Ha sokat ülsz, ezt látnod kell! Modern népbetegség
2016. augusztus 29. írta: FitLife

Ha sokat ülsz, ezt látnod kell! Modern népbetegség

human-workers-evolution-silhouettes_72147496117.jpg

A modern világban az emberek többsége ülő helyzetben végzi a munkáját és még azt is, ami nem a munkája. A civilizáció fejlődése következtében kialakult ülőéletmódunk, ahol is ülünk a kocsiban a munkába menet, ülünk a munkában legalább 6 órát, ülünk megint a kocsiban hazafelé vagy a munka miatt egész nap a kocsiban ülünk. Mert valljuk be magunknak, ha a tömegközlekedési eszközön akad ülőhely valami véletlen folytán, amit nem foglalt el a gepárdokat megszégyenítő gyorsasággal egy nyugdíjas vagy az okostelefonját bámuló fiatal, akkor bizony oda mi vetjük le magunkat. Ilyenkor, ha körbenézünk, felfedezhetünk egy-két állapotos hölgyet is, akik állnak. Nem kell lelkiismereti kérdést csinálni a dologból, nyugodtan maradjunk ülve, ők jó kedvükből állnak és meg sem kottyan nekik és a szervezetüknek az a néhány kiló többlet. Hagyjuk őket állva, edződjenek csak! Ki ne hagyjam azt is, hogy ezek után este a kanapén is ülünk. Persze, kivételek mindig akadnak, ők egy virtuális kézfogást kaphatnak most. Meg jó pár évet deréktáji panaszoktól mentesen, meg egyéb problémák nélkül.

Mert mit is okozhat a sok ülés? Gerinc problémákat, vérnyomás és koleszterin gondokat, elhízást, ami cukorbetegséghez vezethet, szív- és érrendszeri megbetegedéseket. Ezt végig olvasva rájöhetünk, hogy az ülőéletmód nem barátunk. Mit tudunk tenni ellene? Mindenki mondjon fel és menjen el fizikai munkásnak! Ja, ez annyira nem tenne jót a gazdaságnak, szóval mást kell kitalálni.

Mi is a probléma?

A fő gond a sok üléssel, hogy elgyengülnek az izmok. Ezek nem olyan izmok, amiket jó esetben a konditeremben tudunk edzeni, mert ott a rengeteg izolációs gyakorlat miatt nem kap elég terhelést a mélyizomzat. Nem véletlenül mondják, hogy az összetett gyakorlatok mennyivel jobbak, továbbá külön léteznek mélyizom-erősítő gyakorlatok is. Ha fáj a derekunk és elmegyünk egy ilyen „edzésre”, meglepődve tapasztalhatjuk, hogy először a hasizmunkat fogják megdolgoztatni, ahol testünk olyan remegéseket fog bemutatni egy-egy kívülről könnyűnek tűnő gyakorlat közben (amennyiben helyesen végezzük a gyakorlatot), hogy 2-3 perc után az addig kialakult véleményünk a gyógytornákról teljesen megváltozik. Nem véletlen, hiszen a helyes testtartáshoz elkerülhetetlen, hogy törzsünket és merevítő izmainkat minden irányból megerősítsük. Az pedig csak egy plusz rossz hír, hogy ezektől a kemény gyakorlatoktól bizony nem lesz kockás a hasunk. Itt nem a konditeremben látott hasizom gyakorlatokat végeztetik és nem gépeket használnak az erősítésre. Viszont ha rendszeresen és jól csináljuk ezeket a gyakorlatokat, akkor várhatóan erősebb hasizmunk lesz, mint az edzőteremben a kocka hassal rendelkezők nagytöbbségének. Erről eszembe jut az alábbi úriember:

 bertassirati.jpg

Abban az időben nem használtak semmilyen teljesítményfokozót, és elhiheti mindenki, hogy akkoriban nem nagyon volt még a fényképezőkön sorozatkészítési mód, szóval ezt a pózt nem csak 1-2 másodpercig tudta megtartani. (nem, nem a bicikli mellett állásra gondolok)

Javítsunk életminőségünkön

Hogyan is lehetne javítani a helyzetünkön? Erre több megoldás is létezik. Vannak különböző kiegészítők, melyeket használhatunk ülés során. Kettőt említenék meg ezek közül, a deréktámaszok (óvatosan, vannak olyanok, amik inkább nagyobb kárt okoznak, mint hasznot, tehát kellő körültekintéssel, akár szakértő bevonásával ajánlott vásárolni ilyen eszközöket) melyek megfelelően használva vissza adják a gerinc természetes tartását. Valamint az úgy nevezett dynair párna, melyet alfelünk alá helyezve tudunk rajta ülni. Ez azért jó, mert a benne lévő levegő az egyenetlenség miatt folyamatosan korrigálásra készteti a testünket, ezzel erősítve azokat a bizonyos mélyizmokat.

További jó megoldás lehet az óránkénti átmozgatás, valamint a nyújtások. Az edzéseknél való aktív és passzív nyújtásokról már született írás, ezek a gyakorlatok is hasonlóak. Ezeket ajánlatos legalább kétszer megcsinálni a nap folyamán, hogy csökkentsük a probléma kialakulásának lehetőségét. Tisztában vagyok vele, hogy sokan olyan helyen dolgoznak, ahol nem fognak nekiállni tornázgatni és a földön fetrengeni. Nekik az alábbi videó kivitelezését javaslom, a főnökük közreműködésével: 

Félre a tréfával és kellő komolyságot az ügyhöz! Maximálisan megértem azokat, akiknek nincs lehetőségük a gyakorlatok kivitelezésére munkaidőben. Nekik mindenképpen javaslom az óránkénti 5-10 perces sétálást, átmozgatást, illetve amennyire a lehetőségeik engedik, akár csak 1-2 gyakorlatot megcsinálni. Ha még ez sem lehetséges, itt egy nagy rövid videó pár trükkel.

Akiknek már több idejük és lehetőségük van, azoknak mindenképpen javaslom az alábbi két videót, egyszer-egyszer elvégezni a nap folyamán, mindössze 20 perc a kettő, de az eredményt felbecsülhetetlen. Kezdésnek egy reggeli gerincátmozgató torna, a másik pedig a nap folyamán vagy munka után végrehajtandó gyakorlatsor lehetne.

 

Remélem mindenki átérzi a helyzet fontosságát és komolyan veszi a gyakorlatokat a saját érdekében. Ne sajnáld megosztani ezt az írást, mert nem tudhatod kinek van szüksége ilyen segítségre. Segítsünk egymáson!

Hasonló tartalmakért látogass el a FitLife Facebookjára

Honlap (blog)

A bejegyzés trackback címe:

https://fitlife.blog.hu/api/trackback/id/tr7011659668
süti beállítások módosítása