Pár napja találkoztam egy emberrel. EMBERREL ezt most szeretném, hangsúlyossá tenni. Azóta is nagy hatást gyakorolt rám, az a beszélgetés.Töprengek, merengek magamban az embernek nevezett állatról, vagy az állatként viselkedő emberről. Hol van az igazság egy olyan korban, ahol a hangod csak akkor hallják meg, ha van állandó lakcímed, becsületesen fizeted az adót, ha elmész szavazni minden negyedik évben, vagy egy olyan rendszerben élsz, ahol lehetőséged van a CSOK-ot igénybe venni és egy életre eladósodni? Miközben a KSH adatok szerint is több, mint 10 ezer ember él nap, mint nap az utcán fedél nélkül, a rendszer szemet huny azokkal az erőszaktevőkkel, akik ezen embereket semmibe veszik, bántalmazzák szórakozásból. Néha egy-egy hír napvilágra kerül és születnek látszat ítéletek, de ezek az emberek a rendszer számára értéktelen feláldozható egyedek, akik csak társadalmi nyűgök, aluljárókat bemocskoló és városképet megcsúfító söpredékhez tartoznak. Az én történetem egy hajléktalan férfiról szól, aki létező személy, egy férfi a sok millióból olyan, mint Te, vagy én...

(A hajléktalan jézus szobra. forrás:nyugat.hu)

Az egész történetet nyilván nem tudom és szeretném nektek leírni, de egy pár gondolatot mindenképpen elmesélek nektek. Ez a nagyszerű férfi 37 éves, Magyarországon él, Budapesten, az utcán. Elmesélte, hogy a DVD kölcsönzők korában nagyon ment neki a "biznisz", volt egy sikeres vállalkozása, élete, szerelme és csodaszép lakása, egzisztenciája. Majd jött a digitális technológia és szépen lassan elkezdett lefelé menni a szekér. Minden pénze a boltjában volt és jött a csőd. Mindent vittek tőle, szerelme elhagyta, hirtelen pénz és család nélkül az utcára került. Mivel azt többször elmondta, hogy az édesanyja korán meghalt, így teljesen egyedül 32 évesen hajléktalanná vált. Ez volt a végső stádium, addig küzdött a tartozásokkal és próbált talpon maradni, de ott végleg feladata végső kétségbe esésében.

Szerintem, ha egyszer is hallottál már történetet hajléktalanoktól nyílván sok hasonlót hallhattál már. Mégis volt annak az embernek a szemében valami tisztaság és a lelkében félelem, de szívében szeretet. Elmesélte hogyan mentette meg hajléktalan társait a beszívott, alkoholtól mámoros tizenévesektől a Népligetben, akik azért mentek ki felbátorodva, hogy focizzanak valamelyikük fejével, mert annyira kemények voltak nyolcan együtt. Mit tett emberünk? Felköltötte alvó társait és erővel vonszolta ki egyiket-másikat, közben csendre intve, hogy ne vegyék észre őket a fiatalok. Mentette társait az erőszak és a vérengzés elől. "Mentettem őket, közben ébresztgettem a következőt, hogy mennünk kell, mert megölnek minket"- mondta ő. Másik történetben két fiatal kirúgta a fogát, majd szembeszállt velük és elítélték garázdaságért, mert letépett egy kukatetőt, hogy védje magát.  Mesélt még verésekről, ahol acélbetétes bakanccsal rúgták szét az állát, amit 10 öltéssel vartak össsze. X6-os BMW-s "hős" és "bátor" Magyar hazafi fériakról, akik kéregetés közben szándékosan ráhúzva a kormányt elsodorták az útról, miközben a bevesárló központ kamerája mindentt felvett, de a tárgyalásra eltűntek a felvételek, mert pont azon a napon meghibásodott a kamera, így nem kaptak büntetést és számos hasonló történetet. Micsoda véletlen?

