Gépagy blog

Gépagy blog

Mint a mesében! Három csapás a magyar napelem-szektorra!

2015. január 29. - fulopmiklos

Három a magyar igazság tartja a közmondás, ám törvényalkotónak sikerült ezt is túlszárnyalnia. Az elmúlt időszakban a napelemes rendszerek elterjedését nemhogy nem segíti elő a törvényalkotó, hanem igyekszik minél jobban megsarcolni azt.

no_solar_energy.jpg

Az alábbi levelet a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség illetékesei jutattak el számunkra, amit változtatás nélkül adunk közre:

Érthetetlen számunkra ez a nagy igyekezet. Az elmúlt egy évben a megújuló energiaipar elleni intézkedés-sorozatba illeszkedik be a legutóbb kivetett, a sorban ötödik elem, a termékdíj. Szeretnénk kihangsúlyozni, hogy nem feltétlen az adó, hanem annak átgondolatlannak tűnő mértéke, illetve bevezetésének mikéntje ellen emeljük fel szavunkat.

Tiltakozik az Magyar Napelem Napkollektor Szövetség a hazai napelemes rendszerekre kivetett és azok elterjedést gátló rendelkezések ellen! Mik is ezek:

  1. Napelemes termékdíj, melynek mértéke 114 Ft/kg. A díj ~ 5%-al emeli a napelemek árát.
  2. A csökkentett átvételi ár,  2015. január 01-től csökkentett KÁT (kötelező átvételi tarifa) árak ellen. A megújuló alapú villamosenergia termelő beruházások megtérülési ideje ezzel lényegesen kitolódik, ami a támogatás hiánya miatt már egyébként is kétségessé tette némely beruházást.            
  3. Új OTSZ - új költségek, A 2015.03.05-től hatályba lépő új Országos Tűzvédelmi Szabályzat kötelezi a beruházót a napelemes rendszerek mellé táv és kézi működtetésű egyenáramú tűzvédelmi kapcsoló beépítésére, ez további 10-15%-os beruházási többletköltséggel jár.

+1 A ráadás, a megítélt pályázati támogatások drasztikus csökkentése!

Az elbírált pályázatok támogatási keretének drasztikus csökkentése, a KEOP-2014-4.10.0/K és KEOP-2014-4.10.0/N pályázatokra szánt támogatási keret drasztikus csökkentése ellen (1260/2014. (IV.22.) Korm. határozat). Mit ér a rezsicsökkentés, ha közben folyamatosan növekednek az adóterhek, gátolva ezzel a fejlett energiatakarékos technológiák, és a megújuló energiahasznosító rendszerek elterjedését!

Érthetetlen és megmagyarázhatatlan, hogy addig, amíg a világ 70 országa átvette az EEG-t (Német megújuló energia törtvényt) nálunk nincs megújuló energia törvény - az öt éve fiókban pihenő METÁR - amely kiszámíthatóvá és tervezhetővé tenné a megújuló energiahasznosító beruházásokat.

A levél aláírói Kiss Ernő és Bocsó Imre a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség elnöke és alelnöke.

A bejegyzés trackback címe:

https://gepagy.blog.hu/api/trackback/id/tr287119613

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.01.29. 12:32:39

A termékdíj nevetséges, az indoklása még inkább. Nem sok esze lehetett, aki kitalálta. És annak sem, aki ragaszkodik a fenntartásához.

Másfelől a piacinál magasabb átvételi árat semmi nem indokolná.

"A megújuló alapú villamosenergia termelő beruházások megtérülési ideje ezzel lényegesen kitolódik, ami a támogatás hiánya miatt már egyébként is kétségessé tette némely beruházást."

Az már régen rossz, ha egy beruházás csak a támogatások miatt térül meg. Amúgy meg ezt hívják üzleti kockázatnak. Normális piacgazdaságban - jó, itt nem az van - nincs olyan, hogy évekig garantálják egy áru vételárát.

Novák Aircraft Ferencné 2015.01.29. 13:04:15

Hülyeség az egész, úgy ahogy van. Nem tudom mi értelme van a termékdíj bevezetésének ebben az esetben.
Viszont azért a piaci ár feletti átvételt nem kellene biztosítani. Milyen alapon?

gigabursch 2015.01.29. 13:07:00

Ez már kitágyalásra került tk a noemisszió-n is. Legalább trackback szinten jelenne meg.

Amúgy ezek a többletköltségek és a felesleges biztosítási rendszer baromság.

