "Brüsszel", de akkor nem kell odatartozni.'

Igen, erre is gondoltam amikor a már elfeledni hitt szocialista szervilizmust emlegettem.

Az Unió elvileg a szuverén tagországok közös döntéseivel működik - úgy, ahogy-, és nem a brüsszeli agytröszt verdiktjeivel.

MI legalábbb annyira az Eu vagyunk, mint az EB korifeusai.

És ha egy tagország sérelmez valamit, akkor az Eu bíróságához fordulhat.
Orbán ezt tette az ominózus kvóta esetében.

Ahogy az Eu testületei is ezt tehetik, ha egy tagország - vélekedésük szerint - eltér az unió által közösen elfogadott normáktól.
Kötelezettségszegési eljárást indíthat, és ha nem jutnak közös álláspontra, akkor megint csak a bíróság jogosult dönteni - már ha komolyan vesszük valamennyire is a (liberális) demokráciát.

És Te hogyan is gondolod, itt az Igaz Magyar Konzervatív Párthoz közelálló blogon:

'Ha nem tetszik, ki lehet lépni, vagy ki lehet rúgni..Ez ilyen egyszerű'

Neked.

És csodálkozol (?), hogy harmadik éve várjuk a még meg nem nevezett helyszínt ...

'Olyan megoldásokat javasol, amelyek kivitelezhetetlenek..'

Jesszus.

háromszor is idéztem, az Unió odáig már eljutott, amit O. is javallott már régóta.
Schengent be kell tartani. Pont.

Ha kivitelezhetetlen, akkor be kell ismerni, meg kell szüntetni, felesleges.
Úgysem lehet betartani.

Úgysem lehet megszüntetni a gyorshajtást az utakon, hát akkor ne is legyen tiltva.
Kábé ezt állítod.
Kezeket fel, mert hirtelen milliók jöttek rá hogy ők halálos veszélyben vannak, és csak országokon átvonulva néhány nyugati országban lelhetnek csak nyugalomra.

Ha nincs mit tenni, hát akkor fogadják be őket. Mindet, mert mind oda szeretne menni.

Nehogy már az emberi szabadságjogaik sérüljenek, hogy deportálják őket százezerszám oda, ahova nem szeretnének menni.
Persze előtte azért kiválogatjuk a munkára alkalmasnak látszókat, ők jobbra, mehetnek a német gyárakba dolgozni, a többiek balra, irány a kvóta szerinti elosztóba. Ott majd megmondják nekik, hol lészen szállásuk.

Én beszélek mellé, ugye.

gellért mária 2016.08.31. 12:07:53

@leponex a mélyben hallgató világ: ezerszer cáfolsz dolgokat újra kezdesz...nem érek rá tovább újra cáfolni,.megyek nyaralni.

2016.08.31. 12:26:15

@neoteny:
ez két önkényesen választott szempont. számodra a szabadság azt jelenti, hogy nincs semmiféle kollektivizmus. és ha valaki mégis azt mondja, hogy a közélet attól az, ami hogy vannak benne politikai közösségek, akkor azon problémázol, hogy egyesek ahhoz nem akarnak csatlakozni. ne csatlakozzanak.

a magyar közéletben is vannak akik azt mondják, hogy ők nem akarnak államiságot, vagy magyar nemzetet. de a többség mégis csak akar. felteszem nekik jogukban áll összeállni. és ha a többiek nem akarnak csatlakozni, akkor ne csatlakozzanak. hanem álljanak össze egy anachista közösségbe bárhol a világban. ez elég liberális elképzelés.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.08.31. 12:56:34

@unionista᠋:

"ez két önkényesen választott szempont"

Ha léteznek nem önkényesen választott szempontok, nevezd meg őket. Ha ezt nem tudod megtenni, akkor csak trollkodsz ezzel az állításoddal is.

"számodra a szabadság azt jelenti, hogy nincs semmiféle kollektivizmus."

Ismét csak trollkodsz: már többször kifejtettem, hogy semmi kifogásom sincs az _önkéntes_ kollektivizmussal. Aki szövetkezetbe akar társulni, tegye meg. De nem lehet bárkit is szövetkezetbe kényszeríteni. Akkor sem, ha "a többség" be akar lépni a szövetkezetbe.

Ez a te problémád: hogy azt gondolod, hogy "a többség" akaratának érvényesülnie kell a (bármilyen szempontból) kisebbségre is. De ez nem szükséges: nincs olyan aktivitás, aminek a folytatására ne lehetne önkéntes alapon társulni. "A többség" azt akarja, hogy a TEVA az ő kezükben legyen? Alapítsanak egy kft-t vagy egy nyrt-t, adják össze a pénzüket és vásárolják ki a TEVA tulajdonosait. Van az a pénz, amiért "a zsidók" hajlandók eladni a tulajdonrészüket. De neked (és a te álomvilágodban létező "többségnek") ez nem elég jó: mert hogy a te "többségednek" csak tyúkszaros mackónadrágja van. Az kurva kellemetlen; de attól még nincs joga "a többségnek", hogy _kényszerítse_ a TEVA tulajdonosait, hogy lemondjanak a tulajdonrészükről, vagy azt számukra nem megfelelő áron adják el.

Nem a kollektivizmussal van baj: hanem az erőszakon alapuló kollektivizmussal. Nem azzal van baj, hogy valaki nemzeti érzületű; hanem azzal van baj, hogy a másik, aki esetleg nem megfelelő mértékben nemzeti érzületű szerinted meg "a többséged" szerint, annak nincs létjogosultsága Mo-n élni. Nem az államisággal van baj ... dehogynem azzal van baj: az állam definíció szerint az egy terület fölött a "jogos" erőszakmonopóliumot birtokló szervezet (ami ráadásula gyakorlatban mindig egy kisebbség). Amikor "a többség" az államhatalmat használja fel arra, hogy a kisebbséget "szolidaritásra" meg "együttműködésre" meg "elfogadásra" kényszerítse, az nem liberalizmus. Mint ahogy nem liberális a rablógyilkos, amikor azt mondja: "pénzt vagy életet", habár választást ajánl a kiszemelt áldozatának.

2016.08.31. 14:48:32

@neoteny:
a politikatudománynak (ha ilyen egyáltalán létezik), akkor az elemi természeti törvényekből kellene kiindulnia.

a fizikai egyik megfigyelése az, hogy a környezetüktől elszigetelt rendszerekben spontán csak olyan folyamatok mennek végbe ahol a molekuláris rendezetlenség növekszik. ha egy rendszer adiabatikusan zárt, akkor abban az entrópia nem csökkenhet. ez a termodinamika második főtétele. erre lehet törekedni. de ehhez majdnem zártság kell, homogenitás (belső súrlódásmentesség) és elvben teljes sötétségre van szükség, ki kell kizárni a hőcserét. tehát a populációnak lényegében egy hipermodern űrkapszulában kellene élnie. még egyszer. lehet arra törekedni, hogy a termodinamika második főtétele közösségi értelemben beteljesüljön. éppenséggel ez is lehet a vallás. de miért kellene ezt politikai értelemben kötelezővé tenni az egész emberiség számára?

2016.08.31. 15:41:07

@neoteny:
a teva nacionalizációja azt jelentené, hogy a magyar állam az üzemet részben vagy egészben kivásárolja. a telavivi zsidók optimalizáljanak a szentföldre, a parasztok a pusztában pedig az alföldre. ez nem azt jelenti, hogy ezek után nem maradhat semmilyen kapcsolat. a kezdetektől azt is támogatom, hogy hozzanak létre egy reformált zsidó városnegyedet a belvárosi zsinagóga környékén. ott lehet teva patika, polgár sakkiskola, alternatív tehetséggondozás, a zsidó étteremben lehet kosher debrecziner, stb. de ezt a zsidóság nem fogadja el. pontosan a debreceniek elfogadnák. olyan zsidó baloldalhoz kötődő nagyrészt nem sémita emberek mérgezik ezt a viszonyt és a magyar közéletet, akiket soros pénzel nemcsak magyarországon, hanem kelet-közép európában. és ez a zavarkeltés az orosz és a kínai befolyást erősíti, ami izreal és az usa számára sem jó.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.08.31. 16:24:08

@unionista᠋:

"ez két önkényesen választott szempont"

Ha léteznek nem önkényesen választott szempontok, nevezd meg őket. Ha ezt nem tudod megtenni, akkor csak trollkodsz ezzel az állításoddal is.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.08.31. 16:25:12

@unionista᠋:

"számodra a szabadság azt jelenti, hogy nincs semmiféle kollektivizmus."

Ismét csak trollkodsz: már többször kifejtettem, hogy semmi kifogásom sincs az _önkéntes_ kollektivizmussal. Aki szövetkezetbe akar társulni, tegye meg. De nem lehet bárkit is szövetkezetbe kényszeríteni. Akkor sem, ha "a többség" be akar lépni a szövetkezetbe.

Ez a te problémád: hogy azt gondolod, hogy "a többség" akaratának érvényesülnie kell a (bármilyen szempontból) kisebbségre is. De ez nem szükséges: nincs olyan aktivitás, aminek a folytatására ne lehetne önkéntes alapon társulni. "A többség" azt akarja, hogy a TEVA az ő kezükben legyen? Alapítsanak egy kft-t vagy egy nyrt-t, adják össze a pénzüket és vásárolják ki a TEVA tulajdonosait. Van az a pénz, amiért "a zsidók" hajlandók eladni a tulajdonrészüket. De neked (és a te álomvilágodban létező "többségnek") ez nem elég jó: mert hogy a te "többségednek" csak tyúkszaros mackónadrágja van. Az kurva kellemetlen; de attól még nincs joga "a többségnek", hogy _kényszerítse_ a TEVA tulajdonosait, hogy lemondjanak a tulajdonrészükről, vagy azt számukra nem megfelelő áron adják el.

Nem a kollektivizmussal van baj: hanem az erőszakon alapuló kollektivizmussal. Nem azzal van baj, hogy valaki nemzeti érzületű; hanem azzal van baj, hogy a másik, aki esetleg nem megfelelő mértékben nemzeti érzületű szerinted meg "a többséged" szerint, annak nincs létjogosultsága Mo-n élni. Nem az államisággal van baj ... dehogynem azzal van baj: az állam definíció szerint az egy terület fölött a "jogos" erőszakmonopóliumot birtokló szervezet (ami ráadásula gyakorlatban mindig egy kisebbség). Amikor "a többség" az államhatalmat használja fel arra, hogy a kisebbséget "szolidaritásra" meg "együttműködésre" meg "elfogadásra" kényszerítse, az nem liberalizmus. Mint ahogy nem liberális a rablógyilkos, amikor azt mondja: "pénzt vagy életet", habár választást ajánl a kiszemelt áldozatának.

