charivari

Kellenek a semmirekellő hősök, kellenek a Liam Gallagherek!

2018. augusztus 13. - szabo.kata

Liam Gallagher az utolsó pillanatban tért vissza dicsőséggel tavalyi As You Were szólóalbumával, amit most olyan fellépések kísérnek, hogy csak kapkodom a fejemet. Már Londonban is zseni volt a Finsbury Parkban, de erre a Szigeten talán még egy lapáttal sikerült rátennie - hála a lelkes brit közönségnek. Az őt felvezető Kaleo és az A38-ban levezető King Gizzard & the Lizard Wizard is legalább ennyire adta, szóval ha valaki még kételkedett volna, most már inkább ne tegye, mert hivatalos: nagyon kellenek a Gallagherek, és nagyon kell a gitárzene a Szigetnek!

dsc_5332-web.jpg

Liam Gallagher

Liam Gallagher talán valóban inkább elfelejtené legutóbbi szigetes jelenését, ami nem túl szép emlék - köszönhetően leginkább neki. És talán a szervezete is legszívesebben elfelejtené az Oasis 2009-es végét követő éveket, nem lehetett neki könnyű. De kedvenc semmirekellő hősünk még idejében felébredt, tavaly összekapta magát, a Beady Eye-os ballépések után kihozta első szólólemezét és újra felrakta magát a zenei nagytérképre. Ráadásul egyből a trónjára, legalábbis a briteknél biztosan. Mert ami azóta történeik, az egy nagyon dicsőséges menetelés, aminek egyik csúcsportja a Finsbury Parkos idők megidézése volt júliusban Londonban (a technikai malőrök ellenére), és ami méltón folytatódott most Liam első önálló szigetes koncertjével.

dsc_5316-web.jpg

Biztos voltak a vérbeli rajongók között olyanok, akik azért tartottak egy kicsit tőle, hogy az öreg egy ilyen fellépésben nem ad majd bele mindent, de én már júliusban is láttam, hogy ilyenről most biztosan nem lesz szó. Liam élvezi újra a csillogást, élvezi, hogy kapitánykodhat, és hogy újra olyan rock and rollt húzhat elő a színpadon, amilyet csak ő tud. Mer olyan klasszikus Oasis felvezetővel hergelni nyitáskor, mint a Fuckin' in the Bushes, és mer rátenni erre egyből egy Rock 'n' Roll Star-Morning Glory párossal. És jól teszi! Olyan energiája van, hogy annak is leviszi a fejét, aki az Oasis temetésekor még csak kisiskolás volt.

dsc_5502-web.jpg

dsc_5548.jpg

A koncert éppen ezért nem lesz Oasis hakni, vagy tribute buli. Mert igazi. Mert ezek a dalok az övéi is, hát vegye elő bármelyiket, nem tud velük rosszat húzni. És vegye elő melléjük a saját számokat is okos kis blokkban, úgy, ahogyan arra egy Angliától távoli fesztiválon erre szükség van. Mert egy fesztiválközönség - még ha teli is van britekkel - csak nem az a tökös rajongótábor ami otthon várná, és nem az a tömeg, aminek a vérében is Oasis, meg Gallagher életmű folyik. Az ittenieknek kellenek a gigaslágerek, kell a Supersonic, kell a Wonderwall, kell a Live Forever ömlesztve, nagy dózisban, hogy rendesen hasson. Ennél jobban pedig már nem is hathatott volna. Elképesztő pillanatokat éltem át a nagyszínpad előtt ezen az estén sokadmagammal, amihez hatalmas pluszt adott a brit fesztiválozók megőrülése.

dsc_5671-web.jpg

Kaleo és King Gizzard & the Lizard Wizard

De ejtek már pár szót arról is, milyen volt a Gallagher buli fel- és levezetése. Mert az izlandi Kaleo nagyon jó választás volt arra, hogy megadja az alaphangot. Jó zenét csinálnak, jól néznek ki, jól szólnak és nagyon jól adják el magukat. A közönség pedig meg is vette azt, amit látott és hallott. Igazi jó régi amerikai stílusú rockzenét. Persze egy kicsit pózerek, és szerintem kell még nekik egy az egyedibb hagzás, vagyis inkább saját hang, de nagyon jól működnek a színpadon, és láthatóan nagyon sokan is voltak erre kíváncsiak. Második nagyszínpados fellépőhöz mérten a délutáni kánikulában egyenesen meglepően sokan.

dsc_5245-web.jpg

Liam Gallagher után Dua Lipát inkább ejtettük - egyszerűen nem lehetett volna befogadni a sok rock and roll után - így a fantasztikus nevű King Gizzard & the Lizard Wizard következett az A38 színpadon. Jó látni, hogy nagyon megy a pszichedelikus rock a Szigeten. Egy arra alkalmas zenekar pedig elég nagy bulit is képes csinálni ezzel a műfajjal, még egy vegyes fesztiválközönségnek is. Éltem, és biztosan élik majd ma azok is, akik az Akváriumban nézik meg őket.

dsc_5721-web.jpg

Holnap folytatom, felkészül az Arctic Monkeys! Szigetes ajánlókat itt és itt találtok, itt pedig az idei fesztiválról olvasható egy jó kis adatpornó.

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd a blogot a Facebookon, így nem maradsz le semmiről!

Fotók: Horpáczi Dávid

A bejegyzés trackback címe:

https://charivari.blog.hu/api/trackback/id/tr2114178731

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása