M.I.A. - Borders

A cikk első felében Beyoncé kőkemény politikai állásfoglalásáról írtam, ebben a részben ezt M.I.A. tudatosan felépített és nagyon okosan feldolgozott véleményéről teszem. 

Beyoncé-től eltérően M.I.A. mindig is a politikai témáiról volt ismert. Ami M.I.A. zenéjét egyértelműen politikaivá teszi az a feldolgozott témák politikai jellegéből fakad, de nem lehet ennyire egyszerűen körülírni az előadóművészt, hiszen sok más részlet is hozzátesz ahhoz a képhez, ahhoz az előadói karakterhez, amelyet M.I.A. megkonstruált. Multietnikus zenei stílusa globálisan és lokálisan egyszerre értékelhető és értelmezhető szólamai és megjelenése szintén hozzátesznek ehhez a képhez. De nem csak zenéjén keresztül politikai, hanem cselekedeteiben is, ahogy a médiát és a zeneipart kezeli. Mindeközben munkásságának középpontjában már majdnem tíz éve, az első albumától kezdve az aktív politikai állásfoglalás és véleménynyilvánítás, provokáció áll. Fontosnak tartja, hogy az éppen zajló társadalmi és kulturális folyamatoknak ne csak szemlélőj, hanem képviselője legyen, hogy legyen ő a hang, amely máshogy nem jutna el a nyugati társadalmak fülébe.

Sokszor a fejlődő országokat, az onnan származó kisebbségeket, az ő problémáikat mutatja be, erősen kritizálva a nyugati kultúra, főként Nagy-Britannia és az Egyesült Államok felsőbbrendűségét.

M.I.A., eredeti nevén Mathangi „Maya” Arulpragasam 1976-ban született Londonban, egy Sri Lanka-i, a tamil kisebbséghez tartozó bevándorlócsaládba. Mikor még kisbaba volt, visszaköltöztek Sri Lankára, ahol az apa a tamilok oldalán küzdött a kisebbségi csoport oldalán a polgárháborúban. A növekvő bizonytalanság, légicsapások, a túszejtések és a gyilkosságok a mindennapjaik részét képezték. A gerilla apát hátrahagyva menedékjogot kaptak és letelepedtek London egy multietnikus külkerületében, ahol a munkanélküliség és a drogozás aránya is magas volt. M.I.A. zenén keresztül tolmácsolt vallomásai éppen személyisége és a megélt tapasztalatok tükrében válnak hitelessé. Nem csoda tehát, hogy sokszor felbukkan alkotásaiban a menekülttéma, a kizárás és az ebből fakadó frusztráció, erőszak.

A Washington Post-nak adott interjújában elmondta, hogy az „igazi” politikai ráébredése, akkor volt mikor 9/11 után elkezdődött a más megjelölése, az általánosított befeketítés és elítélés, a kriminalizáció és a terroristának bélyegzés. Egy nagy csoport érzelmeit és gondolatait fejezi ki, a fejlődő országok embereit tudja képviselni, hiszen sok hasonló tapasztalaton osztozik velük. Célja mindig is a tudatosság felébresztése és egyáltalán a diskurzusok elindítása volt. Egy 2005-ös interjúban így nyilatkozott:

„There's so much confusion about what I stand for and what I'm saying that that's the whole point: there have to be discussions; there has to be people talking, and there has to be young people talking about politics if they want. They have to have a chance to hear different opinions. And that's really what it's about.”

Borders című száma könnyen olvasható úgy mint a határok és falak lebontása, vagy a minden menekült befogadása utáni vágy megtestesülése, mely azonban a felszínen lévő értelmezéseknél jóval komplexebb képet kíván rajzolni a mai kultúráról és az online világbeli viselkedésről. Nem csak a nagyon is aktuális menekültkrízisről énekel, hanem sokkal reflektívebb viszonyba helyezi az egész kontextust azzal, hogy minden felvetett gondolatnál, jelenségnél megkérdezi: "what's up wid dat?".

A maszkulin Idegen

Több kritikában is felmerült, hogy csak férfi menekültek szerepelnek a videóban. M.I.A. szándékosan hagyta ki őket, részben azért, hogy hangsúlyozza: a menekültek 61%-a férfi, ami eleve rámutat az erőltetett menekülés társadalmi nemi struktúrájára. Másrészt, ami még ennél is fontosabb: a nyugati média teljesen általánosítva és szetereotíp módon reprezentálja a menekülteket.

