Szentendre, 2000. 

Steinhardt gondterhelten ráncolta a homlokát és idegesen végigsimított a kockás jegyzetfüzet tetején. Takács Iván főhadnagyra a Szentendrei Rendőrkapitányság mellékhelyiségében talált rá az esti váltást követően a takarítást végző polgári alkalmazott, özvegy Gulyás Péterné. A szolgálatot befejező férfit hátba szúrták egy ollóval, a földre eső testet pedig hosszú perceken keresztül rugdosták.
Rendőrgyilkosság a rendőrségen. A lehető legrosszabb kombináció.

- A főkapitány tajtékzik. – mondta Budai rosszkedvűen. Egy kolléga halála mindig nyomot hagyott a többiek lelkén. – Ha nem találjuk meg a tettest záros határidőn belül, itt fejek fognak hullani.
Így is, Lacikám.
- Tisztában vagyok, hogy csak egy rendőr tehette. – Tóth Mihály, a kapitányság vezetője az ablaknak háttal ülve nézte a két nyomozót. Hangja remegett az idegességtől. – Iván nehéz természetű ember volt, sokan nem szerették.
- Tudsz esetleg konkrét vitákról vagy veszekedésekről is, kapitány úr? – kérdezte Steinhardt óvatosan.
Tóth elvörösödött.
- Konkrét vitája velem volt. Néhány hete észrevettem, hogy a lányom körül legyeskedik. Először szépen szóltam, hogy hagyja abba, de csak még jobban felbátorodott. Másodjára már majdnem tettlegességig fajult a helyzet. Nem bírom elviselni, ha a képembe röhögnek.
- A lányod is itt dolgozik a kapitányságon, ugye?
- Igen, a közrendeseknél járőr.
- Mi volt a baj Takáccsal?
- Remek nyomozó volt régen, de hamar kiégett, ráadásul a belsősök jelezték néhány hónappal ezelőtt, hogy korrupt lehet.
A fehér szalaggal leragasztott ajtó mellett egy kék overallos férfi guggolt és a szerszámosládájából kivett csavarhúzóval a zárat babrálta.
- Úgy tudtam, ez bűnügyi helyszínnek minősül. – Budai kérdőn nézett a körszakállas szerelőre.
- Ne haragudjanak, de a Mónika azt mondta, hogy mindenképpen csináljam meg a zárat, nehogy a pesti nyomozók is beszoruljanak.
- Miért szorulnánk be?
- Már egy hete elromlott valahogy a zár és ha az ajtó becsukódik, nem lehet kinyitni, csak kívülről kulccsal. – magyarázta a férfi és közelebb húzta magához a ládát. – Több hivatásos benn ragadt már a héten, de a gondnok csak az esti takarításra hajlandó odaadni a mesterkulcsot.
Steinhardt gyors pillantást vetett az ütött-kopott szerszámosládára, melynek oldalából két nagy méretű olló lógott ki.
- Minek magának az a két olló?
- A feleségem varrónő. – a szerelő kipattintotta a zárat és az ajtó résnyire kitárult. – Az itteni műhelyben meg tudom neki élezni őket.

- Milyen kapcsolatban volt az áldozattal? – Budai érdeklődve nézett a harminc év körüli, hosszú fekete hajú nőre.
- Egyszer-kétszer randiztunk, de nem volt semmi komoly. – mondta Tóth Mónika és egyenesen Steinhardtra szegezte a tekintetét. – Apám is ellenezte a dolgot, de nekem sem jött be Iván arrogáns stílusa.
- Ennek ellenére mégis találkozgatott vele. – Steinhardt lassan formálta a szavakat. – Mit akart tőle, kollegina?
Tóth Mónika lesütötte a szemét és hosszú percekig nem szólalt meg.
- Azt mondta, - nyögte ki nagy sokára. – hogy információi vannak apámról.
- Zsarolta magát?
- Azt akarta, hogy feküdjek le vele, - a nő továbbra sem nézett fel, mereven nézte az előtte álló íróasztal lapját. – és akkor nem mondja el senkinek, hogy apa miket csinál.
- Miket csinál? – kérdezte Steinhardt nagyon halkan.
- Semmit! Ez az, hogy semmit! – suttogta Tóth Mónika. – Nem ismerek az apámnál becsületesebb embert a világon.
Kertész Norbert a kapitányság hátsó parkolójában cigarettázott.
- Tizenöt éve ismerem Ivánt. – mondta és leszívta a füstöt. Budai alig észrevehetően nyelt egyet, nem merte elmondani Steinhardtnak, hogy három napja ismét megpróbálkozott a leszokással. – Hirtelen haragú, megkeseredett rendőrré vált az elmúlt időben. Tegnap még velem is összeveszett. Leordított, hogy foglalkozzak a magam dolgával, aztán elrohant a budira. Még hallottam, ahogy bevágja az ajtót.
- Mivel nem akarta, hogy foglalkozzon?
- Nem volt ám mindig ilyen. – Kertész nem válaszolt Budai kérdésére. – Piszok jó nyomozó volt valaha. Elkapta a pengés gyilkost, lecsukatta a Gulyás fivéreket, sikerült vádemelésig vinnie a Vörös Banda-ügyét is.
- Szóval, mivel nem akarta, hogy maga foglalkozzon? – Steinhardt nem hagyta annyiban a dolgot.
- Szóra sem érdemes. Van az a körszakállas szerelő gyerek. Halálosan szerelmes a kapitány lányába és nem akartam, hogy Iván esetleg belekössön.
- Mit gondolsz, főnök? – kérdezte Budai miután Kertész visszament az épületbe.
- Hívd fel a megyét, Lacikám. Végeztünk.