Grillhúsok nagy barátja: fűszeres sült cékla, almával

2016. október 28. Deino

shutterstock_191108978.jpg

A sült cékla kifejezetten friss ízt ad bármilyen kedvenc ételünknek - látványos és különleges vendégváró köret, amit nagyon egyszerű elkészíteni, mégis meglepően nagy sikert lehet aratni vele!

shutterstock_66105142.jpg

Mire lesz szükségünk?

1 kg cékla, 2 közepes répa, 2 nem túl nagy piros alma, 4 evőkanál olívaolaj a sütéshez, ízlés szerinti mennyiségben tengeri só, bors, bazsalikom és oregano a fűszerezéshez, valamint a végén balzsamecet, gyümölcsecet.

Hogyan fogjunk hozzá?

A céklát mossuk, hámozzuk, majd aprítsuk fel nagyjából egyforma kockákra. A répát pucolás után vágjuk vastag karikákra, az almát pedig vágjuk nyolcadokra, majd vágjuk ki belőle a magházat. A héját nem kell lepucolni előtte. Egy tepsit kenjünk ki olajjal, szórjuk bele a zöldségeket, majd ízlés szerinti mennyiségben adjunk hozzá a fűszerekből, locsoljuk meg az ecettel, és alaposan forgassuk össze az egészet. Takarjuk le a tepsit alufóliával, majd 220 fokon előmelegített sütőben egy órán süssük, addig, amíg megpuhul a cékla.

Kiváló köret fűszeres húsok, grillhúsok mellé. Rengeteg módon fűszerezhető, ki lehet próbálni egyéb mediterrán fűszerekkel is, rozmaringgal is nagyon meggyőző.

süti beállítások módosítása