Akkor. Amikor. vagy inkább Úgy. Ahogy.

Európa Kávézó

Európa Kávézó

A 3-as metrón Orbán is elbukhat

2017. június 23. - Európa Kávézó

Most már az ajtót kellett feszegetni. Legutóbb az ajtók a másik oldalon nyíltak ki, mint ahol az utasok várták. Még jó, hogy nem zuhant ki senki a sínekre. Napi félmillió utas életével szórakozik Orbán és Tarlós. Ha ők elfordulnak a Fidesztől, Orbán az egész választást elbukhatja.

metro.jpg

Itt a Kávézóban a biztonságos, európai színvonalú utazást támogatjuk. Ami Budapesten történik, az nem az. Emberek ezrei úgy szállnak metróra a fővárosban, hogy nem lehetnek biztosak abban, hogy időben oda is érnek a célállomásra. Utasok tódulnak szitkozódva a felszínre, várva a metrópótló buszt, amelynek megjelenése az autósokat bosszantja, hiszen lassítják a közlekedést.

Régi közhely Magyarországon, hogy aki Budapesten nyer, az megnyeri a választást. Aki Budapesten veszít, az az országos voksolást is elveszíti. Orbánnak és helytartóinak (Seszták miniszter és Tarlós főpolgármester) 8 éve volt, hogy javítsanak a helyzeten. Ehhez képest meg-megáll a 2-es metró, a 3-as pedig konkrétan életveszélyes. Most poénkodhatnánk, hogy ez a város akart olimpiát rendezni? Mégsem tesszük. A helyzet komoly. A metrófelújítás nem történt meg, bár Orbánék ígérték. Ehelyett inkább az oroszokkal mutyiztak, és roncsokat hoztak szegény budapestiekre.

Most már csak azért kell drukkolni, hogy egyrészt nem haljon meg senki, ne legyen baleset. Ez a legfontosabb. De az is fontos, hogy az emberek ne felejtsék el ezt a gyalázatot a Fidesznek és jövő tavasszal vonják meg tőlük a bizalmat. Ha a dühös és elégedetlen Budapest üzen, abból az ország is érteni fog.

A bejegyzés trackback címe:

https://europakavezo.blog.hu/api/trackback/id/tr6412616591

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

incognito ergo sum 2017.06.25. 00:14:22

@VT Man:

"Eddig az volt a fika, hogy felújításnsak álcázva teljesen új metrót vettek."

De azt sem sikerült.

És kicsit aggódni kezdtünk az atomerőmű miatt.

Mi van ha kinyitja az ajtót menet közben?

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.06.25. 00:17:14

@incognito ergo sum: Biztos hallottál arról, hogy a metrószerelvényeket nem ugyanaz a cég gyártja, mint az atomerőműveket. A fékproblémás Toyoták esete megvan egyébként? Hány emberéletbe is került ez a tökéletes japán technika?

incognito ergo sum 2017.06.25. 00:36:34

@EU zászlót mindenhova!:

Nem ugyanaz a cég, de ugyanaz a munkakultúra.

medium size devil 2017.06.25. 00:54:03

@fovarosi.blog.hu: Csaladom videki, nem ertelmisegi, de megse nez koztevet hanem ker. tv-t, neten elllenzeki portalokat olvas es engesztelhetetlenul gyulolik a Fideszt. Apam szerint azt kellene tenni mint 56-ban, felfegyverkezni es vegezni veluk. Ennyit a sztereotipiakrol.

medium size devil 2017.06.25. 00:59:00

@teéjesenmindegy: Kadar elvt. ittfelejtett igenytelen csocsekeke. Savanyu es langyos sor, szikkadt virsli, es felrevezerelt metrokocsi - ki nem szarja le. Pl. majd Te ha belulrol bezarva nezed vegig ahogy leeg.

VADÁSZPUSKÁS LIBERALIZMUS 2017.06.25. 01:09:59

Szanalmassan nevetseges, ez 3-as metrozas, amikor a libsik bele sem kezdtek a feluiitasaba, pedig volt ra 8 evuk.
Es meg annak ellenere sem kezdtek bele, hogy elloptak 270 milliardot a 4-es metrotol, amibol rohogve lerendezhettek volna az egesz 3-as metrot.

iBKV 2017.06.25. 02:49:31

Iq-hoz kotott, korhataros valasztassal lehetne csak megmenteni az orszagot. Az ertelmisegi bazisrol dont a zokni szandalos nyuggercsoport, (vagy a 2+2= 25 tetkos ostobak) akik rezsicsokkentest es migransvedelmet akarnak. Ellenben, ha az 500ezerbol(erdekes szam mindenesetre) csak 100ezer menne neki a kormanynak, pikk pakk megvaltozna minden. Nincs alternativa, csak baj. Nagy baj...

grafoguru 2017.06.25. 03:54:33

@chrisred:

Észérveket a hívőnek?
Kidobott energia.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.06.25. 05:09:01

@VADÁSZPUSKÁS LIBERALIZMUS: Látom, te hülyegyerek, nem érted. Arról van szó, hogy szar amit az oroszok csináltak és a te földesuraid rendelték meg és vették át.

prakp 2017.06.25. 06:36:02

@VADÁSZPUSKÁS LIBERALIZMUS: A narkós kurva anyád volt libsi, amikor odaengedte a csököttagyú nemződet a lába közé. Igenhülye, költsd gyógyszerre, amit a lopbán bandád spórol a bőrödön.

P. J. Fry 2017.06.25. 06:47:10

@n3spr3ss0: "Nem igaz, az átadási határidő volt 2004. Az első. "

Idéztem, keress rá a neten. Nem állították le a metróépítést, mert el sem kezdődött. Nézz utána, érvelj, hozz bizonyítékot!

exlex 2017.06.25. 08:31:16

@Európa Kávézó: Szerintem az útszéli anyád bukhat el.

incognito ergo sum 2017.06.25. 08:56:48

@VADÁSZPUSKÁS LIBERALIZMUS:

ez jó szöveg, tulajdonképpen Kádár is belekezdhetett volna már a felújításba, nem :-)

a fidesz 2010-ig csak beszélt a 3-as metró felújításáról.
a fidesz 2010 óta csak beszélt a 3-as metró felújításáról

látod az éles kontrasztot...? :)

vénkujon 2017.06.25. 09:04:18

bízom a zemberek éleslátásában...így találnak majd összefüggést a metro3 és paks 2 között:D

1ghost 2017.06.25. 09:51:21

Persze, hogy gond van a metróval! Hiszen ez a sarlatán, kontár fideszbanda a büdös életben nem tudott semmit tisztességesen megcsinálni. Amihez hozzányúltak, az tönkrement, rosszabb lett, ellopták, nem működik.

Ez a mocskos orbáni bűnszövetkezet a harácsoláson a pénz lenyúlásán kívül semmihez sem ért, felelősségteljes munkát - versenyszektorban - a büdös életben nem végeztek, léhütő parazita valamennyi.

Csak lopnak, lopnak, és megint csak lopnak a magyaroktól, ám jövőre a narancsosoknak leáldozik, jön az ítélet napja, s magyar nép előtt kell felelniük a gaztettekért, az utolsó fideszkollaboránsnak is.

dr. mesterséges színezék 2017.06.25. 10:12:19

@teéjesenmindegy: "Nem nyílt ki az ajtó-úristen. Világvége."

