Dice & Sorcery

A gondolkodó geekek blogja

Stranger Things | A nyár legkirályabb sorozata
Vissza a 80-as évekbe!

stranger_thingshero.jpg

A nosztalgiapornó valós jelenség. Legyen szó videojátékokról, filmekről vagy zenékről, az alkotók előszeretettel nyúlnak vissza a múltba, elég csak a tavalyi a Jurassic Worldre vagy a Star Wars: Az ébredő Erőre gondolni, de említhetnénk akár a Ready Player One című regényt is, amely jövőre kap filmfeldolgozást.

Ez a nosztalgikus múltba révedés amúgy nem új keletű dolog: én már Richard Kelly 2001-ben készült Donnie Darkóját is ide sorolnám, illetve 2011-ben J.J. Abrams is megírta a maga szerelmes levelét a 80-as évekhez és Spielberghez a mérsékelt sikereket elérő Super 8-cal, de az tagadhatatlan, hogy manapság éljük ennek jelenségnek a túlburjánzását, annak minden pozitív és negatív mellékhatásával.

Egyrészt tök jó újra ellátogatni abba korszakba, amely a gyerekkorunkat idézi fel: a 80-as és kora 90-es évekbeli filmek, zenék és persze videojátékok meghatározó élménynek számítanak sokunk életében, személyes emlékekkel bombáznak minket, így érzelmi szempontból is gyakran érintettek vagyunk, amikor egy-egy alkotás nosztalgiázásra invitál, vagy régi kedvenceinkre kacsingat. Ám ne feledjük:

a nosztalgia önmagában nem erény vagy érték.

A fentebb említett alkotások némelyike jól példázza, hogy a nosztalgia nagyon könnyen fordulhat át giccsbe vagy unalmas múltidézésbe, amelynek hátterében nem művészi szándék vagy főhajtás áll, hanem inkább az alkotók rossz ízlése vagy rosszabb esetben az emberek alantas kihasználása.

Szerencsére a Stranger Things esetében nem ez a helyzet.  

“Drága Steven!”

A Stranger Things című netflixes sorozat már a néhány hónappal ezelőtt megkezdett marketingkampány során világossá tette, hogy valami olyasmire vállalkozik, mint annak idején a Super 8: a nyolcrészes sorozat Steven Spielberg, John Carpenter, Stephen King és megannyi kultikus alkotó legjobb hagyományaira építve próbál elmondani egy olyan történetet, amely akár a fetisizált 80-as években is születhetett volna.

A sorozat vizuális nyelvezete kísértetiesen jól is működik; a színek, a beállítások és az atmoszféra tényleg az Amblin Entertainment (E.T., Szörnyecskék, Vissza a jövőbe stb.) filmjeinek a világát idézik, ráadásul az alkotók nagyon jó ízléssel és arányérzékkel pakolták be azokat az utalásokat és allúziókat, amelyek egyértelműen a nagy elődök felé kacsingatnak: Spielberg szinte minden snittben ott van, néhol filmnyelvi megoldásokban, néhol egész konkrét utalások szintjén, de az élesebb szemek észrevehetik John Carpentert, John Hughest vagy akár Sam Raimit is.

Mandarinálom 

A S U R V I V I E által szerzett 80-as évekből származó atmoszferikus szintetizátorzene tökéletes szőnyeget biztosít a képsoroknak. Néha olyan érzése támad az embernek, mintha a Tűzgyújtó zenéjét szerző Tangerine Dream aláfestését hallaná, de John Carpenter zenei világában is simán megférne a Stranger Things. Az eredeti soundtrack mellett az autentikus popszámok is nagyon jó érzékkel lettek összeválogatva, ráadásul jó részük dramaturgiai szempontból is fontos szerepet kap.

A filmes megoldások mellett azonban nem mehetünk amellett sem, hogy az alkotók kiválóan teremtették újra azt a 80-as évekbeli kisvárosi Amerikát, amit mi jobb híján a filmekből ismerhetünk. A zenék, a ruhák, de még a frizurák is tökéletesen autentikusak, de említhetnénk a Dungeons & Dragons szerepjáték megjelenítését is, amely ráadásul nem csupán korszakjelölőként szolgál, hanem egész komoly szerepet kapott a teljes narratíva szempontjából, ami külön öröm a magunkfajta geekeknek.

Akár egy Stephen King könyv designja...

Furcsa dolgok ezek

A Stranger Things nem csupán vizuális gumicukor. Az alkotók a tipikus képi világ mellett a nagy elődök narratív erényeit is jó érzékkel hasznosították újra, ami egy jól követhető, egyszerű, mégis izgalmas történetet eredményezett. A sorozatban nincs semmi mindfuck, és nem is megy bele abba a hibába, hogy elkezd felépíteni egy végtelenül szövevényes és titokzatos televíziós szörnyszülöttet, hogy aztán a vállalhatatlan súly alatt maga alá roskadjon, és valami olcsó magyarázattal szolgáljon a nézőknek (Rád nézek, Lost).

stranger_things_3.jpg

Adott egy tipikus Stephen King-i kisváros és négy különc kissrác, akik Dungeons & Dragonsszal játszanak, falják a képregényeket, a sci-fiket és a  horrorfilmeket. Szoros barátság van köztük, hiszen csak egymásra számíthatnak; a suliban különcségük miatt folyamatosan csesztetik őket a nagyobb srácok, és úgy általában szembe kell nézniük kitaszítottság okozta nehézségekkel, ám ettől függetlenül jól elvannak a saját kis világukban. Életük azonban gyökeresen megváltozik, amikor egyikük - épp egy 10 órás DnD-kampány után - titokzatos módon eltűnik. Elkezdődik a nyomozás, előkerül egy kopasz kislány, aki különleges erő birtokában van, megjelennek az öltönyös emberek és a rejtély szép lassan egyre különösebb formát ölt...

