Egy apró trükk, amivel nagyobbat tudsz guggolni!

Ahogy a kardhalból megtanulhattuk, „Amit a szem lát és a fül hall, azt az agy elhiszi.” Azt gondolhatnánk, hogy a súlyzós sportokban nincs illúzió, mert a súly az súly. Az adott tömeg és a gravitáció egy adott helyen mindig ugyanazt a terhelést fogja jelenteni. Nincs mese, nem lehet senkit becsapni. Ez valahol igaz is, de vannak trükkök, amivel ha át nem is lehet verni a szervezetünket, de meg lehet egy kicsit vezetni, hogy adjon bele többet, mint egyébként tenné.depositphotos_26446853_500.jpg

Ha fogsz egy akkora súlyt, amivel mondjuk 4-5 ismétlésre vagy képes, de előtte elvégzel 2-3 sorozatot egy nagyobb súllyal, amivel csak 1-2 ismétlésre vagy képes, akkor a 4-5 ismétléses súly sokkal könnyebbnek fog tűnni, ráadásul simán képes is leszel egyel több ismétlést elvégezni vele. Ez pedig nem csak az érzékszerveid becsapása, kicsit többről van szó, mert ez a feszítőizom-reflex. Ez hasonló a guggolásnál jelentkező nyújtó reflexhez, amikor is az alsó pontban fellépő reflex segíti az elindulást felfelé.

Itt azonban a súly által kifejtett nyomóerő a szervezetet készíti fel a terhelésre. Minél jelentősebb ez az erő, annál nagyobb erőkifejtésre leszel képes. Természetesen a saját korlátaidon belül. És ami még fontos, mielőtt a részletekbe belemennénk, ez a reflex a talpat érő terhelés hatására jön létre.

depositphotos_166830490_500.jpg

Tehát a módszer: Ha te mondjuk 200 kilóval tudsz egyet guggolni igen nagyon erőlködve, akkor pakolj fel a rúdra legalább 220-at és emeld ki a villából lépj vele hátra, állj be kezdő pozícióba és készülj fel a guggolásra. Úgy állj meg, hogy a rúd a talpad közepe felett legyen, és a súly egyenletesen oszoljon el a sarkad és a lábfejed eleje között. Vegyél nagy levegőt feszítsd meg magad, majd maradj meg ebben a pozícióban 5-10 másodpercre. Ezután fújd ki a levegőt, és óvatosan tedd vissza a súlyt a villába. Ezután pakold vissza a kívánt súlyt és meglátod mennyivel könnyebb lesz a gyakorlat végrehajtása.

Van viszont egy fontos része a módszernek. Mint azt már fentebb említettem a reflexet a talpat érő nyomás váltja ki, ami viszont csak akkor jön létre megfelelő mértékben, ha közvetlen a kapcsolat a talajjal, tehát mezítláb a legjobb végrehajtani. Amennyiben ezt nem szeretnénk, akkor a súlyemelő/erőemelő cipők is megfelelőek lehetnek, mivel ezek talpa pont ugyanezen okból megfelelően kemény. Akinek meg nem futja ilyen cipőre, annak marad a vékony talpú tornacipő, aminek ugyan gumi a talpa, de elég vékony ahhoz, hogy megmaradjon a kemény talaj közvetlen érzete. Viszont a csilli-villi edzőcipők és futócipők nem alkalmasak, két okból sem. Egyrészt a talpba épített csillapítás pont ezen reflex ellen hat, másrészről pedig a magas és puha talpon nem lesz stabil a kezdőpozíciónk, hajlamosak leszünk billegni.

depositphotos_61608197_500.jpg

Ez egy egyszerű és hatékony módszer, aminek a kipróbálása nem kerül semmibe, úgyhogy hajrá! Egy próbát megér!

A bejegyzés trackback címe:

https://eatmore.blog.hu/api/trackback/id/tr8413568623

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

IQfitnesz.hu · www.iqfitnesz.hu 2018.01.18. 14:51:36

@Nűnű00: Egy átlagembernek felesleges, de aki versenyezni akar, vagy csak szimplán szeretni a határait feszegetni, annak időként muszáj.

Brix 2018.01.19. 07:31:03

Vagy az egy ismétles helyett ki lehet próbàlni a több ismétléses félguggolàst. Mert a közhiedelemmel ellentétben, a vàllszéles terpeszben , pàrhuzamos làbbal végrehajtott félguggolàs nagyon hasznos dolog.

IQfitnesz.hu · www.iqfitnesz.hu 2018.01.19. 08:07:01

@Brix: Hát hogy hasznos vagy sem az egy hosszabb történet, ellenben annyira gáz, hogy még ha hasznos is lenne, akkor se merném bevállalni.
;-)

Gekko 2018.01.19. 08:36:48

@Nűnű00: Mivel az edzés akkor fejleszt, ha túlterhel, ezért a kérdésed értelmetlen. Nyilván nem minden edzés erőedzés, de ha fejlődni akarsz, akkor a programod szerint ez is a része (kellene, hogy legyen).

Gekko 2018.01.19. 08:43:37

@Brix: 1. A terpesz nem vállszéles, ha nem mindenkinek a saját stabil alapállása. Ha te a válladhoz terpesztesz, anélkül, hogy a saját anatomiáddal tisztába lennél, inkább ne gugolj - legalább is, nagy súllyal ne.
2. Ez egy örök vita. De félállásban megfogni a súlyt, és lendület (kilengés) nélkül újraindítani kevesen tudják, föleg a sokadik ismétlésnél. Ha meg ez nem sikerül, akkor nyíródik az alsó hát - az meg nagyon kellemetlen... Szóval, elvileg jó is lehet, én azonban senkinek nem javaslom. A nagy súlyokat emeljük, letesszük. A nagyanyám féle lekvárkeveréses súlykezelés a "badisok" reszortja.

IQfitnesz.hu · www.iqfitnesz.hu 2018.01.19. 09:08:02

@Gekko: Szerintem @Brix a bodys zárt, egyenes lábfejes, smith gépes, rogyasztó pumpálásra gondolhatott. Ez valamiért a legtöbb testépítőnél még mindig be van csípődve, mint a tökéletes hipertrófia módszere. Viszont ez az írás most arról szólt, hogy miként lehet a maxot kitolni, nem az izomtömeg növeléséről. Ott meg tényleg nincs helye a sok ismétlésnek.

Hirdetés

IQfitnesz.hu

Blogomban a 30 év alatt összegyűjtött sport-tapasztalatomat és a nehezen megszerzett tudásomat próbálom megosztani Veletek. Néha tudományosan, néha csak viccesen.

Friss topikok

Címkék

1 típus (1) 2. palóc kupa (1) 2018 (2) 25(OH)D (1) 2a (1) 2b (1) 2x (1) 2 típus (1) 42k (1) 5/3/1 (3) 54321 (1) 5x5 (3) 8 órás karedzés (1) aaron horschig (1) addiktív (1) aerobik (1) agonista (1) agystimulácó (1) ajándék (2) alacsony terhelés (1) alapelv (1) alapgyakorlatok (4) állighúzás (1) altitude mask (1) alvás (4) alvásminőség (1) aminosav (1) ammónia (1) anabolikus ablak (2) anabolikus szteroid használat (1) antagonista (1) antioxidánsok (1) anyagcsere (2) apple watch (1) arginin (1) átalakulás (1) áthúzás (1) ATP (1) ATP edzés (1) autoregulation (1) a guggolás bibliája (1) a monolith építése (1) bandázs (2) BCAA (2) bemelegítés (1) béta alanin (1) beta alanine (1) bevitel (1) bfr (1) bicepsz (2) bilaterális deficit (1) bloggerday (1) bmi (1) Bob Hoffman (1) Bodybuilding tudomány (1) body building (2) Body Building (24) Body fitness (1) Building the monolith (1) bukás (1) bukásig (1) casein (1) celeb edzés (1) cheat meal (1) chuck taylor converse (1) cici (1) cipő (1) citrullin malate (1) coffein (1) combfeszítő (1) combhajlító (1) comb bicepsz (1) complex edzés (1) core edzés (1) cosmopolitan (1) crossfit (1) cross training (1) csalónap (2) csaló étkezés (1) csípő (1) csirkemell (6) csontkovács (1) csontozat (1) csont erősítés (1) CT Fletcher (1) cukor (1) diákolimpia (1) Diéta (22) diéta (20) dinamikus nyújtás (1) divatmodell (1) doms (1) dopping (1) dorsalflexio (1) dorzolaterális prefrontális kéreg (1) dropset (2) d vitamin (1) EAA (1) edzés (19) edzéselmélet (14) edzésgyakoriság (3) edzésmódszer (8) edzésprogram (1) edzésteljesítmény (6) edzéster (1) edzésterv (6) edzéstervezés (3) edzéstipp (1) edzéstudomány (1) edzés előtti pörgető (1) edzés időskorban (1) edzés időszak (1) edzés kihagyás (2) edzés nyaralás alatt (2) edzés sablon (1) edzés sérvvel (1) edző (2) edzőpartner (1) edzőtárs (1) ego (1) Egyízületes gyakorlatok (1) ejtő sorozat (3) elevation mask (1) előfárasztás (1) első húzódzkodás (1) első muscle up (1) első pull-up (1) eric lilliebridge (2) erőemelés (13) erőfejlesztés (1) erőltetett ismétlések (1) erőnléti edzés (1) erőnövekedés (1) erőszint (1) esti edzés (1) étel (1) etika (1) étvágy (2) étvágycsökkentés (1) excentrikus fázis (1) ezerismétléses karedzé (1) fájdalom (1) fáradás (5) fáradtság (2) farizom (3) fartlek (1) fat (1) fehérje (24) fehérjebevitel (6) fehérjeszintézis (1) fehérje diéta (2) fehérje igény (1) fehérje szintézis (1) fejlődés (4) fej pozíció (1) fekvenyomás (8) fekvőtámasz (2) felhúzás (2) felhúzás edzésterv (1) félighártyás izom (1) féliginas izom (1) fél ismétlés (1) fénykard (1) fényterápia (1) ferde hasizom edzése (1) feszítőizom reflex (1) fiatal (1) fitbit charge (1) fitness (2) fitnesz (5) fizikai aktivitás (1) fms (1) foamroller (1) foci (1) Foci és súlyzós edzés (2) fogyás (4) Fogyás (2) fogyasztás (1) fogyás futással (1) Fogyókúra (17) fogyókúra (1) football (1) fordított diéta (1) formás popsi (1) fotobiomoduláció (1) függőségek (8) functional movement screen (1) funkcionális edzés (1) Furious Pete (1) futás (7) futball (2) futóiskola (2) gaba (1) garrett blevins (1) gázlóizom (2) genetika (1) gerincsérülés (1) gerincsérv (1) gi (1) glutamin (1) glute (1) goblet squat (1) GPC