A wanabe Havasi Bertalan esete a kreatívan értelmezett személyiségi jogokkal
2015. november 27. írta: Fedor

A wanabe Havasi Bertalan esete a kreatívan értelmezett személyiségi jogokkal

nyugati.pngEz a kép nem sikerült. Nyilvános megosztásra elvileg alkalmatlan. Hogy most mégis ezzel illusztrálom ezt a bejegyzést, az annak köszönhető, hogy a kép elkészültének körülményeiről szól. Pár nappal ezelőtt ugyanis sikerült a saját bőrömön megtapasztalnom, hogy a kreatív jogértelmezés és a hatalmaskodó arrogancia nem csupán a FIDESZ vezető rétegének a sajátja, nem csak ők érzik úgy, hogy bármit megtehetnek, ez bizony jellemző sok talpasra is. 

A Nyugati aluljáró semmi mással össze nem téveszthető közegében haladtam a metró felé, amikor feltűnt, hogy a metróbejárattal szemben nem kevesebb, mint négy aláírásgyűjtő pult is van, és abból háromnál fideszesek hergelik a jónépet kvóta- és unióellenes rémhírekkel, valamint erre hivatkozva aktualizálják épp a Kubatov-listát (a negyediknél PM-esek voltak, de igazából fogalmam sincs, hogy miért). 

Ezek nem bízzák a véletlenre - gondoltam, és úgy döntöttem, hogy ezt egy fotóval dokumentálva meg is osztom a blog Facebook-oldalán, mint ahogy ezt már számtalanszor megtettem az elmúlt években minden gond nélkül, amikor politikai aktivitásba futottam bele Budapest (vagy akár Brüsszel) utcáin. 

Hát most nem így alakult. A kép készítése közben ugyanis az egyik pulttól egy csaj majd egy srác odajött hozzám, és elkezdtek hatóságként viselkedni. A csaj azzal nyitott, hogy elsütötte az egyik abszurd mondatot a sok közül, amelyeknek köszönhető, hogy poszt lett a sztoriból: 

A FIDESZ pultját tilos fotózni! 

Hogy mi van? 

Az addig oké, hogy a pártunk és kormányunk a szokott módszerrel túltolta a személyiségi jogok védelmére hivatkozva a fegyelmezést, és ezért mienk a világ legostobább és legszigorúbb köztéri fotózós törvénye, amely köztörvényes bűnözőként kezelné még a turistákat is, ha bárki szó és betű szerint venné, de hogy ez még a tárgyak jogaira is vonatkozna, az nekem új.

Ha azzal jöttek volna oda, hogy figyelj, nem szeretnénk, ha felhasználnád a fotót, akkor szívesen elmondtam volna nekik, hogy bár abszolút megértem, hogy szégyenlik azt, amit csinálnak (én is szégyelném, ha a FIDESZ-nek kéne dolgoznom), de tömegfotót készítettem közterületen egy politikai rendezvényről (nevezetesen a kitelepülésükről), ami még a jelen szabályozás mellett se tilos. Ettől függetlenül hajlandó lettem volna akár még a képet is megmutatni a lánynak, hogy látod, ez a narancssárga paca vagy te, hát erről még az anyucikád se ismerne fel, meg egyébként is szar lett, tehát kuka, de a srác (aki nem is látszik a képen amúgy) rögtön átváltott paranoid agresszívba, és elkezdett bombázni:

Ki vagy? Ki küldött? Kinek a megbízásából videózol? Azonnal töröld le!

Mondom nem videóztam, hanem panoráma képet készítettem, hogy beleférjen egy képbe mind a négy pult, de ekkor már rohadtul untam, így azt mondtam, hogy szevasztok, és elindultam a mozgólépcső felé. Na ekkor kezdődött el csak igazán a móka, ugyanis a fiú előkapta a telefonját, és utánam loholt, hogy lefotózzon. Amikor látta, hogy nem fogok megállni a kedvéért, akkor meg átment Havasi Bertalanba, és ahogy példaképe minden hatáskör nélkül utasította a Parlamenti Őrséget, hogy dobják ki az RTL Híradó stábját az Országházból, úgy az én üldözőm is ráparancsolt (!) a mozgólépcsőnél álló jegyellenőrökre:

Azonnal állítsátok meg!

Azoknak persze fogalmuk se volt arról, hogy ki az, aki ugráltatni akarja őket, ki vagyok én, és hogy milyen közveszélyes bűnöket követtem el, amiért meg kéne állítani. Ők csak azt látták, hogy felvillantottam nekik egy érvényes BKK bérletet, így fülük botját se mozdították.

Már haladtam lefelé, amikor még utolért egy diadalmas 

Megvagy!

jelezve, hogy hátulról és oldalról ugyan, de elkészült rólam a sztárfotó.

Megvan a csattanó? A srác előbb alaptalanul megvádol valamivel, majd ő maga elköveti azt.

Sérelmemre.

Merthogy ő bizony arcképet készített rólam az engedélyem nélkül, sőt, a ráutaló magatartásomból (ott hagytam, mint eb a szarát) egyértelműen tudva, hogy kifejezetten zavar.

Bár hogy mit tud kezdeni azzal a rossz szögből készült és valószínűleg életlen fényképpel azon kívül, hogy kinyomtatja, bekeretezi, és kirakja otthon a falra közvetlenül Viktor mellé, az nem teljesen tiszta számomra. Beviszi a rendőrségre és feljelent? Ez persze elsőre abszurdan hangzik, de tudván, hogy milyen erőbedobással vert el milliókat DNS vizsgálatokra a rendőrség, hogy kiderítse, ki rakott ki egy nem túl hízelgő feliratot Kubatov házához, vagy látva azt a mai hírt, mely szerint sima Facebook-megosztásért hallgattak ki és rabosítottak 17 embert Siófokon, egyáltalán nem csodálkoznék, ha egyszer csak kopognának a rendőrök az ajtómon, mert a fotót lefuttatták valami jó drága arcfelismerő szoftveren, vagy egyszerűen csak a biztonsági kamerákkal lekövették, hogy merre mentem a városban.

Ha már biztonsági kamerák: az egy vicces alfejezet a sztoriban, hogy valószínűleg van ott az aluljáróban (és szinte mindenhol a városban) jó pár belőlük, így amíg én nem fotózhatom le őket telibe az engedélyük nélkül, azok bizony 0-24-ben vették őket jól felismerhetően, amint fényezik a FIDESZ-t, csak hát ugye abba nem tudnak belekötni.

Ja igen: A PM-es pultnál lévők mindeközben tojtak az egészre. Ők nem szégyelték azt, amit csináltak.

"Amikor látta, hogy nem fogok megállni a kedvéért, akkor meg átment Havasi Bertalanba, és ahogy példaképe minden hatáskö...

Szerző: Kötöttségek nélkül2015. november 27.

A bejegyzés trackback címe:

https://fedor.blog.hu/api/trackback/id/tr18120974

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a nagy hohoohooo 2015.11.27. 21:58:16

Höhööhööö...ezek ......így szállnak le a bicikliről......szegény közröhej birkamaxwall ...batyu....mekkora mihígmélymagyar thermopülei csatát tudna ebből leagyalni....400 év után ismét a Nyugat utolsó védőbástyája voltunk ...Itt fekszünk, vándor vidd hírül a spártaiaknak:Megcselekedtük, amit megkövetelt a haza....nyugodjatok le a...csába......

DeMarco 2015.11.28. 20:48:05

Hát ez a baj veletek... Egyszer visszanyalt a fagyi és rögtön teli szájjal kiabáljátok a világvégét és a diktatúrát.

Azzal minden rendben van, hogy te fényképezhetsz bármikor bárkit, végül is kit érdekelnek a személyiségi jogok ugye, hiszen csak fideszesek, de ha téged fényképeznek, vagy csak megkérdezik, hogy miért fotózod őket, akkor dögöljenek meg, hogy merik...

Hát nem mindenkinek tetszik, ha fényképezik őket, van ilyen.

Bár az tény, hogy eszembe sem jutna kiállni bárhová is, ahogy az sem, hogy a kiállókat fényképezgessem. Erre sem időm, sem késztetésem nem lenne.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.11.28. 22:40:43

@DeMarco: Akkor most olvasd el újra a posztot, de most figyelmesebben, hogy rájöhess, miért írtál már megint hülyeséget, nem is egyet. Minden benne van.

Tudományos libsizmus 2015.11.28. 23:54:04

A hatalmaskodó arrogancia leginkább a liberálisok vezető rétegének a sajátja.

2015.11.29. 00:11:31

@Tudományos libsizmus: Te valami fizikai kísérlet vagy és egy párhuzamos univerzumban élsz?

Netuddki. 2015.11.29. 00:39:39

Cicaharc fidelitaszos hülyegyerekekkel? Muhaha!

Mellesleg nem ezeket verték meg? Még a fidesz rádió híradójában is benne volt.

- Idefigyelj orbánköcsög kiscsákó! Most rögtön visszahúzol a pultocskádhoz vagy kapsz 2 maflást! Muhaha!

Mellesleg ha a fidesz a fedetlen golyóit mutogatja, illene kihasználni a helyzetet és jól megmogyorózni! Tessék szépen ráírni az aláírásgyűjtő lapocskáikra, hogy "TOLVAJ FIDESZ!". Aláírni nem szükséges, és sajnos ez a színtiszta igazság...

Netuddki. 2015.11.29. 00:41:04

@Ylim: Nem, "ez" csak egy fizetett, tolvaj orbánköcsög. Tolvaj, börtönbe való bűnözőkkel meg nem bratyiznak a normális magyar emberek...

Netuddki. 2015.11.29. 00:43:14

@DeMarco: "Hát nem mindenkinek tetszik, ha fényképezik őket, van ilyen."

