Fülesbagoly

Megfejtették Michael Jackson egyik mozdulatát

2018. május 22. - Bagolyhír

Orvosok találtak magyarázatot arra a fizikai képtelenségnek tűnő táncmozdulatra, amellyel Michael Jackson kápráztatta el a közönséget a Smooth Criminal című számának videoklipjében.jacko.jpg

Az 1987-ben forgatott klipben a sztár bokából 45 fokos szögben hajlik előre, miközben teste teljesen egyenesen feszül. Ezt az ikonikus mozdulatot nagyon sokan próbálták meg utánozni. A BBC News szerint indiai gerincspecialisták egy tudományos folyóiratban most magyarázattal szolgáltak a lehetetlennek tűnő táncelemre.
A mozdulathoz egy különlegesen kiképzett cipő és Jackson elképesztő fizikai felkészültsége kellett.
Az orvosok ugyanakkor óva intettek Jackson utánzásától, mivel az sérüléshez vezethet.
Mandzsul Tripathi a csandigarhi Orvosi Oktatási és Kutatási Posztgraduális Intézetben dolgozó kollégáival elemezte a korán elhunyt sztár híres mozdulatát. Mint a Journal of Neurosurgery: Spine folyóiratban publikált cikkükben írták, a legképzettebb táncosok rendkívül erős izomzattal 25-30 fokos szögig képesek előredőlni egy ilyen mozdulatban, Michael Jackson azonban a gravitációt kijátszva 45 százalékos dőlésszöget ért el, ami a szemlélő számára képtelenségnek tűnik.
A próbálkozók azt tapasztalják, hogy a mozdulat nem a hátizmokat, hanem a bokáknál az Achilles-ínat teszi igazán próbára. Ez korlátozza az előredőlés szögét, még az olyan kiváló atlétikai képességű táncosoknál is, mint amilyen Michael Jackson volt. A sztár a dőlésszög növeléséhez különleges cipőt használt - magyarázta Tripathi professzor.
Az énekes cipőinek sarkába v-alakú éket vágtak, azok beleillettek egy sarokrögzítőbe vagy -pántba, amelyet a talajhoz rögzítettek és ez a cipőt megtartó trükk segített neki abban, hogy erősebben dőlhessen előre.
A különleges cipő kifejlesztése előtt az énekes úgy érte el az illúziót, hogy testét kötelek és a dereka körüli heveder tartotta meg. De a szakemberek szerint még a preparált cipő mellett is nagyon erős gerinc- és alsó lábizomzatra volt szükség a gyakorlat végrehajtásához.
Jackson és két hollywoodi kollégája állítólag az amerikai űrhajósok csizmájáról vették az ötletet, amelyek talpát  egy sínhez lehetett rögzíteni, amikor súlytalanságban dolgoztak. (MTI)

A bejegyzés trackback címe:

https://fulesbagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr3813993970

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2018.05.23. 09:12:20

A klipben ez pontosan hol látható? Nem szeretem annyira az úriembert, hogy csak ezért végignézzem az egészet :(

atomplanet 2018.05.23. 10:39:32

Ez olyan szuper titok leleplezés, amikor csak ülsz és nem tudod, hol kéne elkezdeni a elmagyarázni a bloggernek, hogy ez:

1. évek óta nem titok
2. soha nem is volt
3. bármelyik alsó tagozatos (aki nem indiai gerincspecialista) rájön
4. koncertfelvételeken is látható a beakasztós cipő ennél a számnál
5. ...hagyjuk

Hódolatom.

(Indiai gerincspecialista... jesszusom.)

balogh z 2018.05.23. 11:21:09

És ez még csak az egyik mozdulatának a megfejtése volt!
Mi lesz ha elkezdik kielemezni a többit is? Javasolnám asztrológusok, homeopata specialisták, fakírok, illetve sámánok bevonását is hogy még széleskörűbb elemzések születhessenek!

halftime 2018.05.23. 11:29:16

Jackson szabadalmaztatta 1993-ban patents.google.com/patent/US5255452 , a marha nagy titok ...

gigabursch 2018.05.23. 11:33:11

Sőt Soma bűvész óta még többen tudják.
Erről ennyit.

lenörd hofstadter 2018.05.23. 11:50:32

Nem mondod? Tényleg?ű

Az teljesen megszokott, hogy átlag hat havonta csodálkoztok rá a régi dolgokra és teszitek be mint hatalmas hír, vagy felfedezés, de szerintem egy 20 éves módszer mostani leleplezésének hite eléggé szánalmas.

onderon 2.0 2018.05.23. 12:46:07

már megint megfejtették? minden évben "megfejtik" hiszen valaki minden évben felfedezi a megfejtésről írt cikkeket, amiket nagyjából 15 éve írtak...üdv a világban! hány éves vagy? 15?

Gordiusz 2018.05.23. 14:21:45

Ez aztán a nagy "titok". A bomasztikus "megfejtéshez" ezúton is gratulálok (facepalm)

Terézágyú 2018.05.23. 15:41:25

Akkor én már le se írom a véleményem... :))))))))))

Orbán veje 2018.05.23. 17:11:52

Tudtam, hogy merő illúzió az egész. Egyébkén Jacksont nem igazán kedveltem.
süti beállítások módosítása