A blogról

Érdekességek Londonból, Londonról - nemcsak londoniaknak.

Friss topikok

2016.09.24. 08:24 Blackwaters

Léteznek no-go zónák Londonban?

573041101300002900380ee9.gifHamar körbement a világon az a videó, amelyben a magyar külügyminiszter összeszólalkozott a BBC riporterével a no-go zónák létezése kapcsán. Az angolok felháborodtak és hevesen tagadták, hogy volna ilyen Londonban. Körbejártuk a kérdést mi is.

No-go területeknek nevezi a köznyelv az olyan vidékeket, ahova a hivatalos hatóság nem tud bejutni, mert akadályoztatják (pl. barikádokkal) egyes helyi csoportok, vagy ahova nem akar bemenni, mivel életveszélyes. Az ilyen területeken korlátozottan vagy nem érvényesül a központi hatalom akarata, ehelyett helyi közösségek vagy bandák szabályai lépnek életbe. Tipikusan ilyenek a brazil favellák Rio de Janeiróban, amiket droggal kereskedő gépfegyveres bandák tartanak ellenőrzésük alatt, a hatóságok csak katonai erősítéssel merészkednek be.

Londonban egyelőre ilyen elzárt területek nincsenek. A rendőrségnek mindenhova van bejárása, sőt, az egyszerű állampolgár is, ha akar, szabadon mehet bármelyik régiójába a városnak, nem várják úttorlaszok vagy gépfegyverek. Igaz ez Kelet-Londonra is, ahol vannak olyan muszlim többségű kerületek, amelyben szélsőséges nézeteket valló csoportok kísérletet tettek már korábban a muszlim törvénykezés, a saría bevezetésére - sikertelenül. A hatóságok az ilyen kezdeményezéseket rendre megakadályozzák. Ezekben a városrészekben ugyanakkor a bűncselekmények egy része felderítetlen marad, mert "házon belül" rendezik. Az ilyen párhuzamos társadalmakban van példa becsületügyekre, poligámiára vagy kényszerházasságra is, továbbá előfordul a nők nemi szervének csonkítása, ami hivatalosan bűncselekménynek minősül. Amikor fény derült ilyen esetekre, akkor a rendőrség azonnal reagált rájuk, a bűnösöket pedig börtönbe juttatta.

A Gatestone Institute tavaly megjelentetett egy cikket a témában. Eszerint Nagy-Britannia jelentős társadalmi-demográfiai átalakuláson megy keresztül. Az írás idézi az oxfordi professzor David Colemant, aki megállapította, hogy amennyiben a mostani ütemű bevándorlás folytatódik, a britek kisebbségbe kerülnek a saját országukban 50 éven belül. Ezzel párhuzamosan a fehér népesség - részint a félelem miatt - elmenekül a muszlim többségű városrészekből (white flight) és így egyre több enklávé alakul ki. Tipikus példa Birmingham, ahol a natív fehér britek népességaránya folyamatosan csökken, a 2006-ban mért 65%-ról 2027-ig 48%-ra, miközben a pakisztáni gyökerű bevándorlók aránya a korábbi 13%-ról 48%-ra nő. De Lutonban vagy Leicesterben már kisebbségben vannak a bennszülött helyiek (45% az arányuk).

London sem kivétel ez alól a folyamat alól. A 8,7 milliós fővárosban, ahol jelenleg háromszáznál is több nyelvet beszélnek, a fehér helyiek aránya összességében 45%. Ebből a szempontból Kelet-London a legdiverzebb. Tower Hamletsben például, ahol csupán 31% a fehérek aránya, és amit neveznek egyesek Brit Iszlám Köztársaságnak, korábban több olyan incidens volt, amikor helyi férfiak felvonultak és iszlamizációt követeltek, ill. megvertek olyanokat, akik nem az iszlám szokások szerint éltek vagy nem azt tekintették mérvadónak. Főként az alkoholfogyasztást, a ramadán idején történő cigarettázást kifogásolták, vagy azt, ha muszlim asszonyok nem viseltek fátylat. A rendőrség ezeknek az ügyeknek a többségét felderítette és kezelte.

Túlzás volna azt állítani viszont, hogy Tower Hamlets no-go zóna. Ebben a városrészben van a Tower Bridge, Brick Lane, vagy az újonnan épült Canary Wharf is, ezeken a helyeken nem helyiek tízezrei fordulnak meg naponta, és nem éri őket atrocitás. Komoly fenyegetést jelentenek ugyanakkor Londonban és az ország töbi részén azok a hitszónokok és tanítók, akik szélsőséges nézeteket terjesztenek és átmossák az arra fogékony fiatalok agyát. Több ilyen fiatal ugyanis beáll később az Iszlám Állam katonájának, sokszor anélkül, hogy a szüleik tudnának róla. A muszlim közösségek, amelyekre szintén fenyegetést jelentek az extremisták és nézeteik, rendszerint kivetik magukból az ilyen elemeket és jelentik a rendőrségnek és a titkosszolgálatoknak.

Jelenleg Londonban a muszlim enklávéknál nagyobb problémát okoznak a fiatalokból álló, droggal és más illegális szerekkel kereskedő bandák, emiatt többen életüket veszítették már. A késsel elkövetett bűncselekmények száma nő, szinte minden hétre jut ilyen eset és egyelőre nem tudják megállítani a hatóságok a folyamatot, bár született egy kampány ellene. Az is elgondolkodtató, hogy míg Newham vagy Tower Hamlets, továbbá Waltham Forest a legelmuszlimosodottabb régiója Londonnak, nincsenek a legbűnösebb londoni kerületek között. A statisztikákból persze nem derülnek ki a fel nem derített, vagy elhallgatott ügyek, amik tovább árnyalnák a képet. Sir Tom Winsor, Anglia korábbi főfelügyelője két éve a Timesnak adott interjút, amelyben elmondta: vannak helyek, ahová sosem hívják ki a rendőrséget. Nem arról van szó, hogy a rendőrök nem mernének odamenni, egyszerűen csak nem hívják ki őket, mert megoldják maguk a problémáikat. Így a hatóságoknak nincs rálátásuk, mi folyik ott.

A sokak által idézett BBC4 dokumentumfilmet, amely 2004-ben készült, részben a londoni Tower Hamletsben forgatták, részben más helyeken, például Glasgowban. Egyesek megkérdőjelezik a felvételek valódiságát, és azzal vádolják a BBC-t, hogy a bandák közti utcai harcokat megrendezték. A társaság nem reagált hivatalosan a vádakra. A film riportere, Adrian Addison szerint a felvételek valódiak.

No Go Britain BBCFour (hour-long documentary, also aired on BBCTwo) from Adrian Addison on Vimeo.

306 komment

Címkék: anglia rendőrség erőszak szokás muszlim demográfia zóna 2016 London Nagy-Britannia Birmingham ekozbenlondonban lakossága Eközbenlondonban no-go


A bejegyzés trackback címe:

https://ekozbenlondonban.blog.hu/api/trackback/id/tr8611738887

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

morpho 2016.09.26. 00:24:10

@dunántúli gyerek:
Szerinted a németek miért fogadták be ezeket az embereket? Szívjóságból? A németek már csak ilyenek?

Zsoltbacsi 2016.09.26. 00:29:24

@morpho: Ez a post,amire en is reagaltam 24en 8:24kor kerult fel ide.
Ez a post 20 oraval korabban 23an 12:27kor kerult fel:
888.hu/article-magat-szivatta-meg-a-bbc-a-no-go-zonakrol-forgatott

Te vagy a faradt....

dunántúli gyerek 2016.09.26. 00:32:16

@morpho: A néetek hülyék voltak. A németek egyébként is hülyék a holokausztagymosástól.

De Merkel nemrég bevallotta hogy tévedtek, az utolsó választási bukta után ami múlt 7en volt. Tettekben meg már előtte is irányt váltott.

1%-nyi migráns sem dolgozik, holott több mint egy éve ott vannak, németül ugyanúgy nem fognak megtanulni ahogy dolgozni se fognak menni soha, de összefogdosni se lesz őket egyszerü.

Úgyhogy üzletnek eddig nem üzlet, ami biztos hogy jövőre 6000 mrd forintba kerülnek a német államnak, ez a magyar ktgvetés összes bevételének az 1/3-a.

Zsoltbacsi 2016.09.26. 00:39:48

@dunántúli gyerek: Olyanokat is olvasni, hogy a nagy konszernek zsaroljak Merkelt, hogy le lehessen torni a munkabereket. Csak abban szivtak meg, hogy nem lehet mit kezdeni olyan tarsasaggal, aminek (kulonbozo szamokat olvasni) 40-70 szazaleka analfabeta. Ezt ertsd ugy, hogy nem csak nemetul nem tud irni-olvasni, hanem a sajat anyanyelven se!
Meg jottek azzal, hogy milyen fantasztikusan kepzettek, mostanra kiderult, hogy meg az elitebb afrikai diplomak is kevesebbet ernek, mint a nemet erettsegi. Raadasul akinek normalisabb diplomaja volt azokat mar eddig is nagy hatasfokkal elcsabitottak a fejvadaszaik.

dunántúli gyerek 2016.09.26. 00:44:59

@Zsoltbacsi: Erre nem lehet azt mondani, hogy Orbán propagandája, de tulképp elkkerített, önfenntartó, szigorúan őrzött önálló európai (saját jogszolgáltatással) területet javasol egy világbanki közgazdász az EUs migránsválságra.....www.dn.se/ekonomi/skapa-en-frizon-for-flyktingar-i-sverige/

'Az Európában tapasztalt új migránshelyzet túlnyomórészt nem összevethető a hongkongival, ahol a Kínából betelepülők többsége vállalkozó volt. Az a kezdeti optimizmus, amely maga elé vetítette, hogy a válsághelyzettel együtt járó tömeges vándorlás majd helyreállítja Németország demográfiáját, megoldja munkaerő problémáit, miközben megoldást talál a "menekültek" foglalkoztatására, kudarcba fulladt. A több mint egy millió migráns, akik 2015-ben érkeztek, óriási többsége képzettség hiányában mindenféle munkára alkalmatlan. Csupán 54-en találtak munkalehetőséget komoly német cégeknél, annak ellenére, hogy a kormány gondoskodott arról, hogy a betolakodókat foglalkoztató német vállalatok listája nyilvánosság elő kerüljön.'

