Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Éjszakázásra kényszerítjük a vadakat

cinghiale-in-citt_-640x478.jpg

Az emberek félnek a vadállatoktól, különösen a nagyméretű emlősöktől. Ők is félnek tőlünk, ezért, ahol az ember jelenléte fokozottabb, egyre inkább éjszaka járnak eleség után.

A Berkeley egyetem kutatói több mint 60 állatfajta szokásainak megváltozását vizsgálták ennek fényében. Az eredményeket a Science-ben publikálták.

Az emberek sok 10 ezer év alatt jutottak el a vadászó-gyűjtögető életmódtól a földművelésig, az állattenyésztésig, az urbanizációig, az iparosodásig. Ez afejlődés hatással volt az állatokra is, egyes fajok kihaltak, mások alkalmazkodtak, úgy, hogy az éjszakai életet választották.

A kutatók azokat az adatokat elemezték, amelyeket GPS és kamerás figyeléssel nyertek az állatok éjszakai mozgásáról azoknak a zónákban, amelyekben a legtöbb, illetve a legkevesebb emberi tevékenység folyt. Minden olyan mozgást figyelembe vettek, amely zavarhatja az állatokat, a vadászaton, földművelésen iparon kívül még a kirándulást és a sportolást is.

Végül megállapították, hogy átlagosan 20%-kal nőtt az állatok éjszakai mozgása.

A leginkább érintettek a nagy emlősök. A sportvadászat miatt az afrikai fekete antilop, például, nappal nem tud eljutni a vízhez, a vaddisznónak az urbanizáció miatt kellett szokásain változtatni. A prérifarkasnak a kirándulók miatt kell éjszaka zsákmányt keresnie. Több éjszakára van szüksége a tigrisnek is, és a vörös mazamának, a szarvasfélékhez tartozó dél-amerikai állatnak is.

Az alkalmazkodásnak van pozitívuma, amennyiben elősegíti az állat és az ember békés együttélését, de károsan hat az állatokra, csökkenti a tevékenységüket és a fiatalok túlélési esélyeit. Változik a zsákmányoló és a zsákmány viszonya is, ha a zsákmány éjszakai életre szorul, a zsákmányoló könnyebben elkapja.

A helyzet javítása érdekében a kutatók javasolják a „zoning temporale” bevezetését, azaz a nap bizonyos óráiban egyes emberi tevékenységek korlátozását. Ezt egyes helyeken, reprodukciós évszakokban már meg is valósították.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sz.jani 2018.07.21. 01:08:38

A vaddisznók elég tanulékony állatok. A helyi sportvadász társaság területén, ahol vadásszák őket éjszaka, lámpával is, szinte lehetetlen vaddisznóval találkozni, annyira rászoktak az éjszakai életmódra. A szomszédos állami erdőgazdaság területén, ahol tilos lámpával vadászni, és a téli szezon kivételével nem is nagyon zargatják őket, simán össze lehet futni velük a késő délutáni órákban.

Kelly és a szexi dög 2018.07.21. 08:48:00

@sz.jani: jön a sertéspestis, aztán sehol nem lesz vaddisznó - se nappal, se éjjel...

szepipiktor 2018.07.21. 09:18:36

Én szeretném, ha aktivista mozgalmak indulnának azért is, mert mondjuk a tigrisek miatt egyes állatok éjszakai, rejtőzködő életmódra kényszerülnek! Arra is kellene, akik #metoo-hoz hasonlóan kiállnának például a rókák mellett, mert a galád emberek nem engedik, hogy nappal lopjanak tyúkokat.
Én betiltanám a VUK-ok és a Tüskevár-at is, mert abban lelőnek állatokat, a nádasban madárra lövöldözik a főszereplő, szóval milyen már, hogy egy ember emberként viselkedik!
.
Ez is ilyen, hiszen az átalakulás az evolúciós folyamatok része, az évmilliók alatt számtalan faj változtatta meg életmódját, például volt ami a vízből költözött a szárazföldre. de maha az ember is folyamatosan változik.
.
Borzalmas viszont, hogy ma "gondolkodók" nem akarnak az élet részének lenni, hanem ostoba magamutogatással publikálnak baromságokat.
Lenne megoldás: tessék már közölni, hogy MIKOR volt olyan, akár évszázadokkal korábban, hogy egy vaddisznó életszerűen mászkált nappal az emberek közelében!? SOHA! 500 évvel ezelőtt sem!
Tehát mi, emberek senkit nem klényszerítünk életmódváltoztatásra. Ha azt írták volna, hogy az életterül csökkenése miatt kényszerűlnek erre, azt elfogadom, az tényleg az emberek felelőssége, de számomra az ember fontosabb az állatoknál.
De a cikk, a poszt nem erről szól, hanem a szokásos hangulatkeltő "méregzöld" aktivista alapú csupán.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) egészség (92) Egészség (16) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) élet (42) Élet (3) életkor (3) életminőség (3) életmód (154) Életmód (19) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) Film (8) film (36) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) Földrajz (4) földrajz (7) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) fotó (12) Fotó (8) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) Gondolkodom (7) gondolkodom (48) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) holokauszt (17) Holokauszt (5) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) irodalom (150) Irodalom (15) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klimaváltozás (3) klímaváltozás (28) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kulturtörténet (11) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) Rock (38) rock (68) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) társadalom (185) Társadalom (31) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) zene (31) Zene (146) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása