Gasztro Túra - Saját készítésű ételek, illetve különböző élmények, tapasztalatok a hazai és külföldi ízek világából!

Csabi Konyhája

Mennyei csirkehúsleves a borús napokra

Pofonegyszerűen elkészíthető ez a szívet-lelket melengető leveske.

2017. november 21. - Csabi Konyhája

Tavaly télen készítettem már egy brutálisan finom, extravagáns csirkehusi levest (azt hiszem itt az ideje, hogy újra megcsináljam), most pedig a zordabb időjárásra, a hidegebb időre való tekintettel ugyanezen a vonalon mozogva ismét egy ütős leves főzésére adtam a fejem. Ezúttal az egyszerű de nagyszerű elvet alkalmazva egy testet-lelket melengető, tartalmas leveske született!

dsc03805.JPG

Kezdésként némi felhevített olívaolajra dobtam az apróra vágott lilahagymát (16dkg), majd öt perccel később négy duci gerezd fokhagyma (15g) és egy nagyobb darab hámozott gyömbér (15g) is a lábosban landolt reszelt állapotban. Ekkor már sóztam és aktívan borsoztam is ezt az alapot, valamint egy púpos teáskanálnyi füstölt cayenne őrleménnyel (Sárréti Chilifarm) is gazdagodott az ízvilág. Öt percnyi aktív kavargatást követően jöhetett a felszeletelt gomba (26dkg), egy-két perc kevergetés után pedig felöntöttem egy liter vízzel az egészet.

Ekkor lehet leveskockát is adni hozzá, akinek nincs ellenére a dolog, én bevallom férfiasan, két teáskanálnyi csirke fűszerkeverékkel szórtam meg az alaplevet, de természetesen a só is megteszi, csak én valahogy mindig kapok ilyen cuccokat, aztán csak használom már néha. A csirkehús tetszés szerinti méretűre illetve nagyságúra vágható, én a kisebb kockák híve vagyok, két egész csirkemellet használtam, ami pontosan egy kg-ot nyomott. Ekkor került a lábasba egy szál répa (10dkg) is felszeletelve (én a félkör híve vagyok), a forrást követően pedig csökkentettem a hőfokot, hogy azért még rotyogjon, időnként megkeverve pedig fél óra múlva utolsó lépésként 10dkg bébispenótot is adtam a leveshez. Öt perc múlva késznek ítéltem a művet, illetve még egy picit sóztam a végén, de tetszés szerint lehet itt még a fűszerekkel játszani persze. Én inkább tálalás után vadítottam még némi chili esszenciával, mert pont volt egy kis betegség kibontakozóban, meg az idő is erősen zorall volt és ilyenkor néha jólesik túltolni a chilit, haha. Ezúttal egyébként nem lett annyira erőteljes, extrém ízvilágú a kész mű, de az igazat megvallva másnap sokkal jobban kijöttek az ízek. Ráadásul igencsak gyorsan és egyszerűen össze lehet dobni egy ilyen levest, ami igen jól tud jönni hidegebb napokon. (6 adag)

dsc03803.JPG

 

A bejegyzés trackback címe:

https://csabikonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr412894884

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.11.21. 20:11:15

"Ekkor lehet leveskockát is adni hozzá, akinek nincs ellenére a dolog, én bevallom férfiasan, két teáskanálnyi csirke fűszerkeverékkel szórtam meg az alaplevet."

Nem szégyen leveskockát használni, a benne lévő nátrium-glutamát meg még fel is dobja az ízeket. Én só helyett használom.

Azért nem csak a leveskocka adja nálunk az ízeket. A macskáinknak hetente 5-6 kg csirkenyakhátat szoktam megfőzni egyszerre, ennek a leve kb. 2-2.5 liter kiváló alaplevet ad, persze zöldségek nélkül, amit vagy aznap felhasználok, vagy megy a fagyasztóba. Attól függően, mennyi bőr van rajta, egy-másfél dl zsír is lesz belőle, ezt külön tárolom.

A képek nagyon gusztusosak. Rántást nem csináltál? A képen elég sűrűnek tűnik a leves, 16 deka hagyma nem tudja ennyire besűríteni. Én még dobnék bele egy kis bébikukoricát is. :)

Piszkos Freud 2017.11.22. 14:45:51

Nem rak bele zellert és fehérrépát. Persze, hogy úgy érzi szükség van a leveskockára vagy fűszerkeverékre. Egyébként bármire azt mondani, hogy mennyei amiben ilyen baromságok vannak, meglehetős igénytelenségre vall.

