charivari

Így éldegélt Jimi Hendrix Ringo Starr lakásában

2015. július 05. - szabo.kata

A londoni Montagu Square 34 alatti lakás fontos helyszín a zenetörténetben. Ringo Starr adta ki ugyanis az apartmant a '60-as években zenészeknek és barátainak, aminek köszönhetően számos fontos dal született itt. És nem elhanyagolható az a tény sem, hogy Jimi Hendrix is itt élt 1966-ban és '67-ben, míg Starr ki nem dobta. Szerencsére egy ritkaságnak számító fotósorozat megörökítette, hogyan is tengette ott napjait a hírhedt Monterey fesztivál idején a zenész.

jimi-1-promo.jpg

Ahogy az elején írtam, ez a lakás kultikusnak számít. Paul McCartney például egy rakás demót készített itt, többet között itt rögzítette az I'm Looking Through You című szám első verzióját is. De Lennon is itt lazult végig 3 hónapot 1968-ban Yokóval, nem véletlenül lett az apartman színhelye a Two Virgins album borítójának.

Jimi 1966 végén került a lakásba a barátnőjével, Kathy Etchinghammel és a menedzserével, Chas Chandlerrel, meg annak a csajával, Lotta Null-lal. A bérleti díj összesen 30 fontra rúgott. Jimi számára fontos időszak volt ez, hiszen '67 márciusában hozta ki a Purple Haze-t, és ebben az évben játszott a Monterey Pop Festivalon, ahol hírhedté vált égő gitáros számát előadta. Itt írta The Wind Cries Mary című dalt is, miután összeveszett a csajával azon, hogy a nő nem tudott főzni (Kathy középső neve Mary volt). A dal a hatodik helyen debütált májusban a brit slágerlistákon.

A szép napoknak akkor lett vége, amikor Ringo Starr kitette Jimiék szűrét a kecóból, miután Jimi bemindenezve összekente mésszel a szobák falait. Én teljesen megértem Starrt. Viszont, amikor Jimi még ott lakott, az újságíró, Petra Neimeier készített róla egy fotósorozatot, ami nagyszerűen megmutatja például azt, hogyan főzőcskézett bársony-szerkóban, bagózva a rocksztár Londonban. Íme!

jimi-10.jpg

jimi-11.jpg

jimi-2.jpg

jimi-1-promo_1.jpg

jimi-4.jpg

jimi-5.jpg

jimi-6.jpg

jimi-7.jpg

kitchen-true-1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://charivari.blog.hu/api/trackback/id/tr177596968

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.07.06. 13:22:54

A Zálogcsillagok c. műsorban egy arc behozott egy gitárt, amit bizonytottan használt Hendrix.
A zálogházas végül 600 ezer dollárt adott volna érte, de nem jött létre az üzlet..

D-verse 2015.07.06. 13:38:52

A harmadik (ágyon cigizős) kép meg van tükrözve.
süti beállítások módosítása