Bár nem elterjedt még, de épp egy magyar találmány a napelemes tetőcserép.
Könyörgöm: Az a fajankó aki ezt kitalálta, elmerengett, hogy egy normál tető bramacból, vagy duplán rakott hódfarkűból hány kg egy 80-100 m2 alapterületen, síme egyszerű nyeregtető esetén?

ááááááhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhh

hümhüm 2015.01.29. 13:58:01

Khm khm...
A poszt írója és a hülyéző kommentelők eltűnődtek már azon, hogy a napelemek lehetséges anyagai közül az üveg, a gallium-arzenid vagy a gallium-indium-foszfid mennyire környezetbarát anyagok? és mit és hogyan kellene csinálni velük, hogy ne ártsanak?
Amúgy a csökkentett villamosenergia átvételi ár még így is sokkal magasabb, mint a szokványos úton előállított villamos energia ára....miért is a cégeknek és a lakosságnak kellene még jobban hozzájárulni a napelem üzlethez?
Ami a tűzvédelmi (fő)kapcsolót illeti: hö-hö-hö
nehgy már 10-15%-kal növelje a beruházás költségét. A posztolónak fogalma sincs ezek szerint, hogy mi az....

Szelid sunmalac 2015.01.29. 14:01:03

Ez a legnagyobb problemad, amikor szerencsetlen fociastainknak nincs hol jatszaniuk?! Hazarulo! Kulonben is meg van oldva egy uj atomreaktorral.

Szelid sunmalac 2015.01.29. 14:04:51

@hümhüm: 40-50 evre terveznek napelemeket. De meseld el mennyivel karosabb, mint a radioaktiv hulladek! Aztan meselhetsz arrol is, hogy a tavhonek mennyi az allami tamogatasa.

Comprende 2015.01.29. 14:16:33

Le fog e hullani a rózsaszínű hazugságkupac a zemberek szeméről valamikor?
Nem fog !
Azért tud a nemmegszorítások, adócsökkentések kurtmánya bármit megtenni ótvaros hazugságokkal.
Nektek amúgy mekkora a söralátétetek ?
1-2-3-5 négyzetméter ?
Mármint a pöttyös seggű magyaroknak ígért adóbevallás. . . söralátétje ?
És el tudunk e felejteni 1 milliárdot bevallani ? Nekik nem fért rá a söralátétjére. Meg a család összedobta :)
Na de hogy pozitívat is írjak:
A hivatkozott OTSZ rendelet , amit nem csak a napelemesek rá..sára írtak át, na az kitörölte az autókban kötelező tartozéknak számító tűzoltó készülék személyautókra vonatkozó mentességét . Azaz hogy nőjön a GDP, meg a haverok vagyona, akkortól / 2015.03.05-től / kötelező mindenkinek venni valamiféle poroltót.
Ha emlékszünk még az elsősegély doboz miatti rendőrségi akciókra, akkor
2015.03.05-től arra is készülhet mindenki.
Csak mert a 286.-ik adócsökkentést is végre tudja hajtani majd a kurmány.
És persze ez sem megszoritás, az rendszerellenség, aki olyat állít.
Az egyik baromnál dübögött a gazdaság, a másiknál meg jobban teljesít.
Mint Villon költő írta:
" Mert mind egy kutya szőke, barna, boldog ki nem próbálta még "
Tényleg meneküljön ki merre lát. . . . .

citrix 2015.01.29. 14:46:45

Minden termékdíj valójában bújtatott áfaemelés. Orbán már régen szerette volna a "luxusáfa" bevezetését ami a hideg vízen (és a stadionbelépőn mert az adómentes) kívül mindenre vonatkozna. Az EU-ban 27% a maximum, ezért az ötlet megbukott. De a Habony-Orbán agytrösztnek kreativitásért nem kell a szomszédba mennie, bevezették lépcsőzetesen a "termékdíj" fogalmát ami bújtatott áfaemelés lényegében. Az EU ezt már nem vétózta meg, puszi nekik.

$pi$ 2015.01.29. 15:07:01

@Szelid sunmalac: "40-50 evre terveznek napelemeket. "

Valójában 20-25 évre. Addigra a teljesítmény mintegy 20%-a veszik el. Senki sem tudja, hogy mi lesz utána ezekkel a napelemekkel.