Más: a csirkemell a csirke talán legíztelenebb része. Szerintem nem levesbe való (de ez ugye: kinek a pap, kinek a paplan :), de ha csak ezt vagy hajlandó megenni, akkor is jó, ha valami más (akár farhát) ízével gazdagodik.

Kovácsnének: Húslevest egyébként nem rántunk. Az már ragu leves lenne.
A képek valóban jók.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.11.22. 17:37:05

@Piszkos Freud:

Akkor én legtöbbször raguleveseket szoktam főzni. :)

A zeller (nemcsak a gumója, hanrem a zöldje is nagyon fontos!) és a petrezselyem hiánya valóban gond, de saját tapasztalatom szerint még akkor sem árt a leveskocka, ha teszek bele ezekből. Lehet, csak a Na-glutamát miatt.

Mellesleg curryt és nagyon kevés őrölt köményt is szoktam tenni a csirkehúslevesbe, na meg egész feketeborsot az őrölt mellé. És tárkonyt meg tejfölt, de csak akkor, ha különösen sűrűre készítem. Plusz zöldborsót és egy kis cukrot. Ha épp nem fogyott ki a fagyasztóból, akkor gyakran jut bele pár kelbimbó is - sokat nem szabad, mert félreviszi az ízét..

Bőven fokhagymázom, de mivel már évek óta alig lehet kapni normális fokhagymát, mindig van itthon egy rakás fokhagyma-granulátum. Messze nem olyan jó, mint a valódi fokhagyma, de boltban, piacon ma már legtöbbször csak kínait lehet kapni, ami szép, mosolygós, nagy gerezdekből áll, csak épp íze nincs semmi. Másfél liter levesbe beletehetek fél fej fokhagymát, akkor is alig lehet érezni.

Régen, amikor nagymamám főzött levest, egy gerezd pici darabkája szétcsípte a nyelvemet. Ma egy egész gerezdet szétrághatok, alig csíp.

Közbiztonság Szilárd 2017.11.22. 17:44:22

Mi a fasz ez a gagyogós stílus?

Ezt valami gyengeelméjű idióta írta?

@Piszkos Freud:
Fehérrépát már csak azért sem, mert olyan nincs. Amire te gondolsz, annak a neve petrezselyemgyökér.
Fehér répa meg a petrezselyemgyökér mellett a paszternák, a cukorrépa, a marharépa egyes fajtái stb.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.11.22. 18:30:09

@Közbiztonság Szilárd:

Egyes területeken a petrezselymet fehérrépának hívják, ebben nincs semmi különleges. Te pl. a pasztinákot hívod paszternáknak, pedig szigorúan véve olyan sincs, csak pasztinák. :D

Mellesleg a pasztinákot is szokták népiesen fehérrépának nevezni, bár én eddig csak a petrezselymet hallottam így nevezni.

Csabi Konyhája · http://csabikonyhaja.blog.hu 2017.11.22. 21:18:06

@Kovacs Nocraft Jozsefne: és
@Piszkos Freud: engem itt többször meghurcoltak már korábban leveskocka / ételízesítő miatt, megmondom őszintén, én nem tartom ettől igénytelennek se magam se a főztöm. egyébként már ritkán szoktam használni, ugyanakkor én nem tartok egy teáskanálnyit ember ellen elkövetett bűnténynek. :) anyám, öreganyám is ezekkel főzött állandóan és nem halt bele senki. ugyanakkor megértem az ellenszenvet és én is inkább alapanyagokkal és más fűszerekkel szoktam játszani. Ok, nincs petrezselyem, nincs fehérrépa a levesben, de van gomba, van spenót, itt az volt a lényeg, hogy kicsit mást csináljak és a végeredmény nem igényel magyarázkodást. ;) amúgy én tök nyitott vagyok értelmes okfejtésekre, jelen esetben ez meg is történt szerintem. köszi! ja, nézzétek meg a szüreti kolbászleves receptemet is, na ott aztán van minden a levesben!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.11.23. 09:05:13

@Csabi Konyhája:

Na igen. A puristákat biztos felháborítja, de a paradicsomlevest, nagy kedvencemet is sűrített paradicsomból szoktam készíteni, nem friss paradicsomból. Igaz, ha épp szezonja van a paradicsomnak, akkor a kertből hozok bele pár szép darabot is pluszban, aminek még igazi paradicsomíze van, nem olyan vízízű, mint a bolti szokott lenni.
süti beállítások módosítása