Mindent kipróbálunk, mindenről elmondjuk a véleményünk.

Gadget és Hardver

Az egyik legjobb tipp, hogy a Windows hónapok múlva is gyors maradjon

2018. június 18. - annyi amennyi

A sok feltelepített program lelassítja a rendszert, mi most erre mutatunk megoldást.

portableapps_nyito.png


 

 

 


GearBest kuponos akciók 2018 június 19.


 

 

Természetesen a portable, más néven hordozható alkalmazásokról lesz szó. A dolog nyilván nem új keletű, ennek ellenére abban bízunk, hogy tudunk még újat mutatni nektek. Mindenekelőtt gondoljuk át, hogy milyen előnyökkel jár, ha kedvenc szoftvereinket „mobilizáljuk”. Nyilvánvaló, ilyen módon egy könnyed mozdulattal átmásolhatjuk alkalmazásainkat a pendrive-ra, amit aztán bárhol használhatunk. Egyszerűen megoldható az is, hogy az operációs rendszer is a kezünk ügyében maradjon, de kezdetnek talán kezdjük egy simább manőverrel.

A fentiek mellett szót érdemel még, hogy a hordozható programok nem, vagy csak minimális mértékben írnak bele a regisztrációs rendszerbe, így meg tudjuk őrizni a Windows telepítés utáni tiszta állapotát.

Véleményünk szerint a legegyszerűbben egy keretszoftverrel valósítható meg a dolog. Ebben a műfajban minden kétséget kizáróan a PortableApps a nyerő. Az ingyenes alkalmazás magyar nyelvű, a használata biztosan nem okoz problémákat, de azért itt most mellékelünk egy kis útmutatót.

Töltsük le a szoftvert a hivatalos oldalról (fenti kép!), mással itt egyelőre ne is foglalkozzunk, mert természetesen nem szükséges egyesével letöltögetnünk a kiszemelt alkalmazásokat. 

portableapps telepites

Bár az indítás után a dolog úgy fest, mint egy klasszikus telepítés, ez inkább csak egy kitömörítés. Ez azért fontos, mert így adminisztrációs jog nélkül is elindítható. A PortableApps keretszoftvere alapértelmezetten egy USB-s kulcsra települne, ami persze nem azt jelenti, hogy más adathordozón rosszul érezné magát. A telepítés során választhatjuk a „Felhő” opciót is, ilyenkor a szoftver automatikusan felkutatja a szinkronizált mappákat – pl. Windows 10 alatt a OneDrive mappát fogja felkínálni.

portableapps telepites 01

Az első indításnál az alkalmazás egy kategóriákba szedett listán mutatja meg, hogy mely szoftvereket tudjuk egy kattintással letölteni. 

pad install

Most nézzünk néhány klasszikus, sokak által szeretett programot:

  • Notepad++
  • Blender
  • FastStone Image Viewer
  • IrfanView
  • RawTherapee
  • Google Chrome
  • Mozilla Firefox
  • Mozilla Thunderbird
  • Opera
  • qBittorrent
  • Transmission
  • µTorrent
  • AIMP
  • VLC Media Player
  • LibreOffice
  • Sumatra
  • 7-Zip
  • CPU-Z
  • CrystalDiskMark/Info
  • FreeCommander

A PortableApps-ről nem árt tudni, hogy ingyenesen, regisztráció nélkül használható, az itt letöltött programok pedig nem tartalmaznak kéretlen tartalmakat (Potentially Unwanted Programs). A letöltések jelen pillanatban 980 millió körül mozognak, az elérhető szoftverek száma 300 felett van. Na most valószínű, hogy lesz egy-két olyan cím, amit nem leltek fel a katalógusban, ám mi erre is gondoltunk, és pár bekezdéssel később el is áruljuk, hogy mit javasolunk! 

Ha vetünk egy pillantást a PortableApps mappaszerkezetére (App, Data, Other), akkor szerintem úgy is ki fogunk igazodni rajta, ha az ereinkben nem bitek csordogálnak Ezt egyébként akkor tanácsos megtenni, ha a már telepített alkalmazásunk beállításait kívánjuk átmenteni a hordozható verzióba. A manőver legtöbbször ki fog merülni annyiban, hogy néhány .ini fájlt egyszerűen átmozgatunk a Data mappába, majd felülírjuk a már ottlévő állományt.

Most pedig tekintsük meg, hogy a platform belakva mit mutat:

pap app

Mint látjátok, a PortableApps lényegében csak azt a célt fogja szolgálni, hogy a hivatalos weboldalról letölthető alkalmazásokat egyszerűen menedzselhessük: új szoftverek telepítése, a meglévők frissítése, biztonsági mentés, kategorizálás. Megjegyzem, a biztonsági mentésnek én sok értelmét nem látom, hiszen azt a legegyszerűbben úgy tudjuk kivitelezni, ha a egyszerűen a PortableApps egész mappáját betömörítjük.

A szoftver kezdőknek is nyugodtan ajánlható, garantáltan nem fognak elveszni a beállítások között. Bár némi finomhangolásra van mód, ezek leginkább a megjelenítést érintik: alkalmazáslista elrendezése, betűméret és átlátszóság, témák, a kategóriák megjelenítése. 

7zip tarsitas

Érdemes észben tartani, hogy mivel a hordozható alkalmazások lényegükből adódóan minimálisan zargatják a Windows rendszerleíró adatbázisát, ezért ne lepődjünk meg azon, ha a fájltársítás nem zajlik le a „telepítés” után. Általában van mód ezt orvosolni, persze ilyenkor a „portable-elv” már nem érvényesül teljes mértékben.

A mozgó életforma másik, szerencsére cseppet sem húsbavágó mellékhatása a frissítések csúszása; a szoftverek újabb verziójának megjelenését nagyjából 1-3 napos csúszással követi le a PortableApps, sajnos kevésbé népszerű programoknál még nagyobb eltolódás is elképzelhető. 

The Portable Freeware Collection

Most pedig itt az ideje, hogy megismerkedjetek a hordozható alkalmazások másik kincsesbányájával: The Portable Freeware Collection. Az oldal adatbázisa jelen pillanatban 2 687 programot számlál, azt viszont jó tudni, hogy itt másabb séma alapján mennek a dolgok. A portál az esetek többségében inkább csak útmutatót kínál, hogy miként tudjuk mi magunk elkészíteni/hozzájutni az adott szoftver hordozható verziójához. Az alábbiakban mutatok egy példát erre.

PotPlayer

  1. Töltsük le a telepítő fájlt, majd tömörítsük ki (Universal Extractor).
  2. Hozzuk létre a PotPlayerMini.ini fájlt a jegyzettömbbel (PotPlayerMini64.ini a 64 bites rendszereken), majd helyezzük el benne a következő tartalmat: [Settings]
  3. A PotPlayerMini.exe segítségével máris indíthatjuk az alkalmazást.

A következő mappákat nyugodtan törölhetjük: $COMMONFILES, $PLUGINSDIR és $SYSDIR.

Szerintünk a Portable Freeware Collection oldalát akkor érdemes felkeresni, ha a korábban bemutatott alkalmazásban nem találtátok meg kedvenc megoldásotokat. A kettő kombinációjával kis szerencsével minden programot mobilizálhattok.

Ajánlott irodalom:

 



 

 

 

 

 

 

.