Általában a tolvaj bűnözőknek nem tetszik ha fényképezik. Más, normális embert nem zavar...

wotan 2015.11.29. 06:28:15

Bértollbosszantó: ugye a posztirórol beszélsz, mint bünözöröl?

32FNewYork 2015.11.29. 06:45:37

Nyilván igazad van, de ilyen szar képeket a kétéves kislányom se csinál. A mai technikával ezt hogyan lehet elkövetni? Vagy a jó képeket nem merted feltenni? Mert akkor elérték a céljukat.

mojszipupi 2015.11.29. 07:54:23

Kommunista házmester köcsög, ilyen egy igazi aktivista aki Orbánért üldözi honfitársát

Blogger Géza 2015.11.29. 08:17:57

Márpedig nem fotózhatod le és teheted közzé, ha ehhez nem járul hozzá. A "Fidesz pultját tilos fotózni" nyilván a pultra és a benne tevékenykedő emberekre vonatkozott, ne próbáld hülyének tettetni magad. És sem a biztonsági kamera, sem a fideszes aktivista nem sért törvényt, hiszen nem tett közzé a felvételeket rólad. Az, hogy te bénán fotózol, magánügyed, de erre nem lehet építeni.

Ez a poszt nagyon gyenge lett. Itt egyedül neked kell szégyellni magad. (béna fotó + provokatív magatartás + értelmetlen hiszti)

nu pagagyí 2015.11.29. 08:26:48

Szerintem a közterületen elkövetett fotózás nem sértheti senkinek a jogait. A közzététel esetleg, ha a fotós benyilazza az illetőt és odaírja, hogy az ott egy szemét alak. A törvény nem tudom mit mond, de nem is érdekel, Magyarországon ugyanis nincsenek mindenkire érvényes törvények.

udvaros · https://udvar.wordpress.com 2015.11.29. 08:55:08

Úgy tűnik, hogy az iszlám egy megengedő szabályrendszer a magyarországi törvényekhez képest, mert csak Mohamed próféta képének közzétételét nehezményezi. Erre azonban rendesen odafigyelnek, és végletes fanatizmussal üldözik a szabály megszegőit. Ehhez képest a fenti írás szerzője olcsón megúszta annyival, hogy viszonossági alapon róla is készült egy kép.
udvar.wordpress.com/2015/09/04/magyarorszag-iszlamosodasa

Pipas 2015.11.29. 10:18:52

"és ezért mienk a világ legostobább és legszigorúbb köztéri fotózós törvénye"

ez mondjuk hazugság.

féregírtó 2015.11.29. 10:19:00

Ilyen a fasizmus igazi arca.

Itsuka 2015.11.29. 10:20:25

Egy nyilvános helyen, aláírásokat gyűjtő aktivista, az adott helyen és időben - közszereplő! Mint ilyen: szabadon fotózható!
Már persze, ha a törvények mindenkire egyformán vonatkoz(ná)nak...?!

Pipas 2015.11.29. 10:34:58

@Itsuka: "az adott helyen és időben - közszereplő!"

Nincs olyan, hogy valaki egyszer közszereplő egyszer meg nem az.

Viszont: nem az aktivisták fényképének közzététele a problémás, hanem a többieké.

Pipas 2015.11.29. 10:39:37

"és abból háromnál fideszesek hergelik a jónépet kvóta- és unióellenes rémhírekkel"

Namost ha rémhírek terjesztésével kell vádolni valakit, akkor az nem igazán a fidesz. Az elmúlt öt évben az ellenzék folyamatosan rémhírekkel hergelte a jónépet onnan kezdve, hogy meg fognak vakulni az emberek a házipálinkától azon keresztül, hogy 2011 az éhséglázadások éve lesz egészen addig, hogy magyarországon össze fog omlani a villamos hálózat a rezsicsökkentés miatt.

Eddig még minden fontosabb mondás ami az ellenzéktől jött rémhírnek bizonyult. Bár igaz, van néhány, ami még igaznak bizonyulhat, mondjuk például az, hogy az oroszok fel fogják emelni a villamosenergia árát magyarországon. :)

Netuddki. 2015.11.29. 10:46:36

@wotan: Ne csinálj úgy mintha nem ismernél magadra tolvaj orbánköcsög...

Netuddki. 2015.11.29. 10:50:28

@Blogger Géza: Húzzál burkát tolvaj századvéges orbánköcsög, oszt úgy menjél ki az utcára ha nem akarod hogy valaki lefényképezzen...

csak egy néző 2015.11.29. 11:12:35

A posztoló ott hibázott, hogy nem készített még egy jobb minőségű fotót és, hogy egyáltalán válaszolt az öt számon kérő két köcsögnek. Vagy pedig csak annyit kellett volna válaszolnia, mint a videón az operatőr srác a kis geci Bercinek.
0:18-nál

www.youtube.com/watch?v=CjsCD-KbxVI

Kényszerbagoly · http://kenyszerbagoly.blog.hu/ 2015.11.29. 11:20:06

Ki gondolta, hogy csak a vezető réteg? A csicskások azok csicskások. Ismerjük a forgatókönyvet, csak menjünk vissza az időben!
kenyszerbagoly.blog.hu/2015/11/29/szakitas_984

eßemfaßom meg áll 2015.11.29. 11:39:01

@poszt

Szóval jogsértést követtél el majd írtál egy sértődött posztot arról, hogy emiatt az érintettek rádszóltak.

Ügyes vagy mint mindig.

eßemfaßom meg áll 2015.11.29. 11:46:41

@Itsuka: "Egy nyilvános helyen, aláírásokat gyűjtő aktivista, az adott helyen és időben - közszereplő!"

Ezt a baromságot honnan vetted?

net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0300003.TV

"13. közszereplő: az a személy, aki közhatalmat gyakorol, gyakorolt vagy közhatalom gyakorlásával járó tisztségre jelölték, illetve aki a politikai közvéleményt feladatszerűen alakítja vagy alakította."

Aláírásgyűjtő Mancika nem gyakorol közhatalmat, nem is jelölik közhatalom gyakorlására és nem alakítja a politikai közvéleményt.

has 2015.11.29. 11:47:27

@Pipas: Olvastad már, vagy csak mondták, hogy ezt kell írni?

eßemfaßom meg áll 2015.11.29. 11:51:05

Komolyan ti demokrata nickek, nem érzitek, hogy a nonstop gecizésetek, köcsögözésetek mennyire kontraproduktív? Remélem nem :)

FOLYASSÁTOK!

csak egy néző 2015.11.29. 12:12:27

@eßemfaßom meg áll:
Mesélj már faszfej, hogy miért is követett el jogsértést?
Csak nem azt akarod mondani, hogy nyilvános közterületen tilos fotózni?

Itsuka 2015.11.29. 12:32:34

@Pipas: Ez - nem így van! Ha valaki egy nyilvános rendezvényen alkalmilag a dobogóra áll (tegyük fel: felszólal): akkor és ott közszereplővé válik! Akkor is, ha máskor és másutt nem az!

Pipas 2015.11.29. 12:49:09

@Itsuka: "akkor és ott közszereplővé válik! Akkor is, ha máskor és másutt nem az! "

Butaság, a jogszabály nem ezt mondja.

kvadrillio 2015.11.29. 12:53:11

Összedőlt a kártyavár - oéigarchák és külföldiek tarolnak...a földvásárlásoknál.
Sallai Róbert Benedek négy fontos szempontra hívta fel a figyelmet:

1. az árveréseken nem látni kis- és közepes-, vagy épp családi gazdálkodókat, hiszen egyszerűen nincsenek olyan anyagi helyzetben, hogy részt vehessenek a licitálásokon. Helyettük csak a Fidesz-féle "újföldművesekkel" találkozhatunk.

2. A liciteken a győztesek zsebből kifizetik a több tízmilliós tételeket, ami szintén cáfolja, hogy a rendszer a magyar gazdák földszerzését szolgálná. Olyan tőkeerős csoportokhoz kerül így nemzetünk öröksége, akikről korábban nem volt szó.

3. Nem igaz, hogy nyilvánosak lennének az árverések! Sok helyre csak előzetes regisztrációval lehet bejutni. Az pedig csak hab a tortán, hogy nem működik az 5 milliárd forintból kiépített informatikai rendszer sem, azaz az önkormányzati hirdetéseket kellene végigböngészni annak érdekében, hogy megtudjuk, ki vette meg az adott területet.

4. Hazugság volt a gazdák állítólagos földéhsége is, hiszen a földterületek 30-40 százaléka bent ragad, miközben az eladott területek 80 százaléka pedig licitáron talál vevőre - azaz nincs semmilyen verseny.

Sallai Róbert Benedek meglátása szerint folytatódik a Kaya Ibrahim - Josip Tot idejében megismert fideszes gazdaság politika:

ismeretlen hátterű külföldieknek játszanak ki magyar vagyontárgyakat.

Annak apropóján kérdeztük a politikust Kishantosról, hogy a Kúria is megállapította, hogy
hazudott a Földművelésügyi Minisztérium, és nevesítve Bitay Márton Örs államtitkár,

amikor többek között arról nyilatkozott, hogy a biogazdaság tartozott a földbérleti díjjal.