Hát tényleg ilyen világban élünk? Hát tényleg képes ez az ország mindezek felett szemet hunyni? Hallgattam a szomorúságtól elhűlve és ő csak mesélt és mesélt... A feleségem és én döbbenten hallgattuk a rémisztőbbnél rémísztőbb történeteket az emberi brutalitásról, az erőszaktevőkről, akik nem máshol, hanem itt élnek köztünk Budapesten, Magyarországon. "Minta" Magyar állampolgárok és azok gyermekei mindannyian!

Majd úgy döntöttem mesélek neki én is az én életemről, a nehézségekről, a fájdalmakról, az örömökről, és mindenről, amitől emberi volt a beszélgetés. Hittem és biztam benne és ő is bennem, hogy elbírjuk egymás történeteit kimondatlanul is. Elkezdett fény gyúlni a szemében, remény és persze a csodálatos feleségem tovább erősítette benne mindazt, amit én elmeséltem neki. Boldog volt, mert emberek nem elkergették, nem verni akarták, nem bántották csupán beszélgettek vele, mint bármelyik embertársunkkal tennénk, előítéletek nélkül és ennek hangot is adott. Ekkor a feleségem benyúlt a kocsiba és kivett egy relikviát, ami a miénk volt egy számunkra fontos szűzanya képet és a kezébe nyomta. Mi történt? Soha olyan rémületet nem láttam ember arcán, mint akkor! Megrémültél a szűzanyától?- kérdeztem én. Csak annyit mondott - "nem vagyok rá méltó" (ha a nagy Magyar vallásos államban élsz akkor ez ismerős mondat kell legyen egy imából), félek a szűzanya kép nem azt érdemli, hogy a zsebemben gyűrődjön össze, vagy ellopják a cuccaimmal együtt a szállón, hogy megszentségtelenítsék és én nem hiszek Istenben. Hát az ezt megelőző mondatokból nem ez jött át, de próbáltam hinni neki...látszólag. Majd a csuklóját mutatta hegekkel, vágásnyomokkal és zokogni kezdett. Elmondta, hogy többször megpróbálta eldobni az életét, de még az Atyának sem kellett, mert visszaküldte, nem hagyta meghalni. Kétszer élesztettték már újra, és visszajött. Sírt és hibáztatta a mentősőket, hogy miért hozták vissza ebbe a kegyetlen világba...

Érted ezt Te, aki most ezt olvasod? Érted az üzenetét? Majd közölte, nektek van életetek, hát éljetek. Éljetek! Na ennél a résznél a beszélgetésben végleg szíven ütött...valamit megváltoztatott bennem...legszívesebben megöleltem volna! Egy ember az utcáról, egy ember, aki a Magyar társadalom számára nem létező személy... soha olyan alázatot és tisztelet nem adott nekem senki, mint ez az ember. Majd a korábban neki adott aprópénzt vissza akarta nekünk adni, hogy van egy gyerekünk és fordítsuk rá, ne haszontalan emberekre... hát itt végleg besokalt a lelkem...a beszélgetés végén megkérdeztem a nevét és csak annyit mondatm neki, hogy találkozzunk és sörözzünk valamikor egyet. Bátran igent mondott, de tudtuk mindketten ez a helyzetnek szólt...majd elkisért a liftig és még szólt egy mondatot nekünk mielőtt beszáltunk volna..."ma olyat kaptam tőletek, amit évek óta nem, most 30 percre újra azt éreztem, hogy élek és ember vagyok, hogy van értelme élnem"..."de szeressetek és éljetek ettől nincs fontosabb az életben, mert én mindkettőben csalódtam, egyikben sem hiszek, de Ti, Ti szeressétek egymást és éljetek!" - zárta gondolatait...nem cinikusan, nem bántóan, hanem akkora szeretettel a hangjában, mint még embertől sohasem hallottam életemben...

