GNL911

Göbölyös N. László irodalmi alkotásai, esszéi, publicisztikai írásai

A pszichoterápia és a gyónás közös gyökerei

i-confess-montgomery-clift.jpg

A pszichoterápiának és a vallási gyónásnak közös az alapja. Mindkettő a lelket gyógyítja.

Claudio Risé olasz író-pszichiáter Önmagunk felfedezése című könyvében Püthagórász ókori görög filozófust tekinti a nyugati filozófia és pszichológia  megteremtőjének és arra a nehéz feladatra vállalkozik, hogy párhuzamot vonjon a pszichoterápia és a gyónás között.

A püthagorizmusban – írja – az ember magának gyón, hogy felismerje gyengeségeit és megszüntesse azokat. Ez azonos a lelkiismeret-vizsgálattal, amelyet a keresztény felekezetek többségénél el kell végezniük a híveknél, mielőtt gyónnak.

Püthagórász intuiciói a személyiség- és a felelősség-fejlesztés első gyakorlati útmutatásai. Az ő tanítása eljutott a rómaiakhoz is. „Bűnünk bevallása az első lépés az ártatlanság felé” – írta a Kr.e. I. században Publilius Sirus drámaíró. és a világ többi részén is megnyilvánult e tipikusan emberi szükséglet, amely így akar könnyíteni lelkiismeretén, hogy elmondja vétkeit valakinek.

Az ősi Mexikóban a vétkezők Tlacolteotl, a bűnösök istennője papjainak mondták el, ami a szívüket nyomta és ők penitenciát rótak ki rájuk. Peruban a bűnbánó a sámánhoz fordult. A bűneitől csak úgy szabadulhatott meg, ha eret vágtak rajta, hogy megtisztuljon.

Bűntudat mindig létezett – mondja Giuseppe Magnarapa író-pszichiáter – és a tekintély elvéhez kapcsolódik, amely a társadalmi békét garantálja. Szabályok rendszere nélkül ugyanis nem létezhet társadalom. Ha valaki megsérti a szabályt, a psziché igényli a jóvátételt azzal, hogy olyan kárt szab ki magának, mint amilyent okozott, hogy visszatérhessen a beilleszkedés útjára. Ez az ősi szükséglet nyilvánul meg szerinte ma a „valóság-tv-ben”, amelyben a szereplők szégyenkezés nélkül beszélnek, intim dolgaikról és bevallanak magukról épületesnek nem mondható cselekedeteket is.

A kereszténység első évszázadaiban a gyónások nyilvánosak voltak. A bocsánatot jó cselekedetekkel, böjttel, alamizsna-osztással lehetett elnyerni. Az első időszakban a bűnbánó helyzete nehéz volt, mert a bűn a kiközösítés egyes formáival is járt. Később a „magángyónás” lépett előtérbe, először a püspök, majd az egyszerű papok előtt, akiknek, ugyanúgy, mint ma, meg kellett tartaniuk a gyónási titkot.

depositphotos_28064011-stock-photo-business-man-talking-to-his.jpg

 Carl Gustav Jung szerint a pszichoterápiának négy szakasza van: a gyónásban a páciens feltárja problémáit, a megvilágosodásban tudatosodnak benne az érzelmei, a motívumai, a nevelésben vállalja magatartásának megváltoztatását, és végül az átalakulásban meglátja élete tényleges megváltozásának eredményeit.

A párhuzam a katolikus gyónással nyilvánvaló, ez is négy fázisból áll: a bűnbánatból, amelyben a hívő megbánja bűnét, a lelkiismeret-vizsgálatból, amelyben elgondolkozik azon, hogy hol és hogyan tévedt meg, a gyónásból, és a megelégedésből, az élete megváltozása miatt, amelyet jócselekedetekkel és imával ért el.

Carlo Borromeo bíboros volt az, aki az 1500-as évek középen szabályozta és elterjesztette a klasszikus gyóntatót. Mint ismert, egy ez fából készült fülke, amelyen egy szűrő rács takarja el mind a pap, mind a bűnbánó arcát. A II.Vatikáni zsinat (1962-65) engedélyezte a „nyílt arcú” gyónást.