"Tragikus, hogy amit a kormány tönkre akar tenni, azt tönkre is tudja tenni, azonban az talán még elszomorítóbb, hogy a jogerős ítélet kihirdetése után is pozícióban maradhatnak olyan emberek, akikről a bíróság kimondta: hazudott"

- osztotta meg aggályait Sallai Róbert Benedek, aki szerint civilizáltabb országokban Bitaynak menni kellene.
Klimó Krisztián ·
Webfejlesztő informatikus, Képernyő előtti munkavégzés
52 6201 01 számú mezőgazdasági technikus végzettségem van (5 éves iskola) és nem tudok földet venni de a sok fideszes párt közeli ember igen és a külföldi állampolgár is frown hangulatjel
Tetszik · Válasz · 1 · 16 órája
József Fekete ·
Nyugdíjas vagyok, DRV Zrt.
22 évet dolgoztam a magyar mezőgazdaság szolgálatában állami alkalmazásban és földhöz mégsem juthattam két agrár diplomával a háttérben. Hányan lennének földbírtokosok ha igazoltan legalább ezer fa elültetése és felnevelése volna a kiinduló alap és öko-gazdálkodási elkötelezettség? A JÖVŐ ALAPJAI itt keresendők.
Tetszik · Válasz · 2 órája
Andras Zsibrita ·
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Rohadt hazaarulo fidesz ,aki a hazajat kepes eladni az kotelet erdemel !!!
Tetszik · Válasz · 14 órája
Jànos Hegi ·
Itt dolgozik: Önállo ötvös-mester
"ÖNÖK BIZTOSAK LEHETNEK ABBAN,HOGY AMÉG AZ ÉN SZÀM VÉGLEG BE NEM ZÀRUL,ADDIG ABBOL CSA *HAZUGSÀG * FOG ÀRADNI !!!
Tetszik · Válasz · 1 órája

miccsináááásssz viktorka ??? FOLYAMATOSAN HAZUDSZ A MAGYAR NÉPNEK, NEMZETNEK, AKIT KÉPVISELNED KŐŐŐNEHHH ???? AKKOR NE CSODÁLKOZZ, HA KI AKARNAK NYÍRNI !!!!! BAMMEG !

kvadrillio 2015.11.29. 12:55:15

Összedőlt a kártyavár - oligarchák és külföldiek tarolnak
Már két hete tart a harmadik Orbán-kormány földprivatizációja (ne felejtsük, az első Orbán-kormány játszotta ki az állami földeket a "piszkos tizenkettőnek"), és a hétvégi szünetet kihasználva megkérdeztük Sallai Róbert Benedeket, az LMP agrárpolitikusát, hogy milyen tanulságokkal szolgált az elmúlt 10 munkanap.

Sallai Róbert Benedek, az ökopárt országgyűlési képviselője a földárverések helyszínén is kampányol a természeti erőforrásunk elkótyavetyélése ellen; a kaposvári akciója például igazán emlékezetes maradt. Nemtetszését három köbméter birka- és marhatrágyával fejezte ki.

A legfontosabb tanulság az, hogy az eltelt két alatt összedőlt a Fidesz hazugság-kártyavára, hiszen például

egyetlen külföldi sem vesztett még a liciteken, amit kinéztek maguknak, meg is vették

- figyelmeztetett az ellenzéki politikus.

Azaz, egyrészt hazudott akkor az Orbán-kormány, amikor azt ígérte, hogy külföldi nem fog magyar földhöz jutni, másrészt beigazolódott az ellenzéki pártok félelme, a Fidesz felvállalta annak a kockázatát, hogy tagállami polgárok is licitálhatna, azért, hogy közben az új oligarchákat földhöz juttassa.

Sallai Róbert Benedek négy fontos szempontra hívta fel a figyelmet:

1. az árveréseken nem látni kis- és közepes-, vagy épp családi gazdálkodókat, hiszen egyszerűen nincsenek olyan anyagi helyzetben, hogy részt vehessenek a licitálásokon. Helyettük csak a Fidesz-féle "újföldművesekkel" találkozhatunk.

2. A liciteken a győztesek zsebből kifizetik a több tízmilliós tételeket, ami szintén cáfolja, hogy a rendszer a magyar gazdák földszerzését szolgálná. Olyan tőkeerős csoportokhoz kerül így nemzetünk öröksége, akikről korábban nem volt szó.

3. Nem igaz, hogy nyilvánosak lennének az árverések! Sok helyre csak előzetes regisztrációval lehet bejutni. Az pedig csak hab a tortán, hogy nem működik az 5 milliárd forintból kiépített informatikai rendszer sem, azaz az önkormányzati hirdetéseket kellene végigböngészni annak érdekében, hogy megtudjuk, ki vette meg az adott területet.

4. Hazugság volt a gazdák állítólagos földéhsége is, hiszen a földterületek 30-40 százaléka bent ragad, miközben az eladott területek 80 százaléka pedig licitáron talál vevőre - azaz nincs semmilyen verseny.

Sallai Róbert Benedek meglátása szerint folytatódik a Kaya Ibrahim - Josip Tot idejében megismert fideszes gazdaság politika:

ismeretlen hátterű külföldieknek játszanak ki magyar vagyontárgyakat.

Annak apropóján kérdeztük a politikust Kishantosról, hogy a Kúria is megállapította, hogy
hazudott a Földművelésügyi Minisztérium, és nevesítve Bitay Márton Örs államtitkár,

amikor többek között arról nyilatkozott, hogy a biogazdaság tartozott a földbérleti díjjal.

"Tragikus, hogy amit a kormány tönkre akar tenni, azt tönkre is tudja tenni, azonban az talán még elszomorítóbb, hogy a jogerős ítélet kihirdetése után is pozícióban maradhatnak olyan emberek, akikről a bíróság kimondta: hazudott"

- osztotta meg aggályait Sallai Róbert Benedek, aki szerint civilizáltabb országokban Bitaynak menni kellene.

A magyar termőfölddel kapcsolatban is Ökonemzet című tematikus oldalunkon juthat friss információhoz. Lájkolja!
ALFAHIR.....

kvadrillio 2015.11.29. 13:26:30

A FIDESZNEK DIKTÁTORI HAJLAMAI VANNAK, AKÁRCSAK VEZETŐJÜKNEK ORBÁN BÁCSINAK.,...JUNCKER PAPA IS EZT MONDTA UGYE...?! :o) .....Egyre több az elégedetlen emberke és ebből előbb-utóbb óriási baj lehet !

Argus 2015.11.29. 13:32:29

Miért nem rendezted le két nagy pofonnal a dogot? Ezek csak abból értenek!

csak egy néző 2015.11.29. 13:36:47

@kvadrillio:
"Orbán Viktor jó barátjához, a felcsúti polgármesterhez köthető mezőgazgasági cég egyedül licitálva szerzett bő 100 millió forintért egy szántót a hétfőn indult Fejér megyei földpályázatokon. Orbán Viktor feleségének felcsúti földjeit is művelő másik család is megvett egy másik területet.
Fejér megyei földárveréseken félnek licitálni a gazdák a helyi nagybirtokosokkal szemben. A mai árverésen olyan földeket is dobra vertek volna, amelyek Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartoznak."

Az magáért beszél, hogy ezeken a max 5 percig tartó árveréseken csak úgy tolonganak a kérges kezű földművelők. Ja nem is, hanem az öltönyös, nyakkendős, diplomata táskából fizető földes gazdák, akik akkor látnak földet, amikor a makkos cipőjükről lekaparják a ráragadt földet.
Hajrá fidesz.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.11.29. 13:50:31

@Fedor: Minden benne van. Az is, hogy ők miért nem közszereplők. Amikor lefotóztad őket, miért követtél el valamit... Hogy kérésre sem távolítottad el. Értjük. Hogy nyilvánosságra hoztad ami külön is tilos. Hogy ezek után ők vissza is tarthatnának, és hogy a te ellened való feljelentéshez szükséges fotó belefér, hogy a hozzád hasonló bűnözők ellen vagyonőrtől segítséget kérni belefér... És az is, hogy az ehhez szükséges fotó miatt hisztizve még nagy nyilvánosság előtt megsérted sokak jó hírnevét.

Valóban nem lenne meglepő nálad egy rendőrségi vizit.

csak egy néző 2015.11.29. 14:02:40

@Válasszunk:
Elárulnád, ha én készítek egy fotót közterületen!!!!! vagy akár egy szelfit, amin akár 100 ember is látszik és azt felteszem a Facebookra, vagy egy nyilvános blogra, akkor miért is követtem el bűncselekményt?

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.11.29. 14:06:34

@csak egy néző: Ha szelfit készítesz, a várost fotózd, nem más emberről szól a kép, hanem rólad / a városról.. Nem is ők az élesek, fene se tudja mennyi látszik belőlük tömeg részeként, nem is tesznek ellene => belefér.

Mást fotózol direktbe, leszarva, hogy a képmás személyes adat, mert te közzé is akarod tenni => nem fér bele.

Ne keverd a két helyzetet, mert nagyon nem azonos a kettő.

Pipas 2015.11.29. 14:16:57

@csak egy néző: "Elárulnád, ha én készítek egy fotót közterületen!!!!!"

A legtöbb országban, igazából az összes országban, amiről tudok, nem számít, hogy közterületen készítetted -e a fotót vagy nem, azt a felismerhető személyek engedélye nélkül nem teheted közzé. Ezért kell "release form" -ot mellékelnie a fotóművészeknek a fotókhoz, amin a felismerhető személyek beleegyeznek, hogy a fotót közzétegyék.

Kivétel van ez alól, például a fesztiválok, tüntetések, ahol nem kell beleegyezést kérni, mert a résztvevők azzal, hogy ilyen rendezvényen vesznek részt ulajdonképpen beleegyeznek a fotózásba. Az azonban, hogy közterületen készült a fotó nyilván nem elég.

Ezért is van, hogy a google street view pl. minden országban elhomályosítja az arcokat, pedig közterületen készülnek a képek.

Ezt valakinek, aki blogot ír és azt a saját fotóival publikálja nyilván rohadtul illene tudnia. A szerzőt nyilván nem érdekli, nyilván semmibe veszi mások jogait és nyilván azon acsarog, hogy neki bizony joga... pedig nincs.

Pipas 2015.11.29. 14:26:45

@csak egy néző: "Az magáért beszél, hogy ezeken a max 5 percig tartó árveréseken csak úgy tolonganak a kérges kezű földművelők. Ja nem is, hanem az öltönyös, nyakkendős, diplomata táskából fizető földes gazdák, akik akkor látnak földet, amikor a makkos cipőjükről lekaparják a ráragadt földet."