Ha nálunk a melóhelyen nem engedne a vészkijárat, abból taknyos csúszás volna, ha belsős próbariadó során történne; termelésleállítás a ok feltárásáig és a megoldásig, ha hatósági ellenőrzésen; és sitt, ha éles helyzetben.

Bár neked teéjesenmindegy.

Janossz 2017.06.25. 10:15:58

Tudta? A budapesti metróhálózat össz hossza 38,4 km.
Bővítésről szó sem esik, a felújítás-fenntartás se akar menni valahogy,

Mert ez egy erős és büszke európai ország.
.
Ez a szám Bukarest esetében mindössze 69.

incognito ergo sum 2017.06.25. 10:47:13

@dr. mesterséges színezék:

A BKV néhány hete azzal oldotta meg a rossz oldalon kinyíló ajtókat, hogy belehákoltak egy kézi váltókapcsolót a vezetőfülkébe. A megállóba érkezve a vezető jobbra vagy balra kapcsolja, és akkor a másik oldali ajtók nyitószerkezete nem kap feszültséget.

A nyugati pályaudvarnál azért nem tudtak kiszállni az utasok 12 percig, mert a vezető a kapcsolót "BAL" állásba kapcsolta (ott volt a peron), a szoftver pedig a jobb oldali ajtókat akarta nyitni, bármit is csinált a vezető.

Az utólag beépített kapcsoló a zsúfolt szerelvényben lehet, hogy életmentő volt: a rossz oldalon kinyíló ajtón a kocsi alá eshetett volna több utas. Áramütést ott nem kapnak, de az esés következménye csak a szerencsén múlna.

kis gőmbőc 2017.06.25. 11:44:06

irták hogy ha nem épül meg paks2 mi üemeleti a korházi légkondit meg régen sem volt ez elképesztö. először is már a lakoság is rohamosan szereltet be senki semm kérdezi meg van e áram erre. VAN azt irtam hogy az ELOPOT pénzböl.meg a megnem épitet paks2 árábol. hé van MEGUJULO ENRGIA nap stb nem kivánom senkinek hogy ebbe a höségbe korházba kerüljón most már nincs növér semm hogy idönkét oda figyeljen a betegekre.nem orbánt kell védeni hanem azokat akik megválasztotak meg a többi magyart

commando 2017.06.25. 11:56:05

@MaxVal BircaMan HJCD: Ez aztán 100 %-ig biztos! Remélem!!!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2017.06.25. 12:05:06

A szavazók nagy része nem jár metróval. Nemrég egy felmérés igazolta, hogy a narancs tábor nagy része nem Budapesten lakik, és fogalma nincs a világról.
Ilyesmi miatt, hogy valahol, ahol a gazdag bunkók laknak, elromlott valami, hát, nem fognak másfelé szavazni, mert mi lesz, ha jönnek a sorosok.

HaD 2017.06.25. 12:34:21

Egyrészt foglalkozás során elkövetett veszélyeztetés de fel sem tünik már senkinek hogy a fijjugat feljelentse(nem kell hozzá megvalósult baleset elég a gondatlanság...) másrészt fasza kis atomerömüvet fognak ezek itt építeni,persze addigra már valahol a napsütötte szigeteken röhögnek majd a markukba:(

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.06.25. 12:41:10

@incognito ergo sum: Az utóbbi 30 évben nem volt probléma az orosz erőművekkel. Ráadásul Paks-2 VVER-1200-as reaktorai rengeteg új biztonsági megoldással vannak felszerelve.
A híres japán munkakultúra mellett hogy fordulhatott elő, hogy bizonyos Toyota autóknál gyári hiba miatt nem fogott a fék, több ember halálát okozva?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2017.06.25. 12:41:49

@csentecsa: A fenét kussolt. Közel sem voltak ekkora gondok. Oké, ilyen bonyolult rendszernél mindig is lesznek megoldandó problémák, de az már elég meredek, ha vissza kell hívni. Hogy ellenőrizték akkor az átvevők?

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.06.25. 12:42:54

@HaD: A finnek is a Roszatommal építtetnek atomerőművet..

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.06.25. 12:45:01

@ColT: Egy csomó Toyotát is vissza kellet thívni pár éve fékproblémák miatt, és a Volkswagennek is volt valami visszahívásos dolga..

incognito ergo sum 2017.06.25. 12:57:22

@EU zászlót mindenhova!:

1. nem volt probléma: ez egyszerűen nem van így. nem pukkantak el, de az üzemidő-adataik, amelyek (szovjet módra) biztosan kozmetikázottak, azt jelzik, hogy átlagosan évente két hónapot álltak a normális (üzemanyag átrakás) egyhavi üzemszüneten túl is.

2. A VVER1200 biztosan rengeteg biztonsági megoldással van felszerelve, csak épp egy tök új reaktortípus, amihez a VVER1000 reaktortartályát használják, magasabb nyomáson és magasabb hőmérsékleten. Egy darab prototípus "üzemel" belőle, merthogy többet áll mint termel.

3. Az oroszoknak sok tapasztalatuk van az atomerőművek építésében, de a metrókocsik körüli botrány mutatja, hogy semennyi tapasztalatuk nincsen a megbízhatóságban. Amit olyan sokszor csináltal már, hogy vodkamámorban is meg tudják csinálni, az jó. De amikor valami újat próbálnak csinálni, évekig küszködnek a gyerekbetegségekkel.

Azt mondod, a metró nem atomerőmű? Akkor keressünk valamit, ami kritikusabb és jobban szem előtt van, mondjuk egy repülőgépanyahajót. A Kuznyecovon hasonló kínos balesetek történnek, mint nálunk a metróban. Elszakad, rossz irányba nyílik, nem indul be, restartol.

incognito ergo sum 2017.06.25. 13:09:06

@EU zászlót mindenhova!:

És amit a Kuznyecov balesetéről tudni kell -- a MiG29KR (a nálunk is szolgált MiG29-eseknek az anyahajókra átalakított változata) leszállni készült, azonnban elszakadt a fékező kábel. A hajó parancsnoka nem akarta jelenteni a balesetet, mert azt hitte, az emberei rontottak el valamit. Ezért nem küldte kitérő reptérre a MiG29KR-t, hanem holdingra küldte és gyorsan elkezdték kicserélni a fékezőkábelt. A MiG29 néhány kör után jelentkezett, hogy fogytán az üzemanyaga, mégis kitérőre reptérre menne, a parancsnok megsürgette az embereit. A MiG29-nek közben annyira fogyott az üzemanyaga, hogy már nem maradt más lehetősége, mint bízni a gyors javításban. A kábelcserével nem készültek el időre, a MiG29 pilóta azt mondta, hogy megpróbál kábel nélkül leszállni, de a behelyezkedés közben kifogyott a kerozin, a gép a tengerbe esett, a pilóta két kilométerre a hajótól katapultált, kimentették.

Később kiderült, hogy a fékezőkábel az automatika szofverhibája miatt szakadt el (merthogy a berakott pótkábelt is elszakította).

És ez csak az egyik baleset, volt már megsérült Szuhoj, volt már elmaradt bevetés, és biztos hogy még egy csomó, amiről nem tudunk, mert messziről, a NATO felderítés számára nem volt látható.