A bejegyzés trackback címe:

https://gadget-hardver.blog.hu/api/trackback/id/tr2514056448

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Barneby 2018.06.19. 01:01:28

Jó-jó, de nem az igazi.
Az uninstallerek az esetek többségében jó munkát végeznek, a bonyolultabbakhoz pedig már érdemes virtual machine-t létrehozni, az adott fejlesztői környezethez szükséges dolgokkal, az ilyen otthoni projektek úgyis vagy kinövik magukat, vagy elhalnak, úgysem marad sokáig az otthoni gépen.
A Windows-ra kell figyelni, karban tartani a rendszerleírókat, törölni/letiltani a felesleges szolgáltatásokat, ismerni kell na.
Egy ős Win7-ről upgradelt Win10-es rendszerem van, kb 5-6 éves és jól elvan. Az upgrade miatt ugyan volt egy kis gond, a rákövetkező updatek miatt nagyon megnőtt az oprendszer mérete, de ezt egy külső progival sikerült törölni.
Ez már nem a Win95 kor:))

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2018.06.19. 01:46:34

Szerintem ráfér még némi magyarázat erre az egész dologra.

Egy program telepítése során a telepítőprogram a gép valamelyik írható logikai lemezegységén (C:, D: stb.) egy mappába kicsomagolva elhelyezi a program fájljait. Egyszerűbb esetben a program futtatásához ezeknek a fájloknak az elérhetősége elegendő, de persze szükség van az operációs rendszer (Windows) szokásos központi fájljaira is. Az ilyen programot azért hívjuk hordozhatónak, mert ha lemásoljuk a feltelepített program mappáját, és feltesszük azt egy másik gép valamelyik mappájába, akkor a program ott is rendben futtatható lesz.

Egy összetettebb program futtatásához rengeteg olyan kiegészítő anyag (könyvtár- és adatfájlok) kell, amelyeket a praktikusság érdekében szabványosítottak, és ezeket számos program hasznosítani tudja. Például a Java programnyelven készült programok mindegyike használja a Java nyelv alapfunkcióit megvalósító kiegészítő programfájlokat, amelyeket ezért nem kell minden program telepítőcsomagjába beépíteni. Ám ezért azoknak az adott gépen mindig ott kell lenniük. Ha a feltelepített program mappáját egy olyan gépre másoljuk át, amelyen még nincsenek ott a kiegészítő fájlok, akkor ott a program az elindítása után a kiegészítéseket hiányoló hibaüzenetekkel fog leállni.

Sajnos a kiegészítő fájlok nem a program mappájában vannak, hanem az operációs rendszer sok gigabyte-os központi részének több tízezer fájlja közé betagolva. Ezért azok lemásolása és átszállítása már technikailag sem oldható meg, de a probléma még ennél is bonyolultabb. Az operációs rendszer és sok kiegészítő könyvtár fájljai ugyanis úgy vannak a gépen elhelyezve, hogy szorosan kötődnek az adott gép hardveréhez, a részegységek gyári számainak és a felhasználók saját adatainak egyezése a rendszer működtetésének kötelezővé tett feltétele. Az operációs rendszer és a programok telepítésekor lezajlik ezeknek az adatoknak az egymással összekapcsolódó, roppant szövevényes regisztrálása, és ez gondoskodik arról, hogy a gép tartalmát semmilyen más gépre átmásolva se tudjuk használni. Tehát ha valahogy kitalálnánk, hogy melyek a program szállításához szükséges kiegészítő fájlok, és a szállítás során a pendrive-ra vagy lemezre azokat is elhelyeznénk, a program akkor sem működne, mert a másik gépen nem egyeznek a felhasználói jogokat és beállításokat tartalmazó regisztrációs adatok, többek között. Viszont a programozóknak akkor könnyebb a munkája, ha ők felhasználhatják a gépfüggően regisztrált komponenseket is.

A hordozhatóra elkészített programot a programozó úgy építette fel, hogy a futtatáshoz nem igényli ezeket az egyedi azonosítású komponenseket. Ennek viszont az az ára, hogy lemondott azokról a segítségekről, lehetőségekről, amelyeket csak a kiegészítő komponensek használatával tud felhasználni, amelyek a bonyolultabb funkciók megvalósításához lennének szükségesek. Vagyis ha a programozó egy programnak elkészíti a hordozható változatát is, akkor abban ki kell iktatnia a funkciók egy részét, mivel azokhoz a regisztrált központi elemeket is fel kellene használnia. Egy komolyabb programot hordozhatóan megírni fáradságos, bonyolult feladat, és ezt kevés programozó vállalja pusztán a leendő felhasználók kedvéért.

A hordozható program tehát egy közönséges másolással átvihető másik gépre, és eközben ott is működőképes marad. A képességek egy részét viszont nem lehet gépfüggetlenné tenni, azért, mert a rendszer kitalálói ezt szándékosan megnehezítették.

A posztban mutatott programgyűjtemény nem teszi hordozhatóvá a rendes esetben géphez kapcsolódva telepített programokat. Csak egy olyan gyűjteményt tartalmaz, amelyben ismert, hasznos és a készítők által hordozhatóan, gépfüggetlenül használhatóan megírt programverziók vannak. Nincs lehetőség arra, hogy egy általunk kedvelt tetszőleges programot ennek segítségével hordozhatóvá tegyünk, hanem választanunk kell egyet a gyűjteményben felkínáltak közül.

különvélemény 2018.06.19. 08:16:59

"Az egyik legjobb tipp, hogy a Windows hónapok múlva is gyors maradjon"

- telepítsünk fel egy újabb felesleges szart

Artie 2018.06.19. 08:17:10

mkfs.ext4 /dev/sda1

szepipiktor 2018.06.19. 08:17:21

Azért cenzúrázol, hogy a hozzáértők ne segíthessenek? Egyébként a cikknek mi köze a címéhez?

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2018.06.19. 08:17:36

"A sok feltelepített program lelassítja a rendszert, mi most erre mutatunk megoldást."
Innentől nem is érdemes tovább olvasni, ha ennyire szakmai

Berelhetoreklamfelulet 2018.06.19. 08:53:31

Ajánl még1 felesleges alkalmazást , azért, hogy harcoljunk a felesleges alkalmazások ellen.

Érted.
Ne a fejünket használjuk, és ne telepítsünk fel minden szart, nem...
Telepítsünk fel még1 gyanús programot, na majd az megoldja!

Prophetic 2018.06.19. 09:29:46

Legjobb tippem, hogy a windowsod évek múlva is gyors maradjon: használj Linuxot!
Ha néha mégis elindítod a Windowst, úgy fog repeszteni, mint a szélvész. :)

hunter84 2018.06.19. 09:54:33

Szeretnék kérni egy kis segítséget. Kb. két hete megérkezett a gépemre a legújabb Windows frissítés (10-es verzióm van). Ez egy kb. 1 órás művelet volt, de azóta minden egyes indítás után kb. 5 percenként feldobja, hogy kevés a hely az E: meghajtón. Megnéztem, 500 MB-ból valóban csak kb. 30 szabad, na de az a 470 MB az rejtett rendszerfájl, amihez hozzáférni sem enged.

Azt sem tudtam, hogy van E: meghajtóm eddig a frissítésig, most meg állandóan rinyál a gép. Ha elvégzem a felesleges fájlok törlését, ami 0 MB, mert nincs mit törölni, csak a gép csinál valamit, utána megszűnik az üzenet felbukkanása egészen a következő bekapcsolásig/újraindításig.

Ötlet, javaslat?

RZoli71 2018.06.19. 09:55:02

Néhány embernek ajánlanám a figyelmes olvasást... Nem települ a gépre semmi, a szó klasszikus értelmében, ez az "Újabb program" nem szemetel.

Egyébként a megoldás, hogy nem kell feltenni minden vackot a gépre, és fél év után 129 különböző program figyel, 17 keresővel, stb.

Amire viszont határozottan jó, hogy ha egy pendrive-ra felteszed, akkor a kedvenc programjaig mindig a zsebedben lehetnek.

furo80 2018.06.19. 10:01:19

A windows akkor is lelassul, ha nem telepítünk rá semmit. Ezt a munkai gépemen tapasztaltam. Többször is. Csak a szokásos irodai programok voltak rajta. OpenOffice, Adobe reader, fájlkezelö, meg pár egyéb. Hozzáteszem, hogy a munkátmat egy távoli gépem végzem. A munkagépemet csak internetezésre használom. Sajnos a Windows szar! A Win10 sem lett korszakalkotó.

különvélemény 2018.06.19. 11:34:13

@hunter84:

AZ 500MB egy helyreállítási partíció, a rendszer használja, azt nem szabadna látnod.

Ha nyomsz egy jobbklikket a Windows ikonon jobb alul, majd lemezkezelés, majd jobbklikk az 500-as partíción, majd meghajtóbetűjel..., majd eltávolítás.
Ez eltünteti a meghajtót és nem fog szövegelni miatta.

De egyszerűbb lenne, ha valaki megnézné, aki ért hozzá.

munkanélküli informatikus 2018.06.19. 11:34:27

A cikk első és második mondata közé laikusok számára nem ártott volna egy kis magyarázat, hogy mi köze egymáshoz a lassulásnak és a portable alkalmazásoknak. Mert így úgy néz ki, hogy a szöveg megemlít egy dolgot, majd elkezd beszélni egy egész más dologról.

Bobby Newmark 2018.06.19. 12:45:30

@Berelhetoreklamfelulet: Ráadásul három szájbavert böngésző van a listában. Ha az ember nem webre fejleszt -és a programlistából nem az jön le, mintha ez történne- akkor mi a faszomnak egy júzernek három kikúrt böngésző?!

Harangi István 2018.06.19. 12:45:34

@hunter84: Ugyanezt csinálja nekem is :-)

GyMasa 2018.06.19. 12:45:41

AZ en javaslatom a gep/windows belassulasa ellen az, hogy nem kell sajnalni a penzt egy erosebb HW-re.
Technikai tipp, ami eddig nekem bevalt az az "Indexing service" kikapcsolasa a HDD-ken, SSD-ken.

GyMasa 2018.06.19. 12:45:46

@furo80:
"Csak a szokásos irodai programok voltak rajta. OpenOffice, Adobe reader, fájlkezelö, meg pár egyéb."
Mondjuk, nalam a Libreoffice egy fos...
3 gepen is rajtavan es mindegyiken pocsekul fut, meg az i7 4770k-mon, 16GB-RAM-mal egy SSD-vel is szaggat akar egy ures dokumentum is.
Arrol mar nem is beszelve, hogy a mai napig nem oldottak meg, hogy egy Llibreoffice-val elkeszitett prezentaciot ertelmezhetoen nezzen ki Powerpoint alatt.

Bobby Newmark 2018.06.19. 13:21:03

@furo80: Win10-nek talán az LTSB verziója lehet jó, arról jókat olvastam. De amíg nem _muszáj_ lecserélnem a Win7-et, addig kipróbálni nem fogom. Elvileg teljesen le van takarítva róla a sok szar felesleges sallang mint a store meg egyéb netes faszságok, ami kutyának se kell, nem kap ezekhez frissítéseket, csak a biztonsági frissítést, és teljes kontrollt hagy (elvileg) a kémkedős adatküldés fölött. Szóval olyan, mint amilyet az emberek akarnának Windowst, nem pedig olyan, mint amit a Microsoft erőltetne rá az emberekre. Nincs is nagyon nagydobra verve, meg effektíve júzerként nincs is legális módja a beszerzésének, de az ugye csak a Microsoftnak fáj, nem nekünk.

munkanélküli informatikus 2018.06.19. 13:21:18

@hunter84: Léteznek olyan szoftverek, amelyek látványosan áttekinthetővé teszik a helyfoglalást a winchestereden. Ezek segítségével pillanatok alatt eldöntheted, hogy mit lehet törölni úgy, hogy annak legyen is értelme, mert valóban sok helyet foglal. Ilyen szoftver pl a WinDirStat
Próbáld a C meghajtón a szabad helyet mindig 10% felett tartani.

Bobby Newmark 2018.06.19. 13:21:38

@GyMasa: Tipikus gagyiszoftver. Ránézésre teljesen olyannak látszik, mint amit koppint. Csak a konkrét használatától óvjon az ég! Én CAD témában tesztelgettem AutoCAD alternatívákat, egyik használhatatlanabb, mint a másik.
Arra viszont jók ezek, hogy segítségükkel akár céges, profittermelési célra is lehet warez "eredetiket" használni, aztán ha ellenőrzés van, akkor munkavinyó ki, és lehet mutogatni az ingyenes szarokra, hogy hát mi azt használjuk. Nagyon más létjogosultságuk nincsen.

Barneby 2018.06.19. 13:21:45

@GyMasa: SSD-ken mindenképpen ki kell kapcsolni az

Barneby 2018.06.19. 13:40:23

SSD-n mindenképpen érdemes kikapcsolni az indexálást, elég gyorsan kinyírja a lemezt. Amit még sokan elfelejtenek megtenni: ellenőrizni kell, hogy az oprendszerben engedélyezve van-e a trim parancs (egyidejű írás/olvasás művelet), plusz meg kell győződni, hogy a sata driver is támogatja-e, mert ez utóbbi nem szentírás. Ha valamivel, hát a trim használatával fel lehet turbózni a rendszert.

$pi$ 2018.06.19. 13:40:07

"A sok feltelepített program lelassítja a rendszert, mi most erre mutatunk megoldást."

A windows 20 áv után pont ugyanott tart ahol annak idején. :(

$pi$ 2018.06.19. 13:42:08

@Prophetic: "Legjobb tippem, hogy a windowsod évek múlva is gyors maradjon: használj Linuxot!"

Nos, igen. :D

GyMasa 2018.06.19. 13:46:59

@Barneby:
Nekem altalaban Samsung SSD-im vannak mindegyik gepen ott van a magician.
Az intezi a TRIM-elest.
(van 1 db WD green 120GB-s is, de a WD-nek is van ilyen karbantarto progija)
Az indexelessel kapcsolatban azt vettem anno eszre, hogy allandoan tekeri a HDD-t (par perc idle utan elkezdi es soha nem fejezi be), de az eredeti celjaval szemben, ami ugye az lett volna, hogy ha keresel valamit, akkor az az indexeles miatt hamarabb meglegyen, na, az SOHA nem sikerult. (az alatt a 10-nel kevesebb alkalommal, amikor egyaltalan megprobaltam a windows beepitett keresojevel megtalalni valamit.)

