Ha érteni akarod, miért üldözi a NER ennyire azokat, akik saját hatáskörben megoldanak egy apró problémát, értened kell a NER működési elvét, pontosabban hatalommegőrzési módszerét - őrültség, de van benne rendszer:
- A hatalom megőrzésének legfontosabb eszköze a feudális struktúrák kiépítése, azaz egy soklépcsős hierarchikus társadalom kiépítése, amelyben mindenki a felette lévőtől függ.
Ennek nélkülözhetetlen része a család, amely a NER-ben (más autokrata, fasiszta, totalitárius rendszerekhez hasonlóan) nem a bensőséges viszonyok egyik helyszíne (amelyből, ha elnyomó, mérgező, kiléphetünk), hanem a mindent átható elnyomás nélkülözhetetlen eszköze: a szociális biztonsági rendszerek leépülésével (rokkantsági és munkanélküli ellátások alacsony szintjével, a nyugdíj gyerekszámhoz kötésének terveivel) a család kegyeitől függ a puszta túlélésünk, egzisztenciálisan ki vagyunk szolgáltatva a családnak, és zsarolhatók vagyunk a családon keresztül (kinyitod a szádat > piszkálják a gyerekedet az iskolában, kirúgják a rokonodat az állami munkahelyéről, azaz vagy megutál a családod, és ezért közösít ki és hagy pusztulni, vagy mindannyian éhenhaltok). Így biztosított, hogy a gyerek már a családon belül is az alattvalói létre, a kussolásra szocializálódjon, hisz enélkül még „rossz példát” mutathatna az iskolában, mint azok a vásott kölykök, akik nyolcévesen rámutatnak a hittanórán elhangzó dolgok ellentmondásaira, visszásságaira és az emberi jóérzéssel való összeegyeztethetetlenségekre (igen, az a szemét kölyköt zavarja az a gondolat, hogy általa jónak ismert emberek a pokolra kerülnek, mert nem járnak templomba). A családon kívüli szolidaritás csak „jótékonyság”-ként és kizárólag egyházi struktúrák ellenőrzése alatt történhet (a szociális intézményrendszer egészen a nevelőszülői hálózatokig bezárólag egyházi ellenőrzés alá került), a túléléshez nem jogod van, hanem ez hűbérúri vagy egyházi kegy. A társadalmi szolidaritásra alapozó biztonságot a NER-ben felváltja a családtól való egzisztenciális függőség. (Csak a dolgok aktualitása miatt utalok itt arra, hogy a gender-képzés betiltása is ebbe a sémába illik: a gender-kutatók tudományosan vizsgálják azt a jelenséget, hogy az ember nagyjából két nembeli változatban születik, amelyek különböző korokban és különböző társadalmakban és szubkultúrákban más-másféleképp nyilvánulnak meg, amely tudományos eredményekből persze társadalompolitikai következtetéseket kellene levonni, ha tényalapú szakpolitikákat akarnánk folytatni – és mivel a család ezzel a nő-férfi-dologgal kapcsolatos, ennek tudományos vizsgálata, ez a tudományág jelenti a legnagyobb fenyegetést a NER-re.)
- A szakpolitikai intézkedések nem valós problémákra adott valós megoldási kísérletek, hanem hangosan hirdetett álproblémákra adott pszeudomegoldások. A mindennapi élet valós problémáival vagy az élet jobbá tételével a NER nemigen foglalkozik, és soha nem is ígért ilyesmit: nem véletlen, hogy a választásokon választási program nélkül indult: nem rendelkezik stratégiákkal a problémák megoldására, és képtelen is ezeket megoldani, mert inkompetens embereket ültet kulcspozíciókba – hiszen a NER munkaszervező elve nem a hozzáértés, hanem a hűbéri függelem, azaz pozícióba nem a hozzáértésed miatt kerülsz, hanem a patrónusod jóvoltából, akinek ezért hálás alázattal tartozol (és ez a miniszteritől a falusi kisvállalkozás takarítói pozíciójáig van így). Ezért a NER hozzáértés hiányában tényleges képtelen a valódi problémák megoldására (a játszótérjavítástól a külpolitikáig minden szinten), és ezért nélkülözhetetlen, hogy senki ne mutasson rá valós problémára és azok valós megoldására.
Összefoglalva: A NER a választóit tehát anyagi tekintetben egzisztenciális kiszolgáltatottságban tartja, miközben szellemileg mesterségesen létrehozott problémákra adott pszeudointézkedésekkel ringatja abban a hitben, hogy a kormány gondoskodik az egyén biztonságáról (aka panem et circenses).
Namármost, mit is csinálnak ezek a játszótérjavító, kórháztakarító, kiselejtezett tévéket kórházakba juttató, hajléktalanetető és egyéb önszerveződő brigádok (a kétfarkúakat is beleértve)??
- Rámutatnak arra, hogy konkrét dolgokra konkrét megoldások vannak. Azaz arra, hogy a mindennapok apró problémái megoldhatók.
- Ezzel rámutatnak a helyi önkormányzat és a kormány inkompetenciájára (baszki, egy mezei apuka meg tudja oldani, amire a hűbérura, pardon, a polgármester képtelen – van ennél nagyobb sértés???)
- A közért felelősséget vállaló polgárként viselkednek, ahelyett, hogy rendes alattvalóként az úrtól/Úrtól várnák a megoldást.
- Társadalmi szolidaritást vállalnak családi/egyházi struktúrákon kívül és túlmenően, és ezzel rámutatnak arra, hogy a társadalmi szolidaritás átfogóbb, mint a családi függőség, sőt, lehetővé teszi, hogy a családtól ne függjünk egzisztenciálisan.
- Idegenek megbíznak egymásban ezekben az akciókban, ahelyett, hogy a családba és a (felülről ellenőrzött) egyházközösségbe bezárkóznának és ezzel bebizonyítják, hogy lehetséges a családi körön túlmenően megbízni egymásban és együttműködni.
Összefoglalva: 1. Az ilyesfajta önszerveződések kilépnek a NER ellenőrzése alól azzal, hogy nem tagozódnak be sem családi, sem egyházi struktúrák alá és ezzel megkérdőjelezik ezeknek a struktúráknak a kizárólagosságát, és 2. álproblémák helyett a valósággal foglalkoznak, ezzel az álproblémákról a valóságra irányítják a nép figyelmét, sőt, ezeket még meg is oldják és ezzel rámutatnak arra, hogy a problémák elvileg megoldhatók, és egyben a NER inkompetenciájára hívják fel a figyelmet.
Lehet-e nagyobb fenyegetés a NER-re (vagy bármely fasisztoid-autoriter-totalitárius rendszerre) nézve, mint a való világban valós problémákat puszta önzetlen szolidaritásból megoldó polgárok önszerveződése?