Kell nekünk ilyen minőségű atomerőmű...?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2017.06.25. 14:11:06

@incognito ergo sum: Ilyen hibák és mulasztások mindenhol előforulnak. Ez nem azért van, mert orosz, vagy nem orosz. Hasonló, max. kevésbé komoly esetek a nyugati repülésben is előfordulnak, max. ritkábban.
A bajom nekem inkább csak azzal van, hogy a metró hogyan lett tesztelve? Hogyan lett tendereztetve? Az erőművet miért pont oroszok építik? Mi alapján lett eldöntve.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2017.06.25. 14:13:57

@EU zászlót mindenhova!: A Toyota becsülettel vissza is hívta, a VW meg nem volt közvetlenül életveszélyes. Ráadásul a VW ugyebár inkább bűncselekmény, mint hiba miatt volt.
Az autóiparban amúgy sem egyedi visszahívások ezek. Ez most olyan, hogy rácsodálkozik a közvélemény, hogy jé, van ilyen?
De érted, ez egyáltalán nem alap arra, hogy most akkor a metró nyugodtan lehet rossz.
Amúgy a Toyota esetében volt ám olyan is, hogy az amcsi majom nem tudta, hogy ha leállítja a motort, akkor megáll az autó. S hasonló finomságok.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.06.25. 14:22:49

@incognito ergo sum: 1.Az Egyesült Államokban halálos autóbaleset is volt ilyen járművek miatt.

2. Jelenleg is zajlik az új reaktor tesztelése. Ennyi erőbel csak 20 éves technológiát vásárolj. Az aztán ki van próbálva..:)

3.Egy olyan jelenséget próbálsz meg az "orosz slendriánság" biztos jeleként beállítani, ami simán előfordul nyugati gyártók esetén is. 30 éve egyetlen reaktorbalaset sem volt. A tények makacs dolgok..

4"A Kuznyecovon hasonló kínos balesetek történnek, mint nálunk a metróban. "

Már megint konkrétumok nélküli tódítás, sejtetés, összehasonlítási alap nélkül.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.06.25. 14:28:25

@incognito ergo sum: Ó persze. és ilyen esetek más anyahajókon nem fordulnak elő. Ahogy azt ötsike elképzeli..
OK térjünk át a haditechnikára. Pár éve a nyugati szaksajtó körbe röhögte az orosz manőverező robotrepülőgép programot (Kaliber). " Lehet hogy van nekik valami ,de max 3-400 km-es hatótávval.."
Aztán nem is olyan régen több mint ezer kilóméterről betaláltak ilyen fegyverekkel, megsemmistve az ISIS állásait Szíriában.
Mindenki nézett mint a moziban. Ráadásul az Kaszpi-tangeri flotta alacsony osztályú hajóiról is képesek voltak elindítani ezeket az eszözöket, növelve a bizonytalansági faktort a jövőben a nyugatiak számára..

incognito ergo sum 2017.06.25. 14:30:34

@ColT:

Teljesen jól látod: ilyen hibák előfordulnak mindenütt.

A Kuznyecov történetében volt azonban egy pont, ami a nyugati katonai repülésben nemigen fordul elő: a parancsnok titokban akarta tartani a kábelszakadást.

Hasonló esetben egy amerikai parancsnok jelzi a kábelszakadást és kitérő reptérre küldi a repülőgépet, a kábelszakadást pedig kivizsgálják. Bármi is a kivizsgálás eredménye, a következmény a legritkább esetben személyes felelősségrevonás - épp azért, mert tudják, hogy a felelősségrevonás a hierarchia minten szintjén arra ösztönöz, hogy a hibákat eltitkolják, ami pedig (mint a Kuznyecov esetében) alkalmanként nagyon súlyos következményekhez vezet.

Az oroszoknál a hibák mögött mindig a személyi felelősséget keresik és lefokozással, büntetéssel próbálják arra ösztönözni (az utódot)., hogy a hiba még egyszer ne forduljon elő. A büntetés azonban a kudarc miatti frusztráció enyhítésén túl semmiben nem hasznos, ezzel szemben káros. Lásd Kuznyecov.

A csernobili baleset mögötti emberi tényezők is ezek voltak. A reaktor (tervezett) leállításával összekötve kisérletet terveztek, amelynek az volt a célja, hogy a gőzturbinák nélkül, "lendületből" lepörgő generátorok mennyi időre elegendő energiát tudnak-e szolgáltatni az erőmű segédüzeme (elsősorban a reaktor hűtése) számára.

A kisérlet végrehajtása közben valami nem a tervek szerint alakult. Egy "nyugati" típusú gondolkodásmódban a kisérletet azonnal félbeszakították volna, és a reaktor leállítását a normál (vagy biztonsági) procedúra szerint befejezik.

Az "orosz" típusú gondolkodásmódban nem merték félbeszakítani a kisérletet, mert a kudarc kellemetlen személyi következményekhez, felelősségrevonáshoz, büntetéshez vezetett volna. Próbálták rögtönzéssel a reaktor üzemi paramétereit úgy hangolni, hogy a kisérlet befejezhető legyen -- de semmire nem készültek fel, a kapkodás eredménye az ismert katasztrófa lett.

Az orosz gondolkodásmód (csak senki meg ne tudja, hogy elbénáztuk) az ilyen kritikus helyzetekben teret ad az egyéni hősiességnek, a kiemelkedő teljesítmények és a találékonyság megmutatkozásának. A katasztrófa kockázata viszont nagy, és ilyen katasztrófák hosszú sora jelzi a szovjetunió történelmét. Ez a gondolkodásmód ma sem változott.

A Kuznyecov körüli balesetekhez hasonlít a mi hármasmetrónk: az itt dolgozó orosz mérnökök nem elemezték ki az ajtóvezérlő szoftver hibájának okait, hanem próbáltak patkolni valami megoldást. Ettől tovább romlott a helyzet. Igyekeztek ezt is megpatkolni. Egy hiba megjavult, de lett helyette három új.

A hibák fölöti sumákolás (ami a hibázást követő személyes felelősségrevonás egyenes következménye) a szovjetunió hetvenéves történelmében beépült az emberekbe. Nagyon hasonló van jelen a keleti blokk országaiban, bár kevésbé penetránsan. És ez bizony igen lassan változik.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.06.25. 14:31:31

@ColT: Igen visszahívta, de a hiba ott volt, ami emberéletekbe került A VW-re nem emlékszem annyira, de asszem az üzemanyagtartály töltődött fel elektrosztatikusan, és tűzeset is volt ebből a hibából egy tankolás során, ezért hívtak vissza számos autót emlékeim szerint.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.06.25. 14:35:05

@ColT: Nem tudom, hogy mi alapján, mindenesetre atomerőmű beruházások esetén nem szokás tendereztetni a világ nagy részén. Bajnaiék is a Roszatommal kezdtek tárgyalni..

incognito ergo sum 2017.06.25. 14:36:33

@EU zászlót mindenhova!:

Az imént válaszoltam CoIT hozzászólónak.

Nem a hibák előfordulásáról van szó, hanem arról, hogy mi történik utána.

Az oroszok megbüntetik azt, akit felelősségre tudnak vonni.

A nyugatiak végignézik a hibához vezető események láncolatát és minden ponton beavatkoznak annak érdekében, hogy a hiba ne forduljon elő ismét.

