2018. júl 22.

Hihetetlennek tűnő munkalehetőségek - és ez már nem a jövő

írta: acsakiattila
Hihetetlennek tűnő munkalehetőségek - és ez már nem a jövő

Napjainkban az önfejlesztés fontossága elképesztően fontos dolog, hiszen egy már meglévő tudást folyamatosan fejleszteni, bővíteni szükséges. Az internet pedig lehetőséget ad arra, hogy bárki akár otthon ülve megszerezzen egy olyan új tudást, ezzel is növelve saját személyes értékét munkahelyén. 

78365380.jpg

A digitalizáció térhódításával életben maradásunkat az fogja meghatározni, hogy mennyire vagyunk hajlandóak alkalmazkodni, és lépést tartani a folyamatosan megújuló technológiával. Így a társadalom rétegződésében egy új perspektíva nyílik meg, hiszen a nagy kihívás a jelenben már nem a klasszikus szegény-gazdag szakadék, hanem hogy lépést tudunk-e tartani a digitalizációval vagy sem. 

Talán idevágó a kedvenc idézetem Charles Darwintól: 

„Nem a legerősebb marad életben, nem is a legokosabb, hanem az, aki a legfogékonyabb a változásokra.” 

Ebből tehát levonhatjuk a konzekvenciát, hogy folyamatosan fejlődnünk kell, és bővíteni a már meglévő ismereteinket. Fontos tehát, hogy sosem érezhetjük, hogy igen: kész vagyunk. Ez a folyamat még csak most kezd gyorsulni, és azok, akik nem tartanak lépést, bennük még nagyobb frusztrációt fog majd okozni a friss tudás hiánya. A folyamatos frissítések arra kényszerítenek bennünket, hogy a figyelmünk sosem lankadjon, hiszen, ha lépést szeretnénk tartani a gyorsuló világgal akkor mindig up-to-datenek kell lennünk. 

alone-1868905-1920.jpg

A digitális forradalom következményeként például közel 25.000 informatikus hiányzik a piacról, ezért a cégek próbálnak minél jobban bekapcsolódni az oktatásba. Így szépen lassan az oktatás elkezd elmozdulni a vállalati elvárások felé, mivel a képzett munkaerőhiány nagyon jelentős, ezért a cégek már bizonyos oktatási szerepeket fognak teljesen átvenni. A fiatal generációban hatalmas potenciál van, hiszen ők a legfogékonyabbak a digitális kompetenciák elsajátítására, nem hiába rengeteg cég indít folyamatosan oktatási programokat. Ennek célja, hogy felkészítsék a fiatalokat a digitális kompetenciák folyamatos fejlesztésére. A jövőben olyan új szakmák jelenhetnek meg, mint robotikai mérnök, mesterséges intelligencia szakértők, multimédia művészek, animátorok vagy viselkedés technikai tanácsadók. Az utóbbi szakmában az embereket fogják majd tanítani az robotokkal való együttműködésre, a robotokat pedig a humánus viselkedésre. Most még lehet elképzelhetetlennek tartjuk, de már jövőre több millió embernek lehet majd robot a főnöke.

Mivel a társadalmat is a digitálissá váló világ formálja, mindenkinek fel kell készülnie arra, hogy új ismeretekre tegyen szert, új szakmát tanuljon meg vagy teljesen új munkát keressen.

Szólj hozzá

jövő web üzlet magyar magyarország online forradalom fejlesztés fejlődés technológia smart vállalkozás munkahely növekedés digitalizáció digitalizálás önfejlesztés digitális világ automatizáció új munkahelyek digitálisgonolkodás digitalizált világ digitális készségek digitális tudás