Zsoltbacsi 2016.09.26. 00:45:07

@Zsoltbacsi: Meg logikusan is buko a dolog. Kepzeld el, hogy szir orvos/epitesz/informatikus vagy. Mit valasztasz:
a: kifizetsz kb 10K eurot a csempeszeknek, kockaztatod hogy belefulladsz a tengerbe, hetekig bokorba szarsz az ut menten

b: bemesz egy random kovetsegre, bemutatod a diplomadat, es atlagosan 1 heten belul a kezedben van a munkavallalasi vizum, ezutan felulsz a repulore es max 200 eurobol 3-4 ora alatt europaban vagy....

dunántúli gyerek 2016.09.26. 00:47:55

@Zsoltbacsi: Mi magyarok ezt már megszívtuk egyszer.

Amikor a nagybirtokokra rác, tót, oláh munkásokat szervezett a magyar főnemesség, azért hogy spóroljon a melósokon, az már Trianon előszele volt.

Zsoltbacsi 2016.09.26. 00:48:16

@Zsoltbacsi: De akinek igazan kurrens diplomaja volt, azt tart karokkal vartak az obolmenti allamok, meg a nemet fizeteshez kepest is meses osszegekert

Zsoltbacsi 2016.09.26. 00:57:38

@dunántúli gyerek: vagy a nemetek igy voltak a torokokkel a 60as evekben. Azt hittek, hogy miutan egzisztenciat szereznek, meg kicsit megtollasodnak, majd visszamennek. 650-700ezer torok erkezett, most vannak kb 5,5 millioan....

dunántúli gyerek 2016.09.26. 01:00:14

Soxor igaz a mondás hogy a pokol útja is jóindulattal van kikövezve.

Merkelék tényleg jóindulatból engedték át a Mo-n feltorlódott migriket, meg naivságból.

A köv. húzás az lesz amikor Zuckerberg elviszi Afrikába az ingyenes drónos internetjét. Pár 100millió majd megindul akkor is, úgyhogy komoly LIMESre lesz szükség a barbárok ellen.

dunántúli gyerek 2016.09.26. 01:04:33

@Zsoltbacsi: A törökök átmeneti fajta. Az az integráció még úgy-ahogy sikeres, és a tragikusan rossz német korfa még rosszabb lenne a törökök nélkül.

Persze töröknek vallják magukat, nem németnek, de legalább tudnak németül és többnyire dolgoznak is.

morpho 2016.09.26. 01:07:02

Bocs arcok, de nekem ez már fingfűrészelés. Elmúlt éjfél, megyek szundítani.

Zsoltbacsi 2016.09.26. 01:07:16

@dunántúli gyerek: Ez is a balosok hazugsaga. Hoborognek, hogy Orban "utaztatta" oket. Csak azt felejtik el, hogy 1: merkel konyorgott ertuk 2: meg kulonbuszokat is kuldetett ertuk a hatar osztrak oldalara.
Egyebkent is nagy sotetseg kell osszemosni ezeket a szerbiabol erkezokkel, mivel horvatorszag unios allam

Itt orban olyan mint a nyuszika, van-e sapka...
Ha feltartoztatja: micsoda nacizmus
Ha tovabbengedi: utaztatja
Ha felrenez: mit csaszkalnak ezek erre, ez nem atjarohaz

Márk_Márk 2016.09.26. 01:10:38

@Wilson11:
Járhatsz az adott országban.
Az adott területeken járj.

Budapest nagy részén is járkálhatsz bármikor.

De próbálkozz éjszaka a a Klinikáktól indulva, Szigony utca Tömő utca - Illés utca - Diószeghy utca - Kálvária tér - Dankó utca - Mátyás tér - Dankó utca - Magdolna utca - Karácsony Sándor utca - Lujza utca - Teleki tér - Népszínház utca - Kisfuvaros utca - Nagyfuvaros utca - Bérkocsis utca útvonalon.
Ez ugyan nem no-go zóna hivatalosan, csak egy érdekes környék, de szeretném ha egyszer végigmennél.
A magyar nyelvet beszélő, a magyar írást jórészt ismerő, papíron keresztény és vallásos emberek lakják. Igaz, a 10 parancsolatból néhányat nem éreznek magukra nézve kötelezőnek. A Ne lopj! mindenképp ilyen, de a Ne ölj!-t is inkább csak ajánlásnak tekintik.
Felebarátaiknak meg a Lakatos és Kolompár vezetéknevűeket, ha a bőrszínük is eléri a megfelelő pigmentáltsági szintet. Kizárólag.

Szóval van egy olyan érzésem, hogy te pofátlanul hazudozol.

Zsoltbacsi 2016.09.26. 01:11:05

@dunántúli gyerek: haaat, ebben nem lennek biztos. A fiatalok tobbsege szinte egyaltalan nem beszel nemetul. Nalunk is van 2 szakacs, 25 koruliek, mindketten berlinben szulettek, kb ugy beszelnek nemetul, mint valaki kb 1 honapos tanfolyam utan. Raadasul, bar erre nincs szamom, de biztos vagyok benne, hogy ugyanolyan aranyban vannak a bortonokben a torokok, mint nalunk a ciganyok

dunántúli gyerek 2016.09.26. 01:16:33

@Márk_Márk: 'De próbálkozz éjszaka a a Klinikáktól indulva, Szigony utca Tömő utca - Illés utca - Diószeghy utca - Kálvária tér - Dankó utca - Mátyás tér - Dankó utca - Magdolna utca - Karácsony Sándor utca - Lujza utca - Teleki tér - Népszínház utca - Kisfuvaros utca - Nagyfuvaros utca - Bérkocsis utca útvonalon.'

Én eccer a 24es villamos vonalán a keletitől a Gát utcáig sétáltam kalandvágyból(mester/haller kereszteződése), egyedül, az is jó környék. Golgota tér stb.

Nem vk. kis darab, félős se, de nem éreztem magam biztonságban. kb. 2 km a szakasz, azalatt 2x kértek cigit és eccer szóltak be a pólómra, inkább nem néztem vissza. A 3 afférból 2 cigány 1 fehér drogos pár volt.

Zsoltbacsi 2016.09.26. 01:20:09

@dunántúli gyerek:
Csak azt akartam irni, hogy pont az a helyzet, mint a franciaknal az algeriaiakkal,afrikaiakkal. Az elso generacio meg normalis, a kovetkezok meg egyre rosszabbak. Erdekes, hogy 10 eve meg teljesen normails volt a nemeteknel a vegyes hazassag. Ma a felmeresek szerint 1000 muzulmanbol 1 hajlando kereszteny nemettel hazasodni.

Viszont en is elkoszonok, mert Londonnal ellentetben itt mar 1:20 van :)

dunántúli gyerek 2016.09.26. 01:21:55

@Zsoltbacsi: Nem londoni vagyok hanem dunántúli. De jó éjt.

Márk_Márk 2016.09.26. 01:29:05

@Zsoltbacsi:
Nem.
Azért vonta vissza, mert a népszavazást már nem tudta volna a botrányok után megúszni, és iszonyatos presztízsveszteség lett volna, ha ezen a szavazáson bukik, márpedig nagyon vastagon bukott volna, mert még a Fidesz-hívek is a boltzár ellen voltak.
Így jár az, aki egy nulla százalékos, önállóan életképtelen szatelitpárt faszfejeire (Harrach Péter) hallgat.

Márk_Márk 2016.09.26. 01:31:03

@dunántúli gyerek:
A 24-es vonala az általam felsorolthoz részekhez képest egy kifejezetten biztonságos környék fehér ember számára.

dunántúli gyerek 2016.09.26. 01:33:26

@Márk_Márk: Nagyrészt az, a Haller/Mester kreuzung-nál laktam is, az a rész tök kultúrált már az Orczy parktóll kezdve.

De a fejek azért beszédesek ott is.

Márk_Márk 2016.09.26. 01:40:00

@Roan:
Mondom az okot. Az egyetlent.
Pénz.

@Willkommenskultur:
Már túl vannak telítve agysebésszel. Itt van pl ez a @morpho: nevű agysebész is nekik.
Most már segédmunkásokra vágynak.

Márk_Márk 2016.09.26. 01:41:37

@dunántúli gyerek:
Az már egy kultúrkörnyék.
A tömbrehabilitáció óta pláne.

Bár azért ott is vannak füstös képek.

dunántúli gyerek 2016.09.26. 01:47:45

Mondjuk van a multikultinak jó hatása is. Múltkor néztem eladó házakat az USA-ban, Detroitban kertvárosi házikók 10-20.000 dollárba kerülnek ami olcsóbb mint a nyírségi falvakban.

Márk_Márk 2016.09.26. 01:51:02

@morpho:
Idióta, az nincs meg, hogy a csecsenekkel háborúban álltak országon belül?

Márk_Márk 2016.09.26. 02:00:31

@Zsoltbacsi:
Te meg arra írj példát, hogy a dk stb. szavazói felgyújtották a fél várost.
Az ugyanis, aki ezt teszi, nem illethető más szóval, mint csürhe és csőcselék.

Márk_Márk 2016.09.26. 02:09:42

@morpho:
Bocs, baszd meg, de amikor kaptál egy komoly felhívást @BéLóg: -től, azonnal megfutamodtál, és valahogy véletlenül az ő hozzászólását pont átugrottad. Pedig csak élni akart az ajánlatoddal.