Bobby Newmark 2018.06.19. 13:49:22

@$pi$: Ja, ezért nem értem azokat az embereket, akik kényszeresen felrakják a legújabb Windowsokat, annak ellenére, hogy első számú szabály az, hogy Az Új Windows MINDIG Fos. Egyrészt a teszteletlenség, terheletlenség, és a sok belepakolt, felesleges szar miatt, másrészt meg mert 10 évre tervezik, a megjelenés után 5 évvel kijött új gépeken fog majd jól futni.

Ujjal mutogatva röhögtem azokon a híreken anno, hogy a Win7 _még_régebbi_gépeken_is_ jobban fut, mint az XP. Nem hittem el persze, de annyi helyről tolták ezt a faszságot, hogy ki kellett próbálnom. Annyira szarul futott, hogy szaggatott az egér, meg a start menü ahogy feljött. Egyszerűen nem értem, hogy hogyafaszba terjedhetett el anno ez a nyilvánvaló hazugság.

GyMasa 2018.06.19. 13:51:37

@Bobby Newmark:
AZ a szomoru, hogy 2004-ben, egy egyetemi prezentacio elott is az akkor meg Open Office nev alatt futo verzio is teljesen inkompatibilis volt a Powerpointtal, es azert mostanra eltelt MEG 14 ev, es nem sikerult ezugyben tovabb lepni.
Mondjuk, anno azert a sebessegre nem volt panaszom, ez a lassusag ez a mostani valtozatra jellenzo.
"Nagyon más létjogosultságuk nincsen."
Hat, ha otthon a csaladnak akarsz karacsonyi meglepcsi-prezentaciot a nagyinak, akkor azert nem kell Office-t venni, vagy havi 5 EUR-t fizetni erte.
(Mondjuk Office-licenszet is lehet venni az Amazonon ~20 EUR-ert, mint Win7-et).

GyMasa 2018.06.19. 13:55:52

@$pi$:
"Nos, igen. :D"
Hat, nekem mostanra lett tele a zsakom a linux-szal.
Azert az elegge erdekes, hogy 20+ eve keptelenek utolerni a windows-t desktopban, pedig azert a windows nemhogy elhuz toluk, hanem kifejezetten az is egyre szarabb lesz.
Es, meg igy sem voltak kepesek utolerni.
A multkor telepitettem egy jatszos gepet Az uj Ubunut 17.10-zel.
AZtan neztem is, hogy nem lehet egy filekezelot sudo-val elinditani, mert valami jogosultsagi szar miatt egyszeruen SEMMIT nem lehet rendszergazdai jogosultsaggal elinditani, aminek nem CLI-je van, csak, ha beirsz egy utasitast a CLI-be.
Azt nem ertem, hogy ez:
- Hogy a francba juthatott kia release-be, mifele minosegbiztositasi rendszeruk van?
- Ha mar kijutott, akkor miert nem lehetett egy rohadt patch-et kiadni ra honapok alatt sem?

GyMasa 2018.06.19. 14:01:34

@Bobby Newmark:
"Ja, ezért nem értem azokat az embereket, akik kényszeresen felrakják a legújabb Windowsokat, annak ellenére, hogy első számú szabály az, hogy Az Új Windows MINDIG Fos."
En nem latom a Win10-ben a hozzaadott erteket a Win7-hez kepest.
Sikerult nekik a beallitasokat ismet- es megtovabb kutyulni a Win7-hez kepest.
Van otthon egy nagyon regi (2007-es) MSI notebookom, Core duo, 2 GB RAM, SSD. Na, mivel az mar elegge lassu, igy arra radobtam a WIn10-Pro-t, proba jelleggel.
Kulonosebben nem okozott HUHA elmenyt, viszont teljesen hasznalhato sebesseggel fut meg azon a gepen is.
Ami viszont durva, hoyg ugy 1 honapja elkezdett "memory manager" BSOD ciklusost jatszani (BSOD-Dump- Restart- login- 5 perc mulva BSOD) Probalkoztam sokmindennel, BIOS resettel, OS resettel, de vegul csak a tiszta ujratelepites oldotta meg a problemat.

Egyrészt a teszteletlenség, terheletlenség, és a sok belepakolt, felesleges szar miatt, másrészt meg mert 10 évre tervezik, a megjelenés után 5 évvel kijött új gépeken fog majd jól futni."

marykutya 2018.06.19. 14:12:57

Egy kerdes egy felhasznalotol, lehetseges -e egy laptop HDD tartalmat /programmok, op rendszer/ attenni egy SDD re ? - lenovo t 430 a gep 500Gb es 1TB HDD vel , I5 es 16Gb ram.

elore is koszonettel

Bobby Newmark 2018.06.19. 14:29:57

@GyMasa: Ha otthoni családi prezentációt akarsz, akkor lewarezolod az office-t a francba. Soha nem lesz ebből bajod. A Microsoft még jellemzően el is nézi az ilyesmit, mert legalább akkor az ő szoftverét használod, és majd esetleg munkakörnyezetben is azt fogod kérni.

Én azt meg nem értem, hogy egy nyomorult szövegszerkesztő hogy a pöcsömbe lehet lassú. Érdekes módon kilencvenvalahányban 386oson 1Mb RAMmal már képes voltam szöveget szerkeszteni, a lényegi funkciók tökéletesen megegyeztek a mai Wordökével. Közel 30 év fejlesztés után van egy szinte teljesen tökugyanolyan funkciókkal rendelkező szövegszerkesztőm, ami kb egymilliárdszor több erőforrást eszik. Köszönöm szépen? Vagy mi a faszom erre a helyes reakció?
Attól majdnem leestem a székről egyébként, amikor először láttam, hogy a sorok beszúrása ANIMÁLVA van. Hát az aztán tényleg nagyon kellett bele, hogy amikor beszúrok egy sort egy excel táblába, akkor az ne csak megjelenjen, hanem egy fél másodperces animációval beCSUSSZANJON a helyére...

GyMasa 2018.06.19. 14:58:40

@Bobby Newmark:
"Ha otthoni családi prezentációt akarsz, akkor lewarezolod az office-t a francba. Soha nem lesz ebből bajod. "
Nem, en ilyet nem szeretnek csinalni.
Foleg nem szeretnem a 70+-os szuleimet semmifele vegzalasnak.
Ha mar film/sorozat/Zene vonalon fizikailag lehetetlen jogtisztan sajat gyujtemenyt kiepiteni, legalabb SW vonalon legyen meg ez, mert ott viszont lehetseges.
Mondom, az Amazonon 20 EUR-ert van jogtiszta Office licensz. Annyi csak legyen mar ra...

Bobby Newmark 2018.06.19. 14:58:51

@GyMasa: Hozzáadott érték nincs, elvett érték van. Vagy hát nézőpont kérdése, M$nek ez hozzáadott érték. Mármint az, hogy ellop a gépedről szóló minden adatot, felhasználói szokásokat, meg úgy mindent, amit csinálsz a géppel

Természetesen az új DirectX már csak Win10-en létezik, ha ezt esetleg hozzáadott értéknek tekinted, de ez igazából nem a Win10nél hozzáadott érték, hanem a WIn7-től elvett érték.