Néhány évvel ezelőtt egy fapados légitársaság repülőgépén felszállás után néhány perccel veszélyes légnyomáscsökkenést tapasztaltak és a gép visszafordult. A kivizsgálásnál kiderült, hogy az éjszaka kicserélték az utastér nyomásszabályzó érzékelőjét, és a cserét végző szerelő nem vette le a nyomésmérő védőkupakját. A nyomásmérő a kupak alatt a "földi" nyomást érzékelte ezért a számítógép kinyitotta a nyomásleeresztő szelepeket.

Oroszországban ezért a szerelőt megbüntetik.

Nyugaton arról döntöttek, hogy a jövőben narancssárga lesz a védőkupak (nem fekete).

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.06.25. 15:11:41

@incognito ergo sum: Tévecc. Csernobilban pont hogy félbeszakítatták a kísérletet, azzal hogy kő a delej, induljanak újra.

incognito ergo sum 2017.06.25. 15:22:26

@EU zászlót mindenhova!:

Nem az mutatja a különbséget, hogy volt-e halálos autóbaleset, vagy sem.
Az mutatja a különbséget, hogy milyen módon reagál az ipar a balesetre.

A nyugati gondolkodásmód: a baleset megismétlődésének megelőzése.
Orosz gondolkodásmód: a felelősök megbüntetése.

incognito ergo sum 2017.06.25. 15:26:07

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

A csernobili baleset történetét érdemes alaposan elolvasni, rendkívül tanulságos - nem nukleáris technikai szempontból (az RBMK reaktortípus rég kiment a divatból), hanem az ember oldaláról.

hu.wikipedia.org/wiki/Csernobili_atomkatasztr%C3%B3fa

"00:28 perckor a reaktor teljesítményszabályzó rendszerét lokálisról globálisra kapcsolták át. Az átkapcsolás során a reaktor teljesítménye váratlanul 30 MW-ra esett. Ez a csökkenés nem szerepelt a tervekben, és az oka sem volt világos. Ennek ellenére az üzemeltetők a kísérlet folytatása mellett döntöttek, és szabályozórudak kihúzásával megpróbálták növelni a teljesítményt."

incognito ergo sum 2017.06.25. 15:35:59

@EU zászlót mindenhova!:

"2. Jelenleg is zajlik az új reaktor tesztelése. Ennyi erőbel csak 20 éves technológiát vásárolj. Az aztán ki van próbálva."

Nem a technológia "életkora" hanem a technológiát fejlesztők gondolkodásmódja számít. Az orosz gondolkodásmód miatt az új reaktorban rengeteg ismert hiba lehet, amit simán elsumákoltak a vezetőik elől.

"3.Egy olyan jelenséget próbálsz meg az "orosz slendriánság" biztos jeleként beállítani, ami simán előfordul nyugati gyártók esetén is."

Az oroszok nem slendriánok, teljesen félreértetted, amit írtam. Az orosz gondolkodásmód a felelősök megbüntetését helyezi középpontba. A büntetés elsődleges következménye a sumákolás. EBBEN különbözik az orosz és a nyugati technika.

"30 éve egyetlen reaktorbalaset sem volt."

Nincs elegendő reaktor ahhoz, hogy ennek statisztikai relevanciájáról beszélhetnénk. A concorde-dal egyetlen baleset történt több évtizedes pályafutása során -- a balesetet megelőzően a világon a legjobb statisztikája volt, a balesetet követően a legrosszabb.

"Már megint konkrétumok nélküli tódítás, sejtetés, összehasonlítási alap nélkül."

Elég pontos konkrétumokat írtam le, de már látom, hogy az összefüggés MEGÉRTÉSÉHEZ is szükséges a nyugati gondolkodásmód: aki orosz módra gondolkodik, az fel sem fogja, miről beszélek.

Multi cég vidéki gyáraiban dolgozom minőségbiztosítási mérnökként majdnem húsz éve. A legnagyobb feladat, amit meg kellett oldanunk, az volt, hogy a (magyar) dolgozók ne próbálják eltitkolni, ha valamit elrontottak. A német kollégák először nem hitték el, hogy a magyar munkás sumákol. Aztán látták, de nem értették, miért, hiszen a sumákolással megakadályozza a hiba kiderítését és kijavítását, és árt a vállalatnak. Én voltam a híd a magyar és a német gondolkodásmód között.

Ma már nincsen sumákolás, a dolgozó maga jön, akkor is, ha egyértelmű, hogy személyes szerepe van a hibában. Majdnem húsz év alatt jutottunk ide. Az újak, akiket felveszünk, már a régi kollégáktól tanulják meg, "mi a dörgés."

2017.06.25. 15:45:55

@Alick: Ennek egyszerű oka van. Annak idején, amikor Orbán kinevezte magát liberálisnak, nem fogadta be őt a liberális értelmiség és azóta ez a személyes bosszú fűti. Egyébként én sem értem, miért nem értettek a parancsszóból, de ezt majd a történelem eldönti. Ugye Orbánt a Nyugat sem fogadja be, azaz borítékolni lehet a terveit. Mivel ugyanazt csinálja (=azt mondja, amit az emberek hallani akarnak és egészen mást csinál), borítékolni lehet, hogy Európára Orbán jelenti az egyik legnagyobb veszélyt.

2017.06.25. 15:47:29

Szerintetek a hollandok miért nem plakátolják ki az országukat, hogy Hollandia egy erős és büszke európai ország? Mert nekik nincs szükségük a mantrára, tudják ezt enélkül is.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.06.25. 16:30:40

@incognito ergo sum: Ne wikipédiát olvasgass Csernobilról! Hülyeséget ír. Ha az volt a cél hogy a leállított reaktoron végezzenek kísérletet, akkor minek húzták ki a rudakat?

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.06.25. 16:41:42

@incognito ergo sum: Ne haragudj, de azt kell mondanom, hogy ostoba sztereotípiák mentén gondolkodsz. Egy kalap alá vonsz minden oroszt és azonosítod őket a "szovjet mentalitással". Kb. olyan hülyeség, minthogy "minden német náci". Már eleve a szocializmusban is rengeteg különböző teljesítményre képes cég létezett nálunk is, és voltak kivállóak köztük. Pl. a Rába , vagy a Mom.
A Roszatom a világ számos pontján épít atomerőművet Finnországtól a Dél-Afrikai Köztársaságig. A finnek pl a francia Averával kapcsolatban felgyülemlett negatív tapasztalatok (olkilulotoi erőmű) után fordultak az orosz céghez, a hanhikivi atomerőmű kivitelezése ügyében.

"A nyugati gondolkodásmód: a baleset megismétlődésének megelőzése.
Orosz gondolkodásmód: a felelősök megbüntetése."

Szamárság..Olyasmiről beszélsz, amiről semmi tapasztalatod sincs. Általánosítasz, és kollektíve ítélsz meg egy népet.

incognito ergo sum 2017.06.25. 17:17:14

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Szoros olvasást tanácsolok, lépésről lépésre leírták.

incognito ergo sum 2017.06.25. 17:19:45

@EU zászlót mindenhova!:

Épp azért írtam le az ok-okozati összefüggést, hogy láthasd, nem sematikus általánosítás, hanem a proletárdiktatúra lényegéből következő attitűd.

1ghost 2017.06.25. 19:27:46

@EU zászlót mindenhova!:

Te, izé, te ezernickű orbánista bérhazudozó, most komolyan!