Mi van, lehet, hogy mégis csak hazudoztál eddig?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.09.26. 03:52:48

@dunántúli gyerek: "multikultinak ... Detroitban kertvárosi házikók 10-20.000 dollárba kerülnek"

:)) Detroitban a válság miatt 1 dollárért is vehetsz házat.

chrisred 2016.09.26. 05:46:37

@dunántúli gyerek: De mit ismert el Merkel, miben tévedtek? Abban, hogy azt gondolták, Németország az összes többi uniós ország (leginkább persze a schengeni határországok) támogatása nélkül is el tudja látni a menekültválsággal kapcsolatos összes feladatot. Ami már csak azért is abszurd elképzelés, mert a németek egyáltalán nem rendelkeznek schengeni határral, vagyis semmi ráhatásuk nincs arra, hogy ki és hogyan érkezik meg az Unió területére.

chrisred 2016.09.26. 05:57:16

@Zsoltbacsi: Jó lenne, ha valami bizonyítékot is mellékelnél arra, hogy a második verzió működőképes. Valójában a konzulátusokon nem foglalkoznak menedékkérelmekkel, sőt, a létszám és a rendelkezésre álló szakmai kompetencia hiányában semmiféle ügyintézéssel sem a vízumkiadást kivéve. Minden beérkező iratot továbbítanak a hazai központokba. Ha hajlandóak lennének átvenni a szír orvosok és mérnökök menedékkérelmét, akkor senkitől se tagadhatnák meg ugyanezt, ami azt eredményezné, hogy a törökországi, jordániai és libanoni konzulátusokon egyébbel sem foglalkoznának évek óta, mint menedékkérelmek átvételével és postázásával.

Zsoltbacsi 2016.09.26. 06:50:47

@Márk_Márk: Teljesen mindegy, Gyurcsanynak is megvolt a lehetosege ra, ugyanugs tudta, hogy hatalmas buko lesz, de o inkabb megrazta a pofonfat es alaallt

Zsoltbacsi 2016.09.26. 06:59:04

@chrisred: 3 szir epiteszmernokot es 1 iraki es 1 irani orvost ismerek, mind hasonlo modon kerult ide. De ha veletlen nem hinnek nekik, akkor a nemet mediaban is volt tobb cikk errol.
De nem ertem mi olyan eletszerutlen neked ebben. Egy szoval se mondtam, hogy az ugyintezo Mancika biralta el Bejrutban. Tenyleg nem ertelek, minta nem azt nyomatna 0-24ben az osszes media, hogy mekkora munkaerohiany van bizonyos szakmakban

Zsoltbacsi 2016.09.26. 07:42:02

@chrisred: Meg valami, ki mondott menedekkerelmet? Mielott meg bizonyitekokat kersz tolem, talan eloszor elolvashatnad amit irtam! En munkavallaloi vizumot irtam, nem menedekkerelmet!!!! De azt is megfogalmazhatnad nekem, hogy mi egy nagykovetseg feladata (tobbek kozott), ha nem ez????

DocBulywood 2016.09.26. 07:46:50

@Zsoltbacsi:

Ha már ennyire rágerjedtél a no-go zónákra, mondok párat Budapestről:

X.ker. Hős utca

VIII.ker Népszínház utca

VIII.ker Baross utca egy szakasza, úgy a Szigony utca és a Horváth Mihály tér között

Az országból:

Olaszliszka
Gyöngyöspata

Folytathatnám a sort, de felesleges. Mindenhol vannak vadbarmok. Sajnos azzal a pár évecskével nem lehet pl Szögi Lajos életét visszaadni. Ellenben, ha nyilvános akasztással a gyilkosait büntetnék, kizárt, h ne lenne visszatartó ereje a halálbüntetésnek.

Legalább "ezektől" többet nem kell rettegni. Azért ez is valami, n'est-ce pas, monami?

Zsoltbacsi 2016.09.26. 07:57:52

@DocBulywood: Alapvetoen egyetertek, bar a Nepszinhaz utcat es a Horvath Mihaly ter kornyeket vitatnam, ezzel a kettovel voltak mindennapi tapasztalataim, de tegyuk fel hogy igy van. Akkor az a megoldas, hogy csinaljunk meg tobb ilyen helyet! Ne csak az orszag 0,00X szazaleka legyen getto, hanem minel tobb! A magyarorszagi lakossagbol ne csak mondjuk 10K eljen ilyen kornyezetben (csak hasrauteses szam) hanem mondjuk 300K?

dunántúli gyerek 2016.09.26. 08:06:05

@DocBulywood: Bezzeg a cigány migriket kanada nekifutásból rugdosta haza.

Zsoltbacsi 2016.09.26. 08:13:29

@DocBulywood: Egyebkent minden kriminologus,buntetobiro es kriminalpszichologus azt mondja, hogy a halalbuntetestol nem csokkenne onmagaban a bunozes. Konszenzus van az egesz vilagon abban, hogy csak egy visszatarto ero van, megpedig a felderites hatekonysaga. Azaz egy potencialis elkoveto nem azt fogja vizsgalni hogy milyen buntetest kaphat, hanem hogy milyen esellyel kapjak el!

De egyebkent nem kene feltalalni a spanyol viaszt, eleg lenne korbenezni a vilagon, hogy mashol hogy csinaljak. En ha belugyminiszter/rendorfonok lennek biztos hogy az elso utam Tel Avivba vezetne, mert senkinek sincs tobb tapasztalata ennek a csocseleknek a megfekezesevel kapcsolatban.
De azt is lehetne tanulmanyozni, hogy az usaban mi tortent 9/11 utan. Ugye azzal kezdodott, hogy Bush kimondta, hogy haboruban allunk, amerikat megtamadtak. Es utana azt mondtak, hogy a biztonsag fontosabb, mint az egyeni szabadsagjogok. Meg lehet nezni, hogy peldaul New Yorkban milyenek a statisztikak, es milyenek mondjuk 20 eve. De bizonyitek erre az is, hogy peldaul Harlemben vagy Bronxban tortenelmi magassagban vannak az ingatlanarak, annyira felkapott kornyek lett.

Ugyanis ott az van, hogy elobb lo a rendor es csak utana kerdez. Es igaz,hogy evente meghal 5-10 artatlan ember, de meg mindig jobb, mint korabban amikor evente tobb1000 halt meg a bandahaborukban

chrisred 2016.09.26. 08:32:54

@Zsoltbacsi: Rendben, akkor harmadik országbeli személy részére schengeni tartózkodási engedélyről írtál. Teljesen más tészta, speciel már intéztem ilyet. Viszonylag egyszerű, ha van az Unión belül kapcsolatod, aki intézi és igazolja a szállást és a társadalombiztosítást - akár családtag, akár munkáltató/oktatási intézmény. Ez a meghívólevél és a vízum feltétele. Ha nincs ilyen kapcsolatod, akkor esélytelen.

Zsoltbacsi 2016.09.26. 08:40:10

@chrisred: Frissdiplomaskent meg az uniohoz valo csatlakozas elott en is igy jutottam ki. Eleg volt emailban elkuldeni az oneletrajzomat es a diplomakat bescannelve, aztan a tobbit ok inteztek, mert erdekuk volt. Persze skype interju is volt, nem teljesen bemondasra mukodott, de nekem igazan nem volt dolgom ezzel, csak a kovetsegi ugyintezes. Nekem anno azt hiszem 6 hetbe telt az elso emailvaltastol az utazasig. Es mondom, akkor (2003) meg nem tortent ilyen iparszeruen mindez.

Zsoltbacsi 2016.09.26. 08:45:08

@chrisred: Tegyuk fel, hogy hasznalhato diplomad van, mondjuk orvos. Ha elkuldesz igenyes oneletrajzot mondjuk 10 nagyobb nemet korhaznak, allitom hogy legalabb a fele konkret csomagot allit neked ossze, amivel csak be kell setalni a kovetsegre. Azert ez nem atomfizika

Roan 2016.09.26. 09:03:38

@Zsoltbacsi: Az utána szereplő két szó, amit kértél: Bár tudom

Ezzel együtt még továbbra is úgy gondolom, hogy akkora rettegés és halálfélelem nem lehet, ha mindenki odamegy.

prolee 2016.09.26. 09:04:39

@Zsoltbacsi: Egy komplett gimnáziumi osztály muszlimkái örvendeztek szelfizve a facebook-on a Bataclanban lévő sok halott miatt.

Zsoltbacsi 2016.09.26. 09:14:53

@Roan:
"szivesebben elnenek Budapesten mint Londonban legalabbis kozbiztonsagilag" Ott a 2 hianyzo szo.

De mindegy, egyetertek hogy leteznek rosszabb helyek is , sot, ha mindent beleszamitunk, akkor meg mindig a jobbak koze tartozik. De azert nem kene elajulni se tole. Az se veletlen, hogy tavaly 35 000 migrans erkezett svedorszagba, es mellette 55 000 szuletett sved koltozott kulfoldre ugyanebben az idoszakban. Vajon miert? Vagy miert van az ,hogy franciaorszagot tomegesen hagyjak el a zsidok?
Szerintem abban a tobbseg megegyezik, hogy az irany nagyon nem jo, es inkabb addig kene tenni valamit, amig esely van. Mar ha nem tul keso mar most....

Zsoltbacsi 2016.09.26. 09:16:29

@Zsoltbacsi: Pontositok: tavaly tobb erkezett svedorszagba, de 35 000 menedekkerelmet adtak be.

Roan 2016.09.26. 09:43:02

@Zsoltbacsi: Nem kötözködésként, de ezt írtad: " Sokan irjat, hogy inkabb elnenek Budapestten, mint Londonban. Bar tudom az lesz a valaszod, hogy ott is hat Orban agymosasa. Meg egyszer: az angolok voltak kiakadva!" - nincs benne, hogy közbiztonságilag.