Tömlöcök és Sárkányok

A sorozatban központi szerepet “játszik” a kultikus asztali szerepjáték, a Dungeons & Dragons. A játék a 80-as években élte igazi aranykorát, így nem csoda, hogy megjelenik a sorozatban, de az alkotók egy egyszerű főhajtás helyett sokkal érdekesebben fűzték bele a történetbe kockacsörgetést. A főszereplő srácok kedvenc játéka egyfajta mankót is szolgáltat nekik, hogy feldolgozzák és értelmezzék a borzalmas eseményeket, amelyekkel szembe kell nézniük.

A Stranger Things alapfelütése tehát baromi egyszerű, de az alkotók így is nagyon elegánsan és jó arányérzékkel tudták göngyölíteni a történetet, és sikerült egy minden részében tartalmas és izgalmas évadot leszállítaniuk. Egy pillanatra sem ül le a cselekmény, szó sincs időhúzásról, szinte eteti magát a sorozat, amit szívem szerint inkább neveznék egy nagy nyolcrészes filmnek.

stranger_things_gyerekek.jpg

Bár a sorozatban szereplő felnőttek és fiatal felnőttek cselekményszálai is nagyon jól sikerültek, a Stranger Things legfontosabb karakterei a gyerekek, nélkülük egyszerűen nem működne a sztori. Mike, Lucas, Dustin és a titkozatos Tizenegy története az, ami magával ragadja a nézőt, és ez az a cselekményszál, ami a legtisztábban idézi azokat az alkotásokat, amelyekre méltán gondolunk vissza kedves szívvel. Megpróbáltatásaikat látva eszünkbe juthat Spielbergtől az E.T. vagy Stephen Kingtől az Az, de a Kincsvadászok vagy az Állj mellém! szellemisége is ott kísért. Az írók azonban nem pusztán fetisizálták ezeket az alkotásokat; képesek voltak túllépni az egyszerű utalásokon és egy saját, önmaga lábán álló történetet hoztak tető alá. Pont valami olyasmit, amit az ébredő Erőtől vártam, de sajnos nem kaptam meg…

Verdikt

A Stranger Things az idei nyár, és talán az év legjobb sorozata, amely bebizonyította, hogy ízlésesen is lehet nosztalgiázni. Bár a folytatás lehetősége nyitva áll, a nyolc rész egy kerek történetté áll össze, amelyet megnézve az embernek nem támad hiányérzete. Ritka dolog ez manapság. Nézzétek meg!   

A bejegyzés trackback címe:

https://diceandsorcery.blog.hu/api/trackback/id/tr808914484

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nite · http://animecomment.blog.hu 2016.07.27. 16:14:44

Nekem is nagyon bejött ez a sorozat, tényleg annyira hozza a 80as éveket, hogy teljesen újra gyereknek éreztem magam amíg néztem. Ha fel kellene sorolnom rendezőket, akiknek a filmjei eszembe jutottak, én is pont őket említettem volna :D
Amellett hogy nagy meglepetés, pozitív csalódás volt nekem ez a sorozat, azért van pár dolog benne, amin reszelhettek volna (de ez ízlés kérdése nyilván). Például - talán a kelleténél kisebb költségvetést ellensúlyozandó - néha azért sok benne a duma olyan szereplők között, akik amúgy semmit nem jelentenek. Ha valamivel feszesebbre vágják, mondjuk úgy 80%-ra a hosszát, nekem jobban bejött volna. A gyerekek jeleneteit szinte mind imádtam, de az öregebbekből nekem néha sok volt.

bloglegelő 2016.07.27. 19:03:33

az indexnél már minden olvasószerkesztő hülye ?

2016.07.28. 04:23:04

Nosztalgiapornó.
Miért kell már mindenhová odabiggyeszteni azt, hogy pornó? Enélkül semmit nem olvas el az átlagos internetező arc? Ez olyan menő dolog, ami jól hangzik és idézhetőnek tűnik?
Nem tudom, ki kezdte el ezt az idiótaságot, de követője akad bőven. Autóspornó, hightechpornó, gasztropornó, nosztalgiapornó. Keresztényeknek imapornó, íróknak billentyűpornó, Mike Oldfield a gitárpornós, index a kattintópornó, eh.
Mindent át kell venni angolszásziából? :S

Mindazonáltal a sorozatot észben tartom, alkalmas időben rátekintek. S nem a nosztalgiapornó miatt.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2016.07.28. 07:32:55

@Tralfamador75: olyan ez mint a "HACK". Ma ugyanis minden HACK. Ha egy gemkapoccsal meg egy befőttes gumival javítod meg a klotyót, akkor az egy HACK. Méghozzá LIFE HACK apám!

Facebook oldaldoboz

Utolsó kommentek

süti beállítások módosítása