Fazakas László 2015.01.29. 15:10:02

Nos, akkor tehát a kormány még egy pofont adott a hazai fejlődésnek és halálra ítélt egy éppencsak feltörekvő iparágat (a hazai napelem-gyártást). Mert ha emelkedik (amúgy is túl magas) a napelemek ára, vajon mit csinál az átlag-magyar?
Többnyire nem veszi meg a drágát, helyette viszont kimegy az első szomszédos EU országba és onnan hozza be! Mert ott minden bizonnyal nincsen rajta termékdíj! No meg az a fránya 27%-os ÁFA sem!
És lehet, hogy a két - mindezen megtakarított összeg még az kiutazás-beszállítás utiköltségét is kompenzálja.
A hazai dohánytermékekkel nem szinte ugyanez a helyzet? Hiába a NAV és játsszák itt a nagy vasszigort, a becsempészett el elkobozott csempész-dohányáru jelenlegi mennyisége csupán a jéghegy csúcsa! Hogy ezt miért nem veszik észre?
Háááát? ....
Még az átkosban, amikor határok, vámok ... szóval - a lakosság számára itt mindenféle földi rossz dolgok léteztek a "baráti" országok között (KGST), az egyik volt kollegám - még amikor építkezett, épülő házának fűtéséhez a sokkalta jobb minőségű lapradiátorokat Csehszlovákiából hozta be!
Mert akkoriban, s az akkori árak mentén számolva - az utiköltséggel, hivatalos vámmal, és más egyebekkel együtt is jóval olcsóbban (csaknem a felében!) vette meg odakinn, mintha itthon egy Tüzép-telepen tette volna mindezt.

NemNick 2015.01.29. 16:14:54

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Az már régen rossz, ha egy beruházás csak a támogatások miatt térül meg. Amúgy meg ezt hívják üzleti kockázatnak. Normális piacgazdaságban - jó, itt nem az van - nincs olyan, hogy évekig garantálják egy áru vételárát. "

...kivéve, ha egyéb szempontok miatt - mittudomén, jó levegő, energiafüggés csökkentése, diverzifikálás - támogathatónak ítélik.
Hülyeség, mi?

jet set 2015.01.29. 16:49:30

Gondolom rengetegen amiatt nem fognak napelemet telepíteni, mert a másfél milliós költség megnövekedett 50ezer Ft-tal. Be kellene látni, hogy jelenleg nem éri meg a napelem. Se így se úgy.

NemNick 2015.01.29. 17:04:50

@hümhüm: _"A poszt írója és a hülyéző kommentelők eltűnődtek már azon, hogy a napelemek lehetséges anyagai közül az üveg, a gallium-arzenid vagy a gallium-indium-foszfid mennyire környezetbarát anyagok?"_

Az "üveg" speciel eléggé. A többivel kapcsolatosan: mivel vékony, filmszerű rétegben szerepelnek, a m%-os arányuk kb 0,01-0,1 körül jár. Nem mellesleg, hasonló anyagok találhatók a LED-ekben is, szóval egyáltalán nem unikum.

" és mit és hogyan kellene csinálni velük, hogy ne ártsanak?"

Mondjuk, összegyűjteni - majd 10-30 év múlva (tehát nem most). A technológia már adott, de nyilván addigra még jobb, kifinomultabb módszerek lesznek.
A fent említett LED-ek, vagy akár akksik, vagy elemek összegyűjtése (amikre kivetett díj, ugye a töredéke a szóban forgónak, remélem, az leesett még neked is), azért pöttyet nehezebb, tekintve, hogy nem nagyon szoktak kidobni a kukákba pár négyzetméter napelemet, vagy elszórni az utcán. De biztos igazad van, ha mesterkélt torokköszörüléssel indítasz.

"Amúgy a csökkentett villamosenergia átvételi ár még így is sokkal magasabb, mint a szokványos úton előállított villamos energia ára...."
"miért is a cégeknek és a lakosságnak kellene még jobban hozzájárulni a napelem üzlethez?"
Hasonlóan remek képességű Nocraft Jozsefne cimborádnak már megválaszoltam.

"Ami a tűzvédelmi (fő)kapcsolót illeti: hö-hö-hö
nehgy már 10-15%-kal növelje a beruházás költségét"

Az a gond, kacarászó entellektüel kommenttársam, hogy nem egy egyszerű főkapcsolóról van szó, hanem speciális (egészen pontosan: eddig SEHOL normálisan nem specifikált) távirányítású tűzvédelmi főkapcsolóról. Ez egy háztartási méretű napelemes beruházásnál simán rádobhat egy 20-30%-t is akár. (A szakma - tudom, mind hazudnak és szabotálják a NER-t - szerint egy 1-1,5 millás átlagos napelemtelepítés költséget ez a kettő olyan 400000-el dob meg...)
És, mivel tűzvédelmi eszköz, ugye egy újabb hatóság, illetve a beüzemelés és a rendszeres ellenőrzés díja...