M.I.A. erre a képi hagyományra szerette volna felhívni a figyelmet. A médiumok és a politikai erők által konstruált rasszista és szexista képet fordítja ki azzal, hogy hangsúlyosan kiemeli a félreinformáltságot. A média képe nem csak hogy rasszista, hanem az alsóbbrendűnek tekintett elnyomottak individualitását kérdőjelezi meg azzal, hogy mindig tömegként ábrázolja, ezzel a személyes méltóságuktól fosztja meg őket. Az uniformizált ruha- és hajviselet a klipben ezt emeli ki kritikusan.

Hogy csak néhányat említsünk a legérdekesebb alkotásai közül, melyek mind társadalmi jelenségekre, különbségekre, hierarchiákra és ezekből fakadó problémákra alapoznak igen hatásosan: Gener8tion, Born Free, Rewear.

M.I.A. egy sajátos globális stílust alakított ki, egy olyan multietnikus nyelvezetet, melyen mindenkihez szól, aki volt már alárendelt, elnyomott pozícióban, vagy aki bármiféle társadalmi vagy politikai igazságtalanság áldozata lett. Mikor menekültekről, a háború áldozatairól, szegényekről beszél nem köti helyhez és időhöz a szereplőket, és mivel nem konkretizál ezért sokkal univerzálisabb értelmet nyernek szövegei. Célja nem az, hogy néven nevezzen és ezzel szétválasszon, hanem, hogy különböző élettel és tapasztalatokkal rendelkező embereket összekössön. Ezen túl a provokáció is fontos részét képezi eszköztárának, tehát a megosztottság elkerülhetetlenné válik. Ezzel a hip hop emancipatorikus hagyományait továbbviszi, hiszen kiáll véleményével és leplezetlenül kritizálja a fennálló társadalmi és politikai rendszereket, a domináns hatalmat, azonban a hip hop csak kis részét képezi mindannak, amit M.I.A.-nek hívhatunk, a Bollywood, electro, hagyományos tamil, és még sok egyéb hatás rezonál zenéiben.

Miért fontos tehát, amit tesznek?

Az alárendelt (szubaltern) pozíciója valódi elszenvedett láthatatlanságot jelent, melyhez értelemszerűen kapcsolódik a hangtalan, visszhangtalan létezés is. A társadalomból és így a kulturális hegemóniából való kizártság jut nekik osztályrészül, mely hegemónia intézményesült, politikai és ideológiai hierarchián alapul. Hang, ismeretek vagy a közösség érdekeinek tudatossága nélkül a szubaltern a társadalom árnyéka lesz csupán, és mivel többnyire kimarad a piac működéséből, a kapitalista társadalmak vezető rétegei számára értéktelenné válik, így a reprezentációjuk és főként az önreprezentációjuk a háttérbe szorul, nem létezik. Ezért nagyon fontos mindkét énekesnő tevékenysége, mert azoknak a társadalmi csoportoknak erősíti fel a hangját, melyeket a fejlett nyugati társadalmak nem hallanának meg máshogyan. Képviselnek és bemutatnak, miközben kritikusan megkérdőjelezik az intézményesült hegemónia dominanciáját.

A hivatalos hatalom, a politika és részben a média által közvetített és konstruált képnek állít sok esetben M.I.A. és Beyoncé is ellenképet, mutatja meg az alternatív igazságok létét, vagy egyáltalán: a kritikai gondolkodásnak a lehetőségét. Nem kiüresedett pop számok sorozatgyártásával és néhány ügyes stylist próbálkozásával lettek híresek és elismert alkotók, hanem mert olyan ügyeket képviselnek, melyek sokszor politikai keretet kapnak. Beyoncé eddig többnyire a nőiség, az elfogadás, a feminizmus és az emancipáció témáit dolgozta fel, ezért olyan érdekes és fontos, hogy egy olyan társadalmi feszültséget sikerült megfognia, mely a társadalom szövetében már igen régóta jelen van, csak hosszú ideje reflektálatlanul és elfojtva. Ráadásul tette ezt olyan eszközökkel és koncepcióval, hogy az aktív internetezők nagy részét megszólította, gondolkodásra késztette.