Bobby Newmark 2018.06.19. 14:59:00

@GyMasa: Wehehe, kicsit más a "nagyon régi" értelmezésünk. Amin én teszteltem, az egy PentiumD 2.66 volt, talán 2G RAMmal... :D
Mondjuk lehet, hogy ez volt az oka annak is, hogy hazugságként értelmeztem a Win7 méltató cikkeket. Ők kb két éves gépre gondolhattak mint "régi", én meg tíz év fölöttire.

Berelhetoreklamfelulet 2018.06.19. 14:59:07

@Bobby Newmark:
A válasz egyszerű: AUTIZMUS

Ezért. Elég magas szinten tombol ez a probléma a fejekben a M$-nél, és mivel jó ötletük már évek óta nincs, de fejleszteni kell (különben nem tudják eladni ugyan azt újra), így inkább minden évben szétbaszák a office programok UI-ját, meg telebaszák fölösleges visual clutterel.

De várj! Ha nem lenne elég lassú, itt az új őrület, újra fogják írni az egészet javascriptben....

GyMasa 2018.06.19. 14:59:10

@marykutya:
"Egy kerdes egy felhasznalotol, lehetseges -e egy laptop HDD tartalmat /programmok, op rendszer/ attenni egy SDD re ? - lenovo t 430 a gep 500Gb es 1TB HDD vel , I5 es 16Gb ram."
Az attol fugg!
Elso lepes biztonsagi masolat keszitese az elo rendszerrol, hogyha valami balul sul el, akkor csak helyre kelljen allitani.
En elsosorban a Samsung SSD-ket javaslom.
Azokhoz a Samsung oldalarol le lehet tolteni egy atmasolo varazslot.
- Feltetelezem, hogy az 500GB-s HDD-n van az operacios rendszer.
Ha igen, akkor gond nelkul egy legalabb ugyanakkora SSD-re lehet atmasolni.
(Ez persze csalos, mert konnyen elkepzelheto, hogy az "ugyanolyan meretu" SSD, mondjuk 8 MB-tal kisebb, mint a HDD volt (en igy jartam)
- Ha a SSD kisebb, mint a HDD, akkor csokkenteni kell a rendszerparticio tartalmat.
Erre barmelyik particio manager megfele, amelyiknek van live verzioja (pl. Clonezilla)
Elso lepeskent a HDD.n fel kell szabaditani annyi helyet, hogy a kisebb particio is elferjen.
(Tehat 250 GB-s SSD eseten erdemes az 500GB-S HDD-n 300 GB-nyi szabad helyet hagyni.)
Ujrabootolni a Clonezilla USB-vel.
Lecsokkenteni az 500 GB-s particiot 240-re.
Leokezni, es megvarni,a mig elkesziti a csokkentest.
Ezutan erdemes a masodik, 1TB-s HDD-t kivenni a gepbol (feltetelezem, hogy a DVD helyen van) beszerelni a helyere a SSD-t, bebootolni Windowsba,
Telepiteni a segedprogramot.
Elinditani, es atmasolni a rendszert a SSD-re.
Gep leallit, Regi rendszer HDD kiszerel (ES megoriz, amig egeszen nem biztos, hogy sikerult a masolas!)
SSD-t a helyere szerlni, 1TB-s HDD-t visszaszerelni.
Reboot.
BIOS-ban beallitani az SSD-t boot eszkoznek.
Es, innentol mar az SSD-rol kellene emnnie a rendszernek.

elore is koszonettel

Berelhetoreklamfelulet 2018.06.19. 14:59:14

@GyMasa:
Én sem szeretem a win10-et, ocsmány, és szétbaszták a beállításokat is, de azért adtak is hozzá:
-driverek meg minden szir-szar automatikus megtalálása és telepítése (kb. 95%-ban működik is)
-alap vírusirtó, ami van olyan jó mint a fizetősek

Persze hátránya is van, tele van szeméttel, minden frissítéssel egyre több szemetet raknak fel, a frissítéseket kurva sok idő felrakni, és még csak ki se lehet kapcsolni.

Konkrétan annyira agyhalottak ülnek ott, hogy a win10 felkelti magát alvóból és újraindítja (minden adat elvesztése mellett), hogy felrakja a kurva frissítéseket...

Bobby Newmark 2018.06.19. 15:58:42

@Berelhetoreklamfelulet: Nekem a kedvencem az a rohadt ribbon volt. Aki azt kitalálta, meg mindenkit, aki rábólintott a fejlesztési folyamat során, hogy az legyen, a tökeinél fogva kellene fellógatni egy helikopter rotorjára. Arra egyszerűen nem találok magyarázatot, hogy miért kellett az alap parancsolat NEHEZEBBEN átláthatóvá és elérhetővé tenni. Ott olvadt le az agyam, hogy nem elég, hogy tizedannyi dolgot érek el egyszerre, mint ribbon előtt, de még az adott fülön is EL VANNAK DUGVA azok a szájbabaszott parancsok, egy Afrika méretű gomb jobb alsó sarkán legördülő menüben.
Komolyan, egy vietnámi papuccsal pépesre csépelném a testét annak, aki ezért felelős.

A másik meg hogy ez nem M$ sajátosság, ez felhasználói program-fejlesztői sajátosság. Hány olyan pici, gyors, használható program volt az elmúlt 20 évben, ami az elején a legjobb volt a piacon, majd szééééépen lassan egy felfuvalkodott, lassú, nehezen kezelhető fossá "fejlesszék", ami már éppen az alapfunkciójára a legszarabb? NERO, WinAmp, Daemon Tools, uTorrent, ACDSee voltak nekem a legfájdalmasabbak. Lassan most már a Total Commander is beleesik ebbe a kategóriába, a középső ikonsorral kibaszta nálam a biztosítékot. Szerencsére az még használható, és a sok felesleges faszságot ki lehet kapcsolni... Furamód a virtual drive volt az a kategória, ami az átlagnál hamarabb nőtt használhatatlanra, abból több generációt is elhasználtam (Alcohol120% - virtuáldrájvval írjak lemezt, hülyevagy?! Daemon Tools - te tényleg kikúrt REKLÁMOKAT baszol az arcomba?!)

Szerencsére ez egy körforgás, hogy amint felfúvódik egy ilyen program, egy okos fejlesztő gyorsan összedob egy lightweight verziót, és akkor lehet azt használni, amíg az is fel nem fúvódik.

Atpat 2018.06.19. 15:58:54

@GyMasa: sudo apt-get install nautilus-admin, és a helyi menüben ott virít a "... as admin"

Bobby Newmark 2018.06.19. 16:18:05

@GyMasa: Na jó, ez mondjuk sztem valamilyen szintű kattantság, hogy te gyűjteményt szeretnél építeni fizikailag megfoghatatlan dolgokból, pénzért. A gyűjtőszenvedély már magában az, de hogy ingyen dolgot direkt pénzt kibaszva szerezni be... az már szerintem súlyosan perverz eset.

Legális filmet meg gyűjtsön akinek muszáj.
2019ben lemezekkel faszódni, menüket klikkelgetni, meg szerzőijogos kurvaannyát nézni kötelezően... nem embernek való. Agyhalott biorobotnak talán megfelel az úgy, nekem nincs hajlandóságom a sallangot pesztrálni. Fájlnéven duplaklikk, és menjen a film. Ami ennél nagyobb macera, ráadásul pénzért, az nekem nem alternatíva.