Azért nem lehet csak a bevándorlókra fogni a svédek emigrációját: a népszerű célpontok között van USA, Nagy-Britannia és a szomszédos országok, mindegyikben akadnak migránsok szép számmal. A Kínába kivándorlók száma is jelentős, ez valószínűleg munka/gazdasági okokkal indokolható.

Zsoltbacsi 2016.09.26. 09:49:16

@Roan: Igazad van, de csak azert, mert tobbszor is irtam. A masodikban szerepel a kozbiztonsagilag.
Es tudom azt is hogy globalizacio van, en is kulfoldon elek. De szerinted veletlenszeru, hogy a vilag leggazdagabb orszagaibol hirtelen egyszerre csucsot dontogetnek az elvandorlok? Nekem tul kezenfekvonek tunik az osszefugges, hogy pont azokbol az orszagokbol kezdtek el menekulni az oslakosok, ahol a bevandorlok nagy szamban megjelentek! De termeszetesen en se mondom, hogy ez lenne kizarolag az egyetlen oka, de fenntartom, hogy ez a meghatarozo.

Zsoltbacsi 2016.09.26. 09:51:05

@Zsoltbacsi: Kiegeszites az elozohoz, igy helyes a mondatresz:

...pont azokbol az orszagokbol es pont akkor kezdtek el menekulni az oslakosok...

chrisred 2016.09.26. 10:11:32

@Zsoltbacsi: Gondolom, nem úgy küldted az önéletrajzodat, hogy már két-három éve egy jordániai/libanoni/törökországi szükségtáborban küzdöttél a családod és saját magad életbentartásáért.

Zsoltbacsi 2016.09.26. 10:21:55

@chrisred: Nem, de hatszelem se volt. Raadasul mint irtam, friss diplomas voltam, szoval 0 munkatapasztalattal rendelkeztem. Nem azt irtam, hogy kizart, hogy a millios tomegben ne lenne 1-1 tenyleg diplomas. De abban biztos vagyok, hogy akinek lehetosege es esze volt, az idoben megtalalta a modjat, hogy boldoguljon. Vagy neked ha elkezdik tamadni az orszagodat, es van lehetoseged hogy 10xes penzert mondjuk olyan szomszedos, de legalabbis kozeli orszagba menj, ahol meg raadasul nyelvi problemad sincs es a vallas is ugyanaz, akkor nem azt valasztod, ahelyett, hogy belevagj az ismeretlenbe eleg ketes eredmennyel? Ez pont annyira ketes szerintem, mint az a duma, amit hangoztattak az elejen, hogy szegenyeknek megsemmisult a papirjuk a bombazasban es azert nem hajlandoak azonositani magukat. Kerdezem, ha itt olyan lenne a helyzet mint sziriaban, nem az lenne az elso dolgod, hogy a papirjaidat (szemelyi,utlevel,jogsi,diploma) osszecsomagolod, es soha sehova egy lepest se teszel nelkuluk? Raadasul az iphone a legtobbnel ott van, szoval mar csak ezert is santit a sztori.
De vannak meg egyeb furcsasagok is a mesejukben, most csak azert ezt hoztam fel, mert ez kapcsolodik a munkavallalashoz.

Zsoltbacsi 2016.09.26. 10:30:48

@chrisred: Raadasul ha csaladom is van, akkor meg annyira se kockaztatok, mintha egyedul lennek. De ezt akar zarojelbe is tehetjuk, mert az osszes hatosag azt mondja, hogy a 70-80 szazalekuk 20-35 kozotti katonakoru ferfi.

Zsoltbacsi 2016.09.26. 10:43:04

@Zsoltbacsi: Tudod, lebombazzak a hazukat, az iphonet es a bankkartyat sikerul megmenteni, de a tulnyomo tobbsegnek epp a papirokat nem. Mese habbal.

Medgar 2016.09.26. 10:47:46

Nem tudom, hogy Londonban mi a helyzet, de Franciaországban egy darab no-go zone sincs.

Maximum "zones de sécurité prioritaires" azaz ZSP-k vannak ami ugye már a nevében is eltér.

Ráadásul Manuel Valls még 2013-ban visszavonta javaslatát, hogy egész Marseille ZSP legyen.

Willkommenskultur 2016.09.26. 10:50:38

@Medgar: Meggyőztél. Jöhetnek a négerek franciaországból, mert a putrit nem NOGOnak híjják.

Roan 2016.09.26. 10:58:39

@Zsoltbacsi: Az nekem továbbra sem logikus, hogy egy őslakos a migránsok miatt elköltözik egy olyan országba ami szintén kedvelt migrációs célpont, hiszen ezzel csöbörből vödörbe kerül, ráadásul, az eddigi lakóhelyét/életét hagyja hátra.

Ha a migránsok miatt költöznének el, akkor Magyarország és Lengyelország lennének a nyugati országok migrációs célpontjai, de ez most nem így van.

Szerintem itt most sok tényező van jelen: globalizáció, lelassult gazdasági növekedés, migráció, IS által keltett terrorhullám, így elég nehéz elkülöníteni, hogy melyik a valós indok a mobilizáció mögött.

chrisred 2016.09.26. 11:00:30

@Zsoltbacsi: Ezek papírszagú fejtegetések. A modern korban általában az emberek nem számítanak arra, hogy a saját környezetükben hirtelen űzött vadak lesznek. Senki se lát a jövőbe, hogy tudja, mikor jön el a pillanat, amikor már nem képes kontrollálni a körülötte zajló eseményeket. Csomó gazdag és befolyásos zsidó került úgy Auschwitzba, hogy simán elmenekülhetett volna, de valamiért azt gondolta, hogy vele nem fog megtörténni az, ami másokkal.

Zsoltbacsi 2016.09.26. 11:05:18

@Roan: Kicsit elbeszelunk egymas mellett, de epp te mondtad ki a lenyeget: "egy olyan országba ami szintén kedvelt migrációs célpont, hiszen ezzel csöbörből vödörbe kerül, ráadásul, az eddigi lakóhelyét/életét hagyja hátra."
Epp ez a lenyeg, hogy mit nyer azzal, ha az egyik gazdag orszagbol a masikba megy? Nem sokat, es anyagiakban se jar jobban, epp ezert kell mas eletszeru okokat keresni. Epp az volt az ervelesem alapja, hogy a vilag leggazdagabb orszagai jartak igy. Szerinted valaki jobban keres amerikaban mint svedorszagban? Talan lehet, de annyival nem, ami indokolna a koltozkodest. Gondolom te se akarsz +10 szazalekert a vilag masik felere menni. Raadasul a celorszagokban nincs jelentos muszlim populacio. Az angol sajto is tele van azzal, hogy a fiatal angolok milyen nagy szamban koltoznek ausztraliaba es uj zelandra, ott se gondolnam, hogy feltetlen a penz lenne a mozgatorugo.

chrisred 2016.09.26. 11:06:24

@Zsoltbacsi: Korábban szépen leírtad, hogy milyen kockázatos és nehéz fizikailag az embercsempészek által felkínált lehetőség, és most csodálkozol, hogy a nők, gyerekek, idősek és nyomorékok aránya alacsony?

Zsoltbacsi 2016.09.26. 11:14:59

@chrisred: Egyet is ertek, meg nem is. Igazad van, hogy vannak olyanok, akik a vegsokig remenykednek, talan meg az esszeruseg hataran tul is. Amiben nem ertek egyet, hogy ez altalaban nem egyik naprol a masikra jon. Se a zsidoknal, se a szireknel. Ott is ugy kezdodott, hogy volt egy nehany10ezres tuntetes, es aztan folyamatosan romlott a helyzet. Raadasul ne hasonlitsuk szerintem a mostani helyzetet a 75 evvel ezelottihez. Most mar ott a net/media, gyakorlatilag (na jo kis tulzassal) real timeban nezheted a neten, hogy hol vannak a frontok.

Zsoltbacsi 2016.09.26. 11:19:39

@chrisred: Nem azt irtam, legalabbis a lenyege nem az lett volna. Azt akartam irni, hogy azok a tarsadalmi retegek, akikre a Mutti epitett nem celcsoportjai a csempeszeknek, mert nekik voltak egyeb opcioi is. A csempeszekkel tulnyomoreszt azok jonnek, akiknek nincs legalis lehetoseguk. De ha nem hiszel nekem, nezd meg az osztrak jelenteseket, szerintuk a naluk menedekkerok kozott 0,5 szazalek volt a diplomasok aranya.

Roan 2016.09.26. 11:26:22

@dunántúli gyerek: @Márk_Márk: Én a 8. kerületben lakom több éve, az Orczy környékén, szerintem annyira nem súlyos a helyzet, mint ahogy sokan gondolják. A Népszínházban egyébként nem annyira este, mint inkább délután vannak furcsa figurák, a részegek is ilyenkor keverednek elő.

A pénz- és cigilejmolós alakok meg sajnos szinte minden aluljáróban előfordulnak, nem kerületi specifikum.

DocBulywood 2016.09.26. 11:41:34

@dunántúli gyerek:
"Bezzeg a cigány migriket kanada nekifutásból rugdosta haza."

Na ja, nem is sípoltak miatta az ámnyesztyíj jintyernyésönl babusgatói!

DocBulywood 2016.09.26. 11:46:31

@Zsoltbacsi:

Igaz. Csakhogy egyből jönnek a jogvédők, h a bűnözőnek is vannak jogai!

Nézd meg, pl a 4-6-son az alvó embertől ellopták a mobilját, mit látsz a felvételen? A tolvaj mocsoknak 16 pixelből áll a feje.

Tessék kitenni minden utcasarokra, ő a tolvaj - aztán majd tépkedheti a plakátot, mint elhivatott turbómagyar a 2farkúék plakátját.