Máshol, tőlünk nyugatabbra, elég egy speciális hab, amit a napelemekre fújva azokat leárnyékolja, és így megszűnik az áramtermelés. (Még mielőtt: igen, Németországban kötelező egy ideje, csak ott ugye, VAN támogatás a napelemeken, a kiépítésen és a megtermelt áramon - nem pályázati, esetleges, hanem automatice. És nem véletlenül nem a német megoldás terjedt el.)

NemNick 2015.01.29. 17:06:26

@jet set: A te példád esetében inkább 40%-al, 400000-el.

Szelid sunmalac 2015.01.29. 17:35:59

Hihetetlen, hogy ebben a kurva vilagban mindenki hulye, csak a magyar kormany helilopter. Az az idiotak meg valahogy megis mindig elobbre vannak. Galadsag! A megujulo energia rossz! Eeeerteem? Inkabb viragoztassuk fel a vasiparunk! Aze a jovo, en mondom!

Parajpuding 2015.01.29. 17:37:17

A fideszmaffia háttérbe akarja szorítani a megújuló energiaforrásokat az atomenergiával szemben. Semmi másról nem szól a dolog. A termékdíj pedig régen nem az, amiről szólnia kellene az eredeti elképzelésnek megfelelően. Egy sarc, hogy bevételi forrás legyen a folyamatosan enyves kezek által kiürített zsákban.
Az a kormány, amelyik nehezíti a megújulók térhódítását, az aljas, dilettáns és tolvaj.

steery 2015.01.29. 18:00:24

A megújuló energiatermelő rendszerek elterjedésének akadályozása egy teljesen érthető számításon alapul: Amíg a polgárok a közmű hálózatról szerzik be az energiát, azt jól lehet adóztatni és szabályozni. Ha túl sokan kezdenek el napcellákat használni, a fogyasztás nagyon ingadozni fog, mert amikor süt a nap, keveseknek kell az áram, amikor meg sötét van, előbb-utóbb lemerülnek a szünetmentes tápok és mindenki a hálózatról akar vételezni. Csakhogy a nagy erőműveket nem lehet gazdaságosan, rendszeresen ki-be kapcsolgatni, meg állítgatni a teljesítményüket, mert nem erre vannak kitalálva. Tehát a fogyasztás ingadozásának növekedése hol fölös áramkapacitást, hol áramhiányt okozna az országban. És mivel a szomszédaink is hasonló cipőben járnak, oda sem tudjuk exportálni az áramot vagy importálni a fölösleget, mert egyszerre süt a nap ott is.

A sikeres kizsákmányoló állam lényege a polgárok függésben tartása. Minél függetlenebb vagy a jól ellenőrizhető, központosított rendszerektől, annál nehezebben tudnak megsápolni. A függés fő területei: pénz helyett bankkártya, saját energiatermelés helyett vásárold, saját élelemtermelés helyett vásárold, saját kút helyett közművizet igyál, saját autó helyett tömegközlekedj, saját rádiós hálózat helyett használj mobiltelefont és internetet. Öngyógyítás helyett járj orvoshoz meg kórházba, természetes szerek helyett szedjél drága és mellékhatásokban bővelkedő gyógyszereket, önképzés helyett vidd a gyereked iskolába, magánvállalkozás helyett dolgozz az államnak vagy a multiknak. Így működik a rendszer.

igazi hős 2015.01.29. 18:16:13

Magyarországon 33% adó van a napelemeken, Szlovákiában 19%. Az építőiparban ekkora különbség döntő. Annak lesz a legjobb esélye,aki kiviszi a beszerzést, és ha a beszerzésre van szlovák cég, akkor már érdemes az egészet kivinni és már a munkabér sem itthon adózik (az is kevesebb, mint itthon). Bőven többet nyer vele, mint az árfolyamkockázat. Lesz ebből fellendülés csak nézzétek.
Bár amióta a külföldön dolgozókat is beleszámítjuk a hazai foglalkoztatásba, ez is belefér az egymillió új munkahelybe.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.01.29. 19:02:28

@NemNick:

"Hülyeség, mi?"

Igen, az.

"Hasonlóan remek képességű Nocraft Jozsefne cimborádnak már megválaszoltam."