Ezt a sok zagyvaságot, marhaságot, amit idehánysz, hogy védd a tróger, tolvaj gazdádat, ezt magad találod ki?

odamondó 2017.06.25. 19:52:31

Fél millió Budapesti semmit sem fog befolyásolni a magyar választási rendszer miatt.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.06.25. 22:05:22

@incognito ergo sum: Csakhogy ez nem egyezik a NAU tanulmánnyal. Nekem ez a szakterületem, a wikinél kicsit jobban értek hozzá.
De van itt egy jó leírás.

atombuzi.blog.hu/2014/02/13/a_csernobili_baleset_okai

incognito ergo sum 2017.06.26. 08:18:00

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

El fogom olvasni mert érdekel, a történet, a munkám miatt "érzékeny vagyok" a balesethez vezető események logikus láncolatára.

incognito ergo sum 2017.06.26. 08:21:40

@EU zászlót mindenhova!:

"Szamárság..Olyasmiről beszélsz, amiről semmi tapasztalatod sincs. Általánosítasz, és kollektíve ítélsz meg egy népet."

Ennel súlyosabb az állításom. Nem a "népet" ítélem meg kollektíven -- a nép csak elszenvedője és túlélője volt annak a rendszernek, amelyben SZÜKSÉGSZERŰEN a másokat hibáztató, felelősségtologató, sumákoló gondolkodásmóddal
lehetett előre jutni a ranglétrán. A diktatórikus rendszerekben a becsületesség és a felelősségvállalás nem nyerő stratégia. A becsületes emberek kipusztulnak.

incognito ergo sum 2017.06.26. 08:24:32

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Ezt is el fogom olvasni (a szórakozás ma estére marad, most kezdődik a munkanap):

index.hu/gazdasag/2017/06/25/csernobil/

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.06.26. 13:33:47

@incognito ergo sum: Ideologikus hülyeség, amit előadsz. De a gyakorlat alaposan mrád cáfol RÁBA MOM, vagy a finn TVO pénzügyi konszern által megrendelt Raszatom erőmű.
Az egész metro cirkuszban az a gusztustalan, hogy olyan jelenséggel próbálod alátámasztani az előítéleteidet, ami bizony nyugati cégek által gyártott eszközök esetén is előfordu az első időszakban

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.06.26. 13:35:01

@1ghost: Menj a kurva anyádba te popcorn agyú fasz!

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.06.26. 13:37:19

@odamondó: Valóban. Sztem úgy kellene átalakítani a választási rendszert, hogy a Nagykörúton belül szavazatok ezerszeres szorzóval számítsanak.. Így talán lenne valamicske esélyetek..:))))

odamondó 2017.06.26. 14:51:09

@EU zászlót mindenhova!: kinek lenne esélye mire? Én nem szavazok például senkire régóta. Azon röhögök ahogy az emberek reménykednek orbán bukásában.

incognito ergo sum 2017.06.26. 15:21:02

@EU zászlót mindenhova!:
Semmi ideológia nincs ebben, csak tapasztalat. A diktatórikus rendszerek is képesek lehetnek csúcsteljesítményekre. Amíg van erőforrás (olajbevételek).

De általánosságban silány cuccokat, "jó lesz az úgy" tákolmányokat gyártanak.

incognito ergo sum 2017.06.26. 17:19:29

@EU zászlót mindenhova!:

Kimegyek az utcára - nyugati autókat látok. Orosz autókat nemigen, néhány rozzant zsigulira emlékszem az elmúlt hetekből.

A számítógépem amerikai. De ha kínai lenne, akkor is amerikai processzor ketyeg benne. Orosz processzor nincsen.

Az orosz kormány újraindította a Tu22 szuperszonikus bombázó gyártását (ez egy hatvanas években kifejlesztett típus), de nincs elég pénze, ezért leállították a lopakodó vadászbombázó fejlesztését.

Csóró ország, amely abból él, hogy eladja a lába alól a nemzeti vagyont, semmivel nem jobbak, mint az arabok, akik ugyanezt csinálják. Miközben az arabok csillogó palotákat építenek, az oroszok fegyverkezésre költik a pénzt, amit NYUGATRÓL kapnak az olajért és a gázért.

Nagyhatalom, mondhatom.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.06.26. 18:57:06

@incognito ergo sum: De magad is látod, hogy még a legvadabb tervutasításos szocialista időkben és voltak vállalatok, amelyek színvonalas termékeket tudtak előállítani. A rendszerváltás óta pedig eltelt 27 év.
Azt hogy a Roszatom magas minőséget állít elő a külföldi megrendelései is mutatják. Mi értelme összemosni őket metrószerelvény gyártókkal?
A metrókocsikat pedig lehet kritizálni, de nem az első időszak gyermekbetegségei miatt, ami az ilyen méretű projekteknél ez bizony előfordul. Az Alstomoknál pl. két megálló között félútról kellett gyalog kikísérni az utasokat a megállóig, meghibásodás miatt.
Egyébként a 70-es évek végén gyártott orosz metrók egész sokáig elműködtek, még gyenge karbantartás mellett is, és én úgy emlékszem, hogy az ajtók is nyitódtak..

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.06.26. 19:19:51

@incognito ergo sum: Senki nem állította, hogy az oroszok minden szegmensben jó termékeket állítanak elő. Ez az ország speciális történelmi fejlődésével is összefüggésben áll. Egy feudális államból válltak néhány évtized lefogása alatt iparral rendelkező nagyhatalommá. Emiatt bizonyos szektorok fejlődtek. Ilyen pl. a nukleáris ipar és a fegyvergyártás, és bizonyos mértékben a járműgyártás. Az első kettőben világszínvonalú teljesítményre képesek, amit az eladási mutatók is jeleznek.

"Csóró ország, amely abból él, hogy eladja a lába alól a nemzeti vagyont"

Ez a Jelcin éra alatt volt jellemző, amikor az állami vagyon átjátszása folyt nyugati kezekbe illetve nyugati érdekeltségbe. ennek a végére tett pontot Putyin.
Ami az olajat és a gázt illeti.: Szted mégis mit kellene csinálniuk vele?

Az arabokkal való összehasonlítás nevetséges. Az arabok nem képesek semmit gyártani magas színvonalon. Puytin a korábbi évtized olajbevételeiből igencsak fejlesztette a fegyvergyártást, a nyugat legnagyobb bánatára..

"Az orosz kormány újraindította a Tu22 szuperszonikus bombázó gyártását (ez egy hatvanas években kifejlesztett típus), de nincs elég pénze, ezért leállították a lopakodó vadászbombázó fejlesztését."

Kifejlesztették a T-50 Pak -Fa-t:

index.hu/tech/2015/02/17/a_pak_fa_bizony_az_egig_er/

Ezenkívül új helikoptermodelleket és egyéb fegyvereket, amelyek a szíriai beavatkozás során be is mutatkoztak.
De a legjobb húzásuk a Kaliber manőverező robotrepülőgép rendszer volt, ami igencsak meglepte a nyugati szaksajtót is..

incognito ergo sum 2017.06.26. 19:31:03

@EU zászlót mindenhova!:

"Senki nem állította, hogy az oroszok minden szegmensben jó termékeket állítanak elő."

Szinte semmilyen szegmensben nem állítanak elő jó terméket :-)

"Ez az ország speciális történelmi fejlődésével is összefüggésben áll."

Igen: azzal, hogy a komcsi rendszerben leállt a társadalom fejlődése.

"Egy feudális államból válltak..."

Még most is feudális állam.

"néhány évtized lefogása alatt iparral rendelkező nagyhatalommá."