És nem, nem lesz rá 20EUR. Nagyon kevés olyan dolog van a világon, hogy egy helyzet rendszer szinten nekem kedvez, általában úgy kell kiharcolni mindent foggal-körömmel. Majd hülye lennék egy ilyen ölembe pottyant lehetőséget kihagyni.

qwertzu 2018.06.19. 16:18:34

@Berelhetoreklamfelulet: Szerintem mérlegelték, hogy mi a jobb :

A: Az irgalmatlanul rugalmatlan update rendszer.
B: userek égig érő siráma a bekapott titkosító vírusok miatt.

Az A-t választották.

Én úgy vagyok vele, hogy napi egy restart belefér, nem szerver.

$pi$ 2018.06.19. 17:24:12

@GyMasa: "multkor telepitettem egy jatszos gepet Az uj Ubunut 17.10-zel.
AZtan neztem is, hogy nem lehet egy filekezelot sudo-val elinditani, mert valami "

Rossz verziót választottál, a verziószám alapján ez egy amolyan "kísérleti" változat, kilenc hónapos várható élettartammal. Ha stabilitásra vágysz, akkor LTS verziót kellett volna választanod.

GyMasa 2018.06.19. 18:05:12

@$pi$:
"Rossz verziót választottál, a verziószám alapján ez egy amolyan "kísérleti" változat, kilenc hónapos várható élettartammal. Ha stabilitásra vágysz, akkor LTS verziót kellett volna választanod."
Igen, eddig is mindig LTS-t hasznaltam. Az osszes szerveremen az van (a szerver verzio), de ez egy RAID-teszt gep volt, amit partiz EUR-ert vasaroltam ossze az eBay-rol, es, gondoltam megnezem mit tud az uj Wayland. (vagy mir, vagy mi a neve...)
Mondjuk, ha kiserleti, ha nem, azert az, hogy nem lehet semmit elinditani, aminek GUI-ja van, Sudo-val, az azert nem egy apro kellemtlenseg....
:-D

GyMasa 2018.06.19. 18:05:13

@Bobby Newmark:
" Na jó, ez mondjuk sztem valamilyen szintű kattantság, hogy te gyűjteményt szeretnél építeni fizikailag megfoghatatlan dolgokból, pénzért. "
Hat, ez van...
"A gyűjtőszenvedély már magában az, de hogy ingyen dolgot direkt pénzt kibaszva szerezni be... az már szerintem súlyosan perverz eset."
Tudod, egy bolcs ember egyszer azt mondta, hogy "adjuk meg a csaszarnak, ami a csaszare, Istennek pedig ami Istene"
"Legális filmet meg gyűjtsön akinek muszáj.
2019ben lemezekkel faszódni, menüket klikkelgetni, meg szerzőijogos kurvaannyát nézni kötelezően..."
De, basszus az a durva, hogy meg penzert, meg lemezen sem, meg sehogyan sem lehet MINDENT beszerezni.
Mert szamoljunk csak:
HBO GO: 3kHUF havonta - igencsak korlatozott tartalom. Mi van, ha Ford Fairlane kalandjait akarom megnezni?
Netflix? - (talan 15 EUR/ho?)Limitalt kinalat, szinte alig szinkronosan, de meg feliratot is csak hakkalni lehetett az elejen ala, nem tudom, ez hogy all ma.
iTunes? - 1 USD/dal, de itt is limitalt a kinalat
Spotify? - 10EUR/ho az egyeni elofizetes, 15 EUR/ho a csaladi, de itt SINCS meg minden
Hulu? - Magyarorszagon nincsen, ha jol emlekszem.
Digi/UPC elofizetes? - 3kHUF/ho, amiert csak szar, agyoncenzurazott, reklamokkal teletuzdelt linearis TV-t kapsz
Amazon Prime? 10 EUR/ho, es, termeszetesen ott sincs meg minden.
Google elofiezetes? 10EUR/ho, es - MEGLEPETES - ott sincs meg minden...
Aztan ott vannak a mindenfelel tematikus csatornak, maiket szivesen neznek, mint pl az USA Motor Trend channel. AZ is 6USD/ho.
Ehhez jon meg legalabb egy, havonta 3-10kHUF-ba kerulo internet hozzaferes (fuggoen attol, hogy mennyire vag szerncses az elerheto szolgaltatok tekinteteben.
Nos, ha ezt mind osszeadod, akkor igen durva osszeg jon ki, es meg igy SEM tudsz barmit megszerezni jogtisztan...
"Fájlnéven duplaklikk, és menjen a film"
Pontosan!, ha akarom maygarul, ha akarom, idegen nyelven felirattal, SD-ben vagy 1080p-ben.
EGYÜTT...
" Ami ennél nagyobb macera, ráadásul pénzért, az nekem nem alternatíva."
Nem is letezik.
"És nem, nem lesz rá 20EUR. Nagyon kevés olyan dolog van a világon, hogy egy helyzet rendszer szinten nekem kedvez, általában úgy kell kiharcolni mindent foggal-körömmel. Majd hülye lennék egy ilyen ölembe pottyant lehetőséget kihagyni."
Ezert mondtam a SW-eket, mert ott viszont, erdekes modon ezt sikerult mar megoldani.
Ott van a Steam meg a GOG, es azokon tenyleg szinte mindent be lehet szerezni, DRM mentesen, <5EUR alatt.
A premier jatekokkal meg nem jatszom, amig nem kerulnek az olcsobb kategoriaba.
(nem mintha a mai AAA jatekok nem egy kiszabott lehuzas lennenek. Utoljasa a Mass Effect Andromedat vettem meg premierkor, teljes aron, de az elegge csalodaskelto volt.)

GyMasa 2018.06.19. 18:05:13

@qwertzu:
"Én úgy vagyok vele, hogy napi egy restart belefér, nem szerver."
Ja, nekem mondjuk azert annyira nem volt vicces, amikor a Win10 a 40 oras 3D nyomtatas kozepen dontott ugy, hogy eppen resetel egy frissites miatt, azt' otthagyta felbe a nyomtatast, ugy, hogy a felfutott nyomtatofej mar barnitotta maga korul a muanyagot.
Azert az nem volt _ANNYIRA_ vicces.

Willkommenskultur 2018.06.19. 19:19:02

Konzolt kell venni az evek mulva is friss marad.

GyMasa 2018.06.19. 18:05:18

@Atpat:
"sudo apt-get install nautilus-admin, és a helyi menüben ott virít a "... as admin""
Es, akkor mi van, ha en a Double commanderemet szeretnem idonkent ROOT-kent hasznalni, mint az osszes tobbi linuxos gepemen, amiken meg 16.04 LTS van, es gond nelkul el tudom inditnai a sudo-val oket?
Miert nem lehetett ezt megtartani?
Egyebkent a nautilist meg mindig is utaltam. (tokre ugyanugy, mint a windows beepitett filekezelojet is utalom, mert nehezkes hasznalni. Persze, tudom.tudom, csak megszokas kerdese)
Inkabb hasznaltam MC_t helyette.

GyMasa 2018.06.19. 18:05:20

@Bobby Newmark:
Jah, igen a ribbon miatt nekem is ilyen kivansagaim voltak...