Ma olvastam egy cikket, amely a migránsokról szólt. Kicsit fura váltás a témában, de meg fogjátok érteni. Perfiériára szorult, nagyhatalmak játékainak áldozatairól, akik elindultak valamiért, amit ma sem tud senki sem ok, sem okozati szinten, de mindenki meggyőződése hiteles egy kommentben...a Magyar kommentelők írásait olvastam, ahogyan szidták, gyalázták egymást, mert az egyik védte a migránsokat, a másik legszívesebben ölte volna őket a kommentben. Látva, hogy ezek az emberek órákat töltenek el azzal, hogy az erőszakos kommentjeiket megfogalmazzák eszembe jutott egy gondolat....egy érzés...szégyeltem magam miattuk...nem azért mert utálják a migránsokat, vagy nem...hanem miközben az országunk határain belül több, mint 10000 ember él az utcán, miközben sokezer gyerek éhezik és él mélyszegénységben, ők nem tesznek mást, mint a politika malacoknak szórt üveggyöngyeit szedegetik és szítják a gyűlöletet...ölik egymást szavakkal, gondolatokkal...

Hát már bocsánat...mi a f...sz van veletek? - jutott eszemben hirtelen - Amikor honfitársaink így élnek? Gyeremekek, felnőttek, öregek, családok, akkor nektek tényleg erre van időtök? Időmilliomos vagy a facebookon? Akkor adakozz! Adj egy percet a honfitársaidank, guggolj le melléjük és hallgasd meg őket! Ne erkölcsről papolj, hanem mutasd meg! Légy keménypöcsű, amikor adakoznod kell az életedből egy percet ezekre az emberekre! Hiszen nem migránsok! Ők Magyarok, mint Te! Tényleg mindenki az ítélkezés nagymestere, de amikor elmegy ezek mellett az emberek mellett, akkor jobb esetben elfordítja a fejét. Magyar vagy? Keresztény embernek tartod magad? Hazafi vagy? Akkor harcolj a honfitársaidért itthon...mindegyikért..ja, hogy neked is büdös a csöves? ja, hogy az éhező cigánygyerek az nem a te problémád? ja, hogy a tanár a hülye az iskolában, aki erkölcsre nevelné a Te hiányosságaidtól és "hajléktalan verés" erejétől duzzadó gyermeked...na akkor reggel állj be a tükörbe és tarts magaddal egy önértékelési teadélutánt és ezután ítélkezz...mindig azt várd másoktól, amit Te is nyújtassz..úgyhogy, ha gyűlölködsz, gyalázol és ítélkezel honfitársaid felett, akkor jusson eszedbe a fenti történet...mert, tudod aki kutyákat tenyészt számoljon a kutyaszarral is, nem elég itt beszélni, a közösségi média kommentjei mögött mindig süt a nap, de tehetsz is valamit honfitársaidért a hős szájaláson kívül! Nehéz lesz? Biztos lehetsz benne! Nem a szavaid, a tetteid fognak minősíteni! Hazudhatsz mindenkinek, de a tükörnek reggel nem barátom...remélem érted nem a migránsokról szól az írás, hanem az emberi létről, az emberségről...még egy megjegyzés: most szólok, ha ebben a cikkben gyűlölet keltő leszel, migránsozol, stb..jöhet a reggeli szembeköpős, tükrös jelenet magadnak!

A hajléktalan társait mentő Magyar ember neve Alek Krisztián! Minden tiszteletem az övé! Csak, hogy tudd, ha már Te képtelen vagy a gyűlöleteden felül emelkedni, hogy ő nincstelenül is megcsinálta már azt, amit Te is tanultál iskolában. Bár lehet nem emlékszel, bár Te nem élsz az utcán, lehet Te csak egy papírkutya vagy, aki megmondja a keleti szélnek merről fújjon a facebookon, Te úgy érzed dönthetsz életről-halálról. Akkor lehet már elfelejtetted a leckét, amit magyar honfitársunk tanított neked is és a tanáraid, már Ált. suliban is - Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben, Ember lenni mindég, minden körülményben. - Arany János...Te embernek tartod magad? Akkor élj is úgy...

Amennyiben tetszett a téma, vagy segítségre szorulsz, vagy csak segítenél Te is más embertársaknak, akkor ne fogd vissza magad és kommentelj! Tiszteld annyira a témát és az olvasókat, hogy méltón hozzászólsz! Ha nem megy, akkor inkább hallgass, mindenkinek jobb lesz úgy és gyere vissza, ha már tudsz, mersz és akarsz beszélni róla! Köszönöm az idődet! ;)