A rács szerepéről elmélkedve Risé úgy véli, hogy az hasznos volt nemcsak a bűnbánónak, akinek nem kellett ugyan megneveznie magát, így jobban megóvhatta névtelenségét, hanem a pap számára is, akin a gyónó nem vehette észre azokat az esetleges arc- és testbeszéd-jeleket, amelyeket nem tudott leplezni a hallottak nyomán.

Nem tudjuk, hogy a pszichoterápia világában kísérleteztek-e a gyóntató fülkéhez hasonló szeánsszal, amely biztosítaná a teljes anonimitást.

Gilbert Keith Chesterton, a híres katolikus író szerint a „pszichoanalízás feloldozás nélküli gyónás”. Igaza van, mert míg a pap a kereszt jelével önmagával megbékélteti a gyónót, a pszichoterapeuta egy hosszú, és nehéz úton vezeti pácienseit problémáik megoldása fel.

pellegrinaggi-a-medjugorje-da-roma-29.jpg

A vallási hagyomány és a pszichoterápia világa között sok az átjáró: ma például sok szó esik nárcizmusról, depresszióról, anorexiáról, bulímiáról, különböző függőségekről. Nem patológiai változatai-e ez olyan ősi bűnöknek, mint a torkosság, a kevélység, a bujaság, a restség?

„Vallás és tudomány között inkább szentimentális antipátia van, mint logikai ellentét” – mondta a kolumbiai Nicolás Gomez Dávila.  Tekintve, hogy a vallási tapasztalatokat hasznosította a tudomány évezredek óta, igazat adhatunk Einsteinnek, aki megállapította, hogy „a vallás tudomány nélkül vak és a tudomány vallás nélkül sánta” – írja Claudio Risé.

A gyónás kedvelt téma az irodalomban és a filmművészetben, nem egyszer krimikben. Alfred Hitchcock Meggyónom című filmjében a pap (címképünkön Montgomery Clift) tudathasadásos helyzetbe kerül, mert a gyilkos neki gyónja meg bűnét, amelynek indoka sem egyértelmű. A Balzac-féle Vörös kocsmában, amelynek leghíresebb feldolgozásában a papot játszó Fernandel, hogy a gyónási titkot ne sértse meg, egészen furfangos módon vezeti rá a csendőröket, hogy a gyilkos fogadósok a hóemberekbe rejtették el a hullákat...A pszichológus/pszichiáter előtti "gyónásoknak" pedig se szeri, se száma Ingmar Bergmantól Woody Allenig, nem is szólva az Equus-ról, amelynek "párbaja" során a pszichiáter is rájön saját tévútjaira...

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://elmehunyor.blog.hu/api/trackback/id/tr4514254007

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

GNL911

Irodalmi, műfordítói, publicisztikai írások, esszék, filmes próbálkozások, bölcsességek és eszmefuttatások.

