Meglepően sok, hosszabb-rövidebb időt Finnországban töltő magyartól hallottam azt az általánosító megállapítást, hogy a finn nők rondák. Nem átlagosak vagy csúnyácskák, hanem egyenesen rondák. Ebben a finomkodástól mentes kijelentésben az is közrejátszhat, hogy a magyar szokásoktól eltérően sokan itt meg sem próbálják korrigálni a természet adta fizimiskájukat. A férfiak sem, de a nőknél feltűnőbb ez az „igénytelenség”. (És még az orrukat is szívják.)

 

Mindez orbitális előítéletességről tanúskodik. Az, hogy néhányan lusták előkotorni a zsebkendőt a kezeslábasuk zsebéből és mosás helyett inkább lilára festik a hajukat, nem jelent semmit. Lázadók. Lehetne ez egy vagy több, hosszú bejegyzés témája, de most inkább következzen a példákkal megerősített cáfolat. Egyszerű blogger módjára összeállítottam és rangsoroltam a tíz legszebb finn nőt. (Felmérések szerint népszerűek az ilyen listák.) Mindannyian megérdemelnének egy-egy külön írást, és vannak, akik már meg is kapták ezt tőlem.

 

A végletekig szubjektív listába csak „hírességek” kerültek, nem vagyok olyan, mint a finnek, akik pár éve egy ugyanilyen táblázat első helyére a párjukat, a nyolcadikra meg az édesanyjukat szavazták be. (A feleségemről készült sztárfotókat nem akartam itt, nagy nyilvánosság előtt bemutatni, hiába ő lenne az első a listámban. Igaz, ő nem finn.)

 

10. Armi Kuusela (Muhos, 1934) finn szépségkirálynő (1952), ő volt az első Miss Universum (1952)

 

kepatmeretezes_hu_armikuusela01.jpg

A szépség és a gépszörnyeteg. Armi Kuusela egy kamera előtt, 1952-ben. Kép: Iltalehti

 

kepatmeretezes_hu_armikuusela02.jpg

Hazafelé a világsiker után. (1952) Kép: Iltalehti

 

kepatmeretezes_hu_armikuusela03.jpg

Az idő megszelídítése is művészet. (2014) Kép: Iltalehti

 

9. Ida Aalberg (Leppäkoski, 1857 – Szentpétervár, 1915) színésznő, színpadi sztár

 

kepatmeretezes_hu_idaaalberg01.jpg

Mona Lisa-i mosoly és rövidnek ható frizura. Modern nő a 1870-es években. Kép: Wikipedia

 

kepatmeretezes_hu_idaaalberg02.jpg

Rómeóra várva. Júlia szerepében 1881-ben. Kép: teatterimuseo.fi

 

kepatmeretezes_hu_idaaalberg03.jpg

A színpad nagyasszonya (1897) Kép: teatterimuseo.fi

 

8. Ansa Ikonen (Szentpétervár, 1913 – Helsinki, 1989) színésznő, az első női filmsztár Finnországban

 

kepatmeretezes_hu_ansaikonen01.jpg

Dedikált fiatalság. (Kb.: 1930-as évek vége) Kép: teatterimuseo.fi

 

kepatmeretezes_hu_ansaikonen02.jpg

Őrülten szép. Egy különleges filmszerep 1944-ből. Kép: telkku.com

 

kepatmeretezes_hu_ansaikonen03.jpg

Thatcher-i elegancia (1971) Kép: Wikipedia

 

7. Anne Pohtamo (Helsinki, 1955) finn szépségkirálynő (1975), Miss Universum (1975)

 

kepatmeretezes_hu_annepohtamo01.jpg

A világmindenség csúcsán (1975) Kép: museovirasto.fi / UIP

  kepatmeretezes_hu_annepohtamo02.jpg

Fodrászok és szélgépkezelők álma (1976) Kép: Pinterest

 

kepatmeretezes_hu_annepohtamo03.jpg

A művészet jót tesz az egészségnek (2010) Kép:yle.fi

 