2016.08.31. 19:31:20

@neoteny:
ha komolyan vesszük az elveidet, akkor a teva vagy akármilyen idegen vállalat nem kényszerítheti a befogadó várost, hogy biztosítsák számára a közutakat, a közműveket, közüzemeket, az energiát, a vizet, stb. senki sem köteles nekik semmit sem eladni. a teva magyarország legnagyobb megrendelője a magyar állam. a készítmények vásárlását a társadalombiztosítás támogatja. szóval a legnagyobb ostobaság lenne a részükről szembefordulni a magyarokkal. azzal együtt, hogy a debreceni üzem a teva nagyjából 1/20 részét produkálja. de mégis csak ez izrael legnagyobb vállalata. és a top10 ezen túl nem termel valós értéket. szinte csak olyan vállalatok ahol a pénz teremti a pénz (bankok, biztosítók). egyáltalán nem cél szembefordulni velük, de ha minden áron kereskedelmi háborút akarnak indítani, akkor csak tegyék.
cdn.tradingeconomics.com/charts/israel-balance-of-trade-forecast.png?s=istbal&v=201608172214n&forecast=2&d1=19160101&d2=20161231

2016.08.31. 20:15:12

@neoteny:
@neoteny:
magyarországnak valójában nincs szüksége arra a mennyiségű gyógyszerkivitelre, amit a teva produkál.
cdn.tradingeconomics.com/charts/hungary-balance-of-trade-forecast.png?s=hutrbal&v=201608112013n&forecast=2&d1=19160101&d2=20161231
izrael számára pedig előnyösebb lenne ha a teva ezt a külkereskedelmi többletet telavivban produkálná. tehát a zsidók egy tervezett kivonulásban érdekeltek. ez az, ami mindkét fél számára kölcsönösen előnyös. ehhez kormányzati, önkormányzati megállapodások szükségesek. és ezek hozhatják létre a szabályozott kereskedelmi útvonalakat. a teva alapítóit is ez hozza helyzetbe. azért, mert ezek után izrael gazdasága elsősorban az ő gyógyszeripari kivitelükön múlik. aztán az egy másik kérdés, hogy ezek után a likud az üzemet részlegesen államosítani akarja. mert az állam mindenhol állat.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.08.31. 20:31:13

@unionista᠋:

"a teva vagy akármilyen idegen vállalat nem kényszerítheti a befogadó várost, hogy biztosítsák számára a közutakat, a közműveket, közüzemeket, az energiát, a vizet, stb. senki sem köteles nekik semmit sem eladni."

Így igaz -- de nem is települ semmilyen vállalat (sem "hazai", sem "idegen") olyan helyre, ahol nem tudja megvásárolni a működéséhez szükséges javakat és szolgáltatásokat.

"szóval a legnagyobb ostobaság lenne a részükről szembefordulni a magyarokkal."

Nem is "fordulnak szembe a magyarokkal"; ezt legfeljebb te meg a Bogár-Drábik-Varga trió (és hívőik) gondoljátok úgy.

"nem termel valós értéket. szinte csak olyan vállalatok ahol a pénz teremti a pénz (bankok, biztosítók)"

Irmuska néni miért rakta be az egész élete során megtakarított egymillió forintját Quaestor-kötvényekbe? Miért nem magyaráztad el neki azt, hogy a pénzével nem teremthet pénzt, mert abban nincsenek valós értékek?

A magyar állam miért ad el kincstárjegyeket magyar polgároknak? Hiszen akkor csak pénzzel csinálnak pénzt; nincsenek mögötte valós értékek.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.08.31. 20:55:34

@unionista᠋:

"magyarországnak valójában nincs szüksége arra a mennyiségű gyógyszerkivitelre, amit a teva produkál."

:))

Mo külkereskedelmi mérlege azért pozitív, mert a TEVA _is_ exportál annyi gyógyszert, amennyit. Mert ez az export (az összes) teszi lehetővé, hogy importálni is tudjanak a magyarok.

Te azt mondod, hogy elég az, ha Mo kereskedelmi mérlege egyensúlyban van. De egyensúlyban sok szinten lehet egy ország kereskedelmi mérlege: akkor is egyensúlyban van, ha semmit nem exportál és nem is importál. Amire még Észak-Korea sem képes (exportál pl. szenet Kínába, ahonnét importál ipari és fogyasztói javakat -- nem hiszem, hogy az LCD képernyőket az észak-koreai ipar állítja elő), pedig abban az országban hivatalos politika a juche, az autarkia (önellátás).

Vagyis te nem mondhatod meg, hogy Mo-nak "valójában" mekkora exportra van szüksége: valójában minél nagyobb exportra van szüksége, hogy fedezni tudja az importját. Mert az emberek meg akarják venni az olyan gyógyszereket is, amit nem állít elő egyetlen mo-n működő gyógyszergyár. Meg a millió és egy más terméket, amit nem állítanak elő Mo-n.

Te azt mondod, hogy a magyarok gyártsanak iskolaszámítógépet. De bármilyen számítógépekhez IC-kre van szükség; azokat pedig nem gyártanak Mo-n (legjobb tudomásom szerint, legalább is nem VLSI IC-ket). Azokat importálni kell. De még ha Mo azt is mondja, hogy majd csinál VLSI IC-ket, ahhoz is meg kell venni a röntgenlitográfiás (vagy akármilyen technológiájú) gépeket, szintén importból. Mert azokat a gépeket is legyártani Mo-n már meghaladja az ország pénzügyi és szellemi tőkéjét, legalább is jelenleg és a közeljövőben. Egyszerűbb és célszerűbb megvenni (importálni) őket, mint hazai fejlesztésben előállítani azokat.

2016.08.31. 21:31:50

@neoteny:
a reálgazdaságtól elszakadt derivatív ügyletek a problémásak. az önkormányzatok azt csinálták, hogy nem fizették ki a közintézményi (tipikusan a kórházi) beszállókat. hanem azt mondták, hogy majd úgy is megkapjátok a pénzt csak előbb megforgatják a questor-ban. a pénz termeli a pénzt. és ez működött. csak ugye ez egy globális játékosokhoz mérten egy kis pénzalap. amikor keletkezett X milliárd forint hiány, akkor nem azt mondták, hogy jó, akkor kaptok gyorsan egy bankközi mentőcsomagot és az állam sem mondta, hogy generáljatok ugyanennyi pénzt például úgy, jegyezhettek még ugyanennyi kötvényt (irmuska néni mellett zolika is tegye be a megtakarítását, kap hozzá állami adókedvezményt és az önkormányzatok majd még többet beforgatnak, legfeljebb a közintézmények beszállítói kicsit tovább várnak), hanem azt mondták, hogy tarsoly vigye el a balhét. majd annyit ül előzetesben vagy házi őrizetben, amennyi időre elítélik valamikor a távoli jövőben. és nyilván van az a pénz, amiért nem tálal ki. ezt fejti meg sanyi úgy, hogy ezek "cigányok". ott szokás az, hogy az egyik elviszi a balhét. és a többi kifizeti. ha nyernek valamennyit, akkor az egyik azonnal elsikkasztja. lásd matolcsy. sanyi szerint az egy matolcsi cigány, akinek a felmenői pénzt hamisítottak az uradalomban. ugyanezt csinálták a "zsidók" a bécsi udvarban. ezt hallotta egy népfőiskolástól. ezek az etnicista magyarázatok féligazságként többé kevésbé megállnak. és sokkal pontosabban nem is nagyon lehet megérteni azt, hogy általában véve mi történik magyarországon. ez a két politikai kultúra ütközik össze. csak ezt kimondani sem lehet. mert ez "rasszizmus" és "antiszemitizmus".

neoteny · http://word.blog.hu 2016.08.31. 21:52:13

@unionista᠋:

Irmuska néni miért rakta be az egész élete során megtakarított egymillió forintját Quaestor-kötvényekbe? Miért nem magyaráztad el neki azt, hogy a pénzével nem teremthet pénzt, mert abban nincsenek valós értékek?

A magyar állam miért ad el kincstárjegyeket magyar polgároknak? Hiszen akkor csak pénzzel csinálnak pénzt; nincsenek mögötte valós értékek.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.08.31. 22:12:50

@unionista᠋:

"és ez működött"

Egy darabig. Egy darabig minden pilótajáték működik; azért lehet őket beindítani. Egy darabig minden láncreakció működik: azért lehet azokat beindítani. De amint elfogy az "üzemanyag", a láncreakció szükségszerűen leáll: nincs olyan láncreakció, ami a végtelenségig folyhatna. Az atombomba felrobban: nem "ég" folyamatosan. Az atomerőmű folyamatosan "ég" -- de az egy kontrollált folyamat, amelyik a láncreakció "élén" történik: épp' egy nagyon kicsivel több neutron keletkezik, mint amennyi "bemenő" neutron generálta a "kimenő" neutronokat. Amikor a folyamat kikerül a kontroll alól, akkor történik Csernobil.

"csak ugye ez egy globális játékosokhoz mérten egy kis pénzalap."

A Lehmann Brothers is orra bukott, pedig az a Quaestorhoz képest sokkal nagyobb volt.

"amikor keletkezett X milliárd forint hiány, akkor nem azt mondták, hogy jó, akkor kaptok gyorsan egy bankközi mentőcsomagot és az állam sem mondta, hogy generáljatok ugyanennyi pénzt például úgy, jegyezhettek még ugyanennyi kötvényt (irmuska néni mellett zolika is tegye be a megtakarítását, kap hozzá állami adókedvezményt és az önkormányzatok majd még többet beforgatnak, legfeljebb a közintézmények beszállítói kicsit tovább várnak)"

Igen, a tűzoltás legjobb módja az, hogy olajat öntesz a tűzre.

"ezt fejti meg sanyi úgy"

Az, hogy Sanyi mit fejt meg hogyan, érdektelen. Ami számít az az, hogy Sanyi képes üzemeltetni a magán-használtcikk kereskedését haszonnal: avval kapcsolatban nem táplál illúziókat. Tudja, hogy olcsón kell vennie és drágán kell eladnia ahhoz, hogy összejöjjön a pénz neki, amiből fel tudja újítani a fürdőszobáját, meg utána tud fizetni feles Unicumokat a Fácánhoz címzett műintézetben a haverjainak. Amikor a saját pénzügyeiről van szó, megvan neki a magához való esze -- és ez a lényeg, nem az, hogy mennyit hisz el a Bogár-Drábik-Varga trió által tolt "megfejtésekből".