Akit tolvajláson kapnak, minden üzletbe kitenni a fényképét, tudja mindenki, ő az.

Ez itthon nem megy, mert az áldozatot kivéve mindenkinek vannak jogai. Ha már nem akarsz halálbüntit, akkor az ilyen tolvajoknak sem kell letöltendő börtönt adni.

Melyik kezeddel loptál, kotonszökevény? Azzal? Na, akkor ide betesszük a tenyered a satuba és tekerünk párat rajta...

Legközelebb nem fog lopni.

Mondjuk akkor a fide$$-es képmutatók döntő hányada lapáttenyerű lenne..., meg a maszoposoké is.

Zsoltbacsi 2016.09.26. 11:52:17

@DocBulywood: Nem vitatkozok, en csak a halalbuntetesre reagaltam. Mondjuk ha rajtam mulna, akkor megnyitnam ujra a bezart banyakat, es a bunozoket oda kuldenem dolgozni, hogy keressek meg a fogvatartasuk arat. Aki nem hajlando ra, az kap kenyeret es vizet, aztan majd ha dolgozik, johet a fott etel, es az egyeb szolgaltatasok (konyvtar,tv,sport lehetoseg,stb)
Mar csak azert se ertek egyet a felsoroltakon kivul a halalbuntetessel, mert akkor lesulyednenk az o szintjukre. SZerintem meg kell mutatni, hogy mi tobbek vagyunk.
Es a vegso ervem az, hogy az eletfogytosok mind azt nyilatkozzak, hogy ez nagyobb buntetes nekik, mint ha felakasztottak volna oket.
De akar egyetertunk, akar nem, a mostani tokolesnel, meg farizeus szemleletnel barmi jobb!

Zsoltbacsi 2016.09.26. 11:56:33

@DocBulywood: Nekem egyebkent tetszett, amikor a muszlim papok nem voltak hajlandoak eltemetni a papot lefejezo gyilkosokat. Szoval ilyen szimbolikus iranyba is el lehet mozdulni.
Vagy tudod, hogy szamoltak fel a bekefenntartok az ongyilkos merenyleteket pakisztanban? Disznoborbe tekertek a gyilkosok maradvanyait, es ugy temettek el. Es mivel a diszno tisztatlan allat, igy ezek nem kerultek a mennybe, nem varta oket 72 szuz :) Rogton abba is maradtak a robbantasok!

Roan 2016.09.26. 12:10:32

@Zsoltbacsi: Várj, szerintem a lényeget figyelmen kívül hagytad: a célországok is jelentős befogadók, és a muszlim vallás is jelen van.

Medgar 2016.09.26. 12:22:05

@Willkommenskultur: Na látod :-)

Egyébként létezik olyan politikus a Földön aki beismerné, hogy van no-go zóna az országában?

Zsoltbacsi 2016.09.26. 12:32:07

@Roan: Igen, befogadok. Az amerikaiaknal kokemeny kvotarendszer van. Most emeltek fel 90rol 110 ezerre, raadasul majdnem az egeszet del es kozep amerikaiakkal toltik fel. Ausztraliaban es uj zelandon meg kevesebb van, raadasul ha jol tudom, az angoloknak meg vizum se kell oda, mivel a nemzetkozosseg reszei. Megint az aranyok a kerdes, mint a no-go zonaknal (vagy hivjuk, ahogy akarod). Persze hogy pestnek is vannak durva reszei, de ne mossuk ossze mondjuk Malmovel, ahol havi atlagban 10-15 kocsit gyujtanak fel, a rendorok 80 szazaleka fel akar mondani, a buszvezetok nem akarnak behajtani azokra a teruletekre.

chrisred 2016.09.26. 12:36:05

@Zsoltbacsi: Semmi kifogásom nem lenne ellene, de tartok tőle, hogy túlbecsülöd ennek, meg úgy egyáltalán a gondolkodásra képes emberekre méretezett ellenpropaganda hatását. Egy potenciális öngyilkos terrorista tudatában már nem vallási tézisek forognak, hanem csak az, hogy milyen módon tudna Dugovics Tituszként a lehető legtöbb embert magával vinni. Azok már menthetetlen és visszafordíthatatlan monomániások.

Márk_Márk 2016.09.26. 12:43:34

@DocBulywood:
Hát látszik, hogy kurvára nem ismered Budapestet.

A Hős utca kb. 150 m, jó széles utca, egyik oldalán a TEK kerítése húzódik végig, és csak az utolsó 2 házban laknak cigányok, nyugodtan végigmehetsz rajta, nem fog bántani senki. Éjszaka sem, hacsak nem lobogtatsz pénzkötegeket, de azért a Nagykörúton vagy a romkocsmanegyedben is lecsapnak.

Népszínház utca dettó, több százszor mentem rajta végig éjszaka is, a Teleki téren lakott a csajom.

Baross úgyszintén.
A mellékutcákkal vannak gondok, pl. Dankó, Diószeghy stb.

Zsoltbacsi 2016.09.26. 12:43:47

@chrisred: Megint igazad van,de nem errol beszeltem :) Szerintem az egesz ott kezdodik, amikor az imamok es a szalafistak beszervezik oket. Utana igazad van, mar nem lehet mit csinalni, de azert azt se lehet szerintem kijelenteni, hogy nem lehetne megelozni a bajt.

Vagy ha ugy van ahogy mondod, akkor tegyuk fel a kezunket, es adjuk meg magunkat. Ugye Orbant szidtak folyamatosan a kerites miatt, tudod mi lett volna, ha nem epiti meg, es folytatodik az, ami elotte volt? Nemet szakertok szerint akkor most 10-12 millio "menekult" lenne csak nemetorszagban, es ez a szam mind az elmult 2 evben erkezett volna. Ne felejtsuk el, hogy erosen felivelo tendenciat mutatott a hataratlepesek szama akkoriban.
En biztos vagyok benne, hogy ezert is mi magyarok lennenk a hibasak...

Márk_Márk 2016.09.26. 12:48:48

@Roan:
Akkor menj végig éjjel az általam felvázolt útvonalon. Valóban vannak benne veszélytelen részek is, pl. Népszínház utca, de az köti össze a veszélyeseket, tehát azon is menni kell, hacsak nem tudsz repülni.

Zsoltbacsi 2016.09.26. 12:50:23

@Zsoltbacsi: Mondjuk ezt a 10-12 milliot en is kicsit tulzonak tartom. De gondolj bele, csak iden szeptemberig kb 750 ezer ember lepett be nemetbe ugy, hogy az elsoszamu, legfontosabb utvonaluk gyakorlatilag teljesen le van zarva.

Roan 2016.09.26. 13:08:51

@Márk_Márk: Magdolna, Lujza, Teleki, Népszínház: jártam már párszor, ha pont lekéstem az éjszakai járatokat, semmi különössel nem találkoztam, sőt, délután rosszabbul fest a környék, pl. a Lujzában régebben rendszeresen kiültek a kapualjakba a rozzant műanyag székekre, kólával, a Népszínházban is megélénkül a kocsmák környéke, de estére ezek eltűntek. A Dió, Tömő felé nem nagyon van dolgom, többnyire autóval jártam arra, így nem igazán tudom, milyen este.

wkker 2016.09.26. 13:18:30

Tipikus történet: Viktorék szokás szerint féligazságokra építik a gyűlölködő kampányukat a saját hatalmukért, így hülyítik az arra vevőket.
Nogo zónák? Olyan, amiről Viktorék beszéltek, kevés van, szinte nincs is Európában. Rosszabb környékből van sok. Itthon is. Vannak olyan városrészek, vagy falvak, ahova nem szívesen megy az ember... Ennek nincs köze a bevándorlókhoz.
Akik kicsit is nyitott a világra az látja, hogy bűnözés ott van, ahol vannak társadalmi egyenlőtlenségek. Minnél nagyobb és szélesebb, annál jobban jelen van.

Szociológusokat kellene megkérdezni, hogy miért van ez így, mert ugye azt nem lehet kijelenteni, hogy a szegények bűnözők, a gazdagok meg nem. Mégis, arányaiban többen a szegényebbek közül kerülnek ki a bűnözők. Nyílván a jó iskola és az azzal járó környezet is számít, tehát egy "gazdagnak" az a célja, hogy a gyereke jó gyerekek közt legyen, jó közösségben, sokat tanulva és ez bizony számít.

Egy szó, mint száz, a bűncselekmények azokban az országokban és azoknál az etnikumoknál elhanyagolható, ahol kicsik a különbségek.

Tegyél be pénz nélkül, egy börtönbe, kenyérrel és vízzel 30 akármilyen fiatalt és tegyél be 30 másikat egy luxushotelbe korlátlan étel és italfogyasztással.
Az előbbiben sok gond lesz, erőszak, kényszerítések, lopás.. az utóbbiban meg max mindenki elhízik, de kerülik a balhét, nehogy kidobják őket.

Volt egy cikk Amerikáról a feketegyilkolások kapcsán és ott sem egyszerű a dolog. Az tény, hogy a feketék közt arányaiban több a bűnöző, de az is tény, hogy arányaiban szegényebbek (ezzel szinte teljesen arányosan iskolázotlanabbak) és előjöttek a társadalmi különbségek. Kiderült, hogy a gazdag feketék és fehérek közt nincs ilyen különbség.

Európában is hasonló a helyzet. Szegénynek lenni rossz. Szegénynek ÉS más etnikumunak lenni viszont a lehető legrosszabb dolog lenni. És mindegy, hogy itt ki az a réteg, fekete amerikai, vagy fekete afrikai, vagy arab, vagy grúz. Az a réteg amelyik a társadalom alján van, messze nem lesz kizárólag bűnöző, de arányaiban közülük fog kikerülni a legtöbb. És nem azért mert ilyen, vagy olyan a bőrszíne.
Amíg a fél város egyedei egyenként 100 ezer ft-ért ebédelnek meg és félmillióért szállnak meg a szállodában, miközben a másik fele a kukából vadássza le magának a patkányt, hogy legyen mit ennie - addig lesznek különbségek és lesz széthúzás és nem lesz integráció és lesznek olyan környékek, ahova nem jó idegennek belépnie.