6. Armi Aavikko (Helsinki, 1958 – Espoo, 2002) finn szépségkirálynő (1977), énekesnő

 

kepatmeretezes_hu_armiaavikko01.jpg

Győzelmi meghatottság (1977) Kép: Lehtikuva / MTV

 

kepatmeretezes_hu_armiaavikko02.jpg

A szőke ciklon (1980-as évek) Kép: danny.fi

 

kepatmeretezes_hu_armiaavikko03.jpg

Armi örökké fiatal maradt (1990-es évek) Kép: danny.fi

 

5. Kiira Korpi (Tampere, 1988) jégtáncos

 

kepatmeretezes_hu_kiirakorpi01.jpg

Edzéshez kislányos copf praktikus (2000-es évek vége) Kép: Pinterest

 

kepatmeretezes_hu_kiirakorpi02.jpg

Hatásos formamutatvány (2008) Kép: uusisuomi.fi

 

kepatmeretezes_hu_kiirakorpi03.jpg

Listánk legfiatalabbja még nincs harminc éves (2017) Kép: kauneusjaterveys.fi

 

4. Jenni Vartiainen (Kuopio, 1983) énekesnő

 

kepatmeretezes_hu_jennivartiainen01.jpg

Fagyoskodó kalevalai hősnő (2009) Kép: YouTube

 

kepatmeretezes_hu_jennivartiainen02.jpg

Magassarkúban könnyebb ülni, mint állni (2010) Kép: iltalehti.fi

 

kepatmeretezes_hu_jennivartiainen03.jpg

Jenni üzletasszonyként is megnyerő (2011) Kép: yle.fi

 

3. Pirkko Mannola (Sääksmäki, 1938) finn szépségkirálynő (1958), énekesnő, színésznő

 

kepatmeretezes_hu_pirkkomannola01.jpg

A virágcsokor mellé kupa is járt? Királynőként 1958-ban. Kép: MTV

 

kepatmeretezes_hu_pirkkomannola02.jpg

Kockásban (1960) Kép: elonet.fi

 

kepatmeretezes_hu_pirkkomannola03.jpg

Vili kutyával (2015) Kép: iltalehti.fi / Jenni Gästgivar

 

2. Johanna Kurkela (Lumijoki, 1985) énekesnő

 

kepatmeretezes_hu_johannakurkela01.jpg

Fény, a hosszú, finn télben (2014) Kép: Kari Pekonen / iltalehti.fi

 

kepatmeretezes_hu_johannakurkela02.jpg

A piros orr jól megy a haja színéhez. Kelet-Timorban egy jótkonysági akció alkalmával. (2015) Kép: johannakurkela.com / NDF

 

kepatmeretezes_hu_johannakurkela03.jpg

Johanna a lovakkal is barátságban él (2014) Kép: MTV

 

1. Jenni Haukio (Pori, 1977) költő, finn first lady

 

kepatmeretezes_hu_jennihaukio01.jpg

Csak lazán! (1999) Kép: Turun Sanomat

 

kepatmeretezes_hu_jennihaukio04.jpg

Csak kimérten! Gyertyafényes fogadáson (2012) Kép: iltalehti.fi

 

kepatmeretezes_hu_jennihaukio02.jpg

Az elnöki pár. Sauli Niinistö és Jenni Haukio (2017) Kép: Lehtikuva / Heikki Saukkomaa

 

kepatmeretezes_hu_jennihaukio03.jpg

Michelle Obama társaságában (2016) Kép: yle.fi

A bejegyzés trackback címe:

https://ekozbenfinnben.blog.hu/api/trackback/id/tr2112464685

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Duplaxiii 2017.04.29. 09:34:44

Ismét egy cenzúrázott poszt...
pedig le akartam írni, hogy életem talán...
De azért sem!
Majd ha nem korlátozzátok a véleményeket.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2017.04.29. 15:02:11

Annak rendje és módja szerint egy vitatható lista. A koris kislányt a becsali képen rögtön felismertem, ő itt a legtökéletesebb.

A 9-es számú versenyző érdekes ötlet volt. A többi nálam csak részleges siker. De sebaj.

bigdata 2017.04.29. 15:02:46

Tulajdonképp Marissa Mayer is finn (anyai ágon). A szépség persze ízlés kérdése, de ha megnézzük, kik vezetik a többi tech giantet, akkor az ő szépsége figyelemfelkeltő:)

Vejnemöjnen12 2017.04.29. 15:08:27

@bigdata: Marissa Mayernek eddig csak a nevét olvastam, de most rákerestem. Tényleg figyelemreméltó!