2016.08.31. 22:40:31

@neoteny:
ez egy szövetségi kapcsolattal megoldható. ez lehet német, orosz, kínai, vagy izraeli vagy amerikai. a rendszerváltás idején azt mondtam, hogy elég lenne ha a general motors és a general electric bejönne. a magyar tőkepiacot biztosítaná a citibank és egy ahhoz kötődő alap pénzt fektetve a gyógyszerkutatásba. és nagyon nem kell más. amikor ezt elmondtam egy amerikainak, akkor azt mondta, hogy de így magyarország a legszegényebb nyugati ország lenne. ami azt jelenti, hogy sokkal gazdagabb, mint jelenleg. és ez nem cél. hanem ők majd felvárolnak mindent. a general electric hajdúböszörményben nyitott egy üzemet. ezen én mosolyogtam. megkérdeztem, hogy tudja-e, hogy mi az a "böszörmény". mondtam, hogy "bisirman" megkeresztelkedett bizánci muszlim. tudja-e, hogy mi az a "hajdú". azt se tudta. mondtam, hogy az hivatalos történetírás szerint délszláv nemesekből álló telepesek. valójában marhajcsárokból, disznópásztorokból verbuvált katonai horda. böszörményt korábban úgy hívták "ráczböszörmény". a rácok a magyarországra települő délszlávok. és tudja-e, hogy kik irtották ki a környéken? a hajdúk. akik a hivatalos történetírás szerint "délvidéki" "nemesek". persze voltak ráchajdúk a nyírségben. és azt kérdezte, hogy ennek mi a jelentősége? sohasem lesz olyan gazdasági teljesítmény, amit elvárnak. és ezt az üzemet szétlopják. nem arról van szó, hogy ne lehetne lámpát gyártani. a helyi társadalomhoz kell igazodni. az amerikai azt mondta, hogy ez egy hülyeség. (mivel ők ugye szimplán megölték az indiánokat. és nem értik azt, hogy demokráciában adaptálódni kell. a "nyugatosok" sem értik.) azt mondtam, jön a ge capital. és a szabad versenyben itt minden az övék lesz. ehhez képest hajdúböszörményben sohasem tudták eldönteni, hogy leépítsenek, vagy bővítsenek. a ge capital abból a pénzből lett államosítva, amit orbán különadóként tőlük beszedett. persze, hogy azt mondják, hogy egy neofasiszta diktátor. ha a németek is kivonulnak, a kínaiak is, korea és japán is, az usa és izreal is, akkor még mindig ott vannak az oroszok. és a visegrádi együttműködés. amibe beszállíthatnak a skandinávok. azért, hogy nagy-lengyel, nagy-magyar tengely álljon szemben az oroszokkal. az a soros féle propaganda, hogy minden multival szembefordultak. orbán "cigánykodik". egyes hírek szerint "visszaszerezte" a nemzeti sport című napilapot (ami a kedvence) és vele együtt a népszabadságot (amit nem is akart. de az osztrák egyben adta a portfoliót feltéve, hogy a hír igaz. mert cáfolták. de borítékolható, hogy megszerzik). erre mondhatod, hogy nacionalizálás állam által intézményesített szabad rablás. rendben. de a privatizáció is ez volt. a teva is úgy lépett be, hogy felvásárolták a piacot. a régi szocialista gyárat kezdték el bővíteni. és ebből az üzem egy részét nehéz mozdítani. a kecskeméti mercedes gyárat egy nap alatt felrakják a szövetségi állam vasútra. de még ebben az esetben is beléphetne a konkurens bmw. ha a daimler nem adja a busz alvázat debrecenbe. eladja a man vagy a roman. a debreceni villamos beszerzést a baszkok nyerték. de mindig megtámadta valaki. a románok jöttek azzal, hogy magyar-román járműipart szeretnének. mert nekik a legfontosabb külpiacuk a tiszántúl. ki az a hülye, aki román villamost vesz. mondták ők. de azok annyira nem rosszak. a spanyolok nyertek. átalányban javítanak. erre mi történt. már az összes villamost összetörték legalább egyszer. mindet javítani kellett. alig több mint egy év alatt 50 baleset volt.
24.hu/belfold/2016/03/18/ket-ev-alatt-az-osszes-szupervillamos-osszetort-debrecenben/
az önkormányzat nem szerelt fel közlekedési lámpákat. vagy rosszul volt beállítva. vagy a "cigányok" a remízben "véletlen" rávernek a kalapáccsal. ha lenne benne helyi érdekeltség, akkor ez nem történne meg. a baszkok azt mondták, hogy szó se lehet róla. rábasznak. persze őket sem kell félteni. ez úgy működhet, hogy a járműjavító helyi. (így működik a buszközlekedés. és abból lesz buszgyár. de még főalkatrészeket be kell hozni. a német ezt érti ezt felzárkóztatási pályát.) csak ugye spanyoloknál az üzlet a mantenimiento. azzal nem számolnak, hogy "cigányok" hetenként összetörnek egy villamost.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.09.01. 01:40:06

@unionista᠋:

"erre mondhatod, hogy nacionalizálás állam által intézményesített szabad rablás. rendben. de a privatizáció is ez volt."

Tetszettek volna forradalmat csinálni.

"a kecskeméti mercedes gyárat egy nap alatt felrakják a szövetségi állam vasútra. de még ebben az esetben is beléphetne a konkurens bmw."

Miért vonulna ki a Mercedes és miért vonulna be a helyére a BMW? És ebből a helycserés támadásból mi haszna lenne a magyaroknak?

"a spanyolok nyertek."

De csak azért, mert a hazaáruló debreceni városvezetés őket hozta ki nyertesnek. Lesznek még ők utcai lámpadíszek, amikor a többség magához ragadja az őt demokratikusan megillető hatalmat ... és akkor majd a nemzet igazi érdekeit néző tiszta (nem idegen) szívű vezetők fogják gondját viselni a szegény kisdebreceninek.

"vagy a "cigányok" a remízben "véletlen" rávernek a kalapáccsal. ha lenne benne helyi érdekeltség, akkor ez nem történne meg. [...] ez úgy működhet, hogy a járműjavító helyi."

Ez nagyon romantikus: a gonosz elnyomó gyarmatosítók ellen gazdasági szabadságharcot folytató lokálpatrióták rongálják a nyugati kapitalista tulajdont, hogy a zsebükre hatva kiűzzék a gonosz baszkokat. A függetlenség elnyerése után lesz majd helyileg készített nagyjátékfilm is a hősi ellenállókról; minden nemzeti érzelmű néző megkönnyezi majd a dicső múltat felidéző képkockákat.

abdul hackeem 2016.09.01. 07:34:18

@neoteny: "Tetszettek volna forradalmat csinálni." Ez a mondat elhangzásakor is cinikus volt. Az elmúlt évek alapján meg már remélhetőleg senki nem fog csodálkozni, egyre több Budaházy kerül elő.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.09.01. 08:31:43

@abdul hackeem:

"Ez a mondat elhangzásakor is cinikus volt."

Nekem más a véleményem. Antall a párton belüli ellenzékének "fegyelmezésére" használta ezt a mondatot: amikor azok radikálisabb irányba próbálták őt tolni, akkor ezzel mutatott rá, hogy neki nincs társadalmi támogatottsága a radikalizmushoz.

Én pedig arra kívánok rámutatni, hogy a privatizálásokat azok a kormányzatok hajtották végre, akiket a polgárok szavazataikkal hatalomba helyeztek. Szerintem az a cinikus, amikor valaki a választott kormányzatok által végrehajtott privatizálás rossz kimenetelét a magánbefektetők felelősségeként próbálja feltüntetni. A csehek (ill. a szlovákok) egy sikeresebb privatizációt hajtottak végre: ők a példa arra, hogy lehetett azt jobban is csinálni. Persze az sem volt tökéletes (olyan nincs is), de mindenesetre nagyobb társadalmi támogatottságot élvezett, épp' a privatizációs folyamat partikuláris módja miatt.

2016.09.01. 10:28:35

@neoteny:
nem érdeke kivonulni, de ha kivonulna, akkor is helyébe léphet akár egy konkurens német gyártó. tehát ez a modell közel sem észak-koreai. a héten jelentették be, hogy a samusung újabb beruházást indít. elektromos autók akkumulátorait gyártaná.
index.hu/gazdasag/2016/08/30/szazmilliardos_beruhazasba_kezd_godon_a_samsung/

a spanyolok iskola (dolgoztam spanyol tanácsadó cégnek, tőlük tudom, az első lecke) az, hogy olcsó és szerethető termékeket kell előállítani. tehát amikor a német azt mondja, hogy ez még mindig nem elég jó, akkor a spanyolok azt mondják, amit sanyi (ezt persze nem így magyarázták). jól lesz az már komám. és piacra dobják. és ezek után az üzlet a karbantartási szerződés.

csakhogy debrecenben az egyik legnagyobb foglalkoztató a máv járműjavító, vagongyár, műhelytelep volt. és ebből következően a "szerethetőség" része az, hogy a karbantartás helyiek kezébe kerüljön. csak ugye a spanyolok is abból csinálnának üzletet. és ebből lesz egy ütközés. és ezért van az, hogy kéthetente összetörik egy villamos. persze a spanyolokat sem kell félteni. szerződést módosítanak. a szokásos trükközés. mert a "nemzetközi" üzleti iskola a helyi érdekeket nem veszi figyelembe. a buszok érdekes módon nem törnek ilyen gyakran össze. mert ott a szerviz helyi érdekeltség. és a szerelőcsarnokból épülhet a buszgyár daimler német alvázakkal. a németek azt mondják. a rendszerváltással tönkrement a gördülcsapággyár. mert megszűnt a kgst piac. oké. ők újrateremtik a csapággyártást. de építenek tanműhelyeket. persze tanulmányi szerződéssel. amire a "liberálisok" azt mondják, hogy az röghöz kötés. és hogy ezt így nem lehet, mert ez nem szabad piac. csakhogy a felzárkózás leginkább így mehet végbe. csak persze az ország jelenleg háborús terep. tehát ebből ugyanúgy lehet összeomlás is. a "baloldali" ellenzék erre játszik. csakhogy abból politikai értelemben a szélsőjobb kerülne ki győztesen. tehát egész egyszerűen az van, hogy olyat nem akar amit elképzelnek a "demokraták". ők nyugatos helytartóvá akarnak válni. ahol a szabadság = szolgaság. dolgozzál éhbérért a multinak. mert verseny van. ez a szabadság. a tudatlanság (a filozofikus dekonstrukció) erő. és ugyanúgy hirdetik a háborút, mint orbánék. csak a többséggel szemben. eredendően kiegyezés párti vagyok, de jelen állás szerint nem nagyon lehet kiegyezni. nincs miben.

2016.09.01. 10:29:39

@neoteny:
a privatizációt a legitim módon választott kormányok hajtották végre. a nacionalizációt szintén. mi a különbség?

neoteny · http://word.blog.hu 2016.09.01. 10:41:18

@unionista᠋:

"nem érdeke kivonulni, de ha kivonulna, akkor is helyébe léphet akár egy konkurens német gyártó."

Nem érdeke kivonulni, de ha kivonulna, akkor az az érdeke lenne, és akkor nem léphet helyébe egy konkurens német gyártó, mert neki sem érdeke.

"dolgozzál éhbérért a multinak."

Aha. Mert a magyar vállalkozók többet fizetnek, mint a multi. Azért nem is dolgoznak a magyarok a multiknak, mert a magyar vállalkozók elcsábítják őket a multiktól a jobb fizetéssel.

Zolika se' a TEVÁnál dolgozik, mert a Richter Gedeon többet fizet neki.

Az a szabadság, hogy csak egy szövetséges van, aki fizet azért, hogy versenyezhessen a magyar gyártókkal, akiket ő tőkésít fel.