világkupa Miskolc 2017 (1) guggolás (11) gurtni (1) gvt (1) gyakoriság (2) gyakorlatok (2) gyógytorna (1) gyorsaság (1) gyorserő (1) gyors rost (1) gyors rostok (1) gyúrás (2) Hajdú Anikó (2) hajlékonyság (1) haladó (1) halolaj (1) háromfejű lábszárizom (1) hasizom (1) hasmenés (1) hasprés (1) hassérv (1) has edzés (1) hatás (1) hátfájás (1) hátizom (2) helyi fogyás (1) hengerezés (3) hiba (1) hibajavítás (1) hideg vizes merülőfürdő (2) high frequency powerlifting (1) HIIT (2) hiit (2) hipertrófia (5) hiperventiláció (1) hiteles személyedző (1) HITT (1) hízás (1) HMB (1) hogyan (1) homofób (1) hormonpótlás (1) humor (2) hűtés (1) húzódzkodás (1) ibuprofen (1) idősek (1) időskor (1) időskori (1) Időskori edzés (2) időszakos (1) időszakos böjt (1) időzítés (1) IF (1) impingement szindróma (1) insane training (1) intenzitás (2) intermittent fasting (1) inverz anorexia nervosa (7) inzulin (1) IQfitnesz (5) iqfitnesz (1) izolációs gyakorlatok (5) izombukás (1) izomcsoportok (3) izomdiszformia (7) izomépítés (4) izometrikus edzés (1) izomformálás (1) izomkifáradás (1) izomláz (2) izomműködés (1) izomnövelés (2) izomrost (3) izomrost típusok (1) izomtömeg növelés (3) izom memória (1) izom összezavarás (1) ízület védelem (1) jerk (1) Jim wendler (1) Jim Wendler (1) jim wendler (2) John Mckean (1) jónás réka (1) jó zsaru rossz zsaru (1) kaizen (1) kai greene (1) kalács (1) kalória (15) kapszaicin (1) kapucni (1) karácsony (2) kardió (6) karedzé (1) karedzés (1) karnozin (1) kávé (1) kazein (2) kcal (14) kékfény (1) kenyér (1) késleltetett izomfájdalom (1) kétfejű lábikraizom (1) kétfejű lábikra izom (1) ketoacidozis (1) ketocitózis (1) ketogén diéta (1) kezdő (2) kezdők (1) Kezdők edzésterve (1) kifáradás (1) kihívás (1) kiskorúak és a szteroid (1) kis súly (1) kitartás (1) klaszter edzés (1) klokov complex (1) kockahas (2) koffein (4) koffein tolerancia (1) kokljaev (1) kokov komplex (1) koksz (1) kombo szett (1) kompressziós ruházat (1) konstantin konstantinov (1) konteó (1) könyv (6) kövér (1) középhaladó (1) középkorú (1) közétkeztetés (1) kreatin (2) krioterápia (2) Kroczaleski (1) kroc row (1) L-glutamin (1) L-leucin (1) labdarúgás (1) lábedzés (1) lábnyújtás (1) lágylézer (1) lassú felszívódás (1) lassú rostok (2) legjobb sport (1) lépéserő (1) leucin (2) lézerterápia (1) lineáris periodizáció (2) lineáris progresszió (2) LISS (1) lokális hipertrófia (1) low load (1) lucein (1) macskagyökér (1) mae (1) magassági maszk (2) magas fehérje bevitel (1) magas ismétlésszám (1) maltodextrin (1) maraton (1) mark rippetoe (1) martijn koevoets (2) masszázs (1) Matt kroc (3) medenceprés (1) melatonin (1) mell (2) mellkas (1) mellkas alakítása (1) mellkas növelése (1) mentális edzés (1) menza (1) merevlábú (1) merev lábas felhúzás (1) mérleg (1) Method of Error Amplification (1) Michael Phelps (1) Michael Phelps challenge (1) mikrosérülés (1) mítosz (1) mobilitás (3) mobilizáció (2) modell edzése (1) monitorozás (1) motiváció (2) motoros egységek (2) mozgástartomány (2) muscle up (1) nagy gyakoriságú erőemelés (1) nagy intenzitás (1) nagy terjedelem (1) nagy volumen (1) negatív ismétlések (2) negyed guggolás (1) Németh Róbert (1) nők (1) nők és a szteroid (1) no pain