Willkommenskultur 2016.09.26. 13:29:23

@wkker: Orbánék azért nyernek mindig mindent mert a féligazságaikkal szemben a másik oldal teljes ostobasága áll.

Igy lesz ez most is, meg 2018ban is.

Zsoltbacsi 2016.09.26. 13:31:43

@wkker: Nagyjabol egyetertek az irasoddal, de azert megkerdeznem, hogy tehat akkor az a megoldas, hogy importaljunk meg tobb ilyen potencialis veszelyforrast ide?

Raadasul abban se sikerult meggyoznod, hogy minden buncselekmeny fajtat osszefuggesbe lehetne hozni az egzisztencialis kulonbsegekkel. Szerintem az a helyzet, hogy nem ertik meg, illetve nem hajlandok elfogadni, hogy europa mas, es itt masok a jatekszabalyok, raadasul lassan es sunyin megprobaljak atvenni az iranyitast, es rank is rankkenyszeriteni a sajat barbar szokasaikat. Az nem anyagi kerdes, hogy szerintuk minden europai no kurva, meg is latszik, nemetorszagban 16x valoszinubb, hogy egy nemi eroszakolo migrans, mint hogy nemet lenne.

Zsoltbacsi 2016.09.26. 14:56:19

@Willkommenskultur: Pontosan igazad van. Raadasul azok diktaturazzak a masikat, akik tudatosan szembemennek nemcsak az orszag akarataval, de meg a sajat valasztoik tobbsegenek akarataval is.

sírjatok 2016.09.26. 15:45:10

@morpho: "Nem, én azt nem hiszem el, hogy faszbukón bukkantál rá. Szerintem te simán a Habony stábnak dolgozol."

Loál, ha mondjuk azt mondom, hog yén is a facebookon láttam, mert a Spíler meg a Mandiner meg a 888 mind ott hozta, akkor én is Habony vagyok?

Zsoltbacsi 2016.09.26. 16:38:55

@sírjatok: Kikerem magamnak, Habony en vagyok, ez a cim mar foglalt :)
Mondjuk tenyleg szanalmas, hogy majdnem 1 nappal korabban megjelent az altalad is emlitett mediakon, de azert koti az ebet a karohoz....

Igazsagoszto buldog seriff 2016.09.26. 17:49:35

Persze hogy vannak NOGO zonak, nemsokara a nagyresze az lesz.

chrisred 2016.09.26. 18:49:04

@Zsoltbacsi: Az túlzás, hogy pár tucatnyi elmebeteg miatt az egész emberiség kollektív öngyilkosságot kövessen el. Statisztikailag nagyon kevés esély, hogy valamikor az életünkben beleszaladunk valamelyik aktív korszakába. Igaz, a lottóötösre még kevesebb az esély, mégis rengetegen választják az adófizetésnek ezt az önkéntes formáját.

Ahogy írtam, a vallás vagy az egyéb ideológiai propaganda nem érne semmit, ha hatalomvágyó emberek nem építenének fel rájuk bűnszervezeteket. A leghatékonyabb eszköz a bűnelkövetők ellen pedig soha nem a kemény büntetés volt, hanem az, hogy sorozatosan kudarcélményekkel szembesüljenek. A terrorszervezetek azért jönnek létre, hogy félelemkeltéssel okozzanak károkat. És minél nagyobbnak és félelmetesnek hiszik őket, annál sikeresebbek. Ezért kontraproduktív a háború elől menekülők összemosása a terroristákkal.

Zsoltbacsi 2016.09.26. 20:17:09

@chrisred: Pár tucatnyi?? Csak a franciák 15 000 embert név szerint számon tartanak mint potenciális terrorista. A németek meg azt mondják, hogy 1000 emberből MINIMUM 1 kiképzett terrorista. Az 2,5 millió embernél 2500 minimum

Zsoltbacsi 2016.09.26. 20:21:46

@Zsoltbacsi: Ez azt jelenti, ha összeadjuk a számokat+ a belgáknál is van néhány, hogy van europaban kb 20 000 tobbsegeben az iszlam allam altal kikepzett ember, aki ha parancsot kap, nem habozik

xclusiv 2016.09.27. 00:39:23

Csak halkan jegyzem meg: magyar kisváros, és vannak olyan utcák ahova a helyi rendőr nem megy be. Ha nagyon kell intézkedni akkor jöjjön inkább a megyei kommandó vagy a tek.

Aztán lehet azon vitatkozni hogy ez no-go zóna vagy nem...

chrisred 2016.09.27. 05:10:11

@Zsoltbacsi: Van egy kis fogalmi zavar, nem lehetséges terroristákról, hanem potenciális öngyilkos terroristákról írtam. Nem mindegy. Százmilliónyi hivatásos katona lehet a világon, a többsége gazdasági és műszaki vonalon dolgozik. Ezeknek a töredéke vállalkozna önként olyan akcióra, hogy ledobják az ellenséges vonalak mögé, és végrehajtja a feladatot a visszatérés reménye nélkül.

A többiek szerepét sem akarom lebecsülni, a pszichikai-fizikai bűnsegédek megkönnyíthetik az ilyen támadások esélyét és hatékonyságát. De az effajta bűnözői szerepekre az európai hatóságok fel vannak készülve, és vannak eszközeik a semlegesítésükre. Példa rá a magyarországi autólopások visszaszorítása az orgazdai hálózatok felderítésével.

DocBulywood 2016.09.27. 07:43:13

@Márk_Márk:

OK, köszi a javítást. Ezek szerint csak a főutcákon érdemes sétálni. Hát...

Mellesleg ha elgázosítanák egy éjszaka az általad felsorolt részeket, vajon a közelben élők élete biztonságosabb lenne?

(A hullákat elégetnék a belső udvarokon, ne legyen azokkal sem gond. Ezt nevezem a város megtisztításának - máshogy nem megy.)

Zsoltbacsi 2016.09.27. 07:51:37

@chrisred:
Nem ertelek, en nem latok kulonbseget lehetseges es potencialis kozott. Marmint nekem szinonima a 2 szo. De mindegy. Hivhatjuk felolem szelsoseges iszlamistanak is vagy szelsoseges radikalisnak. A lenyege mindnek ugyanaz, ha jon a parancs, akkor orakon belul robbant, mert megvan neki a "tudasa" es az infrastrukturaja hozza. Es sajnos europa ebben nem tudja megakadalyozni. Epp ezert kene elkerulni, hogy ha mar igy alakult, akkor legalabb meg tobb ilyet ne importaljunk mar ide!
A 100 millios katona szamot se tudom honnan szerezted, csodalkoznek ha 10-15 millional tobb katona lenne a foldon, ha a zsoldosokat nem szamitjuk, raadasul ennek a szamnak a tobbsege a 3 szuperhatalomnal van, ami az europai biztonsag szempontjabol irrelevans .

"Példa rá a magyarországi autólopások visszaszorítása az orgazdai hálózatok felderítésével. "
Lehet hogy a lopasok szama visszaszorult, de a felderites hatekonysaga maradt a beka segge alatt. 2015ben 9,2% volt, azaz 10bol 1 kocsit talaltak meg. Ugyanez a finneknel 52%,de meg a bezzeg lengyeleknel is 24%. En nem lennek olyan buszke ra.

wkker 2016.09.27. 10:13:12

@Zsoltbacsi:
Üldözési mániád van, ami nem is csoda, hisz ezt verik itt bele az arra fogékonyak és irányíthatók fejébe.

" tehat akkor az a megoldas, hogy importaljunk meg tobb ilyen potencialis veszelyforrast "

Nem, soha nem mondtam ilyet és szerintem SENKI. Nem állítom, hogy tudom a jó megoldást, de az biztos nem jó, hogy koncentrációs táborokba zárjuk a szerencsétlen mindenüket elvesztett családokat.
Én csak felhívtam a figyelmet, hogy a félelemkeltés és más emberi lényeg degradálása nem megoldás.
Ha melegszik az átlaghőmérséklet akkor teljesen felesleges anyázni a Napot, és duzzogni a sarokban, hanem dolgozni kell és ki kell hozni a legtöbbet belőle.
Vissza nem lehet küldeni a háborús romokba embereket, de azt se lehet, hogy Németországba tegyük mindet. Elosztani ezen a bazinagy kontinensen, kiemelni az erőszakos egyedeket és integrálni azokat, akik csak élni akarnak(ez a nagy többség).

"Raadasul abban se sikerult meggyoznod, hogy minden buncselekmeny fajtat osszefuggesbe lehetne hozni az egzisztencialis kulonbsegekkel"
Ki akart? És ki mondott ilyet? Csak azt mondtam, hogy EGYÉRTELMŰ a kapcsolat a társadalmi lecsúszás és a bűnözés közt. Nem csak Európában, hanem a világ minden táján.

"Az nem anyagi kerdes, hogy szerintuk minden europai no kurva"

Szerintem felesleges neked segítenem, mert ebből látszik, hogy a feketén és a fehéren kívül egyszerűen nem fogod fel, hogy vannak más színek is.
Egy szóval se mondtam, hogy anyagi kérdés CSUPÁN. Épp erről van szó, hogy ez egy összetett szociológiai dolog. Az egyik része, hogy nincs pénz, a másik része, hogy társadalmi kissebbségbe tartozik, amihez társul egy sor olyan dolog, amibe te soha nem ütköztél. Ehhez hozzátársul maga a környezet, ami szintén szegény, szintén kilátástalan, ahol aztán megjelennek a hangadók...

Olyan ez társadalmilag, mint a bandák kialakulása mondjuk Rioban. Beleszületnek egy elszigetelt rétegbe és bűnözők lesznek. De azt fogd fel: a többség nem genetikai okokból bűnöző!!

"raadasul lassan es sunyin megprobaljak atvenni az iranyitast, es rank is rankkenyszeriteni a sajat barbar szokasaikat"
Azt hiszed, hogy itt konkrét tervek vannak és konkrét irányítás. Pedig nem. Senki nem próbál meg semmit átvenni. A társadalom legalsó rétegei úgy élnek, ahogy folynak a patakok: kiszámíthatatlanul, de a könyebb ellenállás felé. Az amerikai nyomornegyedek, a délamerikai drogtáborok stb...

Zsoltbacsi 2016.09.27. 11:35:42

@wkker: Azon gondolkozok egy ideje, hogy tetelesen valaszoljak mindenre, vagy egyben csak a lenyeget megragadva.
Azt hiszem az utobbinal maradok.

Szoval az a velemenyem, hogy akar igazad is lehetne, ha nem vennenk figyelembe a tenyeket, tortenelmi tapasztalatokat es legfontosabb szamokat.

Azt allitod, hogy lehet oket integralni. A magyar baloldal is mindig ezt mondja, hogy csak penz kerdese, koltsunk tobbet ra, es majd jo lesz.

Mit is jelent az integracio ebben az esetben? Szerintem azt, hogy minel tobben elmennek dolgozni illetve nem folytatjak tovabb azt az eletmodot, ami eddig jellemezte oket.
Tisztelettel kerdezem Toled, hol sikerult ez az utobbi 50 evben europaban?
Nezd meg a svedeket, a vilag egyik legbefogadobb, legliberalisabb nemzete. Mindent megkaptak a bevandorlok: ingyen lakas, ingyen kozlekedes, rengeteg ingyenes tanfolyam, illetve nyelvtanfolyam. Szerintem ki lehet jelenteni, hogy POZITIVAN voltak diszkriminalva a helyiekkel szemben, de azt is mondhatnam,hogy a helyiek karara. Eredmeny? LAthatod, ha megnezel barmilyen sved statisztikat akar a bortonbeli aranyukrol, akar a kulonbozo buncselekmenyek gyanusitottjai koreben. MEgint a nemi eroszakkal jovok, de annak az eselye 95% hogy nem szuletett sved fog megeroszakolni. Ez a hala azert, amit kaptak. De tiszta lelkiismerettel mondd a szemembe azt, hogy nem kaptak meg MINDENT!!!!! Megis mi a lof@sz kell meg nekik?
Ja, tudom mi kell, itt terunk at a kovetkezo tevedesedre: tudod mi kell nekik? Sharia birosag/rendorseg. Nem ezert harcol az osszes diaszpora franciaorszagtol nemeteken az a svedekig?
El lehet bagatellizálni a kerdest, de a felmeresek azt mutatjak, hogy nagyon nagy baj lesz meg ebbol.

De nezhetjuk a nemeteket is, ugye azt allitottak maguk a "menekultek", hogy dolgozni mennek oda. Mennyien is dolgoznak most úgy hogy sokan mar masfel eve ott vannak? Gondolom Te is hallottal mar arrol, hogy a DAX30nal, azaz nemetorszag 30 legnagyobb cegenel osszesen 120an. De legyunk nagyvonaluak, es higyjuk el hogy a tobbseg a kisebb cegeknel van, es legyen mondjuk nehany ezer. Az is ezrelekekben merheto! Es meg a nyelvi kulonbsegekre se hivatkozhatnak, mert sok munkakor van, ahol nem annyira kell nyelvtudas, megis hianyszakmak: takarito, teherautosofor....
Vagy nezd meg a nemet hivatalos jelenteseket, hogy mennyien hajlandoak elmenni az amugy ingyenes tanfolyamokra.

Folytathatnam, de nem latom sok ertelmet. Te azzal vadolsz engem, felulok a riogatasoknak, es agymosasnak. Csak az a baj, hogy pont Te nem veszel tudomast a tenyekrol, mert kettonk kozul szerintem en vagyok az, aki fuggetlen es hiteles szamokkal elojott. Toled eddig csak azt hallottam, hogy szeressuk egymast, meg a tobbi hippi lozung.

Ne haragudj, nem ellened szol, csak szeretnek mar valaki, aki bebizonyitja szamokkal hogy milyen jot is tesznek ezek velunk. A vegen meg nekunk kell megkoszonni, hogy idejonnek ezek a fustosok, es megmentenek minket.

A masik, amivel jatszani szeretnek a befogadaspartiak, hogy probalnak szanalmat kelteni olyanokkal szemben, akik nem erdemlik meg. Csak az a baj, hogy rengeteg helyen santit az eloadott sztori, hatalmas logikai bukfencek vannak a meseben.

A legszebb pelda TGM, allandoan agital a befogadas mellett, sot hangoztatja, hogy legalabb 20 ezer embert be kene fogadnunk. De ahhoz termeszetesen mar nincs gerince, hogy a szavazason az igen mellett harcoljon, odaig mar nem er el a humanuma.

Na ugyanezt latom a befogadaspartiak tobbsegen. Ugye azok diktaturaznak ezerrel, a csapbol is ez folyik, akik egyebkent lazan szembemennek nem csak az orszag akarataval, hanem meg a sajat valasztoik tobbsegevel is.

wkker 2016.09.27. 14:20:12

@Zsoltbacsi:
Én azért mondom azt, hogy elkapott téged a propagandagépezet, mert nagyon könnyen ítélsz el(nem meg, hanem EL!) milliókat, százak miatt.

Én soha nem mondtam, hogy Svédországban olyan jól működik az integráció, de az ellenkezőjét sem, pont azért mert nem tudom.

Én csak azt mondom, hogy látványosan hazug dolog, mindent az arabokra kenni, mivel MINDEN kontinensnek megvannak a maga társadalmi leg-leglegalsóbb rétegei, akik közül - az arányokat nézve- kikerül a legtöbb bűnöző, munkanélküli stb.

És ez a TÉNY, nem az, hogy maga az integráció nem működik.
Te Svédországot mondtad, csak néztem konkrét számokat is: a lakossághoz mérten dupla annyi embert fogadtak be, mint a második legtöbbet befogadó.

Ajánlom rekafoto blogját, helyiként elég jól összeszedte a dolgokat. Onnan idézek egyet, ami kulcsfontosságú: "A nagyobbik baj az, hogy a rengeteg bevándorlót fogják, betömik a már így is kétségbeejtően zsúfolt bevándorlónegyedekbe, a szájukat betömik segéllyel, és magukra hagyják őket. Nem kötelező dolgozni. Nem kötelező svédül tanulni. Az állampolgárságnak nem feltétele se egyik, se másik. Helyette a politikusok arabul írt választási plakátokkal próbálják megnyerni őket. "
Érted mi a gond? Nekem ne szidd az integrációt, mert ez NEM integráció.
Ugyanúgy nálunk sem integráció, hogy a cigányfalvakba öntenek pénzt, hogy segélyből (állati körülmények közt) eléljenek tíz gyerekkel... És szidhatod a "libsiket", hogy erről ők tehetnek és ők szidhatnak téged, hogy náci vagy, attól még a helyzet nem oldódik meg.

Az amibe te kapaszkodsz, hogy Iszlám tövénykezés és blabla ezek mind-mind csak KÖVETKEZMÉNYEK, nem pedig okok. Te nagyon ragaszkodsz az arabokhoz, de mint mondtam, mindenhol kissebb-nagyobb mértékben jelen van a probléma, nem kell hozzá iszlám. Az csak egy következmény, hogy a semmiben lebegő, segélyből eltartott, tanulatlan társadalom alján levők közül többeket tudnak irányítani drogbárók, szélsőséges iszlamisták, maffiavezérek, Jakuza vezérek stb...

Te azt mondod, hogy Európában sehol nem volt jó példa integrációra, pedig azért akad. Ahogy a világban is. Ha mész egy párizsi metrón, akkor látsz mindenféle népet, együtt, békésen, munkába, iskolába menve és mind francia. És ez akkor is így van, ha a gettókban meg többnyire bevándorlók kerülnek. Európában az elmúlt száz évben sok millió bevánrodló integrálódott, totálisan rendben, akik ma is szépen termelik a GDP-t és Európa jobbik felét alkotják. És hiába nagyítjuk fel az eseteket, ők vannak többségben és nem a bűnözők.

"Azt hiszik, ha eldugják őket valami istenhátamögötti faluba vagy egy nagyvárosi gettóba, a probléma majd idővel megoldódik."
Ez pedig nem integráció. Éppen ezért kellene megtervezni, elosztani és nem egymás nyakába zúdítani az embereket. Mert amúgy, ha könnyű is arctalan dzsihádistának nézni őket(amivel önmagában is generálod ezeket az eszméket) - vajóban emberekről beszélünk. Egy híres pszichológusnak volt is egy botrányosra sikerült, befejezetlen tesztje, ami abból állt, hogy teljesen normális, stabil elméjű önkénteseket két csoportra osztott, az egyik csoportban a börtönőrök voltak, a másikban az elítéltek.
A hetek alatt normális emberekből mindkét oldalon teljesen magukból kifordult emberek lettek. Az őrök szadisták lettek, a bűnözők pedig komolyan agresszívvá váltak. Stanfordi börtönkísérlet-re ha rákeresel sok irodalmat találsz róla. Egyébként ez volt a nagy tanulsága: "a kísérlet eredményei arra utalnak, hogy a résztvevők inherens személyiségi adottságaival ellentétben az adott szituáció az, ami meghatározza viselkedésüket."
Érted ezt? Az, aki te vagy, az ezek közt a körülmények közt létezik, mert a legtöbb emberre az igaz, hogy a viselkedésüket az adott szituáció határozza meg. Más körülmények közt Te, nem te lennél valószínűleg. A többségből ráadásul a rosszat hozza ki a rossz körülmény, bár van ellentétes példa is.