Fehéroroszországban is azért olyan magas az életszínvonal, mert egy szövetségesük van, és "félállami" rendszerben megy az együttműködés. Olyan jól megy, hogy megengedhetik maguknak, hogy 20,000 traktort tudjanak gyártani, amit nem lehet haszonnal eladni. Persze az csak azért van, mert a zsidók megpróbálják bedönteni a fehérorosz gazdaságot. De a zsidók ki lesznek golyózva az eurázsiai gazdasági szövetségből; ami elhozza a Kánaánt a szegény kisfehérorosznak. A Bogár-Drábik-Varga trió meg mennybe megy.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.09.01. 10:42:07

@unionista᠋:

"a privatizációt a legitim módon választott kormányok hajtották végre"

Akkor mi volt a baj vele?

2016.09.01. 11:50:56

@neoteny:
az, hogy nem a közakaratnak megfelelően hajtották végre. a debreceni konvervgyárat breton parasztoknak adták el. úgy, hogy a francia igazgató azt mondta, hogy ők ilyen nagy gyárat még nem láttak. és ők igazából csak kukoricát és zöldborsót akarnak gyártani. mire azt mondták. oké, de az szezonális termelést jelent. néhány hetet, amíg leérik. erre azt mondták, hogy igen. és? erre azt mondták, hogy ez egy "tartósítóipari kombinát" így nevezték a szocializmusban. tehát konzerv zöldség, gyümölcs mellett konzerv húst állítanak elő. a tejipar konzerv (pasztőrözött) tejet. és mellé kell tenni a konzerv (extrudált) kenyeret, gabonapelyhet. és ugye a legnagyobb üzem a levespor, ami nestlé maggi termékeit gyártja.
retronom.hu/files/images/1982_maggi.preview.jpg
ezen kívül most ugye övék globus márkanév. mihez kezdenek vele? azt mondták, hogy semmit. értsék meg, hogy ők egy breton termelőszövetkezet. zöldborsót és csemegekukoricát gyártanak. és azért terjeszkednek, hogy a versenytársuk a bonduelle ne vásárolja fel őket. a fiatal francia igazgató majdnem sírt, hogy ő nem akar embereket elbocsátani. értsék már meg, hogy lényegében ingyen kapták meg ezt az egészet. ők bretonok. és pontosan tudják, hogy a párizsiak milyen mértékben vetik meg őket. de a budapestieknél nagyobb hazaáruló társaság nem létezik a világon. nem értették, hogyan lehet egy országnak egy olyan szar, szemét politikai elitje. cifrábbakat is mondtak. de ettől függetlenül szétverték a üzemeket. azért, hogy nehogy valaki megvásárolja. azzal, hogy ők beléptek. a céljuk, hogy az ágazatban a környéken senki sem kaphat hitelt. mert ugye a bankrendszer is külföldiek kezében van. és a hipermarketek. tehát ezek után ők mondják meg, hogy ki léphet be a piacra. persze ha valaki ilyesmit csinált volna franciaországban, akkor katonai bíróság elé állítják. ők tudják, hogy ez egy alávaló kolonizálás.

akkoriban azt mondtam, hogy a környékről adják el a franciáknak balmazújvárost. abból lehet egy "little lille". lehet első idegen nyelv a francia. és éppenséggel debrecenben a balmazújvárosi úton maradhat francia hipermarket (oda épült). egy mezővárosba fektessenek meg gazdasági/vállalati és kulturális/alapítványi jelleggel. és az amúgy kiváló mezőgazdasági adottságokkal rendelkező hajdúhátságot húzzák fel őket a legszegényebb francia város szintjére. és ezen pénzt kereshetnek. kezeljék őket, mintha szárazföldi külbirtokok lenne, ami erős önkormányzatisággal rendelkezik. ez lehet kölcsönösen előnyös. erre azt mondták: hm. ez egy érdekes elképzelés. de nem ez a céljuk. hanem olcsón termelni, drágán eladni. és erre mondom azt, hogy ez utóbbi a judaista közéleti modell. a "balmazújváros: little lille" nemzeti keresztény. csak erre az volt a válasz, hogy aki nem akar franciát első idegen nyelvnek. az majd átköltözik az magyar-olasz, vagy a magyar-német övezetbe. ez is multikulturalitás lett volna. csak nem a budapesti primitív judaista, hanem úgy neveztem, hogy debreceni "refomált zsidó". nem a zsidóság egészével van a probléma. hanem annak egy részével. akiket úgy neveznek, hogy a "(neo)liberálisok". valójában ez egy nyíltan magyarellenes, nemzetellenes helytartó elit. és nem sokban különböznek tőlük a zsidókeresztény csoport "(neo)konzervatívok". a polgári konzervatív párt valójában zsidó polgári, és a keresztény konzervatív hagyományok kizárólagosságán alapul. persze ők sem a gonosz erői. hanem ez is egy törzsi csoportosulás. ahogyan az összes politikai párt.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.09.01. 12:06:32

@unionista᠋:

"az, hogy nem a közakaratnak megfelelően hajtották végre."

Erről van szó: a nacionalizációt sem a közakaratnak megfelelően hajtják végre. Persze te azt állítod, hogy igen; de még a többségi akarat sem a közakarat -- és a Fideszt már nem támogatja még csak a választásokon szavazatot leadók többsége sem.

Az egész ugyanolyan szemfényvesztés, mint amikor a "legitimen megválasztott" kormányzatok végrehajtották azt a privatizációt, ami nem a közakaratnak megfelelő volt.

nevetőharmadik 2016.09.01. 12:10:33

@abdul hackeem: ""Tetszettek volna forradalmat csinálni." Ez a mondat elhangzásakor is cinikus volt."

Igen, az. Ugyanakkor "véletlenül" fején találja a szöget is :)

neoteny · http://word.blog.hu 2016.09.01. 12:22:59

@unionista᠋:

"értsék meg, hogy ők egy breton termelőszövetkezet. zöldborsót és csemegekukoricát gyártanak. és azért terjeszkednek, hogy a versenytársuk a bonduelle ne vásárolja fel őket. a fiatal francia igazgató majdnem sírt, hogy ő nem akar embereket elbocsátani. értsék már meg, hogy lényegében ingyen kapták meg ezt az egészet. ők bretonok. és pontosan tudják, hogy a párizsiak milyen mértékben vetik meg őket. de a budapestieknél nagyobb hazaáruló társaság nem létezik a világon. nem értették, hogyan lehet egy országnak egy olyan szar, szemét politikai elitje. cifrábbakat is mondtak. de ettől függetlenül szétverték a üzemeket. azért, hogy nehogy valaki megvásárolja. azzal, hogy ők beléptek. a céljuk, hogy az ágazatban a környéken senki sem kaphat hitelt. mert ugye a bankrendszer is külföldiek kezében van. és a hipermarketek. tehát ezek után ők mondják meg, hogy ki léphet be a piacra. persze ha valaki ilyesmit csinált volna franciaországban, akkor katonai bíróság elé állítják. ők tudják, hogy ez egy alávaló kolonizálás."

Ez nagyon romantikus történet: van olyanod is, amikor a Vörös Hadsereg ideiglenesen Magyarországon állomásozó csapatainak egyik észt származású alezredese elérzékenyül a fél liter fütyülős baracktól, és a válladra sírja azt, hogy ő mennyire tisztában van azzal, hogy ő csak az orosz imperializmus egy legionárius-tisztje?

2016.09.01. 12:29:04

@neoteny:
a teva egy 25 hektáros területet birtokol. és azon nem minőségi termékeket állít elő, hanem kizárólag a legolcsóbb gyógyszereket. amihez a lehetős legalacsonyabb bérek társulnak. ez a teva célja magyarországon. most építettek egy gyógyszerkutatást támogató központot. és el kezdett beruházni a richter. két egymástól függetlenül létrejött nem helyi kötődésű konkurens gyógyszergyártó egy városban nem nagyon lehet. igen, most megindul az, hogy a tevától elvigyenek dolgozókat. és ha a zsidók szembe akarnak fordulni a kormánnyal és az önkormányzattal, akkor csak forduljanak. a dunai németeknek nincs gyógyszeriparuk. (szemben rajnaiakkal). fektessenek be magyarországon. és így a leverkuseni "bayer" mellett lehet egy délnémet "bayern". és a magyar egészségügybe beléphet az allianz. az orvosi eszközparkot szolgáltatja a siemens. és a valós árutermeléssel kereshetnek pénzt. azzal, hogy ezek után magyarországon nem nagyon marad külföldi kereskedelmi és iparvállalat, csak német. amíg a kormánynak alkotmányos többsége addig ezt meg lehet csinálni. az unió a brit és az esetleges francia kilépéssel lesz elfoglalva. csak persze ez is hazaárulás. ha nincs megfelelően ellentételezve. ezen a pályán a "holy roman empire" a zsidókat szekularizálja. 75 éve is ezt kellett volna csinálni. egyszerűen területileg lehatárolni a zsidó hitközségeket. korlátozni a szabad piacot és a tőkepiacot. egy részük maguktól tért volna vissza a szentföldre. nagyrészt azok, akik nem akarnak alkalmazkodni a többséghez. és aki marad azok nagyrészt németbarátok. ugyanezt kellene csinálni pesten. és ugyanezt kellene csinálni a muszlimokkal. nem szabad összekeverni a keresztényekkel. nyilván teljesen izolálni sem lehet. hanem kijelölni a muszlim zónákat. és azt mondani, hogy nem kapnak segélyt. dolgozhatnak a német gyárakban. külső támogatással hozzák létre az értéket, ami a muszlim városrészek fenntartásához szükséges. erre a muszlimok többsége azt mondaná, hogy ők önálló kormányzóságokat, iszlám városállamokat akarnak. és ebben segédkezzen a bundeswehr. ebből egy afrikakorps 2.0 következik. csak ez az elképzelés "fasiszta". mert aki nem támogatja, hogy teljesen szétverjék a földközi tenger és a perzsa öböl környékét az "fasiszta". soros alapítvány szerint. mert így gyuri bácsi nem adhat minél nagyobb összegű hitelt európának. ez azt jelentené, hogy van egy nemzeti keresztény unió és egy páneurópai civilizáció. utóbbinak része a zsidó állam és az iszlám. ami nem jelent teljes elszeparáltságot. hanem megmaradhatnak a muszlim kisüzletek és a nagy üzletházak. és ezek után szabályozott szárazföldi útvonalakon és szabad tengeri kikötőkön kapcsolódhatnak észak-afrikához, a közel és a közép-kelethez. tehát itt megint belép az elemi földrajz. a kikötő szabad, a szárazföldi útvonal szabályozott.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.09.01. 12:35:54

@unionista᠋:

"a teva egy 25 hektáros területet birtokol. és azon nem minőségi termékeket állít elő, hanem kizárólag a legolcsóbb gyógyszereket. amihez a lehetős legalacsonyabb bérek társulnak."

Amely bérek még mindig magasabbak, mint a legtöbb "nemzeti" vállalkozó által fizetett bérek. Azt pedig, hogy a TEVA termékei mennyire minőségiek, nem te vagy hivatott megítélni.

