„Egyik nap kétségbeesésében azt mondta: csináljak gyereket egy másik nőnek, és neveljük fel mi” – Posztolónk boldog házasságban él, ám feleségének nem lehet gyereke. Ha közös megegyezéssel egy másik nőt ejtene teherbe, vajon később mennyire mászna bele az életükbe a gyerek anyja? Csak a gyerektartás erejéig? Milyen apaság az, ahol már a fogantatás előtt a bíróságra gondolsz?
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Az a férfi vagyok, akit elhalásztak még a húszas évei elején. Nem bánom, annak ellenére sem, hogy mennyi lehetőséget hagytam ki. Kiváló egyensúlyt alkotott a kapcsolatomban - majd házasságomban - az, hogy a jobb társadalmi helyzetem (anyagi, szociális, családi, stb.) a partnerem maximális odaadásával (szexuális, lelki, stb.) társult. Sok kommentelő néhány vad életelméletét nem látom beválni a saját példámon, de az tanulságos, hogy amikor fél évre megrendült a helyzetem, és egy külföldi költözés miatt értékelhető munka nélkül maradtam, a kapcsolatban is hirtelen elkezdtek előjönni a veszekedések, amik korábban sem és azóta sem elképzelhetőek - gondoskodtam is róla, hogy ilyen többé ne fordulhasson elő.
Mindegy, nem erről akartam írni.
Én mindig szerettem volna apa lenni.
Furcsa lehet ez abban a világban, ahol a gyerekekben egy férfi könnyen az anyagi mattolását látja hosszú távon, továbbá azt, hogy a gyerek könnyedén lehet, hogy emocionálisan (neadjisten biológiailag) nem az övé. Szerintem ilyen körülmények között nem sokan szeretnének apák lenni, de én mégis. A probléma az, hogy a feleségemnek nem lehet gyereke. Öt év és jóval több, mint ötmillió forint elköltése után ez gyakorlatilag orvosi tény. Kiálltam mindent, hogy legyen gyerekem; minden létező idegbajon és pénzszóráson túl vagyok. Másrészt közben már életkor szempontjából sem lenne könnyű a dolog a feleségemnek.
Őt összetörte a dolog, és rendszeresen sírdogál amiatt, hogy el fogom hagyni egy olyan nőért, akivel lehet gyerekem. Tény, hogy megtehetném. Házassági szerződés van, neki pedig értelmes, önálló keresete, a válás nem lenne a világvége - mármint nekem. Csakhogy őt szeretem a legjobban a világon, és vele vagyok igazán boldog. Egyik nap kétségbeesésében azt mondta: csináljak gyereket egy másik nőnek, és neveljük fel mi. Aha. Mintha ez így menne. Azért nem mondom, hogy nem fordult meg a fejemben: nekem valószínűleg az is nagyon sokat jelentene, ha egy másik nővel lenne gyerekem, de a feleségemmel élnék. Morális gyerekcsináló megcsalás? Fordítsuk meg, és a jó házasságom után legyen gyerekem egy másik nővel? Mennyire mászna az életünkbe a gyerekem anyja? Mert nem hiszem, hogy csak a gyerektartás erejéig. Okosan persze meg lehet oldani, hogy a fizetésem nagyja ne látszódjon a bíróság előtt, de milyen apaság ez, ahol a fogantatás előtt a bíróságra gondolsz?
Furcsa ez. Sosem mentem félre, mivel mindig elégedett voltam otthon. Most, hogy lehetne, meg csak a bajt látom vele. Közben meg "a halállal, mely holnap elragad, csak úgy dacolhatsz, ha utódod marad". Nem fogom elhagyni, viszont gyerekem sem lesz. A gondolat nagyon fáj, nem tudom, valaha is megbékélek-e ezzel.
Ti mit gondoltok? Mennyire célja ma a házasságnak a gyerekvállalás? Lehet-e egy nővel együtt élni úgy, hogy nincs gyerek? A kommenteket majd olvasom.