Honnan a vérből tudod mi van a földárverésen? Hányon jártál? Egyen se, csak a szavahihető komenista blogokat olvasgatod?

Itsuka 2015.11.29. 14:52:34

@Pipas: Akkor foglaljuk össze: egy politikai gyűlésen, az emelvényen felszólalók közül, van akit le szabad fotózni és van akit nem?! Hivatalos névsort kell vinnie annak a fotósnak, aki nem akar jogszabályt sérteni?

2015.11.29. 14:55:28

@Pipas: Na most pont hogy ők tüntetnek, politikai rendezvényt tartanak. Az a szégyen, hogy ezt szégyellik, ahelyett, hogy örülnének neki. A PM például örül.

@Fedor: a PM az alapjövedelem mellett kampányol.

Pipas 2015.11.29. 14:57:59

@Itsuka: "Akkor foglaljuk össze: egy politikai gyűlésen, az emelvényen felszólalók közül, van akit le szabad fotózni és van akit nem?!"

Fogalmam sincs hogy honnan vetted ezt a dolgot, de én semmi olyasmit nem mondtam, amiből ez következne.

"Hivatalos névsort kell vinnie annak a fotósnak, aki nem akar jogszabályt sérteni? "

A rendezvényeken nem kell ilyesmi, hiszen a rendezvényeken az emberek tudatosn részt vesznek. Odamégy, tudod, hogy milyen rendezvény van, tudod, hogy fényképezni fognak, tudatosan felvállalod, hogy a csoporthoz tartozol.

Ha viszont lemégy tejért és közben elmész a fidesz aláírásgyűjtők előtt miközben rájuk is vetsz egy pillantást, akkor nyilván nem szeretnéd, ha másnap azzal jelenne meg a képed, hogy lám itt vannak a fidesszel szimpatizáló járókelők.

Logikus tulajdonképpen...

Itsuka 2015.11.29. 15:01:24

@Pipas:
"nem számít, hogy közterületen készítetted -e a fotót vagy nem, azt a felismerhető személyek engedélye nélkül nem teheted közzé."

No és a blog íróját megkérdezték, hogy közzé akarja e tenni? Merthogy - ezek szerint fotót készíteni szabad, csak közzétenni nem! Ő közzétette?
Idézem, mit mondtak a fénykép készítőjének: "A FIDESZ pultját tilos fotózni! "
Tehát szó sem volt "felismerhető személyekről"!
Következésképpen: a fényképezés tárgyai maximum annyit tehettek volna, hogy figyelmeztetik a fotóst: a képeket nem hozhatja nyilvánosságra! És - ennyi!

csak egy néző 2015.11.29. 15:08:38

@Válasszunk:
Ha én lemegyek egy aluljáróba, vagy egy téren, közterületen fotózok, akkor természetesen aki a képen látszik, akkor mindenkitől engedélyt kérek, ugye, hogy akár a nyilvános FB-re feltegyem? Ne fárassz már, okoska.
"Mást fotózol direktbe, leszarva, hogy a képmás személyes adat, mert te közzé is akarod tenni => nem fér bele. "
Mesélj már, hogy az itt a blogban szereplő fotón, ki a faszt fotóztak telibe?

"Nem szükséges a fotó elkészítéséhez és felhasználásához a képen szereplők beleegyezése, ha úgynevezett tömegképet készítünk, vagyis amikor olyan sokan vannak a képen, hogy azt képtelenség lenne egyesével engedélyeztetni a fotóalanyokkal. A tömegképen tehát emberek egy nagyobb csoportja, vagy utcarészlet látszik, amin senki nincs kiemelve a tömegből."
Ha ezt a fotót felteszi és odaírja, hogy élet az aluljáróban, akkor vajon , hogy is áll a dolog?

csak egy néző 2015.11.29. 15:12:47

@Pipas:
"Ha viszont lemégy tejért és közben elmész a fidesz aláírásgyűjtők előtt miközben rájuk is vetsz egy pillantást, akkor nyilván nem szeretnéd, ha másnap azzal jelenne meg a képed, hogy lám itt vannak a fidesszel szimpatizáló járókelők."
Ez mondjuk úgy baromág, ahogy van.
Mert ezen az alapon szerepelek egy utcaképen, ahol kutyaszar van a járdán és elmegyek mellette a kuyámmal, akkor joggal mondhatják, hogy odaszart a kutyája és simán elmegyek mellette.

Pipas 2015.11.29. 15:12:49

@Itsuka: "No és a blog íróját megkérdezték"

Nem tudom, hogy megkérdezték -e. Nyilván lehetséges, hogy az aktivisták paraszt módra viselkedtek, ezt könnyen el tudom képzelni.

"Tehát szó sem volt "felismerhető személyekről"!"

Nem mondtam, hogy a fideszes aktivistáknak igazuk volt.

"Következésképpen: a fényképezés tárgyai maximum annyit tehettek volna, hogy figyelmeztetik a fotóst: a képeket nem hozhatja nyilvánosságra! És - ennyi! "

Tulajdonképpen mást nem is nagyon csináltak, de ez persze nem menti fel a másik felet.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.11.29. 15:15:34

@csak egy néző: Nézd, lehet, hogy nálad a "hazudok, tehát vagyok" elven kimagyarázhatóság a fontos, ellenben a postoló maga is említette, ÉS a közzététel céljára abból is lehet következtetni, hogy bizony ott is az aláírást gyűjtőkről szólóként megy a fotó. Erre a helyzetre viszont egyértelmű a tilalom, a törvényt magad is el tudod olvasni, sokszor jelezték is.

Lehet, hogy a te kis családodban az a szokás, hogyha nincs érved akkor "ne fárassz már okoska" alapon személyeskedtek, ezt tanultad anyádtól, apádtól de lehetőleg mellőzd! A törvényi korlátozás az ilyen fotókra attól ugyanis nem változik, hogy bemutatod milyen ember vagy, és milyen értékeket tanultál otthon. Érted?

És igen, amikor nem érdekel kinek anyját, apját, fiát, lányát szidva személyeskedsz, akkor ne lepődj meg, ha ennek kapcsán emlegetni fogják azt is ki nevelt ilyenre. Biztos örül neki, hogy azért csuklik mert te ilyen alak lettél. De mielőtt hisztiznél a te anyádat, apádat ne vegyék a szájukra, nem árt tudni, hogy akikkel szemben személyeskedéshez nyúlsz azok is valaki családtagjai.

Pipas 2015.11.29. 15:17:12

@csak egy néző: "Mert ezen az alapon szerepelek egy utcaképen, ahol kutyaszar van a járdán és elmegyek mellette a kuyámmal, akkor joggal mondhatják, hogy odaszart a kutyája és simán elmegyek mellette. "

És emiatt van az, hogy a belegyezésed nélkül nem lehet közzétenni a képet az engedélyed nélkül. Vagyis persze, hogy a fenébe ne lehetne, csak ha publikálod a fotót, akkor azt kockáztatod, hogy leperelik a gatyádat is.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.11.29. 15:21:12

@Itsuka: Direktbe fotózásra is van korlátozás. De itt a közzététel a nagyobb gond. És sajnos a postolónak elég egyértelmű volt a szándéka.

Egyszerűen azért, mert a képmás, ami felismerhető, téged egyértelműen azonosító személyes adat, amit a hozzájárulásod nélkül kezelni, pláne az után, hogy ezt direktben megtiltották neked tilos.

Nyilván a jogalkotó szándéka elsősorban az, hogy ne kelljen mindenre papíron engedélyt kérni, ha nem tiltakozol, stb. akkor effektíve engedélyezed fotózást. Itt a FIdeszesek tiltakoztak. Joguk volt hozzá.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.11.29. 15:22:17

@Pipas: Hagyd, a törvényt leszarja, ellenben, ha nincs érve beszól. Eggyel vagy kettővel több ember nem fogja meggyőzni.

csak egy néző 2015.11.29. 15:23:37

@Pipas:
"Honnan a vérből tudod mi van a földárverésen? Hányon jártál? Egyen se, csak a szavahihető komenista blogokat olvasgatod?"

Tényleg, biztos, hogy a komenisták direkt a videó kedvéért mindenkit kizavartak az árverésről.

www.youtube.com/watch?v=XvXuxz-EU8s

youtu.be/DZXhTU6dmfc

propeller.hu/itthon/3173381-masodpercig-tartott-elso-foldvarveres-meszaros-lorinc

www.youtube.com/watch?v=9AV2TaMdkV0

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.11.29. 15:28:52

@Pipas: Amúgy ami fontosabb érv: A fő gond, az arckép az azonosításodra (automatikusan is) alkalmas személyes adat. Ha ezt lehetne rólad gyűjteni és olyan metaadatokkal együtt tárolni, hogy milyen boltból való zacskó van nálad, merre jársz, stb. anélkül, hogy arra akár a törvény direktben valamely közérdekből, akár te magad felhatalmazást adnál, az eléggé "nagy testvér szagú". Itt az információs önrendelkezés fontos.

Például azért is, mert szeretnénk elkerülni azt, hogy megfelelő képkeresésekkel felismerjenek, ebből meglegyen a neved, a munkahelyed... Ami a másik oldal aktivistáitól kap egy adag mailt, hogy "X.Y. alkalmazottuk vállalhatatlan politikai szerepvállalása miatt bojkottáljuk a céget" te meg nézel, hogy a főnök azt mondja, hogy ennyit azért nem érsz és le van szarva a tisztességes eljáráshoz való jog.

De fordítva is játszik, hogy a hasonló képek alapján mondjuk a PM aláírás gyűjtőit ne lehessen egy az egyben leépíteni a közszférából a teljes családjukkal együtt...