Mondtam már, hogy személyeskedj a kurva anyáddal?

Nagy Szabi 2015.02.03. 12:11:44

Paks II -t projektet nehez lenne leallitani, viszont veszteseges lenne majd eladni a tultermesleset, ha a haztartasok tulnyomo tobbsege majdcsak ingyenes a megujulo energiat hasznalna addigra

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.02.03. 13:53:06

@Nagy Szabi:

A megújulók ingyen vannak? A boltban ingyen adják a napelemet, a napkollektort és a szélgenerátort?

Mercel 2015.03.23. 11:09:49

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Úgy emlékszem a múltkor spec. Velem minden előzmény nélkül simán tudtál személyeskedni, ha pedig az ember ránéz az aktvitásodra
láthatja, hogy a hozzászólásaid nagy része pont erről szól. Ennek fényében vicces, hogy máson ugyanezt kurvaanyázva kéred számon..:)

Egyébként igen a megújuló erőforrások konkrétan ingyen vannak, a kiaknázásukhoz kell befektetés.
A támogatásra pedig átmenetileg az előterjesztés miatt van szükség. Helyesebben volna szükség.

Nehezemre esik, hogy a végére ne engedjek el valami hasonlót mint te, de aztán úgy döntöttem, hogy inkább nem teszem hiszen akkor én is hozzád hasonló lennék annak pedig még a látszatát is elkerülném.:)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.03.23. 11:13:28

@Mercel:

"Egyébként igen a megújuló erőforrások konkrétan ingyen vannak, a kiaknázásukhoz kell befektetés."

A földgáz, kőolaj vagy szén is konkrétan ingyen vannak, csak a kiaknázásukhoz kell sok-sok befektetés. :D

"A támogatásra pedig átmenetileg az előterjesztés miatt van szükség. "

Miféle előterjesztésről beszélsz? Előterjeszteni javaslatokat szoktak.

Mercel 2015.03.23. 11:16:17

A napenergia egyébként pontosan az a megújuló energia aminek a kiaknázásával nem bolygatunk meg a környezetben semmit.
Ellentétben a víz, és szélerőművekkel.
Ergo igenis kiemelt támogatást igényelne és érdemelne.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.03.23. 11:37:33

@Mercel:

A kiemelt támogatást meg is kapja. Számolj utána, mennyibe fájna neked, ha otthon, akkumulátorokban kellene tárolnod a fölös termelést. Azt is, mennyi veszne el hónapok alatt az akkuk önkisülése miatt.

Ezzel szemben az állam kötelezi az áramszolgáltatót, hogy akár hónapokig tárolja neked a megtermelt áramodat INGYEN, hogy azt akkor vedd ki a rendszerből, amikor akarod - akár csúcsidőben is (éves szaldó).

Ettől függetlenül faszság az ilyen brutális mértékű termékdíj. Nem a díj kivetésével van a baj, hanem a mértékével.

Mercel 2015.03.23. 11:37:59

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

"A támogatásra pedig átmenetileg az előterjesztés miatt van szükség. "
Elütés volt. Elterjesztés akart lenni. Mondjuk az jellemző, hogy egy Elütésbe kapaszkodsz bele a lényeg helyett.:)

Ugyan ez az ásványi eredetű energiahordozók pariba állítása. Egyrészt nem ugyanaz a nagyságrend, másrészt jellemzően egyszeri beruházás és ami a lényeg sem az energiahordozók bányászata sem a felhasználása nem jár környezetszennyezéssel.
Egyrészt nem bányászod másrészt nem égeted el, harmadrészt nem merül ki hanem folyamatosan rendelkezésre áll.
De ne is foglalkozz ilyenekkel,inkább ragadjunk le egy negyedikes iskolás által is értelmezhető elütésen.
Az produktívabb nyilván:)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.03.23. 11:54:45

@Mercel:

Jellemző rád, hogy az ellenérvre (állami támogatás a kötelező átvétellel) nem is reagálsz, mert az cáfolja a véleményedet.

"Ugyan ez az ásványi eredetű energiahordozók pariba állítása."

Te kis idióta, de hoztad fel érvként, hogy a megújulók ingyen vannak, csak a kiaknázásukhoz kell befektetés. Aztán terelsz, ha megírják neked, hogy a fosszilisekkel is ugyanez van?

Tanulj meg tisztességesen érvelni mellébeszélés, hazudozás és terelés helyett.
süti beállítások módosítása