Friss topikok

Címkék

18+ (39) 1945 (1) 1968 (1) 1969 (1) 1970 (1) 1989 (2) 1991 (1) 1992 (1) 1995 (1) 1996 (1) 1997 (1) 1998 (2) 20.század (4) 20. század (2) 2000 (1) 2018 (1) 21.század (1) 70-es évek (1) 80-as évek (1) 9/11 (1) 90-es évek (1) A.A.Milne (1) abszurd (1) abszurd-szocio (1) afro-amerikai nők (1) Agatha Christie (1) Agrippina (1) agy (1) Alanis Morrisette (1) Alberto Sordi (1) Albert Einstein (2) Alfred Hitchcock (1) Algéria (1) Allen Ginsberg (7) Álmok (3) álmok (6) Álom (1) álom (128) Amedeo Modligliani (1) Amerika (2) amerikai feketék (1) Amosz Oz (1) André Malraux (1) Angelo Roncalli (1) Anglia (13) animáció (1) Anne Frank (1) antiszemitizmus (5) Antoine de Saint-Exupéry (1) Antonio Porta (1) Apocalyptica (1) Arisztotelész (1) arte (1) Art Garfunkel (1) atombomba (2) Auschwitz (5) Ausztrália (4) Ausztria (4) aztékok (1) Balaton (2) ballada (1) Barta Dóra (1) Bartók Béla (1) beat (2) beat-nemzedék (2) Beatles (1) Bécs (1) béke (1) Belgium (1) Belvárosi Színház (1) Berlin (1) Bernáth Zsolt (1) Bessie Smith (1) betegség (1) Billie Holiday (1) Billy Wilder (1) biológia (1) bíró (1) blogregény (1) blues (3) Bob Dylan (11) bölcsesség (1) Bölcsességek (5) Bolero (1) Bonaparte Napóleon (1) bordélyház (1) Boris Vian (3) börleszk (1) Brazília (2) Bródy János (1) Budapest (10) bűntény (1) bűnügy (12) Buster Keaton (1) Carhartt (1) cenzúra (1) Chaplin (1) Charles Baudelaire (1) Charles De Gaulle (1) Charlie Chaplin (1) Christies (1) Cikkek a nagyvilágból (4) cirkusz (1) Clara Royer (1) Cranberries (1) Creed (1) Csehszlovákia (2) Cseh Tamás (1) csendélet (1) csillagászat (1) Damanhur (1) Def Leppard (1) Dél-Amerika (1) diktatúra (1) Dinnyés József (1) divat (2) Djabe (8) Donovan (1) Dream Theater (2) drog (2) Duna (1) e.e.cummings (2) ég (1) Egészség (1) Egon Schiele (1) egyenjogúság (1) Élet (2) élet (2) életkép (1) életmód (1) életrajz (1) Elmeél (10) élmény (8) Élmény (7) élmények (2) élő (1) első világháború (1) El Chapo (1) El Cid (1) emberiség temploma (1) emberi intelligencia (1) emberi kapcsolatok (1) embermentés (3) emlékek (22) Emlékek (1) emlékezés (1) emlékezet (1) én (2) Enya (1) Eric Clapton (1) erkölcs (1) Ernest Hemingway (1) erőszak (1) erotika (6) esszé (17) esszék (8) Észak-Írország (3) Észtország (1) etno-jazz (1) Európa (1) évforduló (16) fák (1) fantázia (4) farkas (1) Federico Fellini (1) fegyverszünet (1) félelem (4) félelmek (2) felfedezések (2) feltalálók (1) féltékenység (1) Ferrari Violetta (1) festészet (3) Fesztbaum Béla (1) film (11) filmzene (1) film noir (1) filoszemitizmus (4) filozófia (5) Finnország (1) fizika (1) földrajz (1) földrengés (1) fotó (12) Fotó (11) Fotók (1) fotóművészet (1) Franciaország (44) Francisco Franco (1) Frankenstein (1) Franz Renggli (1) Frida Kahlo (1) futball (1) Gala (1) Garri Kaszparov (1) gasztró (4) Gasztronómia (1) gasztronómia (1) gazdaság (2) Georges Méliés (1) GGöbölyös N. László (1) Gianluigi Buffon (1) Gideon Greif (1) Göbölyös N. László (336) Godot (1) gondkolkodom (4) gondolatok (3) Gondolkodom (17) gondolkodom (42) Görögország (2) Grateful Dead (1) Greg Lake (1) Grönland (1) Groucho Marx (1) Guillaume Apollinaire (1) Gulli Briem (1) Gustav Klimt (1) gyász (1) gyermek (1) gyilkosok (1) gyilkosság (3) gyógyítás (2) gyógyszer (1) Győr (1) Győri Balett (1) háború (3) Habsburg-birodalom (1) haiku (5) haiku-fűzér (12) haikuk (1) Hair (1) hajléktalanok (2) halak (1) halál (7) Halper László (1) hangosfilm (1) Hanuka (1) harcore punk (1) Hasfelmetsző Jack (1) használati eszközök (1) Hedy Lamarr (1) Henry Rollins (1) híresség (2) Híresség (1) hírességek (4) hírszerzés (1) hírügynökség (1) hit (2) Hitler (3) (1) Hobo (1) Hódmezővásárhely (3) Hofi Géza (1) holokauszt (12) Holokauszt (6) Horn-fok (1) horror (5) Horvátország (1) hősök (1) humor (2) Humphrey Bogart (1) Ian Anderson (1) Ian Curtis (5) II.világháború (9) Illés (1) indián (1) indiánok (2) információ (1) Ingmar Bergman (1) internet. (1) ipar (2) Irak (1) írás (2) Irena Sendler (1) irodalom (259) Írország (4) iskola (1) iszlám (1) Izrael (2) jack bruce (1) Jack Bruce (1) Jack Kerouac (1) Jacques Prévert (1) Jancsó Miklós (1) Jane Austen (1) Janis Joplin (1) Japán (2) járvány (1) jazz (4) Jean Cocteau (1) Jeff Baron (1) Jeruzsálem (1) jezsuiták (1) Jézus Krisztus (1) Jimi Hendrix (5) Jim Morrison (7) Joan Fontaine (1) Joe Cocker (1) jóga (1) Johannes Kepler (1) Johnny Winter (1) John Lennon (5) joint (1) Jom Kipúr (1) Joni Mitchell (1) Joseph Stiglitz (1) jövő (1) Joy Division (1) juke-box (1) Jules Isaac (1) Kanada (52) káosz (1) Karácsony (3) Karthagó (1) kémkedés (1) Kennedy-család (1) Kennedy-gyilkosság (1) Képzelt Riport... (1) képzőművészet (7) kereszténység (4) Kern András (1) kiállítás (3) Kína (4) kincs (1) King Crimson (2) kísértések (1) kocsma (1) kollaboráció (1) Kollázs (6) kollázs (13) kollázsregény (5) kollégium (1) költészet (16) Kolumbia (2) Kolumbusz (1) koncert (3) Kondor Béla (1) Konrád György (4) könyv (12) könyvkiadás (1) Korábbi verseim (9) környezetvédelem (2) koronavirus (1) Koyaanisqatsi (1) közélet (5) középkor (1) közérzet (1) közgazdaságtan (1) közlekedés (1) Közvéleményem (10) krimi (15) kritika (3) kultúra (2) kultúrtörténet (48) Kultúrtörténet (1) Kurír (5) Kurt Gödel (1) kutlúrtörténet (3) kutya (1) Laura Nyro (1) Lawrence Ferlighnetti (2) Lawrence Ferlinghetti (3) lázadás (1) lelkiismeret (1) lemez (6) Lengyelország (3) Leonard Cohen (34) leonard Cohen (2) Leonard Cohen versei és dalai (28) levelek (1) Lev Trockij (1) Litvánia (1) London (2) Loreena McKennit (1) Lou Reed (2) LP (2) Lumiére-fivérek (1) Madách Színház (1) maffia (2) Magellán (2) Magyarorszag (2) Magyarország (96) Magyar Nemzeti Galéria (1) Majnik László (1) Mama képei (21) Mao Ce-tung (1) Marc Chagall (1) Margitsziget (2) Margitsziget. (1) Maria Casarés (1) Mark Sandman (1) Martin Luther King (1) Mary Shelley (1) Másutt (1) matematika (1) Mattei-ügy (1) Matuscsák Tamás (1) Maurice Ravel (1) Mauthausen (1) Max Linder (1) média (20) meditáció (1) Meditációk (1) medve (1) memoár (1) merénylet (2) mese (1) mesterséges intelligencia (1) Metallica (1) Mexikó (1) Michael Caine (1) Michelangelo Antonioni (1) Micimackó (1) mítosz (1) Moby Dick (1) Morphine (1) morpho (1) mozi (52) MTI (3) Müller Péter (1) múlt (2) munkaruha (1) Mussolini (1) Művészet (1) művészet (3) nácizmus (14) nácizmus holokauszt (1) Nagy-Britannia (17) nagy proletár kulturális forradalom (1) napló (4) némafilm (4) Németország (7) New Age (1) New ÍYork (1) New Model Army (1) Nick Cave (5) Nick Drake (1) Nico (1) Nikola Tesla (1) Nirvana (1) nők (2) Normandiai partraszállás (1) Nostradamus (1) novella (2) novellafüzér (3) NSZK (1) nukleáris konfliktus (1) Óbuda (6) Óbudai Társaskör (2) ókor (6) olaj (1) Olaszország (16) olasz konyha (1) olasz western (2) Olivia de Havilland (1) Olof Palme (1) önéletrajz (1) Orbán Viktor (1) ördög (1) Oroszország (3) őrület (1) Oscar Wilde (1) összeesküvés-elmélet (1) Osztrák-Magyar Monarchia (1) P.J.Harvey (1) Palme-gyilkosság (1) pápaság (1) Parma (1) Pasolini (1) Patti Smith (7) Paul Éluard (1) Pészach (1) pete brown (1) Pete Sinfield (1) Philip Glass (2) Pierre Reverdy (3) Pier Paolo Pasolini (1) pillanatok (15) Pillanatok (5) Pink Floyd (1) platánok (1) polgárháború (1) polgárjogi mozgalom (1) politika (6) Portugália (1) Primo Levi (2) Prince (1) próféciák (1) progresszív (1) protest (1) próza (3) pszicho (1) pszichológia (6) Pulp (1) punk (3) purim (1) Purim (1) Putyin (1) R.E.M. (1) Radiohead (1) Ragályi Elemér (1) Ramon Mercader (1) rasszizmus (3) reconquista (1) regény (3) régészet (2) Rejtő Jenő (1) remake (1) rémek (1) rémképek (1) Rettegett Iván (1) Richard Palmer-James (1) Rita-nap (1) Roberto Saviano (2) Robert Desnos (1) Robert Fripp (1) Robert Hunter (1) Rock (18) rock (55) rock-történet (4) rock and roll (1) Rolling Stones (1) Római birodalom (1) Római Birodalom (3) rombolás (1) Roy Harper (3) Rubin Eszter (1) Rudolf Péter (3) Rudolph Valentino (1) sajtó (4) sakk (1) Salinger (1) Salvador Dalí (1) Sándor Pál (1) Saul fia (1) sci-fi (4) Scorpions (1) Seattle (1) Seress Rezső (2) Sergio Leone (2) Séták a sötét oldalon (1) Shakespeare (1) Sidney Lumet (1) Simone Veil (1) Sinéad OConnor (2) sorozatgyilkos (1) Soundgarden (1) Spanyolország (13) spirituálé (1) spirituális (12) sport (4) Sri Lanka (1) Stanley Kubrick (3) Stan és Pan (1) Stefan Zweig (1) Steve Hackett (2) Steve MCurry (1) Stieg Larsson (2) Sting (1) Suzanne Vega (1) Svédország (2) szabadság (2) Szabó Elvira. (1) szado-mazo (3) szakrális zene (1) Szántó T.Gábor (1) szecesszió (1) Székhelyi József (1) szekta (1) Szent Efrém Férfikar (1) szerelem (50) szeretet (1) Szergej Ejzenstejn (1) szeszgyár (1) szex (11) Szicília (1) színek (1) színház (9) Szlovákia (1) szoci (2) szocio (60) szoció (3) szorongás (1) Szovjetunió (4) Sztálin (2) sztárlét (1) sztárvilág (1) Sztehlo Gábor (1) születés (1) születésnap (1) szürreál (2) szűrreális (1) szürreális (11) szürrealizmus (1) SZűrtreáll (2) szűrtreáll (1) Szűrtreáll (9) táj (1) tájkép (10) tánc (3) Táncolnak a kazlak (1) társadalom (15) tea (1) technika (6) tél (1) természet (4) terrorizmus (1) testvérek (1) theme for an imaginary western (1) Therapy? (1) The Cure (1) The Mission (1) Thomas Mann (1) Titanic (1) tojás (1) tömegkultúra (1) Tom Waits (4) Török Ferenc (1) Történelem (5) történelem (72) Tóth Krisztina (1) Totth Benedek (1) Trainspotting (1) Tudomány (1) tudomány (12) túlélő (1) tv (1) Újév (1) újságírás (7) Ulrich Gábor (1) Underground Kiadó (1) ünnep (3) urbanizáció (1) USA (89) utazás (3) üzlet (1) vadászat (1) vallás (7) Van Morrison (1) város (1) Városliget (1) varsói gettó (1) Vas Zoltán (1) Vatikán (2) vers (1) versek (3) Versek 2015 (2) versek 2016 (12) versek 2017 (22) Versek 2018 (12) versek 2019 (8) versek 2020 (10) vészkorszak (1) Victor Hugo (1) vihar (1) vikingek (1) világ (1) világpoénzis (2) Világpoézis (57) világpoézis (73) világzene (2) vilápoézis (1) Vilnius (1) virág (1) vízió (1) world music (3) Yes (1) Zabhegyező (1) zene (7) Zene (68) zsidóság (15) Címkefelhő

https://www.facebook.com/elmehunyor/

süti beállítások módosítása