A többi meg a szokásos virtuális "gazdálkodj okosan" agymenésed.

abdul hackeem 2016.09.01. 12:40:11

@neoteny: Igazad van. Ahogyan említetted, a privit lehetett volna (példa a cseh) hatékonyabban, a köz számára hasznosabban is elvégezni.
Az is igaz, hogy a privatizálók sikertörténetként kezelik a mai napig, hogy olyan rövid idő alatt, annyit, úgy kiárultak.
Még annyit, hogy azóta a befektető, ma itt termelő multik is kezdenek eljutni arra a szintre, amin a magyar gyárak (pl. Lehel vs. Elektrolux) anno voltak a közösségi támogatás (sport, gyerekvállalás, család stb.) és vállalti kultúra szintjén. Bazi nagy a változás ilyen rövid idő alatt.

2016.09.01. 12:53:03

@neoteny:
ruszki tiszteket láttam sírni a katonai repülőtér mellett a fürdő kocsmában. onnan tudtam meg, hogy rendszerváltás lesz. ez 88 május 1. a strand nyitása. már előtte is beszélték. az oroszok átjártak a téesz húsboltba vásárolni. és a mellette levő talponállóban ittak.

azt a kis külvárosi fürdőt elkezték fejleszteni és a hozzátartozó 50 éves lepukkant kempinget bővíteni. a népek csak néztek, hogy bonnie tyler koncertezik a kerekestelepen. itt látható az egyik helyi potentáttal.
static.regon.hu/ci/2016/06/94442_orig_bonnie.jpg
a helyi fidesz egykori sztárokkal erősít. és a jobbik. mert abban ők is kapnak tulajdonrészt. szóval lényegében egyetlen nagy néppárt szerveződne. és őket a valóban független helyi értelmiség kontrollálná. tehát a kérdés az, hogy egy város vagy egy vidék polgárosodik, vagy nem polgárosodik. az egyén közvetlen tapasztalásra, a helyi közösségek közvetlen belátására alapozva.

2016.09.01. 13:04:00

@neoteny:
dehogy magasabbak. a kérdés, hogy melyik a biztosabb. és ha a teva a kormánnyal és az önkormányzattal szembefordul, akkor a játszmát helyi szinten elbukja. ahogyan a zsidó "baloldal" is elbukott mindent. a magyar zsidó kultúra léte van veszélyben. az a kérdés, hogy az elkövetkező évtizedekben lesz-e olyan egyáltalán. nyilván lesznek pesti tóraolvasók, de nekik túl sok közük nem lesz a magyar kultúrához. és akiket magyar zsidó baloldalnak mondanak azoknak meg túl sok közük nincs izraelhez. a magyar államisággal is szembefordultak. amerika vezette világkormányban bíznak. az elmúlt 6-8 évben alapvetően megváltozott a közélet. szinte mindenki szembefordult velük és a zsidókeresztény elittel, amelyik a rendszerváltást tekinti etalonnak. mert azt a zsidó baloldal és a zsidókeresztény jobboldal hajtotta végre. de nem a közakaratnak megfelelően. a tamas11 nick mondott erre egy jó szót. nem egyetértve, hanem csak értelmezve ezt az egészet: "félremodernizálták" az országot.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.09.01. 13:15:35

@abdul hackeem:

"azóta a befektető, ma itt termelő multik is kezdenek eljutni arra a szintre, amin a magyar gyárak (pl. Lehel vs. Elektrolux) anno voltak a közösségi támogatás (sport, gyerekvállalás, család stb.) és vállalti kultúra szintjén"

És ez a nyitott társadalom / szabadpiacos kapitalizmus lényege: hogy a magántulajdonosok dönthetik el, hogy milyen szintű "társadalmi felelősségvállalást" folytatnak. Hogy senki sincs kényszerítve arra, hogy "vadkapitalista" legyen, meg arra sem, hogy "vérző szívű liberálisként" mindenféle nem-bér jellegű juttatásokat adjon a munkavállalóinak. Mindenki a saját belátása szerint cselekedhet; aztán majd kiderül, hogy mit preferálnak az emberek: valamelyik azt, hogy kapjon jó sok kápét, és ő maga dönthesse el, hogy mit vesz abból, valamelyik meg azt, hogy kevesebb fizetés mellett több "szoft" juttatást kap. Ez a szabadság: amikor a munkáltató is, a munkavállaló is szabadon döntik el, hogy milyen partikuláris metódust preferálnak.

A klasszikus liberálisnak nem az ellen van kifogása, hogy az emberek szolidárisak legyenek egymással, hanem az ellen, hogy a "szolidaritás" államhatalmilag legyen kikényszerítve. Nem az ellen, hogy az emberek jól bánjanak egymással; hanem az ellen, hogy az államhatalom mondja meg azt, hogy mi a "jó bánásmód", és azt kényszerítse ki mindenkitől. Az emberek jobban tudják, hogy mi számukra a "jó"; így a "jó" maximalizálása akkor lehetséges, amikor szabadon társulnak (kötnek szerződéseket) olyanra, amit az összes (vagy mindkét) fél "jónak" ítél meg magára nézve.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.09.01. 13:24:37

@unionista᠋:

"dehogy magasabbak"

Dehogynem magasabbak.

"a kérdés, hogy melyik a biztosabb. és ha a teva a kormánnyal és az önkormányzattal szembefordul, akkor a játszmát helyi szinten elbukja."

Aha. Az a kormány meg önkormányzat fogja elbuktatni, amelyik milliárd forintokat fizet ki meg egyéb támogatásokat nyújt mindenféle "idegen" vállalatoknak, hogy Mo-ra hozzák az üzemeiket, hogy abban magyarokat foglalkoztassanak.

Nem figyeled te eléggé a _Realpolitik_ eseményeket és viszonyokat.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.09.01. 13:26:39

@unionista᠋:

"szóval lényegében egyetlen nagy néppárt szerveződne. és őket a valóban független helyi értelmiség kontrollálná."

Aha. Azért szerveződnek pártokba emberek, hogy a kontroll a "valóban független" helyiek kezében legyen.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.09.01. 13:30:49

@unionista᠋:

"ruszki tiszteket láttam sírni a katonai repülőtér mellett a fürdő kocsmában."

Van olyanod is, amikor a Vörös Hadsereg ideiglenesen Magyarországon állomásozó csapatainak egyik észt származású alezredese elérzékenyül a fél liter fütyülős baracktól, és a válladra sírja azt, hogy ő mennyire tisztában van azzal, hogy ő csak az orosz imperializmus egy legionárius-tisztje?

2016.09.01. 13:45:32

@neoteny:
oké, csak magyarországon a többség ezt nem így képzeli el. a közéletben a kollektivizmust ugyan nem akarja csúcsra járatni, de majdnem. és ennek nagyon kevés ellenzője van. a cél nagyjából a késő kádári és a korai horthy korszak kombinációjának megvalósítása. egy kisebbség ezzel nem ért egyet. szórványban szerveződjön hitközségekbe. vagy költözzenek össze egyetlen fővárosi városrészbe országos méretekben ennyi a támogatottságuk. (az mszp/dk szavazók döntő többsége késő kádárista.) és a maradék anarchista csoportnak is egy része ultrabaloldalali. a magyar középosztály rovására a cigányságnak osztana alapjövedelmet. elvennék az adókedvezményeket, eltörölnék az egy kulcsos adót azért, hogy minden munkanélküli kapjon havi 50 ezer forintot. és azt mondják, hogy a minimálbér legyen 100 ezer forint. senki sem fog 50 ezer forintért napi 8 órát dolgozni. ez megint a szokásos többségi magyarellenes, cigánypárti intézkedés. és zsidó főszociológusok vezetésével. ezeket az embereket kívánja a lakosság döntő többsége elzavarni. vidéken szinte mindenki. beleértve a cigányokat. szó nincs rasszizmusról. pláne fasizmusról. egyszerűen csak annyi, hogy ezt a lakosság döntő többsége nem kéri. se az anarcho-kommunistákat, se az anarcho-kapitalistákat.

2016.09.01. 14:01:26

@neoteny:
aki most nem jobboldali politikus az jobban teszi ha függetlenként indul. úgy van esélye nyerni. lásd kész zoltán. aztán más kérdés, hogy valójában ő sem független. értsd nincsenek önálló közéleti gondolatai, konstruktív elképzelései. és ezek után a fidesz megvette.

itt a jobbikos fürdőépítő és bonnie tyler rajongó.
fbcdn-sphotos-a-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xfa1/v/t1.0-9/11133750_10202448000119685_4103593740076871612_n.jpg?oh=fa07ea4076d8afca8a02fe638e242036&oe=5843C94B&__gda__=1480050086_5a4d33987d8764fdae6dec668fe78572
www.facebook.com/tibor.agoston.96/posts/10204493789343137
www.facebook.com/tibor.agoston.96/posts/10204644416028710
oké lehet, hogy csak örül, hogy épül az új fürdő. és egyébként folyamatosan körbejárja. irányítja a munkát. nyilván azért, mert érdekeltsége van/lesz benne. legyen. a helyi társadalom erősebb kontrollja mellett. és így előbb vagy utóbb egy (több platformmal rendelkező) néppárt lesz. a "hazafias népfront" jelöltjei mellett esetleg bejuthatnak valódi függetlenek. tehát lényegében a késő kádárkori elképzelés valósul meg.

2016.09.01. 14:40:18

@neoteny:
nem igazán érted ezt. a lego ma barát (támogatják), de holnap lehet ellenség mert valaki kitalálja, hogy megteremtik a "nemzeti" játékipart. és ha abba nem illeszkedik a lego group elképzelése, akkor támadják. a te meg mondhatod, hogy ez egy rablóbanda. egy autógyárat nem tudnak elvenni. de műanyag kockákat el tudják. a rendszerváltás óta ezt a növekedés produkálja dánia.
cdn.tradingeconomics.com/charts/denmark-gdp-growth-forecast.png?s=degdpnqq&v=201609011251n&forecast=2&d1=19160101&d2=20161231
és ezt magyarország.
cdn.tradingeconomics.com/charts/hungary-gdp-growth-forecast.png?s=engkhuq&v=201609011302n&forecast=2&d1=19160101&d2=20161231
ez két nulla. és az érdekek ütközni fognak.