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.11.29. 15:34:18

@csak egy néző: Értelmes ember tudja, hogy éppen úgy gazdálkodó egy agrármérnök aki a családi vállalkozása keretében műveli a földet... Sőt az "automatizált" tehenészet gazdája is. Mindegyik öltönyben, nyakkendőben fog elmenni egy nyilvános árverésre. Ellenben mivel ő hatékonyabban tud dolgozni, részben a gépesítés, a nagyobb birtok, stb. miatt a föld neki többet ér, egy eleve lefutott árverésre kevesen mennek el. Ugyanis, ha felverik az árat, kevesebb pénze marad a cégnek, több marad az államnak... Ha több pénz marad, akkor több fizut lehet kialkudni a birtokon munkavállalóként.

Meg sokan elve feladják.

csak egy néző 2015.11.29. 15:40:57

@Válasszunk:
vastagbor.atlatszo.hu/wp-content/uploads/sites/3/2015/04/orb%C3%A1n_dupla.gif

Gondolom, amikor egy nem fideszes aláírásgyűjtő stand fotóját felteszik egy cikkhez, akkor is ilyen vehemensen véded a jogaikat.

Gondolom itt is mindenkitől engedélyt kértek, aki a videón szerepel.
www.origo.hu/itthon/20151107-orban-viktor-alairta-a-fidesz-peticiojat.html

Ja és kopizd már ide nagyarcú barátom, hogy hol szidtam anyádat vagy a családodat?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.11.29. 16:01:05

@eßemfaßom meg áll: Látom te se olvastad el a posztot rendesen, és nem ismered a vonatkozó törvényt.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.11.29. 16:02:42

@Argus: Nem szokásom erőszakkal megoldani a problémáimat.

csak egy néző 2015.11.29. 16:10:47

@Fedor:
Egyébként ez az egész vihar egy biliben cirkusz, két túlbuzgó fidióta aktivista fontoskodása, aki talán szégyenli, hogy ezt a "munkát" végzi?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.11.29. 16:10:55

@Válasszunk: "Az is, hogy ők miért nem közszereplők. Amikor lefotóztad őket, miért követtél el valamit... Hogy kérésre sem távolítottad el. Értjük. Hogy nyilvánosságra hoztad ami külön is tilos."

Akkor még egyszer: Tömegfotót készíteni politikai rendezvényen SZABAD. És a kérésük után nem hoztam volna nyilvánosságra a fotót, ha azon ők beazonosíthatóak lennének (sőt, a balhézásuk nélkül egyáltalán nem, mert nem sikerült). Ezen nem azok, a saját szemeddel is láthatod. Ellenben ő viszont az arcomról készített képet, amit viszont TILOS. Ennek ellenére én nem mentem oda hozzá, hogy mit képzel, mert leszarom, és itt is csak a jelenség miatt írok róla, okulásért. Ha ezek után te engem tartasz bűnözőnek, akkor tessék, jelents fel, állok elébe. Ott a "bizonyíték" a poszt tetején.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.11.29. 16:16:36

@Pipas: "Kivétel van ez alól, például a fesztiválok, tüntetések, ahol nem kell beleegyezést kérni, mert a résztvevők azzal, hogy ilyen rendezvényen vesznek részt ulajdonképpen beleegyeznek a fotózásba. (...) Ezt valakinek, aki blogot ír és azt a saját fotóival publikálja nyilván rohadtul illene tudnia. A szerzőt nyilván nem érdekli, nyilván semmibe veszi mások jogait és nyilván azon acsarog, hogy neki bizony joga... pedig nincs."

Az első mondatodban benne van, hogy miért hülyeség a másik. Aki kiáll aláírást gyűjteni egy párt nevében, az nyilvánosan politikai tevékenységet végez, ami akár a hírekbe is bekerülhet. Akit ez zavar, az ne álljon ki. Ennek ellenére a kérésük után (a hangsúly és a stílus ellenére) nem posztoltam volna a képet, ha azon beazonosíthatóak lennének.

Hát kb. ennyire veszem semmibe mások jogait.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.11.29. 16:47:14

@Fedor: Az aláírásgyűjtést nem tekintik politikai rendezvénynek, amit csináltál az meg nem tömegfotó, hiszen konkrétan a standok és ott dolgozók bemutatása az a cél amit megjegyeztél.

@csak egy néző: Egyfelől bár látom gyenge felfogásod elég szépen leírtam: Amikor össze-vissza személyeskedsz akkor nem tudod kinek anyját, apját, fiát, lányát szidod. Ha ezt nem sikerül megértened az a te bajod.

Nekem nem kell védenem bárki jogait, arra az ügyvéd van. Nem tudtad? De ha ilyen témában bármelyik oldal sért jogot, és a téma fel van dobva kommentelésre éppen olyan mértékben kapja meg a kritikát a Fideszes is.

És igen, fideszes politikusnak is a szemébe szoktam mondani, hogy az, hogy "ők egy fokkal jobbak az ördögnél, a többi párt pedig egy fokkal rosszabb nála, nem teszi kisebb szégyenné a hibákat. Ha nem tudtok gyorsan fejlődni, akkor legyen a cél az, hogy holnapra 2 fokkal legyetek jobbak az ördögnél".

A különbséget ott látom köztem és a t. baloldal között, hogy a másik oldalra mutogatás kapcsán én nem csak arra tudok mutogatni, hogy a másik oldal is, hanem a választott képviselőimmel szemben az idézett elvárást is tudom támasztani. És számos dologban ennek hatására ők fejlődnek is. És nem, nem vagyok elégedett ennek az ütemével, sürgetem is őket.

Pipas 2015.11.29. 17:33:53

@csak egy néző: " Tényleg, biztos, hogy a komenisták direkt a videó kedvéért mindenkit kizavartak az árverésről."

Az volt egy mondás, hogy tolonganak az öltönyös nyakkendős földmágnások, erre bevágsz egy árverést, ahol ketten vannak. :D

Persze nyilván nem jelent semmit, ez egy árverés, ki tudja a többin mi volt.

Pipas 2015.11.29. 17:41:22

@Fedor: "Hát kb. ennyire veszem semmibe mások jogait. "

Érdekes, hogy még most sem érted, hogy nem a politikai aktivisták fényképezése a cikis, hanem az érdeklődőké.

csak egy néző 2015.11.29. 17:44:23

@Pipas:
Haver, most minden üzletben akció van, vegyél magadnak egy tv-t vagy kérezkedj be a szomszédhoz és nézz meg egy két híradót vagy a neten is találnál egy-két videót vagy nézd most a HÍR tv-n a Látótér műsorát.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.11.29. 18:10:58

@Válasszunk: "Az aláírásgyűjtést nem tekintik politikai rendezvénynek, amit csináltál az meg nem tömegfotó, hiszen konkrétan a standok és ott dolgozók bemutatása az a cél amit megjegyeztél."

Maximum te nem tekinted annak, de attól még az. És konkrétan a standok bemutatása volt a cél valóban, hogy három is van a metróbejárattal szemben, de ez csak egy tömegfotóba fért bele, mint ahogy fentebb látszik is.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.11.29. 18:16:04

@Pipas: Bármelyik odajöhetett volna, hogy nem akar szerepelni rajta, és akkor kimaszkolom. Egyébként elég távolról fotóztam, hogy ne legyen felismerhető bármelyikük is még jól sikerült kép esetén se. Egyébként meg erre is azt tudom mondani, hogy amivel nem akarom, hogy egy képen lássanak, nem megyek oda hozzá. Elég egyértelműen meg lehet különböztetni, ha valaki csak elmegy a pult előtt, vagy megáll ott aláírni. Ha komolyan vennék azt, amit mondasz, akkor azzal a sajtófotó, mint műfaj megszűnne létezni.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.11.29. 18:16:06

@Fedor: Az aláírásgyűjtés sosem volt rendezvény, a tömegfotó pedig sosem volt ez. A saját blogodon, ha úgy gondolod, hogy a "Maximum te nem tekinted annak" szintű beszólás a válasz érv helyett, az sokmindent elmond a blogodról. Mások is elmondták miért nem az, és pont azért, mert azt, hogy mi a rendezvény, mik annak a feltételei is szabályozza a jog. Az aláírás gyűjtés nem az. A tömegfotó témája pedig a tömeg, nem pedig az "X darab stand" az ott lévő emberekkel együtt. Itt pedig legalább egy standnál lévő aktivista kivethető.

Azt állítod, hogy nem tetted volna ki... Tudtad, hogy az aláírásgyűjtők (általánosságban) jelezték, hogy ez nem tömegrendezvény és egyik stand sem járult hozzá... Te kitetted. Innen a tetteiddel ellentétes volna meg már megbocsáss, de nem meggyőző.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.11.29. 18:24:08

@Válasszunk: Kérdezz meg nyugodtan egy ügyvédet: az aláírásgyűjtés politikai rendezvénynek számít. És ha nem tömegfotó az, hogy legalább 7-8 méterről lefotózok egy kavargó sokaságot, akkor nem tudom mi az.,

"Tudtad, hogy az aláírásgyűjtők (általánosságban) jelezték, hogy ez nem tömegrendezvény és egyik stand sem járult hozzá... Te kitetted. Innen a tetteiddel ellentétes volna meg már megbocsáss, de nem meggyőző."