GyMasa 2018.06.19. 18:05:22

@Bobby Newmark:
"Wehehe, kicsit más a "nagyon régi" értelmezésünk. Amin én teszteltem, az egy PentiumD 2.66 volt, talán 2G RAMmal... :D
Na, most felcsigaztal!
Van ithon valahol a sarokban egy Tualatin Celeron-os PC.
Megnezem, arra felmegy-e a Win10?
(nem fog, szerintem)

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2018.06.19. 21:14:02

@Bobby Newmark: Saját tapasztalat alapján a Windows 7 volt az egyetlen olyan Windows, ami tényleg kicsit gyorsabb volt, mint az elődje (nálam Windows XP). Persze a marketingszöveg az már a Windows 98 óta, hogy még gyorsabb lett, de az apróbetűs részben odaírják, hogy a megjelenéskori hardveren...

@Barneby: Elvileg Windows 7-től mindig automatikusan megy a TRIM támogatása SSD-n, ha nem kapcsolja ki valaki.

Lord_M_ 2018.06.19. 21:49:04

@qwertzu: no meg a stabilitás. a win9x rendszerek és a frissítetlen xp meg 7 rendre összehalta magát az összeszedett problémák halmozódása miatt. a userek pedig (természetesen) a windowst hibáztatták és tartották megbízhatatlannak(jó, nyílván voltak benne bugok)
a rendszeres frissítés ezeknek elejét veszi... kivéve ha kimegy egy update ami mindent tönkretesz...

engem ezek a “minden fájl ott van ahol hagytad” üzenetek kergetnek az őrületbe, mintha ez valami “privilégium” lenne. mi a francot várnék egy operációs rendszertől?

másfelől valóban lehetne ezt finomítani.
múltkorában éjszaka fejlesztettem, és eszembe jutott, hogy kellene valamit enni (inni) szóval lementem a konyhába... mire visszaértem a nyüves os javában updatelt... nem vesztettem el semmit - csak a munkaidőt amit elvett amíg újra használni tudtam a gépet...

a múltkor meg videó renderelésbe tojt bele...

na és a reklámok...

grrrr

ezeket nem lehet a “vírusok ellen van” sablonba rejteni :)

GyMasa 2018.06.19. 23:01:00

@GyMasa:
"Megnezem, arra felmegy-e a Win10?
(nem fog, szerintem) "
Igazam lett...
Valószínűleg az alaplappal van valami tosz.

Meridian74 2018.06.19. 23:22:53

@GyMasa: "Technikai tipp, ami eddig nekem bevalt az az "Indexing service" kikapcsolasa a HDD-ken, SSD-ken. "
Ez nem fogja vissza a teljesítményt? Mert nekem nem nyírta ki a HDD-met, SSD-n sem éreztem azt hoyg túl sok írás lenne emiatt...

11110000 2018.06.19. 23:23:33

@Androsz:
Biztosan igaz, amit írsz, de azért nem egy olyan programmal találkoztam már, aminek a hordozható (portable) változata pont ugyanazt tudta, mint a gépre telepített. És olyanokról beszélek, mint pl. a Microsoft Office. Nem a MS tette hordozhatóvá, hanem egy névtelen hacker, de működik. De egy csomó csak bizonyos szakmákban használt célprogramokból is tudok ilyenről, sőt, nekem is van - megvan a megvásárolt és gépre telepített, közel 200 ezer Ft-os változata is, de az valóban csak egy gépen használható, viszont néha kell, hogy egy pen drive-on magammal víve használhassam máshol is, nem a saját gépemen; mivel én használom, és amikor ezt a példányt használom, akkor a telepítettet senki, nem érzem a gyártó cég meglopásának, sőt, inkább a gyártó véget gondolom 1G-nek (mint Simicska szerint Orbán), hogy ezt a lehetőséget nem kínálja fel.

És ugye gépet bárhol találok, minek magammal vinni egy hátizsákban, ha elég egy pen drive-ot is a farmer aprópénzzsebében, és bármikor bárhol nálam lehet. Akár külföldön is.

11110000 2018.06.19. 23:36:37

@Prophetic:
A hozzád hasonló hülyék elmagyarázhatnák azt is, hogy ha mondjuk dolgozni akarsz a számítógéppel, akkor hogy a faszba találsz HASZNÁLHATÓ programokat Linux alá.
A Linux kurva jó rendszer számítógépbuziknak, akik nem dolgozni, hanem számítógépet bütykölni szeretnek, és ettől menőnek érzik magukat. Aki dolgozni akar, annak használhatatlan.
Nem véletlenül nincs rá semmilyen komoly szakmai program (CAD, CAT, képszerkesztő stb. - a GIMP-pel ne röhögtess, kérlek, mert max. viccnek jó).

Meridian74 2018.06.19. 23:37:12

@Bobby Newmark: "Attól majdnem leestem a székről egyébként, amikor először láttam, hogy a sorok beszúrása ANIMÁLVA van. Hát az aztán tényleg nagyon kellett bele, hogy amikor beszúrok egy sort egy excel táblába, akkor az ne csak megjelenjen, hanem egy fél másodperces animációval beCSUSSZANJON a helyére..."

Jaja, valóban... asszem ezeket ki lehet kapcsolgatni. De ez a felhasználói "smooth" élményt biztosítja, vagy mi a tököm... ;)

Atpat 2018.06.19. 23:38:11

@GyMasa: elnézést, úgy értettem, hogy root jogosultságú file kezelő kell, erre a javaslatom működik. Ha mc-t hsználsz, akkor parancssor a barátod; innen a 'sudo doublecmd' nekem működik (csak a biztonság kedvéért most gyorsan rápróbáltam, és tényleg, még a root jogosltságot is felismeri). gksudo, na az, az viszont már nincs.

GyMasa 2018.06.19. 23:38:52

@Meridian74:
Nem az írás miatt kell kikapcsolni, hanem mert feleslegesen tekeri a HDD-t.
És, cserébe a kersést sem gyorsítja fel.

GyMasa 2018.06.19. 23:47:55

@Atpat:
Én csak ugyanazt akartam megcsinálni a 17.10-zel, amit előtte a 16.04-gyel szépen működött.
De ugyanide sorolhatnám valahol a 10.04 LTS magasságában a Palimpsest-et, ami képes volt a GUI-ból is mindenféle RAID tömböket csinálni, meg adminisztrálni, ha az mdadm telepítve volt.
Kitalálod, lehet-e még ilyet csinálni?
Nem.
És mit javasolnak?
Igen CLI-t...
Azt' csodálkoznak, hogy csak nem jön e az a "desktop linux éve", már '98 óta...

Meridian74 2018.06.19. 23:48:24

@GyMasa: "A premier jatekokkal meg nem jatszom, amig nem kerulnek az olcsobb kategoriaba.
(nem mintha a mai AAA jatekok nem egy kiszabott lehuzas lennenek. Utoljasa a Mass Effect Andromedat vettem meg premierkor, teljes aron, de az elegge csalodaskelto volt.)"

Szvsz egy kivétel akadt, ami erősíti a szabályod. Witcher 3. Az megérte a teljes árat. Igaz én is akciósan vettem meg az összes DLC-jével együtt, 6ezer Ft-ért, de ezt az egyet nem bántam meg. Viszont azóta sincs még egy ilyen példa...