Atomfegyverrel rendelkező nagyhatalommá.

"Emiatt bizonyos szektorok fejlődtek. Ilyen pl. a nukleáris ipar és a fegyvergyártás, és bizonyos mértékben a járműgyártás. Az első kettőben világszínvonalú teljesítményre képesek, amit az eladási mutatók is jeleznek."

Tudod mit jeleznek az eladási mutatók? 2000-ben oroszország exportjának 70%-a volt kőolaj, földgáz és feldolgozatlan érc. Tavaly 90%. Épp mint szaudarábia :-))) Ebből nekem az jön le, hogy a Putyin korszak a "deziparosítás" jegyében telt, és oroszország tipikus olajállam. Eladják az olajat, és az érte kapott pénzből importálják a fogyasztási cikkeket. Az orosz gazdaság az import cikkek kereskedelme és elosztásává vált.

2014-ben kicsit beesett az olaj világpiaci ára, és oroszország pillanatok alatt recesszióba süllyedt. A nagyhatalmi státuszt csak az atombombák miatt őrzi. Gazdaságilag gyenge ország. Ugyanis a diktatórikus rendszerek LÉNYEGÜKBŐL FAKADÓAN fakadóan óriási gazdasági versenyhátrányban vannak.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.06.27. 14:14:47

@incognito ergo sum: Semmit nem tudsz erről az országról és a történelméről.

"Szinte semmilyen szegmensben nem állítanak elő jó terméket :-) "

A fegyvergyártás és a nukleáris ipar terén jó termékeket állítanak elő, amit az eladási mutatók is jeleznek. Homokba dughatod a fejed, attól még tény , hogy egy finn befektetői csoport orosz atomerőművet vásárol, tény a megvalósult csúcstechikás Kaliber manőverező robotrepülőgép rendszer és az SZ-400-as Sz-500-as légvédelmi rendszer, az új fejlesztéső vadászgépek, a hátsó rotor nélküli helikopter.A tényíek makacs dolgok..

"Igen: azzal, hogy a komcsi rendszerben leállt a társadalom fejlődése."

Történelemből egyes. Nem volt ami leálljon. Oroszországban nem volt egy olyan polgárosodási folyamat, ami Európa jó észén lezajlott. Egy alapvetően mezőgazdasági sok feudális elemet magába foglaló cári rendszerből válltak néhány évtized alatt ipari országgá, amelynek magának kellett fegyvereket és erőművi hálózatot építenie egy ellenséges világpolitikai közegben.

"Atomfegyverrel rendelkező nagyhatalommá."

Igen, azzal is, és iparral is. Szted az égból potyogott le a rengeteg tank, harcjármű, löveg,vagy mezőgazdasági gép? Vagy a fölönkívüliek építették a több száz erőművet az országban?

"Tudod mit jeleznek az eladási mutatók?"

Az eladási mutatók azt jelzik, hoigy ezekben a szektorokban versenyképes termékeket állítanak elő. Amit te tagadtál..Ne próbálj tetrelni..

incognito ergo sum 2017.06.27. 16:53:23

@EU zászlót mindenhova!:

"Semmit nem tudsz erről az országról és a történelméről."

Pont eleget kellett tanulnom, még "Ki tud többet a Szovjetunióról" vetélkedőn is részt vettem, sajnos.

"A fegyvergyártás és a nukleáris ipar terén jó termékeket állítanak elő"

Az orosz nukleáris ipar is csak a hadiipar mellékterméke. Az RBMK alapjául szolgáló reaktortípust is csak azért fejlesztették ki, mert akkor még nem tudták hogy kell a nyomottvizes reaktorok kiégett fűtőelemeiből kivonni a bombákhoz szükséges plutóniumot.

Nem vonom kétségbe, hogy oroszország komoly erőfeszítésket tesz egy ütőképes hadsereg fenntartására -- hiszen semmi másuk nincsen. Ez is csak addig, amíg jön a pénz az olajból.

A 80-as években az amerikaiak egy kicsit csavartak a présen és olyan tempót diktáltak, amivel az oroszok nem tudták tartani a lépést és térdre kényszerültek.

Úgy mentegeted oroszország társadalmi elmaradottságát, mintha magad is orosz zsoldban álló ügynök lennél :-) de ennek semmi jelentősége. Szar ország, szar hatalmi struktúrákkal, velejéig korrupt állami diktatúrával. Oldják meg a problémáikat maguk és lehetőleg maradjunk tőlük minél távolabb.

"Az eladási mutatók azt jelzik, hoigy ezekben a szektorokban versenyképes termékeket állítanak elő."

Versenyképes... ugyan. Szaudarábiának vajon miért nem lehet eladni orosz haditechnikát? Azok vesznek orosz fegyvert, akiknek az USA nem szállít. Az orosz repülőgépek maguktól esnek le, például mert kifogy az üzemanyag. A híres Mig29 légi közelharcban verhetetlen, de ez a műfaj a koreai háború óta nem divat, viszont a hajtóművei 50 óránként nagyjavításra szorulnak.

15-20 éve Kecskeméten volt egy barátságos légiharc, egy MiG29 kötelék és egy amerikai F16 géppár mérkőzött meg, asszem Jetfly írt róla szép cikket, fényképekkel. Tudod mi lett a vége? Dogfight-ban a Mig29-esek verték az F16-ot. Aztán a MiG29-eseknek elfogyott az üzemanyaga és le kellett szállniuk, az F16 pedig néhány búcsúkör után visszarepült az olaszországi támaszpontra, ahonnan érkeztek és mindeközben még tankolniuk sem kellett.

Ez a különbség.

Az okát pedig leírtam: egy diktatúra gazdasága SZÜKSÉGKÉPPEN mindig versenyképtelenebb, mint egy nyugati típusú piacgazdaságé. Amíg ebből ki nem lépnek, mindig egy koldus nép lesz, akik vért izzadva, de csillogó fegyverekkel szerelik fel magukat.

incognito ergo sum 2017.06.27. 17:00:50

@EU zászlót mindenhova!:

Ha átsiklottál fölötte, még egyszer a Kuznyecov anyahajó mellett tengerbe zuhant MiG29KR története.

A MiG29KR leszállni készült.

A fékező kábel (még leszállás közben, amikor a legénység megfeszítette) elszakadt.

A hajó parancsnoka ezt NEM AKARTA JELENTENI, nem küldte kitérő reptérre a MiG29KR-t (erre még elegendő üzemanyaga volt).

A MiG29-nek gyorsan fogyott az üzemanyaga, a pilóta kérte, hogy irányítsák kitérő reptérre.

A parancsnok nem engedélyezte és SÜRGETTE fékezőkábel javítását.

A kábelcserével nem készültek el.

A MiG29 szólt, hogy leszáll fékezőkábel nélkül mielőtt teljesen kifogy, de már késő volt: leállt a hajtóműve, a gép a tengerbe esett.