Már megbocsáss, de felismerhető ezen a fotón bárki is? A kép minősége miatt döntöttem úgy, hogy kiteszem. A "nem teszem ki" kitétel arra vonatkozott, hogy olyan minőségű képet nem töltök fel pl. ott helyben a telefonomról a Facebook-ra, amin felismerhető. Ez így is volt, ha a kép úgy sikerült volna, hogy jogosan aggódott volna, hogy felismerik, és cikizni kezdik, mert a FIDESZ-nek dolgozik, azt akkor nem töltöttem volna fel, és ide is max. úgy, hogy kimaszkolom az arcát.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.11.29. 18:29:13

@Pipas: @Válasszunk: Érdekes amúgy, és árulkodó, hogy mindenáron rajtam próbáltok meg fogást találni (miközben pontosan tudom, hogy amit és ahogy csináltam, az jogszerű, így elég könnyű megvédenem magam), és a srác tetteihez egy szavatok sincs, miközben ő valóban megpróbált a kifejezett ELŐZETES tiltakozásom ellenére telibefotózni engem (tehát nem távolról egy engem is tartalmazó tömeget, hanem az arcomat, közelről), és nem rajta múlt, hogy ez valószínűleg nem sikerült tökéletesen.

Bár már annyira megszoktam ezt a kettős mércét, hogy alig tűnik föl :-)

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.11.29. 18:31:32

@Fedor: Amit leírsz, hogy a sajtófotó megszűnne létezni nem igaz. Ugyanis megannyi sajtófotó olyan események kapcsán van ami kapcsán eleve engedélyezett a fotózás. Ez nem az. Mert sajnos se nem rendezvény, se nem tömegfotó. Ugyanis a tömegfotón nem tudod mondani, hogy "erről, meg erről, meg erről" szól rámutatva 3 asztalra az ott álló emberekre, akiket ismerőseik, környezetük lazán felismer. Ott a tömeg massza.

Vagy, ha nincs ilyen rendezvény, akkor aki a témát szolgáltatja azt megkérdezik. A történet előzménye, hogy pár hasonló emberrel interjút készített az Index, ami kapcsán ugye sikerült a leghülyébbeket összeválogatni, ami mondjuk indokolt is. Ezek után a Fidesz megmondta, mivel a videóhoz, fényképhez ebben a helyzetben hozzájárulás kell, az aktivisták ezt ne adják meg. Ha a témáról akarnak kérdezni kérdezzenek kompetenseket.

Vagy van az, hogy úgy fényképezel, hogy a pultok benne legyenek, de a se az aláírások, se az aktivisták ne... Ha mindegyik helyen felismerhető a helyszín és leírod, hogy ezért és ezért nem lehetett egyben fotózni csak kicsavart fotó, és a tiltás is hír az is működik...

Sok lehetőség van még sajtófotóra. Ez nem az. És ha feljelentenek, beperelnek, az neked pech. De a Fidesz valószínűleg leszarja az ügyet, mert nem ezért tiltották meg a fotózást. A rólad készült fotó (megtalálásodhoz, jogi ügyhöz kell) pedig megy a levesbe.

DeMarco 2015.11.29. 18:32:36

@Fedor: Nem olvasom el még egyszer, elsőre is átjött a dupla jogsértés, ami szted csak feléd irányult és nem oda-vissza, amit ráadásul te kezdeményeztél. És ez még csak egyszerű dolog volt, ha nem kultúrált emberekkel találkozol, hanem kicsit vehemensebbekkel, akkor most lenne egy törött géped, meg némi égő piros folt az arcodon... Na akkor tényleg nyikhatnál valamelyest.

Ez így csak kb. annyi, mint otthon a gyerek az anyjának: Anyuuu a pistike megütött! De miért? Hát mert kapott tőlem ő is egyet előtte....

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.11.29. 18:43:14

@Fedor: Az ő viselkedésére leírtam miért volt ott. Mi alapján cselekedett. Te miért nem voltál jogszerű. Velük minek foglalkozzak? Szóval a mostani "kettős mércés" beszólásod nem stimmel. Ha te rögzítesz olyat aki veled szemben elkövet valamit (mint a biztonsági kamerák is) és nem hozod nyilvánosságra neked se szólok érte.

Elmondtuk azt, hogy a rendezvény, a tömegfotó miért más, te viszont érvek helyett csak beszólsz és vádaskodsz. Nyilván ezt tanultad otthon. Nyilván, ha egy kicsit korrekt lennél, akkor gond nélkül elismered: Tévedtél. Most, hogy tudod, hogy ez nem tömeg fotó, mert nem a tömeget akarod vele bemutatni, le tudod venni.

Elfogadod azt is, hogy innen okuk volt akár megállítani, akár azonosítani. És hogy nem tették közzé a pofádat. És le van tudva, tévedni emberi dolog. Tízből 9 ember ha nem néz utána ugyanígy tévedne, ugyanígy érezne, dühös voltál, nem volt igazad.

Még azt is fel tudnád fogni, hogy amikor egy téma kapcsán nem a valós érvek (szakértők érvei) hanem a hülye aktivitásáról készülő videó, és az ő hülyeségük vitatása az érvelés alapja (személyeskedés) az gáz. VELED szemben is az lenne.

Általában a sajtófotó azért működik, mert a politikusnak érdeke, hogy szerepeljen.

Ha botrány lesz belőle, akkor ott azt fogják mondani, amit csináltál tényállást ugyan megvalósítja, de nem veszélyes a társadalomra, nem büntethető... És jó eséllyel a polgári perben sem fogják azt mondani, a politikust bármilyen jogtalan hátrány érné.

Nem tiltják le, engedélyezik.

Egy ilyen "nem szabad fotózni" tiltás abszurd helyzet. Abszurd helyzet, de joguk van hozzá. És ha összerakod melyik indexes videó okán jött össze az abszurd helyzet, akkor eldöntöd, hogy vered a nyálad, hogy miért viselkednek így és te leszel az arrogáns fasz a történetben...

Vagy azt mondod: "Bazdmeg igazuk van, tényleg érdemi vitát nem az aktivisták hülyeségére fókuszálva kell folytatni" és írsz érdemi értelmes postot arról, hogy miért baromság ez az aláírásgyűjtés.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.11.29. 18:53:46

@Fedor: Ja és bocs, de az eddigieknél keményebb beszólásként megjegyzem: Ezek az emberek önkéntesek. Jelentős részük igen, birka, csak akar valahova tartozni, és hülyeségeket mond. De azért van ott, mert a Fidesznek van tömegbázisa.

Ha te azzal kezded támadni a másik politikai oldalt, hogy ő miért van ott, ő hülye, stb. és nem az érdemi politikájukkal, akkor ismeretlen emberekkel szemben. Na az gond. Elsősorban azért, mert a politikájukkal kapcsolatban nincs észérved.

Ebben a storyban te vagy az a fasz aki nem észérvekkel meggyőzni, tájékoztatni akar. Csak a másikat támadni, nem túl egyenes módszerekkel.

Pipas 2015.11.29. 19:59:12

@Fedor: "(miközben pontosan tudom, hogy amit és ahogy csináltam, az jogszerű, így elég könnyű megvédenem magam)"

A szó amit keresel az a "hiszem" nem pedig a "tudom".

"és a srác tetteihez egy szavatok sincs, miközben ő valóban megpróbált a kifejezett ELŐZETES tiltakozásom ellenére telibefotózni engem"

Nem láttam a képet, nem tudom, hogy publikálta -e, ráadásul az ő oldaláról még a történetet sem hallottam. lvileg elítélem azt ahogyan a te elmondásod szerint viselkedett, de nyilván nem mondok róla véleményt úgy, hogy csak a te elmondásod alapján ismerem az egész történetet.

Mindenesetre ha nem publikálta a fényképedet, akkor nem nagyon van miről beszélni.

" (tehát nem távolról egy engem is tartalmazó tömeget, hanem az arcomat, közelről), és nem rajta múlt, hogy ez valószínűleg nem sikerült tökéletesen. "

Most tényleg nem érted vagy csak egyszerűen úgy csinálsz mintha nem értenéd? Nem a fényképezés a problémás, hanem az, hogy nyilvánosságra hozod!

Úgy csinálsz, mintha vitatkoza veled bárki, pedig igazából csak újra és újra elmondják ugyanazt, hogy végre megértsd. Lefényképezel egy járókerőt az utcán, kirakod a netre publikusba, nem kóser! A google nem teheti meg, te sem teheted meg.

Ha nem hiszed el oké, fene se akar meggyőzni, de te folyamatosan olyan válaszokat írogatsz, amiből az jön le, hogy nem érted mit mondanak neked.

Pipas 2015.11.29. 20:06:20

@csak egy néző: "Gyorsan tegyetek feljelentést."

1. Nyilvánvaló, hogy a fényképezésnél az kérhet jogorvoslatot, akinek a jogai sérültek. Te hiába teszel bejelentést, hogy valaki mást lefényképeztek és feltették a netre. Persze ha nem áll az illető a gyámságod alatt...

2. Mint tudjuk Orbán Viktor közszereplő. Az fényképezi, aki csak akarja, utána oda rakja a képet ahova akarja.

3. Ad absurdum ha azt mondom, hogy a lopás bűcselekmény, akkor előkeresel a neten egy halom videót ahol lop valaki és azt követeled, hogy tegyek feljelentést? Hogyan bizonyítja ez, hogy nincs igazam?

csak egy néző 2015.11.29. 20:26:08

@Pipas:
" Mint tudjuk Orbán Viktor közszereplő. Az fényképezi, aki csak akarja, utána oda rakja a képet ahova akarja."

Neked mindig csak igazad lehet.

www.viccmaker.eoldal.hu/img/mid/473/orban-viktor-wc-papir.jpg

2.bp.blogspot.com/-ii0NA9qBldE/UPRVcleP2QI/AAAAAAAAA5k/YLdC69e4Ezk/s1600/255379_388378767896091_1353569978_n.jpg

eßemfaßom meg áll 2015.11.29. 21:09:53

@Fedor:
elolvastam
ismerem

ez idáig kettőből nulla

eßemfaßom meg áll 2015.11.29. 21:16:20

És a pártjaik is gyakorlatilag ezen a szinten vannak aztán csodálkoznak, hogy de magasan van az a parlamenti küszöb...

bakonyi.laszlo 2015.11.29. 21:27:30

@Válasszunk: A tömeg fotózása, amikor nem egy (két) személy a fotó célja, nincsenek kiemelve, ma is ugyanúgy szabad. Még a közzététele is.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.11.30. 09:58:11

@DeMarco: Látom csak nem akarod felfogni, hogy én nem követtem el jogsértést... Sebaj, nem a korrektségedért szeretünk :-)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.11.30. 10:00:22

@Pipas: "Lefényképezel egy járókerőt az utcán, kirakod a netre publikusba, nem kóser!"