2016.09.01. 15:34:50

@neoteny:
tehát ha a most külföldre kiutalt pénzek nem hozzák az elvárt nemzetgazdasági megtérülést, akkor barátokból ellenségek lesznek. és megint jönnek a különadók. államosítások. tehát ez valójában hasonlít a szocik húzd meg-ereszd meg politikájához. csak ez a külföldi vállalatokat érinti. miközben a haverokat masszívan pénzelik. és azok egymást támadják. illetve a jobbik is támadja őket. és ezért a helyi vezetőiket próbálják megvenni. nem azt állítom, hogy ez hű de jó. hanem csak azt, hogy ez a helyzet. és kérdés, hogy ennek mi a legjobb kifutása. egyesek szerint az, hogy az ország összeomlik. és épül egy a szabad piacon és a nyugatos nemzetköziségen alapuló kárpát-medence. ezt mondják a szociálliberálisok. a szocialisták ha megnyerik a választást, akkor majd tovább adósítják az államot. amit az ország nem tud visszafizetni. és ezek után megindulhat az újabb privatizációs hullám. és ebből lesz az anarcho-kapitalizmus. csak ehhez előzetesen anarcho-kommunizmust csinálnának. a középosztály terhére alapjövedelmet osztanak a cigányoknak. egész pontosan a szegény sokgyerekes munkanélkülieknek adnának annyi pénzt, amiből fenntarthatják magukat. és ezt a középosztály kárára. de ez valójában az etnikai ellentétek csúcsra járatása. és ha megnézzük, hogy ezt kik tervezik, akkor azt kapjuk, hogy ez a zsidó szociológiai iskola. a többséggel szemben a lehető legtöbb kisebbségi ellentétet kreálni extrém homoszexualitással (a társadalomnak nem a decens melegekkel van problémája), transzneműekkel, masszív, illegális migrációval, stb. 1 migráns átjövetele 0,5-1,5 millió forint. tehát a balkáni alvilág nem ingyen biztosítja az útvonalat. hanem ezeket az embereket kifosztják. ezt támogatja a soros alapítvány. és támadják azt, hogy kerítést húznak az államhatárra. tehát az egész csoport magát a magyar államiságot és a magyar nemzet létét vonja kétségbe. ezzel megteremti az újabb vészkorszakot. ami remélhetően civilizált lesz. ezt a "liberális" társaságot a lakosság döntő többsége a halál faszára küldené. mindenki látja a kormányoldalon a nyilvánvaló lopásokat, a csalásokat, hazugságokat. a "demokratikus" ellenzék elképzelése is nyilvánvaló. ha az ember belolvas a kuruc infó és a liberális változatának, mondjuk 444 kommentjeibe, akkor nyilvánvaló, hogy ebből legfeljebb egy maradhat. vagy az lesz, hogy az ország összeomlik. nato/imf/eu védnökség alá kerül. a köznép a molotov koktélokat dobálja bokros lajosra. vagy egy olyan szövetségi rendszerbe kerül, amivel többé kevésbé elégedett. és ez egy félfeudális félföderális nemzeti keresztény magyarország. keletközép európai-délnémet modernizációval. tradicionális fejlődési pálya. ez a két lehetőség van. ráchel átveszi a turizmust, tiborcz a bahreini olajbizniszt. ez hosszú távon valószínűleg nem lesz tartható. de az úgynevezett baloldalra így sem szavaznak elegen. és ha a szélsőjobboldalt megveszik vagy megvezetik, akkor ebből vagy összeomlás lesz, vagy valamilyen helyi kiegyezéseken alapuló megalkuvás. konszolidáció a német és az osztrák szabadságpárt támogatásával. ezek jöhetnek szóba. vagy ha a németek azt mondják, hogy nem tolják eddig a zsetont, mert úgy döntenek, hogy inkább egy új vasfüggöny kellene, akkor újra belépnek az oroszok. illetve már beléptek. és kína is egy logisztikai potenciált lát a kárpát-medencében. behordják az árut keletről. és innen szétterítik. tehát kérdés, hogy milyen szövetségi rendszer jön létre és mi lesz az államvallás.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.09.01. 17:30:09

@unionista᠋:

"magyarországon a többség ezt nem így képzeli el. a közéletben a kollektivizmust ugyan nem akarja csúcsra járatni, de majdnem. és ennek nagyon kevés ellenzője van."

Mindaddig, amíg úgy képzeli el, hogy ő _személyesen_ jobban jön ki a kollektivizmussal.

"a cél nagyjából a késő kádári és a korai horthy korszak kombinációjának megvalósítása."

A magyar alig várta a késő-kádári korban, hogy Bécsbe mehessen Gorenjét venni a Mariahilfer Strasse-n; nem kellett neki a Hajdu termék.

2016.09.01. 19:16:03

@neoteny:
a késő kádár korban debrecenben bementél a kálvin téri üzletközpontba és vehettél egy siemens háztartási gépet, samsung mikrosütőt, vagy sony tévét. a városi párttitkár azt mondta, hogy a dolgozó néptömegeknek ezért ne kelljen kimenni bécsbe. és ne váltsanak feketén az arany bikában. hanem a város megoldja. a quelle katalógus kínálatát meg lehetett vásárolni. úgy, hogy az árut részben be is mutatták. ez nem a rendszerváltás után volt, hanem előtte. 1988. akkor az mszmp már nem volt erős, és az új pártok még nem voltak hatalomban. nem volt konkrét cselekvési programok. hanem csak egy ideológia. elindult az ész nélküli privatizáció. a szövetkezetek kötelező felszámolása.

a te liberalizmusod az, hogy nem jöhet létre helyi kereskedelmi, ipar és agrárkamara és fogyasztóvédelem. mert ez szükségképpen rossz a külföldieknek, akik a jók. miért kellene az összes külföldire optimalizálni. egyetlen csoporttal kell időlegesen megállapodni, amelyik behozza a hiányzó tőkét, tudást, technológiát. akik a legjobb ajánlatot adják azok ezen pénzt kereshetnek. és a többiek mehetnek. és ez tradicionálisan dunai német tőkeimport azért szükséges, hogy elősegítse azt, hogy a magyar vállalkozások megjelenjenek a kisebbségi magyar területeken. tehát a gazdaság közösségi szervezése ilyesmi játszma.
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/d/d4/Hungary_11th_cent.png
és a célja a kárpát-medencei magyar városhálózat létrehozása. ez a közösségi cél. ennek a támogatása: matematikai programozás. de ettől még ha valaki megcsinálja a legjobb visszapillantó tükröt, akkor adja el a világban. úgy lehetne pénzt bevonni ezekbe a high tech fejlesztésekbe, hogy magyarország szövetségi keretek részt vállal uniós projektekben. mondjuk űrkutatásban. csak ehhez hiányzik az önálló európai haderő. amit az usa minden eszközzel próbált megakadályozni. és ezen felül még mindig lehetne közösségi pénzt tenni az alapkutatásokba. annak kell nemzetközivé válnia. a háztartási gépgyártásban egyre kevesebb értelme van világversenyt hirdetni. abban lehet versenyezni a piacon, hogy melyik környékbeli falu vagy farm állítja elő a legjobb barackot. de a világverseny az, hogy aranyérmet nyert a nem tudom milyen kiállításon. ezeket haveri alapon osztják. nem tudom ki megnyerte a bocuse d'or szakácsverseny európai döntőjét. aminek a rendezését 614,8 millió forinttal támogatta a magyar állam. és mit ad isten a récsöl vezette szakácslobbiból nyert valaki. aki utána rögtön össze is veszett a többiekkel. a média felkap helyeket. de azok az újságírók rokonaik, ismerőseinek érdekeltsége, vagy ha nem, akkor ezekért fizetnek. nem azt jósolom, hogy a jövőben megszűnik a kereskedelem. hanem azt, hogy a következő nagyobb válság után korlátozódik. persze lesznek nemzetközi kiállítások. a nem túl távoli jövő szerintem az, hogy ez helyi játszma. egy adott városban, vagy vidéken ki szereli, szervizeli a legjobban a mosógépet. dél-korea foglalja vissza északot. tehát megint ott tartunk, hogy a külpolitikában alapvetően nemzeti célok vannak. ez egyelőre nincs meghaladva. szerintem legalábbis. a zsidó baloldal mondja azt, hogy nemzetközivé lesz a világ. csak nem a keleti komcsik, hanem a nyugati kapitalisták egyesítik a földkerekséget. aligha. persze nem is arómai katolikus egyház. nemzeti kereszténységnek is annyi az értelme, hogy ha a többség ezt az irracionalitást választja, akkor nem érdemes vitázni azon, hogy ne azt válassza. ha a cseh füles mackóban hisznek a magyarok, akkor higgyenek abban. de ők egy olyan magyar nemzetben hisznek, amelyik a szomszédos néppekkel kereszteződve jött létre. tóth, horváth, rácz, oláh, orosz, lengyel, cseh, bolgár, görög, stb. ezek elég gyakori családnevek. a zsidók azt mondják, hogy ők ebben nem vesznek részt. ne vegyenek. fogják fel úgy, hogy kínálnak egy politikai portékát a piacon. és az nem kelendő. lehet, hogy azért, mert a vevők hülyék. ha a politikát piacnak fogjuk fel, akkor a kereskedők egy része ordibál, hogy rohadt szemét fasiszták olyan nincs, hogy nem bennünket választotok. a népek nem ezt a vallást választják. most mit csináljunk. felőlem kövesse a nép a zsidóságot, de ha nem akarja, akkor nem értem, hogy miért lenne ez kötelező. ezt a vallásvitát, kultúrharcot, kutyakomédiát kell lezárni. úgy, hogy van valamilyen államvallás. és utána konkrét politikai programok közül lehessen válogatni. én azt mondom, az államiság addig tartson amíg az alakzatok elemi módon (körzővel, vonalzóval) szerkeszthetők és kiszámítások racionálisak. eddig tervezzünk közösségileg. ezen túl ha valaki bonyolultabb matekot alkalmaz, akkor alkalmazza. vagy ráérez arra, hogy egy varázsló iskolás dolog tetszik majd a népeknek. harry potter világsikerű lesz. orbán is ráérzett, hogy a magyarok többsége nemzeti kereszténységben egyezhet ki. mert ugye ez nincs lejátszva. de most úgy tűnik. egy csoport azt mondja, hogy szó se lehet róla. de ez ütközés azért van, mert a többség és egy kisebbség válasza a közéletben ezer és egy kérdésben eltér.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.09.01. 19:42:26

@unionista‎:

"a késő kádár korban debrecenben bementél a kálvin téri üzletközpontba és vehettél egy siemens háztartási gépet, samsung mikrosütőt, vagy sony tévét. a városi párttitkár azt mondta, hogy a dolgozó néptömegeknek ezért ne kelljen kimenni bécsbe. és ne váltsanak feketén az arany bikában. hanem a város megoldja."

Vagyis a debreceni városi párttitkár vezette a rohamot a hajdúsági könnyűipar szétverésére.

"a te liberalizmusod az, hogy nem jöhet létre helyi kereskedelmi, ipar és agrárkamara és fogyasztóvédelem."

Fogyasztóvédelem? Korábban még piacvédelemről volt szó, ami jó a helyi termelőknek, de rossz a fogyasztóknak, mert magasabb árakat kell fizetniük; ez egy metamorfózison ment át, és már a fogyasztóvédelmet is jelenti?

"akik a legjobb ajánlatot adják azok ezen pénzt kereshetnek."

Ezt még nem mutattad meg, ti. hogy hogyan kereshetnek az egy szövetséges vállalatai pénz azon, hogy fizetnek azért, hogy versenyezhessenek a helyi termelőkkel, akiket ők tőkésítenek fel.