GyMasa 2018.06.20. 00:03:36

@Meridian74:
Igen Witcher tényleg jó volt, de valahogy engem eddig nem hozott tűzbe :-)

11110000 2018.06.20. 00:06:17

@hunter84:
Futtasd a Disk Cleanup programot (Minden program - Tartozékok - Rendszereszközök - vagy valami hasonló, angolul All programs - Accessories - System Tools), és ott a Rendszerfájlok törlése (Clean up system files) gombra is kattints, és jelölj be minden jelölőnégyzetet. Ekkor törli a frissítéshez letöltött fájlokat, amiket már telepített a gép.
De ez az 500 MB igen kevés, nem 500 GB?

@furo80:
A Windows nem szar, csak hülyén használod, és nem takarítod meg nem töredezettségmentesíted. Ezt persze be lehet állítani automatikusra is, hogy ne neked kelljen.

@Bobby Newmark:
Azért, mert az egyik ezt a weblapot nem nyitja meg, a másik azt.
Ribbon ügyében teljesen egyetértünk. Sőt, ahogy nézem, itt szinte mindenben.
Bár én a csépeléshez szívesebben használnék egy 30 centis fekete műfaszt (A ravasz, az agy... stb.).

@Berelhetoreklamfelulet:
A Win10 alap vírusirtója egy fos, ami mindent letilt és töröl kérdés nélkül, ami nem tetszik neki, és nem kérdezi meg, hogy ez esetleg nem mégis megbízható program-e, amit tegyen a kivételek közé.

Mondjuk maga a Win10 is egy kalap fos, bár az utóbbi 2 évben sokat javult, talán még 2 év, és használható lesz, mire a Win7 támogatása 2020-ban lejár. Most még nem az.

@GyMasa:
Anyáméknál a padláson talán még megvan egy AMD K5 procis gépem, 270 MB-os vinyóval, talán 4 MB memóriával, azzal nem akarsz kísérletezni? :-)
Azt hiszem, Win NT4 van (volt) rajta.

@Online Távmunkás:
Na igen, nekem is a Win2000 volt a kedvencem, ha lenne támogatása, még mindig azt használnám.
Jobb volt, mint az XP, csak a játékok nem nagyon futottak rajta. Viszont atomstabil volt, csak hardverhibával lehetett előcsalogatni belőle a kék halált.

11110000 2018.06.20. 00:57:08

@Meridian74:
Sony PS4-re mostanában van egy pár egészen jó játék, bár én nem vagyok nagy játékos, nem tudom, életemben játszottam-e 10 órát összesen. De a God of War új verziója jó, meg olyanok, amiknek még csak a fejlesztői demóját láttam egy haverom jóvoltából (Days Gone, Detroit - ez utóbbi egy kicsit Szárnyas fejvadász-szerű, a másik meg egy antiutópia azután, hogy Amerikát szinte teljesen kipusztította valami vírus, talán ősszel jelennek meg).

Berelhetoreklamfelulet 2018.06.20. 09:59:06

@qwertzu:
Napi egy restart alapból is megvan kikapcsoláskor, a probléma nem ezzel van, ha elolvastad volna amit írtam, hanem azzal, hogy a kurva gép akkor indítja újra, amikor ő úgy érzi, nem akkor amikor én akarom.

HA én le megyek kajálni, és ott hagyom a megnyitott dokumentumokat, és elmegy a gép alvóba, akkor ha van frissítés, a drágalátos gép újraindítja magát, mellyel minden elveszik ami éppen megvolt nyitva.
Ez a probléma.

És ki se lehet kapcsolni. Annyira rá van erőszakolva a rendszerre, hogy még a naplóba is "Unkown reason" mellett ébreszti fel a gépet, miután minden hol le van tiltva/kikapcsolva a gép felélesztése alvóból...

Amúgy kurva jó, hogy gondolnak az agyhalott retardokra, akik teleszedik a gépüket vírussal (bár annyiból hibás a logikád, hogy frissítéssel csak a baj után lehet kivédeni a virusokat, szal a retard aki mindenre rá kattol/letölt ígyis-úgyis befogja szedni), de legalább egy kurva checkboxot beraktak volna valahova az advenced usereknek.
De nem... Persze nem csoda, hisz igazából nekik az a lényeg, hogy a spywarek/adwarek naprakészek legyenek a gépen...

Berelhetoreklamfelulet 2018.06.20. 09:59:09

@11110000:
Hát akkor te baszol el valamit, de nagyon, mert nekem amióta win10-em van egy db programot sem tiltott volna le vagy törölt volna magától a defender...

Viszont cserébe minimális az erőforrás igénye, nem úgy mint a tucatnyi piaci társának....

GyMasa 2018.06.20. 13:12:39

@Berelhetoreklamfelulet:
"Napi egy restart alapból is megvan kikapcsoláskor, a probléma nem ezzel van, ha elolvastad volna amit írtam, hanem azzal, hogy a kurva gép akkor indítja újra, amikor ő úgy érzi, nem akkor amikor én akarom."
Egyebkent ezert siman kijar a faszkorbacs a MS-nak, mert kb 3 perc lenne egy pici kis alkalmazast fejleszteni a WIN ala, ami csak annyit cisnal, hogy az utobbi 10 Uptime-t kiatlagolja, es, ha az atlaguk 24 oranak kevesebb lesz, akkor NEM szol (de legfokeppen nem eroszakolja ra a kurva restartoto egy olyan gepre, amit kb 2 ora mulva ugyis kikapcsolnak).
Dehat, tudom nekem vannak tulsagosan, a valosagra meroleges elvarasaim egy PC-vel kapcsolatban...

Bobby Newmark 2018.06.21. 17:45:19

@qwertzu: Én meg nem vagyok a Windowsom kiszolgálószemélyzete, sőt, elvileg éppen a Windows lenne értem. Nem vagyok HAJLANDÓ a nyűgjeit meg kívánságait teljesíteni. Saját gépeimen rendszerinstall utáni egyetlen frissítés után letiltom a frissítéseket a francba.

Továbbá egyszerűen nem hiszem el, hogy akár heti szinten frissíteni KELL valamit, nemhogy naponta. Ha valami annyira bugos, akkor inkább nem használom, amíg ki nem kerül open bétából. Pl a Win10 ilyen.

Bobby Newmark 2018.06.21. 17:45:20

@11110000: Ha ősszel jelennek meg, akkor ne nevezd még őket jó játéknak. A legtöbb játék egészen addig jónak tűnik, amíg játszani nem kezdesz vele.
PS4 már előrevetíti, hogy faék egyszerűségű, amcsi hülyegyerekekre kalibrált cuccok lesznek ezek is.

Bobby Newmark 2018.06.21. 17:45:21

@Meridian74: Nem az zavar, hogy látom, nem kikapcsolni akarom. Vissza akarok menni az időben, és azt az erőforrást, ami ennek megdizájnolásába, mítingeken megbeszélésébe, marketingen megjáratásába, és a droid munkájába ment el, azt a világbéke megteremtésére fordítanám.
Az is kb ugyanennyire értelmetlen lenne, de legalább a cél szép.

Bobby Newmark 2018.06.21. 17:45:29

@GyMasa: Pont erre van elvileg az LTSB verzió. Ilyen lélegeztetőgépek meg ezek szerint akkor 3D nyomtatók vezérlésére. Az Enterprise verzióhoz jár legálisan, és sztem 3D nyomtatóvezérlő gépre még az M$s is áldását adná, meg egy aktiváló kulcsot hozzá.
süti beállítások módosítása