Vejnemöjnen12 2017.04.29. 15:23:12

@Androsz: Ida Aalbergről sajnos nem találtam jó minőségű, fiatalkori képet. Amik vannak, azok nagyon kis méretűek és homályosak. Még ezeken is látható azonban, hogy különleges szépségű volt, jócskán a kora előtt járt. Végül is, az 1870-es, '80-as években élte a virágkorát.

cardiobascuralis 3 2017.04.29. 15:23:38

A 9-es versenyző mondjuk finnországi svéd, de lényegtelen.

Egyébként éltem Finnországban, a finn csajok egyáltalán nem csúnyák, csak kevés köztük az igazán szép. Aki csúnya nőket akar látni, az menjen Angliába.

masada 2017.04.29. 15:50:35

Miért írunk öregekről?

Vejnemöjnen12 2017.04.29. 15:55:44

@masada: Miért, mit jelent az, hogy öreg? A szépség nem attól függ, hogy ki, hány éves. Láttam már sok csúf tizenévest és ragyogó ötvenest is. :)

Stenonis 2017.04.29. 16:22:00

A korcsolyás kislány az abszolút nyerő :)

Bubu the Hun 2017.04.29. 17:12:47

Az igazság az, hogy a világon mindenütt vannak szép nők és csúnyák is. Sokszor a legszebbek azok, akik nem filmsztárok, színésznők vagy sportolók, hanem azok, akik csak úgy szembe jönnek az utcán. Helsinkiben, az öböl menti piacon láttam egyszer egy gyönyörű lányt, aki nekem a top 5-ben volt. :-)

Vejnemöjnen12 2017.04.29. 17:20:34

@Duplaxiii: Nem korlátozom én a véleményedet, legfeljebb nem engedem, hogy ideírd. Akarták már itt szidni a felmenőimet, akartak baloldali és jobboldali propagandát nyomni, ma például valaki a saját könyvét akarta itt reklámozni. Vagyis azért nézem meg engedélyezés előtt a kommenteket, hogy kiszűrjem ezeket.

Egyébként pedig egészségedre! El tudom képzelni, mit szerettél volna írni. :)

Vejnemöjnen12 2017.04.29. 19:40:09

@Coco Binky: Köszönet! Őket nem ismertem. Kétségkívül,nem rondák.

JGDus 2017.04.30. 08:51:06

Kiira mindent visz.

swfla 2017.04.30. 08:54:16

Kimi Raikkonen csajait kell megnezni, ha szep finn lanyt kerestek. Ezen a listan 10-bol 9 ronda mint egy diszkobaleset (az egy a jegtancos csajt kiveve).

Mielott valaki jon a langyos dumaval, hogy a szepseg egyeni izles kerdese (na persze), nezzen itt korul, aztan utana mehet a szoveg: www.divorcedebbie.com/kimi-raikkonen-divorce-jenni-dahlman-mittu-vertanen/

Vejnemöjnen12 2017.04.30. 09:01:04

@vernarancs: Igaz! Egyszerűen elfelejtkeztem róla. Igaz, el is tűnt mostanában nagyon, ha jól tudom, a Föld másik felén, Argentínában lakik a családjával.

Vejnemöjnen12 2017.04.30. 09:03:27

@swfla: Oké, Kimivel nem lehet vitatkozni. :)

vernarancs 2017.04.30. 13:44:29

@Vejnemöjnen12: Az igaz, de azert meg finn es nem csak a hangja szep.

Bicepsz Elek 2017.08.28. 05:41:31

"Az, hogy néhányan lusták előkotorni a zsebkendőt a kezeslábasuk zsebéből és mosás helyett inkább lilára festik a hajukat, nem jelent semmit. Lázadók."
Ez kb. olman magyarazat, mint az "Azert csaltalak meg mert
1, Ugy ereztem nem szeretesz
2, Szerelmes voltam
Szoval ez eleg indok.
Kb.=azert eroszakoltam meg x/y-t mert ramjott a k.ngorcs....
süti beállítások módosítása