2016.09.01. 22:43:09

@neoteny:
a megyei párttitkár azt mondta, hogy a helyi keravill üzletben nem lesz ndk porszívó, csak szovjet rakéta és hajdú. azért, mert jobbat gyártunk, mint az oroszok. de nem olyan jót, mint a kelet-németek. viszont ha a hajdút nem veszik meg a helyiek sem, akkor nem lehet fejleszteni. ha a fejlesztések sem lesznek elég jók, akkor nincs mese, jön az aka. úgy hogy iparkodjanak. a párt minimális versenyelőnyt biztosít, de akármekkora hatalma nincs. ebből lett ez.
bekes-archiv.hu/leveltar1/adat/termekek/hu1656.jpg
a megye (vidék) elképzelése az volt, hogy minimális versenyelőnyt biztosítva a termelékenységben és a minőségben elérni az ndk szintjét. és ez a hajdú háztartási gépeknek többé kevésbé sikerült hajdúhadház-tégláson. ami egy nagyrészt egy cigánytelep.

a városi párttitkár azt mondta, hogy rendben van védjük meg a helyi terméket egy bizonyos mértékig azért, hogy a fejlesztésekkel utolérjük az ndk. de hozzuk be a legkorszerűbb nszk termékeket. ezért ne bécsbe menni 500 kilométer távolságba a dolgozó néptömegeknek. hanem építenek egy üzletközpontot és oda azt behozzák az árut a szövetségiek. úgy, hogy csak a helyiekkel versenyeznek. tehát volt viszonylag olcsó hajdú és drágább siemens porszívó. ebben a városi és a vidéki párttitkár ebben a játszmában (nash féle) egyensúlyi állapotot kereste, hogy parciálisan legjobb választ adták a másik elképzeléseire. (termelői-fogyasztói érdek). és jöttek a filozófusok, hogy termelő társadalom a kommunizmus. és fogyasztói társadalom a kapitalizmus. és ugye fogyasztói társadalmat építünk. tehát nem kell termelés. amerika is így működik. behordják az árut. csak hogy ők nettó tőkeexportőrök. és annyi dollárt állítanak elő, amennyit akarnak.

ugyanezek az emberek kitalálták, hogy a megyének nem része a megyeszékhely. mert az centralizáció. és az valami gonosz dolog. decentralizáció és dereguláció a jövő. lehet így is, lehet úgy is.

van a hajdúsági iparművek. ma is létezik. egy családi középvállalkozásban. 10 milliárd forintos működő vagyon.
keyframe.nava.hu/service/gallery/keyframe/2013/05/27/m1-53120/m1-53120-01094200.jpg
ezt kellene a városnak feltőkésíteni feltéve, hogy a tulajdonos novotni család ezt elfogadja. de először csak tanműhelyeket építeni. tehát ami közcélú. oké te azt mondod, hogy nem. de lehet az éppenséggel. az egy kht. ki lehet bérelni gépeket akár tanszünetben. és abból lehet kkt. a szakmunkástanuló technikusokkal, mérnökökkel, szakoktatókkal pénzt kereshet. akárki. álljon be a gépsor mögé. és ezek után lehet kft. és abból lehet zrt. majd nyrt. persze valaki egyből is alapíthat a tőzsdei vállalatot. ez egy közösségi rásegítéssel működő üzleti modell. amihez ha a városban családok nem kívánnak csatlakozni, akkor ne csatlakozzanak. de az ő vállalkozásaikat is diszpreferálhatják a helyiek. hiszen ezek a családok sem preferálják a többieket. erre mondhatod, hogy így többségi alapon kiszoríthatnak egy kisebbséget. úgy, hogy egy közösség tkp. vallási alapon összetart. a zsidók is pontosan így csinálják. csak ők azt mondják, hogy ezt az államalkotó népek ne tehessék meg. mert akkor kiszámíthatatlan környezetet teremtenek és beavatkoznak a szabad piac működésébe.

a központi költségvetés főösszege évi 16 ezer milliárd forint. oké, hogy ezt ne vegye el az állam. de ha elveszik, akkor legalább egy részéből végezzék el ezt a feltőkésítést. ne a legó gyárnak adjanak pénzt még több fröccsöntőgépre, hanem nyíregyháza városának. és akkor a tanítóképző és műszaki főiskola vagy hajdúböszörményi óvóképző, vagy kitalálhatja a logikai-fizikai fejlesztő játékokat. és lehet menni fröccsönteni. csak erre jön három zsidó és néhány hozzád hasonló dogmatikus, hogy ezzel beavatkoztak a piacba. de a három zsidó ne és a liberális dogmatikusok ne csatlakozzanak. de ezek után fogyasztói szempontból lehet diszpreferálni a helyi piacon. persze azt is hozzáteszem, hogy borzalmasnak tartom ezt a judaista vs. nemzeti keresztény szembeállítást. de a jelenlegi helyzetben ez a két csoport szemben áll. értem, hogy ha az egyik védi a piacot, akkor a másik is. és hogy lesz global power. műanyag építőkockából sehogy. lézerkardot gyártasz, akkor abból már esetleg. millenium falcont megépíted, akkor az már valami. ne segítsük semmi módon jóskát a kisiparost azért, mert van valami dogma. egy vallás. ami a leszakadó térségek tömeges felzárkózását ellehetetleníti. lehet mondani, hogy de emez nem jó a dánoknak. a dánok találják ki a parciálisan legjobb választ. mondjuk azt, hogy a lego international gyártja a generikus építőkockákat. és a specifikus elemeket gyártsák le a helyi kisüzemek. így lehet hortobágyi szürke marha lego, a szent koronán a ferde kereszt. és ebből lehet egyensúlyi állapot egy national-international játszmában. vegyes gazdaság, kevert stratégia. tudom ez bullshit. csak az egyén és a világ.

2016.09.01. 23:20:11

ugyanazokat a köröket futjuk. ezeket áldatlan vitákat remélhetően a politika így vagy úgy lezárja ebben az évtizedben. és ha ez civilizált módon történik, akkor talán lesz esélye ennek az országnak. minden jót.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.09.01. 23:28:53

@unionista‎:

Ugyan mutass már hirdetéseket 1988-ból ahol a debreceni Kálvin téri üzletközpont hirdeti a Siemens háztartási gépeket, Samsung mikrosütőt és Sony tévét. Árak is legyenek rajtuk.

"a városi párttitkár azt mondta, hogy [...] de hozzuk be a legkorszerűbb nszk termékeket. ezért ne bécsbe menni 500 kilométer távolságba a dolgozó néptömegeknek."

A debreceni városi párttitkárnak honnét volt valutája a legkorszerűbb termékek importjára? Mert a debreceni forinttal fizetett érte, de a Siemens meg a Samsung meg a Sony nem forintért adta a termékeit.

www.youtube.com/watch?v=8Y9mMRK-b_k

"ezt kellene a városnak feltőkésíteni [...] ez egy közösségi rásegítéssel működő üzleti modell. amihez ha a városban családok nem kívánnak csatlakozni, akkor ne csatlakozzanak."

A "városnak feltőkésíteni" meg "közösségi rásegítés" adókból beszedett pénzekkel történik. Vagyis az csak bullshit, hogy "ha a városban családok nem kívánnak csatlakozni", akkor azt megtehetik.

"oké, hogy ezt ne vegye el az állam. de ha elveszik, akkor legalább egy részéből végezzék el ezt a feltőkésítést."

Meg ugyan védje is már meg az állam a feltőkésített helyi termelőket a versenytől, nehogy mihaszna legyen a feltőkésítés.

A helyi fogyasztó

- fizesse is az adót, amiből a feltőkésítés történik,
- fizesse is meg a magasabb árakat, ami a helyi termelő "piacvédelmének" következménye

Mekkora jó "ajánlat" már ...

A te "felzárkózási pályád" minden egyes lépésében az államhatalmi kényszerítésre alapul, az egy "szövetségesek" esetében is. De szerinted mégis mindenki jól jár: a Bogár-Drábik-Varga trió a nemzetiszínű mennybe megy.

2016.09.02. 11:21:15

@neoteny:
a debreceni lakosságnak honnan volt valutája? például a arany bika forgalmából. akkoriban megszűnőben volt a pártirányítás. és még működtek az iparvállalatok. azok nemcsak kgst piacra gyártottak. a debreceni konzervgyár maggi termékeket gyártott. a medicor szinte csak nyugat-német piacra termelt. és még ott volt a biogal.
itt van egy felvétel valamilyen olcsó nosztalgia partiról. egy helyi vállalkozó mondja el, hogy két-háromszorosára kellett bővíteni az üzletet. utána egy vásárló azt, hogy az első magnóját itt vette 14 évesen. "volt egy műszaki cikkbolt ott előrébb".
www.dehir.hu/videogaleria/huszonot-eves-a-kalvin-ter/
aztán az alpolgármester elmondja, hogy raknak majd le térköveket, utcabútorokat, hogy a népek örüljenek. szétoszt egy nagy tortát a kivaló desperadó együttessel. és kiderül még, hogy másnap délben egy óriáspizzát is felszeletelnek. (a jobbik nyilván ősmagyar kenyérlángost osztana). bohócpetivel és a néptáncosokkal. ez nyilván jó a cukrásznak és a pizzériának. ezeken alapul a fidesz támogatottsága. de ez megint másik kérdés. na, ez a vita végtelen unalmas, és főleg szánalmas. csá.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.09.02. 14:16:35

@unionista‎:

"főleg szánalmas"

Bezony: pl. amikor te előadod azt, hogy 1988-ban a debreceni városi párttitkár diszponált a debreceni vállalatok nyugati valutabevételével.

2016.09.02. 14:58:07

@neoteny:
Az 1988. májusi pártértekezleten az MSZMP reformszárnya nyert teret, amely a „kibontakozási programot” bizonyos társadalmi lazulások árán akarta megvalósítani. A piacosítást és decentralizálást (!) tűzte ki célul, mivel az egész folyamat a gazdaság katasztrofális, fenntarthatatlan teljesítményével indult. Ennek eredményeképp Kádár Jánost májusban a reformisták leváltották, az MSZMP főtitkárjának Grószt választották meg. Grósz azonban nem tudta követni a saját maga által indított reformot, annak sem társadalmi, sem gazdasági vonatkozásait nem mérte fel helyesen. 1988 őszén ellenforradalmi veszélyről beszélt, amikor az ellenzéki politika (az EKA) szóba került. Novemberben már lemondásra kényszerült, Németh Miklósnak adta át a miniszterelnöki posztot.