Baleset bárkivel megtörténhetet. Az amerikaiak, németek sem okosabbak mint az oroszok. A balesethez vezető OKOK viszont tipikusan az orosz (diktatórikus) gondolkodásmódot mutatják. A parancsnok félt a büntetéstől (a kábel elszakadása miatt) és próbálta eltitkolni. Emiatt elvesztett egy gépet.

incognito ergo sum 2017.06.27. 18:24:59

@EU zászlót mindenhova!:

...egyébként, ha szövetségesek lennénk, akkor meg is érteném, hogy azért veszünk orosz metrót meg orosz miegymást, mert ezzel is segíteni akarjuk.

de nem vagyunk szövetségesek.

chrisred 2017.06.27. 18:30:02

@incognito ergo sum: A két államot irányító politikai erők azonosulnak egymással ideológiai szempontból, ilyen szempontból egy táborba tartozunk.

incognito ergo sum 2017.06.27. 18:39:33

@chrisred:

Ennél talán szerteágazóbb a helyzet :-) Putyin számára addig vagyunk értékesek, amíg EU és NATO tagok vagyunk, tehát "bejáratot" és információs csatornákat biztosítunk számára.

Orbán próbálkozik a hintapolitikával, mert okosnak gondolja magát, de egy nárcisztikus személyiséget mindig rém könnyű manipulálni, egy intelligens machiavellisztikus, mint Putyin simán az ujja köré csavarja (ahogy korábban Gyurcsányt is).

chrisred 2017.06.27. 21:34:31

@incognito ergo sum: Ilyen téren Orbán semmit ér. De orosz szemszögből Magyarország sem sokat, Putyin számára csak erőfitogtatás, hogy ezzel is nyugatabbra tudja tolni a birodalom érdekszféráját.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.06.27. 23:09:07

@chrisred: Gondolom Gyurcsány is ugyanezért járt Moszkvában úgy hatszor, és ezért próbálta meg hazai titkosszolgálati segítséggel átjátszani a Mol-t az oroszoknak..

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.06.27. 23:48:13

@incognito ergo sum: Az a baj, hogy te nem is akarsz nagyon semmit tudni. Továbbra is buta sztereotípiákat szajkózól, és ami nem passzol bele az elképzelt világodba arról egyszerűen nem veszel tudomást..
Nem veszel tudomást a belinkelt cikkről, nem veszel tudomást a finn pénzügyi konszern által megrendelt új orosz atomerőműről. Ezek mind nem léteznek, csak a buta előítéletek.

"Azok vesznek orosz fegyvert, akiknek az USA nem szállít. "

Ez is hülyeség. Indiának vagy Törökországnak ne szállítana az USA?? Utóbbi ráadásul NATO tagország..Oroszország a fegyvereladások terén feljött a második helyre megelőzve a németeket a franciákat és az angolokat. Nyilván azért mert szarokat gyártanak..

Néhány link, csak hogy legyen némi rálátásod arra amiről megpróbálsz véleményt nyilvánítani:

index.hu/tech/2016/05/24/400_kilometeren_tartja_a_nato_gepeit_egy_uj_orosz_raketa/

index.hu/tech/2015/10/15/a_kaszpi-tengerrol_szeretettel/

alfahir.hu/nem_birt_a_legmodernebb_orosz_tankkal_az_amerikai_csucstechnika

ujszo.com/online/kulfold/2015/01/15/ot-orosz-fegyver-amely-aggodalommal-toltheti-el-amerikat-fb

Olvass többet, írj kevesebbet ! :)

"

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.06.27. 23:57:51

@incognito ergo sum: És a VVER -1200-as reaktorról is, hogy legyen némi rálátásod arra, amiről beszélsz:

www.mvmpaks2.hu/hu/PaksII/AJovo/az_uj_blokkok/Lapok/default.aspx

Nincs rosszabb a dilettáns és magabiztos embereknél..

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.06.28. 00:11:40

@incognito ergo sum: Ez sokkal inkább vreális külpolitika, mint dogmatikus elvek alapján kritika nélkül teljesíteni a brüsszeli és washingtoni direktívákat engedelmes csartlósként..

chrisred 2017.06.28. 04:50:40

@EU zászlót mindenhova!: Minden bizonnyal. Meg Vona is ezért fogadta el KGBéla támogatását.

chrisred 2017.06.28. 04:54:08

@incognito ergo sum: A gátlástalan embereket addig nevezik machiavellistának, amíg jó lapokat osztanak nekik. Ha elfogy a szerencséje, mint Hitlernek Sztálingrádnál, onnantól nyáladzó őrültnek tűnik.

incognito ergo sum 2017.06.28. 08:05:56

@chrisred:

A machiavellisztikus személyiségzavarnak elég pontos meghatározása van a DSM4-ben.

A bukás utáni állapotra is stimmel.

incognito ergo sum 2017.06.28. 08:07:28

@EU zászlót mindenhova!:

A VVER1200 a régi 1000-es blokk kicsit túlhajtva. Egy prototípusa üzemel szakaszosan.

incognito ergo sum 2017.06.28. 08:09:01

@EU zászlót mindenhova!:

Északkoreának is vannak komoly fegyverei. Csak ezért cserébe éhezik az ország 95%-a.

Oroszországban meg vodkát szlopál.

incognito ergo sum 2017.06.28. 10:46:45

@EU zászlót mindenhova!:

Egy gazdag és prosperáló régió helyett választani egy feudális és szegény országot, ez nem reális külpolitika, hanem rövid távú érdek. A korrupciótól pezsgő kormányzat olyan partnert keres, ahol bevált eszközöket talál a pozíció megtartására úgy, hogy a korrupcióról ne kelljen lemondani.

incognito ergo sum 2017.06.28. 14:36:18

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Az atombuzi leírás egy pontban különbözik a "hivatalos" leírástól, hogy a rendszerirányító a reaktor újraindítását kérte.

Node hajnali egy órakor? Egy tervezett leállítás közepén?

incognito ergo sum 2017.06.28. 14:37:32

@EU zászlót mindenhova!:

Most olvasom, hogy a finnek sem biztosak már a Roszatom szerződésben, mi vagyunk az utolsó rés.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.06.30. 22:25:37

@incognito ergo sum: Ezt hol olvastad? Az erőmű építése zavartalanul folyik. Sokatmondó egyébként, hogy az Avera nevű francia vállalat egy másik erőművet kezdett építeni korábban Olkiluotóban. A később kezdődő hanhikivi berujázást mégse velük képzelték el , hanem a Roszatommal.Vajon miért..?

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.06.30. 22:30:43

@incognito ergo sum: Te mekkora zseni vagy! Felfedezted a kapcsolatot a VVER-1000, meg aVVER-1200 között. Bár az elnevezés hasonlóságával eleve elárulták maguka a hülyék..:)))))
Az 1200-asnak valamelyest jobb a hatásfoka, több beépített aktív és passzív biztonsáfi rendszer van benne valamint 3+-os minősítést kapott:
"A 3+ generációs, 1200 megawatt teljesítményű berendezést – amely az AESZ-2006 néven futó, nyomottvizes reaktorok korszerűsített, továbbfejlesztett változata – nemcsak aktív, hanem passzív, azaz emberi beavatkozást és külső energiaellátást nem igénylő biztonsági rendszerekkel is felszerelték. Ezek üzemzavar, leállás esetén például képesek önállóan elvezetni a reaktorban keletkező maradékhőt, akár három napon keresztül automatikusan hűteni a blokkot. Külön hidrogénelvonó egység is működik a MIR-1200-ban, ez utóbbi segítségével elhárítható a hidrogénrobbanás, ami a fukusimai erőműbalesetet okozta. A vészhelyzetek megelőzésére, illetve kezelésére négy egymástól független és egymástól teljesen elkülönített, száz százalékos kapacitású biztonsági rendszer működik benne, vagyis még akkor sem kerül veszélybe az erőmű, ha ezek közülük három felmondja a szolgálatot.