Másik példa, hogy pl árvaházakból is nagyon sok bűnöző kerül ki..ez sem gyanús, hogy a körülményeken múlik szinte minden?

Zsoltbacsi 2016.09.27. 14:51:13

@wkker: Koszonom a hosszu valaszt. Sajnos most nem erek ra ilyen melysegben valaszolni, de azert azt elarulnam, hogy en sajat szememmel latom a dolgokat. Innsbruckban elek, a legfontosabb utvonaluk mellett, kis tulzassal azt mondhatnam, hogy eleg kineznem az ablakon, meg a lakast se kell elhagynom ahhoz hogy szembesuljek a temaval. A masik meg, hogy tobbsegeben nemet es osztrak sajtot olvasok, ami mindennek mondhato csak menekultellenesnek nem, es akkor nagyon szepen fogalmaztam :)

En ket dolgot tudok leszurni ebbol az egeszbol:
1: csak azt lehet integralni, aki akarja, illetve aki partner ebben, es pont ezt nem venni eszre a mostani jovevenyeknel. Tudod ez olyan, mint az alkoholizmus/drogszenvedely. Ha a beteg nem partner, illetve tagadja a betegseget, akkor kezelheti akar a vilag legjobb orvosa is, eselytelen lesz. Tenyleg ne tudd meg mi megy itt, gyakorlatilag konyorognek nekik, hogy jojjenek dolgozni, tudnek irni esettanulmanyokat akar a sajat munkahelyemrol is.

2: amit eddig a liberalis/balos sajto es politikusok mondtak, abbol semmi se jott be. Ugye kezdodott azzal, hogy ez alproblema, utana jott a fantasztikus kepzettseguk, hogy repulon jonnek a terroristak. Magyarul hulyenek vagyunk nezve.

De Te is beallsz a sorba azzal, hogy csak nehany100 ilyen van a tomegben. Szerinted a nemetorszagban regisztralt 460 ezer bunozo es az 1 millio migrans aranya mi? Megmondom: minden masodik szembekerult a torvennyel. Es akarhogy is vesszuk, ok maximum vendegek itt, nehogymar nekunk kelljen alkalmazkodni. Epp ezert udvozoltem nagyon a dan parlament donteset, amikor bejelentettek,hogy mostantol tilos a kozetkeztetesben a halal elelmezes, mert a serteshus a dan kultura resze. Akinek nem tetszik, mehet vissza a g*cibe.

Szoval mindent osszefoglalva az a velemenyem, hogy el kellene donteni, hogy mik ezek az emberek itt.
Vagy menekultek, akkor tessek betartani a nemzetkozi jogot, miszerint csak a szomszedos orszagig tekintheto menekultnek valaki, pontosabban az elso olyan helyig, ahol mar nincs veszelyben az elete.
Vagy tekintsuk oket munkasnak,dolgozonak, akkor viszont tessek elmenni dolgozni, es adozni!
De az nem megy, hogy nekik csak jogaik vannak, erre rendszeresen fel is hivjak a figyelmet, de kotelesseguk meg semmi. Szeptemberben peldaul eddig 7500 ilyen perelte be a nemet bevandorlasi hivatalt, mert lassan biraljak el a kerelmeket, es egyebkent is keves a segely. Megis mi a kurva anyjukat akarnak, minden szamlajuk ki van fizetve, ingyen utaznak ingyen esznek,es meg hozzajuk vagnak havi 420 eurot, es meg az se eleg?
De en optimista vagyok, elobb-utobb az osszes ilyen balf@sz politikus el lesz zavarva, es akkor talan rend lesz majd. Kezdodik Renzivel, aztan Hollande es vegul Merkel fog bukni.

Ja igen, ez a masik kedvencem, hogy hat szerintetek az agymosas, akkor miert van az, hogy csak a migranssimogato kormanyok lesznek elzavarva de nagyon csunyan? Miert van az, hogy az osszes kozvelemenykutatas szinte egesz europaban azt mutatja, hogy az embereknek elege van a bevandorlokbol? Ez tipikusan az a helyzet, hogy mindenki szembe jon az autopalyan.....

Zsoltbacsi 2016.09.27. 15:15:14

@wkker: De hogy en is konstruktiv legyek, es irjak megoldast is, irok egyet.

Ugye az ilyen Pap Reka Kingak, meg hasonlo "jogvedok" szerint pont olyan a mostani helyzet, mint az 56os magyaroke. Szerintem ez a legundoritobb hazugsaguk, ami csak letezhet, de azt mondom, hogy most is azt kene csinalni mint akkor.

Akkoriban ausztriaban ZART taborokban voltak, nem lehetett lofralni jobbra-balra. Ezenkivul keves kiveteltol eltekintve mindenkinek oda kellett mennie, ahova kijeloltek. Ha nem tetszett, akkor lehetett visszafaradni magyarorszagra. Volt nehany kiveteles, mondjuk 1 szazaleknyi, orvosok/epiteszek/professzorok,stb akiket mar fix munka vart valahol, na ok donthettek. De raadasul ok is csak akkor kerulhettek oda, ha a leendo munkahelyuk kezeskedett ertuk.
Na ez kene most is, nem tudom, hogy szerinted hol van az megirva, hogy a "menekult" megmondhatja, hol szeretne elni? Sot, nem csak megmondhatja, hanem o kovetelozik. Bar gondolom a Leszboszi,Calaisi kepsorok szerinted Orban kitalacioi. Sot, o rendelte meg!

A 2 beigert sajat tapasztalat:
1:
A cegemnek van egy peksege, es az istenert se talalunk sofort, aki kiszallitana a kenyereket hajnalban. Mi latjuk el a kornyeken levo szallodak es kisboltok tobbseget, es ugye meg kell erkezni az arunak, mire a szalloban felkelnek a vendegek. Minden menekult felmondott max 1-2 het utan, pedig csak annyi lett volna a feladat, hogy mindig ugyanazokra a helyekre kell szallitani,es kovetelmeny is csak B jogsi es valamennyi vezetesi tapasztalat volt. Nezd, azt megertem, hogy egy osztrak nem hajlando hajnalban kelni, de nehogy mar egy "menekult" huzza a szajat... Vegul mi irodaiak, meg meg nehany onkentes beosztottuk magunk kozott, es munka elott mi megcsinaljuk egy kis plusszert. MERT NEKUNK NEM BUDOS A MUNKA!!!!!!

2:
A munkahelyemrol ugyanigy "vetesforgoban" nehanyan egy discoban dolgoznak, annyi a feladatuk, hogy korbe jarkaljanak es az ures asztalokrol es pultokrol osszeszedjek az uvegeket/poharakat, es kiuritsek a hamutartokat. A disco vezetosege is szivesen felvenne valakit allandora, de valahogy "szegeny szerencsetlenek" nem tolonganak.

chrisred 2016.09.27. 19:34:14

@Zsoltbacsi: A különbség a terroristák és az öngyilkos terroristák között van. Az első, aki közreműködik egy terrorcselekmény kitervelésében, előkészítésében stb., a másik az, aki felrobbantja magát, vagy addig gyilkol, amíg el nem intézik.

Oké, hivatásosból talán annyi lehet, én mondjuk Izrael majdnem másfél milliós kiképzett és mozgósítható haderejéből indultam ki. Ez a szám India esetében 4 millió.

Távol állt tőlem, hogy büszkélkedjek a magyarországi bűnüldözés eredményeivel, csak jeleztem egy példával, hogy a bűnözés visszaszorítása nem kizárólag a bűncselekményt elkövetők kézrekerítésével lehet hatékony.

Zsoltbacsi 2016.09.27. 23:00:06

@chrisred:
Megneztem a wikipediat, aszerint India hadserege 1 298 000 fo, a tartalekosok meg 596 000. A legnagyobb hadsereg a kinai 2 250 000 fo. De egyezzunk meg dontetlenben, es legyen mondjuk 20-25 millio _)

"Távol állt tőlem, hogy büszkélkedjek a magyarországi bűnüldözés eredményeivel, csak jeleztem egy példával, hogy a bűnözés visszaszorítása nem kizárólag a bűncselekményt elkövetők kézrekerítésével lehet hatékony. "

Persze, egyet is ertek, de ugye akkor abban is megegyezhetunk, hogy a buntetes fajtaja es merteke sokadlagos szempont?
Egyebkent van sok szociologiai/kriminologiai kutatas azokbol az orszagokbol, ahol a kozelmultban epp bevezettek/betiltottak a halalbuntetest, es az a tapasztalat, hogy nem sok minden valtozott onmagaban ettol.

chrisred 2016.09.28. 06:08:35

@Zsoltbacsi: Így van, a tapasztalatok szerint a büntetések szigorítása csak arra a társadalmi rétegre van hatással, akiknek a szigorú büntetésekkel sújtása társadalmilag káros.

Zsoltbacsi 2016.09.28. 08:26:04

Hogy visszaterjunk az eredeti temahoz, epp talaltam egy kepet. Az Air China londoni tanacsado fuzetebol (amit a repulokon osztogatnak) a fenykep kommentar nelkul:

kepfeltoltes.hu/160928/14192794_1149314411809298_8284793510120673165_n_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

fordítás: London általában véve biztonságos utazási célpont, mindamellett legyünk elővigyázatosak ha olyan részekbe tévedünk, melyek nagyrészt indiaiak, pakisztániak vagy feketék által lakott. Tanácsoljuk a turistáknak, hogy éjjel ne járkáljanak egyedül, és nők mindig társaságban utazzanak.
süti beállítások módosítása