Ezzel nem vitatkozom. Ugyanis nem tettem ilyet.

Amocsok2 2015.11.30. 10:44:59

Elhangzott itt már minden érv százszor, nem szaporítanám számukat tovább, csak azt mondja meg nekem valaki, hogy ez a sok önjelölt cenzor honnan a retekből hajtott ki?
Előre jelzem, leszarom a törvényt, mert az egy idiótaság, de legalább is idiótáknak szolgál muníciót, ami az egyetemes emberi kultúra, de a fotográfia ellen tuti durva merénylet. Gondoljatok már bele, hogy milyen ikonikus képek nem jelenhettek volna meg a világon, ha ezt a baromságot valaki előbb kitalálja, a birkák meg egyetlen beee nélkül beeeszopják!
m.cdn.blog.hu/ma/maimanohaz/image/howard_greenberg/ea002.jpg
kep.index.hu/1/0/995/9956/99562/9956203_182429895a731e95e5b717dfd59e9b97_wm.jpg
4.bp.blogspot.com/-hq4bO1Uufdg/UGfRIPVye4I/AAAAAAAAA9Q/069ZdDGDLeI/s1600/fuiszmario_blog_nick_ut_vietnam_napalm.jpg
Jó, mondjuk a fideszes ott 15 méterre a pult mögött biztos durvábban nézett ki, de akkor is! Meg, ha rúdtáncosnak áll, de nem bírja a rivaldát, húzzon magára burkát!

eßemfaßom meg áll 2015.11.30. 11:42:29

@Amocsok2: "Gondoljatok már bele, hogy milyen ikonikus képek nem jelenhettek volna meg a világon"

Hát pont az az ikonikus vietkongkivégzős jó példa arra, hogy miért nem szabad ilyen képeket kontrol nélkül publikálni, gyakorlatilag kicsinálták vele a tábornokot.

index.hu/tudomany/til/2015/11/10/a_saigoni_kivegzes_igaz_tortenete/

Amocsok2 2015.11.30. 12:54:46

@eßemfaßom meg áll:
Há' ja! De azért Che Quevara szerinted is simán tömeggyilkos, amiért bírósági ítéletet hajtott végre, pisztollyal 7-8 olyan fószeren, akik előzőleg helikopterekről dobáltak embereket a cápák közé.
A kivégzett fickó katona volt, hadifogoly. Mint olvashattad is, máig vitatkoznak arról, hogy vétett-e a genfi egyezmény ellen. A vita is csupán azért, mert ugye a mieinket ölte, és hát akkor biztos nem. Amúgy, de!
És a háttér semmit nem von le a kép ikonikus voltából, ahogyan azt a cikkben is olvashattad. És ha csak valaki nem híve az önbíráskodásnak, annak a mai napig ez a kép ezzel a tartalommal bír.

Amocsok2 2015.11.30. 13:13:48

@eßemfaßom meg áll:
Ha jól emlékszem, arról is Eddie Adams mesélt, hogy egy amcsi parancsnok minden vietkong fejért fizetett egy sört. A katonái levágták a hadifoglyok fejét, és fociztak velük. Ezek a képek soha nem jelentek, jelenhettek meg.
Na, akkor most vitatkozzunk arról, hogy jól tették-e? Vétettek-e az egyezmény ellen? Ezen nincs mit vitatkozni, még akkor sem, ha a vietkong hasonlóan brutális tetteket követett el a háború alatt. Ez a kép erről mesél. És engem speciel nem nagyon érdekel (még ha a történet háttere érdekes és fontos is), hogy ki mit rinyál össze, csak hogy tettét megideologizálja.

Amocsok2 2015.11.30. 13:17:13

@Amocsok2: Bocs Che! Guevara, természetesen.

eßemfaßom meg áll 2015.12.01. 08:49:54

@Amocsok2: "egy halálosztag vezetője volt, akiknek a feladata megtalálni és megölni a dél-vietnami rendőrség tisztjei és azok családját. Lem csapata számos gyilkosságot követett el, magas rangú tiszteket és családjukat ölték meg a háború alatt. Megölte Tuan alezredest és egész családját, közte 80 éves anyját is, mert az alezredes nem akart együttműködni velük"

Ez nem katona hanem mészáros. Kb mint Che aki saját magát nevezte "hidegvérű gyilkológépnek"

tanulj b+

www.hetek.hu/hatter/200508/che_guevara_jelkep_es_gyilkologep

aztán ha ezután is tapsolsz egy komcsii mészárosnak akkor lelked rajta

Amocsok2 2015.12.01. 13:14:55

@eßemfaßom meg áll:
Jól látom, hogy abból a cikkből idézel, amit egyszer már elolvastattál velem (amit egyébként már megjelenésekor is olvastam)? Akkor én is idézek belőle.
"...a kép a háborúellenesség szimbóluma lett, ha kicsi szerepet is, de szerepet játszott abban, hogy vége legyen a háborúnak."
Lem, a vietkong, az eszméiért és az idegen megszállók ellen harcolt egy olyan szervezetben, ami a modern háborúk velejárója, és amilyen szervezetek, egységek kiképzése a legmodernebb hadseregekben is szokásos. Lem lánglelkű harcos volt, katona, aki a népéért halt hősi halált.
Remélem, még nem pattant ér az agyadban!
Szóval, Lem egykori elvtársainak meg harcostársainak meg ez a véleményük.
De csak ragozom azt, amit példával már az előzőekben is próbáltam érzékeltetni. Nem mindegy, hogy egyes eseményeket melyik oldalról szemlélsz. De bármelyikről is, az nem segíti az objektivitást.
Legyen itt még egy példa!
II. János Pál kubai útján, újságírói kérdésre Che-ről: 'Ha keresztény lett volna, már minden bizonnyal boldoggá avatták volna.'
A pápa itt feltehetőleg azokra a szentekre is gondolhatott, akik nem féltek összevérezni a kezüket, ha a béke és szeretet egyházának vagyonát és befolyását kellett gyarapítani, talán még hitből, meggyőződésből is. Persze nem minden érdek nélkül. Ilyet mi is ismerünk saját történelmünkből. István vagy Che volt a nagyobb mészáros?
Búcsúzóul még egy ikonikus fotó René Berritől: cultura.hu/wp-content/uploads/2013/11/cultura-che-guevara-rene-burri-2.jpg

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2015.12.05. 10:31:19

Ahogy olvastam a posztot, rögtön belém mart a felismerés. Le is írom, mi ez. Egy kicsit OFF - elnézésedet kérem. Szóval 2009-ben, mikor megtörtént velem az a baj a cigányokkal, sk embertől kaptam hideget és meleget - többek között tőled is. Méghozzá azt mondtad, amit a saját anyám is anno, miszerint neked sosem volt bajod velük, azok nem ártanak senkinek sem, blabla, és ráadásul talán (talán) még az is lehet, hogy a baj bekövetkezett, mert provokáltam őket.
Nosza.

Az aluljárókban, pontosan ott, ahol a FIDESZ-pult is elterül, sokszor cigányok árulják lopott portékájukat. Teszem fel, most a FIDESZ-kép helyett (merő állampolgári és bloggeri zsigerből) készítettél volna egy kellemes panorámát arról, ahogy karácsonyi lopott cikkek fergeteges vására zajlik Gazsiéknál, erőteljes rendőri és közterületes segédlettel (ezt nem feledjük). Jelen esetben kettő fehér ember rögtön "feléd ugrott", ahogy a fotódat elkészítetted. Vajon mi történt volna, ha ugyanez a panoráma illegális árusokról készül?
Cigányokról?

Nem tudom, érted-e a szituáció lényegét. Neked nem kell semmit sem tenned, ami provokációnak hat, mert a közterületen való fényképezés nem provokáció - mégis zaklatni kezdett két veled egy rasszban élő, talán iskolázott, diplomás fehér emberféle. Vajon mennyire úsztad volna meg késelés, egy egész banda (4-5 fő) rád támadása nélkül, ha ugyanezt az "állampolgári jogodat" gyakorlod ugyanebben az aluljáróban és ugyanebben a percben, csak az általam említett szereplőkkel?
Érted már, hogy mi a provokáció és mi nem az?
Te jelen esetben semmi rosszat nem tettél. Egyet is értek veled. Készítettél egy panorámát, talán felhasználtad volna a későbbiekben, talán sosem - de jogod volt hozzá. Szabad ember vagy, egy látszólagos demokráciában élsz, miért ne tehetnéd ezt meg? Hát nem teheted meg, kedves barátom, mert még a FIDESZ sem engedi, mint látod (vagy inkább: nem engedné, ha tehetné), tehát mit várhatnánk az aluljárós cigánymaffiától?

Bocsánat a sokszor OFF-ba fulladó hozzászólásért, nem kioktatni akarlak és nem gyűlölködni itt, mert jó bloggernek tartalak és évek óta követem a munkásságodat. Nincs veled semmi baj, csak a hirtelen agymosott előítéletes köpések emléke miatt véstem most ezt ide. Sajnálom, ha megbántottalak, mert nem áll szándékomban. Tényleg.