2016.09.02. 17:04:39

@neoteny:
a "gorenje láz" 89 áprilisában tört ki. május 1-jétől korlátozások léptek érvénybe (eltörölték a csoportos vámkezvezményt). ennek oka részben az, hogy 88 január 1-jén bevezetett világútlevél miatt többen utaznak külföldre. részben a decentralizáció. a hiányzik a valuta fővárosból, mert egy része ott marad vidéken a tőkés exportra termelő vállalatoknál. tehát ez idő alatt debrecenben vehetsz egy sony trinitron tévét forintért. a nyugati kereskedő azt mondja, hogy ne menjél ki bécsbe.

a hivatalos történetírás szerint a 80-as évek közepétől folyamatos a visszaesés. ez nem teljesen igaz. debrecen éppen abban az időben fejlődik. üzletközpontot és új szállodát építenek. "best western hotel kalvin".
szallasgyujto.hu/179/gal/szallas_debrecen_best_western_hotel_kalvin.jpg
az emeleten és tetőtérben vannak a szállodai szobák. és alatta nyíltak a maszek üzletek. amiben megjelentek a nyugatos kereskedések. mindez a 80-as évek végén. a 80-as évek második felében kezdődik az országban egyébként utolsó szocialista lakótelep építése. ez a 20 ezer lakosú tócóskert. mellé már nyugati mintára lakóparkot építenek. aminek a neve tócóvölgy. ezen a képen lehet látni a kontrasztot.
www.raczzoltan.hu/sites/default/files/galeria/Debrecen,%20T%C3%B3c%C3%B3v%C3%B6lgy-be%C3%A9p%C3%ADt%C3%A9s%20(Sasv%C3%A1ri%20Andre%C3%A1val).jpg
ez azonban már csak félig épül meg (a tócó patak másik oldalán is lettek volna épületek). mert jön a rendszerváltás. a főváros értelmiség célja, hogy a vidéken termelő vállalatok ne legyenek önállóak. ha máshogy nem, akkor a multik nyomják le az országot. azért, mert budapest az országhoz mérten túl nagy (a kárpát-medence egészére lett méretezve). és az elképzelés az, hogy a zsidóság vezetésével amerikai mintára egy globális szolgáltató központ épül. ez ellen lázad fel a vidék. ha piaci úton nem megy, akkor államilag tőkésítsék fel szétvert mezőgazdaságot, állítsák vissza a hazai ipart. ehhez azonban átmenetileg korlátozni kellen a szabad kereskedelmet. azért, hogy a termelő szektor a versenyképességét részelegesen visszanyerhesse és az ország önfenntartóvá váljon. és ez az, amiről a főváros a multikat kiszolgáló rétege hallani sem akar. mert ez lényegében kivonulásokat, átstrukturálódást jelentene. budapest-münchen repülő út alig több, mint 1 óra. ha csak néhány nagyobb dél-német vállalatcsoport maradna, akkor annak élére jönnek a külföldi vezetők. és hozzák a saját embereiket. két kulturális koncepció versenyez egymással. az egyik a nemzeti kereszténység, a másik a judaista nemzetköziség. nem azt állítom, hogy egyik a jó, másik a rossz. hanem azt, hogy népeknek jogukban áll választani. és nem vagyok abban biztos, hogy a németek többsége a filoszemita nézeteteket favorizálja. ha minden ami ettől eltér "fasizmus", akkor az lesz a közakarat. a judaizmussal szemben megjelenik az újpogányság. egyáltalán nem jó, hogy ez a helyzet. csak kérdés, hogy mi az alternatíva. ha nem a nemzeti kereszténység, akkor mégis micsoda. a közélet nagyrészt egy értelmetlen hitvita. nincs racionális közbeszéd.

a menekülttáborokból lehetne vendégmunkásokat hozni, lehetne azt mondani, hogy jöjjenek tanulni középiskolások, vagy kisebb gyerekek női kísérőkkel. így szíriában több generáción át lehet egy németül tudó elit. ami segíti a kereskedelmi kapcsolatokat és vezetheti az újjáépítést. ezek mind humanitárius intézkedések, de közben racionálisak. de nem ilyenekről van szó. migráns jó, mert gazdagítja a kultúrát. migráns rossz, mert nőket erőszakol, terrorcselekményeket készít elő vagy hajt végre. két szélső álláspont. de ezek közül kell dönteni. már aki akar dönteni. berlini tartományi választás, az osztrák elnökválasztás, a magyar népszavazás. egy hónapon belül "okosabbak" leszünk.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.09.02. 17:24:43

@unionista‎:

"tehát ez idő alatt debrecenben vehetsz egy sony trinitron tévét forintért."

1) hány forintért vehettél egy Sony Trinitron tévét a debreceni Kálvin téri üzletközpontban 1988-ban?

2) ugyanaz a Sony Trinitron hány schillingbe került 1988-ban Bécsben a Mariahilfer Strasse-n?

3) a Debrecenben forintért eladott Sony Trinitron tévét melyik gazdasági entitás (vállalat) importálta?

4) a 3-as pontban szereplő vállalat honnét tett szert nyugati valutára, amivel fizetett az importtermékekért, jelen esetben a Sony Trinitron tévéért?

"lázad fel a vidék"

A "fülkeforradalom" már lezajlott; már polgárosodik is a magyar, lásd Mészáros Lőrincet. Hacsak az nem állítod, hogy létezik egy vidéki földalatti lázadók mozgalma, amelyik le kívánja vetni magáról a Fidesz/KDNP hatalmat, amelyik nem eléggé tekint a nemzet érdekeire ...

neoteny · http://word.blog.hu 2016.09.02. 17:52:35

@unionista‎:

Endre nagybátyád filoszemita volt, amikor a késő-kádár korban magán-nagybirtokot szervezett magának? vagy azt a szolidaritás jegyében csinálta? a házat, amit épített a jövedelméből, a szövetkezetre ("a közre") íratta?

"azt, hogy népeknek jogukban áll választani"

Honnét származik "a népeknek" az a joga, hogy _mások_ számára is válasszanak?

neoteny · http://word.blog.hu 2016.09.02. 18:11:04

@unionista‎:

"a városi párttitkár azt mondta, hogy a dolgozó néptömegeknek ezért ne kelljen kimenni bécsbe."

"a nyugati kereskedő azt mondja, hogy ne menjél ki bécsbe."

A reformkommunista shapeshifter: páros napokon városi párttitkár, páratlanokon nyugati kereskedő.

Vagy a városi párttitkár egy idegenszívű filoszemita gyíkember volt, aki összeszövetkezett az imperialista-kapitalista piacvásárló nyugati kereskedővel a hajdúsági könnyűipar szétverésére. És ehhez még a rendes kollektivista magyar iparost is megfosztotta a nyugati valutájától, hogy azt a imperialista-kapitalista piacvásárló nyugati kereskedőnek átjátszva az kiszivattyúzhassa a tejjel-mézzel folyó országból.

2016.09.03. 10:52:00

@neoteny:
az üzlet a quelle (szerintem nem hivatalos) partnere volt. mert az csomagküldőként nem volt jelen magyarországon. a német katalógusok voltak. ne utazz a "távoli" bécsbe, hanem rendeljél. a városi pártvezetés is ezt forszírozta. ez így kényelmes a dolgozó néptömegeknek. ők építették meg az üzletközpontot.

87-ben forma 1 volt. brit-magyar vegyesvállalat. 88-ban nyílt az első mcdonalds. amerikai-magyar vegyesvállalatként. úgy, hogy a bábolnai állami gazdaság volt a kizárólagos beszállító. gazdasági értelemben ez a modell tűnt optimálisnak. kína ezzel zárkózott hatalmasat. ők kikényszerítették. ezt azonban kelet-közép európai tagállamokban nem fogadta el a nyugat. ez a térség a világgazdaság egészéhez mérten nem sokat fejlődött. európa ezzel elvesztette globális pozícióit. az amerikanizmus mára nyilvánvalóan megbukott. nemcsak gazdasági értelemben, hanem szociokulturális és a védelmi szempontból is. itt tartunk.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.09.03. 10:55:40

@unionista‎:

1) hány forintért vehettél egy Sony Trinitron tévét a debreceni Kálvin téri üzletközpontban 1988-ban?

2) ugyanaz a Sony Trinitron hány schillingbe került 1988-ban Bécsben a Mariahilfer Strasse-n?

3) a Debrecenben forintért eladott Sony Trinitron tévét melyik gazdasági entitás (vállalat) importálta?

4) a 3-as pontban szereplő vállalat honnét tett szert nyugati valutára, amivel fizetett az importtermékekért, jelen esetben a Sony Trinitron tévéért?

unionista‎ (törölt) 2016.09.03. 11:13:54

@neoteny:
a tévét a német kereskedő hozta be és a márkát a "szabad piaci" árfolyamon váltotta. azzal, hogy ne menjél ki bécsbe (ami ugye debrecenből 500 km, akkori utakon autókkal hosszú időbe telt), hanem helybe hozzák az árut. lényegében a valutás boltot forintosították jelentősen megnövelt az árukészlettel. a cél az volt, hogy a város hozza be az árut és váltsa azt a valutát amit az exportra termelő vállalatok kaptak. és abból lehetett volna városi bankot alapítani, amiben tulajdonos a kis-, közép- és egy később a piacon formálódó nagypolgárság. csak ez nem valósult meg. mert jött a rendszerváltás. és azt mondták: lokális kapitalizáció helyett globális kapitalizmust. és ez utóbbi bukik el legalábbis (kelet-)európában. szerintem a következő válság után (ami nagyjából a ner bukása) félállami rendszerre való visszaállás következik.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.09.03. 11:42:15

@unionista‎:

Aha. 1988-ban "a német kereskedő" teherautóra rakta a Sony Trinitron tévéket, azt elfuvarozta Debrecenbe (gondolom Hegyeshalomnál tisztelegtek neki a magyar pénz- és vámügyőrség tisztjei, és integettek, hogy menjen csak), ott a "magyar partnere" eladta forintért, amivel "a német kereskedő" bement az Arany Bikába, ott "szabad piaci" árfolyamon átváltotta a forintot (nyugat)német márkára, aztán szépen hazament: persze Hegyeshalomnál ismét integettek neki a pénz- és vámügyőrök. És mindez azért ment ilyen flottul, mert a városi párttitkár odahatott az illetékes szerveknél, hogy ugyan ne cseszegessék már "a német kereskedőt" azzal, hogy vám- és devizabűncselekményeket követ el, mert a debreceni dolgozó néptömegeknek így nem kellett Bécsbe menniük.

unionista‎ (törölt) 2016.09.03. 15:09:17

@neoteny:
te 1988-ban éppen magyarországon éltél?

neoteny · http://word.blog.hu 2016.09.03. 18:24:26

@unionista‎:

1) hány forintért vehettél egy Sony Trinitron tévét a debreceni Kálvin téri üzletközpontban 1988-ban?

2) ugyanaz a Sony Trinitron hány schillingbe került 1988-ban Bécsben a Mariahilfer Strasse-n?

3) a Debrecenben forintért eladott Sony Trinitron tévét melyik gazdasági entitás (vállalat) importálta?

4) a 3-as pontban szereplő vállalat honnét tett szert nyugati valutára, amivel fizetett az importtermékekért, jelen esetben a Sony Trinitron tévéért?

unionista‎ (törölt) 2016.09.03. 18:44:33

@neoteny:
ekkoriban létre lehetett hozni vegyesvállalatokat. a grósz-féle politikai vezetés ezt preferálta. ők először csak gazdasági rendszerváltást akartak (egypárti keretek között beengedni a működő tőkét) és majd ezek után politikait (bevezetni a többpártrendszert). azt, hogy mit mennyiért adtak pontosan nem tudom. nyilván piaci árakon értékesítettek.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.09.03. 19:37:59

@unionista‎:

"ekkoriban létre lehetett hozni vegyesvállalatokat."

Ki váltotta a magyar forintot nyugatnémet márkára?

"hogy mit mennyiért adtak pontosan nem tudom"

Akkor azt sem tudod, hogy megérte-e egy debreceninek elautóznia Bécsbe a Mariahilfer Strasse-ra, és ott megvenni a Sony Trinitron tévét.
süti beállítások módosítása