A legfontosabb és a legújabb biztonsági elemek egyike az úgynevezett olvadékcsapda, amely nem más, mint egy a zárt reaktortérben, a reaktor alatt elhelyezett acéltartály, amely még egy zónaolvadás esetén is – mint afféle gigantikus lavór -felfogná az esetleg kiszivárgó anyagokat, így nem kerülhet radioaktív szennyeződés a környezetbe. A tartály falát különleges anyag borítja, amely meggátolja, hogy az olvadékban magreakció induljon meg, és a csapdát hűtő víz sem juthat ki a zárt térből.

A létesítmény fizikai védelme is megbízható. A reaktort kettős falú burok védi, a létesítmény vasbeton külső fala pedig még azt is kibírja, ha egy 400 tonnás repülőgép zuhan rá, sőt ellenáll a Richter-skála szerinti 9-es erősségű földrengésnek, szökőárnak, robbanásnak, hó- és jégterhelésnek vagy éppen viharos erejű szélnek is."

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.06.30. 22:35:41

@incognito ergo sum: Te tényleg elhiszed azt ballibsi propagandát, hogy elköteleződtünk az oroszoknak?? Miért? Mert építenek itt egy atomerőművet?? Akkor a finnek is elköteleződtek?
Ami ma van az külpolitika, ami a szocik idején zajlott Kovács bácsi meg a kócfejű nő vezetésével, az egy szervilis kritika nélküli kiszolgálása volt a nyugat igényeknek. Kollaboráció, semmi több..

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.06.30. 22:40:59

@incognito ergo sum: Ne röhögtess már. látszik, hogy lövésed sincs a haditechnikához.. Észak-Korea mára elavult 60-es 70-es évek beli szovjet haditechnikával rendelkezik. Nincsenek modern fegyverei. Amiket kifejlesztett saját magának, az sem tekinthető túl modernnek, persze elrettentésre kiváló.

incognito ergo sum 2017.06.30. 22:41:16

@EU zászlót mindenhova!:

dehogy folyik az építkezés. tereprendezés zajlik, amire megkapták az előzetes engedélyt.

incognito ergo sum 2017.06.30. 22:42:15

@EU zászlót mindenhova!:

nincsenek komoly fegyverei, de orbitális pályára állított műholdja van, amit kevés ország mondhat el magáról

incognito ergo sum 2017.06.30. 22:43:28

@EU zászlót mindenhova!:

nem, ez nem az én zsenialitásom. fogták a VVER1000 blokkot és kicsit nagyobb hőmérsékleten, kicsit nagyobb nyomással üzemeltetik. az egy működő prototípus hol termel, hol nem termel.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.07.02. 00:10:53

@incognito ergo sum: Mert te olyan baromira tisztában vagy egy atomreator tesztelési folyamatával.

Egyébként a cég hivatalos reakciója a keringő álhírekre:

ots.mti.hu/hirek/124834/a_roszatom_sajtofoosztalyanak_kozlemenye-2_resz

---

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.07.02. 00:14:15

@incognito ergo sum: Komolyan mondom elképesztő bátorsággal vagy képes belebeszélni olyasmibe, amihez nem értesz.
A VVER-1200 több beépített biztonsági rendszerrel rendelkezik. és a hatásfoka is jobb mint ez előző modellé. 3+ os minősítést kapott. ez a pőre tény..

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.07.02. 00:21:07

@incognito ergo sum: Nincsenek modern fegyverei. Elképesztő erőfeszítések árán létrehozott olyan képességeket a rakétafejlesztés és a nukleáris fegyverzet, amelyekkel az oroszok meg az amerikai már a 60-as években is rendeleztek. A hagyományos fegyverzet terén pedig a 60-as, 70-es évek színvonalán állnak.
Ezt értelmetlen párhuzamba állítani a jelenlegi orosz fegyvergyártással, amely pl. az elfogóvadászgépgyártás, a légvédelmi rendszerek, és a manőverező robotrepülőgépek terén olyan szintű eszözöket képes előállítani, amelyekre csak az amerikai hadiipar képes.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.07.02. 00:26:35

@incognito ergo sum: Biztos tisztában vagy vele, hogy a terep rendezésével szoott kezdődni egy építkezés. Egy minimális fennakadás van az engedélyeztetési eljárások kapcsán., ezt fújták jó nagy lufivá a 444-es fiúk.Ez pl. nálunk is lezajlott az Alstom szerelvények rendszerbe állítása előtt.

atomenergiainfo.hu/atomenergetika-a-vilagban/bovul-hanhikivi-1-et-epitok-kore

---

incognito ergo sum 2017.07.02. 00:31:14

@EU zászlót mindenhova!:

Én nem tudom mit fújtak nagyra, és nyilván minden munka a tereprendezéssel kezdődik. Egyébként a tényleges építési munkákra 2018-at ír az IAEA is, szerintem.

A hivatkozott linket nem tudom megnyitni, mert rajta van az orosz propagandaoldalak listáján :-))))

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.07.05. 22:11:00

@incognito ergo sum: Mit? Mit? Hát az engedélyeztetési eljárások körüli szokásos huzavonát.. Mert ugye el kellett helyezni a kötelező oroszokat támadó cikket időnként. Hidd el, ha a finnek tényleg felmondták volna a szerződés már rég örömtüzek gyúltak volna a nemzetközi balliberális sajtóban.
Egyébként a Dél-Afrikai Köztársaság is a Roszatommal építtet..

"A hivatkozott linket nem tudom megnyitni, mert rajta van az orosz propagandaoldalak listáján :-))))"

Jól hangzó szamárság, üres lózung..

incognito ergo sum 2017.07.05. 23:47:03

@EU zászlót mindenhova!:

"Jól hangzó szamárság, üres lózung.."

Oh, dehogy. Néhány lelkes fiatal karbantart egy listát az orosz propagandaoldalakról, böngésző kiegészítőként lehet telepíteni. Nagyon hasznos.

2017.07.07. 08:47:55

De egy hülye cikk ez, hát mindenki tudja, hogy metróval csak a csicska geci nulla prolik járnak, aki ember, az autóval jár, így odabassza magát a bömbivel, hogy lássák, ki a spíler, még aki rá is kényszerül a metrózásra, az is titkolja. Senki sem fog azért Orbán ellen szavazni, hogy a lúzerek metrója szar.

incognito ergo sum 2017.07.11. 22:21:09

@Karsai Feri:

De annyit igen: a 3-as metróra naponta átlag 600 ezer ember száll fel. ez már majdnem egytized. a metrópótlás további párszázezernek keseríti meg az életét.

Karsai Feri 2017.07.12. 06:39:37

@incognito ergo sum: Legyen igazad, ezen biztosan nem fogunk összeveszni
Hidd el, ezt a kormányt is - mint az összes többit - toronymagasról szarom le, de ez a kérdés nem bír akkora horderővel, ami jelentősen befolyásolná egy választás eredményét
Kb. hetente egyszer utazom az említett szakaszon, halálfélelmem még szerencsére nem volt...

incognito ergo sum 2017.07.12. 10:37:21

@Karsai Feri:

Jah, nem a halálfélelemre gondolok (az tényleg nem jellemző, csak a büdös).
hanem arra, ha metró helyett pótlóbusszal kell utazni, pl. a felújítás alatt.
süti beállítások módosítása