Egyébiránt (csak mert van még karakterlehetőségem) egy magamfajta emberke ilyen helyzetben még több képet készítene, még közelebbit, a pultról is, az emberekről, a srácokról, miközben úgy forogna, hogy azért csak látszódjék az a pisztolymarkolat ott az oldalamon, illetve a kés, meg az elszánt tekintet, amely mögött akár bunyó képe is felsejlik - amit persze kellemes védekezésnek hívunk. Előrevetítem, hogy provokáció esetén első dolgom a hangfelvétel bekapcsolása, majd az erőteljes hangon lévő rendreutasítás (ez megtörtént pár napja is rendőrökkel szemben, nem csak a levegőbe beszélek), aztán komor verbális harc egy olyan pontig, amikor az ellenfelednek a szavaid erőssége miatt már csak a fizikai kontaktus lehetősége marad - mert nem tud mit felelni.
Ez persze én vagyok, nem kell követni, csak leírtam, hogyan vezetnék le egy ilyen helyzetet, főleg egy ekkora méretű aluljáróban, több száz ember szeme láttára. Amikor ezek ketten fizikailag megtámadnak, az első ütéseket még hagynod is kell, mert a kamerák felvételeit visszanézőknek előbb el kell szörnyedniük - de aztán jöhet a testedzés minden módja! :-) Ez a része már kellemesebb.

Szóval abszolút melletted állok, ezek ketten (főleg a fotót készítő) egy tahó volt, de nem azért, mert FIDESZ-es (ezt tegyük hozzá), hanem mert így született, ilyen környezetbe és így nevelték fel, hogy az van, amiket ő mond. Amikor utasította a jegyellenőröket, akkor hangosan felkacagtam. Tetszett. Szinte láttam magam előtt a produkciót, jó volt.

További kellemes blogolást.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.12.07. 15:47:42

@Tom Bobb: Eszméletlen a monomániád, speciel eddig eszembe nem jutott volna, hogy ebből a posztból is le lehet vezetni a cigányozást...

"Méghozzá azt mondtad, amit a saját anyám is anno, miszerint neked sosem volt bajod velük, azok nem ártanak senkinek sem, blabla, és ráadásul talán (talán) még az is lehet, hogy a baj bekövetkezett, mert provokáltam őket."

Látod, már ez nem igaz, így a további, ebből kiinduló következtetések se azok.

1. Olyat 100% nem írtam, hogy te provokáltad őket.

2. Olyat 100% nem írtam, hogy sosem volt bajom velük, mert nem igaz: volt problémám cigányokkal is az életem során. Olyat viszont biztos írtam, hogy

a) Ettől még nem az összes cigányra haragszom, csak azokra, akikkel problémám volt, mert hülyeség ezt kiterjeszteni másokra
b) Olyan típusú problémáim, mint neked a szomszédaiddal, nekem is voltak, csak az én problémás szomszédaim színmagyarok voltak. Épp ezért írtam, hogy totál hülyeség ezeket származásra visszavezetni.

Épp ezért teljesen értelmetlen próbálkozás ide is cigányozást keverni. Az illegális árus nem azért lesz ideges, ha esetleg lefotózom, mert cigány (ha egyáltalán az), hanem azért, mert illegális dolgot művel. Ennyi.

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2015.12.08. 17:58:41

@Fedor: Köszönöm a választ. Nem pontosan ilyesmire számítottam, mert ez még mindig olyan mélységben van, ami nem az én szintem, de közel csapódott be... :-) A lényeg, hogy amikor említek valamit a cigányokkal kapcsolatban, az nem "cigányozás", mert amikor például pár íróról írom meg a véleményemet, az sem "írózás", ahogy amikor a kínaiakról vagy úgy általában a "keletiekről" írok, akkor az nem "kínaizás" meg "keletizés", hahaha...
Szóval nem harcolni jöttem ide, nem is nagyon érdekel, hogy vajon volt-e az elmúlt években jellembeli, felfedezésbeli, ébrenléti vagy alváshiánnyal küszködő fejlődés, mert nem az én dolgom ezt megítélni. Fedor: örök olvasód maradok, csak csöndben. :-)

(Cigányozás... Még mindig röhögök. Cigányozás.... Ne marhulj már.)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.12.10. 15:13:13

@Tom Bobb: Persze, nem cigányozol, csak éppen egy totálisan más témához is csak úgy tudsz hozzászólni, hogy belekevered a cigányokat negatív színben. Értem én :-)

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2015.12.10. 17:58:49

@Fedor: Oké, Fedor, lassan írom, hogy még te is megértsd. Az aluljárókban, főként Budapest belsőbb kerületeiben elég sok a rendőrkutyákkal és a közterületes pónikkal összejátszó cigány származású, egyébként magát magyarnak valló "árusító kisiparos", aki elszámolni nem tud a portékája legális papírjaival, de annál hangosabban üvölti, hogy "hármat adok kettőért, a rák egye meg az árát kisangyalom, kgrhhhh, hoppá", és mindössze felvetettem, hogy milyen durvák ezek a mai FIDESZ-es emberpalánták, hiszen immáron ők is akkora hatalmat éreznek, hogy bőszen mernek fenyegetőzni. És itt említettem meg abbéli gyávaságodat (bocs), hogy bezzeg cigány árusokat (cigány származású, egyébként persze hogy magyar állampolgár) "pultosokat" nem is mersz lefényképezni, mert akkor bizony nem csak fenyegetőzés lenne a jussod... :-)
Az a probléma a magadfajta burokban élő, bár elismerten írni-olvasni-beszélni tudó (és ezért felnézek rád) hétköznapi emberkékkel, hogy ha egy olyan világot látott, elég sokat tapasztalt hozzászóló érkezik fényesre suvickolt kis "ön-blogukra", ahol mond valami valóban kemény dolgot (ellentétben a kreált keménységű posztokkal), akkor az az ember csak fasiszta-rasszista-náci vagy ilyesmi (revizionista?) lehet. Pedig nem. Én nem akarok ellenségeskedést, tettük mi ezt már a múltban, de kérlek, gondold át egy kicsit, hogy ha példát mondok és a példa ott hever előtted a mindennapi életben, az nem kimondottan a téma ideges kiragadása, mindössze baráti felvetése.

További jót. Tényleg.
(Cigányozás... Eszem megáll rajtad... Cigányozás...)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.12.11. 10:20:14

@Tom Bobb: Oké, Tom, lassan írom, hogy még te is megértsd. Nem azért nem fotóztam aluljárós árusokat, mert félnék tőlük, hanem azért, mert perpillanat nincs dolgom velük.

Azon meg mindig jókat mosolyogtam, hogy burokban élőnek mondanak engem, aki hosszú éveket húztam le egy elég kemény kőbányai panelben, ahol aztán minden volt a gyilkosságig bezárólag, és bár most már jobb házban lakom, azért még mindig Kőbánya közepén élek, nem elzárva a külvilágtól.

Esetleg elgondolkozhatnál inkább azon, hogy miért van az, hogy egy teljesen más dologról is a cigányokról szóló negatív sztereotípiáid jutnak eszedbe, és csak arról tudsz beszélni az eredeti probléma helyett, amiről a poszt szól.

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2015.12.11. 12:01:40

@Fedor: Na, most már mindketten megértettük - feltéve, hogy tudunk lassan olvasva értelmezni, hahaha. Fedor, adtál egy helyzetképet és én reagáltam rá a magam módján és a saját felvetésemmel. Amennyiben vasutasokról írsz, minden bizonnyal nem tudok hozzászólni. Amennyiben Orbánról vagy Vonáról csacsogsz, szintén néma maradok - ez így is volt az elmúlt években. Csak olvastam a blogodat, de nem kapcsolódtam bele beszélgetésekbe.
Nem tudom értelmesebben elmagyarázni, hogy mi a nagyon is érezhető hasonlóság a szituációban. Tényleg képtelen lennék a te kedvedért "cigányozni", amikor például a dunakeszis palotáról írsz, amit a szemüveges faszkalap kapott anyutól és aputól (bár megpróbálhatnám összekapcsolni a cigányok által építeni kezdett, majd nem befejezett palotákkal szerte itthon és Romániában). De nem teszem, mert az már tényleg a téma kellemetlen ferdítése lenne.

A "burokban élés" pont erre vonatkozott. 2009 óta elég sok mindent láttam szerte a világban, elég sok helyen éltem és nagyon sokféle emberrel találkoztam és beszélgettem. Szélesebb a látóköröm sok magyarnál, főként olyanoknál, akik "leragadtak" Budapesten és ott élve, az ottani tapasztalatokból kiindulva gondolják át a világot. Hát nem, barátom: a világ nem olyan, mint amilyennek otthonról látni. Ezt tudom, mert én is másként láttam, mielőtt elköltöztem. De ezt nem rosszból írom, hiszen tényleg nem az ellenséged vagyok. Csak a "burok" az bizony burok, ameddig nem költözöl ki kicsit (mittudomén) Prágába, New Yorkba, egy kicsit Moszkvába, egy kicsit Pekingbe vagy csak Bukarestbe. Kell ezeken a helyeken egy kicsi időt eltölteni, megismerni az ottaniak életét ahhoz, hogy lásd, mi a helyzet odahaza - cigányokkal, FIDESZ-aktivistákkal, barmokkal... :-)

Amikor Ferencváros gettójában éltem a cigányok között, azt gondoltam, mindent tudok. Semmit sem tudtam. Most sem gondolom, hogy mindent tudok, éppen ezért szélesíteni akarom a látókörömet és már unszolom az asszonyt, hogy költözzünk el Paraguayba egy kis időre, nézzük meg, milyen arrafelé az élet. Vagy Chilébe. Valahová oda. Később gondolkozunk egy kis Keleten is - ez az, amiről beszélek neked.

Amit írtam, nem sztereotípia. Valóság. A sztereotípia ez - minden blogger csak a saját igazát köpködi a blogján. :-)))))
süti beállítások módosítása
google.com, pub-2368870423120984, DIRECT, f08c47fec0942fa0