no gain (1) nyakmögött nyomás (1) nyaralás (3) nyújtás (7) nyújtó reflex (2) öblögetés (1) okosóra (1) omega-3 (1) online edzés (1) orbáncfű (1) öregedés (1) öregek edzése (1) őrült edzés (1) Őrült edzés (1) összetett gyakorlatok (1) osztott edzés (1) öt perces edzés (1) öv (1) paprika (1) párhuzamos-elasztikus komponens (1) párolt zöldség (2) paul anderson (1) periodizáció (5) pihenés (1) pihenő (3) pihenő idő (2) pihenő szünet (2) piramis (1) piruvate (1) placebo (2) placebó (1) plateu (1) poliquin (2) popsi edzés (2) powerbuilder (1) powerlifitng (1) powertraining (1) powrlifting (1) pr (1) protein (18) protein turmix (7) publio (1) pullover (1) pulzusmérés (1) pulzustartomány (1) puskás bogi (2) rack squat (1) ráedzés (1) rámpa sorozatok (2) rasszizmus (1) recept (10) reflex (1) reformkonyha (14) regeneráció (7) reggeli edzés (1) reggeli kardió (1) rehabilitáció (1) rest pause (2) részismétlés (1) részleges mozgástartomány (1) reverse diet (1) Rhodiola rosea (1) Rich Piana (4) rmr (1) rotátorköppeny sérülés (1) rózsagyökér (1) RPE (2) rúdsebesség (1) samsung gear (1) Scitec raw felhúzó kupa (1) sebesség (1) segítő (1) sérülés (1) sérv (1) simmons (1) Smolov (1) (1) soros (1) soros-elasztikus komponens (1) sorozatok (2) sorrend (1) sportfüggőség (2) sportrasszizmus (1) spotter (1) sprint (3) squatuniversity (1) squat bible (1) stagnálás (2) steroid (1) stressz (1) stronglifts (1) súlycsoport (1) súlyemelés (2) súlyzós edzés (1) súlyzós edzés az állóképességi sportokban (1) súlyzós edzés triatlon duatlon maraton ironman (1) súly csökkentés (1) supraspinatus (1) szabadgyökök (2) szálkásítás (1) személyi edzés (2) szénhidrát (14) szinten tartás (1) szolgálati közlemény (1) szőlőmag (1) szőlőmagörlemény (1) szteroid (7) szteroidok legalizálása (1) szteroid függőség (3) szuperszett (3) tab (1) tápanyagok (14) tápl (2) táplálékkiegészítő (2) táplálék kiegészítő (1) Táplálkozás (19) tárogatás (1) taurin (1) teakrin (1) Team Suleiman (1) tejsavó (2) teljesítmény (1) teljesítmény edzés (2) teljesítmény fokozás (4) teljes mozgástartomány (1) telomer (1) template (2) tempó (2) térdbandázs (1) térdízület (1) terepfutás (1) terhelés (2) terjedelem (2) terpesz (1) testépítés (18) testépítés tudomány (1) testhőmérséklet (1) testképzavar (12) testkompozíció (23) testzsír (4) testzsír mérés (2) texas módszer (1) theacrine (1) tip (1) tipp (6) Tisza kupa 2017 (1) többízületes gyakorlatok (1) tojás (1) tojásfehérje (2) tolódzkodás (1) Tömegnövelés (18) tömegnövelő (2) tömegnövelő edzés (1) tom platz (1) top 5 legrosszabb gyakorlat (1) töredék súlyok (1) törzs stabiltás (1) Tóth Szilárd (1) tricepsz (2) triptofán (1) TSM (3) tud (1) tudomány (50) túró (7) újévi fogadalom (1) unilaterális (1) ütközéses szindróma (1) út az első tolódzkodáshoz (1) vádli (2) valentin nap (1) váll (2) vállöv (1) varjúháj (1) véráram korlátozás (1) visage models hungary (1) vitamin (1) vízhajtó (1) volumen (3) vörösfény (1) vörösszőlőmag (1) wendler 5/3/1 (1) wittmann zsolt (1) xiaomi amazfit (1) zabpehely (4) zabpehely kenyér (1) Zelenc János (5) zenehallgatás (1) zsír (13) zsírégetés (7)  (1) Címkefelhő

A blog szerkesztését és üzemeltetését a Publio segíti.

publio

süti beállítások módosítása